//A Véres Bál//
*Sokfelé elkalandoznak gondolatai a mai nap, leginkább az éjszaka eseményeinek tengerén, s bizony eszébe jut a gnóm uraság is. A lehetőséget nem veti el, miszerint az öreg sikeresen félrevezette, az egészséges bizalmatlanság nem ártalom, azonban ott leledzik a másik oldal is, ha valóban az igazat beszélte. Vajon tudatosult a gnómban, hogy veszély leselkedik reá? Bár ha félnék a nemesek, hogy eljár a szája, korábban is tehettek volna arról, hogy többé már egy szót se szóljon. Illetve most már tudják, hogy akadnak az ügy után szaglászók, s bizony felettébb különös lenne, ha hirtelen életét veszítené a gnóm. Persze jobban belegondolva az legfeljebb igaz szavait bizonyítaná, semmi többet. Akkor pedig már inkább éljék bizonytalanságban, a lelkén ne száradjon senki vére. El is határozza, hogyha holnap korán tud ébredni, ismét meglátogatja az erdő szélén lakót.
Épp hunyná le a szemeit, igyekezve felhagyni a hosszas elmélkedéssel, amikor meghallja a kilincs egészen halk nyekergését. Egyből felpattannak a szemei, bár utána hunyorognia kell, hogy kivehesse az ajtón nyugvó kis szerkezetet, ám ha a látása nem is a legtökéletesebb ebben a sötétségben, a hallása annál élesebb, így nem késlekedik óvatosan felkelni az ágyról, majd magához venni hosszú kardját. Amazt csöndesen húzza elő a míves bőrhüvelyből, jó maga pedig apró centinként lépked odébb, hogy ne lehessen egyből felfedezni helyzetét, amennyiben bárki bejutna. Közben persze le sem veszi a tekintetét a zárról. Legyen az tolvaj vagy bérgyilkos, az életét és tulajdonát meg kell védenie, szóval nem fog ölbe tett kézzel várakozni, hátha megússza. Noha nagyon úgy tűnik, hogy aki óvatosan be akart hozzá sunnyogni, felhagy a tervével, vagy legalábbis szünetet tart a próbálkozással. Addig bizonyosan nem nyugszik, amíg hosszú időre el nem ül a zaj, s nem tapasztal újabb mozgást.*