//Az álom//
*Xotara a hármas számú szobához érve a kulcsot hangosan kattanva fordítja el a zárban. A sötételf lány felméri az egy ablakos szobát, beteszi maga mögött az ajtót, amit kulcsra zár. Neki áll levetkőzni. Leveszi úti-köpenyét, amit gondosan a széktámlára terít. Láthatóvá válik vértezete, és fegyverzete. Leakasztja hátáról az íját és nyilakkal teli tegezét, melynek pántjára egy bőrsisak van csatolva. Íját, tegezét, az ágy mellett, a falnak támassza. Eloldja derékszíját, amin kardja és erszénye függ. Derékszíját is a széktámlára akasztja. Kibújik bőrvértjéből, leveti csizmáit. Előbbit a székre, utóbbit a szék alá teszi. Ezután, úgy ahogy van, elterül az ágyon, és magára húzza a pokrócot.
~Holnap kora reggel irány az istálló... csodás, addig majdnem még egy napom van, szóval alhatok, míg be nem köpnek a legyek.~
Ezzel a gondolatával zuhan bele az álomtalan álom sötétségébe.*
*A sötételf lány éjszaka ébred fel. Ugyanabban a helyzetben, ahogy elaludt. Amikor megmozdul, érzi, hogy sikerült elfeküdnie a vállát. Az ablakon kipillantva látja, hogy napfelkeltéig még jó pár órája van. Átfordulva másik oldalára húzza fejére a pokrócot, majd ismét elnyomja az álom.
~Nagy dörrenéssel villámlás hasítja keresztül a csillagtalan, éjszakai égboltot, majd hallani, ahogy elered az eső. A szél is viharossá erősödik. Levelek örvénylenek a szélben. Xotara egy sötét erdőben sétál. Az őszi avar ropog a lába alatt. Bár a felszínen született, de sötételf vérének köszönhetően jól lát sötétben, ha nem is olyan jól, mint egykor föld alatt élő ősei, de egy emberhez képest még mindig kiválóan tud tájékozódni éjszaka. Furcsa érzés keríti hatalmába. Nem egyedül jár az erdőben. Valaki figyeli. Sietősen halad tovább. Egy tisztáshoz ér. Tudja nem tanácsos kilépnie a tisztásra, főleg, hogy se íja, se kardja nincs nálam, de vissza sem mehet már. Habozva, de elindul a tisztáson. Hirtelen hangosan reccsen meg az avar a háta mögött. Megfordulva látja, hogy egy nagymacska lopakodott mögötte, egy erdei iribisz. Budája szürkesége rikítva töri meg az éjszaka sötétjét. Az állat rémülten fúrja tekintetét az övébe, majd morogva fúj egyet és beszalad az erdőbe. Xotara megkönnyebbülten fordul vissza, de egy sötét alakkal találja közvetlenül szembe magát. Levegővételnyi ideje sincs, amikor metszően éles fájdalom hasít a bordái közé. Lepillantva látja, hogy egy tőrrel döfték át mellkasát. A sötét alak megragadva Xotara karját kirántja a tőrt. Megrogy, de támadója erősen tartja karjánál fogva. Az oldalához szorított kezét saját meleg vére önti el. Tekintetét támadójára emeli, aki fekete kámzsája alól hangosan nevetve fedi fel arcát. A sötételf lány döbbenten néz farkas szemet, most már érzi, gyilkosával, majd erőtlenül hagyja el egy szó a száját; apa.~*
*Xotara verejtékben úszva, az ágyban ülve ébred fel. Zavartan tekint körbe a szobában, miután felfogja hol is van, valamennyire megnyugszik. Bosszúsan dörgöli ki az álom maradékát is a szeméből.*
- Átkozott tündér miatt már rémeket látok.
*Az ablakon kitekintve a narancsvörös fényekből látja, hogy most kel a nap. Gyorsan kikel az ágyból. Megmosakodik. Összecihelődik. Köpenyét, fegyvereit a szobában hagyja. Kilép az emeleti folyosóra, gyorsan kulcsra zárja az ajtót és lerobog a lépcsőn.*