// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*Grarilnak úgy tűnik, hogy a több óráig tartó vágta északkeletnek is kevés volt, hogy megeméssze a történteket. Bár ezzel Arja is így van, sok válaszra váró kérdés kavarog benne.
~Vajon azok a törpék, a két kovácssegéd a thargok földjén: csak a mesét, a pusztában élő ork kovács legendáját ismerték? Vagy magát az orkot is?? Még régről?!? Ki tudja!~ sóhajt, ahogy várakozón a férfira pillant, hátha előáll valami bölcs tanáccsal. De Graril csak hümmög, nagyokat, a kérdésre is, a kardra is, meg a 'Végül is szerencsével jártunk'-ra is. ~Úgy látszik, kezd elindulni a bölcsülés útján.~ vihog magában a lány, de ezzel persze nincsenek előbbre. ~Ha kell, akkor napokig fognak lovagolni a puszta mélyén, előbb-utóbb majd csak rábukkannak valamire, vagy valakire, aki útba tudja igazítani őket.~ dönti el magában.*
- Menjünk! *mondja, de aztán még eszébe jut valami, ahogy visszafordul Keirán ülve kelet felé, a nap felé fordulva.
A nap már rég felkelt ugyan, de még jócskán sokat kell haladnia égi útján ahhoz, hogy delelőre érjen.
Arja úgy dönt: fohászkodni fog Eeyrhez, a Fény istenéhez: segítsen nekik! Leszáll a lováról, térdre ereszkedik Keira mellett, arccal keletnek, és leborul.*
- Eeyr, Fényistennő, segítsd meg minket! Szegődj mellénk utunkon! *kéri tiszta szívvel a Fény Istennőjének pártfogását, jó néhány pillanatra átadva magát az áhítatnak.
Aztán, reménykedve, hogy útjuk során lesz valami jel, ami azt igazolja, hogy fohásza meghallgatásra talált, és az istennő vigyázó szeme követi majd őket, csendesen feláll, iszik egyet a kulacsából, és újra fellendül Keira nyergébe.*
- Indulhatunk! *mondja most már vidámabban Grarilnak, és elindul a felkelő nap égtája felé, nekivágva a fűtengernek azon a halványan kivehető ösvényen, ami letér az északnak tartó karavánútról, és kelet felé halad, bízva abban, hogy nem egyedül vág neki a keresésnek. És hogy a társa nem egyedül a férfi lesz, hanem a szerencse is melléjük szegődik, de legalábbis Eeyr óvó, figyelő tekintete követi majd őket.
A vágta iramát ezúttal lassabbra fogja, és közben figyel: füst, lovasok, a puszta vándorai, víz, élet nyomát kutatja szemével, ahogy haladnak egyre beljebb a fűtenger mélyébe.*