//Félig tiszta lappal//
//Második nap//
*Már látja lelki szemei előtt, amint valami szépet hímez lovagjának szívkamrája fölé. Rózsatövist, vagy hasonlót.*
~Illene hozzá. Szúrós, és megközelíthetetlen mint a veszedelem, azért mégis jó ránézni.~
*Megemeli kicsit a fejét, és zöld szeme sarkát a férfi felé fordítja.*
-Mondjuk egy nagy ,,Nem mész innen sehova!", vagy éppen egy ,,Hányszor akartál kirabolni ma?" feliratot, pillangókkal és virágokkal díszítve. Velem lehet alkudozni.
*Mondja tréfálkozva. Szőke hajával visszasimít a kérdéses felületre. Ezt követi aztán keze, és átsimogatja finoman a túl felén. Azt mintha csak erről jutna eszébe, szólal meg.*
-De szerintem nem a te stílusod, az ilyen tintával kivert bőrvéset. Maradok a megszokott szürkéskék árnyalatoknál.
*És marad is. Hosszadalmasan bámulja. Elnehezülő sóhajtásokkal egyre kényelmesebbnek érződik ez a kis reggeli ejtőzés. Az oldalfekvéstől, az ég felé forduló csípőjét megindítja és puha, kellemes combját a férfiéra helyezi.*
~Egyre kényelmesebb.~
*Az eldöntendő kérdés hatalmas döntéshelyzetet állít a lánynak. Hümmögéssel jelzi, hogy ez most egy ravasz kérdés. Kellene valami indíttatás, hogy ne a második mellett döntsön. Kicsit kérlelő hanggal szólal meg.*
-Tedd fel ezt a kérdést egy picivel később is. Most nem bánnám ha itt vészelnénk át ezt a napot. Mindenki ráér, senki sem szalad el. Egy napot bárki tud várni arra hogy vadász legyen vagy áldozat. Most még csak azt se tudja, hogy egyik lesz a kettő közül. Adjunk nekik is, nekünk is egy szabad napot.
*Mivel így még tételnek érzi ezt a jelenleg mézeshétnek látszó próbahetet, mely együttműködésüket próbálja reprezentálni, gondolkozik mit tehetne még az itt maradásáért.*
~Ez a semmittevés nem tesz jót a dolognak. Nehogy ez a kis Jóképű beleunjon. Mondjuk, ha kiképzéssel töltjük ezt a hetet, utána mersze se lenne lelécelni. Főleg ha meglátja hogy mire vagyok képes. Talán ha érzelmileg is magamhoz láncolnám, nem csak testileg?... Sok barommal sikerült már, de ők fizettek érte, és aki van olyan bolond hogy megveszi a vadállatot, mintsem levadássza, az bármit elhisz. De ez a kis Jóképű más. Sokkal másabb. Ő vadász típus. Csendes vadász, de olyan fura fajta, ami azt szereti ha kicsit ő is lehet áldozat. Ha nem egyszerű a dolga. Legyen ez hajsza. Nem vadászat csak játék. Csak csalogat a kacagás. Nem futnék messzire, mert belebetegedne ha eltévedek az erdőben, és ha letenné a fegyvert, akkor nekem kell visszafúrni magam a keblére. Talán itt tartunk most.~
*Pörgeti magában. Hihetetlen mire nem képes az érzelem. Az egyik ki tudja kapcsolni a másikat. A félelem, hogy elvesztheti jelenlegi élete, s talán egész eddigi élete egyetlen valódi boldogságát, mely veszély talán nem is áll fent, most teljesen kikapcsolja azt a bizonyos érzést. Azt a bizonyos, bódító, ábrándos, és furcsa érzést. Így tudja tárgyilagosan végigfuttatni az agyában az esetet. Pedig máskor minden keresztezőbb gondolatát össze tudta kavarni ez a hím, férfi, lovag, kékség. Mindössze most egyszerűen fejezi be. Legalábbis kívülre csak annyi hat ki, hogy nagyon magába merül, és hogy nem sokkal később megszólal.*
-Addig gondolkodjunk, hogy mi legyen holnap, és azután. Kezdem én. Akiről meséltem. Az a szajhapecér. Legyünk a vadászai. Te jössz.