Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 149 (2961. - 2973. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2954-2973
2966. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:16:40
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:16:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Újra fellélegezhet. A nap talán nem süt még olyan melegen, de a természet, mintha ébredni látszódna, ami Mai testét és elméjét is arra ösztökéli, hogy frissebb, éberebb legyen. Ahhoz hozzá van szokva, hogy keveset alszik, de most igencsak igénybe vette az elméjét, tényleg rengeteg tudást szívott magába. Persze emellett a folyton elnyomni kívánt félelem is a szívével együtt dobogott benne.
Talán a puszta kietlen, de legalább nem lápszagú, így az arcára némi béke költözik, ami köszönhető annak is, hogy egyre közelebb van a vágyott városhoz. Tudta, hogy jó döntés volt elhagyni a családját, de azt nem sejtette, hogy ennyire megszereti Arthenior-t. A csendes merengéséből csak az rántja ki, ahogy húga megszólal, s az arcát nézve, mintha valami nem lenne rendben. Nem forgatja a szemét, pedig szívesen megtenné. Tényleg sosem szabadul már meg a másik lelkében dúló viharoktól, pedig egy pár percre szívesen megtenné. Hiába gyorsít, Mai akkor is mellészegődik.*
- Mi a baj, szívem? Láttál… valamit? Álljunk meg kicsit pihenni a földeken. *Láthatáron belül van, így is igen nagy utat tettek meg egyhuzamban. Ennyi belefér. Bár túl nyűgös ehhez, de nem ő lenne, ha hagyná magában szenvedni a lányt.*
*Újra fellélegezhet. A nap talán nem süt még olyan melegen, de a természet, mintha ébredni látszódna, ami Mai testét és elméjét is arra ösztökéli, hogy frissebb, éberebb legyen. Ahhoz hozzá van szokva, hogy keveset alszik, de most igencsak igénybe vette az elméjét, tényleg rengeteg tudást szívott magába. Persze emellett a folyton elnyomni kívánt félelem is a szívével együtt dobogott benne.
Talán a puszta kietlen, de legalább nem lápszagú, így az arcára némi béke költözik, ami köszönhető annak is, hogy egyre közelebb van a vágyott városhoz. Tudta, hogy jó döntés volt elhagyni a családját, de azt nem sejtette, hogy ennyire megszereti Arthenior-t. A csendes merengéséből csak az rántja ki, ahogy húga megszólal, s az arcát nézve, mintha valami nem lenne rendben. Nem forgatja a szemét, pedig szívesen megtenné. Tényleg sosem szabadul már meg a másik lelkében dúló viharoktól, pedig egy pár percre szívesen megtenné. Hiába gyorsít, Mai akkor is mellészegődik.*
- Mi a baj, szívem? Láttál… valamit? Álljunk meg kicsit pihenni a földeken. *Láthatáron belül van, így is igen nagy utat tettek meg egyhuzamban. Ennyi belefér. Bár túl nyűgös ehhez, de nem ő lenne, ha hagyná magában szenvedni a lányt.*
2965. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:01:01
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:01:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Árnyék patáinak egyenletes, gyors tempójú kopogását hallgatja, miközben már nem is a sarat, hanem az időközben átalakuló környezetben tovább kúszó, földes út porát veri fel. A mocsarat ugyan maguk mögött hagyják, de a feszültsége egy kicsit sem múlik. Menekül, de nem tudja, mi elől, csak azt, hogy bármennyire is gyors, nem tudja lerázni. Persze, hogy nem, hisz szenvedésének forrása ott él benne, ha nem pont saját maga az.
Mai és Bors most is lemaradnak tőle valamelyest, de soha nem tűnik el előlük a láthatáron. A puszta egy nyugodtabbnak tűnő környékén megáll, hogy bevárja őket.*
~A rémálmok… finomak… ~ *Hallja ismét a suttogást, amikor a szélzaj elcsendesedésével újra elkezd mindenféle gondolat csapongani a fejében.*
~Maradj már kussban!~ *Üvölt a gondolataiban. A kietlen pusztaság hűen tükrözi azt, amit most érez. Soha véget nem érő, monoton szenvedést. Szabadulni akar önmagától. Most még a láncait is akarja. Azt akarja, hogy szorosan tartsák, és ne okozhasson bajt. De nincsenek rajta, és nincs, aki ráadja őket.*
- Remélem, hogy ébren nem szoktál rémálmokat látni. Borzalmas. *Mondja Mainak látszólag mindenféle előjel vagy magyarázat nélkül akkor, mikor újra közel érnek egymáshoz, és találkozik a tekintetük. Nincs jól. Az a kevés alvás semmire nem volt elég. Mennyit aludtak? Négy-öt órákat talán? Nem csoda, hogy kimerült. Félrehúzza a száját, és újra vágtázni kezd a lóval. Minél előbb haza kell érniük, és pihennie kell. Akkor majd jó lesz, akkor minden jó lesz.*
*Árnyék patáinak egyenletes, gyors tempójú kopogását hallgatja, miközben már nem is a sarat, hanem az időközben átalakuló környezetben tovább kúszó, földes út porát veri fel. A mocsarat ugyan maguk mögött hagyják, de a feszültsége egy kicsit sem múlik. Menekül, de nem tudja, mi elől, csak azt, hogy bármennyire is gyors, nem tudja lerázni. Persze, hogy nem, hisz szenvedésének forrása ott él benne, ha nem pont saját maga az.
Mai és Bors most is lemaradnak tőle valamelyest, de soha nem tűnik el előlük a láthatáron. A puszta egy nyugodtabbnak tűnő környékén megáll, hogy bevárja őket.*
~A rémálmok… finomak… ~ *Hallja ismét a suttogást, amikor a szélzaj elcsendesedésével újra elkezd mindenféle gondolat csapongani a fejében.*
~Maradj már kussban!~ *Üvölt a gondolataiban. A kietlen pusztaság hűen tükrözi azt, amit most érez. Soha véget nem érő, monoton szenvedést. Szabadulni akar önmagától. Most még a láncait is akarja. Azt akarja, hogy szorosan tartsák, és ne okozhasson bajt. De nincsenek rajta, és nincs, aki ráadja őket.*
- Remélem, hogy ébren nem szoktál rémálmokat látni. Borzalmas. *Mondja Mainak látszólag mindenféle előjel vagy magyarázat nélkül akkor, mikor újra közel érnek egymáshoz, és találkozik a tekintetük. Nincs jól. Az a kevés alvás semmire nem volt elég. Mennyit aludtak? Négy-öt órákat talán? Nem csoda, hogy kimerült. Félrehúzza a száját, és újra vágtázni kezd a lóval. Minél előbb haza kell érniük, és pihennie kell. Akkor majd jó lesz, akkor minden jó lesz.*
2964. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-05 18:42:16
Üzenet elküldve: 2025-03-05 18:42:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 455
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 455
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
*A szántóföldeket lassan felváltja a kopár puszta. Megint magára marad teljesen az öreg Citromhabbal. A szekér békésen zötyög a száraz talajon. Nem óhajt mélyen behatolni ebbe a pusztaságba, mert sok rosszat hallott már róla. Azért lenyűgöző a végtelen fűtenger látványa. Nem véletlen van a mondás, hogy fűtenger, nagyon hasonlít a valós tenger hullámzására az, ahogy a szél megborzolja a növények haját. Akármilyen szépséges, akkor sem áll meg itt. Elég feszes tempót diktál a lovának. Nem akar itt többet időzni, mint amennyit kéne. Kezd már azért fáradni és még át kell vergődnie a mocsáron. Az is kemény meló lesz.*
2963. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-05 15:29:14
Üzenet elküldve: 2025-03-05 15:29:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Szótlanul vágtázik az ő tempójukban, néha szinte elveszik a láthatárról a húga, de már tudja az utat, így cseppet sem tart attól, hogy nem találják meg egymást. Jobb most így, van min merengenie, a toronyban pedig még nem egészen tudja, hogy mi vár rá, de az biztos, hogy le lesz terhelve. Ott nem lesz ideje az ilyesfajta elmélyülésre. Nem kikapcsolódni megy, hanem olyan tudást magába szívni, ami a segítségére lehet.
Igazi bizalmat sosem érzett, még akkor sem, ha sokszor úgy tűnt; most sincs ez másként, meg akarja tudni magát védeni ha kell a feketeségtől, ha kell, akkor mástól… Magát és a gyerekeket, nem számít semmi, mégis félrever néhány ütemet a szíve, mikor arra gondol, hogy egy egyszerű szerződés betartására sem képes. Hiszen jócskán benne van, hogy majd a másik féltől is szükségszerű lesz óvnia magát, vagy mást. Bárcsak egyszer rácáfolna az élet és tényleg mehetne minden egyszerűen. Bár kevésbé lenne szükség a mágiájára, ha nem rohanna folyvást önként a saját vesztébe.
Mikor meglátja a lányt, az nem marad csendben. Nehéz számára megoldásokat találnia, de lehetséges, hogy nem is kell. Annyit adott már, annyit mutatott neki, hogy már jó volna, ha tényleg felfogná belőle, hogy lehet másként is élni azt az életet. Képtelen arra, hogy állandóan bizonygasson. Adni még tud, de a szavai kezdenek elfogyni hozzá, ahogy a reménye is sokszor, bár ilyen mondatok után mindig előjön a tettrekészsége és az a mély bűntudat, mintha az családja, mi több, az ő élete miatt lett olyan a másiké, amilyen.*
- A könnyebb utat választod. Csakhogy, nem mindig az a jó. *Ezt sem hiszik el neki. Bár térdig gázol mindig a mocsokban, amit magának teremtett, sokszor jobban jön ki belőle, mintha bele sem ment volna. Tapasztalattal és tudással. Igen, ott a kockázat, hogy így nem fog sokáig tartani az ő kalandja, de a semmiből nem lehet tanulni. Szélsőségesek az érzései saját magával kapcsolatban is most. *
- Beszélhetnél róluk többet, néha akkor ébredek rá én is, ha kimondom hangosan. *Mosolyodik el. Amíg csak magában játszik, sokszor kerül tévútra. De amióta megosztott részeket az életéből, a félelmeiből, azóta jobban összeáll a kép, jobban érti a miérteket.
A kérdésre zavartan nevet fel. Most erre mit mondjon?*
- Mindig tudom, de a végén nem feltétlenül azt találom meg, amit akartam. Ami nem azt jelenti, hogy rossz a vége. A förtelem is lehet végül jó. *Megrázza a fejét, nem biztos, hogy a lány úgy gondol a förtelemre, mint ő. Valószínűleg más dolgot jelentenek nekik.* - Ha kihozod belőle a legjobbat. De nekünk szerintem nem ugyanazt jelenti. Elmondod mire gondolsz ezzel?
*Szótlanul vágtázik az ő tempójukban, néha szinte elveszik a láthatárról a húga, de már tudja az utat, így cseppet sem tart attól, hogy nem találják meg egymást. Jobb most így, van min merengenie, a toronyban pedig még nem egészen tudja, hogy mi vár rá, de az biztos, hogy le lesz terhelve. Ott nem lesz ideje az ilyesfajta elmélyülésre. Nem kikapcsolódni megy, hanem olyan tudást magába szívni, ami a segítségére lehet.
Igazi bizalmat sosem érzett, még akkor sem, ha sokszor úgy tűnt; most sincs ez másként, meg akarja tudni magát védeni ha kell a feketeségtől, ha kell, akkor mástól… Magát és a gyerekeket, nem számít semmi, mégis félrever néhány ütemet a szíve, mikor arra gondol, hogy egy egyszerű szerződés betartására sem képes. Hiszen jócskán benne van, hogy majd a másik féltől is szükségszerű lesz óvnia magát, vagy mást. Bárcsak egyszer rácáfolna az élet és tényleg mehetne minden egyszerűen. Bár kevésbé lenne szükség a mágiájára, ha nem rohanna folyvást önként a saját vesztébe.
Mikor meglátja a lányt, az nem marad csendben. Nehéz számára megoldásokat találnia, de lehetséges, hogy nem is kell. Annyit adott már, annyit mutatott neki, hogy már jó volna, ha tényleg felfogná belőle, hogy lehet másként is élni azt az életet. Képtelen arra, hogy állandóan bizonygasson. Adni még tud, de a szavai kezdenek elfogyni hozzá, ahogy a reménye is sokszor, bár ilyen mondatok után mindig előjön a tettrekészsége és az a mély bűntudat, mintha az családja, mi több, az ő élete miatt lett olyan a másiké, amilyen.*
- A könnyebb utat választod. Csakhogy, nem mindig az a jó. *Ezt sem hiszik el neki. Bár térdig gázol mindig a mocsokban, amit magának teremtett, sokszor jobban jön ki belőle, mintha bele sem ment volna. Tapasztalattal és tudással. Igen, ott a kockázat, hogy így nem fog sokáig tartani az ő kalandja, de a semmiből nem lehet tanulni. Szélsőségesek az érzései saját magával kapcsolatban is most. *
- Beszélhetnél róluk többet, néha akkor ébredek rá én is, ha kimondom hangosan. *Mosolyodik el. Amíg csak magában játszik, sokszor kerül tévútra. De amióta megosztott részeket az életéből, a félelmeiből, azóta jobban összeáll a kép, jobban érti a miérteket.
A kérdésre zavartan nevet fel. Most erre mit mondjon?*
- Mindig tudom, de a végén nem feltétlenül azt találom meg, amit akartam. Ami nem azt jelenti, hogy rossz a vége. A förtelem is lehet végül jó. *Megrázza a fejét, nem biztos, hogy a lány úgy gondol a förtelemre, mint ő. Valószínűleg más dolgot jelentenek nekik.* - Ha kihozod belőle a legjobbat. De nekünk szerintem nem ugyanazt jelenti. Elmondod mire gondolsz ezzel?
2962. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-05 07:12:03
Üzenet elküldve: 2025-03-05 07:12:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Mai jól látja. A feketeség elméje azon kívül, hogy végtelen, semmibe vezető lépcsősorokból álló labirintus, mely százezernyi ajtót rejt, s ezek mindegyike mögül egy-egy halk hang suttog, hogy meggyőzze őt, miért pont azt az ajtót kell kinyitnia, egy feneketlen, sötét mélység, amelybe milliónyiszor zuhant már bele, mikor nem vette észre, hogy a sötét anyaggal bemocskolt, fehér ajtóhoz nem is vezet út. Az elméje zuhanás közben visít a félelemtől, a feje hasogatni kezd, körülötte minden elhomályosul, s megszűnik létezni. Pár pillanattal később a labirintus egy teljesen ismeretlen pontján ébred fel újra, elfelejtve, hogy merre is tartott azelőtt, az elveszített emlékek, gondolatok pedig mind ott sínylődnek valahol, a végtelen katlan mélyén.
Most nem így történt. A lépcső nem fogyott el a lábai alól, és az ajtót is sikerült kinyitnia, s mögötte nem is egy torz szörnyszülöttet talált, melytől rettegve magától vetette volna magát a mélybe, hanem Mai állt ott. Kedvesen mosolygott rá, a kezét nyújtotta felé, majd magához ölelte. Olyan ez, mint egy álom.*
- Minden félelmetes. A jó is, a rossz is. Csak van, ami kevésbé. Mindig azt választom, mert utálok félni. *Mindenféle felvezetés nélkül válaszolja mindezt Mai korábbi szavaira akkor, mikor a puszta határában utolérik őt Borssal. Barnáival lassan, nagyokat pislog, de most egyáltalán nem olyan üresen, mint ahogy általában szokott. Most látszik bennük az a félelem, amiről beszél, és amit azért érez, mert fél attól, hogy újra eltéved a labirintusban, és soha nem találja meg újra a jó ajtót.*
- Nehéz keresni, mert sosem tudom, hogy mit is keresek pontosan, csak akkor, amikor megtalálom. Mindig minden olyan… sötét, hideg és... és érthetetlen. Zagyva, hülyeség az egész… ahh! *A szavai is lassan az érthetetlenségbe fulladnak, Nori pedig a homlokát kezdi dörzsölni, hátha attól elmúlik a fájdalom. Most olyan jó. Ott a fehér ajtó mögött. Nem akar kimenni, hiába tekeredik a karjára a sötétség csápja, ami a mélybe rántaná.*
- Kicsit lassabban menjünk tovább! Kérlek. *S azzal el is indul, nem lehagyva most társát. Nem sokkal később újra felpillant az égre, majd Mai-ra.*
- Te mindig tudod, hogy mit kell keresned? És azt is, hogy ha azt megtalálod, akkor jó lesz neked? Nem történt még veled olyan, hogy egy ronda förtelmet találtál, amitől megijedtél, és menekülni akartál? *Nem összeszedett most sem, de erőlködik, hogy érthetően tudja megfogalmazni a gondolatait.*
*Mai jól látja. A feketeség elméje azon kívül, hogy végtelen, semmibe vezető lépcsősorokból álló labirintus, mely százezernyi ajtót rejt, s ezek mindegyike mögül egy-egy halk hang suttog, hogy meggyőzze őt, miért pont azt az ajtót kell kinyitnia, egy feneketlen, sötét mélység, amelybe milliónyiszor zuhant már bele, mikor nem vette észre, hogy a sötét anyaggal bemocskolt, fehér ajtóhoz nem is vezet út. Az elméje zuhanás közben visít a félelemtől, a feje hasogatni kezd, körülötte minden elhomályosul, s megszűnik létezni. Pár pillanattal később a labirintus egy teljesen ismeretlen pontján ébred fel újra, elfelejtve, hogy merre is tartott azelőtt, az elveszített emlékek, gondolatok pedig mind ott sínylődnek valahol, a végtelen katlan mélyén.
Most nem így történt. A lépcső nem fogyott el a lábai alól, és az ajtót is sikerült kinyitnia, s mögötte nem is egy torz szörnyszülöttet talált, melytől rettegve magától vetette volna magát a mélybe, hanem Mai állt ott. Kedvesen mosolygott rá, a kezét nyújtotta felé, majd magához ölelte. Olyan ez, mint egy álom.*
- Minden félelmetes. A jó is, a rossz is. Csak van, ami kevésbé. Mindig azt választom, mert utálok félni. *Mindenféle felvezetés nélkül válaszolja mindezt Mai korábbi szavaira akkor, mikor a puszta határában utolérik őt Borssal. Barnáival lassan, nagyokat pislog, de most egyáltalán nem olyan üresen, mint ahogy általában szokott. Most látszik bennük az a félelem, amiről beszél, és amit azért érez, mert fél attól, hogy újra eltéved a labirintusban, és soha nem találja meg újra a jó ajtót.*
- Nehéz keresni, mert sosem tudom, hogy mit is keresek pontosan, csak akkor, amikor megtalálom. Mindig minden olyan… sötét, hideg és... és érthetetlen. Zagyva, hülyeség az egész… ahh! *A szavai is lassan az érthetetlenségbe fulladnak, Nori pedig a homlokát kezdi dörzsölni, hátha attól elmúlik a fájdalom. Most olyan jó. Ott a fehér ajtó mögött. Nem akar kimenni, hiába tekeredik a karjára a sötétség csápja, ami a mélybe rántaná.*
- Kicsit lassabban menjünk tovább! Kérlek. *S azzal el is indul, nem lehagyva most társát. Nem sokkal később újra felpillant az égre, majd Mai-ra.*
- Te mindig tudod, hogy mit kell keresned? És azt is, hogy ha azt megtalálod, akkor jó lesz neked? Nem történt még veled olyan, hogy egy ronda förtelmet találtál, amitől megijedtél, és menekülni akartál? *Nem összeszedett most sem, de erőlködik, hogy érthetően tudja megfogalmazni a gondolatait.*
2961. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:58:45
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:58:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az álmok világában tett látogatása ezúttal nem annyira rögös, mint az elmúlt napokban, hatokban volt. A szabad ég, a változó ingerek, a fizikai aktivitás, a kalandozás mind jót tettek neki, már ami az alvást illeti. Elfáradt, így mélyen tudott aludni a mostanában megszokotthoz képest kényelmetlenebb környezetben is. Csak párszor forgolódhatott ott a fűben, amíg aludt, de nem ébredt minden egyes órában fejfájásra. Tényleg nem jó neki, ha túl sok időt tölt a négy fal között vagy a másoktól nyüzsgő város utcáin, ahol egymás hangját erősítik idegörlő zsivajjá az emberek.
Mégsem a nap sugarai ébresztik ma reggel sem, hanem egy hang, ami ismerős, de a név, ahogy szólítja, az nem az. Félálomban egy pillanat alatt pörögnek végig a gondolatok a fejében, hogy az a név, amit hall, nem az övé, de mégis az. Egy része, egy apró pici darabja a nagy, teljes egésznek, ami ő. Halk, roppanó hangot hall, mint mikor valami eltörik, de ki tudja, honnan. Szemei erre kipattannak, és először rémülten pillantja meg az aranyakat maga fölött. Aztán tisztul a kép, felfogja, ki az, és azt is, hogy hol van. Ekkor macska módjára kezd ficánkolni, nyújtózkodni a földön, mintha csak egy újabb növény mellékhatásaként került volna meg a teste, majd végül felül, és egy pár pillanatig csak bámul maga elé, míg össze tudja szedni magát.*
- Neked is jó reggelt, Ril! *Mondja egy kis éllel a hangjában. Parancsnak hangzott az előbbi mondat. Már megint úgy érzi, hogy a másik lány irányít. Most sem bánja. Azt látja, hogy a tűz eloltásához ezúttal nincs szükség varázslatra, Ril intézi, úgyhogy ő addig elkezdi tényleg összekapni magát. Először beletúr dús, fekete hajába, majd az ujjait párszor végighúzza benne, ez volna a fésülködés. Utána a hátizsákját varázsolja útra kész állapotba, majd a magasságához képest méretes kardot csatolja vissza a hátára, miután megtalálta, hogy hová dobta le tegnap éjjel. Felkapja a hátizsákot, és a lovához lépked, aki reméli, hogy eleget falatozott a száraz fűzből a környéken, merthogy más eledel nem jut szerencsétlennek. Eloldozza őt, és a folyóhoz kíséri, hogy inni legalább tudjon, és kicsivel később már Árnyék társaságában, egyelőre mellette, és nem rajta tér vissza társához.*
- Kész vagyok, mehetünk! *Most mászik csak fel a nyeregbe, és tartja egy helyben a lovat, míg Ril is felül mögé. Megint túl közel lesznek egymáshoz. Ennyi idő alatt már megszokhatta volna, de továbbra is furcsa érzés. Nem jó, de nem is rossz, csak furcsa.*
~Leina… hüm…~ *Visszhangzik újra a frissen kapott becenév a gondolataiban, amíg vár, s ha már érzi magán a kapaszkodó kezeket, akkor egy határozott mozdulattal jelzi Árnyéknak, hogy indulhatnak, és újult erővel vágnak neki útjuk második felének.*
*Az álmok világában tett látogatása ezúttal nem annyira rögös, mint az elmúlt napokban, hatokban volt. A szabad ég, a változó ingerek, a fizikai aktivitás, a kalandozás mind jót tettek neki, már ami az alvást illeti. Elfáradt, így mélyen tudott aludni a mostanában megszokotthoz képest kényelmetlenebb környezetben is. Csak párszor forgolódhatott ott a fűben, amíg aludt, de nem ébredt minden egyes órában fejfájásra. Tényleg nem jó neki, ha túl sok időt tölt a négy fal között vagy a másoktól nyüzsgő város utcáin, ahol egymás hangját erősítik idegörlő zsivajjá az emberek.
Mégsem a nap sugarai ébresztik ma reggel sem, hanem egy hang, ami ismerős, de a név, ahogy szólítja, az nem az. Félálomban egy pillanat alatt pörögnek végig a gondolatok a fejében, hogy az a név, amit hall, nem az övé, de mégis az. Egy része, egy apró pici darabja a nagy, teljes egésznek, ami ő. Halk, roppanó hangot hall, mint mikor valami eltörik, de ki tudja, honnan. Szemei erre kipattannak, és először rémülten pillantja meg az aranyakat maga fölött. Aztán tisztul a kép, felfogja, ki az, és azt is, hogy hol van. Ekkor macska módjára kezd ficánkolni, nyújtózkodni a földön, mintha csak egy újabb növény mellékhatásaként került volna meg a teste, majd végül felül, és egy pár pillanatig csak bámul maga elé, míg össze tudja szedni magát.*
- Neked is jó reggelt, Ril! *Mondja egy kis éllel a hangjában. Parancsnak hangzott az előbbi mondat. Már megint úgy érzi, hogy a másik lány irányít. Most sem bánja. Azt látja, hogy a tűz eloltásához ezúttal nincs szükség varázslatra, Ril intézi, úgyhogy ő addig elkezdi tényleg összekapni magát. Először beletúr dús, fekete hajába, majd az ujjait párszor végighúzza benne, ez volna a fésülködés. Utána a hátizsákját varázsolja útra kész állapotba, majd a magasságához képest méretes kardot csatolja vissza a hátára, miután megtalálta, hogy hová dobta le tegnap éjjel. Felkapja a hátizsákot, és a lovához lépked, aki reméli, hogy eleget falatozott a száraz fűzből a környéken, merthogy más eledel nem jut szerencsétlennek. Eloldozza őt, és a folyóhoz kíséri, hogy inni legalább tudjon, és kicsivel később már Árnyék társaságában, egyelőre mellette, és nem rajta tér vissza társához.*
- Kész vagyok, mehetünk! *Most mászik csak fel a nyeregbe, és tartja egy helyben a lovat, míg Ril is felül mögé. Megint túl közel lesznek egymáshoz. Ennyi idő alatt már megszokhatta volna, de továbbra is furcsa érzés. Nem jó, de nem is rossz, csak furcsa.*
~Leina… hüm…~ *Visszhangzik újra a frissen kapott becenév a gondolataiban, amíg vár, s ha már érzi magán a kapaszkodó kezeket, akkor egy határozott mozdulattal jelzi Árnyéknak, hogy indulhatnak, és újult erővel vágnak neki útjuk második felének.*
2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:28:07
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*A lélek rejtelmei Ril számára egészen mások, mint másnak. Nem akar megfejteni semmit, vagy nem azért, mert megérteni akar. Annyit merít pusztán belőle, ami neki segítség, hogy elvégezze a munkáját. Sorakozó képek, amik felállíthatnak benne lehetőségeket a reakciókra. Ocsmány teremtménye valami magasabb erőnek, hogy a képeit, ha nem dolgozik, manapság megfűszerezi valami idegen. Valami, ami a csontjaiba is tud hatolni. Hogy min múlik nem tudja, de a lány iránt nem ébrednek a tényeit túlharsogó indulatok, képzetek. Így nyugodtabb is, olyan, mint bármikor. Munka, cserekereskedelem. Vége lesz másnap, de nem jár elhullott testekkel. Talán ezért kedvelt annyira mások bőrére pingálni. És most is ezt teheti.
Nem tud és nem is akar válaszolni a megnyílt katlanra, amiből kiömölhetne a sok további segítség a másik megismerésére. Ennyi most éppen elég. Önveszélyes. Az pedig, ha zordabb tájra tévednének, neki sem jó. Észrevétlenül távozik a hideg sóhaj tüdejéből, de felmelegíti a tűz és az, hogy alkothat.
A rajz tetszik a lánynak és megérti azt is, amit mondott. Vagyis inkább azt, amit csak alig ejtett ki a száján. *
- Nem. *Ismétli meg magát, bár ez sem szokása. Szinte kéri vele, hogy maradjon csendben, s így is lesz, az álom lassan, de biztosan ereszkedik a lányra, Ril pedig egész éjjel a tüzet táplálja a száraz gallyakkal. Nem engedi meg magának, hogy elmélyedjen, de pihen ő is. Éberen és készenlétben, ha bármi történne, de tagjai mégis megköszönik majd, hogy hagyta őket elernyedni.
Virrad a táj, s a ég legelső világosabbá váló árnyalatánál már szinte indulásra is kész. Hogy a lány meddig kívánna álomországban ténykedni, nem érdekli. Ő tetovál, amaz növényeket keres vele. Tiszta üzlet.*
- Leina, indulunk.
*Néz rá ellentmondást nem tűrő aranyakkal, mégsem túlzóan sürgető a kép, amit láthat a megnyíló szemeivel az ében lány. Amint érzékeli, hogy az megmoccan, ő a még parázsló fa eloltásában serénykedik. Annyi ideje van összeszednie magát.*
*A lélek rejtelmei Ril számára egészen mások, mint másnak. Nem akar megfejteni semmit, vagy nem azért, mert megérteni akar. Annyit merít pusztán belőle, ami neki segítség, hogy elvégezze a munkáját. Sorakozó képek, amik felállíthatnak benne lehetőségeket a reakciókra. Ocsmány teremtménye valami magasabb erőnek, hogy a képeit, ha nem dolgozik, manapság megfűszerezi valami idegen. Valami, ami a csontjaiba is tud hatolni. Hogy min múlik nem tudja, de a lány iránt nem ébrednek a tényeit túlharsogó indulatok, képzetek. Így nyugodtabb is, olyan, mint bármikor. Munka, cserekereskedelem. Vége lesz másnap, de nem jár elhullott testekkel. Talán ezért kedvelt annyira mások bőrére pingálni. És most is ezt teheti.
Nem tud és nem is akar válaszolni a megnyílt katlanra, amiből kiömölhetne a sok további segítség a másik megismerésére. Ennyi most éppen elég. Önveszélyes. Az pedig, ha zordabb tájra tévednének, neki sem jó. Észrevétlenül távozik a hideg sóhaj tüdejéből, de felmelegíti a tűz és az, hogy alkothat.
A rajz tetszik a lánynak és megérti azt is, amit mondott. Vagyis inkább azt, amit csak alig ejtett ki a száján. *
- Nem. *Ismétli meg magát, bár ez sem szokása. Szinte kéri vele, hogy maradjon csendben, s így is lesz, az álom lassan, de biztosan ereszkedik a lányra, Ril pedig egész éjjel a tüzet táplálja a száraz gallyakkal. Nem engedi meg magának, hogy elmélyedjen, de pihen ő is. Éberen és készenlétben, ha bármi történne, de tagjai mégis megköszönik majd, hogy hagyta őket elernyedni.
Virrad a táj, s a ég legelső világosabbá váló árnyalatánál már szinte indulásra is kész. Hogy a lány meddig kívánna álomországban ténykedni, nem érdekli. Ő tetovál, amaz növényeket keres vele. Tiszta üzlet.*
- Leina, indulunk.
*Néz rá ellentmondást nem tűrő aranyakkal, mégsem túlzóan sürgető a kép, amit láthat a megnyíló szemeivel az ében lány. Amint érzékeli, hogy az megmoccan, ő a még parázsló fa eloltásában serénykedik. Annyi ideje van összeszednie magát.*
2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 08:20:39
Üzenet elküldve: 2024-10-26 08:20:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszanak az erei. A világos bőrén különösen. Ez a tény valójában áldás a fekete kis boszorkány számára, mert így mindig pontosan tudja, hol kell megvágnia a kezét ahhoz, hogy a kellemesen meleg, sötétvörös vére megállás nélkül csordogáljon a sebből, de ne kövessen el végzetes hibát. Nem ért ő az emberi test működéséhez, de azt tapasztalatból tudja, hogy ha rossz helyen vágja meg magát, annak súlyos következményei lehetnek az ájulástól annál sokkal rosszabbig.*
- De igen, fájt. Akkor az volt a lényeg. Ha fáj máshol, akkor nem fáj itt bent. *Szabad kezével a mellkasára mutat, a lelki sebek kínzó fájdalmára utalva. Ha Ril célja a kérdésével az lett volna, hogy elhallgattassa a lányt, akkor nem sikerült, csak még többet beszél, egyre nyíltabban. Az a szigorú pajzs, melyet a lélek védelmezője eddig minden áron fenn próbált tartani, mostanra lejjebb engedett. Ennek oka részben az éjszaka lehet, de sokkal inkább az, hogy valahol elkezdett megbízni a másikban. Éppen ezért engedi egy kicsit lelkének elővigyázatlanabb szilánkjait is dolgozni, addig ő pihenhet, de természetesen így is résen van. Neki is voltak már hasonló gondolatai korábban, mint Ril-nek. Egy rossz mozdulat, és egy szempillantás alatt szabadítaná meg a nőt attól a kartól, ami most oly serényen dolgozik rajta.
A parancsra, ami inkább hangzik egy türelmes kérésnek, a lány csak bólint, igyekszik nem mocorogni tovább. Így a lélek megenyhül, a remekmű elkészül, a kérdések pedig tovább szaporodnak. A legutóbbi úgy tűnik, hogy igazán elgondolkodtatja a másikat, így a barnákkal kíváncsian pislogva, türelmetlenül várja a választ, ami végül csalódást keltő meglepetést nyújt.*
- Nem? *kérdez vissza szomorúan. Hát ezért bizony nem érte meg kivárni, míg Ril megszámolja az összes csillagot az égen. Kár, hogy arra nem jó a mágia, hogy a másik fejébe lásson, pedig biztosan élne a lehetőséggel, és ott talán érdekesebb választ is látna. Így viszont csak kidől a fűben, és már nem is tervez felkelni onnan reggelig.*
- Megoldom majd, hogy ne fájjon *mondja, a feltételekre pedig bólint egyet. Semmi sincs ingyen, ezt már tudja, legalábbis azt gondolja, hogy ezért csak a barlanghoz utazás után kapja majd meg, de az indok végül meglepi.*
- Ó! Lehet *pislog párat, majd néhány pillanatig csukva tartja a szemeit, aztán újra kinyitja őket.* Alszom *motyogja még. Ő nem zavartatja most már magát, hogy a szabad ég alatt vannak, az sem érdekli, hogy kinek a társaságában, sőt, már a farkasoktól sem fél. Ha aludni akar, akkor aludni is fog, így ha Ril hagyja, akkor a következő percekben fokozatosan elnyomja az álom.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszanak az erei. A világos bőrén különösen. Ez a tény valójában áldás a fekete kis boszorkány számára, mert így mindig pontosan tudja, hol kell megvágnia a kezét ahhoz, hogy a kellemesen meleg, sötétvörös vére megállás nélkül csordogáljon a sebből, de ne kövessen el végzetes hibát. Nem ért ő az emberi test működéséhez, de azt tapasztalatból tudja, hogy ha rossz helyen vágja meg magát, annak súlyos következményei lehetnek az ájulástól annál sokkal rosszabbig.*
- De igen, fájt. Akkor az volt a lényeg. Ha fáj máshol, akkor nem fáj itt bent. *Szabad kezével a mellkasára mutat, a lelki sebek kínzó fájdalmára utalva. Ha Ril célja a kérdésével az lett volna, hogy elhallgattassa a lányt, akkor nem sikerült, csak még többet beszél, egyre nyíltabban. Az a szigorú pajzs, melyet a lélek védelmezője eddig minden áron fenn próbált tartani, mostanra lejjebb engedett. Ennek oka részben az éjszaka lehet, de sokkal inkább az, hogy valahol elkezdett megbízni a másikban. Éppen ezért engedi egy kicsit lelkének elővigyázatlanabb szilánkjait is dolgozni, addig ő pihenhet, de természetesen így is résen van. Neki is voltak már hasonló gondolatai korábban, mint Ril-nek. Egy rossz mozdulat, és egy szempillantás alatt szabadítaná meg a nőt attól a kartól, ami most oly serényen dolgozik rajta.
A parancsra, ami inkább hangzik egy türelmes kérésnek, a lány csak bólint, igyekszik nem mocorogni tovább. Így a lélek megenyhül, a remekmű elkészül, a kérdések pedig tovább szaporodnak. A legutóbbi úgy tűnik, hogy igazán elgondolkodtatja a másikat, így a barnákkal kíváncsian pislogva, türelmetlenül várja a választ, ami végül csalódást keltő meglepetést nyújt.*
- Nem? *kérdez vissza szomorúan. Hát ezért bizony nem érte meg kivárni, míg Ril megszámolja az összes csillagot az égen. Kár, hogy arra nem jó a mágia, hogy a másik fejébe lásson, pedig biztosan élne a lehetőséggel, és ott talán érdekesebb választ is látna. Így viszont csak kidől a fűben, és már nem is tervez felkelni onnan reggelig.*
- Megoldom majd, hogy ne fájjon *mondja, a feltételekre pedig bólint egyet. Semmi sincs ingyen, ezt már tudja, legalábbis azt gondolja, hogy ezért csak a barlanghoz utazás után kapja majd meg, de az indok végül meglepi.*
- Ó! Lehet *pislog párat, majd néhány pillanatig csukva tartja a szemeit, aztán újra kinyitja őket.* Alszom *motyogja még. Ő nem zavartatja most már magát, hogy a szabad ég alatt vannak, az sem érdekli, hogy kinek a társaságában, sőt, már a farkasoktól sem fél. Ha aludni akar, akkor aludni is fog, így ha Ril hagyja, akkor a következő percekben fokozatosan elnyomja az álom.*
2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:49:50
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:49:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*A fehér bőrt nézi. Látszanak a lány erei, ha éppen erősen éri a tűz fénye. Finom vékony bőr, tarkítva azokkal az ocsmány vágásokkal. Érti, de mégsem. Szükséges tudás ahhoz, hogy képet állíthasson fel valakiről, de benne nem okoz semmit. Nem azért érdekli a mögötte rejlő fájdalom, hogy együtt érezhessen. Az egy kezén lévő ujjak száma soknak tűnik azokhoz képest, akik érdeklik, s még egyet akár le is csukhat közülük, mert az már úgyis halott. Nem kellenek azok az érzelmek, de tudni arról, hogy kivel tölti az éjjelt, hasznos.*
- Az nem fájt, amikor megvágtad magad?
*Pillant kissé fókuszáltabban a hegekre. Hangsúlyából kivehető, hogy ez csak egy amolyan csendre intés a fájdalommal kapcsolatban. Mégis miért rinyál valaki arról, hogy fájt tetoválásának a készítése, miközben önnön bőrét nyirbálja? Érthetetlen. Ostobaság.
Nekikezd a művének, mondhatni teljes odaadással. Az arca kisimul, ahogy beleereszkedik a festésbe, pedig ez könnyen tűnik majd el, s még mindig dönthet úgy a lány, hogy nem kéri.*
- Ne rántsd el a kezed.
*Szólal meg. Bírja ki. Az is baj, ha csiklandós, az is, ha fájdalmas. De Ril türelmes, nem tűnik haragosnak a mondat. Felnéz közben a sötét íriszekbe, hogy folytathatja-e anélkül, hogy izegne-mozogna Norileina. Szerencséjére eztán igen jól veszi ezt a hatalmas akadályt. A bőrfestménye elkészül, a tintától fekete pettyes ujjait nézi meg, majd támaszkodik meg maga mellett, kissé hátradőlve a fűben, felemeli a fejét, hogy a csillagokat nézhesse. Érdekes kérdés. Hogy élt-e már át hasonlót? Nem ereszti az aranyakkal az eget. Hidegen szánt végig testén a szellő, de az este enyhébb, mint tegnap. A tűz is segít. Hogy élt-e már át hasonlót? A holdak éles kontúrú vonalát figyeli, ahogy egy darabon zavarossá válik a felszíne és lecsal belőle egy darabot a fekete ég. Behunyja a szemét. Hogy élt-e már át hasonlót?*
- Nem.
*Halvány mosoly látszódik a szája szegletében. Most nyugodt. Ordíthatna belül az űr, de nem teszi. Nem ragadta el semmi, nem nyúlt bele semmilyen vödör éjszín fájdalomba, s nem is szorította meg a csuklóját. Belőle darabokat tüntettek el, mint ahogyan az ég ott felette a holdakból. Életlen határvonalat hagyva egyik oldalán, mintha lehetne egész, de ő mégsem lesz az sosem.
Felül, majd a tűz mellé húzza magát, hogy fát tegyen rá. Lassan mozdul, megfontoltan építi bele a gallyakat, amit elemészthet az erejével.*
- Fájni fog. De az megéri majd.
*Néz vissza Norileiná-ra.*
- De csak a keresés után kapod meg. *Méri végig szemeivel.* - Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig.
*A fehér bőrt nézi. Látszanak a lány erei, ha éppen erősen éri a tűz fénye. Finom vékony bőr, tarkítva azokkal az ocsmány vágásokkal. Érti, de mégsem. Szükséges tudás ahhoz, hogy képet állíthasson fel valakiről, de benne nem okoz semmit. Nem azért érdekli a mögötte rejlő fájdalom, hogy együtt érezhessen. Az egy kezén lévő ujjak száma soknak tűnik azokhoz képest, akik érdeklik, s még egyet akár le is csukhat közülük, mert az már úgyis halott. Nem kellenek azok az érzelmek, de tudni arról, hogy kivel tölti az éjjelt, hasznos.*
- Az nem fájt, amikor megvágtad magad?
*Pillant kissé fókuszáltabban a hegekre. Hangsúlyából kivehető, hogy ez csak egy amolyan csendre intés a fájdalommal kapcsolatban. Mégis miért rinyál valaki arról, hogy fájt tetoválásának a készítése, miközben önnön bőrét nyirbálja? Érthetetlen. Ostobaság.
Nekikezd a művének, mondhatni teljes odaadással. Az arca kisimul, ahogy beleereszkedik a festésbe, pedig ez könnyen tűnik majd el, s még mindig dönthet úgy a lány, hogy nem kéri.*
- Ne rántsd el a kezed.
*Szólal meg. Bírja ki. Az is baj, ha csiklandós, az is, ha fájdalmas. De Ril türelmes, nem tűnik haragosnak a mondat. Felnéz közben a sötét íriszekbe, hogy folytathatja-e anélkül, hogy izegne-mozogna Norileina. Szerencséjére eztán igen jól veszi ezt a hatalmas akadályt. A bőrfestménye elkészül, a tintától fekete pettyes ujjait nézi meg, majd támaszkodik meg maga mellett, kissé hátradőlve a fűben, felemeli a fejét, hogy a csillagokat nézhesse. Érdekes kérdés. Hogy élt-e már át hasonlót? Nem ereszti az aranyakkal az eget. Hidegen szánt végig testén a szellő, de az este enyhébb, mint tegnap. A tűz is segít. Hogy élt-e már át hasonlót? A holdak éles kontúrú vonalát figyeli, ahogy egy darabon zavarossá válik a felszíne és lecsal belőle egy darabot a fekete ég. Behunyja a szemét. Hogy élt-e már át hasonlót?*
- Nem.
*Halvány mosoly látszódik a szája szegletében. Most nyugodt. Ordíthatna belül az űr, de nem teszi. Nem ragadta el semmi, nem nyúlt bele semmilyen vödör éjszín fájdalomba, s nem is szorította meg a csuklóját. Belőle darabokat tüntettek el, mint ahogyan az ég ott felette a holdakból. Életlen határvonalat hagyva egyik oldalán, mintha lehetne egész, de ő mégsem lesz az sosem.
Felül, majd a tűz mellé húzza magát, hogy fát tegyen rá. Lassan mozdul, megfontoltan építi bele a gallyakat, amit elemészthet az erejével.*
- Fájni fog. De az megéri majd.
*Néz vissza Norileiná-ra.*
- De csak a keresés után kapod meg. *Méri végig szemeivel.* - Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig.
2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 14:30:09
Üzenet elküldve: 2024-10-23 14:30:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hagyja, hogy a lány úgy helyezze el a karját az ölében, ahogy neki kényelmes. Ő csak engedelmesen ott tartja, és figyel. Kíváncsi, hogy mi fog történni. Vajon fájni fog? Meddig tart majd? Sokat kérdezhetne, de nem teszi, főleg azok után, hogy kiderül, nem is most lesz kész végleges formájában a rajz.*
- Rendben. Emlékszem, mikor a hollót csinálták, az nagyon fájt. Nem is bírtam volna ki, ha nem fognak le teljesen. De az régen volt, azóta már sokkal erősebb vagyok. *Motyogva kezd el mesélni, miközben a másik munkához lát. Nem kérdezték, de ő szívesen mesél. Újabb emlékről, melynek csak egy apró szeletét említi. A teljeset nem is akarja, mert az arról szólna, hogy hogyan veszett el nem csak a karja, hanem az egész teste és lelke is a vaksötétben. Még szerencse, hogy idejében hátat fordított a fekete tündérnek.
Közben az ábra egyre látványosabb, Nori meglepett tekintete pedig úgy válik egyre kifejezőbbé. Eddig abban sem volt biztos, hogy ő maga jól értette a saját képzeletét, de Ril tökéletesen festi meg az elhangzott gondolatokat. Olyan, mintha ugyanúgy látta volna, amit ő látott maga előtt.*
- Hé, csikizel… *Szólal meg hirtelen, és a karja is megfeszül egy pillanatra. Még jó, hogy valamennyire tartják, így nem rántja el rögtön a furcsa, kellemetlen érzés hatására. Egyébként igyekszik nem mocorogni, hagyja, hogy a művész nyugodtan dolgozzon rajta még akkor is, csak néhány grimaszt vág, mikor újra és újra ki kell bírnia az ecset okozta csikiző érzést, de megéri. A végeredmény pontosan olyan lesz, amilyet megálmodott magának, sőt, talán még jobb is.
Mikor a munka végeztével a karja újra szabaddá válik, egy ideig ő is nézegeti az eredményt, felemeli a kezét, a tűz felé fordítja, majd végül megszólal.*
- Hű… Te is éltél már át ehhez hasonlót? *Nem a kérdésre adott válasz érkezik, hanem egy újabb kérdés, ami talán megint nem illik a képbe, pedig dehogynem. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Ril csak úgy, mindenféle múltbeli tapasztalat nélkül így meg tudta festeni az árnyakat. Merthogy igazi árnyaknak tűnnek azok, amik most beborítják az alkarját.*
- Nagyon tetszik. Pont így képzeltem, igen. Akarom, hogy megcsináld reggel, de mondd, fájni fog? *Ha a válasz igen, arra is lesz majd megoldása, amivel megelőzheti azt, hogy szenvedjen, s azzal zavarja a lány munkáját. A hátizsákja felé néz egy pillanatra, abban akad olyan bájital is, ami segíthet benne, hogy jobban bírja a fájdalmat.*
*Hagyja, hogy a lány úgy helyezze el a karját az ölében, ahogy neki kényelmes. Ő csak engedelmesen ott tartja, és figyel. Kíváncsi, hogy mi fog történni. Vajon fájni fog? Meddig tart majd? Sokat kérdezhetne, de nem teszi, főleg azok után, hogy kiderül, nem is most lesz kész végleges formájában a rajz.*
- Rendben. Emlékszem, mikor a hollót csinálták, az nagyon fájt. Nem is bírtam volna ki, ha nem fognak le teljesen. De az régen volt, azóta már sokkal erősebb vagyok. *Motyogva kezd el mesélni, miközben a másik munkához lát. Nem kérdezték, de ő szívesen mesél. Újabb emlékről, melynek csak egy apró szeletét említi. A teljeset nem is akarja, mert az arról szólna, hogy hogyan veszett el nem csak a karja, hanem az egész teste és lelke is a vaksötétben. Még szerencse, hogy idejében hátat fordított a fekete tündérnek.
Közben az ábra egyre látványosabb, Nori meglepett tekintete pedig úgy válik egyre kifejezőbbé. Eddig abban sem volt biztos, hogy ő maga jól értette a saját képzeletét, de Ril tökéletesen festi meg az elhangzott gondolatokat. Olyan, mintha ugyanúgy látta volna, amit ő látott maga előtt.*
- Hé, csikizel… *Szólal meg hirtelen, és a karja is megfeszül egy pillanatra. Még jó, hogy valamennyire tartják, így nem rántja el rögtön a furcsa, kellemetlen érzés hatására. Egyébként igyekszik nem mocorogni, hagyja, hogy a művész nyugodtan dolgozzon rajta még akkor is, csak néhány grimaszt vág, mikor újra és újra ki kell bírnia az ecset okozta csikiző érzést, de megéri. A végeredmény pontosan olyan lesz, amilyet megálmodott magának, sőt, talán még jobb is.
Mikor a munka végeztével a karja újra szabaddá válik, egy ideig ő is nézegeti az eredményt, felemeli a kezét, a tűz felé fordítja, majd végül megszólal.*
- Hű… Te is éltél már át ehhez hasonlót? *Nem a kérdésre adott válasz érkezik, hanem egy újabb kérdés, ami talán megint nem illik a képbe, pedig dehogynem. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Ril csak úgy, mindenféle múltbeli tapasztalat nélkül így meg tudta festeni az árnyakat. Merthogy igazi árnyaknak tűnnek azok, amik most beborítják az alkarját.*
- Nagyon tetszik. Pont így képzeltem, igen. Akarom, hogy megcsináld reggel, de mondd, fájni fog? *Ha a válasz igen, arra is lesz majd megoldása, amivel megelőzheti azt, hogy szenvedjen, s azzal zavarja a lány munkáját. A hátizsákja felé néz egy pillanatra, abban akad olyan bájital is, ami segíthet benne, hogy jobban bírja a fájdalmat.*
2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 11:59:58
Üzenet elküldve: 2024-10-23 11:59:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Távol akar maradni a mágiától, de olyan dologra készül, amit szeret. Ritka, hogy valamit szívből csinál, valamihez tényleg adja magát és kissé háttérbe szorít minden mást. Ők is csak vásznak, még ha élő szövetek közé is juttatja a szénből és növényeiből készült anyagot, s esetenként felszisszennek úgy, ahogy a festőállványnál nem szokás. Nem használta ellene a varázst a lány, de arra már igen, hogy nekik, neki segítsen vele. Ez az egyetlen feltörő gondolat az, ami segíti abban, hogy ne hagyja ott és tényleg megfesse őt. A mindkettejük által látott képeket, arra a fehér bőrre. Továbbra sem olvasható a tekintete azzal kapcsolatban, hogy tart-e a másiktól, vagy milyen érzésekkel viseltet az irányába. De az tisztán látszik, hogy különösen nagy gondot fordít a felületre, amit az aranyakkal mér fel. Látja a hegeket. Ilyet maguknak okoznak az emberek. Ostobák. Annyian képesek kárt okozni, annyiféleképpen, mégis úgy gondolják jónak, hogy hasznos saját maguk ellen is fordulniuk. Pedig ennek legalább látszata van. Még ha igen ocsmány is. A belső hegek máshogy rondítják az összképet. Az is épp elég. *
- Nem. *Kutat egy keveset a sötét szemekben, majd ha az öle biztos pontjára fekteti a végtagot, maga mellé húzza a tintásüveget. Illene magyarázatot adni.*
- Most csak megrajzolom. Ha akarod azután is, akkor majd fényben elkészítem.
*Nem kíván többet beszélni, ha nem muszáj, de ismeri ezt a helyzetet. Titkok, mesék. Megered a nyelv, mert mindenáron megakarják osztani a miérteket egyesek. Persze ezek olyan pontok, amik segítenek neki megérteni azokat, akiken dolgozik, s általuk másokat is talán. Ilyenkor nem teher, de nem vágyja különösebben a szavakat.
A vékony ecsetet belemártja a sötét anyagba, megtartva másik kezével a kart, amit szintén csak ilyenkor tud elképzelni úgy, hogy ne borsóddzon tőle a háta. A mutatóujjnál indul egy leheletvékony kissé szétfolyt vonal, ami a kézfej oldalának kétharmadánál kezd tovább ágazni, elkezdve körbeölelni az ében lány alkarját. A mozdulatai lágyak, de gondosak; minden pillanatban látványos, hogy tudja mit akar. Nem agyal, megszületett benne a kép, ha új ötlete támad is olyan, mintha rég ott lappangott volna benne.
Újabb vonalak, újabb erecskék bontakoznak ki, sötéten futnak végig a bőrön, mintha felfelé kúszna a vödörnek ében tartalma, örökkévalóságig tartó lenyomatot hagyva a felületen. A szerteágazó erecskékből hamar az egész csuklót erősen körbefutó rajzolat alakul ki, néhol vízbe is belemártott ecsettel segítve az árnyékolást. Mintha ott érintette volna legerősebben az, ami bele akarta rántani a saját fekete örvényébe. A pengevágta hegeket is körülvonja, kifejezetten nagy gondot fordít Ril arra, hogy látványra bekebelezze a sérült részeket, csak annyira takarva el őket, hogy Norileina pontosan tudja, hogy azokat is a massza uralja. Mert így képzeli. De felfelé az alkaron végül ritkulnak a vonások, elszálló füstként hal el a minta.
Ahogy elkészült, nézi egy ideig a tűz vörösen izzó fényében, illik hozzá, hogy az világítja meg. Nézi, de már nem nyúl hozzá és lassan engednek ujjai, amikre szintén jócskán került a tintából, de nem bánja.*
- Így gondoltad?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.23 12:03:32
*Távol akar maradni a mágiától, de olyan dologra készül, amit szeret. Ritka, hogy valamit szívből csinál, valamihez tényleg adja magát és kissé háttérbe szorít minden mást. Ők is csak vásznak, még ha élő szövetek közé is juttatja a szénből és növényeiből készült anyagot, s esetenként felszisszennek úgy, ahogy a festőállványnál nem szokás. Nem használta ellene a varázst a lány, de arra már igen, hogy nekik, neki segítsen vele. Ez az egyetlen feltörő gondolat az, ami segíti abban, hogy ne hagyja ott és tényleg megfesse őt. A mindkettejük által látott képeket, arra a fehér bőrre. Továbbra sem olvasható a tekintete azzal kapcsolatban, hogy tart-e a másiktól, vagy milyen érzésekkel viseltet az irányába. De az tisztán látszik, hogy különösen nagy gondot fordít a felületre, amit az aranyakkal mér fel. Látja a hegeket. Ilyet maguknak okoznak az emberek. Ostobák. Annyian képesek kárt okozni, annyiféleképpen, mégis úgy gondolják jónak, hogy hasznos saját maguk ellen is fordulniuk. Pedig ennek legalább látszata van. Még ha igen ocsmány is. A belső hegek máshogy rondítják az összképet. Az is épp elég. *
- Nem. *Kutat egy keveset a sötét szemekben, majd ha az öle biztos pontjára fekteti a végtagot, maga mellé húzza a tintásüveget. Illene magyarázatot adni.*
- Most csak megrajzolom. Ha akarod azután is, akkor majd fényben elkészítem.
*Nem kíván többet beszélni, ha nem muszáj, de ismeri ezt a helyzetet. Titkok, mesék. Megered a nyelv, mert mindenáron megakarják osztani a miérteket egyesek. Persze ezek olyan pontok, amik segítenek neki megérteni azokat, akiken dolgozik, s általuk másokat is talán. Ilyenkor nem teher, de nem vágyja különösebben a szavakat.
A vékony ecsetet belemártja a sötét anyagba, megtartva másik kezével a kart, amit szintén csak ilyenkor tud elképzelni úgy, hogy ne borsóddzon tőle a háta. A mutatóujjnál indul egy leheletvékony kissé szétfolyt vonal, ami a kézfej oldalának kétharmadánál kezd tovább ágazni, elkezdve körbeölelni az ében lány alkarját. A mozdulatai lágyak, de gondosak; minden pillanatban látványos, hogy tudja mit akar. Nem agyal, megszületett benne a kép, ha új ötlete támad is olyan, mintha rég ott lappangott volna benne.
Újabb vonalak, újabb erecskék bontakoznak ki, sötéten futnak végig a bőrön, mintha felfelé kúszna a vödörnek ében tartalma, örökkévalóságig tartó lenyomatot hagyva a felületen. A szerteágazó erecskékből hamar az egész csuklót erősen körbefutó rajzolat alakul ki, néhol vízbe is belemártott ecsettel segítve az árnyékolást. Mintha ott érintette volna legerősebben az, ami bele akarta rántani a saját fekete örvényébe. A pengevágta hegeket is körülvonja, kifejezetten nagy gondot fordít Ril arra, hogy látványra bekebelezze a sérült részeket, csak annyira takarva el őket, hogy Norileina pontosan tudja, hogy azokat is a massza uralja. Mert így képzeli. De felfelé az alkaron végül ritkulnak a vonások, elszálló füstként hal el a minta.
Ahogy elkészült, nézi egy ideig a tűz vörösen izzó fényében, illik hozzá, hogy az világítja meg. Nézi, de már nem nyúl hozzá és lassan engednek ujjai, amikre szintén jócskán került a tintából, de nem bánja.*
- Így gondoltad?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.23 12:03:32
2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 10:55:35
Üzenet elküldve: 2024-10-23 10:55:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 859
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hiába próbálja közelebb invitálni magához a másikat, még így is az ő elképzeléseihez képest túl távol ül tőle, és így a tűztől is. Számára mindegy, ő fog megfagyni, ha nem húzódik közelebb a kellemes forróságot árasztó lángokhoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen rajzot szeretne magára, a válasz valahogy ösztönösen érkezik. Persze, hogy úgy, hisz amit mesél, az nem a képzeletében történik, legalábbis a feketeség nem úgy éli meg. Az elképzelt világ, a vödörnyi sötétség, ami lelki szemei előtt egy hatalmas, fekete árnyékvilágként manifesztálódik, igenis valóságos. Ő látja, érzi, átéli mindazt, amit tinta helyett szavakkal fest le a másiknak. Még a fájdalmat, a szenvedést és azt a félelmet is érzi, ami szépen lassan eluralkodik rajta, mikor azt hiszi, hogy nem tudja kiszabadítani a karját a sötétből.
Az esti mese végén a barnák újra találkoznak az aranyakkal, és talán ismét kissé illúziórombolóan rövid válasz érkezik csupán, de az megint csak megnyugtatóan hat arra a törékeny lélekre. A rövid kis szó miatt megszűnik az eddig érzett rettegés, most már biztonságban érzi magát. Egyetlen szó, de az feloszlatta a sűrű, fekete masszát, ami beborította az elméjét, csak a nyomai maradtak. Azokat a nyomokat szeretné a karján látni.
Amíg a lány a holmijai közt kezd kutatni, Nori úgy érzi, hogy még mindig fázik, s hát miért is ne játszhatna a cél érdekében egy kicsit a tűzzel? Hisz állandóan azzal játszik, most megteszi szó szerint is. Arcán az élvezet nyomai mutatkoznak, mikor a lángok sokkalta erőteljesebben kezdenek lobogni. Gyönyörű látvány. Vissza kell még mennie abba a toronyba, és még többet tanulnia. Ki gondolta volna, hogy a könyvek, a betűk, a szavak és a mondatok ilyen csodát rejtenek magukban? Mai-nak igaza volt. Az olvasni tudás egy kincs. Már épp eszébe jutna, hogy ki hiányzik neki már megint annyira, mikor Ril visszaér mellé, és megszólítja.*
- Hüm? *kapja fel a fejét, és ahogy elfordítja a kezeit a tűz irányából, az rögtön vissza is húzódik. Így már talán a másik emlékeit sem fenyegetik úgy a lángok.*
- Már most megcsinálod? *Nem gondolta volna, hogy ma este sor kerül a rajzolásra, de ő nem lesz semmi jónak az elrontója. Jobb kezét nyújtja Ril felé, és kíváncsian, hosszú ideig fürkészi az őt figyelő szempárt. Pislogása most is észrevehetően rendszertelen, bár sokkal kevésbé szélsőséges, mint általában.
Ha a másik feltűri a fekete blúz ujját, akkor, ha a tűz éppen olyan fényben világítja meg az alkarját, láthatóvá válnak a magának okozott keresztirányú vágások nyomai is. Fehér kis csíkok csak most már, hála a közelmúltban elfogyasztott bájitalnak, de ott vannak. Emlékek azok is, csak úgy, mint sok minden más.*
*Hiába próbálja közelebb invitálni magához a másikat, még így is az ő elképzeléseihez képest túl távol ül tőle, és így a tűztől is. Számára mindegy, ő fog megfagyni, ha nem húzódik közelebb a kellemes forróságot árasztó lángokhoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen rajzot szeretne magára, a válasz valahogy ösztönösen érkezik. Persze, hogy úgy, hisz amit mesél, az nem a képzeletében történik, legalábbis a feketeség nem úgy éli meg. Az elképzelt világ, a vödörnyi sötétség, ami lelki szemei előtt egy hatalmas, fekete árnyékvilágként manifesztálódik, igenis valóságos. Ő látja, érzi, átéli mindazt, amit tinta helyett szavakkal fest le a másiknak. Még a fájdalmat, a szenvedést és azt a félelmet is érzi, ami szépen lassan eluralkodik rajta, mikor azt hiszi, hogy nem tudja kiszabadítani a karját a sötétből.
Az esti mese végén a barnák újra találkoznak az aranyakkal, és talán ismét kissé illúziórombolóan rövid válasz érkezik csupán, de az megint csak megnyugtatóan hat arra a törékeny lélekre. A rövid kis szó miatt megszűnik az eddig érzett rettegés, most már biztonságban érzi magát. Egyetlen szó, de az feloszlatta a sűrű, fekete masszát, ami beborította az elméjét, csak a nyomai maradtak. Azokat a nyomokat szeretné a karján látni.
Amíg a lány a holmijai közt kezd kutatni, Nori úgy érzi, hogy még mindig fázik, s hát miért is ne játszhatna a cél érdekében egy kicsit a tűzzel? Hisz állandóan azzal játszik, most megteszi szó szerint is. Arcán az élvezet nyomai mutatkoznak, mikor a lángok sokkalta erőteljesebben kezdenek lobogni. Gyönyörű látvány. Vissza kell még mennie abba a toronyba, és még többet tanulnia. Ki gondolta volna, hogy a könyvek, a betűk, a szavak és a mondatok ilyen csodát rejtenek magukban? Mai-nak igaza volt. Az olvasni tudás egy kincs. Már épp eszébe jutna, hogy ki hiányzik neki már megint annyira, mikor Ril visszaér mellé, és megszólítja.*
- Hüm? *kapja fel a fejét, és ahogy elfordítja a kezeit a tűz irányából, az rögtön vissza is húzódik. Így már talán a másik emlékeit sem fenyegetik úgy a lángok.*
- Már most megcsinálod? *Nem gondolta volna, hogy ma este sor kerül a rajzolásra, de ő nem lesz semmi jónak az elrontója. Jobb kezét nyújtja Ril felé, és kíváncsian, hosszú ideig fürkészi az őt figyelő szempárt. Pislogása most is észrevehetően rendszertelen, bár sokkal kevésbé szélsőséges, mint általában.
Ha a másik feltűri a fekete blúz ujját, akkor, ha a tűz éppen olyan fényben világítja meg az alkarját, láthatóvá válnak a magának okozott keresztirányú vágások nyomai is. Fehér kis csíkok csak most már, hála a közelmúltban elfogyasztott bájitalnak, de ott vannak. Emlékek azok is, csak úgy, mint sok minden más.*
2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-22 18:46:33
Üzenet elküldve: 2024-10-22 18:46:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az már feltűnt neki, hogy a lány kissé furcsa, de amikor a tükörben bámulja magát és valami teljesen mást mond, mint ami jelen helyzetben elvárható lenne, akkor a szemöldöke kissé megemelkedik. Akaratlan néz el mögötte, mintha azt szeretné látni, hogy mit pillantott meg a tükörben. Semmit. Már a mágiája okán sem kellene benne bíznia, nem is teszi. Ébred benne a figyelem, körültekintőbbnek kell lennie azzal, aki mellett az éjjelt tervezi tölteni. Talán ostobaság volt az egész. De még figyel és kivár. Ha kell úgy tűnik el, mint ahogyan a semmiből jelent meg.
Végül leül, de tisztes távolságra. Éppen annyira közel, hogy minden rezzenését figyelni tudja, de annyira távol, hogy a kezei el ne érhessék. Bár a varázslatoknak nem kell különösebb közelség, egyetlen halvány fokkal biztosabbnak érzi így a helyét. Eddig sem bántotta vele, de nem tudja levetkőzni azt a tartást, ami most megjelent.
Figyeli a szavakat és mintha látná fejében annak mondatait. Minden egyes szavát. Ilyenkor nem elég pusztán arra hallgatni, hogy ő mit képzel bele, a másik a fontos, hiszen az ő akarata az elsődleges. Eltüntetni viszont nem tudja saját képzetét, egyveleget alkot a lányéval, s úgy rajzolódik ki a karra a kép, amit éppen végignéz, mintha csak teremteni lehetne a pillantással.*
- Jó.
*Mond csak ennyit. A motívum nem áll távol tőle, minden festményén a fekete dominál, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő árnyakkal szövi körbe a legegyszerűbb képeit is. Talán ezért sem adja fejét arra, hogy árulja őket, hiszen nem szívesen díszítenek tereket olyasvalamivel, amit áthat a sötétség. Nem félelmetesek, sokkal inkább kivetülései a legmélyebbre nyomott tudatnak. Ebben tud alkotni, s hátra tudja sorolni egy leheletnyivel az érzését, ami megébredt benne Norileina kapcsán.
A táskájába nyúl, s veszi belőle elő a frissen vásárolt tintát, s az egyik ecsetet. Nem erre kívánta használni, de majd kitisztítja. Meg kell mutatnia, hogy ő mire gondolt, eztán nyúlhat csak a tűért. Azért sem ma fog nyúlni, talán a tűz fénye nem ad elég tiszta képet, még ha igencsak illene is a lassan esteledő világhoz az, amit karcolna rá. Felfigyel, hogy a másik megint varázsol. Dehogy megy közelebb. Vissza akarja tenni, amit már majdnem kiemelt a zugából, megfeszül az állkapcsa és észrevétlen rándul egyet az izom annak éle felett. Egyre jobban irritálja. De majd ő lefoglalja azt a kezet, hogy ne jusson eszébe sem csettinteni, sem pedig a tüzet szítani. Mintha csak kicsaphatnának a lángok, s felemészthetné a maradék emlékképeit.
A földre pakolja végül az üvegcsét és az ecsetet, majd a víz felé sétál. Tűnődik, hogy mibe merhetne néhány cseppet, s mivel egy árva alkalmatosságot sem talál, egy kagylóforma levélre esik a választása, amit megszabadít a szárától és abba tölt egy egészen keveset. Az is a tinta mellé kerül, majd leül, már valóban egy kicsit közelebb... muszáj, mert máskülönben nem éri el a kart. Nem adott igazi okot a lány arra, hogy elmenjen, de nem sok kell.*
- Add a kezed.
*Nyújtja felé az övét, s fektetné bele az ölébe. A másik szemeibe néz, ha kérdése volna.*
*Az már feltűnt neki, hogy a lány kissé furcsa, de amikor a tükörben bámulja magát és valami teljesen mást mond, mint ami jelen helyzetben elvárható lenne, akkor a szemöldöke kissé megemelkedik. Akaratlan néz el mögötte, mintha azt szeretné látni, hogy mit pillantott meg a tükörben. Semmit. Már a mágiája okán sem kellene benne bíznia, nem is teszi. Ébred benne a figyelem, körültekintőbbnek kell lennie azzal, aki mellett az éjjelt tervezi tölteni. Talán ostobaság volt az egész. De még figyel és kivár. Ha kell úgy tűnik el, mint ahogyan a semmiből jelent meg.
Végül leül, de tisztes távolságra. Éppen annyira közel, hogy minden rezzenését figyelni tudja, de annyira távol, hogy a kezei el ne érhessék. Bár a varázslatoknak nem kell különösebb közelség, egyetlen halvány fokkal biztosabbnak érzi így a helyét. Eddig sem bántotta vele, de nem tudja levetkőzni azt a tartást, ami most megjelent.
Figyeli a szavakat és mintha látná fejében annak mondatait. Minden egyes szavát. Ilyenkor nem elég pusztán arra hallgatni, hogy ő mit képzel bele, a másik a fontos, hiszen az ő akarata az elsődleges. Eltüntetni viszont nem tudja saját képzetét, egyveleget alkot a lányéval, s úgy rajzolódik ki a karra a kép, amit éppen végignéz, mintha csak teremteni lehetne a pillantással.*
- Jó.
*Mond csak ennyit. A motívum nem áll távol tőle, minden festményén a fekete dominál, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő árnyakkal szövi körbe a legegyszerűbb képeit is. Talán ezért sem adja fejét arra, hogy árulja őket, hiszen nem szívesen díszítenek tereket olyasvalamivel, amit áthat a sötétség. Nem félelmetesek, sokkal inkább kivetülései a legmélyebbre nyomott tudatnak. Ebben tud alkotni, s hátra tudja sorolni egy leheletnyivel az érzését, ami megébredt benne Norileina kapcsán.
A táskájába nyúl, s veszi belőle elő a frissen vásárolt tintát, s az egyik ecsetet. Nem erre kívánta használni, de majd kitisztítja. Meg kell mutatnia, hogy ő mire gondolt, eztán nyúlhat csak a tűért. Azért sem ma fog nyúlni, talán a tűz fénye nem ad elég tiszta képet, még ha igencsak illene is a lassan esteledő világhoz az, amit karcolna rá. Felfigyel, hogy a másik megint varázsol. Dehogy megy közelebb. Vissza akarja tenni, amit már majdnem kiemelt a zugából, megfeszül az állkapcsa és észrevétlen rándul egyet az izom annak éle felett. Egyre jobban irritálja. De majd ő lefoglalja azt a kezet, hogy ne jusson eszébe sem csettinteni, sem pedig a tüzet szítani. Mintha csak kicsaphatnának a lángok, s felemészthetné a maradék emlékképeit.
A földre pakolja végül az üvegcsét és az ecsetet, majd a víz felé sétál. Tűnődik, hogy mibe merhetne néhány cseppet, s mivel egy árva alkalmatosságot sem talál, egy kagylóforma levélre esik a választása, amit megszabadít a szárától és abba tölt egy egészen keveset. Az is a tinta mellé kerül, majd leül, már valóban egy kicsit közelebb... muszáj, mert máskülönben nem éri el a kart. Nem adott igazi okot a lány arra, hogy elmenjen, de nem sok kell.*
- Add a kezed.
*Nyújtja felé az övét, s fektetné bele az ölébe. A másik szemeibe néz, ha kérdése volna.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2954-2973