//Ydriss, Kharasshi//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A kényszer, hogy próbáljon minél kevesebbet mutatni a belső viharból, elég erős ahhoz, hogy mikor hallja az ajtót kinyílni, valamennyire összeszedje magát, és csak a dacos dühöt hagyja meg tekintetében.
Az ételért továbbra sem nyúl, hiába kezdi gyomrát egyre jobban az éhség, még mindig képtelen akár egy falatot is lenyomni a torkán. Csupán a tányér felé tekint néha-néha, ám ha ez is elég a rendre utasításra, felhúzza az orrát.*
- És mégis honnan vetted, hogy veled óhajtok enni? *Húzza fel még mellé kérdőn egyik szemöldökét, magában pedig bőszen fohászkodik, hogy gyomra ne most jelezze hangos korgással, hogy nagyon is szüksége lenne néhány falat ételre.
Kelletlenül tölti ki a pohárba a vizet, és viszi oda a falatozó sötételfnek. Csodával határos módon gyomra továbbra sem ad hangos jelzést sanyarú sorsáról, ellenben a lehető legrosszabb pillanatot választja szervezete az enni vagy nem enni kérdésben a dűlőre jutást, egyszeriben elmúlik az a kellemetlen állapot, hogy farkas éhes, ugyanakkor képtelen enni, s csak az előbbi marad meg.
Természetesen az újabb ugráltatás sem marad el, minő meglepetés, de vészesen fogyó erejét nem pazarolja felesleges ellenállásra, biztosra veszi, hogy szüksége lesz a tartalékaira a mai napon.*
- Az imént még félholtan is terveket szőttél, miként gyalázz meg. Csak nem ennyire elszívták az erőd a lázálmok? *Bukik ki belőle a csípős megjegyzés, miközben felmászik az ágyra a sötételf mögé. Hiba, valószínűleg pillanatokon belül megihatja a levét, de visszaszívni már nem tudja.
Mindenesetre ha marad még annyi ideje, nekikezd a vállak masszírozásának, miközben némán hallgatja a hím fenyegető jóslatát. Egy pillanatig sem kétli, hogy mindegyiket be tudná váltani, és jó eséllyel élvezettel meg is teszi majd. Neki pedig túl kell élnie valahogy, ki kell bírnia.*
- Miért kötném az orrodra? Akkor odalenne a meglepetés. *Ebben a témakörben sem bizonyul sokkal bőbeszédűbbnek, mint korábban saját magával kapcsolatban, és nagyon úgy tűnik, amíg nem lesz rákényszerítve, addig ezen nem is fog változtatni. Mégis miért regéljen magáról önként és dalolva? Hogy a mélységi még jobban bilincsbe verhesse? Azt már nem!.
A záró akkord azonban ismét megpendít valamit a lányban, amiről eddig neki is talán csak sejtése volt, hogy benne is létezik. Lassan a hím füléhez hajol, hogy válaszoljon, és szinte dorombolva ejti ki a szavakat.*
- A saját életed. Ha a lovam meghal, te is mész utána rögvest, még ha én is belepusztulok.
*Nem csak egyszerűen arról van szó, hogy élettel fizessen az életért, hogy bosszút állhasson, ebben már ott lappang az élvezet, hogy megöli szörnyeteget, még ha közben ő maga is azzá válik.*