//Másnap reggel//
*Többféle érzés az, ami a hajnal első fényeinél meglepi. Az első az, hogy elképesztően fáj a feje és borzasztóan rosszízű a szája. Másodjára azt észleli, hogy ránehezedik valami és a hátát valami csiklandozza. Egyik szemét nyitja ki először, de rögtön be is csukja, mert annyira bántja a függöny résén beszűrődő hajnali fény.
A hátára fordul, de ettől az apró mozdulattól is úgy érzi, hogy agya nekiütődik a tulajdon koponyájának, felnyög. Érzékeit jelentősen eltompítja a fejfájás és a hányinger, de már megérzi a vállán valaki légvételét. Nyögve fordul abba az irányba és nyögve próbálja ismét kinyitni a szemét. Aztán kipattannak szemei, mikor Briwal arcát látja meg maga mellett, borzasztó gyanúval les be a takaró alá.*
- Egek...
*Suttogja maga elé taplószáraz, borzasztó ízű szájjal. A takaró alatt a férfi is meztelen és ő is. Fel szeretne ülni, de a saját haján fekszik ő is és a másik is, így rögtön visszazöttyen, amitől az agya újra lüktetni kezd. Viszont most hirtelen értelmet nyer, hogy a férfi karja volt az ami ránehezedett és ami még most is ránehezedik. Ami pedig csiklandozza azok Briwal mellkasának pihéi, kényelmetlenül érzi magát, a helyzettől meg főleg attól, hogy halvány lila gőze sincs arról, hogyan kerültek ők így ide. Illetve nagyon ködös emlékképei vannak, egy-egy furcsa villanás, az anyja teteme, Aldoéké. Elkapja a hányinger, de a szája elé kapott kezével és valami csodálatos szerencsére sikerül lent tartania a gyomortartalmát és kikászálódnia Briwal karja alól és kiülnie az ágy szélére. Már nem csak a feje lüktet meg a gyomra forog, hanem a világ is. Ebben a pillanatban arra gondol, hogy nyilván okkal utálja az alkoholt, mondjuk soha nem is kóstolt bele igazán, de így rögtön elsőre sikerült is túltolnia.
Két tenyérrel nyomja a halántékát kétoldalt, abban a reményben, hogy ez majd csökkenti a feje lüktetését, de ez hiú reménynek tűnik, mert ugyanúgy fáj. Visszanéz az alvó férfira, meg kell rázza magát, hogy elhessentse a bevillanó emlékfoszlányokat. Agyában nem csak a másnapos dehidratáltság lüktet, hanem az is, amit mások úgy neveznének, hogy vészcsengő. Nem lenne szabad itt lennie, nem lenne szabad így itt lennie. Körbepillant a szobában, a földön a kettejük eldobott ruhái hevernek, felméri a terepet, hogy melyek az övéi, nem akar feleslegesen fáradni, attól csak a feje akarna szétszakadni, a fény is bántja, minden baja van és ezek közül pillanatnyilag a bűntudat a legkisebb.
Félig csukott szemmel öltözködik, a lehető legkisebb zajt csapva, egyrészt mert fizikai fájdalmat jelent egy-egy hangosabb zörej, másrészt meg tervei szerint elsunnyogna azelőtt, hogy Briwal felébredne. Ha felébredne, akkor erről tuti beszélniük kellene, de Aenae cseppet sem akar erről beszélni, meg másról sem, attól is úgy érezné, hogy kalapáccsal ütik a koponyáját.
Emlékei szerint egy másik szobát is kivettek, úgyhogy most szépen átmegy oda, megiszik egy hektoliter vizet, alszik pár órát és ha kicsit jobban lesz, akkor majd visszamegy a Vashegyre, hiszen eredetileg oda indult, ilyen hosszú kitérőre nem számított.
Megtalálja a szobakulcsot, majd szó szerint kitámolyog, hogy a szomszédos szobában elterüljön az ágyon és hangosan szuszogva egykettőre visszaaludjon.*