//Harapás és tündérszárnyak//
* ~ Szóval az erdőben járt. De mit keresett ott, és mibe vagy kibe futhatott így bele? ~ Gondolataiban az erdő mindig is valamilyen misztikus helyként élt, és minden egyes pórul járt arra vándorló esetét csodálkozással hallgatta, miközben szíve mélyén egy kissé megborzongott, hiszen ő évekkel ezelőtt, mikor ideérkezett, napokig a fedésében tartózkodott, és még csak nem is a szélén ténfergett, annál sokkal beljebbről kezdhette meg erdei útját. Ilyenkor eltűnődik a szerencséjén, és hálát ad az isteneknek, amiért annak idején fogalma sem volt, milyen nagy veszélyben forog az élete.
Most már tudja, hogy a lány nemcsak a sérülése miatt ilyen titokzatos. Mhensy úgy sejti szavaiból, hogy az élete sem lehet könnyebb, mint jelenlegi helyzete. ~ Vagy talán még rosszabb… ~ gondolja, mikor fejében hirtelen ismét előjönnek a hátáról őrzött emlékképek. ~ Ebben az esetben viszont nem lehet könnyű új kapcsolatokat kialakítania, hiszen, ha még az előtt is súlyos lakatok alatt őrzi titkait, aki segítséget ajánl neki, akkor mással szemben se lehet közlékenyebb. Valószínűleg hozzám is csak a szükség erős kényszere hajtotta. ~ Ezeket a gondolatokat még az ágyba is magával viszi, és sokáig elmélkedik rajtuk, míg el nem nyomja az álom.
Mikor az éjszaka közepén felriad a madárhangra, gondolatai már a saját múltbéli emlékein járnak. Most, hogy Räy az ágyban alszik, van egy kis ideje a holnapi útjukat és az eziránt táplált aggályait odébb sepernie, és hagynia, hogy szabadon kalandozzanak gondolatai a térben és az időben. Mikor úgy dönt, hogy célszerűbb lenne visszafeküdnie, visszasétál az ágyhoz, belefekszik, de amint takaróját magára terítené, egyszerre megdermed, és gyorsan a mellette fekvő sötételflány felé fordítja a fejét.
Először nem tudja mire vélni kiáltását, így kiugrik az ágyból és Räy oldalára siet. Nem lát semmit és senkit körülötte, teste viszont izzadságban úszik, szemei pedig a rémületben. Úgy sejti, hogy rosszat álmodhatott, vagy valami a fejébe férkőzött. A pillanat hevében ugyanis még ilyen gondolatokat is megenged magának. Óvatosan mellé ereszkedik, mire a lány hirtelen felugrik, majd a földre zuhan.*
- Ó, istenem, jól vagy? – *kérdi, ugyanis amint a sötételf a padlóra esik, ő is rögtön mellette terem. Gyorsan az asztalhoz fut, tunikájának apró zsebéből elővesz egy viszonylag tiszta kendőt, megnedvesíti a korábban mosóvíznek használt, nem túl tiszta vízben, és visszasiet hozzá.*
- Ne aggódj, csak én vagyok az, Mhensy – *mondja, azzal a ronggyal végigtörölgeti csatakos arcát, nyakát, karjait és vállait, majd hátrébb húzódik. A lány ekkor felhúzott térdeihez hajtja a fejét, majd a háta csendesen rázkódni kezd. Mhensy jobbnak látja, ha most egy ideig nem szól, így ő a földön ülve ő is csendbe burkolózik.*