Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 33 (641. - 660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2917-2936
660. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-10 23:10:42
Üzenet elküldve: 2014-11-10 23:10:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Magunk útján//
* Hát Ron sem lenne épp jóképű, ha össze-vissza lenne törve-zúzva. Most eléggé rossz bőrben van, nincs ereje teljében és ennek tetejében még a férfi is nekiesik a sérüléseinek, sebeinek. Noha roppant hálás érte, óhatatlanul sziszeg, mikor egy-egy fájdalmasabb műveletet végez el rajta. *
- Jó kis élet, nem mondom.
* Zafír szín szemei rövid időre fogjul ejtik a lovag tekinteté, mire, szinte egyszerre sütik le szemüket. Jól esik, ahogy hideg vízzel törölgeti tisztára az arcát. A nap eddigi melege enyhül rajta valamelyest és jobban érzi magát tőle. S bár úgy látszik, hogy megbízik a lovagban, az ígéretét mégsem tartja teljesíthetőnek. *
- Az én otthonom a levegő városa, odáig nem fogok eljutni ezekkel a sérülésekkel. Föl kell gyógyulnom és meg kell erősödnöm, hogy bármit is kezdhessek magammal. Nem terveztem hazamenni ideje korán. Habár nem tudom, mi jót nyújthatna ezek után ez a város. A fogadtatás nem volt épp kellemes. De azért, minden rosszban kell lennie valami jónak is, nem igaz? Kezdetnek mondhatnánk azt, hogy megmentettél és segíteni próbálsz rajtam. Így legalább nyugodt szívvel mondhatom, hogy örülök a találkozásunk, nos, sikerének.
* Mégis csak megmentette az életét, ami teljes siker, a ráadás pedig az, hogy nagyjából ellátta sérüléseit. Megpróbál felülni egymaga, lassan és óvatosan. Azt már most érzi, hogy nem lesz könnyű felmászni a nyeregbe, de majd csak megoldja valahogy. Ha nyeregben van, akkor már ki fogja bírni így az utat, bármerre is vezesse a lovag. Remélhetőleg egy gyógyítóhoz majd. *
* Hát Ron sem lenne épp jóképű, ha össze-vissza lenne törve-zúzva. Most eléggé rossz bőrben van, nincs ereje teljében és ennek tetejében még a férfi is nekiesik a sérüléseinek, sebeinek. Noha roppant hálás érte, óhatatlanul sziszeg, mikor egy-egy fájdalmasabb műveletet végez el rajta. *
- Jó kis élet, nem mondom.
* Zafír szín szemei rövid időre fogjul ejtik a lovag tekinteté, mire, szinte egyszerre sütik le szemüket. Jól esik, ahogy hideg vízzel törölgeti tisztára az arcát. A nap eddigi melege enyhül rajta valamelyest és jobban érzi magát tőle. S bár úgy látszik, hogy megbízik a lovagban, az ígéretét mégsem tartja teljesíthetőnek. *
- Az én otthonom a levegő városa, odáig nem fogok eljutni ezekkel a sérülésekkel. Föl kell gyógyulnom és meg kell erősödnöm, hogy bármit is kezdhessek magammal. Nem terveztem hazamenni ideje korán. Habár nem tudom, mi jót nyújthatna ezek után ez a város. A fogadtatás nem volt épp kellemes. De azért, minden rosszban kell lennie valami jónak is, nem igaz? Kezdetnek mondhatnánk azt, hogy megmentettél és segíteni próbálsz rajtam. Így legalább nyugodt szívvel mondhatom, hogy örülök a találkozásunk, nos, sikerének.
* Mégis csak megmentette az életét, ami teljes siker, a ráadás pedig az, hogy nagyjából ellátta sérüléseit. Megpróbál felülni egymaga, lassan és óvatosan. Azt már most érzi, hogy nem lesz könnyű felmászni a nyeregbe, de majd csak megoldja valahogy. Ha nyeregben van, akkor már ki fogja bírni így az utat, bármerre is vezesse a lovag. Remélhetőleg egy gyógyítóhoz majd. *
659. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-10 21:11:02
Üzenet elküldve: 2014-11-10 21:11:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Magam útján - Riella//
*Mintha eszméletét vesztené az elf, így kételyei irányába mondhatni egy szempillantás alatt eltűnnek, s velük a rosszalló feltételezése is. Társai eközben látszólag eszük vesztve távoznak, így magukra maradnak, s ő bár sokáig értetlenül pislog utánuk, mégis idővel visszafordul az egyetlen teremtett lélek irányába, a sérült felé.*
~Elf létére nem egy szépség.~
*Jegyzi meg magában, hiszen a maszatos arc, beesett szemek mind, mind takarják igazi külsejét. De ez mit sem változtat azon, hogy szakmai tudás híján, pusztán lovagias és emberséges viselkedésből adjon ízelítőt a lánynak.*
-Így ni.
*Szakítja mag olykor tevékenységét, mikor úgy ítéli meg, hogy bizony a tőle telhető legjobban ellátta az adott sérülést. Olykor szisszenés a felelet rá, jelezvén lehet túl kemény.*
-Legalább érzed, hogy élsz, Riella Ravaora.
*Nyugtatja meg lágy hangon, s kezét gyengéden a nő vállára helyezi, és mélyen a smaragd szemeibe néz. Kissé elfogy a levegője is, úgy belefeledkezik a pillanatba, majd zavartan süti le pilláit és néz inkább további sérülések után. Kulacsának hűs tartalmával gyolcsot nedvesít meg, s azzal tisztogatja először a homlokát, majd orcáját is. S ahogy a "máz leolvad", úgy válik láthatóvá fehér, bársony bőre. Igaz, haja most csutakos és véres is, mégis egy hercegnő születik orra előtt a mocsokból, zavarát még jobban elmélyítendő.
Csak torkát köszörüli a hölgy elbeszélése közben, majd felvonja szemöldökét, mert maga is furcsának találja, amit az állítólagos barát tett. De meglehet, csak a másik érzékei vagy az átélt borzalmak mondatják vele, s ültetnek bogarat az ő fülébe is.*
-Az a fő, hogy most itt vagy.
*Mosolyog rá, s eszébe sem jutna kihasználni a helyzetet, noha vannak elvetemült színjátszók, kik a lovag álcája mögé bújva férkőznek áldozatuk közelébe. De itt nincs mit elvegyenek a szinte félholt elftől, maximum erényeit fenyegethetné veszély itt, a semmi közepén. De nem tőle, Ron'Anchor Acoma lovag jelenlétében. Ez szinte süt róla.*
-Ezennel fogadom, hogy hazajuttatlak, ha addig élek is.
*Mondhatni szent esküt tett, bár így ismeretlenül ez lehetne levegőbe beszélés is.*
*Mintha eszméletét vesztené az elf, így kételyei irányába mondhatni egy szempillantás alatt eltűnnek, s velük a rosszalló feltételezése is. Társai eközben látszólag eszük vesztve távoznak, így magukra maradnak, s ő bár sokáig értetlenül pislog utánuk, mégis idővel visszafordul az egyetlen teremtett lélek irányába, a sérült felé.*
~Elf létére nem egy szépség.~
*Jegyzi meg magában, hiszen a maszatos arc, beesett szemek mind, mind takarják igazi külsejét. De ez mit sem változtat azon, hogy szakmai tudás híján, pusztán lovagias és emberséges viselkedésből adjon ízelítőt a lánynak.*
-Így ni.
*Szakítja mag olykor tevékenységét, mikor úgy ítéli meg, hogy bizony a tőle telhető legjobban ellátta az adott sérülést. Olykor szisszenés a felelet rá, jelezvén lehet túl kemény.*
-Legalább érzed, hogy élsz, Riella Ravaora.
*Nyugtatja meg lágy hangon, s kezét gyengéden a nő vállára helyezi, és mélyen a smaragd szemeibe néz. Kissé elfogy a levegője is, úgy belefeledkezik a pillanatba, majd zavartan süti le pilláit és néz inkább további sérülések után. Kulacsának hűs tartalmával gyolcsot nedvesít meg, s azzal tisztogatja először a homlokát, majd orcáját is. S ahogy a "máz leolvad", úgy válik láthatóvá fehér, bársony bőre. Igaz, haja most csutakos és véres is, mégis egy hercegnő születik orra előtt a mocsokból, zavarát még jobban elmélyítendő.
Csak torkát köszörüli a hölgy elbeszélése közben, majd felvonja szemöldökét, mert maga is furcsának találja, amit az állítólagos barát tett. De meglehet, csak a másik érzékei vagy az átélt borzalmak mondatják vele, s ültetnek bogarat az ő fülébe is.*
-Az a fő, hogy most itt vagy.
*Mosolyog rá, s eszébe sem jutna kihasználni a helyzetet, noha vannak elvetemült színjátszók, kik a lovag álcája mögé bújva férkőznek áldozatuk közelébe. De itt nincs mit elvegyenek a szinte félholt elftől, maximum erényeit fenyegethetné veszély itt, a semmi közepén. De nem tőle, Ron'Anchor Acoma lovag jelenlétében. Ez szinte süt róla.*
-Ezennel fogadom, hogy hazajuttatlak, ha addig élek is.
*Mondhatni szent esküt tett, bár így ismeretlenül ez lehetne levegőbe beszélés is.*
658. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-10 14:16:55
Üzenet elküldve: 2014-11-10 14:16:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A végzet útjai//
*Úgy látszik, hogy Tawin és Monoria nem igazán értették meg egymást. Monoria még valószínűleg nem tudja, hogy mit is csinált (mert Tawin szerint ő tette) és Tawin pedig nem fogja fel, hogy a nő miért is jött vissza. Egy idő után, azonban körvonalazódik és lassan össze is áll a kép. Tawin maga is meglepődik, hogy a Borsovádék nyertek, bár ő nem gratulál, inkább eltűnne a történetből. Oldalra is áll, a lova mellé, de még véletlenül sem érinti meg, nehogy megint jöjjön a szörnyű fejfájás. Oldalra áll, és innét figyeli az eseményeket. Nagy a kísértés, hogy néha közbeszóljon de nem szól semmit, csak áll és várja a fejleményeket. Tawin nem is érti, Borsovád miért nem vet véget a dolgoknak. De, ha ő nem teszi, akkor Tawin sem fogja. Ezek itt nem az ő népe. Igaz, nincs népe, de ha lenne, ők nem az övébe tartoznának. Közben Monoria szavain töpreng. *
~Mágus? Miféle mágus? És mi köze egy pusztabeli mágusnak Monoriához? Talán a mágus tette? Ő szállta meg a fejemet? Vagy Monoria is egy mágus volna, csak jól tudja rejteni? ~
*Sok kérdés van, amire nem tudja a választ. Arcán tükröződnek kételyei, de rá úgy sem figyel senki. Miért is figyelne? Szinte észre sem veszi, hogy Monoria egy kisgyermek torkához szorít egy tőrt. Szólna, de nem avatkozik bele a történtekbe. Talán nem kedveli sem a nőszemélyt, sem a fajtáját, de egy dolgot biztosan tud. Ez a nő nem ostoba. Akárki akármit is mond, ez a nő mindig tudja mit akar, és általában meg is szerzi azt. Ez a nő nem ostoba, és Tawin kezd egy kicsit "barátságosabban" viszonyulni hozzá. Vagy talán a nő pont ezt akarja? Ahogy Ancórt bekebelezte, most őt is befogja? Nem Tawin ezen a téren nem hagyja magát. Inkább visszarántja gondolatait a pusztába. Monoria a gyerek "segítségével" megtudja, hogy merre is található a mágus. Legalábbis azt, hogy itt nincs. Amint elengedi a gyereket, Tawin is Borsovád harcosaihoz megy, Monoriával együtt. Figyelmesen hallgatja a sötételf szavait. Miután a nő szavai elhangzottak, Tawin magába mélyülve gondolkodik. Talán a mágus teszi ezt vele, hogy megtudja a terveket? Vagy Monoria nézett be valamit? Most nincs ideje ezeken gondolkodni, mert Monoria őt nevezi meg tanúnak. *
-Igen, valóban így volt, én láttam.
*Monoria az ezek után következő, szokásos szöveggel áll elő. Fel kell készülni, meg védekezni kell, meg ilyenek. Azonban Tawin tudja jól, hogy ez nem vicc. Ez a mágus egy elmebeteg lehet, aki mindenkit meg akar ölni, aki csak a pusztába jön. És most őt használja fel ahhoz, hogy kihallgassa a terveket. Persze, ezek csak feltételezések, de sürgősen beszélnie kell Monoriával. Ő ért az ilyenekhez. Persze ő is olvasott róla, de egy herceg sem tudhat mindent! Annyi szent, ha védelmezni kell, az ifjú íjászra biztosan lehet majd számítani! Azonban ez mások baja, és szeretne végre a saját problémájával foglalkozni. Nem tudja mi következik, de ha a többiek elindulnak, akkor követi őket. Addig is Monoriával szeretne beszélni. Oda is megy hozzá, és félre is hívja, nehogy valaki hallja azt, amit mondani szeretne. Talán még félelmet kelt a harcosokban. Ha Monoria méltóztatik kicsit arrébb állni, Tawin belekezd. *
-Monoria sürgősen beszélnünk kell. Tudom, hogy nem valami mély a kapcsolatunk, ha lehet ezt kapcsolatnak nevezni, de kérlek segíts nekem. Az előbb, amikor kérdőre vontalak, félreértettél. Amikor ki akartad vágni a szívet, megpróbáltalak megállítani. Történt az a kéklő villanás, aztán gyorsan egy másik halotthoz rohantál. Elkezdtél kántálni, és még mielőtt vége lett volna, iszonyú fejfájás jött rám. A földre kerültem és elájultam. Sötétség vett körül és egy hang beszélt hozzám. Valami olyasmit mondott, hogy az északi ül nyergedben, meg nyugodj meg és ilyenek. Mintha egy ló lettem volna. És én engedelmeskedtem neki. Aztán felkeltem és Esthajnal és te sehol nem voltatok. Elindultam utánatok. Mikor ideértünk, megpróbáltam megsimogatni Esthajnal fejét, de jött a fejfájás. Szerinted a mágus tette volna? Megszállt minket, és rajtunk keresztül figyeli a történteket? Azt is látja, hogy én hozzád beszélek? Vajon rejtett kém, vagy csak te néztél el valamit. Ha kém akkor sürget az idő, és azonnal tennünk kell valamit.
*Lehet, hogy ez kicsit soknak tűnik egyszerre, de bízik abban, hogy Monoria felfogta szavait. Ha tud tenni valamit, akkor azon lesz, hogy segítsen. Ha viszont tehetetlenek, akkor nem tudja mit csináljon. Egyszerűen ne menjen a közelükbe, mikor a tervet kovácsolják? És az kin segítene? Talán ha legyőzik a mágust, akkor elmúlik? Sok kérdése van, amire Monoria talán megadhatja a választ. *
*Úgy látszik, hogy Tawin és Monoria nem igazán értették meg egymást. Monoria még valószínűleg nem tudja, hogy mit is csinált (mert Tawin szerint ő tette) és Tawin pedig nem fogja fel, hogy a nő miért is jött vissza. Egy idő után, azonban körvonalazódik és lassan össze is áll a kép. Tawin maga is meglepődik, hogy a Borsovádék nyertek, bár ő nem gratulál, inkább eltűnne a történetből. Oldalra is áll, a lova mellé, de még véletlenül sem érinti meg, nehogy megint jöjjön a szörnyű fejfájás. Oldalra áll, és innét figyeli az eseményeket. Nagy a kísértés, hogy néha közbeszóljon de nem szól semmit, csak áll és várja a fejleményeket. Tawin nem is érti, Borsovád miért nem vet véget a dolgoknak. De, ha ő nem teszi, akkor Tawin sem fogja. Ezek itt nem az ő népe. Igaz, nincs népe, de ha lenne, ők nem az övébe tartoznának. Közben Monoria szavain töpreng. *
~Mágus? Miféle mágus? És mi köze egy pusztabeli mágusnak Monoriához? Talán a mágus tette? Ő szállta meg a fejemet? Vagy Monoria is egy mágus volna, csak jól tudja rejteni? ~
*Sok kérdés van, amire nem tudja a választ. Arcán tükröződnek kételyei, de rá úgy sem figyel senki. Miért is figyelne? Szinte észre sem veszi, hogy Monoria egy kisgyermek torkához szorít egy tőrt. Szólna, de nem avatkozik bele a történtekbe. Talán nem kedveli sem a nőszemélyt, sem a fajtáját, de egy dolgot biztosan tud. Ez a nő nem ostoba. Akárki akármit is mond, ez a nő mindig tudja mit akar, és általában meg is szerzi azt. Ez a nő nem ostoba, és Tawin kezd egy kicsit "barátságosabban" viszonyulni hozzá. Vagy talán a nő pont ezt akarja? Ahogy Ancórt bekebelezte, most őt is befogja? Nem Tawin ezen a téren nem hagyja magát. Inkább visszarántja gondolatait a pusztába. Monoria a gyerek "segítségével" megtudja, hogy merre is található a mágus. Legalábbis azt, hogy itt nincs. Amint elengedi a gyereket, Tawin is Borsovád harcosaihoz megy, Monoriával együtt. Figyelmesen hallgatja a sötételf szavait. Miután a nő szavai elhangzottak, Tawin magába mélyülve gondolkodik. Talán a mágus teszi ezt vele, hogy megtudja a terveket? Vagy Monoria nézett be valamit? Most nincs ideje ezeken gondolkodni, mert Monoria őt nevezi meg tanúnak. *
-Igen, valóban így volt, én láttam.
*Monoria az ezek után következő, szokásos szöveggel áll elő. Fel kell készülni, meg védekezni kell, meg ilyenek. Azonban Tawin tudja jól, hogy ez nem vicc. Ez a mágus egy elmebeteg lehet, aki mindenkit meg akar ölni, aki csak a pusztába jön. És most őt használja fel ahhoz, hogy kihallgassa a terveket. Persze, ezek csak feltételezések, de sürgősen beszélnie kell Monoriával. Ő ért az ilyenekhez. Persze ő is olvasott róla, de egy herceg sem tudhat mindent! Annyi szent, ha védelmezni kell, az ifjú íjászra biztosan lehet majd számítani! Azonban ez mások baja, és szeretne végre a saját problémájával foglalkozni. Nem tudja mi következik, de ha a többiek elindulnak, akkor követi őket. Addig is Monoriával szeretne beszélni. Oda is megy hozzá, és félre is hívja, nehogy valaki hallja azt, amit mondani szeretne. Talán még félelmet kelt a harcosokban. Ha Monoria méltóztatik kicsit arrébb állni, Tawin belekezd. *
-Monoria sürgősen beszélnünk kell. Tudom, hogy nem valami mély a kapcsolatunk, ha lehet ezt kapcsolatnak nevezni, de kérlek segíts nekem. Az előbb, amikor kérdőre vontalak, félreértettél. Amikor ki akartad vágni a szívet, megpróbáltalak megállítani. Történt az a kéklő villanás, aztán gyorsan egy másik halotthoz rohantál. Elkezdtél kántálni, és még mielőtt vége lett volna, iszonyú fejfájás jött rám. A földre kerültem és elájultam. Sötétség vett körül és egy hang beszélt hozzám. Valami olyasmit mondott, hogy az északi ül nyergedben, meg nyugodj meg és ilyenek. Mintha egy ló lettem volna. És én engedelmeskedtem neki. Aztán felkeltem és Esthajnal és te sehol nem voltatok. Elindultam utánatok. Mikor ideértünk, megpróbáltam megsimogatni Esthajnal fejét, de jött a fejfájás. Szerinted a mágus tette volna? Megszállt minket, és rajtunk keresztül figyeli a történteket? Azt is látja, hogy én hozzád beszélek? Vajon rejtett kém, vagy csak te néztél el valamit. Ha kém akkor sürget az idő, és azonnal tennünk kell valamit.
*Lehet, hogy ez kicsit soknak tűnik egyszerre, de bízik abban, hogy Monoria felfogta szavait. Ha tud tenni valamit, akkor azon lesz, hogy segítsen. Ha viszont tehetetlenek, akkor nem tudja mit csináljon. Egyszerűen ne menjen a közelükbe, mikor a tervet kovácsolják? És az kin segítene? Talán ha legyőzik a mágust, akkor elmúlik? Sok kérdése van, amire Monoria talán megadhatja a választ. *
657. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-09 21:04:08
Üzenet elküldve: 2014-11-09 21:04:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 385
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 385
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Szelíd
//Merel Fen//
*A mélységi nem néz Merelre, helyette a sötétséget figyeli, nem fenyegeti-e őket veszély, de ettől még figyel a szavaira. Egyre inkább érdekli ez a kis felszíni. Normál esetben meg kellett volna ölnie, de ugyan mit tudna ártani neki ez a kislány meg a patkánya? Biztos, hogy fél kézzel is elbírna velük, és ameddig életben vannak, addig legalább elszórakoztatják.*
A "hideg, sötét izét" Morgh-nak hívják, de nem is igazi lény, csak amolyan csapdavarázslat. Nem tudjuk, ki idézte meg, és nem tudjuk eltörölni, úgyhogy inkább kikerüljük. A gyíkoknak meg tizzinramoth a nevük, ez olyasmit jelent a mi nyelvünkön, hogy "surranó rémálom". Te aztán belefutottál, amibe csak lehetett, barátocskám.
*A fentről jövő kiáltozás néhány másodpercre elhallgat, aztán folytatódik.*
//Las Hagger, Lisast Naida//
*Ezúttal a sötételfek is hallják a kiabálást, meg is torpannak egy pillanatra. Sötét vonásaikat nehéz kivenni az alig derengő fényben, de aki alaposabban megnézi, az láthatja, hogy Keram összeráncolt szemöldökkel, kifejezetten aggódó pillantással hallgatózik. Aztán erőt vesz magán, és tovább indul, nemigen várva senkire.*
Meg kell találnunk a lefelé vezető utat *ennyit mond, arról nem számol be, mi nyomasztja. A Pap egyetértően bólint, és követi, fél szemmel mindig azt lesve, nem szorul-e segítségre Lisast.*
*A mélységi nem néz Merelre, helyette a sötétséget figyeli, nem fenyegeti-e őket veszély, de ettől még figyel a szavaira. Egyre inkább érdekli ez a kis felszíni. Normál esetben meg kellett volna ölnie, de ugyan mit tudna ártani neki ez a kislány meg a patkánya? Biztos, hogy fél kézzel is elbírna velük, és ameddig életben vannak, addig legalább elszórakoztatják.*
A "hideg, sötét izét" Morgh-nak hívják, de nem is igazi lény, csak amolyan csapdavarázslat. Nem tudjuk, ki idézte meg, és nem tudjuk eltörölni, úgyhogy inkább kikerüljük. A gyíkoknak meg tizzinramoth a nevük, ez olyasmit jelent a mi nyelvünkön, hogy "surranó rémálom". Te aztán belefutottál, amibe csak lehetett, barátocskám.
*A fentről jövő kiáltozás néhány másodpercre elhallgat, aztán folytatódik.*
//Las Hagger, Lisast Naida//
*Ezúttal a sötételfek is hallják a kiabálást, meg is torpannak egy pillanatra. Sötét vonásaikat nehéz kivenni az alig derengő fényben, de aki alaposabban megnézi, az láthatja, hogy Keram összeráncolt szemöldökkel, kifejezetten aggódó pillantással hallgatózik. Aztán erőt vesz magán, és tovább indul, nemigen várva senkire.*
Meg kell találnunk a lefelé vezető utat *ennyit mond, arról nem számol be, mi nyomasztja. A Pap egyetértően bólint, és követi, fél szemmel mindig azt lesve, nem szorul-e segítségre Lisast.*
656. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-09 20:34:04
Üzenet elküldve: 2014-11-09 20:34:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A végzet útjai //
*Dühösen rázza le magáról az északi kezeit. Egyáltalán, hogy merészel hozzá érni és mit keres itt kérdőre vonva őt? Fenyegetéssel teli a tekintete mikor sziszegve szól felé.*
-Azt tettem, amit tennem kellett.
*Mondja megvetően és már fordul is a nomád felé, aki érdeklődik, vajon mit keres itt ismét. Mosolyra húzódik a szája, ahogy végig pillant gyorsan az itt lévő kis csapaton. Nem kerüli el a figyelmét az öntelt elf mormolása, sem a harcos nő grimasza. Arca negédes mosolyra vált.*
-Szép munka, úgy látom könnyedén legyőztétek őket. Én személy szerint, azért jöttem vissza, hogy figyelmeztesselek titeket és egy kérdést tegyek fel ezeknek itt.
*Mutat körbe a megmaradt nomádokon, majd rápillant az egyik asszonyra, aki egy három éves forma kislányt szorít magához és láthatóan félelemmel tekint rá. Metsző hangon hangzik el a kérdése, egyszerűen nem körítve semmilyen magyarázattal, ahogyan az szokása.*
-Hol van a mágus?
*Mikor döbbent csend fogadja csak a kérdését, újra kérdez, de ezúttal hangja élesen csattan és a bent lévő nomádok többsége össze is rezzen hallatára.*
-AZT KÉRDEZTEM HOL VAN A MÁGUS?
*Mikor még mindig senki nem felel türelmét vesztve lép oda a kiszemelt rettegő asszonyhoz és kitépi kezéből a gyereket, aki rögtön felsír. Az asszony kiáltva kap utána, de ő gyorsabb és mikor a többi nomád is mozdul ki előre, hogy segítsen ki meghátrálva elhúzódva tőle, a jurta falához hátrál a visító gyerekkel és díszes tőre máris a visító gyerek nyakán pihen, kétséget sem hagyva afelől, ha valaki megpróbálja megállítani, akkor annak a gyerek látja kárát. Erre mindenki megfagy mozdulatában és a rémületük szinte tapintható a levegőben. Ő erősen tartja a gyereket előre hajolva és sötét tekintettel néz körbe újra.*
-Utoljára kérdezem hol van?
*Az asszony nem bírja türtőztetni magát, úgy látszik jól választott prédát. Sokan intik kiáltva, hogy ne árulja el, nem szabad! De ő rémülten lép közelebb hozzá és nyelve megoldódik, ahogyan azt remélte.*
-Csak akkor jön, ha lenyugodott a nap. Csak sötét éjszaka. Add vissza őt, kérlek add vissza!
*Elégedetten mordul fel és odalöki az asszonynak a gyereket, aki immár érdektelen a számára. a nomádok egy része jajgatni kezd, hogy biztosan megöli őket a mágus az árulásért, de erre ő már nem figyel. A nyilas nomád és kis csapata felé fordul gyorsan magyarázva, mert több, mint valószínű, hogy akciója nem aratott tetszést az átkozott emberi érzékenység miatt, na meg szüksége lesz rájuk az biztos, ha meg akarja szerezni, majd a mágus erejét, aki immár teljesen bizonyítottan itt jár ezek között a nomádok között. Igaz arról még sejtése sincs vajon mi lehet ezzel a célja.*
-Megvolt rá az okom, hogy ezt tegyem, egy percet sem veszíthetünk. Amikor kint voltunk a pusztában megöltünk pár támadót ebből a törzsből. Egy mágus nyomait éreztem a halottakon. Egy mágus irányította a törzs harcosait, hogy akarata szerint cselekedjenek. Az erő nekem mutatkozott meg és csak a halál után. Az északi a tanúm rá, hogy, így volt.
*Int fejével Tawin irányába. Ha ő is megerősíti, amit mond, amit nagyon remél, akkor nagy valószínűséggel a többiekben sem maradhat kétség, hogy igazat szólt.*
-Ha visszajön napnyugta után, jól fel kell készülnünk a fogadtatására, mert elmekontrollt csak erős mágus tud gyakorolni ennyi emberen egyszerre és sajnos fogalmam sincs mi lehet a célja, de abban biztos vagyok, hogy nem egyedül fog jönni és talán, nem is ide.
*Kicsit elgondolkodva mered rúnáit tartalmazó bőrszütyőére az övén. Meg kellene kérdezni a rúnákat, de szinte biztos a helyszínben.*
-Véleményem szerint a mágus a maga köré gyűjtött harcosokkal Borosvád nomádjaira fog támadni, persze miután ezeket, mind egy szálig kiirtotta, majd az árulásukért. Ezek itt nem voltak elegen, kevés harcos volt a faluban könnyedén elbántatok velük. Vajon hol a többi?
*Teszi fel okítóan a kérdést.*
-A mágus körül, megbabonázva lesve annak minden szavát, akár egy báb, akaratával és erejével megerősítve. A te törzsedet fenyegeti most a veszély Borosvád Magori. Ha nap legközelebb lenyugszik szembe kell nézned vele, vagy elbúcsúzhatsz népedtől.
*Körül néz ki, hogyan reagál az elmondottakra, közben folyamatosan azon jár az esze, amire még mindig nem jött rá. Vajon mi célja egy mágusnak mindezzel? Miért jó egymásnak ugrasztani két primitív törzset? Ekkora erőt és energiát elhasználni, erre? Akár milyen nagy is az ereje elgyengül, majd tőle, ha ezeket irányítja, majd és akkor jön el az ő ideje. Ha megtalálja első találkozásuk egyben az utolsó is lesz erről gondoskodik. Reméli sikerült meggyőznie a csapatot, arról, hogy igaz, amit mondott és segítségére lesznek terve megvalósításában. Igaz az emberek kiszámíthatatlanok, erdei elfektől meg ne várjon az ember semmi jót.*
A hozzászólás írója (Monoria Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.11.09 20:46:58
*Dühösen rázza le magáról az északi kezeit. Egyáltalán, hogy merészel hozzá érni és mit keres itt kérdőre vonva őt? Fenyegetéssel teli a tekintete mikor sziszegve szól felé.*
-Azt tettem, amit tennem kellett.
*Mondja megvetően és már fordul is a nomád felé, aki érdeklődik, vajon mit keres itt ismét. Mosolyra húzódik a szája, ahogy végig pillant gyorsan az itt lévő kis csapaton. Nem kerüli el a figyelmét az öntelt elf mormolása, sem a harcos nő grimasza. Arca negédes mosolyra vált.*
-Szép munka, úgy látom könnyedén legyőztétek őket. Én személy szerint, azért jöttem vissza, hogy figyelmeztesselek titeket és egy kérdést tegyek fel ezeknek itt.
*Mutat körbe a megmaradt nomádokon, majd rápillant az egyik asszonyra, aki egy három éves forma kislányt szorít magához és láthatóan félelemmel tekint rá. Metsző hangon hangzik el a kérdése, egyszerűen nem körítve semmilyen magyarázattal, ahogyan az szokása.*
-Hol van a mágus?
*Mikor döbbent csend fogadja csak a kérdését, újra kérdez, de ezúttal hangja élesen csattan és a bent lévő nomádok többsége össze is rezzen hallatára.*
-AZT KÉRDEZTEM HOL VAN A MÁGUS?
*Mikor még mindig senki nem felel türelmét vesztve lép oda a kiszemelt rettegő asszonyhoz és kitépi kezéből a gyereket, aki rögtön felsír. Az asszony kiáltva kap utána, de ő gyorsabb és mikor a többi nomád is mozdul ki előre, hogy segítsen ki meghátrálva elhúzódva tőle, a jurta falához hátrál a visító gyerekkel és díszes tőre máris a visító gyerek nyakán pihen, kétséget sem hagyva afelől, ha valaki megpróbálja megállítani, akkor annak a gyerek látja kárát. Erre mindenki megfagy mozdulatában és a rémületük szinte tapintható a levegőben. Ő erősen tartja a gyereket előre hajolva és sötét tekintettel néz körbe újra.*
-Utoljára kérdezem hol van?
*Az asszony nem bírja türtőztetni magát, úgy látszik jól választott prédát. Sokan intik kiáltva, hogy ne árulja el, nem szabad! De ő rémülten lép közelebb hozzá és nyelve megoldódik, ahogyan azt remélte.*
-Csak akkor jön, ha lenyugodott a nap. Csak sötét éjszaka. Add vissza őt, kérlek add vissza!
*Elégedetten mordul fel és odalöki az asszonynak a gyereket, aki immár érdektelen a számára. a nomádok egy része jajgatni kezd, hogy biztosan megöli őket a mágus az árulásért, de erre ő már nem figyel. A nyilas nomád és kis csapata felé fordul gyorsan magyarázva, mert több, mint valószínű, hogy akciója nem aratott tetszést az átkozott emberi érzékenység miatt, na meg szüksége lesz rájuk az biztos, ha meg akarja szerezni, majd a mágus erejét, aki immár teljesen bizonyítottan itt jár ezek között a nomádok között. Igaz arról még sejtése sincs vajon mi lehet ezzel a célja.*
-Megvolt rá az okom, hogy ezt tegyem, egy percet sem veszíthetünk. Amikor kint voltunk a pusztában megöltünk pár támadót ebből a törzsből. Egy mágus nyomait éreztem a halottakon. Egy mágus irányította a törzs harcosait, hogy akarata szerint cselekedjenek. Az erő nekem mutatkozott meg és csak a halál után. Az északi a tanúm rá, hogy, így volt.
*Int fejével Tawin irányába. Ha ő is megerősíti, amit mond, amit nagyon remél, akkor nagy valószínűséggel a többiekben sem maradhat kétség, hogy igazat szólt.*
-Ha visszajön napnyugta után, jól fel kell készülnünk a fogadtatására, mert elmekontrollt csak erős mágus tud gyakorolni ennyi emberen egyszerre és sajnos fogalmam sincs mi lehet a célja, de abban biztos vagyok, hogy nem egyedül fog jönni és talán, nem is ide.
*Kicsit elgondolkodva mered rúnáit tartalmazó bőrszütyőére az övén. Meg kellene kérdezni a rúnákat, de szinte biztos a helyszínben.*
-Véleményem szerint a mágus a maga köré gyűjtött harcosokkal Borosvád nomádjaira fog támadni, persze miután ezeket, mind egy szálig kiirtotta, majd az árulásukért. Ezek itt nem voltak elegen, kevés harcos volt a faluban könnyedén elbántatok velük. Vajon hol a többi?
*Teszi fel okítóan a kérdést.*
-A mágus körül, megbabonázva lesve annak minden szavát, akár egy báb, akaratával és erejével megerősítve. A te törzsedet fenyegeti most a veszély Borosvád Magori. Ha nap legközelebb lenyugszik szembe kell nézned vele, vagy elbúcsúzhatsz népedtől.
*Körül néz ki, hogyan reagál az elmondottakra, közben folyamatosan azon jár az esze, amire még mindig nem jött rá. Vajon mi célja egy mágusnak mindezzel? Miért jó egymásnak ugrasztani két primitív törzset? Ekkora erőt és energiát elhasználni, erre? Akár milyen nagy is az ereje elgyengül, majd tőle, ha ezeket irányítja, majd és akkor jön el az ő ideje. Ha megtalálja első találkozásuk egyben az utolsó is lesz erről gondoskodik. Reméli sikerült meggyőznie a csapatot, arról, hogy igaz, amit mondott és segítségére lesznek terve megvalósításában. Igaz az emberek kiszámíthatatlanok, erdei elfektől meg ne várjon az ember semmi jót.*
A hozzászólás írója (Monoria Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.11.09 20:46:58
655. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-09 20:13:49
Üzenet elküldve: 2014-11-09 20:13:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A végzet útjai - Ron'Anchor//
* A férfi taktikája jó. Mind az apránkénti itatás, mind az, hogy nyugodt hangon beszél a riadt és sérült elfhez. Több bizalmat szavaz meg felé, mint a mélységi nő és a másik férfi felé. Főleg azután a mutatvány után, amit azok ketten műveltek. Inkább elájult rövid időre, amíg Ron'Anchor közzé és a másik kettő közzé áll és szintúgy értetlenül figyeli a történéseket. Az biztos, hogy Riella nem átkozott meg senkit. Nem is igen ért ezekhez a dolgokhoz, másrészt minden erejét leköti az, hogy óvatosan vegye a levegőt, szúró bordái miatt, s hogy kevés fájdalommal próbáljon mozogni. A férfi visszatér hozzá, hogy sebeit elláthassa. Kezdetnek nem rossz, de van néhány olyan sérülése, amihez már tű és fonál, erősebb főzetek kellenek. A fején lévő seb, ami bizonyítja, hogy leütötték, már nem vérzik. De ez is, ahogy sok más apróbb sebe is be vannak gyulladva. Pirosas a bőre körülöttük és meg vannak duzzadva, és ott vannak még törései, zúzódásai. *
- A nevem Riella Ravaora és a Víz városában születtem és nőttem fel. Atyám kérésére szegődtem a karavánhoz, de, nem tudom pontosan, hogy mi történt. Nem emlékszem tisztán mindenre.
* Halkan sziszegve tűri sebeinek ellátását, de fintorait nem takarja el a mocsok, amit szándékosan kent szét az arcán. Vérét kente szét rajta némi porral, még a sátorban, hogy világos arca ne világítson annyira a sötét éjszakában. Kendőjét is elhagyta valahol, ha felül, látható a tarkójánál lévő sebet takaró vérmocskos hajtömeg. *
- Igen, atyám egyik barátját kellett kísérnem és, este letáboroztunk. Valaki, énekelt, amikor megtámadtak minket. Váratlanul bukkantak elő a sötétből. Halkan jártak a homokban, későn hallottam meg a lépteiket.
* Elf, éles szemének nem sok hasznát veszi a sötétben, de a fülével jól hall. Mégis későn vette észre a bajt. *
- Fel tudtam ugrani a lovamra, de lecibáltak róla, azt hiszem leütöttek. Próbáltam az íjam helyett a kardomat használni, de esélyem sem volt rá. Késő délután tértem magamhoz egy sátorban, a tartóoszlophoz kötözve és egyedül. A sötétség leple alatt szöktem meg, nem tudom, hogy a többiekkel mi történt.
* Fájdalom ellen beszél. Beszél és beszél, alig-alig akadva meg. Valamennyire sikerül elterelnie a figyelmét arról, hogy alig van olyan porcikája, ami ne fájna. Visszaemlékezés közben viszont eszébe jutnak még apróságok, amik felett korábban elsiklott. *
- Furcsa.
* Kézfejével megdörgöli a szemeit, ahogy próbálja eröltetni az agyát, ugyan legyen már szíves és eröltesse meg magát. *
- Azon a napon kicsit gyorsabb tempóval tudtunk haladni, de atyám barátja azt javasolta, hogy pihenjünk meg estére, egy kisebb dombnak a közelében. Pedig haladhattunk volna még tovább.
* Valamiért fontos volt neki, hogy ott táborozzanak le. Annyival rá is hagyták, hogy a domb egy kicsit védi őket az éjszakai szél ellen. *
- Szerencsém volt, hogy felbukkantatok. A nyomomra találtak és megvédtetek tőlük. Még akkor is, ha társaid igencsak, különösek voltak.
- Köszönöm, hogy maradtál és segítesz rajtam. Igyekszem majd meghálálni valamilyen módon.
* Csak elébb épüljön fel valamennyire. *
* A férfi taktikája jó. Mind az apránkénti itatás, mind az, hogy nyugodt hangon beszél a riadt és sérült elfhez. Több bizalmat szavaz meg felé, mint a mélységi nő és a másik férfi felé. Főleg azután a mutatvány után, amit azok ketten műveltek. Inkább elájult rövid időre, amíg Ron'Anchor közzé és a másik kettő közzé áll és szintúgy értetlenül figyeli a történéseket. Az biztos, hogy Riella nem átkozott meg senkit. Nem is igen ért ezekhez a dolgokhoz, másrészt minden erejét leköti az, hogy óvatosan vegye a levegőt, szúró bordái miatt, s hogy kevés fájdalommal próbáljon mozogni. A férfi visszatér hozzá, hogy sebeit elláthassa. Kezdetnek nem rossz, de van néhány olyan sérülése, amihez már tű és fonál, erősebb főzetek kellenek. A fején lévő seb, ami bizonyítja, hogy leütötték, már nem vérzik. De ez is, ahogy sok más apróbb sebe is be vannak gyulladva. Pirosas a bőre körülöttük és meg vannak duzzadva, és ott vannak még törései, zúzódásai. *
- A nevem Riella Ravaora és a Víz városában születtem és nőttem fel. Atyám kérésére szegődtem a karavánhoz, de, nem tudom pontosan, hogy mi történt. Nem emlékszem tisztán mindenre.
* Halkan sziszegve tűri sebeinek ellátását, de fintorait nem takarja el a mocsok, amit szándékosan kent szét az arcán. Vérét kente szét rajta némi porral, még a sátorban, hogy világos arca ne világítson annyira a sötét éjszakában. Kendőjét is elhagyta valahol, ha felül, látható a tarkójánál lévő sebet takaró vérmocskos hajtömeg. *
- Igen, atyám egyik barátját kellett kísérnem és, este letáboroztunk. Valaki, énekelt, amikor megtámadtak minket. Váratlanul bukkantak elő a sötétből. Halkan jártak a homokban, későn hallottam meg a lépteiket.
* Elf, éles szemének nem sok hasznát veszi a sötétben, de a fülével jól hall. Mégis későn vette észre a bajt. *
- Fel tudtam ugrani a lovamra, de lecibáltak róla, azt hiszem leütöttek. Próbáltam az íjam helyett a kardomat használni, de esélyem sem volt rá. Késő délután tértem magamhoz egy sátorban, a tartóoszlophoz kötözve és egyedül. A sötétség leple alatt szöktem meg, nem tudom, hogy a többiekkel mi történt.
* Fájdalom ellen beszél. Beszél és beszél, alig-alig akadva meg. Valamennyire sikerül elterelnie a figyelmét arról, hogy alig van olyan porcikája, ami ne fájna. Visszaemlékezés közben viszont eszébe jutnak még apróságok, amik felett korábban elsiklott. *
- Furcsa.
* Kézfejével megdörgöli a szemeit, ahogy próbálja eröltetni az agyát, ugyan legyen már szíves és eröltesse meg magát. *
- Azon a napon kicsit gyorsabb tempóval tudtunk haladni, de atyám barátja azt javasolta, hogy pihenjünk meg estére, egy kisebb dombnak a közelében. Pedig haladhattunk volna még tovább.
* Valamiért fontos volt neki, hogy ott táborozzanak le. Annyival rá is hagyták, hogy a domb egy kicsit védi őket az éjszakai szél ellen. *
- Szerencsém volt, hogy felbukkantatok. A nyomomra találtak és megvédtetek tőlük. Még akkor is, ha társaid igencsak, különösek voltak.
- Köszönöm, hogy maradtál és segítesz rajtam. Igyekszem majd meghálálni valamilyen módon.
* Csak elébb épüljön fel valamennyire. *
654. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-09 19:12:36
Üzenet elküldve: 2014-11-09 19:12:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A végzet útjai //
*Csak a fejét rázza rosszallóan, mikor hallja a szavakat az öregasszonytól. Borsovád felajánlotta nekik az életet, amit ők elvettek azoktól, akiknek kioltották az életét, ők pedig nem bizonyulnak hálásnak érte. Még, ha erős is a gyászuk ebben a pillanatban ők kezdték ezt az összecsapást, most ezért viselték a bosszút, de jól látszik, hogy nem hajlandóak belenyugodni a sorsukba és legalább gyerekeik kedvéért elfogadni az oltalmat, amit nomádja kínál. A bosszúvágy és harag érzésének elmúltával lelkében a csodálat érzése kezd kibontakozni, amit a férfi iránt érez. Őt teljesen elborította dühe és nem jutott volna eszébe, így kegyelmet gyakorolni. De ő nagy lelkű ezekkel a nomádokkal, még ha haragja szikrázik is, ott van mögötte a nemes lélek. A jó egyszerű mégis bámulatos ereje, amit úgy szeret benne. Csillogó szemmel néz rá. Hiába csata, indulat, vér és gyász körülöttük, szívében hirtelen mindezeken át utat talál magának a szeretet érzése iránta. Közelebb lép hozzá, hogy még jobban érezze jelenlétét, de ekkor feltűnik a sötételf nőszemély a fiatal északi férfival és elvonják figyelmét. A harc alatt nem voltak itt és most, hogy a csata véget ért ismét megjelennek ez nem nagyon nyeri el a tetszését. Nem azért, mintha nem tudtak volna elbánni az ellenséges nomádokkal nélkülük, de ki tudja ez a nőstény mit ügyködött, amíg odavolt. Ebbe belegondolni sem szeretne. Valahogy remélte nem látja már viszont. Arca rögtön tükrözi egy grimasz megjelenésével, hogy mennyire vágyott viszontlátni. Felbukkanása magával hozza, újra a baljós érzést, ami egy ideje már eltűnt gyomra tájékáról, de most újra érezni kezdi annak szorítását. *
*Csak a fejét rázza rosszallóan, mikor hallja a szavakat az öregasszonytól. Borsovád felajánlotta nekik az életet, amit ők elvettek azoktól, akiknek kioltották az életét, ők pedig nem bizonyulnak hálásnak érte. Még, ha erős is a gyászuk ebben a pillanatban ők kezdték ezt az összecsapást, most ezért viselték a bosszút, de jól látszik, hogy nem hajlandóak belenyugodni a sorsukba és legalább gyerekeik kedvéért elfogadni az oltalmat, amit nomádja kínál. A bosszúvágy és harag érzésének elmúltával lelkében a csodálat érzése kezd kibontakozni, amit a férfi iránt érez. Őt teljesen elborította dühe és nem jutott volna eszébe, így kegyelmet gyakorolni. De ő nagy lelkű ezekkel a nomádokkal, még ha haragja szikrázik is, ott van mögötte a nemes lélek. A jó egyszerű mégis bámulatos ereje, amit úgy szeret benne. Csillogó szemmel néz rá. Hiába csata, indulat, vér és gyász körülöttük, szívében hirtelen mindezeken át utat talál magának a szeretet érzése iránta. Közelebb lép hozzá, hogy még jobban érezze jelenlétét, de ekkor feltűnik a sötételf nőszemély a fiatal északi férfival és elvonják figyelmét. A harc alatt nem voltak itt és most, hogy a csata véget ért ismét megjelennek ez nem nagyon nyeri el a tetszését. Nem azért, mintha nem tudtak volna elbánni az ellenséges nomádokkal nélkülük, de ki tudja ez a nőstény mit ügyködött, amíg odavolt. Ebbe belegondolni sem szeretne. Valahogy remélte nem látja már viszont. Arca rögtön tükrözi egy grimasz megjelenésével, hogy mennyire vágyott viszontlátni. Felbukkanása magával hozza, újra a baljós érzést, ami egy ideje már eltűnt gyomra tájékáról, de most újra érezni kezdi annak szorítását. *
653. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-09 17:58:07
Üzenet elküldve: 2014-11-09 17:58:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
// A végzet útjai //
*Most már csak némán figyeli az itteniek reakcióját. Az öregasszonyt elnézve viszont mélyen, lemondóan sóhajt. Nem értik, nem tanulnak belőle. Az ő bajuk, akkor el vannak kárhoztatva, nem vár rájuk más, csak a pusztulás. Az élet ilyen, az erős, az alkalmazkodó túlél, aki nem tud változni, túl merev, az ketté törik, mint egy bot. Ha nem csak a túl friss gyász miatt beszél így, akkor ebből a törzsből nem fog sok maradni.
Tudja, hogy a gyász, az érzés, hogy az egyén számára fontos személyek elvesztése, mekkora hatást tud tenni, és ezek sajnos általában negatív hatások. De ha ezek uralkodni tudnak az emberen (vagy bármi egyeben), az gyengévé teszi őket. Általában. Aztán lehet erőt is meríteni belőle, de az újabb halálokhoz fog vezetni. Érdekes dolgok ezek a körforgások.
Nagy elmélkedéséből arra eszmél, hogy már megint többen vannak, kis csapatuk ismét bővül. És most már nem is egy, hanem egyenesen kettő személlyel. A sötételf nőszeméllyel és az északival. Pislant is kettőt meglepetten.*
- Nini, újabb kései érkezik. A rossz hír az, hogy már csak a drámára értetek ide.
*Ami még rosszabb hír, hogy most már határozottan kezd olyan érzése lenni, hogy van itt még valami, amiről nem tud. Az pedig nem jó. Nem szereti a meglepetéseket, azokra nem lehet felkészülni, már pedig egy gyengécske lánynak nem árt, ha előre fel tud készülni néhány trükkel. Gondterhelten és aggodalmasan ráncolja a homlokát, miközben maga elé mered sötét tekintettel.*
- Mit nem vettem észre... *Dünnyögi magának elmerengve.*
*Most már csak némán figyeli az itteniek reakcióját. Az öregasszonyt elnézve viszont mélyen, lemondóan sóhajt. Nem értik, nem tanulnak belőle. Az ő bajuk, akkor el vannak kárhoztatva, nem vár rájuk más, csak a pusztulás. Az élet ilyen, az erős, az alkalmazkodó túlél, aki nem tud változni, túl merev, az ketté törik, mint egy bot. Ha nem csak a túl friss gyász miatt beszél így, akkor ebből a törzsből nem fog sok maradni.
Tudja, hogy a gyász, az érzés, hogy az egyén számára fontos személyek elvesztése, mekkora hatást tud tenni, és ezek sajnos általában negatív hatások. De ha ezek uralkodni tudnak az emberen (vagy bármi egyeben), az gyengévé teszi őket. Általában. Aztán lehet erőt is meríteni belőle, de az újabb halálokhoz fog vezetni. Érdekes dolgok ezek a körforgások.
Nagy elmélkedéséből arra eszmél, hogy már megint többen vannak, kis csapatuk ismét bővül. És most már nem is egy, hanem egyenesen kettő személlyel. A sötételf nőszeméllyel és az északival. Pislant is kettőt meglepetten.*
- Nini, újabb kései érkezik. A rossz hír az, hogy már csak a drámára értetek ide.
*Ami még rosszabb hír, hogy most már határozottan kezd olyan érzése lenni, hogy van itt még valami, amiről nem tud. Az pedig nem jó. Nem szereti a meglepetéseket, azokra nem lehet felkészülni, már pedig egy gyengécske lánynak nem árt, ha előre fel tud készülni néhány trükkel. Gondterhelten és aggodalmasan ráncolja a homlokát, miközben maga elé mered sötét tekintettel.*
- Mit nem vettem észre... *Dünnyögi magának elmerengve.*
652. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-08 23:45:17
Üzenet elküldve: 2014-11-08 23:45:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//A végzet útjai//
*A sötétség minden beborít, csak a fáklyák tüze ad némi fényt a táborban. Az emberek elkeseredetten nézik, hogy szeretteiket legyilkolták. Borsovád körbe tekint az embereken. Egyszerűen nem tudja, hogy most mit tegyen. Ezek az emberek éhen halnak, ha nincs akik ellássák őket. Se élelmük. Sem terményük. Semmi, amiből megtudnának élni. A nomád összeráncolja homlokát és erősen agyalni kezd. Végül megtalálja a megoldást. Mélyet lélegezve neki is kezd.*
- Emberek. Kevés a lehetőségetek. Csatlakozzatok hozzánk. Adunk nektek enni és megtanítunk titeket földet művelni, hogy eltudjátok magatokat látni.
* Sokan felnéznek, hogy milyen képtelenséget mond Borsovád. Némely asszony az öklét rázza felé mérgesen. Egy vén banya oda lép Borsovádhoz és mérgesen magyaráz neki.*
- Ide jössz és megölöd a rokonaimat, azután meg helyet és ételt kínálsz nekünk. Hát kinek képzeled te magad. Te ló tetű képű! Te. Te kutya arcú.
*A vénasszony végül leköpi a nomádunkat. Borsovád haragra gerjed, de ekkor Monoria zavarja meg.*
- Hát te mit keresel itt?
*Teszi fel a kérdést, de szemével még mindig bosszúsan nézi a vén banyát.*
*A sötétség minden beborít, csak a fáklyák tüze ad némi fényt a táborban. Az emberek elkeseredetten nézik, hogy szeretteiket legyilkolták. Borsovád körbe tekint az embereken. Egyszerűen nem tudja, hogy most mit tegyen. Ezek az emberek éhen halnak, ha nincs akik ellássák őket. Se élelmük. Sem terményük. Semmi, amiből megtudnának élni. A nomád összeráncolja homlokát és erősen agyalni kezd. Végül megtalálja a megoldást. Mélyet lélegezve neki is kezd.*
- Emberek. Kevés a lehetőségetek. Csatlakozzatok hozzánk. Adunk nektek enni és megtanítunk titeket földet művelni, hogy eltudjátok magatokat látni.
* Sokan felnéznek, hogy milyen képtelenséget mond Borsovád. Némely asszony az öklét rázza felé mérgesen. Egy vén banya oda lép Borsovádhoz és mérgesen magyaráz neki.*
- Ide jössz és megölöd a rokonaimat, azután meg helyet és ételt kínálsz nekünk. Hát kinek képzeled te magad. Te ló tetű képű! Te. Te kutya arcú.
*A vénasszony végül leköpi a nomádunkat. Borsovád haragra gerjed, de ekkor Monoria zavarja meg.*
- Hát te mit keresel itt?
*Teszi fel a kérdést, de szemével még mindig bosszúsan nézi a vén banyát.*
651. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-08 21:35:18
Üzenet elküldve: 2014-11-08 21:35:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A végzet útjai - Riella//
*Nem tudja minek köszönheti, de úgy fest a hegyesfülű benne lát valami bizalomgerjesztőt, mert szavaira és közeledtére nem kúszik távobb hátrálva, és átveszi kulacsát. Ő pedig segít neki, hogy erőtlen karjai és kiszáradt, cserepes ajkait megnedvesíthesse. Nem ad túl sokat, hogy hirtelenjében degeszre igya magát, inkább majd később kis adagokban itatja majd.*
-Nyugodj meg, jó kezekben vagy, biztonságban.
*De eközben hirtelen nem várt fordulatot vesznek az események. Noha ő csak felvetette a kegyes halál gondolatát, a sötételf nem kis kéjjel hangjában máris a tettek mezejére lép, és kését a sebesült egyetlen túlélő szívébe mártja, és. Nem igazán követi a társai cselekvéseit, leköti a sérült nő, ki előtte hever és annak szavai. Ebből megtudja merről jöhet, arra lehet az "ellenség" tábora. Pusztán kikerekedő szemeiből és nyöszörgéséből reagálja le, ami a háttérben történik velük. Monoria megveszett, és ide -oda ugrál, mormol, majd kacag, már-már kísérteties nevetésben tör ki. Míg az északi úrfi a földön fetreng és markolássza fejét.*
-Megtébolyodtak?
*Csúszik ki száján a gondolat hangosan, miközben nem tudja fegyvert rántson -e vagy hozzájuk siessen segíteni. Így a középutat választja, beáll közéjük és az elf közé, kezét pedig kardjának markolatára helyezi, úgy pislog egyikről a másikra. Mígnem a mélységi lóra pattan, visszakiált, Tawin pedig felocsúdik és se szó, se beszéd, se hall, se lát szintén lóra pattan és utána vágtat. Szerencsére marad elég ló köröttük, köztük Ron harci ménje. Mikor kettesben maradnak, zavartan tekint az elfre.*
~Te hoztad ránk az átkot?~
*Fordul meg fejében, és bizalmatlanság költözik egy időre szívébe az ismeretlen irányába. De minél tovább nézi, méricskéli, annál biztosabban érzi, hogy ez nem állja meg a helyét, így elereszti fegyverét és magához hívja hátasát, hogy a nyeregből gyolcs és kötszer kerüljön elő. Ezzel fordul felé.*
-El kell látni sebeid. Közben mesélj, hogy kerültél ilyen helyzetbe?
*Most rajta a kérdezés sora, de talán lesz idejük, hogy szerepet cseréljenek.*
*Nem tudja minek köszönheti, de úgy fest a hegyesfülű benne lát valami bizalomgerjesztőt, mert szavaira és közeledtére nem kúszik távobb hátrálva, és átveszi kulacsát. Ő pedig segít neki, hogy erőtlen karjai és kiszáradt, cserepes ajkait megnedvesíthesse. Nem ad túl sokat, hogy hirtelenjében degeszre igya magát, inkább majd később kis adagokban itatja majd.*
-Nyugodj meg, jó kezekben vagy, biztonságban.
*De eközben hirtelen nem várt fordulatot vesznek az események. Noha ő csak felvetette a kegyes halál gondolatát, a sötételf nem kis kéjjel hangjában máris a tettek mezejére lép, és kését a sebesült egyetlen túlélő szívébe mártja, és. Nem igazán követi a társai cselekvéseit, leköti a sérült nő, ki előtte hever és annak szavai. Ebből megtudja merről jöhet, arra lehet az "ellenség" tábora. Pusztán kikerekedő szemeiből és nyöszörgéséből reagálja le, ami a háttérben történik velük. Monoria megveszett, és ide -oda ugrál, mormol, majd kacag, már-már kísérteties nevetésben tör ki. Míg az északi úrfi a földön fetreng és markolássza fejét.*
-Megtébolyodtak?
*Csúszik ki száján a gondolat hangosan, miközben nem tudja fegyvert rántson -e vagy hozzájuk siessen segíteni. Így a középutat választja, beáll közéjük és az elf közé, kezét pedig kardjának markolatára helyezi, úgy pislog egyikről a másikra. Mígnem a mélységi lóra pattan, visszakiált, Tawin pedig felocsúdik és se szó, se beszéd, se hall, se lát szintén lóra pattan és utána vágtat. Szerencsére marad elég ló köröttük, köztük Ron harci ménje. Mikor kettesben maradnak, zavartan tekint az elfre.*
~Te hoztad ránk az átkot?~
*Fordul meg fejében, és bizalmatlanság költözik egy időre szívébe az ismeretlen irányába. De minél tovább nézi, méricskéli, annál biztosabban érzi, hogy ez nem állja meg a helyét, így elereszti fegyverét és magához hívja hátasát, hogy a nyeregből gyolcs és kötszer kerüljön elő. Ezzel fordul felé.*
-El kell látni sebeid. Közben mesélj, hogy kerültél ilyen helyzetbe?
*Most rajta a kérdezés sora, de talán lesz idejük, hogy szerepet cseréljenek.*
650. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-07 21:03:44
Üzenet elküldve: 2014-11-07 21:03:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A végzet útjai - Monoria, Riella, Tawin//
* Sötételf. Márpedig őket utálja már alapból is. Ha véletlenül megismerné a mélységi nőstényt és kiderülne, hogy rendes, kedves, elf és emberkedvelő, nem szadista, nem számító, akkor akár még össze is barátkozhatna vele. De nem ismeri, csak annyit érzékel a gyorsan lezajló eseményekből, hogy a nőstény jött két másik férfival, akik levágtak pár embert és most az egyik férfi és a nőstény is próbálja leitatni valamivel. Amit ösztönösen nem enged, inkább hátrál még fenéken egy darabig. A trióból az egyetlen épkézláb alaknak az eddig szótlan, lovagnak kinéző férfi tűnik. Aki lassabban közelít hozzá a kulaccsal és megmondja a nevét. Valamint a másik kettőt is megnevezi, nagyjából. Egyik kezével megfogja azt a kulacsot és lassan iszik belőle. A Ron nevezetű nyugodt hangja és szavai meghozzák az eredményt, lenyugszik kicsit annyira, hogy beszélni merjen és belátja, hogy ezek nem banditák és hogy nem akarják őt bántani. Fél szemmel figyeli a másik kettőt, de közben remegve emeli fel jobbját és mutat el abba az irányba, ahonnan jött. Nagyjából. *
- Abból az irányból. Este a sötétben szöktem ki, sátrakat láttam és néhány őrtüzet a tábor körül. Az egyik mellett iszogattak a banditák, és el tudtam kúszni mellettük a félhomályban.
* A nőstény megöli a haldokló banditát, amit nem bán, viszont attól, hogy ki akarja vágni a szívét, felakadnak a szemei. Nyöszörögve húzódik távolabb tőlük és inkább közelebb az őt megitató férfi felé. Mert rögtön a nőstény akciójával egy időben a másik férfi is meghibbanni látszik. Azután. Azután kis időre kiájul az eseményekből. Talán némi vízzel életre lehet majd locsolni őt hamar, de most inkább elájul egy rövid időre. ~Folyók Szellemei! Ezek a népek hibbantak egytől egyig!~ Csoda-e, hogy az elf inkább megválik eszméletétől, mielőtt meghibbanna? *
* Sötételf. Márpedig őket utálja már alapból is. Ha véletlenül megismerné a mélységi nőstényt és kiderülne, hogy rendes, kedves, elf és emberkedvelő, nem szadista, nem számító, akkor akár még össze is barátkozhatna vele. De nem ismeri, csak annyit érzékel a gyorsan lezajló eseményekből, hogy a nőstény jött két másik férfival, akik levágtak pár embert és most az egyik férfi és a nőstény is próbálja leitatni valamivel. Amit ösztönösen nem enged, inkább hátrál még fenéken egy darabig. A trióból az egyetlen épkézláb alaknak az eddig szótlan, lovagnak kinéző férfi tűnik. Aki lassabban közelít hozzá a kulaccsal és megmondja a nevét. Valamint a másik kettőt is megnevezi, nagyjából. Egyik kezével megfogja azt a kulacsot és lassan iszik belőle. A Ron nevezetű nyugodt hangja és szavai meghozzák az eredményt, lenyugszik kicsit annyira, hogy beszélni merjen és belátja, hogy ezek nem banditák és hogy nem akarják őt bántani. Fél szemmel figyeli a másik kettőt, de közben remegve emeli fel jobbját és mutat el abba az irányba, ahonnan jött. Nagyjából. *
- Abból az irányból. Este a sötétben szöktem ki, sátrakat láttam és néhány őrtüzet a tábor körül. Az egyik mellett iszogattak a banditák, és el tudtam kúszni mellettük a félhomályban.
* A nőstény megöli a haldokló banditát, amit nem bán, viszont attól, hogy ki akarja vágni a szívét, felakadnak a szemei. Nyöszörögve húzódik távolabb tőlük és inkább közelebb az őt megitató férfi felé. Mert rögtön a nőstény akciójával egy időben a másik férfi is meghibbanni látszik. Azután. Azután kis időre kiájul az eseményekből. Talán némi vízzel életre lehet majd locsolni őt hamar, de most inkább elájul egy rövid időre. ~Folyók Szellemei! Ezek a népek hibbantak egytől egyig!~ Csoda-e, hogy az elf inkább megválik eszméletétől, mielőtt meghibbanna? *
649. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-07 13:55:31
Üzenet elküldve: 2014-11-07 13:55:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A végzet útjai - visszatérés Monroiával//
*Úgy látszik a nő nem teljesen százas. Még hogy ők banditák?! Most mentették meg az életét! Mégis miféle eszmefuttatás ez? Még azt sem hagyja, hogy segítsenek rajta. No, sebaj Tawin annak könyveli el, hogy fél, de most már nem törődik vele. Ha nem szeretné, hogy segítsenek rajta, Tawin nem fogja erőltetni. Visszateszi hát a nyeregtáskába a tejet, és Esthajnalt elengedi legelészni. Elégtétellel nyugtázza, hogy a rúnák nem váltak be Monoriánál. *
~Hát persze. Hogy is képzelheti? ~
*Gondolja értetlenkedve Tawin. Úgy látszik, hogy a nomád nő kérdése megoldódik. Monoria a kegyes halál mellett dönt, és ezt Tawin is jó ötletnek tartja. Azonban ami ezután következik... *
-Hé, mi a fenét csinálsz?! *Kérdezi dühösen, amikor Monoria hozzálát kimetszeni a szívet. Futva megindul Monoria felé, hogy leállítsa. Ijedten megtorpan, amikor meglátja a kéken felragyogó szemet. Először azt gondolja, hogy Monoria csinálja, de a nő is abbahagyta a vagdosást. Felpattan és Tawinnak félre kell állnia, nehogy elgázolja a nőszemély. Egyenesen az ő áldozatához siet, és kántálni kezd. Tawinnak csak most esik le a nyilvánvaló dolog. Ez a nő varázsol! Ijedten nézi, ahogy a halott körül, megjelenik a kék ragyogás. Hirtelen éles fájdalom nyilall Tawin fejébe. Annyira erős, hogy térdre kényszeríti a fiatal íjászt. Fejéhez kap és elsötétül a világ. Hirtelen otthon találja magát. Felkél az ágyából, és kilép a teraszra. Látja a lángoló várost, de furcsamód ugyanolyan boldog, mint általában reggelenként. Letekint a teraszról, és úgy érzi, mintha hívná a mélység. Miért is ne? Leveti magát a teraszról, egyenesen a mélybe. A sötétség egyre gyorsabban közeledik. A sötétségben egy hang szól hozzá. Nem tudja értelmezni a szavakat, sületlenségnek tűnnek. Valami ilyesmi: Tawin az északi... a gazdád ül a nyergedben, vágtass, mint a szél... a gazdád... csak az én szavamat hallod, mindenki más szavára, hangjára füleid süketek... Tawin így felel a hangnak: Nyugodt vagyok. Irányíts, és én követem parancsod... A többiek ebből csak annyit látnak, hogy fetreng a földön, és szorítja a fejét...
Tawin hirtelen kinyitja szemeit. A földön fekszik, kezei olyan erősen markolják fejét, hogy az majd összeroppan. El is engedi fejét és körülnéz. A látása még nem teljesen tiszta, de lassan kiélesedik minden. Csak két alakot lát a három helyett, valamint Esthajnal is hiányzik. Tawin felpattan és mit sem törődve, a valószínűleg megszeppent, a maradék kettővel, az egyik legközelebbi lóra pattan, és úgy követi Monoriát. Persze esélye sincs utolérni őket, főleg, ha a sötételf teljesen kihasználja Esthajnal erejét. Vágat utána vissza sem néz. Nem is tudja miért követi. Talán a ló miatt? Az biztos visszatalálna hozzá. Akkor mégis miért? Talán az Atya akarja így? Csak vágtat utána. Közben ellenőrzi fegyvereit. Íj, nyilak a hátán, tőr a köpeny alatt. Minden megvan, már csak utol kell érnie. Amint Monoria megáll a sebes vágta után, Tawin is megérkezik. Esthajnal egyedül, Monoria kicsivel arrébb. Leszáll a lóról és Esthajnal felé indul. Amikor megérinti a lova fejét, hogy megnyugtassa, ismét a fejfájás nyilall belé, de gyorsan elkapja a kezét, és megszűnik a fájdalom. *
~Mi a franc? ~
*Mielőtt bárki is tudomást venne arról, hogy visszatértek, megfogja Monroiát, megfordítja, hogy ránézzen és így szól: *
-Mit műveltél?!
*Úgy látszik a nő nem teljesen százas. Még hogy ők banditák?! Most mentették meg az életét! Mégis miféle eszmefuttatás ez? Még azt sem hagyja, hogy segítsenek rajta. No, sebaj Tawin annak könyveli el, hogy fél, de most már nem törődik vele. Ha nem szeretné, hogy segítsenek rajta, Tawin nem fogja erőltetni. Visszateszi hát a nyeregtáskába a tejet, és Esthajnalt elengedi legelészni. Elégtétellel nyugtázza, hogy a rúnák nem váltak be Monoriánál. *
~Hát persze. Hogy is képzelheti? ~
*Gondolja értetlenkedve Tawin. Úgy látszik, hogy a nomád nő kérdése megoldódik. Monoria a kegyes halál mellett dönt, és ezt Tawin is jó ötletnek tartja. Azonban ami ezután következik... *
-Hé, mi a fenét csinálsz?! *Kérdezi dühösen, amikor Monoria hozzálát kimetszeni a szívet. Futva megindul Monoria felé, hogy leállítsa. Ijedten megtorpan, amikor meglátja a kéken felragyogó szemet. Először azt gondolja, hogy Monoria csinálja, de a nő is abbahagyta a vagdosást. Felpattan és Tawinnak félre kell állnia, nehogy elgázolja a nőszemély. Egyenesen az ő áldozatához siet, és kántálni kezd. Tawinnak csak most esik le a nyilvánvaló dolog. Ez a nő varázsol! Ijedten nézi, ahogy a halott körül, megjelenik a kék ragyogás. Hirtelen éles fájdalom nyilall Tawin fejébe. Annyira erős, hogy térdre kényszeríti a fiatal íjászt. Fejéhez kap és elsötétül a világ. Hirtelen otthon találja magát. Felkél az ágyából, és kilép a teraszra. Látja a lángoló várost, de furcsamód ugyanolyan boldog, mint általában reggelenként. Letekint a teraszról, és úgy érzi, mintha hívná a mélység. Miért is ne? Leveti magát a teraszról, egyenesen a mélybe. A sötétség egyre gyorsabban közeledik. A sötétségben egy hang szól hozzá. Nem tudja értelmezni a szavakat, sületlenségnek tűnnek. Valami ilyesmi: Tawin az északi... a gazdád ül a nyergedben, vágtass, mint a szél... a gazdád... csak az én szavamat hallod, mindenki más szavára, hangjára füleid süketek... Tawin így felel a hangnak: Nyugodt vagyok. Irányíts, és én követem parancsod... A többiek ebből csak annyit látnak, hogy fetreng a földön, és szorítja a fejét...
Tawin hirtelen kinyitja szemeit. A földön fekszik, kezei olyan erősen markolják fejét, hogy az majd összeroppan. El is engedi fejét és körülnéz. A látása még nem teljesen tiszta, de lassan kiélesedik minden. Csak két alakot lát a három helyett, valamint Esthajnal is hiányzik. Tawin felpattan és mit sem törődve, a valószínűleg megszeppent, a maradék kettővel, az egyik legközelebbi lóra pattan, és úgy követi Monoriát. Persze esélye sincs utolérni őket, főleg, ha a sötételf teljesen kihasználja Esthajnal erejét. Vágat utána vissza sem néz. Nem is tudja miért követi. Talán a ló miatt? Az biztos visszatalálna hozzá. Akkor mégis miért? Talán az Atya akarja így? Csak vágtat utána. Közben ellenőrzi fegyvereit. Íj, nyilak a hátán, tőr a köpeny alatt. Minden megvan, már csak utol kell érnie. Amint Monoria megáll a sebes vágta után, Tawin is megérkezik. Esthajnal egyedül, Monoria kicsivel arrébb. Leszáll a lóról és Esthajnal felé indul. Amikor megérinti a lova fejét, hogy megnyugtassa, ismét a fejfájás nyilall belé, de gyorsan elkapja a kezét, és megszűnik a fájdalom. *
~Mi a franc? ~
*Mielőtt bárki is tudomást venne arról, hogy visszatértek, megfogja Monroiát, megfordítja, hogy ránézzen és így szól: *
-Mit műveltél?!
648. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-06 20:09:05
Üzenet elküldve: 2014-11-06 20:09:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A végzet útjai - visszatérés//
~Ostoba elf! Úgy nézek én ki, mint egy bandita? Ah!~
*Márvány arccal néz a nőre, miután megállapította, hogy a két ember ivadék megszabadította az újabb, irgalmas cselekedet terhétől, mivel a három támadó nomád már ártalmatlanul hever a földön. Eddig nem fedezett fel semmi érdekeset az elfen pedig jól megnézte magának. Elgondolkodva nézi Acomát, mikor őt kérdezi.*
-Azt nem árulták el a rúnák, amit tudni szeretnék.
*Mondja elégedetlen hangon. A haldokló nomádra veti pillantását, úgy dönt, hogy egy irgalmas cselekedet még belefér a mai napba. Kezében még ott pihen az elf tőre.*
-Kegyetlen dolog lenne, hagyni, hogy így szenvedjen ez a nomád.
*Mondja, a többieknek, de szavai nem részvétteljesen csengenek, inkább kegyetlenül és elégedetten. Nem várva senki reakciójára gyorsan odalép a haldoklóhoz és mellé ereszkedve, felemeli a tört, majd egy pillanatra megáll, azon gondolkodik melyik testrészét tudná a legjobban hasznosítani. Végül a szív mellett dönt és egy határozott döféssel a mellkasba, dönti el Tawin és Acoma dilemmáját. A rémült tekintet egy utolsó hörgéssel tágul ki és a vérpatak csordogálni kezd a homokba, már neki is látna kimetszeni a szívet, amikor egyszer csak a halál pillanatában az üvegessé váló szem kéken izzik fel, mielőtt az élet fénye végleg kialudna belőle. A fejében hirtelen idegen kántáló hang ver visszhangot. A meglepetéstől felugrik és rámered a halott ellenséges nomádra. A tőrt is benne hagyja markolatig és döbbenetében megfeledkezik a szívről is.*
~Ez nem lehet igaz! Mágus... egy mágus bábja. Elmekontroll, egy erős mágus! Itt a puszta közepén?~
*Senkivel nem törődve szinte fut a másik áldozathoz. Kántálva koncentrál.*
~Mutasd magad, mágus!~
*A halott körül lassan halovány kék fény kezd kirajzolódni, majd eltűnik.*
-Ez nem lehet...
*Hagyja el száját hangosan a gondolat, majd lassan elkezd kuncogni, hogy aztán hangos karcos nevetésben törjön ki.*
~Gyorsan, meg kell találnom! Itt a szerencsém! Csak gyorsan! Az ellenséges tábor... ott lesz.~
*Nincs most ideje rúnáira, bár lehet okosabb lenne útmutatást kérni, de izgatottságában megfeledkezik mindenről. Egy erős mágus ereje sokkal több szerencse, mint amire számított meg kell szereznie minden áron. Többet nem is törődve az emberekkel, sem az éppen éledező elfel, mint az őrült pattan a legközelebbi ló nyergébe. Észre sem veszi, hogy a jól idomított Esthajnalra pattant csak mikor a ló dühösen ágaskodva tiltakozik ellene. Türelmetlenségében hirtelen teljes erejével kezdi manipulálni az állat elméjét ez a leggyorsabb megoldás. Nincs most ideje semmire, beleadja minden erejét.*
~Tawin az északi... a gazdád ül a nyergedben, vágtass, mint a szél... a gazdád... vágtass! Ne hallgass hívó szóra csak az én szavamat hallod, mindenki más szavára, hangjára füleid süketek. Vágtass!~
*A ló érzékei megzavarodni látszanak, mert ágaskodásából már vágtatni is kezd az ellenséges nomád tábor felé. Az egész csak pár pillanatig tart. Még visszakiált őrült vágtája közben.*
-Egy percet sem veszíthetek északi Tawin, majd a ló sértetlenül visszatalál gazdájához!
*Már csak a porfelhő és a rekedt kacagás marad utána, de az is egyre távolodik.*
~Nomád Borsovád Magori meglepetést tartogatok számotokra.~
*Gondolja magában izgatottan és csak előre néz a távolba az idegen energiát fürkészve közben. A ló jól idomított és nagyon gyors. Hamarosan felbukkan előtte az ellenséges jurták sora és már jól érzi a mágia erejét körülötte. Egyenesen bevágtat közéjük és lepattan a lóról, majd körülnéz az élettelen testek és vér látványában most nem gyönyörködik. Meghallja Magori hangját, így már tudja, hol keresse. Meg sem áll még rá nem bukkan az ordítóra és háta mögé állva mosolyogva várja, hogy az és kis csapata felfedezze.*
A hozzászólás írója (Monoria Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.11.06 20:12:07
~Ostoba elf! Úgy nézek én ki, mint egy bandita? Ah!~
*Márvány arccal néz a nőre, miután megállapította, hogy a két ember ivadék megszabadította az újabb, irgalmas cselekedet terhétől, mivel a három támadó nomád már ártalmatlanul hever a földön. Eddig nem fedezett fel semmi érdekeset az elfen pedig jól megnézte magának. Elgondolkodva nézi Acomát, mikor őt kérdezi.*
-Azt nem árulták el a rúnák, amit tudni szeretnék.
*Mondja elégedetlen hangon. A haldokló nomádra veti pillantását, úgy dönt, hogy egy irgalmas cselekedet még belefér a mai napba. Kezében még ott pihen az elf tőre.*
-Kegyetlen dolog lenne, hagyni, hogy így szenvedjen ez a nomád.
*Mondja, a többieknek, de szavai nem részvétteljesen csengenek, inkább kegyetlenül és elégedetten. Nem várva senki reakciójára gyorsan odalép a haldoklóhoz és mellé ereszkedve, felemeli a tört, majd egy pillanatra megáll, azon gondolkodik melyik testrészét tudná a legjobban hasznosítani. Végül a szív mellett dönt és egy határozott döféssel a mellkasba, dönti el Tawin és Acoma dilemmáját. A rémült tekintet egy utolsó hörgéssel tágul ki és a vérpatak csordogálni kezd a homokba, már neki is látna kimetszeni a szívet, amikor egyszer csak a halál pillanatában az üvegessé váló szem kéken izzik fel, mielőtt az élet fénye végleg kialudna belőle. A fejében hirtelen idegen kántáló hang ver visszhangot. A meglepetéstől felugrik és rámered a halott ellenséges nomádra. A tőrt is benne hagyja markolatig és döbbenetében megfeledkezik a szívről is.*
~Ez nem lehet igaz! Mágus... egy mágus bábja. Elmekontroll, egy erős mágus! Itt a puszta közepén?~
*Senkivel nem törődve szinte fut a másik áldozathoz. Kántálva koncentrál.*
~Mutasd magad, mágus!~
*A halott körül lassan halovány kék fény kezd kirajzolódni, majd eltűnik.*
-Ez nem lehet...
*Hagyja el száját hangosan a gondolat, majd lassan elkezd kuncogni, hogy aztán hangos karcos nevetésben törjön ki.*
~Gyorsan, meg kell találnom! Itt a szerencsém! Csak gyorsan! Az ellenséges tábor... ott lesz.~
*Nincs most ideje rúnáira, bár lehet okosabb lenne útmutatást kérni, de izgatottságában megfeledkezik mindenről. Egy erős mágus ereje sokkal több szerencse, mint amire számított meg kell szereznie minden áron. Többet nem is törődve az emberekkel, sem az éppen éledező elfel, mint az őrült pattan a legközelebbi ló nyergébe. Észre sem veszi, hogy a jól idomított Esthajnalra pattant csak mikor a ló dühösen ágaskodva tiltakozik ellene. Türelmetlenségében hirtelen teljes erejével kezdi manipulálni az állat elméjét ez a leggyorsabb megoldás. Nincs most ideje semmire, beleadja minden erejét.*
~Tawin az északi... a gazdád ül a nyergedben, vágtass, mint a szél... a gazdád... vágtass! Ne hallgass hívó szóra csak az én szavamat hallod, mindenki más szavára, hangjára füleid süketek. Vágtass!~
*A ló érzékei megzavarodni látszanak, mert ágaskodásából már vágtatni is kezd az ellenséges nomád tábor felé. Az egész csak pár pillanatig tart. Még visszakiált őrült vágtája közben.*
-Egy percet sem veszíthetek északi Tawin, majd a ló sértetlenül visszatalál gazdájához!
*Már csak a porfelhő és a rekedt kacagás marad utána, de az is egyre távolodik.*
~Nomád Borsovád Magori meglepetést tartogatok számotokra.~
*Gondolja magában izgatottan és csak előre néz a távolba az idegen energiát fürkészve közben. A ló jól idomított és nagyon gyors. Hamarosan felbukkan előtte az ellenséges jurták sora és már jól érzi a mágia erejét körülötte. Egyenesen bevágtat közéjük és lepattan a lóról, majd körülnéz az élettelen testek és vér látványában most nem gyönyörködik. Meghallja Magori hangját, így már tudja, hol keresse. Meg sem áll még rá nem bukkan az ordítóra és háta mögé állva mosolyogva várja, hogy az és kis csapata felfedezze.*
A hozzászólás írója (Monoria Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.11.06 20:12:07
647. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-06 07:14:12
Üzenet elküldve: 2014-11-06 07:14:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A végzet útjai - Monoria, Riella, Tawin//
*Kiáltását a szél és az adrenalin vérükben való száguldása nyomhatja el. A sérült nem látszik megállni, de őt most nem foglalkoztathatja. Csatakiáltással száguld és sújt le ellenfelére. Szerencsére csak egy maradt, hiszen mellette nyílvesszők süvítenek el és vetik le egyiket a másik után lováról.*
~Tényleg tud lőni.~
*Fut át agyán gyorsan és röviden a gondolat Tawinról. De ő sem rest, s az utolsó támadó is porba hull kardja által, melyet most vére fest vörösre. Rég kóstolt már ily nemes "italt" fegyvere, mégis oly idegen most ez az egész. Vajon milyen szándéka lehet a sorsnak, hogy őket ily eseményekbe sodorja? Visszafordítja lovát, és egyenesen társai és a sérült felé üget. Ott leszáll, és elnézi az elfet, ki láthatóan bizalmatlan irányukba.*
-Az istenek kegyesek hozzád, hogy minket küldtek megmentésedre. Én Ron'Anchor Acoma vagyok.
*Kezd bele már gyalogosan felé tartva, nyilván fegyverét is eltéve eddigre. Látva konokságát, ha már úgyis előkerültek a butykosok megitatja a nőt.*
-Megengeded?
*Kérdi a mélységitől avagy az északitól, és ha beleegyeznek, elkéri kulacsaikat. De nem emeli szájához, inkább a józan észre támaszkodik.*
-Ő itt Tawin és Monoria. *Mutatja be triója másik két tagját.* Igyál bátran.
*Reméli, hogy korábbi szavai visszazökkentik az elfet a józan ész keretein belülre. Belátja például, ha üldözőit felismerte és ők azoktól megvédték, nos, nem valószínű, hogy ártó szándékuk lenne.*
-Tawin, nem tudom mit kezdhetnénk vele, már halódik. Hagyjuk sorsára vagy a kegyes halál.
*Tanácskozik pár szóban a még élő banditáról és a hullákról. Közben Monoriára is pillog.*
-Mit árultak el a rúnák neked?
*Kíváncsiskodik, hátha távolabbi jövőről is megmutattak valamit számára.*
-Egyik lovát adjuk Rialla alá.* Jegyzi meg logikusan.* Tudsz lovagolni?
*Kérdi az elftől inkább állapota miatt. A pusztán legelteti szemét éppúgy, mint magán a nőn. Hiszen ahol három támadó lehet, jöhet több is.*
-Merről jöttél, emlékszel?
*Kérdi végül, és próbálja belőni az irányokat, és magában dönteni persze társai beleszólásával, hogy merre és hogyan tovább?*
*Kiáltását a szél és az adrenalin vérükben való száguldása nyomhatja el. A sérült nem látszik megállni, de őt most nem foglalkoztathatja. Csatakiáltással száguld és sújt le ellenfelére. Szerencsére csak egy maradt, hiszen mellette nyílvesszők süvítenek el és vetik le egyiket a másik után lováról.*
~Tényleg tud lőni.~
*Fut át agyán gyorsan és röviden a gondolat Tawinról. De ő sem rest, s az utolsó támadó is porba hull kardja által, melyet most vére fest vörösre. Rég kóstolt már ily nemes "italt" fegyvere, mégis oly idegen most ez az egész. Vajon milyen szándéka lehet a sorsnak, hogy őket ily eseményekbe sodorja? Visszafordítja lovát, és egyenesen társai és a sérült felé üget. Ott leszáll, és elnézi az elfet, ki láthatóan bizalmatlan irányukba.*
-Az istenek kegyesek hozzád, hogy minket küldtek megmentésedre. Én Ron'Anchor Acoma vagyok.
*Kezd bele már gyalogosan felé tartva, nyilván fegyverét is eltéve eddigre. Látva konokságát, ha már úgyis előkerültek a butykosok megitatja a nőt.*
-Megengeded?
*Kérdi a mélységitől avagy az északitól, és ha beleegyeznek, elkéri kulacsaikat. De nem emeli szájához, inkább a józan észre támaszkodik.*
-Ő itt Tawin és Monoria. *Mutatja be triója másik két tagját.* Igyál bátran.
*Reméli, hogy korábbi szavai visszazökkentik az elfet a józan ész keretein belülre. Belátja például, ha üldözőit felismerte és ők azoktól megvédték, nos, nem valószínű, hogy ártó szándékuk lenne.*
-Tawin, nem tudom mit kezdhetnénk vele, már halódik. Hagyjuk sorsára vagy a kegyes halál.
*Tanácskozik pár szóban a még élő banditáról és a hullákról. Közben Monoriára is pillog.*
-Mit árultak el a rúnák neked?
*Kíváncsiskodik, hátha távolabbi jövőről is megmutattak valamit számára.*
-Egyik lovát adjuk Rialla alá.* Jegyzi meg logikusan.* Tudsz lovagolni?
*Kérdi az elftől inkább állapota miatt. A pusztán legelteti szemét éppúgy, mint magán a nőn. Hiszen ahol három támadó lehet, jöhet több is.*
-Merről jöttél, emlékszel?
*Kérdi végül, és próbálja belőni az irányokat, és magában dönteni persze társai beleszólásával, hogy merre és hogyan tovább?*
646. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-05 21:07:38
Üzenet elküldve: 2014-11-05 21:07:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A végzet útjai - Monoria, Riella, Acoma//
* Lovak dübörögnek a nyomában és közelébe érnek azok, akiktől megszökött már egyszer. Nem bírják tovább a lábai, s mielőtt még fáradtan esne össze, emeli a kis tőrt maga ellen. Ámde mozdulatát olyan események akasztják meg, miket nem tud felfogni hírtelen. Három másik alak is feltűnik a kavalkádban és csak annyit lát, hogy két férfi a rá támadók ellen fordul. Megroggyannak térdei és mielőtt összecsuklana, egy sötételf nőstény lép hozzá és egy kulacsot nyom a kezében, és utána kapkod. Igenis kapkod! Ő pedig ösztönösen menekülne a kormos bőrű nősténytől, de igézete eléri, mielőtt még vissza szerezhetné tőle a tőrét, vagy ellökhetné magától a számára ártó nőszemélyt. Talán annyi erőt "kaphatott" tőle, hogy egy darabig mozogni bírjon, de ezt egyelőre nem használja fel menekülésre. Lerogy a földre, és a homokban ülve mereszti szemeit a hullákra, a két férfire és a mélységi nőstényre, ide-oda kapkodva tekintetével, zihálva kapkodva a levegőt. Egyiküknek sem hagyja, hogy hozzá érjenek, vagy hogy egyáltalán megitassák bármivel. Legfeljebb majd akkor iszik bármiből is, ha a tiró közül akár egy is lesz, aki előtte iszik abból a valamiből. Fenéken hátrál el a férfi elől, aki hozzá próbált nyúlni és erőtlenül, halkan, de tiltakozik. *
- Ne! Hagyjatok, ne bántsatok!
* Hártál még egy keveset és ha nem kapkodnak nagyon utána, akkor lassan kifújja magát és lenyugszik annyira, hogy a félésen kívül gondolkodni is tudjon. Hiába. Elf és makacs. *
- Riella. Karavánnal utaztam és megtámadtak minket. Nem emlékszem sokra, beütöttem a fejem, vagy leütöttek., nem tudom mikor. Tegnap egy sátorban ébredtem, megkötözve és este megszöktem. Úgy látszik, mégis követték a nyomaimat. Reméltem, hogy a szél eltűnteti őket.
- Ugye ti nem vagytok, banditák?
* Inkább itt és most derüljön ki, mint később. Menekülni már úgy sem nagyon tudna, a tőrét is elvették. A két férfi még csak-csak, inkább lovagoknak tűnnek és nem banditáknak. De a mélységi nő megzavarja és nem tud könnyen nyugodni. Marad a földön ülve és várja, hogy mit válaszolnak "megmentői". *
* Lovak dübörögnek a nyomában és közelébe érnek azok, akiktől megszökött már egyszer. Nem bírják tovább a lábai, s mielőtt még fáradtan esne össze, emeli a kis tőrt maga ellen. Ámde mozdulatát olyan események akasztják meg, miket nem tud felfogni hírtelen. Három másik alak is feltűnik a kavalkádban és csak annyit lát, hogy két férfi a rá támadók ellen fordul. Megroggyannak térdei és mielőtt összecsuklana, egy sötételf nőstény lép hozzá és egy kulacsot nyom a kezében, és utána kapkod. Igenis kapkod! Ő pedig ösztönösen menekülne a kormos bőrű nősténytől, de igézete eléri, mielőtt még vissza szerezhetné tőle a tőrét, vagy ellökhetné magától a számára ártó nőszemélyt. Talán annyi erőt "kaphatott" tőle, hogy egy darabig mozogni bírjon, de ezt egyelőre nem használja fel menekülésre. Lerogy a földre, és a homokban ülve mereszti szemeit a hullákra, a két férfire és a mélységi nőstényre, ide-oda kapkodva tekintetével, zihálva kapkodva a levegőt. Egyiküknek sem hagyja, hogy hozzá érjenek, vagy hogy egyáltalán megitassák bármivel. Legfeljebb majd akkor iszik bármiből is, ha a tiró közül akár egy is lesz, aki előtte iszik abból a valamiből. Fenéken hátrál el a férfi elől, aki hozzá próbált nyúlni és erőtlenül, halkan, de tiltakozik. *
- Ne! Hagyjatok, ne bántsatok!
* Hártál még egy keveset és ha nem kapkodnak nagyon utána, akkor lassan kifújja magát és lenyugszik annyira, hogy a félésen kívül gondolkodni is tudjon. Hiába. Elf és makacs. *
- Riella. Karavánnal utaztam és megtámadtak minket. Nem emlékszem sokra, beütöttem a fejem, vagy leütöttek., nem tudom mikor. Tegnap egy sátorban ébredtem, megkötözve és este megszöktem. Úgy látszik, mégis követték a nyomaimat. Reméltem, hogy a szél eltűnteti őket.
- Ugye ti nem vagytok, banditák?
* Inkább itt és most derüljön ki, mint később. Menekülni már úgy sem nagyon tudna, a tőrét is elvették. A két férfi még csak-csak, inkább lovagoknak tűnnek és nem banditáknak. De a mélységi nő megzavarja és nem tud könnyen nyugodni. Marad a földön ülve és várja, hogy mit válaszolnak "megmentői". *
645. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-05 19:33:23
Üzenet elküldve: 2014-11-05 19:33:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A végzet útjai //
*A tervet ő is jónak találja. Hamarosan már az ellenséges jurták felé kúszik, kardjával a kezében. Eszébe jut a fogatlan öregasszony, akivel ezeknek a nyila végzett az égő halottak a gyerek hullák és sebesültek látványa. Elönti az indulat és a bosszúvágy. Legszívesebben máris rájuk rontana egy csatakiáltással, de tartja magát a tervhez. Az egyik sátor mögött meghúzódik, amíg meghallja az első kiáltásokat, akkor aztán felugrik és felkiáltva, elborult indulatában az első ellenséges harcost már kaszabolja is le a jurta előtt, majd kardját teljes erőből meglendítve megperdül és a kiáltására a kilépő másiknak egy vágással vágja le a fejét. Női sikoly hangzik fel a háta mögött, de megfordulva nem lát harcost csak egy sikító nőt. Gyorsan beugrik a jurták takarásába, mert hamarosan megjelenik a felmentő sereg négyet számol hirtelen, aki számára veszélyes lehet, a többi ellenkező irányokba indul. Rhenamys jól végezte a dolgát elég nagy a kavarodás minden felé. A nő kiabálva mutogat pillanatnyi rejteke felé és a harcosok elindulnak az irányába. A józan ész azt diktálná a másik irányba menjen társait keresve, de teljesen elönti a harag. Előhúzza a dobó tőröket a csizmájából, majd kirohan a jurta mögül egyenesen eléjük, kardját a földre ejtve féltérdre vetve magát hajítja el a harcosok irányába felfelé a tőröket, így a felé dobott lándzsa elhúz a feje fölött, tőrei viszont célba érnek. Két nomád a földön köt ki, az egyik nyakában, a másik arcába kapott tőrrel, de a másik kettő rögtön támadásba lendül, így felkapja kardját a földről és az ordítva rárontó baltás és szablyás nomádot várja, megvetve a lábát kardját felemelve. Az egyik pár centivel az összecsapás előtt nyilat kap a hátába és baltáját elejtve összeseik előtte. Most nincs ideje megnézni kinek mondjon köszönetet csak sejti, hogy Magori nyila lehetett, így azonnal a másik felé lendíti a kardját és nagy lendülettel csap össze vele, hogy lendületből lökje hátra és leguggolva a kardjával vágja le az egyik lábát. Éppen, hogy csak ideje van félre ugrani, mert érzékei felfogják, hogy a veszély a háta mögül érkezik. Éppen csak elkerüli a lándzsát, ami nem nagy erővel csap le. A sikító asszony tartja vicsorogva rá. Ő a végét elkapva könnyedén csavarja ki a kezéből, közben megfordítja kezében a kardot és a markolatával leüti a nőt, majd körül néz és a jurták fedezékében halad előre, kaszabolva minden harcos aki elé, vagy mögé kerül, vannak még bőven, így fedezékből, takarásból támad, haladva a jurták között. Látja, hogy társai is kitesznek magukért. Nemsokára az ő páncélján is sok folt vöröslik az ellenség vérétől. Miután viszonylag tiszta lesz a terep körülötte, meghallja Borsovád kiabálását. Odamegy mellé és a küzdelemtől zihálva hallgatja. Furcsa, de mérges indulattal teli kiáltása, rá megnyugtatólag hat. Kitisztul a feje, de száját csíkká szorítja össze, mert nomádja szavai jogosak és mostani haragja az övé is. Véres kardját még mindig erősen szorítja, igaz már leengedve maga mellett.*
*A tervet ő is jónak találja. Hamarosan már az ellenséges jurták felé kúszik, kardjával a kezében. Eszébe jut a fogatlan öregasszony, akivel ezeknek a nyila végzett az égő halottak a gyerek hullák és sebesültek látványa. Elönti az indulat és a bosszúvágy. Legszívesebben máris rájuk rontana egy csatakiáltással, de tartja magát a tervhez. Az egyik sátor mögött meghúzódik, amíg meghallja az első kiáltásokat, akkor aztán felugrik és felkiáltva, elborult indulatában az első ellenséges harcost már kaszabolja is le a jurta előtt, majd kardját teljes erőből meglendítve megperdül és a kiáltására a kilépő másiknak egy vágással vágja le a fejét. Női sikoly hangzik fel a háta mögött, de megfordulva nem lát harcost csak egy sikító nőt. Gyorsan beugrik a jurták takarásába, mert hamarosan megjelenik a felmentő sereg négyet számol hirtelen, aki számára veszélyes lehet, a többi ellenkező irányokba indul. Rhenamys jól végezte a dolgát elég nagy a kavarodás minden felé. A nő kiabálva mutogat pillanatnyi rejteke felé és a harcosok elindulnak az irányába. A józan ész azt diktálná a másik irányba menjen társait keresve, de teljesen elönti a harag. Előhúzza a dobó tőröket a csizmájából, majd kirohan a jurta mögül egyenesen eléjük, kardját a földre ejtve féltérdre vetve magát hajítja el a harcosok irányába felfelé a tőröket, így a felé dobott lándzsa elhúz a feje fölött, tőrei viszont célba érnek. Két nomád a földön köt ki, az egyik nyakában, a másik arcába kapott tőrrel, de a másik kettő rögtön támadásba lendül, így felkapja kardját a földről és az ordítva rárontó baltás és szablyás nomádot várja, megvetve a lábát kardját felemelve. Az egyik pár centivel az összecsapás előtt nyilat kap a hátába és baltáját elejtve összeseik előtte. Most nincs ideje megnézni kinek mondjon köszönetet csak sejti, hogy Magori nyila lehetett, így azonnal a másik felé lendíti a kardját és nagy lendülettel csap össze vele, hogy lendületből lökje hátra és leguggolva a kardjával vágja le az egyik lábát. Éppen, hogy csak ideje van félre ugrani, mert érzékei felfogják, hogy a veszély a háta mögül érkezik. Éppen csak elkerüli a lándzsát, ami nem nagy erővel csap le. A sikító asszony tartja vicsorogva rá. Ő a végét elkapva könnyedén csavarja ki a kezéből, közben megfordítja kezében a kardot és a markolatával leüti a nőt, majd körül néz és a jurták fedezékében halad előre, kaszabolva minden harcos aki elé, vagy mögé kerül, vannak még bőven, így fedezékből, takarásból támad, haladva a jurták között. Látja, hogy társai is kitesznek magukért. Nemsokára az ő páncélján is sok folt vöröslik az ellenség vérétől. Miután viszonylag tiszta lesz a terep körülötte, meghallja Borsovád kiabálását. Odamegy mellé és a küzdelemtől zihálva hallgatja. Furcsa, de mérges indulattal teli kiáltása, rá megnyugtatólag hat. Kitisztul a feje, de száját csíkká szorítja össze, mert nomádja szavai jogosak és mostani haragja az övé is. Véres kardját még mindig erősen szorítja, igaz már leengedve maga mellett.*
644. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-05 14:26:24
Üzenet elküldve: 2014-11-05 14:26:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A végzet útjai - Monoria, Riella, Acoma//
*Észreveszi a távolban lévő alakot, de úgy látszik Ancór gyorsabb nála. Vágtára gyorsít a tempón, és egyenesen az alak felé vágtat. Előveszi íját, hátha szükség lesz rá. Észre veszi, hogy az alak egy nő, és azt, hogy rettenetes állapotban van. Már szállna le lováról, hogy segítsen neki, de Ancór szólítja, méghozzá harcba. Szerencse, hogy az íj a kezében van, így gyorsan kikap egy nyílvesszőt a tegezből. Felhúzza íját, és megvárja, míg a támadók közelebb érnek. Közben a rúna kéken felragyog, jelezve, hogy a varázslat működik. Három alak közeleg, és Ancór már meg is indult feléjük. Tawin kivár, és a megfelelő pillanatban az ordító nomád szájába... Nem... Nem tudja megtenni. Hétláb Jax azt mondta remek érzés, amikor egy ember a te kezedtől dől el a porba. Ha így lenne, Tawin valószínűleg, már lelőtte volna. De nem tudja megtenni. Talán, ha megsebesítené... Ez a gondolatmenet, alig tíz másodperc alatt fut át az agyán, úgyhogy még nem késő. A legközelebbi nomád, kinyújtott kardjában tartja a kardot, azt kell hát kilőni. A nyílvessző nem tévesztett célt, az ember lerepül a lováról, és a porba zuhan. Tawin a biztonság kedvéért, még egyet-egyet beleereszt a lábaiba. *
~Egy kiütve. ~
*Gondolja, majd még egy nyílvesszőt húz elő. Az egyik nomád, látván, hogy járt a társa, pajzsot csatol le a hátáról, és maga elé teszi. Egyenesen az idegen, valamint Monoria felé indul. Tawinnak esélye sem lenne átlőni a pajzson, így nincs más választása... A fickó szájpadlásába kell eresztenie a nyílvesszőt... A távolság egyre fogy közöttük, és Monoria még nem figyelt fel a veszélyre. Tawin felhúzza az íjat, és céloz. Mintha lelassult volna az idő. Az íj húrja megpendül, a nyílvessző tovaszáll. Tawin haját az őszi szél fújja, és látja, a nomád rémült tekintetét, ahogy átüti a szájpadlását, és holtan zuhan a földre. Tawin régóta várta már ezt a percet. Mindig arról álmodozott, hogy híres íjász lesz, és bárkit lelő, aki az útjába áll. Azonban a várva várt hatás elmaradt. A tudat, hogy ez az ember, már nem kel fel onnan többé, jeges zuhanyként hat Tawinra. El is teszi íját, rá már nem lesz szükség. Ancór elboldogul a maradék eggyel. Tawin most először mentett meg életet, és kettőt is. Leszáll a lováról, hogy összeszedje a nyílvesszőket. Először a megsebesítetthez lép oda. Amikor kihúzza a karjából a nyílvesszőt, (csak úgy kirántja) akkor döbben rá, hogy nem férfival van dolga. *
-Egy nő! *Kiálltja, inkább Ancórnak, mint Monoriának. Kirántja a vesszőket a lábából is. De most mit tegyen vele? Hallgassa ki? És utána? Végezzen vele, mint a kutyával? Inkább csak otthagyja. A vesszőket megtörli a fűben, majd visszateszi őket a helyükre. Aztán lép oda hozzá. A látvány bizarr. A fickó üres tekintettel bámul a semmibe. A szájából ömlik a vér, szint már az egész arcát eláztatta. Tawin kihúzza a vesszőt a férfi szájából. Erre még több vér buggyan elő, beáztatva Tawin kezeit. A fickó arcának már úgyis mindegy, úgyhogy véres kezével lehunyja szemhéjait, száját pedig összezárja. Elmormol egy imát az Atyához. Biztosan neki is van családja, akik várják. Persze azt nem tudják, hogy a családfő, már sohasem megy haza. Ő már nincs többé. Imádkozik az Atyához, hogy vendégelje meg termeiben. Ancór mostanra biztosan végzett a nomáddal. Odalép hozzá. *
-Kik lehetettek ezek? Talán felderítők? És mit csináljunk azzal a nővel? * Mutat a földön fekvő nomád harcosnőre. Inkább rábízza Ancórra a döntést, de ha kell, segédkezik. *
-Égessük el őket? *Kérdezi, még mindig Ancórtól. Megvárja, míg az válaszol neki, majd az ismeretlen hölgyhöz lép oda. *
-Hölgyem... Segítsek esetleg? *Kérdi, bár meg sem várva a választ, baljára fekteti a nőt, és előveszi azt a csupor friss tejet, amit reggel kapott. Ez csak jobb lesz, mint a víz, amit Monoria hagyott ott neki. Csepegtet néhány cseppet a nő (vagy lány? nehéz eldönteni egy elfnél) cserepes ajkaira, majd meg is itatja néhány korttyal. Ha a nő még inni szeretne, odaadja neki a tejes csuprot. Amíg az elf iszik, füttyent Esthajnalnak, hogy jöjjön ide. Többet nem is kell tennie, a ló leereszkedik a földre, Tawin pedig, a bal kezéről, a ló puha oldalára teszi a nő fejét. Amint a nő egy kicsit jobban lesz, Tawin így szól hozzá. *
-Sajnálom Hölgyem, hogy ilyen állapotban zargatlak, de válaszolnod kell néhány kérdésemre. Először is. Mi a neved? Másodszor, kik ezek, és miért üldöznek? Talán többen vannak? Hölgyem életbevágó, hogy ezt elmond nekünk.
*Ha a nő válaszol, és azt mondja, hogy vannak még többen is, akkor figyelmezteti Ancórt, hogy nem kellene tüzet rakni. Viszont, ha nincsenek többen, akkor segít Ancórnak a tűzgyújtásnál. *
*Észreveszi a távolban lévő alakot, de úgy látszik Ancór gyorsabb nála. Vágtára gyorsít a tempón, és egyenesen az alak felé vágtat. Előveszi íját, hátha szükség lesz rá. Észre veszi, hogy az alak egy nő, és azt, hogy rettenetes állapotban van. Már szállna le lováról, hogy segítsen neki, de Ancór szólítja, méghozzá harcba. Szerencse, hogy az íj a kezében van, így gyorsan kikap egy nyílvesszőt a tegezből. Felhúzza íját, és megvárja, míg a támadók közelebb érnek. Közben a rúna kéken felragyog, jelezve, hogy a varázslat működik. Három alak közeleg, és Ancór már meg is indult feléjük. Tawin kivár, és a megfelelő pillanatban az ordító nomád szájába... Nem... Nem tudja megtenni. Hétláb Jax azt mondta remek érzés, amikor egy ember a te kezedtől dől el a porba. Ha így lenne, Tawin valószínűleg, már lelőtte volna. De nem tudja megtenni. Talán, ha megsebesítené... Ez a gondolatmenet, alig tíz másodperc alatt fut át az agyán, úgyhogy még nem késő. A legközelebbi nomád, kinyújtott kardjában tartja a kardot, azt kell hát kilőni. A nyílvessző nem tévesztett célt, az ember lerepül a lováról, és a porba zuhan. Tawin a biztonság kedvéért, még egyet-egyet beleereszt a lábaiba. *
~Egy kiütve. ~
*Gondolja, majd még egy nyílvesszőt húz elő. Az egyik nomád, látván, hogy járt a társa, pajzsot csatol le a hátáról, és maga elé teszi. Egyenesen az idegen, valamint Monoria felé indul. Tawinnak esélye sem lenne átlőni a pajzson, így nincs más választása... A fickó szájpadlásába kell eresztenie a nyílvesszőt... A távolság egyre fogy közöttük, és Monoria még nem figyelt fel a veszélyre. Tawin felhúzza az íjat, és céloz. Mintha lelassult volna az idő. Az íj húrja megpendül, a nyílvessző tovaszáll. Tawin haját az őszi szél fújja, és látja, a nomád rémült tekintetét, ahogy átüti a szájpadlását, és holtan zuhan a földre. Tawin régóta várta már ezt a percet. Mindig arról álmodozott, hogy híres íjász lesz, és bárkit lelő, aki az útjába áll. Azonban a várva várt hatás elmaradt. A tudat, hogy ez az ember, már nem kel fel onnan többé, jeges zuhanyként hat Tawinra. El is teszi íját, rá már nem lesz szükség. Ancór elboldogul a maradék eggyel. Tawin most először mentett meg életet, és kettőt is. Leszáll a lováról, hogy összeszedje a nyílvesszőket. Először a megsebesítetthez lép oda. Amikor kihúzza a karjából a nyílvesszőt, (csak úgy kirántja) akkor döbben rá, hogy nem férfival van dolga. *
-Egy nő! *Kiálltja, inkább Ancórnak, mint Monoriának. Kirántja a vesszőket a lábából is. De most mit tegyen vele? Hallgassa ki? És utána? Végezzen vele, mint a kutyával? Inkább csak otthagyja. A vesszőket megtörli a fűben, majd visszateszi őket a helyükre. Aztán lép oda hozzá. A látvány bizarr. A fickó üres tekintettel bámul a semmibe. A szájából ömlik a vér, szint már az egész arcát eláztatta. Tawin kihúzza a vesszőt a férfi szájából. Erre még több vér buggyan elő, beáztatva Tawin kezeit. A fickó arcának már úgyis mindegy, úgyhogy véres kezével lehunyja szemhéjait, száját pedig összezárja. Elmormol egy imát az Atyához. Biztosan neki is van családja, akik várják. Persze azt nem tudják, hogy a családfő, már sohasem megy haza. Ő már nincs többé. Imádkozik az Atyához, hogy vendégelje meg termeiben. Ancór mostanra biztosan végzett a nomáddal. Odalép hozzá. *
-Kik lehetettek ezek? Talán felderítők? És mit csináljunk azzal a nővel? * Mutat a földön fekvő nomád harcosnőre. Inkább rábízza Ancórra a döntést, de ha kell, segédkezik. *
-Égessük el őket? *Kérdezi, még mindig Ancórtól. Megvárja, míg az válaszol neki, majd az ismeretlen hölgyhöz lép oda. *
-Hölgyem... Segítsek esetleg? *Kérdi, bár meg sem várva a választ, baljára fekteti a nőt, és előveszi azt a csupor friss tejet, amit reggel kapott. Ez csak jobb lesz, mint a víz, amit Monoria hagyott ott neki. Csepegtet néhány cseppet a nő (vagy lány? nehéz eldönteni egy elfnél) cserepes ajkaira, majd meg is itatja néhány korttyal. Ha a nő még inni szeretne, odaadja neki a tejes csuprot. Amíg az elf iszik, füttyent Esthajnalnak, hogy jöjjön ide. Többet nem is kell tennie, a ló leereszkedik a földre, Tawin pedig, a bal kezéről, a ló puha oldalára teszi a nő fejét. Amint a nő egy kicsit jobban lesz, Tawin így szól hozzá. *
-Sajnálom Hölgyem, hogy ilyen állapotban zargatlak, de válaszolnod kell néhány kérdésemre. Először is. Mi a neved? Másodszor, kik ezek, és miért üldöznek? Talán többen vannak? Hölgyem életbevágó, hogy ezt elmond nekünk.
*Ha a nő válaszol, és azt mondja, hogy vannak még többen is, akkor figyelmezteti Ancórt, hogy nem kellene tüzet rakni. Viszont, ha nincsenek többen, akkor segít Ancórnak a tűzgyújtásnál. *
643. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-04 22:43:23
Üzenet elküldve: 2014-11-04 22:43:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
// A végzet útjai //
- Én majd inkább a kavarodásban csatlakozom, a káosz közepén tudok kibontakozni. *Bólint rá a tervre. Világos bőre és hófehér haja miatt könnyű lenne észrevenni, még a sötétben is, de ezt könnyen orvosolja. Fekete köpenyét maga köré húzza, csuklyáját pedig mélyen az arcába, így máris csupán egy karcsú fekete árny, ami a lovak felé tart sebesen.
Szemügyre veszi a tábor ménes felőli részét, máris látja maga előtt, a dobogó paták, a rohamozó hátasok mekkora felfordulást fognak okozni. Törött jurták és csontok, halálra taposott testek, pánik mindenfelé. Ó igen, ennél jobb elterelés nem is lehetne. Kicsit azért sajnálja a lovakat, mert ez azzal jár, hogy frászt hozza rájuk, és ők is megsérülhetnek ebben az egészben, de a bosszú az bosszú. Nem tekint akciójukra igazságszolgáltatásként, főleg, hogy utál minden olyan szót, amiben benne van az igazság. Főleg, mert nem hiszi, hogy létezik ilyen. Mármint igazság. Az is csak egy relatív fogalom, így viszont pont a lényegét veszíti el.
Csuklyáját kicsit hátrébb húzza, arca még mindig takarva van, de így amikor jó erősen ráver az egyik ló farára egy fojtott kiáltás kíséretében, vörös szeme is láthatóvá válik az állatok számára is láthatóvá válik. Hiába elf, hiába vékonyka, az éjszaka közepén a karmazsin íriszek megtesz a hatásukat, a lovak a rémülettől vezérelve nekiiramodnak. Hangosan nyerítve nyargalnak megállíthatatlan áradatként, teljesen letarolva a tábor azon szélét. Jurta és ember ott nem marad épen, akik túl is élik a súlyos állatok taposását, összetörve kúsznak menedék reményében. Néhány ló a tábor más részeibe is eljut, tovább fokozva a kavarodást, ámde korántsem okozva akkor pusztítást.
Elégedetten a művével, Rhena is megindul. Egy félelemmel és rémülettel teli éjszakán még előnyös is máskor vegyes reakciókat kiváltó külleme, s a démoni hatásra még rá is tesz néhány lapáttal az pár elkent vérfolt, amit arcára ken. Ideje tesztelni a maskarát. Rá is bukkan egy törött karját szorongató nomádra. Feketébe öltözött hófehér jelenség eleve elég baljós, hát még a vér az arcán, a ragadozó mosoly az arcán, és a fáklyán fényében fürdő, csillogó vörös szempár... ordítva próbál menekülni, de saját lábaiban esik el a pánik miatt. Az elf hamar megadja neki a kegyelemdöfést tőrével, mielőtt felocsúdna a szerencsétlen a hamis színjátékból. Talál olyat is, aki egyszerűen lebénul a félelemtől, amikor meglátja a démont, ez csak még jobban megkönnyíti a dolgát. Megnyugtató a tudat, hogyha vajákosként mégse tudna megélni, még elmehet komédiásnak. Itt-ott még meglep, egy-egy félelemtől reszkető férfit, a haldoklókkal nem törődik, ők már úgysem ússzák meg, és valószínűleg ők sem tennének másképp fordított helyzetben. A világ kegyetlen, ezt megtanulta, akkor ő is lehet kegyetlen néha napján, nemde? Asszonyokra és gyerekekre nem támad, hiszen ők sem vettek részt a korábbi támadásban, maskarájának hála pedig ők sem mernek a közelébe menni.
Így hát viszonylag könnyen és zavartalanul jut el Borsovádékhoz, mikor már kitombolta magát.*
- Azt hiszem, ez elég jól ment. Nini, egy kései csatlakozó? *Pillant Felthysre, majd csendben hallgatja az ő nomáduk dühös szónoklatát. Meg tudja érteni, hogy ez az egész helyzet felkavaró neki. Végig néz az ő kis kompániájukon, majd az itteniekre. Nagyot sóhajt. Nem a szónoklatok első számú híve, a szavak most mégis kikívánkoznak belőle.*
- Valamilyen módon mindenki a túlélésért küzd, és akinek az sikerül, az erősnek mondhatja magát. De a következményekkel mindig számolni kell. Ha megtámadtok valakit, az visszafog ütni nektek, erre akár mérget is vehettek. Az itteniek se nem ostobák, se nem gyengék, és mint láthatjátok, járhattok TI rosszabbul. Ellenben ha megpróbáltok együtt élni, és nem a másik torkának átvágásával, és vagy kifosztásából megélni, nem kell olyan sok halottat temetni, özvegyet, árvát pátyolgatni. A ti dolgotok eldönteni, melyiket választjátok, de ne felejtsétek el, mi mihez vezet. *Hangja mindvégig nyugodt, majdhogynem érzelem mentes, egy kicsi feddő élt lehet kihallani belőle, de hogy ez kiben milyen érzeteket kelt, már más kérdés. Közben észbe kap, hogy talán egy fokkal bizalomgerjesztőbb látványt nyújthat, ha nincsenek elmosódott vörös maszatok a képén, hát amennyire tudja, gyorsan letörli a köpenyével.*
- Én majd inkább a kavarodásban csatlakozom, a káosz közepén tudok kibontakozni. *Bólint rá a tervre. Világos bőre és hófehér haja miatt könnyű lenne észrevenni, még a sötétben is, de ezt könnyen orvosolja. Fekete köpenyét maga köré húzza, csuklyáját pedig mélyen az arcába, így máris csupán egy karcsú fekete árny, ami a lovak felé tart sebesen.
Szemügyre veszi a tábor ménes felőli részét, máris látja maga előtt, a dobogó paták, a rohamozó hátasok mekkora felfordulást fognak okozni. Törött jurták és csontok, halálra taposott testek, pánik mindenfelé. Ó igen, ennél jobb elterelés nem is lehetne. Kicsit azért sajnálja a lovakat, mert ez azzal jár, hogy frászt hozza rájuk, és ők is megsérülhetnek ebben az egészben, de a bosszú az bosszú. Nem tekint akciójukra igazságszolgáltatásként, főleg, hogy utál minden olyan szót, amiben benne van az igazság. Főleg, mert nem hiszi, hogy létezik ilyen. Mármint igazság. Az is csak egy relatív fogalom, így viszont pont a lényegét veszíti el.
Csuklyáját kicsit hátrébb húzza, arca még mindig takarva van, de így amikor jó erősen ráver az egyik ló farára egy fojtott kiáltás kíséretében, vörös szeme is láthatóvá válik az állatok számára is láthatóvá válik. Hiába elf, hiába vékonyka, az éjszaka közepén a karmazsin íriszek megtesz a hatásukat, a lovak a rémülettől vezérelve nekiiramodnak. Hangosan nyerítve nyargalnak megállíthatatlan áradatként, teljesen letarolva a tábor azon szélét. Jurta és ember ott nem marad épen, akik túl is élik a súlyos állatok taposását, összetörve kúsznak menedék reményében. Néhány ló a tábor más részeibe is eljut, tovább fokozva a kavarodást, ámde korántsem okozva akkor pusztítást.
Elégedetten a művével, Rhena is megindul. Egy félelemmel és rémülettel teli éjszakán még előnyös is máskor vegyes reakciókat kiváltó külleme, s a démoni hatásra még rá is tesz néhány lapáttal az pár elkent vérfolt, amit arcára ken. Ideje tesztelni a maskarát. Rá is bukkan egy törött karját szorongató nomádra. Feketébe öltözött hófehér jelenség eleve elég baljós, hát még a vér az arcán, a ragadozó mosoly az arcán, és a fáklyán fényében fürdő, csillogó vörös szempár... ordítva próbál menekülni, de saját lábaiban esik el a pánik miatt. Az elf hamar megadja neki a kegyelemdöfést tőrével, mielőtt felocsúdna a szerencsétlen a hamis színjátékból. Talál olyat is, aki egyszerűen lebénul a félelemtől, amikor meglátja a démont, ez csak még jobban megkönnyíti a dolgát. Megnyugtató a tudat, hogyha vajákosként mégse tudna megélni, még elmehet komédiásnak. Itt-ott még meglep, egy-egy félelemtől reszkető férfit, a haldoklókkal nem törődik, ők már úgysem ússzák meg, és valószínűleg ők sem tennének másképp fordított helyzetben. A világ kegyetlen, ezt megtanulta, akkor ő is lehet kegyetlen néha napján, nemde? Asszonyokra és gyerekekre nem támad, hiszen ők sem vettek részt a korábbi támadásban, maskarájának hála pedig ők sem mernek a közelébe menni.
Így hát viszonylag könnyen és zavartalanul jut el Borsovádékhoz, mikor már kitombolta magát.*
- Azt hiszem, ez elég jól ment. Nini, egy kései csatlakozó? *Pillant Felthysre, majd csendben hallgatja az ő nomáduk dühös szónoklatát. Meg tudja érteni, hogy ez az egész helyzet felkavaró neki. Végig néz az ő kis kompániájukon, majd az itteniekre. Nagyot sóhajt. Nem a szónoklatok első számú híve, a szavak most mégis kikívánkoznak belőle.*
- Valamilyen módon mindenki a túlélésért küzd, és akinek az sikerül, az erősnek mondhatja magát. De a következményekkel mindig számolni kell. Ha megtámadtok valakit, az visszafog ütni nektek, erre akár mérget is vehettek. Az itteniek se nem ostobák, se nem gyengék, és mint láthatjátok, járhattok TI rosszabbul. Ellenben ha megpróbáltok együtt élni, és nem a másik torkának átvágásával, és vagy kifosztásából megélni, nem kell olyan sok halottat temetni, özvegyet, árvát pátyolgatni. A ti dolgotok eldönteni, melyiket választjátok, de ne felejtsétek el, mi mihez vezet. *Hangja mindvégig nyugodt, majdhogynem érzelem mentes, egy kicsi feddő élt lehet kihallani belőle, de hogy ez kiben milyen érzeteket kelt, már más kérdés. Közben észbe kap, hogy talán egy fokkal bizalomgerjesztőbb látványt nyújthat, ha nincsenek elmosódott vörös maszatok a képén, hát amennyire tudja, gyorsan letörli a köpenyével.*
642. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-04 20:27:07
Üzenet elküldve: 2014-11-04 20:27:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A végzet útjai - Riella Acoma Tawin//
*Acoma megjegyzésére, hogy együtt maradtak, csak egy sötét tekintettel kísért félmosollyal válaszol.*
~Na az sem rajtad múlott ember fia.~
*Kíséri a gondolat. Tawin egyelőre velük tart, így elégedetten üget előre a kijelölt úton. Nagy porfelhő kavarodik körülöttük, de nem zavarja. Érzékeit már annál inkább az előttük lévő alak körvonala, ami hamarosan feltűnik a messzeségben. Acoma már észre is vette, ahogyan azt is, hogy sérült. Egyre inkább közeledik ő is felé, amikor tekintete a dűne mögé irányul mereven. Az onnan előbukkanó baljós érzést, három támadó is követi. Egyelőre nem tudja beleavatkozzon, e vagy sem, a két ember ivadék valószínűleg elbánik velük könnyedén, ha meg nem, hát ráér, majd akkor védekezni, így a fejével int a szőke északinak, hogy itt a lehetőség a nemesi helytállásra. Őt inkább a menekülni próbáló elf látványa köti le. Szerencsés, hogy a halál rúnája lekerült ezennel róla. Persze, ezért sem mond neki senki, majd köszönetet, úgy tűnik öregszik, mert kezd lágyszívű lenni, ha hagyta volna elmenni ezt a kettőt a nomáddal, akkor ezt az elf nőt eléri valószínűleg kiérdemelt végzete, de most tessék ki tudja megint mit idézett elő és az hogyan befolyásolja, majd az eseményeket. Egyre homályosabb neki, hogyan lesz haszna mindebből. Ahogy nézi a összetört testet, ahogy vonszolja magát kicsit megforgatja szemeit, majd mellé vezeti a lovát és elébe vág. Közben, ha csak nem zavarják meg nem nagyon törődik a csata kimenetelével az legyen az emberek gondja. Leszáll lova nyergéből és magához veszi a vizes tömlőt ami még majdnem tele van, mert nemrég indultak csak a táborból, majd odalép az elfhez.*
-Oh, milyen méltatlan helyzet. Javítsunk egy kicsit rajta.
*Odanyújtja a vizet és közben jól megnézi magának az alig élőt. Megrázza a fejét, úgy dönt először a kis tőrt, amit felfedezett, inkább kiveszi a kezéből, elvégre sosem lehet tudni, majd hirtelen mozdulattal a kezét homlokára teszi és halkan kántálja a varázsigét. Ha az elfnő tiltakozna a bánásmód ellen, amilyen erőtlen úgysem nagyon tudna ellenállást kifejteni. Nem sokszor fordul elő vele, hogy segít és most sem viszi túlzásba csak némi energiát akar juttatni a megtört testbe, ilyen állapotban számára teljesen hasznavehetetlen. Nem biztos, hogy sikerül, de ha igen akkor kicsit jobban fogja érezni magát, na nem nagyon, azért annyi energiát nem pazarolna el, de legalább nem fog elájulni. Azután ellép mellőle a vizet otthagyva nála, mert részéről úgy érzi bőven eleget tett érte. Hátralép és a két embert keresi tekintetével, hogy lássa, sikerült e felül kerekedni a három támadón, vagy segítenie kell e már megint. Az irgalmas cselekedet után sóhajt egy nagyot, hátha most jön egy következő.*
A hozzászólás írója (Monoria Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.11.04 20:32:49
*Acoma megjegyzésére, hogy együtt maradtak, csak egy sötét tekintettel kísért félmosollyal válaszol.*
~Na az sem rajtad múlott ember fia.~
*Kíséri a gondolat. Tawin egyelőre velük tart, így elégedetten üget előre a kijelölt úton. Nagy porfelhő kavarodik körülöttük, de nem zavarja. Érzékeit már annál inkább az előttük lévő alak körvonala, ami hamarosan feltűnik a messzeségben. Acoma már észre is vette, ahogyan azt is, hogy sérült. Egyre inkább közeledik ő is felé, amikor tekintete a dűne mögé irányul mereven. Az onnan előbukkanó baljós érzést, három támadó is követi. Egyelőre nem tudja beleavatkozzon, e vagy sem, a két ember ivadék valószínűleg elbánik velük könnyedén, ha meg nem, hát ráér, majd akkor védekezni, így a fejével int a szőke északinak, hogy itt a lehetőség a nemesi helytállásra. Őt inkább a menekülni próbáló elf látványa köti le. Szerencsés, hogy a halál rúnája lekerült ezennel róla. Persze, ezért sem mond neki senki, majd köszönetet, úgy tűnik öregszik, mert kezd lágyszívű lenni, ha hagyta volna elmenni ezt a kettőt a nomáddal, akkor ezt az elf nőt eléri valószínűleg kiérdemelt végzete, de most tessék ki tudja megint mit idézett elő és az hogyan befolyásolja, majd az eseményeket. Egyre homályosabb neki, hogyan lesz haszna mindebből. Ahogy nézi a összetört testet, ahogy vonszolja magát kicsit megforgatja szemeit, majd mellé vezeti a lovát és elébe vág. Közben, ha csak nem zavarják meg nem nagyon törődik a csata kimenetelével az legyen az emberek gondja. Leszáll lova nyergéből és magához veszi a vizes tömlőt ami még majdnem tele van, mert nemrég indultak csak a táborból, majd odalép az elfhez.*
-Oh, milyen méltatlan helyzet. Javítsunk egy kicsit rajta.
*Odanyújtja a vizet és közben jól megnézi magának az alig élőt. Megrázza a fejét, úgy dönt először a kis tőrt, amit felfedezett, inkább kiveszi a kezéből, elvégre sosem lehet tudni, majd hirtelen mozdulattal a kezét homlokára teszi és halkan kántálja a varázsigét. Ha az elfnő tiltakozna a bánásmód ellen, amilyen erőtlen úgysem nagyon tudna ellenállást kifejteni. Nem sokszor fordul elő vele, hogy segít és most sem viszi túlzásba csak némi energiát akar juttatni a megtört testbe, ilyen állapotban számára teljesen hasznavehetetlen. Nem biztos, hogy sikerül, de ha igen akkor kicsit jobban fogja érezni magát, na nem nagyon, azért annyi energiát nem pazarolna el, de legalább nem fog elájulni. Azután ellép mellőle a vizet otthagyva nála, mert részéről úgy érzi bőven eleget tett érte. Hátralép és a két embert keresi tekintetével, hogy lássa, sikerült e felül kerekedni a három támadón, vagy segítenie kell e már megint. Az irgalmas cselekedet után sóhajt egy nagyot, hátha most jön egy következő.*
A hozzászólás írója (Monoria Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.11.04 20:32:49
641. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2014-11-04 20:19:03
Üzenet elküldve: 2014-11-04 20:19:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//A végzet útjai//
*Az elf ötlete szöget üt Borsovád fejében. ~Hm. Eltereli a figyelmüket, amíg mi megtámadjuk őket. No de hogyan legyen ez? Körbe kéne fogni őket. Osszuk meg az erőiket. Több oldalról támadva, több az esélyünk.~ Elmélkedik magában a nomád, majd beszédbe kezd.*
- Rhenamys, te eltudod terelni a figyelmüket a lovakkal úgy, hogy közben áldozatok is legyenek? ha igen akkor lenne egy ötletem. Osszuk meg az erőiket. Támadjunk több oldalról. Akik a közelharchoz értenek, azok kússzanak oda észrevétlenül, majd amikor az egyiket kilőttem úgy is riadóztatni fognak a kürtökkel. Több oldalról fogunk támadni így össze zavarhatjuk őket és az t se tudják, hová kapják a fejüket. Na benne vagytok?
*Bármit is felelnek a nomád megvárja, amíg elrendeződnek. Ha odakúsznak észrevétlenül és Rhenamys is eltereli a lovakkal a figyelmet, akkor a nomád akcióba lendül. Egy őr szemet választ elsőnek, aki magányosán álldogál. Miközben fütyörészik a társa oldalra pillant. A fütty szó abba marad, ekkor a társa rá nézz és látja, hogy cimborája torkából egy nyílvessző áll ki. A kürtöt épp hogy előkapja, már a szívébe fúródik a fekete tollazatú nyílvessző. A tábor közepén megszólal a kürt és riadóztatnak. Borsovád csapata harcra készen támadásba lendül. Belaldur hátulról közelíti meg a tábort és már is kaszabolásba kezd. Íjászunk segít neki, olykor a jurtáktól nem is látja a társait, de ha tudja megvédi őket távolról. Épp a kardos társát akarják hátulról nyílvégre kapni, de íjászunk sas szeme és gepárd keze segítségével hamarabb nyílhegyre csípi a támadót, akinek a nyílvessző egy másik társába fúródik. ~Két legyet egy csapásra.~ Mondja magában Borsovád. Gyorsan lezajlik a küzdelem. A jurtákban asszonyok és gyerekek vannak. Amikor tiszta a terep Borsovád beljebb megy és szét néz. Levágott karok és fejek szerteszét. Néhol egy élettelen testből nyílvesszők állnak ki. Kegyetlen a pusztai élet, de ilyen. Egy kis fiú Borsovádra támad, kezével ütni kezdi a magas férfi vértjét. Épp hogy a köldökéig ér. Nomádunk kék és hideg szemével végig pillant a gyereken. Megérti a haragját.*
- Megölted az apukámat, ezért megfogsz lakolni.
*Továbbra is üti Borsovádot a kisfiú. A nomád lehajol hozzá, ekkor a gyerek arcon vágja, amitől a férfi karja ellöki a gyereket.*
- Ahhoz előtte fel kell, hogy nőj.
*Mérges szemekkel néz körbe, de csak rémült asszonyokat és gyerekeket lát.*
- Mit néztek? Azt kérdeztem mit néztek?
*Ordít rájuk mérgesen Borsovád.*
- Mit vártatok? Azt, hogy majd megvárjuk a következő támadásotokat? Mi is sok embert veszítettünk. Miért kellett fosztogatnotok? Miért nem földet műveltek, ahogyan az én népem teszi? Kellett ez nektek? Kellett ez a sok halál mindannyiunknak?
*Szinte már őrjöngve kiabál a tábor közepén az emberekhez. Látszik, hogy mélyen gyökeredző érzések törtek elő belőle, mely vulkánként robban ki az emberekre.*
*Az elf ötlete szöget üt Borsovád fejében. ~Hm. Eltereli a figyelmüket, amíg mi megtámadjuk őket. No de hogyan legyen ez? Körbe kéne fogni őket. Osszuk meg az erőiket. Több oldalról támadva, több az esélyünk.~ Elmélkedik magában a nomád, majd beszédbe kezd.*
- Rhenamys, te eltudod terelni a figyelmüket a lovakkal úgy, hogy közben áldozatok is legyenek? ha igen akkor lenne egy ötletem. Osszuk meg az erőiket. Támadjunk több oldalról. Akik a közelharchoz értenek, azok kússzanak oda észrevétlenül, majd amikor az egyiket kilőttem úgy is riadóztatni fognak a kürtökkel. Több oldalról fogunk támadni így össze zavarhatjuk őket és az t se tudják, hová kapják a fejüket. Na benne vagytok?
*Bármit is felelnek a nomád megvárja, amíg elrendeződnek. Ha odakúsznak észrevétlenül és Rhenamys is eltereli a lovakkal a figyelmet, akkor a nomád akcióba lendül. Egy őr szemet választ elsőnek, aki magányosán álldogál. Miközben fütyörészik a társa oldalra pillant. A fütty szó abba marad, ekkor a társa rá nézz és látja, hogy cimborája torkából egy nyílvessző áll ki. A kürtöt épp hogy előkapja, már a szívébe fúródik a fekete tollazatú nyílvessző. A tábor közepén megszólal a kürt és riadóztatnak. Borsovád csapata harcra készen támadásba lendül. Belaldur hátulról közelíti meg a tábort és már is kaszabolásba kezd. Íjászunk segít neki, olykor a jurtáktól nem is látja a társait, de ha tudja megvédi őket távolról. Épp a kardos társát akarják hátulról nyílvégre kapni, de íjászunk sas szeme és gepárd keze segítségével hamarabb nyílhegyre csípi a támadót, akinek a nyílvessző egy másik társába fúródik. ~Két legyet egy csapásra.~ Mondja magában Borsovád. Gyorsan lezajlik a küzdelem. A jurtákban asszonyok és gyerekek vannak. Amikor tiszta a terep Borsovád beljebb megy és szét néz. Levágott karok és fejek szerteszét. Néhol egy élettelen testből nyílvesszők állnak ki. Kegyetlen a pusztai élet, de ilyen. Egy kis fiú Borsovádra támad, kezével ütni kezdi a magas férfi vértjét. Épp hogy a köldökéig ér. Nomádunk kék és hideg szemével végig pillant a gyereken. Megérti a haragját.*
- Megölted az apukámat, ezért megfogsz lakolni.
*Továbbra is üti Borsovádot a kisfiú. A nomád lehajol hozzá, ekkor a gyerek arcon vágja, amitől a férfi karja ellöki a gyereket.*
- Ahhoz előtte fel kell, hogy nőj.
*Mérges szemekkel néz körbe, de csak rémült asszonyokat és gyerekeket lát.*
- Mit néztek? Azt kérdeztem mit néztek?
*Ordít rájuk mérgesen Borsovád.*
- Mit vártatok? Azt, hogy majd megvárjuk a következő támadásotokat? Mi is sok embert veszítettünk. Miért kellett fosztogatnotok? Miért nem földet műveltek, ahogyan az én népem teszi? Kellett ez nektek? Kellett ez a sok halál mindannyiunknak?
*Szinte már őrjöngve kiabál a tábor közepén az emberekhez. Látszik, hogy mélyen gyökeredző érzések törtek elő belőle, mely vulkánként robban ki az emberekre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2917-2936