Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 38 (741. - 760. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2917-2936
760. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-03 19:05:01
Üzenet elküldve: 2015-04-03 19:05:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A téli álom vége//
*Nem alszik. Egyszerűen képtelen lehunyni a szemét, amíg a halál baljós légköre lengi körül sátrukat. Persze, jól tudja, hogy ki kellene pihennie magát, hisz legyengült szervezetét könnyebben legyűrhetnék a kórságok, azonban nem tud engedelmeskedni józan elméje parancsának. Csak bámul a levegőbe, s szerencsére ezúttal elkerülik a vészterhes gondolatok. Amióta elkezdődtek a halálozások, nem sok ilyen pillanata akadt a lánynak, ezért áldott minden olyan perc, melyben nem kínozza oszladozó holtak látványa. Tekintetével finoman végigsimít az életben maradottak alakján, majd talpra álló atyját kezdi szemlélni enyhén leeresztett szemhéja rejtekéből, hogy remélhetőleg a nagy ember ne vegye észre.
A lányhoz csupán mondatfoszlányok jutottak el az apjuk által vezetett felkelésről, ám a férfi már enélkül is birtokolja lánya tiszteletét. Amint apja elhagyja a sátrat, szemeit teljesen felnyitja, s lovára, Cloonra sandít. Magában már ezerszer hálát adott az égnek, amiért meghagyta szívének oly’ kedves állatait, csődörét, s kutyáját, ám most még egy köszönetet elmormol.
Atyja hamarosan visszatér, láthatóan– s hallhatóan – azzal a szándékkal, hogy felébreszti törzsének maradékát. Mivel Jia már előzőleg is éber volt, csupán kicsit feljebb emelkedik, végül talpra áll. Ahogy apja szavait hallgatja, megragad elméjében egy részlet. „Mi maradtunk az egyetlen túlélők.” Valójában számítania kellett volna erre, mégis lesújt rá a hír. Tétován álldogál, s testvérére pillant. Egyfelől kíváncsi, ő hogyan reagál eme bejelentésre, másrészt szüksége van most némi megerősítésre tőle. Ezek után már a fiúcskát figyeli. Egyetlen hozzá hasonló ifjú sem élte túl, egyedül ő. Bámulatos. Ahogy apja eligazított mindenkit, gyengéden magához vonja a gyermeket, kit reá bíztak.*
- Éhes vagy? *Kérdi egy bátorító mosollyal, ám a választ meg sem várva némi húst nyom a kezébe. Ha az étkezéssel végzett, egy kevéske vizet is kap. A lány maga nem eszik, lehetetlennek érzi, hogy bármit is leerőltessen a torkán. Viszont mellé sündörgő ebe kérlelő pillantásokkal dörgölőzik lábához, így neki adományozza saját részét.*
- Jól vagy? Nincsenek sérüléseid, valamiféle panaszaid? *Tudakolja még a fiútól, s ismét megajándékozza egy biztató mosollyal. Nem csak fizikai sebesülésekre gondol, a kisgyerek lelkivilága ugyanúgy sérülhetett. Egy ilyen korú egyénnek nem lehet könnyű feldolgozni a halált. Az még neki sem könnyű, pedig jóformán húszéves.
Ha a fiúnak van valami sebe, azt a tőle telhető legteljesebb módon ellátja, majd bátyja keresésére indul, hogy váltson vele néhány szót. Ha a sátorban találja, az a legjobb eshetőség, ám ha szükséges, a sátoron túlra is kimerészkedik. Odakint összehúzza magát, amennyire csak tudja, hisz borzongás fut végig tagjain. Ám ezt nem lehet a hűvös szélre fogni, a rohadó holttestek látványa kelt benne ilyen hatást. Igyekszik elkerülni az ocsmány tetemek képét, s úgy meglelni Xeenyl-t. Ha ez megtörténik, s lehetőségük van beszédre, halk, fojtott hangon szól.*
- Képtelen vagyok elhinni, hogy mind… halottak. *Úgy ejti ki az utolsó szót, mintha valamiféle átok lenne. Nehezen állja meg, hogy végig ne tekintsen a mozdulatlan hullatömegen. Újból megremeg, s könnyfátyolos tekintetét bátyjára emeli, kitől megnyugvást vár.* Miért pont mi éltük túl? Mi alapján választattunk ki a túlélésre? *Tisztában van vele, hogy erre a kérdésre nem adható válasz, mégis naiv módon reménykedik, hogy bátyja valamiféle békét tud csempészni lelkébe.
A nap folyamán leginkább a törmelékek rakodásában segédkezik, nem érez magában kellő erőt a tetemek hordozásához. Ám ahogy végeznek vele, s az emberi testek lángra kapnak, bensőjében az undort elnyomja a felszabadulás. Ismét magához öleli a gyermeket, feltéve, ha hagyja. Tudja, hogy nem kellene babusgatnia, ugyanakkor azt is sejti, ha bátyja nevelése alá kerül, vélhetően nem sok szeretgetésben lesz része.
A sátorba visszatérve eszeget néhány falatot, ám csak vonakodva. Inkább Cloonhoz lép, s arcát a szelíden szuszogó állat sörényébe temeti.*
- Holnap légy ügyes a vadászaton… Vigyázz magadra, s lovasodra. *Köti a lelkére. A jószág visszapislog rá nagy, fekete szemeivel, mintegy jelezve, hogy érti az üzenetet. Megpaskolja a hátát, s elindul, hogy aludni térjen. Eory, a nagy, fekete kutya, gazdája oldalához heveredik, így kölcsönösen melegítve egymást. Az álom gyorsan lepi meg, ezúttal viszont hozza magával a rémképeket, melyeket a lány már közeli ismerősként üdvözöl.*
*Nem alszik. Egyszerűen képtelen lehunyni a szemét, amíg a halál baljós légköre lengi körül sátrukat. Persze, jól tudja, hogy ki kellene pihennie magát, hisz legyengült szervezetét könnyebben legyűrhetnék a kórságok, azonban nem tud engedelmeskedni józan elméje parancsának. Csak bámul a levegőbe, s szerencsére ezúttal elkerülik a vészterhes gondolatok. Amióta elkezdődtek a halálozások, nem sok ilyen pillanata akadt a lánynak, ezért áldott minden olyan perc, melyben nem kínozza oszladozó holtak látványa. Tekintetével finoman végigsimít az életben maradottak alakján, majd talpra álló atyját kezdi szemlélni enyhén leeresztett szemhéja rejtekéből, hogy remélhetőleg a nagy ember ne vegye észre.
A lányhoz csupán mondatfoszlányok jutottak el az apjuk által vezetett felkelésről, ám a férfi már enélkül is birtokolja lánya tiszteletét. Amint apja elhagyja a sátrat, szemeit teljesen felnyitja, s lovára, Cloonra sandít. Magában már ezerszer hálát adott az égnek, amiért meghagyta szívének oly’ kedves állatait, csődörét, s kutyáját, ám most még egy köszönetet elmormol.
Atyja hamarosan visszatér, láthatóan– s hallhatóan – azzal a szándékkal, hogy felébreszti törzsének maradékát. Mivel Jia már előzőleg is éber volt, csupán kicsit feljebb emelkedik, végül talpra áll. Ahogy apja szavait hallgatja, megragad elméjében egy részlet. „Mi maradtunk az egyetlen túlélők.” Valójában számítania kellett volna erre, mégis lesújt rá a hír. Tétován álldogál, s testvérére pillant. Egyfelől kíváncsi, ő hogyan reagál eme bejelentésre, másrészt szüksége van most némi megerősítésre tőle. Ezek után már a fiúcskát figyeli. Egyetlen hozzá hasonló ifjú sem élte túl, egyedül ő. Bámulatos. Ahogy apja eligazított mindenkit, gyengéden magához vonja a gyermeket, kit reá bíztak.*
- Éhes vagy? *Kérdi egy bátorító mosollyal, ám a választ meg sem várva némi húst nyom a kezébe. Ha az étkezéssel végzett, egy kevéske vizet is kap. A lány maga nem eszik, lehetetlennek érzi, hogy bármit is leerőltessen a torkán. Viszont mellé sündörgő ebe kérlelő pillantásokkal dörgölőzik lábához, így neki adományozza saját részét.*
- Jól vagy? Nincsenek sérüléseid, valamiféle panaszaid? *Tudakolja még a fiútól, s ismét megajándékozza egy biztató mosollyal. Nem csak fizikai sebesülésekre gondol, a kisgyerek lelkivilága ugyanúgy sérülhetett. Egy ilyen korú egyénnek nem lehet könnyű feldolgozni a halált. Az még neki sem könnyű, pedig jóformán húszéves.
Ha a fiúnak van valami sebe, azt a tőle telhető legteljesebb módon ellátja, majd bátyja keresésére indul, hogy váltson vele néhány szót. Ha a sátorban találja, az a legjobb eshetőség, ám ha szükséges, a sátoron túlra is kimerészkedik. Odakint összehúzza magát, amennyire csak tudja, hisz borzongás fut végig tagjain. Ám ezt nem lehet a hűvös szélre fogni, a rohadó holttestek látványa kelt benne ilyen hatást. Igyekszik elkerülni az ocsmány tetemek képét, s úgy meglelni Xeenyl-t. Ha ez megtörténik, s lehetőségük van beszédre, halk, fojtott hangon szól.*
- Képtelen vagyok elhinni, hogy mind… halottak. *Úgy ejti ki az utolsó szót, mintha valamiféle átok lenne. Nehezen állja meg, hogy végig ne tekintsen a mozdulatlan hullatömegen. Újból megremeg, s könnyfátyolos tekintetét bátyjára emeli, kitől megnyugvást vár.* Miért pont mi éltük túl? Mi alapján választattunk ki a túlélésre? *Tisztában van vele, hogy erre a kérdésre nem adható válasz, mégis naiv módon reménykedik, hogy bátyja valamiféle békét tud csempészni lelkébe.
A nap folyamán leginkább a törmelékek rakodásában segédkezik, nem érez magában kellő erőt a tetemek hordozásához. Ám ahogy végeznek vele, s az emberi testek lángra kapnak, bensőjében az undort elnyomja a felszabadulás. Ismét magához öleli a gyermeket, feltéve, ha hagyja. Tudja, hogy nem kellene babusgatnia, ugyanakkor azt is sejti, ha bátyja nevelése alá kerül, vélhetően nem sok szeretgetésben lesz része.
A sátorba visszatérve eszeget néhány falatot, ám csak vonakodva. Inkább Cloonhoz lép, s arcát a szelíden szuszogó állat sörényébe temeti.*
- Holnap légy ügyes a vadászaton… Vigyázz magadra, s lovasodra. *Köti a lelkére. A jószág visszapislog rá nagy, fekete szemeivel, mintegy jelezve, hogy érti az üzenetet. Megpaskolja a hátát, s elindul, hogy aludni térjen. Eory, a nagy, fekete kutya, gazdája oldalához heveredik, így kölcsönösen melegítve egymást. Az álom gyorsan lepi meg, ezúttal viszont hozza magával a rémképeket, melyeket a lány már közeli ismerősként üdvözöl.*
759. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-03 15:29:48
Üzenet elküldve: 2015-04-03 15:29:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
*A senkiföldje kopár síkján csak az elmúlt nyár zöldjének hajló, megsárgult csontjai zörögnek. Az új hajtások még épp csak kiserkenni látszanak. Kaiyko mintha végtelen, kies mezsgyén bolyongana valahol élet és halál között. A jajszavú szél sírása, nyüszítése nem csendesedik sem éjjel sem nappal. Cibálja, szaggatja a magányos vándor nyűtt kabátját, akár az alamizsnáért zaklató utcakölykök.
Nincs mit adnia. Egyetlen értéke az élete, melyet ebbe az elcsigázott testbe burkolva menekít magával észak felé. Fél kulacsnyi víz és egy kevés szárított hús. Ez mindene.
Hálátlanság lenne azt mondani, hogy a sors különösen kegyetlen arcát mutatta felé. Él és épen hagyta az élet. Koldussá tette ugyan, de eleven koldussá, akit a szabadsága gazdagabbá tesz sokaknál.
Ez a pusztai szél mégis nyaggatja, nyúzza tovább. Az életét akarja talán? Bukdácsoló lépteiből nem elképzelhetetlen, hogy lassanként lopja el tőle, ahogy a szegénynegyedbéli siserehad apró kezecskéi az óvatlan idegenek értékeit.
Amott, a látóhatáron egy magányos fa mereszti göcsörtös ágait az arrogáns szélbe. Kaiyko összébb húzza a kabátját, összefogja a kámzsáját és arrafelé veszi az irányt. A Yadanok törzsében az ilyen fákat útmutatónak tartották, az anyagi világban és a szellemekében is. Neki pedig soha másra ennyire nem volt szüksége, mint most egy kis útmutatásra.*
Nincs mit adnia. Egyetlen értéke az élete, melyet ebbe az elcsigázott testbe burkolva menekít magával észak felé. Fél kulacsnyi víz és egy kevés szárított hús. Ez mindene.
Hálátlanság lenne azt mondani, hogy a sors különösen kegyetlen arcát mutatta felé. Él és épen hagyta az élet. Koldussá tette ugyan, de eleven koldussá, akit a szabadsága gazdagabbá tesz sokaknál.
Ez a pusztai szél mégis nyaggatja, nyúzza tovább. Az életét akarja talán? Bukdácsoló lépteiből nem elképzelhetetlen, hogy lassanként lopja el tőle, ahogy a szegénynegyedbéli siserehad apró kezecskéi az óvatlan idegenek értékeit.
Amott, a látóhatáron egy magányos fa mereszti göcsörtös ágait az arrogáns szélbe. Kaiyko összébb húzza a kabátját, összefogja a kámzsáját és arrafelé veszi az irányt. A Yadanok törzsében az ilyen fákat útmutatónak tartották, az anyagi világban és a szellemekében is. Neki pedig soha másra ennyire nem volt szüksége, mint most egy kis útmutatásra.*
758. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-03 11:45:08
Üzenet elküldve: 2015-04-03 11:45:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
*Álmai mindég is nyugtalanok voltak, azóta, hogy falujából elrabolták egyenesen kegyetlenek. Ezen a reggelen sincs másképp, még szeme csukva, amikor lélegzete felgyorsul és szíve úgy kezd verni, mint a cséphadaró. Halványan érzékeli a mozgást a sátorban, ahogy a medve, törzsfői elől járóságához illően elsőnek lép ki, hogy felmérje a terepet. Mivel tudja, hol a helye nem szegi fel a fejét, már csak akkor amikor meghallja a hangos üvöltést a fő szájából.
Felül, talpait egymáshoz érinti, s karjaival a térdére támaszkodik, hogy meghallgathassa miért zavarta fel az ember idő előtt őket. Üres tekintettel figyeli a szavakat.
~Vége lenne? Vége van a télnek? Vagy illúzió az egész, s még a lóbőrt húzom?~
Magára kanyarít egy sötét köpenyt, s összehúzza mellkasa előtt, hátra simítja haját, s egy bőrszalaggal egybeköti a fonatokat. Kezének sarkával megtörli az arcát, különösen a szeme sarkában csillogó nedvességet, amit az elvesztettek után hullat. Folyamatosan korholja magát a történtekért, mert nem volt képes elegendő élelmet keríteni, mert túlhajszolta csapatát amikor megpróbálta felhajtani a vadakat, mert ujjat húzott a környező falvak népével, ahogy az ő faluját is cseszegették átkozott elrablói.
Gondolataiból nevének vakkantása zökkenti ki. Nehéz, nem egyszerű odaköpésként ejteni a nevét, de a vezér megoldja úgy, hogy abban legyen tisztelet. Tehát a mai nap a máglyáké, a holnap a vadászaté. A törzsfő említi, hogy egyenek, s erre Ra végig tekint a törzstagjain a főnök családja, egy gyerek, a pap... Meghagyja nekik a maradék élelmet, holnap ha kegyes az ég, bőséggel zsákmányolhatnak ennivalót.
Egy gúnyos félmosoly jelenik meg ajkán, majd szinte azonnal tova tűnik, amikor a törzsfő kijelenti, hogy nem kíván vitába szállni senkivel. Ugyan ki más szállna szembe vele, mint a saját fia? Egy ember gyermekei mindenképpen lázadnak a szülői döntés ellen, nem számít melyik korban, vagy milyen helyzetben, ez vele jár, s hiába megy az agyára az embernek, nem tud tenni ellene. A maga részéről nem akar belefolyni, ha vita keletkezne, ha akar a fiú jöjjön vadászni, de legyen a szeme előtt az ha akadályoz a saját és a törzse életével játszik.
A gyerek kérdésre nem felel, nem tud. Nem ismeri őt, sőt nem is rémlik a kiléte. Lehet, hogy túl elfoglalt volt az időben mikor idekerült a fiú.
Ha a fő, befejezte mondandóját, akkor feláll és megindul a sátor szája felé, hogy széthúzva azt kilépjen a hideg szélbe. Nem kell őt félteni a látványtól, biztos benne, hogy ő, Dabnis és Crunan nem idegen e fajta tájképtől, vagy rosszabbtól, hiszen már megéltek egyet s mást, ahogy a pap is. Ahogy végignéz a holtakon, s a káoszon feldúlt lesz, nem tagadhatja, de nem hagyja, hogy kiüljenek érzelmei az arcára.
Nem szólna ha nem muszáj, s ha nem kérdezi senki. Gépiesen pakolja a fát és a használhatatlan törmeléket a máglyák kijelölt helyszínére. Ha kell besegít a holtak elhúzásában is, ha viszont nincs rá szükség távol marad, részben mert a törzsfő parancsolta, részben mert közeli barátai pondróktól hemzsegő szemében nem találna megnyugvást, de ezt elmondhatják mindnyájan.
Bolyhos felhők gyülekeznek a fejük felett, melyek sötétek, mint Árnyék irhája, amit most magán visel. A világon nem lesz még egy olyan hátasa, s ez kétszeresen fáj.
A máglya lassan kap lángra, de mikor teljes dicsfényében égni kezd, szomorú, de gyönyörű látvány. Parázs, s szikra száll az ég felé, mint megannyi vágtázó mén, a csillagok ölelésébe. Lelkeik most már egyesülhetnek odafönn. Lángnyelvek, s a szürke égbolt gyér fénye keveredik Ra lélektükreiben. Megmozdulni sem bír pár percig, egyenes derékkal bámul a tűzbe, s arra gondol, hogy neki is ott a helye. Összeakad a tekintete az egyik felderítő társáéval, hihetetlen, hogy megmaradt a szeme, ennyi időn át, azért, hogy most belenézhessen. Ezek a szemek azt üzenik, hogy nincs vége amíg ő véget nem vet neki. Könnyek csordulnak végig az arcán, amint megérzi őket le is törli kezével. Ideje visszaindulni.
A sátorban oda helyezkedik, ahonnan reggel felkelt. A fő ismét szavakat intéz hozzájuk. Nagyon helyes, a lelket tartani kell az emberekben, s ezt az teszi meg kinek a legerősebb a szíve, bár talán magát is ezzel készteti tovább haladásra, hogy még van kinek gondját viselni, kiket irányítani.
Olyan szavakat ejt ki, melyek jól hangzanak, de nehéz őket megfogadni. "Egyetek", a nő gyomra, jelenleg semmit sem tud bevenni, a látottak után pedig főleg. Aludni is nehezére fog esni, de muszáj lesz, ha holnap sikerrel akar járni és ezt mindennél jobban akarja.
A három lóra tekint, ismeri mind hármat. A barna lehet az övé, erősnek ígérkezik, remekül megtartotta magát, erős a szíve és a teste, megfelelő lesz. A vadászatról egy gyermek mese jut eszébe, amikor megkérdezi a róka a kicsinyeit, mit hozzak, ludad vagy kacsát... Milyen távolinak tűnik, most ez.
Amint a nap nem mutat semmi újat, elhúzódik, s Árnyék irháját magára hajtva nyugovóra tér, a holnap elegendő lesz a kérdésekre.*
*Álmai mindég is nyugtalanok voltak, azóta, hogy falujából elrabolták egyenesen kegyetlenek. Ezen a reggelen sincs másképp, még szeme csukva, amikor lélegzete felgyorsul és szíve úgy kezd verni, mint a cséphadaró. Halványan érzékeli a mozgást a sátorban, ahogy a medve, törzsfői elől járóságához illően elsőnek lép ki, hogy felmérje a terepet. Mivel tudja, hol a helye nem szegi fel a fejét, már csak akkor amikor meghallja a hangos üvöltést a fő szájából.
Felül, talpait egymáshoz érinti, s karjaival a térdére támaszkodik, hogy meghallgathassa miért zavarta fel az ember idő előtt őket. Üres tekintettel figyeli a szavakat.
~Vége lenne? Vége van a télnek? Vagy illúzió az egész, s még a lóbőrt húzom?~
Magára kanyarít egy sötét köpenyt, s összehúzza mellkasa előtt, hátra simítja haját, s egy bőrszalaggal egybeköti a fonatokat. Kezének sarkával megtörli az arcát, különösen a szeme sarkában csillogó nedvességet, amit az elvesztettek után hullat. Folyamatosan korholja magát a történtekért, mert nem volt képes elegendő élelmet keríteni, mert túlhajszolta csapatát amikor megpróbálta felhajtani a vadakat, mert ujjat húzott a környező falvak népével, ahogy az ő faluját is cseszegették átkozott elrablói.
Gondolataiból nevének vakkantása zökkenti ki. Nehéz, nem egyszerű odaköpésként ejteni a nevét, de a vezér megoldja úgy, hogy abban legyen tisztelet. Tehát a mai nap a máglyáké, a holnap a vadászaté. A törzsfő említi, hogy egyenek, s erre Ra végig tekint a törzstagjain a főnök családja, egy gyerek, a pap... Meghagyja nekik a maradék élelmet, holnap ha kegyes az ég, bőséggel zsákmányolhatnak ennivalót.
Egy gúnyos félmosoly jelenik meg ajkán, majd szinte azonnal tova tűnik, amikor a törzsfő kijelenti, hogy nem kíván vitába szállni senkivel. Ugyan ki más szállna szembe vele, mint a saját fia? Egy ember gyermekei mindenképpen lázadnak a szülői döntés ellen, nem számít melyik korban, vagy milyen helyzetben, ez vele jár, s hiába megy az agyára az embernek, nem tud tenni ellene. A maga részéről nem akar belefolyni, ha vita keletkezne, ha akar a fiú jöjjön vadászni, de legyen a szeme előtt az ha akadályoz a saját és a törzse életével játszik.
A gyerek kérdésre nem felel, nem tud. Nem ismeri őt, sőt nem is rémlik a kiléte. Lehet, hogy túl elfoglalt volt az időben mikor idekerült a fiú.
Ha a fő, befejezte mondandóját, akkor feláll és megindul a sátor szája felé, hogy széthúzva azt kilépjen a hideg szélbe. Nem kell őt félteni a látványtól, biztos benne, hogy ő, Dabnis és Crunan nem idegen e fajta tájképtől, vagy rosszabbtól, hiszen már megéltek egyet s mást, ahogy a pap is. Ahogy végignéz a holtakon, s a káoszon feldúlt lesz, nem tagadhatja, de nem hagyja, hogy kiüljenek érzelmei az arcára.
Nem szólna ha nem muszáj, s ha nem kérdezi senki. Gépiesen pakolja a fát és a használhatatlan törmeléket a máglyák kijelölt helyszínére. Ha kell besegít a holtak elhúzásában is, ha viszont nincs rá szükség távol marad, részben mert a törzsfő parancsolta, részben mert közeli barátai pondróktól hemzsegő szemében nem találna megnyugvást, de ezt elmondhatják mindnyájan.
Bolyhos felhők gyülekeznek a fejük felett, melyek sötétek, mint Árnyék irhája, amit most magán visel. A világon nem lesz még egy olyan hátasa, s ez kétszeresen fáj.
A máglya lassan kap lángra, de mikor teljes dicsfényében égni kezd, szomorú, de gyönyörű látvány. Parázs, s szikra száll az ég felé, mint megannyi vágtázó mén, a csillagok ölelésébe. Lelkeik most már egyesülhetnek odafönn. Lángnyelvek, s a szürke égbolt gyér fénye keveredik Ra lélektükreiben. Megmozdulni sem bír pár percig, egyenes derékkal bámul a tűzbe, s arra gondol, hogy neki is ott a helye. Összeakad a tekintete az egyik felderítő társáéval, hihetetlen, hogy megmaradt a szeme, ennyi időn át, azért, hogy most belenézhessen. Ezek a szemek azt üzenik, hogy nincs vége amíg ő véget nem vet neki. Könnyek csordulnak végig az arcán, amint megérzi őket le is törli kezével. Ideje visszaindulni.
A sátorban oda helyezkedik, ahonnan reggel felkelt. A fő ismét szavakat intéz hozzájuk. Nagyon helyes, a lelket tartani kell az emberekben, s ezt az teszi meg kinek a legerősebb a szíve, bár talán magát is ezzel készteti tovább haladásra, hogy még van kinek gondját viselni, kiket irányítani.
Olyan szavakat ejt ki, melyek jól hangzanak, de nehéz őket megfogadni. "Egyetek", a nő gyomra, jelenleg semmit sem tud bevenni, a látottak után pedig főleg. Aludni is nehezére fog esni, de muszáj lesz, ha holnap sikerrel akar járni és ezt mindennél jobban akarja.
A három lóra tekint, ismeri mind hármat. A barna lehet az övé, erősnek ígérkezik, remekül megtartotta magát, erős a szíve és a teste, megfelelő lesz. A vadászatról egy gyermek mese jut eszébe, amikor megkérdezi a róka a kicsinyeit, mit hozzak, ludad vagy kacsát... Milyen távolinak tűnik, most ez.
Amint a nap nem mutat semmi újat, elhúzódik, s Árnyék irháját magára hajtva nyugovóra tér, a holnap elegendő lesz a kérdésekre.*
757. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-03 10:32:37
Üzenet elküldve: 2015-04-03 10:32:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
* Senki sem tudja, hogy mióta nem láttak már napfényt. Persze-persze, megesett, hogy kinéztek, de sosem maradhattak sokáig kint, mert megfagytak volna, úgy, mint minden más. De most valami változás történt. Ezt Dadnis már napok óta érzi. Érzi, hogy valami más van a levegőben, más van... mindenben. Ám most nem ezen agyal. Éppen a régi szép emlékek pörögnek agyában. Mintha az álmok arra törekednének, hogy minél nehezebb legyen szakítani a múlttal. Aztán hirtelen egy hangos férfi hang zeng a sátorban. Először fejét emeli fel, hogy vajon kiféle-miféle merte megzavarni álmát, aztán ahogy fokozatosan egyre magasabbra emelkedik észreveszi, hogy öccse az. *
- Heh?! * Ez az egyetlen "értelmes" szó, mely kijön a száján jelenleg.
~ Látom neki még viccelődnie is van ideje. ~ Nem, mintha neki nem lenne, hiszen hatok óta egy helyben ülnek lényegében. Csak annyi a különbség, hogy Dabnis nincs abban a viccelődős kedvében. És talán soha nem is volt.
Viszont mikor lassan feláll és átlépked az ébredező halmon, majd a sátor bejáratát is széthúzza észreveszi, hogy itt, ha valaki vicces kedvében van, az az időjárás. Pár napja még megesküdött volna rá, hogy akkora hó van kint, hogy ki sem látnak, most meg... Sár... És csontvázak, tetemek, na meg a rovarok - főleg szúnyogok és legyek - sem késlekednek sokáig.
A tábor, mintha a csonttemetőt látnák. Ott van legfeljebb ennyi hulla és csont. Azt is látja ugyan, hogy esőfelhők is gyülekeznek. Nem lenne jó, hogyha egyből a zord telet követően rájuk zúdulna egy ilyen nagy vihar. De szerencséjükre egyelőre az égiek nem akarják még nagyobb bajba sodorni őket. Elég volt nekik ennyi egyelőre, hogy a törzsük hatalmas részét elveszítsék.
Követi a vezért, majd mikor az megáll egy máglya számára megfelelő helyen, akkor ő is elkezdi összegyűjteni a fadarabokat, hullákat, meg minden éghetőt, amit találnak a táborban. Aztán keres csiszolókövet, majd néhány percen belül már a máglyát figyeli.
~ Nagyobb tömeg van már a csillagok között, mint a városokban. ~ Fut végig agyán, habár ez lehet kissé túlzás. Aztán mikor Crunan a sátorba invitálja őket megfordul, s ismét belép a hosszú nap után.
A holnapi vadászásra kapja csak fel a fejét. Azt már korábban is mondta, hogy menni fognak, csak a pakolászásban, meg minden félében megfeledkezett róla. Végre rendes ételt fognak enni! Most belegondolva már nincs is annyira a mostani vacsorából falatozni, de azért eszik egy pár falatot, mert csak nem mehet holnap éhgyomorral vadászni.
Ezután csöndben ül tovább a sátorban, kivéve, ha valaki kér / kérd tőle valamit. Ha nem, úgy a társaságot figyeli. *
~ Miért pont mi maradtunk meg? ~
* Senki sem tudja, hogy mióta nem láttak már napfényt. Persze-persze, megesett, hogy kinéztek, de sosem maradhattak sokáig kint, mert megfagytak volna, úgy, mint minden más. De most valami változás történt. Ezt Dadnis már napok óta érzi. Érzi, hogy valami más van a levegőben, más van... mindenben. Ám most nem ezen agyal. Éppen a régi szép emlékek pörögnek agyában. Mintha az álmok arra törekednének, hogy minél nehezebb legyen szakítani a múlttal. Aztán hirtelen egy hangos férfi hang zeng a sátorban. Először fejét emeli fel, hogy vajon kiféle-miféle merte megzavarni álmát, aztán ahogy fokozatosan egyre magasabbra emelkedik észreveszi, hogy öccse az. *
- Heh?! * Ez az egyetlen "értelmes" szó, mely kijön a száján jelenleg.
~ Látom neki még viccelődnie is van ideje. ~ Nem, mintha neki nem lenne, hiszen hatok óta egy helyben ülnek lényegében. Csak annyi a különbség, hogy Dabnis nincs abban a viccelődős kedvében. És talán soha nem is volt.
Viszont mikor lassan feláll és átlépked az ébredező halmon, majd a sátor bejáratát is széthúzza észreveszi, hogy itt, ha valaki vicces kedvében van, az az időjárás. Pár napja még megesküdött volna rá, hogy akkora hó van kint, hogy ki sem látnak, most meg... Sár... És csontvázak, tetemek, na meg a rovarok - főleg szúnyogok és legyek - sem késlekednek sokáig.
A tábor, mintha a csonttemetőt látnák. Ott van legfeljebb ennyi hulla és csont. Azt is látja ugyan, hogy esőfelhők is gyülekeznek. Nem lenne jó, hogyha egyből a zord telet követően rájuk zúdulna egy ilyen nagy vihar. De szerencséjükre egyelőre az égiek nem akarják még nagyobb bajba sodorni őket. Elég volt nekik ennyi egyelőre, hogy a törzsük hatalmas részét elveszítsék.
Követi a vezért, majd mikor az megáll egy máglya számára megfelelő helyen, akkor ő is elkezdi összegyűjteni a fadarabokat, hullákat, meg minden éghetőt, amit találnak a táborban. Aztán keres csiszolókövet, majd néhány percen belül már a máglyát figyeli.
~ Nagyobb tömeg van már a csillagok között, mint a városokban. ~ Fut végig agyán, habár ez lehet kissé túlzás. Aztán mikor Crunan a sátorba invitálja őket megfordul, s ismét belép a hosszú nap után.
A holnapi vadászásra kapja csak fel a fejét. Azt már korábban is mondta, hogy menni fognak, csak a pakolászásban, meg minden félében megfeledkezett róla. Végre rendes ételt fognak enni! Most belegondolva már nincs is annyira a mostani vacsorából falatozni, de azért eszik egy pár falatot, mert csak nem mehet holnap éhgyomorral vadászni.
Ezután csöndben ül tovább a sátorban, kivéve, ha valaki kér / kérd tőle valamit. Ha nem, úgy a társaságot figyeli. *
~ Miért pont mi maradtunk meg? ~
756. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-02 17:58:22
Üzenet elküldve: 2015-04-02 17:58:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
*Egy medve fekszik a sátorban. A sátorban, ahová a túlélők menekültek, hogy egymást melegítsék. Hogy ne fagyjanak halálra. Mindegyik túlélő odabent van sátorban. A három megmaradt ló is. Az emberekkel alszanak. A legerősebb és leghatalmasabb, a medve felkel. És csak a szőrzete vagy mérete miatt, hanem vadsága miatt is. Feláll és nézegeti törzse maradékát. A kétszáz főt számláló törzsből csupán ennyi maradt. Hét nincstelen ember, akik a lovaikat és társaikat ették, hogy ne haljanak éhen. Itt fekszik minden megmaradt társa. Nem hiába a Renhoer vér, gyermekei és bátyja túlélték a telet. De a felesége nem. Nem maradt életben. Talán azért, mert nem Renhoer volt. Crunan elégette a testét és lovát. Mostanra már biztosan az égiekkel vágtat. Visszatér a földre. Még mindig az alvó törzsét nézi. Majd hirtelen a medve előbújik a barlangból. Igen, mint egy medve, aki téli álmát aludta, most felkel, mert érzi, hogy valami megváltozott. Kilép a sátorból. A hó elolvadt, helyette mindenütt sár és hatalmas pocsolyák. És csontok, oszladozó testek, akiket már nem tudtak elégetni, mert egyszerűen nem tudtak tüzet csiholni, ennyi embernek pedig máglyát építeni egyszerűen lehetetlen volt olyan hidegben. De ma már nem az. Kifejezéstelen arccal bámulja a holttesteket. Nem is tudja, hogy mennyi ideje halt meg az utolsó embere. Azt sem tudja, hogy mennyii időt töltöttek el a sátorban, de legalább két embert elfogyasztottak ottlétük alatt. És most azt sem tudja, hogy hogyan közölje a törzsével, hogy vége a télnek, előlehet jönni. A medve csak néz. Feltámadt a szél és meztelen felsőtestét fújja, de meg sem érzi. Elsősorban a vastag szőr miatt, másrészt pedig, nem vesz róla tudomást.
Csend van. Egy hangot se hallani. Visszamegy a sátorba. *
-Emberek!
*Dörren egyet mély hangján. Erre valószínűleg mind felkelnek. Amint mindenki magához tér, folytatja, mély, nyugodt de szigorú hangján. *
-Úgy látszik a kegyetlen tél elhordta magát. Mi maradtunk az egyetlen túlélők. Most az a legfontosabb feladatunk, hogy ne veszítsük el a fejünket. Először is egyetek. Utána rendbe kell szednünk a tábort. Két hatalmas máglyát szeretnék látni. A hullákat összegyűjtjük és elégetjük. Az egyéb törmelékeket szintén halomba rakjuk és elégetjük. A bőröket, amik a sátrat lefedik megtartjuk, mert állatok híján másból nehéz lesz sátrat csinálni. Fákat pedig szerezhetünk. Hosszú napnak nézünk elébe! A nap végén ebben a sátorban találkozunk, ami mostantól a gyűlések helye lesz. Holnap pedig vadászunk. Ra, Dabnis! Ti velem jöttök! Mindenki más itt marad és nem kívánok vitába szállni!
*Itt fiára, Xeenyl-re pillant. Tudja, hogy milyen makacs, és sohasem hagyna ki egy vadászatot, de valakit itt kell hagynia. *
-Mindenki megértette a feladatot? Aki esetleges túlélőt talál azt bízza Jiawale-ra. Még egy szóra! Ki ez a gyermek itt közöttünk?
*Reméli, hogy valaki elmondja neki, mert a sátorban még nem volt hozzá szerencséje. De akárki fia is, valakire rá kell bízza, de ami még fontosabb, meg kell tanulnia harcolni. Amint megtudja, hogy ki is ez gyermek, fél térdre ereszkedik, és magához inti. *
-Van kardod, fiú? Tanultál harcolni a tél előtt?
~Rendkívül erős. Hogyan maradhatott életben? ~
-Amint összeszedtük magunkat rábízlak fiamra, Xeenyl-re, hogy képezzen ki. Addig is Jiawale fogja gondodat viselni. Most pedig munkára! Dabnis, Xeenyl gyertek velem! Ki kell jelölnünk a két máglya helyét, aztán a nehezebb dolgokat mi cipeljük oda. Ja, és még valami. Senki se ijedjen meg attól, amit odakint lát majd...
*Átgázol a pocsolyákon, amelyek között van olyan mély, ami még neki is térdig ér. Az ég borús, esőfelhők vannak az égen. Egyelőre még nem esik, és nekik addig kell felkészülniük, amíg az eső ide nem ér. Végre alkalmas helyet talál. Öt méter átmérőjűre tervezte a máglyát, és a másik is hasonló lesz. Mikor végeznek a két máglya kijelölésével a kisebb gerendákat, fákat, és egyéb használhatatlan dolgokat a nőkre és a gyerekre bízza, míg a férfiak a hullákat gyűjtik össze.
Egész álló nap nem csináltak mást, csak hullákat pakoltak. Az eső kegyelmes, mert még nem esik, és lassan este van. Viszont a hullák pakolását befejezték. Megkéri bátyját, hogy gyújtsa be a tüzet, és ha megtalálja a papot megkéri, hogy imádkozzon értük. Amint ezzel végeztek rájön, hogy milyen sokat számított ez. A volt tábor máris néz ki valahogy. Bár a törmelék még mindig ott van, de azt majd később befejezik. Egyesek talán megkérdőjeleznék, hogy miért nem hagy itt mindent. Azért, mert nincs semmijük, és esetleg találnak használható dolgokat. Addig pedig miért ne csinálnának rendet? A fa elég nehezen fog begyulladni, de az ember könnyen lángra kap. Ezt már megtanulta. Ahhoz, hogy a törmeléket eltüzeljék még meg kell várni a száradást. Az emberek szépen lángolnak, hatalmas tűz keletkezik. *
-Mindenki a sátorba!
*Megvárja, amíg összegyűlnek, és csak azután kezd hozzá. *
-Köszönöm, szép munka volt. Ha így folytatjuk, akkor hamar helyreállunk. Egyétek meg a maradék ételt, mert holnap hozunk húst. Igazi állati húst. Amíg mi távol vagyunk csináljatok egy helyet az új tábor középpontjának. Ott lesz a tábortűz, valamint keressetek még használható élelmiszereket az olyan sátrakban, amelyek nem mentek tönkre teljesen. És bográcsot is, valamint a használható dolgokat gyűjtsétek ide. A kisebb dolgokat vihetitek a máglyára, de ne gyújtsátok még be. Holnap jót lakomázunk! Most térjetek nyugovóra. Ra, Dabnis! A megmaradt három lovat használjuk, Ra kapja a leggyorsabbat. Most pihenjetek!
*Mindent összegezve sokat haladtak a mai nap. De azt mindenki tudja, hogy soha nem lesz semmi olyan, mint volt. *
*Egy medve fekszik a sátorban. A sátorban, ahová a túlélők menekültek, hogy egymást melegítsék. Hogy ne fagyjanak halálra. Mindegyik túlélő odabent van sátorban. A három megmaradt ló is. Az emberekkel alszanak. A legerősebb és leghatalmasabb, a medve felkel. És csak a szőrzete vagy mérete miatt, hanem vadsága miatt is. Feláll és nézegeti törzse maradékát. A kétszáz főt számláló törzsből csupán ennyi maradt. Hét nincstelen ember, akik a lovaikat és társaikat ették, hogy ne haljanak éhen. Itt fekszik minden megmaradt társa. Nem hiába a Renhoer vér, gyermekei és bátyja túlélték a telet. De a felesége nem. Nem maradt életben. Talán azért, mert nem Renhoer volt. Crunan elégette a testét és lovát. Mostanra már biztosan az égiekkel vágtat. Visszatér a földre. Még mindig az alvó törzsét nézi. Majd hirtelen a medve előbújik a barlangból. Igen, mint egy medve, aki téli álmát aludta, most felkel, mert érzi, hogy valami megváltozott. Kilép a sátorból. A hó elolvadt, helyette mindenütt sár és hatalmas pocsolyák. És csontok, oszladozó testek, akiket már nem tudtak elégetni, mert egyszerűen nem tudtak tüzet csiholni, ennyi embernek pedig máglyát építeni egyszerűen lehetetlen volt olyan hidegben. De ma már nem az. Kifejezéstelen arccal bámulja a holttesteket. Nem is tudja, hogy mennyi ideje halt meg az utolsó embere. Azt sem tudja, hogy mennyii időt töltöttek el a sátorban, de legalább két embert elfogyasztottak ottlétük alatt. És most azt sem tudja, hogy hogyan közölje a törzsével, hogy vége a télnek, előlehet jönni. A medve csak néz. Feltámadt a szél és meztelen felsőtestét fújja, de meg sem érzi. Elsősorban a vastag szőr miatt, másrészt pedig, nem vesz róla tudomást.
Csend van. Egy hangot se hallani. Visszamegy a sátorba. *
-Emberek!
*Dörren egyet mély hangján. Erre valószínűleg mind felkelnek. Amint mindenki magához tér, folytatja, mély, nyugodt de szigorú hangján. *
-Úgy látszik a kegyetlen tél elhordta magát. Mi maradtunk az egyetlen túlélők. Most az a legfontosabb feladatunk, hogy ne veszítsük el a fejünket. Először is egyetek. Utána rendbe kell szednünk a tábort. Két hatalmas máglyát szeretnék látni. A hullákat összegyűjtjük és elégetjük. Az egyéb törmelékeket szintén halomba rakjuk és elégetjük. A bőröket, amik a sátrat lefedik megtartjuk, mert állatok híján másból nehéz lesz sátrat csinálni. Fákat pedig szerezhetünk. Hosszú napnak nézünk elébe! A nap végén ebben a sátorban találkozunk, ami mostantól a gyűlések helye lesz. Holnap pedig vadászunk. Ra, Dabnis! Ti velem jöttök! Mindenki más itt marad és nem kívánok vitába szállni!
*Itt fiára, Xeenyl-re pillant. Tudja, hogy milyen makacs, és sohasem hagyna ki egy vadászatot, de valakit itt kell hagynia. *
-Mindenki megértette a feladatot? Aki esetleges túlélőt talál azt bízza Jiawale-ra. Még egy szóra! Ki ez a gyermek itt közöttünk?
*Reméli, hogy valaki elmondja neki, mert a sátorban még nem volt hozzá szerencséje. De akárki fia is, valakire rá kell bízza, de ami még fontosabb, meg kell tanulnia harcolni. Amint megtudja, hogy ki is ez gyermek, fél térdre ereszkedik, és magához inti. *
-Van kardod, fiú? Tanultál harcolni a tél előtt?
~Rendkívül erős. Hogyan maradhatott életben? ~
-Amint összeszedtük magunkat rábízlak fiamra, Xeenyl-re, hogy képezzen ki. Addig is Jiawale fogja gondodat viselni. Most pedig munkára! Dabnis, Xeenyl gyertek velem! Ki kell jelölnünk a két máglya helyét, aztán a nehezebb dolgokat mi cipeljük oda. Ja, és még valami. Senki se ijedjen meg attól, amit odakint lát majd...
*Átgázol a pocsolyákon, amelyek között van olyan mély, ami még neki is térdig ér. Az ég borús, esőfelhők vannak az égen. Egyelőre még nem esik, és nekik addig kell felkészülniük, amíg az eső ide nem ér. Végre alkalmas helyet talál. Öt méter átmérőjűre tervezte a máglyát, és a másik is hasonló lesz. Mikor végeznek a két máglya kijelölésével a kisebb gerendákat, fákat, és egyéb használhatatlan dolgokat a nőkre és a gyerekre bízza, míg a férfiak a hullákat gyűjtik össze.
Egész álló nap nem csináltak mást, csak hullákat pakoltak. Az eső kegyelmes, mert még nem esik, és lassan este van. Viszont a hullák pakolását befejezték. Megkéri bátyját, hogy gyújtsa be a tüzet, és ha megtalálja a papot megkéri, hogy imádkozzon értük. Amint ezzel végeztek rájön, hogy milyen sokat számított ez. A volt tábor máris néz ki valahogy. Bár a törmelék még mindig ott van, de azt majd később befejezik. Egyesek talán megkérdőjeleznék, hogy miért nem hagy itt mindent. Azért, mert nincs semmijük, és esetleg találnak használható dolgokat. Addig pedig miért ne csinálnának rendet? A fa elég nehezen fog begyulladni, de az ember könnyen lángra kap. Ezt már megtanulta. Ahhoz, hogy a törmeléket eltüzeljék még meg kell várni a száradást. Az emberek szépen lángolnak, hatalmas tűz keletkezik. *
-Mindenki a sátorba!
*Megvárja, amíg összegyűlnek, és csak azután kezd hozzá. *
-Köszönöm, szép munka volt. Ha így folytatjuk, akkor hamar helyreállunk. Egyétek meg a maradék ételt, mert holnap hozunk húst. Igazi állati húst. Amíg mi távol vagyunk csináljatok egy helyet az új tábor középpontjának. Ott lesz a tábortűz, valamint keressetek még használható élelmiszereket az olyan sátrakban, amelyek nem mentek tönkre teljesen. És bográcsot is, valamint a használható dolgokat gyűjtsétek ide. A kisebb dolgokat vihetitek a máglyára, de ne gyújtsátok még be. Holnap jót lakomázunk! Most térjetek nyugovóra. Ra, Dabnis! A megmaradt három lovat használjuk, Ra kapja a leggyorsabbat. Most pihenjetek!
*Mindent összegezve sokat haladtak a mai nap. De azt mindenki tudja, hogy soha nem lesz semmi olyan, mint volt. *
755. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-29 10:39:03
Üzenet elküldve: 2015-03-29 10:39:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
*Bental kínkeservek közt veszi fel nehéz lovagi páncélzatát, s bal karját nem is képes felvértezni, mivel a szíjak meghúzásakor sebébe éktelen fájdalom mar. Kötései másodpercek alatt átvörösödnek, lassan gyógyuló sebe felszakad. Az erős férfit rögvest kiveri a hideg veríték, így bal karján a vállemez alatt semmit sem vesz fel. Pajzsát hátára szíjazza, ahogy szokta, utazáskor, s szívből örvend, mikor újra markolhatja imádott apja pallosát.*
-Végre! Már aggódtam, hogy valaki előttem lel rá.
*Ellenőrzi, hogy a gerincénél a testvérthez lánycolt vastag kötet felbontatlan maradt-e.* ~Ezek szerint öcsémuram sem lelt még rá nyomaimra. Nagyon helyes!~
*Nehézkesen, s lomhán felszáll Malko nyergébe, s a eltűnik Csonttemető homályában.*
-Végre! Már aggódtam, hogy valaki előttem lel rá.
*Ellenőrzi, hogy a gerincénél a testvérthez lánycolt vastag kötet felbontatlan maradt-e.* ~Ezek szerint öcsémuram sem lelt még rá nyomaimra. Nagyon helyes!~
*Nehézkesen, s lomhán felszáll Malko nyergébe, s a eltűnik Csonttemető homályában.*
754. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-28 21:06:25
Üzenet elküldve: 2015-03-28 21:06:25
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//Furmányos megbízás//
//Than Bental Aganor részére//
*A megcélzott bandita ugyan elvágódik a földön a kardnak hála, de szerencséjére csupán a vádliját érte a találat, így kis segítséggel majdan tovább menekülhet a társaival.
A lovag mindenesetre bölcsen dönt, felhagy a hiábavaló hősködéssel, és a legjobbat teszi, amit ebben a kilátástalan helyzetben tenni lehet, vagyis a táborban maradtak segítségére indul, nehogy a két védtelen pára egy újabb csoport áldozatává váljék.
Az éjjel azonban sűrű, ezen a részen a fák is gyakrabban állnak, nem beszélve az idegtépő bozótosokról, melyek bizonyosan megszaggatnák a fiatal férfi köpenyét, amennyiben lenne rajta, s gyalogszerrel haladna az emlékezetében élő ösvényen. Csakhogy az emlékek csalfák, s még egy ilyen figyelmes lovagot is képes megcsalni az elméje, így hiába vágtat Malkoval, mind remélve a fránya tábortűz világítását és a hátramaradtak körvonalait, pusztán a sötétség fogadja mindenütt. Méltán elbizonytalanodhat, helyes volt-e az irány, amerre megindult, megeshet, többször is fordít a ló kantárján, hátha rálelhet végre a jó útra, ám tévelygésének nem lesz több foganatja, minthogy teljesen eltéved a füves puszta végeláthatatlannak tetsző útvesztőin.
Hajnal tájban lehet, mikor végre ismerős fényeket pillanthat meg a Főtér közelében, s már a különböző népek megszokott duruzsolása is eljuthat hallószerveihez. Nyilván szeretné megtalálni a társait, ám a kimerültség nagy úr, így nem lenne szégyen, ha megpihenne a Főtér óvásában.
Bárhogy is határozzék, a lehetőség ott van, hogy megtalálja a kis csapatot, no meg, felszerelésének nagy részét sem lenne hátrányos visszaszereznie, hiszen azok nélkül mit ér egy lovag? Azonban hiába tér vissza a táborhely füstölgő helyszínére, némi elemózsián és a tulajdonain kívül már nem talál mást. Az étket Migarr hagyta meg, de mivel sürgette őket az idő, bizony kénytelenek voltak továbbmenni a lovag úr nélkül. De hogy merre, azt lehetetlen megállapítani. Beszéltek tegnap a Romtáborról, ám egymagában felkerekedni a banditák tanyájára puszta öngyilkosság volna, ráadásul ha díszes kompániájuk mégis irányt váltott? Nem lehet tudni, Bental viszont bölcs ember, minthogy a halálába rohanjon esztelen, tehát nem maradt más hátra, minthogy továbblépjen a furcsa megbízás emlékein.*
//Than Bental Aganor részére//
*A megcélzott bandita ugyan elvágódik a földön a kardnak hála, de szerencséjére csupán a vádliját érte a találat, így kis segítséggel majdan tovább menekülhet a társaival.
A lovag mindenesetre bölcsen dönt, felhagy a hiábavaló hősködéssel, és a legjobbat teszi, amit ebben a kilátástalan helyzetben tenni lehet, vagyis a táborban maradtak segítségére indul, nehogy a két védtelen pára egy újabb csoport áldozatává váljék.
Az éjjel azonban sűrű, ezen a részen a fák is gyakrabban állnak, nem beszélve az idegtépő bozótosokról, melyek bizonyosan megszaggatnák a fiatal férfi köpenyét, amennyiben lenne rajta, s gyalogszerrel haladna az emlékezetében élő ösvényen. Csakhogy az emlékek csalfák, s még egy ilyen figyelmes lovagot is képes megcsalni az elméje, így hiába vágtat Malkoval, mind remélve a fránya tábortűz világítását és a hátramaradtak körvonalait, pusztán a sötétség fogadja mindenütt. Méltán elbizonytalanodhat, helyes volt-e az irány, amerre megindult, megeshet, többször is fordít a ló kantárján, hátha rálelhet végre a jó útra, ám tévelygésének nem lesz több foganatja, minthogy teljesen eltéved a füves puszta végeláthatatlannak tetsző útvesztőin.
Hajnal tájban lehet, mikor végre ismerős fényeket pillanthat meg a Főtér közelében, s már a különböző népek megszokott duruzsolása is eljuthat hallószerveihez. Nyilván szeretné megtalálni a társait, ám a kimerültség nagy úr, így nem lenne szégyen, ha megpihenne a Főtér óvásában.
Bárhogy is határozzék, a lehetőség ott van, hogy megtalálja a kis csapatot, no meg, felszerelésének nagy részét sem lenne hátrányos visszaszereznie, hiszen azok nélkül mit ér egy lovag? Azonban hiába tér vissza a táborhely füstölgő helyszínére, némi elemózsián és a tulajdonain kívül már nem talál mást. Az étket Migarr hagyta meg, de mivel sürgette őket az idő, bizony kénytelenek voltak továbbmenni a lovag úr nélkül. De hogy merre, azt lehetetlen megállapítani. Beszéltek tegnap a Romtáborról, ám egymagában felkerekedni a banditák tanyájára puszta öngyilkosság volna, ráadásul ha díszes kompániájuk mégis irányt váltott? Nem lehet tudni, Bental viszont bölcs ember, minthogy a halálába rohanjon esztelen, tehát nem maradt más hátra, minthogy továbblépjen a furcsa megbízás emlékein.*
753. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-21 20:36:42
Üzenet elküldve: 2015-03-21 20:36:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Bental elkapja Torra tekintetét, ám nem igazán érti, hogy a szemmozgatással mit is szeretne pontosan kifejezni. Pillanatnyi gondolkozásában bal karját erős vágás éri. ~Atyám! Így kétszer oly nehéz lesz a pajzsom.~ Ellenfele azonban elég közel jött, hogy szablyájával megvághassa, s így ő zsákmányolt rövid kardjával a földre sújtja azt. Ebben a pillanatban ront ki a fák közül Malko, s ügyesen kikerülve az ellenséges csapatot Bental felé vágtázik. A lovagban ekkor csapódik le az egész kép. Bár tudja, nem jó dobó, mégis a legközelebbi útonálló felé dobja fegyverét, hogy egészséges, erős karja felszabaduljon. Így mikor a paripa elvágtat mellette, ő a nyeregbe markolva ugrik, s felrántja magát az állat hátára, aki azon nyomban ívesen fordul is, majd éles nyerítéssel a tábor felé veszi irányát.*
-Gyáá! ~A kardom, a páncélom. Remélem Yra odaért, s nem mozdult még el. Ő és az öreg majd segítenek fürgén felölteni a vértezetet. Csak Torra meg ne bánja ezt a vitéz tettet!~
*Bental elkapja Torra tekintetét, ám nem igazán érti, hogy a szemmozgatással mit is szeretne pontosan kifejezni. Pillanatnyi gondolkozásában bal karját erős vágás éri. ~Atyám! Így kétszer oly nehéz lesz a pajzsom.~ Ellenfele azonban elég közel jött, hogy szablyájával megvághassa, s így ő zsákmányolt rövid kardjával a földre sújtja azt. Ebben a pillanatban ront ki a fák közül Malko, s ügyesen kikerülve az ellenséges csapatot Bental felé vágtázik. A lovagban ekkor csapódik le az egész kép. Bár tudja, nem jó dobó, mégis a legközelebbi útonálló felé dobja fegyverét, hogy egészséges, erős karja felszabaduljon. Így mikor a paripa elvágtat mellette, ő a nyeregbe markolva ugrik, s felrántja magát az állat hátára, aki azon nyomban ívesen fordul is, majd éles nyerítéssel a tábor felé veszi irányát.*
-Gyáá! ~A kardom, a páncélom. Remélem Yra odaért, s nem mozdult még el. Ő és az öreg majd segítenek fürgén felölteni a vértezetet. Csak Torra meg ne bánja ezt a vitéz tettet!~
752. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-21 16:25:11
Üzenet elküldve: 2015-03-21 16:25:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//Furmányos megbízás//
*Migarr szomorúan hallgatja a lányt, tovább simogatva a hátát, hátha megnyugtathatja.*
- Ugyan... Valóban nem volt bölcs döntés, de hát nem ismerhetik a környéket... Higgye el nekem, drága hölgyem, amíg egyszer nem szembesülnek itt banditatámadással, addig senki nem hiszi el, hogy tényleg olyan veszélyes a puszta. Pedig sajnos így van, még szerencse, hogy csak a felszerelését vitték. Az pótolható, nem úgy, mint kegyed épsége... *Magyarázza csöndesen, többnyire Yrát figyelve, azonban gyakorta elpillant a messziségbe, remélve, hogy nemsokára a két férfi is felbukkan.
A félvér reményeire csupán bólint, ő sem bánná, ha sértetlenül megúszná a kis csapat ezt a kellemetlenséget. Végül azonban elmosolyodik a lány gyöngécske optimizmusán.*
- Látja, kedves hölgyem, magácska nélkül éhen maradtunk volna... Óvatlan volt, de nagyon sokat segített nekünk, erre gondoljon, ha engem kérdez. *Somolyogja vigasztalásul.
Közben a csapat másik fele tovább küszködik a banditákkal. Természetesen az egyik nem bír a vérével, és nekitámad a lovagnak. Sikerül felsértenie Bental felkarját, a vágás mély, ám nem akadályozza igazán a harcban, hiszen nem a kardot tartó kezét találta el. A bandita örül a sikeres támadásnak, felelőtlensége okán viszont hamar halottan is végzi a küzdelmet, mivel nem számít a lovag ellentámadására. Kivételesen a vezér nem bosszantja fel magát a veszteségen, hiszen ami nem az ő parancsának következménye, azzal nem is tud mit kezdeni. Azonban hiába akarnának olajra lépni, az óriás balga módon követi őket. Igaz, egy gyakorlott csapatnak mit sem érnek a fegyverek, de nekik íjaik sincsenek, márpedig hiába bizonygatja Torra, a félvéré igen csak idomos a könnyed használatra.
Nem tetszik a vezérnek a hátrányban lévő férfiak hozzáállása, noha nem halad tovább, hanem megáll, hogy húzza az időt, míg ketten a szerzett holmival könnyedén köddé válnak az éjszakában. Annyira már vannak tapasztaltak, hogy ezt feltűnés nélkül kivitelezhessék, s nyomokat sem hagynak maguk után a jócskán messzebb fekvő táborhelyükig.
Így, hogy kettő lelépett, és egy halálát lelte Bental által, már csak heten maradtak a két idegennel szemben, de így is akad köztük egy íjász, és bőven van lehetőségük az ellenfelek gyors kivégzésére.*
- Mi tudjuk, mire kell a fegyver, ne okoskodj te torzszülött! Az üzleteddel pedig rúgd fel magadat, mi nem egyezkedünk a prédával. Vagy eltakarodtok, vagy ha veszteséggel is, de kinyírunk titeket, és a bájos hölgyikét sem fogjuk kihagyni a mókából, ezt garantálom! Vegyél a kétszáz aranyaddal másik íjat, aztán le van a gond. *Morogja a vezetőjük, felkészülve a harcra.* Persze ha meg akarsz szabadulni a pénzedtől, ideadhatod, de a felszerelést már rég el is vitték. *Teszi hozzá, közben ismét megkísérelve hátrálni, majd felszívódni. Nyilván nem akar felesleges veszteséget, és aranyat is tud egyszerűbb áldozatoktól szerezni, szóval a legjobbnak úgy látja, ha itt lezárják ezt az egészet, és nem szállnak szembe a két vakmerő kalandorral.*
*Migarr szomorúan hallgatja a lányt, tovább simogatva a hátát, hátha megnyugtathatja.*
- Ugyan... Valóban nem volt bölcs döntés, de hát nem ismerhetik a környéket... Higgye el nekem, drága hölgyem, amíg egyszer nem szembesülnek itt banditatámadással, addig senki nem hiszi el, hogy tényleg olyan veszélyes a puszta. Pedig sajnos így van, még szerencse, hogy csak a felszerelését vitték. Az pótolható, nem úgy, mint kegyed épsége... *Magyarázza csöndesen, többnyire Yrát figyelve, azonban gyakorta elpillant a messziségbe, remélve, hogy nemsokára a két férfi is felbukkan.
A félvér reményeire csupán bólint, ő sem bánná, ha sértetlenül megúszná a kis csapat ezt a kellemetlenséget. Végül azonban elmosolyodik a lány gyöngécske optimizmusán.*
- Látja, kedves hölgyem, magácska nélkül éhen maradtunk volna... Óvatlan volt, de nagyon sokat segített nekünk, erre gondoljon, ha engem kérdez. *Somolyogja vigasztalásul.
Közben a csapat másik fele tovább küszködik a banditákkal. Természetesen az egyik nem bír a vérével, és nekitámad a lovagnak. Sikerül felsértenie Bental felkarját, a vágás mély, ám nem akadályozza igazán a harcban, hiszen nem a kardot tartó kezét találta el. A bandita örül a sikeres támadásnak, felelőtlensége okán viszont hamar halottan is végzi a küzdelmet, mivel nem számít a lovag ellentámadására. Kivételesen a vezér nem bosszantja fel magát a veszteségen, hiszen ami nem az ő parancsának következménye, azzal nem is tud mit kezdeni. Azonban hiába akarnának olajra lépni, az óriás balga módon követi őket. Igaz, egy gyakorlott csapatnak mit sem érnek a fegyverek, de nekik íjaik sincsenek, márpedig hiába bizonygatja Torra, a félvéré igen csak idomos a könnyed használatra.
Nem tetszik a vezérnek a hátrányban lévő férfiak hozzáállása, noha nem halad tovább, hanem megáll, hogy húzza az időt, míg ketten a szerzett holmival könnyedén köddé válnak az éjszakában. Annyira már vannak tapasztaltak, hogy ezt feltűnés nélkül kivitelezhessék, s nyomokat sem hagynak maguk után a jócskán messzebb fekvő táborhelyükig.
Így, hogy kettő lelépett, és egy halálát lelte Bental által, már csak heten maradtak a két idegennel szemben, de így is akad köztük egy íjász, és bőven van lehetőségük az ellenfelek gyors kivégzésére.*
- Mi tudjuk, mire kell a fegyver, ne okoskodj te torzszülött! Az üzleteddel pedig rúgd fel magadat, mi nem egyezkedünk a prédával. Vagy eltakarodtok, vagy ha veszteséggel is, de kinyírunk titeket, és a bájos hölgyikét sem fogjuk kihagyni a mókából, ezt garantálom! Vegyél a kétszáz aranyaddal másik íjat, aztán le van a gond. *Morogja a vezetőjük, felkészülve a harcra.* Persze ha meg akarsz szabadulni a pénzedtől, ideadhatod, de a felszerelést már rég el is vitték. *Teszi hozzá, közben ismét megkísérelve hátrálni, majd felszívódni. Nyilván nem akar felesleges veszteséget, és aranyat is tud egyszerűbb áldozatoktól szerezni, szóval a legjobbnak úgy látja, ha itt lezárják ezt az egészet, és nem szállnak szembe a két vakmerő kalandorral.*
751. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-20 20:18:49
Üzenet elküldve: 2015-03-20 20:18:49
ÚJ
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
*A füves puszta a fehér hajú mágus céljának csupán egy állomása, így reményei szerint túl sok időt nem is fog itt tölteni. Szeretné gyorsan átvágni magát a végtelen pusztaságon, lehetőleg bármiféle affér vagy bármi olyan miatt, ami útját állná. Csuklyáját mélyen fejébe húzza, mert már zúg a füle az állandóan süvítő széltől. Ráadásul ami a legrosszabb, hogy mindig más irányból fúj, és mire megszokná az egyiket, akkor kapja a másik irányból.*
~Vajon ezt a nomád népeknek hogyan sikerült megszokni?~
*Bár a nomádoknak így elnézve a tájat kisebb dolga is nagyobb volt annál, minthogy a széljárás felől aggodalmaskodni. Nehéz lehet itt az élet. A földek elég terméketlennek tűnnek, és nincsenek hatalmas zöld legelők sem, ahol marhákat, birkákat hizlalhatnának. Vagy lehet, hogy van, csak pont amerre a mágust viszik a lábai, pont ezen a részen nincs más, csak a kopár síkság. Úgy tűnik, kezdi felfedezni Arthenior városának sivárabb vidékét, amit nem is bán, és nagyon reméli, hogy nem is fogja megbánni.*
~Vajon ezt a nomád népeknek hogyan sikerült megszokni?~
*Bár a nomádoknak így elnézve a tájat kisebb dolga is nagyobb volt annál, minthogy a széljárás felől aggodalmaskodni. Nehéz lehet itt az élet. A földek elég terméketlennek tűnnek, és nincsenek hatalmas zöld legelők sem, ahol marhákat, birkákat hizlalhatnának. Vagy lehet, hogy van, csak pont amerre a mágust viszik a lábai, pont ezen a részen nincs más, csak a kopár síkság. Úgy tűnik, kezdi felfedezni Arthenior városának sivárabb vidékét, amit nem is bán, és nagyon reméli, hogy nem is fogja megbánni.*
750. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-19 16:06:01
Üzenet elküldve: 2015-03-19 16:06:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Természetesen nem olyan ostoba, hogy nekirohanjon a feléje tartott pengének. Igaz, az elképzelését közel sem sikerül megvalósítania.*
- Uraim! *Ekkor visszatér a régi állapotába és lenyugtatja saját magát. Nem egyszerű dolog. Mikor menni akarnak, hangosan utánuk szól.*
- Sajnálom uraim, de ezt nem engedhetem. *Megropogtatja ökleit, és elindul feléjük.* - Sajnos, nem hagyhatom, hogy elvigyék a fegyvereket. *Ez teljesen logikus, hiszen, ha a lány elveszti a fegyvereit, akkor nincs is értelme beki indulni a romtábornak. Egyel több lenne, azon személyek száma akit meg kéne védeni és ezt nem engedhetik meg maguknak. Ha nem állnak meg, akkor felgyorsít és követi őket. Nem érdekli, hogy sötétedik és hogy többen vannak. Annak semmi értelme, hogy hagyja őket elmenni. Persze megöletni sem akarja magát... de még is, meg kell próbálnia.*
- Most küzdhetünk, az biztos, hogy 1-2 emberrel kevesebben térnek vissza. Az is valószínű, hogy én nem élném túl, de igazából nem rémiszt meg a halál lehetősége. Namármost. *Megköszörüli torkát, nem tudja hogy a lovag közben mit csinál.*
- Maguknak minek annyi fegyver? Nincs már elég? Ráadásul, nem is érnek sokat. Az az íj, ősöreg és jó ha vadászatra alkalmas, ezt maguk is láthatják. *Ekkor a lovagra néz, már ha ott van a közelében és szemével próbálja sugallni, hogy menjen vissza a táborba és vértezze fel magát.*
- Nos, lenne egy üzleti ajánlatom. Megveszem azokat. Mondjuk adok értük 200 aranyat. *Akár 300 aranyat is kifizet. Reméli elfogadják az ajánlatát, mert ha nem, akkor kénytelen lesz harcolni velük és ahhoz nagyon nincs kedve most.* - Többet kezdenek az arannyal, mint a fegyverekkel, amiből úgy is van éppen elég.
*Persze, a pénzért meg is támadhatják, de inkább tesz egy próbát, hátha békésen eltudja intézni a dolgot.* - Uraim, legyen eszük, kérem. Nem szeretném, ha további sérültek lennének.
*Felkészül, arra a lehetőségre, hogy megtámadják és reméli, hogy a lovag, vagy visszatért már, vagy ha nem ment el, akkor felkészül egy esetleges harcra. Az a legnagyobb baj, hogy ha nem tudnak megegyezni, és elviszik a fegyvereket, akkor muszáj előbb visszamenni a városba, mert Yra nem maradhat fegyver nélkül ráadásul ő egy íjász ami nagyon hasznos lehet. Most érdeklődve várja, mit felelnek erre a banditák.*
*Természetesen nem olyan ostoba, hogy nekirohanjon a feléje tartott pengének. Igaz, az elképzelését közel sem sikerül megvalósítania.*
- Uraim! *Ekkor visszatér a régi állapotába és lenyugtatja saját magát. Nem egyszerű dolog. Mikor menni akarnak, hangosan utánuk szól.*
- Sajnálom uraim, de ezt nem engedhetem. *Megropogtatja ökleit, és elindul feléjük.* - Sajnos, nem hagyhatom, hogy elvigyék a fegyvereket. *Ez teljesen logikus, hiszen, ha a lány elveszti a fegyvereit, akkor nincs is értelme beki indulni a romtábornak. Egyel több lenne, azon személyek száma akit meg kéne védeni és ezt nem engedhetik meg maguknak. Ha nem állnak meg, akkor felgyorsít és követi őket. Nem érdekli, hogy sötétedik és hogy többen vannak. Annak semmi értelme, hogy hagyja őket elmenni. Persze megöletni sem akarja magát... de még is, meg kell próbálnia.*
- Most küzdhetünk, az biztos, hogy 1-2 emberrel kevesebben térnek vissza. Az is valószínű, hogy én nem élném túl, de igazából nem rémiszt meg a halál lehetősége. Namármost. *Megköszörüli torkát, nem tudja hogy a lovag közben mit csinál.*
- Maguknak minek annyi fegyver? Nincs már elég? Ráadásul, nem is érnek sokat. Az az íj, ősöreg és jó ha vadászatra alkalmas, ezt maguk is láthatják. *Ekkor a lovagra néz, már ha ott van a közelében és szemével próbálja sugallni, hogy menjen vissza a táborba és vértezze fel magát.*
- Nos, lenne egy üzleti ajánlatom. Megveszem azokat. Mondjuk adok értük 200 aranyat. *Akár 300 aranyat is kifizet. Reméli elfogadják az ajánlatát, mert ha nem, akkor kénytelen lesz harcolni velük és ahhoz nagyon nincs kedve most.* - Többet kezdenek az arannyal, mint a fegyverekkel, amiből úgy is van éppen elég.
*Persze, a pénzért meg is támadhatják, de inkább tesz egy próbát, hátha békésen eltudja intézni a dolgot.* - Uraim, legyen eszük, kérem. Nem szeretném, ha további sérültek lennének.
*Felkészül, arra a lehetőségre, hogy megtámadják és reméli, hogy a lovag, vagy visszatért már, vagy ha nem ment el, akkor felkészül egy esetleges harcra. Az a legnagyobb baj, hogy ha nem tudnak megegyezni, és elviszik a fegyvereket, akkor muszáj előbb visszamenni a városba, mert Yra nem maradhat fegyver nélkül ráadásul ő egy íjász ami nagyon hasznos lehet. Most érdeklődve várja, mit felelnek erre a banditák.*
749. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-16 19:07:22
Üzenet elküldve: 2015-03-16 19:07:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 36
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 36
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Nem igazán tetszik neki az, hogy csak úgy arrébb akarják rúgni, így egy gyors mozdulattal lábtávolságon kívülre igyekszik jutni. Nem igazán tudja, hogy csodálja a lovagot bátorságáért, vagy az ostoba hősiességért kiabáljon vele egy sort, de nem is sokat töpreng a dolgon. Amikor az íjak előkerülnek, Bentelra kiált:*
-Hagyd!
*Ezek után nem vesztegeti az időt a szócséplésre, visszairamodik a táborba - annak reményével, hogy nem kap nyílvesszőt a hátába. Amikor visszaér, képtelen uralkodni magán, halkan elkáromkodja magát. Csak azt reméli, hogy kis kompániájuk két harcképes férfitagja tartsa vissza a lovagi, szerzetesi és minden egyéb büszkeségét, s minél hamarabb térjenek vissza. Ekkor érzi meg az öreg kezét a hátán. Kissé elmosolyodik, és felpillant Migarra.*
-Bolond voltam. Egyedül, minden óvintézkedés nélkül nekiindulni a pusztának... Azt hiszem, kiérdemeltem az év idiótája címet.
*Keserűen mosolyog, s aggódva pillant vissza, amerről az imént érkezett.*
-Azért remélem Bental és Torra nem olyan ostobák, mint én. Jó lenne két harcképes embert tudni a csapatban egy feygvertelen nő és két sebesült - ha nem halott - férfi helyett.
*Hangja száraz, érzelemmentes, de arckifejezéséből tisztán ki lehet olvasni az aggodalmat és az önvádat.*
~Bental még a vértjét sem viselte...~
*Egy másodperccel később összeszedi magát, s ugyan kissé erőltetetten, de elmosolyodik.*
-De... legalább vadászat után szedték el tőlem a felszerelésem. Ha vidámak nem is leszünk, legalább éhezni sem fogunk.
*Megpróbálja a figyelmét teljesen a megoldandó, elérhető feladatnak szentelni, ahelyett, hogy a csapat másik két tagja miatt aggódna.*
*Nem igazán tetszik neki az, hogy csak úgy arrébb akarják rúgni, így egy gyors mozdulattal lábtávolságon kívülre igyekszik jutni. Nem igazán tudja, hogy csodálja a lovagot bátorságáért, vagy az ostoba hősiességért kiabáljon vele egy sort, de nem is sokat töpreng a dolgon. Amikor az íjak előkerülnek, Bentelra kiált:*
-Hagyd!
*Ezek után nem vesztegeti az időt a szócséplésre, visszairamodik a táborba - annak reményével, hogy nem kap nyílvesszőt a hátába. Amikor visszaér, képtelen uralkodni magán, halkan elkáromkodja magát. Csak azt reméli, hogy kis kompániájuk két harcképes férfitagja tartsa vissza a lovagi, szerzetesi és minden egyéb büszkeségét, s minél hamarabb térjenek vissza. Ekkor érzi meg az öreg kezét a hátán. Kissé elmosolyodik, és felpillant Migarra.*
-Bolond voltam. Egyedül, minden óvintézkedés nélkül nekiindulni a pusztának... Azt hiszem, kiérdemeltem az év idiótája címet.
*Keserűen mosolyog, s aggódva pillant vissza, amerről az imént érkezett.*
-Azért remélem Bental és Torra nem olyan ostobák, mint én. Jó lenne két harcképes embert tudni a csapatban egy feygvertelen nő és két sebesült - ha nem halott - férfi helyett.
*Hangja száraz, érzelemmentes, de arckifejezéséből tisztán ki lehet olvasni az aggodalmat és az önvádat.*
~Bental még a vértjét sem viselte...~
*Egy másodperccel később összeszedi magát, s ugyan kissé erőltetetten, de elmosolyodik.*
-De... legalább vadászat után szedték el tőlem a felszerelésem. Ha vidámak nem is leszünk, legalább éhezni sem fogunk.
*Megpróbálja a figyelmét teljesen a megoldandó, elérhető feladatnak szentelni, ahelyett, hogy a csapat másik két tagja miatt aggódna.*
748. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-15 04:36:56
Üzenet elküldve: 2015-03-15 04:36:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Bár reménykedhetett volna benne, hogy Yrát csak egyszerűen útjára engedik, nem tehetett semmi mást. Bental lovagi kiképzésének egyik alapelve szerint muszáj fegyveresen a hölgy védelmére kelnie. S bár lába már indul is, mikor elfüttyenti magát, s dühös kiáltása akkor hangzik fel, mikor más a bokrok túloldalán van, úgy látszik a rémülettől mégsem ver gyökeret a tolvajbanda lába.
Tisztában van veszett ügyével. Nincs rajta páncél, így nem számíthat a vágások felfogására, mozgékonysága egyetlen védelme, és hiába fürgébb, könnyedebb mozgása így, mint vértben. Nem ilyenfajta harci helyzetekre szokott gyakorlatozni. a rövid kard, melyet sajátja helyett kezében tart, szintén rendkívül szokatlan. Ugyan fürgén kaszál vele maga körül, s így egy ideig távol tudja tartani ellenfeleit, ám rengeteg fölös suhintása szeli csupán a levegőt fegyvere kis mérete okán.
Előre veti magát, szilaj szúró mozdulattal. Reméli, sikerül halálos sebet ejtenie egyik ellenfelén. Próbál kitörni a kör közepéről, mert tudja, a mögötte állók nagy eséllyel sebezhetik meg úgy, harcképtelenné is válhat. Reménykedik benne hogy Malko hamar érkezik, s ő a száguldő csatamén nyergébe kapaszkodva talán pár méterrel arrébb leli magát. Ám a lovat megelőzve, Torra döngő léptei törik meg az eseményt. Bental harsány nevetéssel köszönti a vakmerő óriást, ám e pillanatban egyik ellenfele hátulról íves vágást lendít felé, a szablya remélhetőleg csak enyhébben éri a lovagot, mivel állandó mozgásban próbál lenni. Ám ha eléri a támadás, ahogy csak engedik reflexei ellencsapást is indít.*
~Hála az Isteneknek, legalább Yra biztonságban van.~
*Bár reménykedhetett volna benne, hogy Yrát csak egyszerűen útjára engedik, nem tehetett semmi mást. Bental lovagi kiképzésének egyik alapelve szerint muszáj fegyveresen a hölgy védelmére kelnie. S bár lába már indul is, mikor elfüttyenti magát, s dühös kiáltása akkor hangzik fel, mikor más a bokrok túloldalán van, úgy látszik a rémülettől mégsem ver gyökeret a tolvajbanda lába.
Tisztában van veszett ügyével. Nincs rajta páncél, így nem számíthat a vágások felfogására, mozgékonysága egyetlen védelme, és hiába fürgébb, könnyedebb mozgása így, mint vértben. Nem ilyenfajta harci helyzetekre szokott gyakorlatozni. a rövid kard, melyet sajátja helyett kezében tart, szintén rendkívül szokatlan. Ugyan fürgén kaszál vele maga körül, s így egy ideig távol tudja tartani ellenfeleit, ám rengeteg fölös suhintása szeli csupán a levegőt fegyvere kis mérete okán.
Előre veti magát, szilaj szúró mozdulattal. Reméli, sikerül halálos sebet ejtenie egyik ellenfelén. Próbál kitörni a kör közepéről, mert tudja, a mögötte állók nagy eséllyel sebezhetik meg úgy, harcképtelenné is válhat. Reménykedik benne hogy Malko hamar érkezik, s ő a száguldő csatamén nyergébe kapaszkodva talán pár méterrel arrébb leli magát. Ám a lovat megelőzve, Torra döngő léptei törik meg az eseményt. Bental harsány nevetéssel köszönti a vakmerő óriást, ám e pillanatban egyik ellenfele hátulról íves vágást lendít felé, a szablya remélhetőleg csak enyhébben éri a lovagot, mivel állandó mozgásban próbál lenni. Ám ha eléri a támadás, ahogy csak engedik reflexei ellencsapást is indít.*
~Hála az Isteneknek, legalább Yra biztonságban van.~
747. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-14 16:36:37
Üzenet elküldve: 2015-03-14 16:36:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//Furmányos megbízás//
*A nyugodalmas, családias vacsora és este gondolata hamarost szertefoszlik a kis csapat számára, amikor az óvatlan Yrát banditák környékezik meg. Vannak vagy tízen is - máskülönben hogyan védenék meg magukat egy másik csapattal szemben -, szóval nem jók a kilátások, noha nem érdekük megölni a lányt, pusztán a fegyvereit akarják, s még az elejtett vadakat sem bánják, ha a félvérnél maradnak.
Könyörgésén is csak jót derülnek, és már épp állnának tova, amikor a bozótosból felhallik egy füttyszó, majd egy férfi erőteljes kiáltása. Nos, Bental ezzel romba is döntötte a meglepetés erejét, és mivel célzása amúgy sem a legjobb, ráadásul futva méri be áldozatát, úgy a banditának csupán a karját horzsolja a rögtönzött fegyver. Ennek okán később Yra sem tudja megszabadítani fegyverétől, a közeledő lányt egy veszett morgással odébb rúgja, ha eléri.
Ellenben a másik banditát sikerült felöklelnie a lovagnak, épp a csapat gyenge láncszemét sikerült kifognia, szóval az ő kardjának valóban lába kél, mellyel már igazi fenyegetést jelent a többi rossz életű számára. Össze is tömörülnek vele szemben, kardot rántva ellene, s bár eddig nem terveztek vérontást, most sikerült felbőszíteni őket.*
- Te ostoba! Azt akarod, hogy megöljünk, meg a kis barátnődet is?! *Kiált oda a vezetőjük, mögüle pedig ketten is felfeszítik az íjaikat, noha amazok nem éppen tipikus bandita fegyverek, de miután Yráét eltulajdonították, a hozzá értők egyike nem is fél most ellenük fordítani. Körülbelül ekkor futhat be Torra is, aki ha valóban van oly bátor, hogy nekifusson az egyik banditának, akkor megeshet, hogy nyárson végzi a kivont szablyáknak köszönhetően. Fenyegetése azonban célt ér, méretei már önmagában elbizonytalanítják a csoportot, na nem mintha terveik között lett volna a harc, ők csak a zsákmányért jöttek.*
- Hűtsd le magad, behemót! Ez az eszét vesztett rontott nekünk, pedig a haja szála se göbül annak a lánynak! Eddig is menni akartunk, nem kell a parancsolgatás! *Puffogja a vezér, majd ha a két férfi nem ront nekik ismét, úgy fel is szívódnak az éjszakában. Természetesen a már megszerzett zsákmányról nem hajlandóak lemondani, s az is bizonyos, hogyha Bentalék tovább harciaskodnak, csúnya vérontásba fog torkollani az este.
Közben a tábortűz mellett Migarr aggodalmasan pillant a letérdelő lányra, és bátorkodik kezét Yra hátára simítani, hogy kicsit megnyugodjon.*
- Hát magácskával mi történt, drága hölgyem?! Banditák csaptak le?! Te jóságos ég, remélem a két uraság nem kíván hadba szállni, ezeknek mindenütt embereik figyelnek... *Magyarázza, s most már ő is feláll, hogy elpillantson a két kalandor feltételezhető irányába, noha olyan messze vannak, hogy jó szemek és napvilág mellett sem láthatná őket.*
*A nyugodalmas, családias vacsora és este gondolata hamarost szertefoszlik a kis csapat számára, amikor az óvatlan Yrát banditák környékezik meg. Vannak vagy tízen is - máskülönben hogyan védenék meg magukat egy másik csapattal szemben -, szóval nem jók a kilátások, noha nem érdekük megölni a lányt, pusztán a fegyvereit akarják, s még az elejtett vadakat sem bánják, ha a félvérnél maradnak.
Könyörgésén is csak jót derülnek, és már épp állnának tova, amikor a bozótosból felhallik egy füttyszó, majd egy férfi erőteljes kiáltása. Nos, Bental ezzel romba is döntötte a meglepetés erejét, és mivel célzása amúgy sem a legjobb, ráadásul futva méri be áldozatát, úgy a banditának csupán a karját horzsolja a rögtönzött fegyver. Ennek okán később Yra sem tudja megszabadítani fegyverétől, a közeledő lányt egy veszett morgással odébb rúgja, ha eléri.
Ellenben a másik banditát sikerült felöklelnie a lovagnak, épp a csapat gyenge láncszemét sikerült kifognia, szóval az ő kardjának valóban lába kél, mellyel már igazi fenyegetést jelent a többi rossz életű számára. Össze is tömörülnek vele szemben, kardot rántva ellene, s bár eddig nem terveztek vérontást, most sikerült felbőszíteni őket.*
- Te ostoba! Azt akarod, hogy megöljünk, meg a kis barátnődet is?! *Kiált oda a vezetőjük, mögüle pedig ketten is felfeszítik az íjaikat, noha amazok nem éppen tipikus bandita fegyverek, de miután Yráét eltulajdonították, a hozzá értők egyike nem is fél most ellenük fordítani. Körülbelül ekkor futhat be Torra is, aki ha valóban van oly bátor, hogy nekifusson az egyik banditának, akkor megeshet, hogy nyárson végzi a kivont szablyáknak köszönhetően. Fenyegetése azonban célt ér, méretei már önmagában elbizonytalanítják a csoportot, na nem mintha terveik között lett volna a harc, ők csak a zsákmányért jöttek.*
- Hűtsd le magad, behemót! Ez az eszét vesztett rontott nekünk, pedig a haja szála se göbül annak a lánynak! Eddig is menni akartunk, nem kell a parancsolgatás! *Puffogja a vezér, majd ha a két férfi nem ront nekik ismét, úgy fel is szívódnak az éjszakában. Természetesen a már megszerzett zsákmányról nem hajlandóak lemondani, s az is bizonyos, hogyha Bentalék tovább harciaskodnak, csúnya vérontásba fog torkollani az este.
Közben a tábortűz mellett Migarr aggodalmasan pillant a letérdelő lányra, és bátorkodik kezét Yra hátára simítani, hogy kicsit megnyugodjon.*
- Hát magácskával mi történt, drága hölgyem?! Banditák csaptak le?! Te jóságos ég, remélem a két uraság nem kíván hadba szállni, ezeknek mindenütt embereik figyelnek... *Magyarázza, s most már ő is feláll, hogy elpillantson a két kalandor feltételezhető irányába, noha olyan messze vannak, hogy jó szemek és napvilág mellett sem láthatná őket.*
746. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-13 21:10:55
Üzenet elküldve: 2015-03-13 21:10:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Befejezik a temetés és kezei ápolásában foglalkoznak és közben könnyed beszélgetés alakul ki közte és az öreg között. Egyre inkább kezdi kedvelni az öreget. El nem tudja képzeni, hogy tudatosan köze lenne a lány elrablásához. Továbbra is úgy gondolja, hogy van valami ami nem mond el, mert lényegtelen információnak tekinti.*
*Ekkor hall valami nagyon halk hangot, nem tudná meg mondani, hogy fütty volt. Mindenesetre, a paripa felágaskodik és nagy robajjal elindul valamerre. Ekkor látja, hogy Yra vadul integet nekik. Ekkor már érzi, hogy valami nincs rendben. Szíve elkezd hevesen kalapálni, öklei megfeszülnek.*
- Mi történt? *Rohan oda hozzá.* - Megtámadtak?
*Nem is kérdez semmit többet, elindul arra amerre a ló vágtatott.* - Te maradj itt, szerezz valami fegyvert, lehet többen is vannak.
*Ez távolodva mondja, lehet nem is érti a lány. Most ezzel nem tud foglalkozni. Hatalmas öles léptekkel megindul majd futni kezd. Kiérve a bozótosból, látja, hogy a lovag küzd jó pár illetővel. Nem is kérdez, nem is lassít, egyszerűen neki rohan az egyik banditának, megpróbálja szó szerint felöklelni.*
- Takarodjatok! *Üvölti, tiszta erőből. Majd öklével megkínálja az egyik banditát. Egy vörös fátyol lepi be a szemét, ne igazán törődik semmivel. Teljesen bekebelezi a harc heve. Rúg, üt, ugrál, védekezik és persze kitér, már amennyire tud.*
- Ha most elmentek, még éleben hagylak titeket! *Feltűnhet a lovagnak, bár valószínűleg van éppen elég gondja, de feltűnhet, hogy elhagyta a harmadik személyes megszólítás. Ellenségeit nem tiszteli meg ezzel, sőt nem riad vissza a gyilkolástól sem. Ő nem az a szerzetes, aki békés és kerüli a gyilkolást. Ellenségeit szemrebbenés nélkül megöli. Reméli, hogy társi jól vannak és persze azt is, hogy ellenfelei feladják.*
*Befejezik a temetés és kezei ápolásában foglalkoznak és közben könnyed beszélgetés alakul ki közte és az öreg között. Egyre inkább kezdi kedvelni az öreget. El nem tudja képzeni, hogy tudatosan köze lenne a lány elrablásához. Továbbra is úgy gondolja, hogy van valami ami nem mond el, mert lényegtelen információnak tekinti.*
*Ekkor hall valami nagyon halk hangot, nem tudná meg mondani, hogy fütty volt. Mindenesetre, a paripa felágaskodik és nagy robajjal elindul valamerre. Ekkor látja, hogy Yra vadul integet nekik. Ekkor már érzi, hogy valami nincs rendben. Szíve elkezd hevesen kalapálni, öklei megfeszülnek.*
- Mi történt? *Rohan oda hozzá.* - Megtámadtak?
*Nem is kérdez semmit többet, elindul arra amerre a ló vágtatott.* - Te maradj itt, szerezz valami fegyvert, lehet többen is vannak.
*Ez távolodva mondja, lehet nem is érti a lány. Most ezzel nem tud foglalkozni. Hatalmas öles léptekkel megindul majd futni kezd. Kiérve a bozótosból, látja, hogy a lovag küzd jó pár illetővel. Nem is kérdez, nem is lassít, egyszerűen neki rohan az egyik banditának, megpróbálja szó szerint felöklelni.*
- Takarodjatok! *Üvölti, tiszta erőből. Majd öklével megkínálja az egyik banditát. Egy vörös fátyol lepi be a szemét, ne igazán törődik semmivel. Teljesen bekebelezi a harc heve. Rúg, üt, ugrál, védekezik és persze kitér, már amennyire tud.*
- Ha most elmentek, még éleben hagylak titeket! *Feltűnhet a lovagnak, bár valószínűleg van éppen elég gondja, de feltűnhet, hogy elhagyta a harmadik személyes megszólítás. Ellenségeit nem tiszteli meg ezzel, sőt nem riad vissza a gyilkolástól sem. Ő nem az a szerzetes, aki békés és kerüli a gyilkolást. Ellenségeit szemrebbenés nélkül megöli. Reméli, hogy társi jól vannak és persze azt is, hogy ellenfelei feladják.*
745. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-07 18:35:43
Üzenet elküldve: 2015-03-07 18:35:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 36
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 36
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*A rablók egy pillanat alatt körbeveszik, nincs ideje védekezni. Elég ideje rója az utakat ahhoz, hogy tudja: esélye sincs a támadókkal szemben. Talán egyet-kettőt megölhetne, de ezzel csak annyit érne el, hogy a saját életét is elveszíti. Gondolatban a sárga földig lehordja magát óvatlanságáért, és azt kívánja, bárcsak megvárta volna a lovagot. Eközben a banditák vezére erélyesen követeli tőle fegyvereit. Yra nem igazán tudja, hogy kik ezek, de alaposan megnézi őket. Lehet, hogy közük van a csapat ügyéhez, vagyis a lányrabláshoz. Ezt azonban pár pillanat elteltével erősen kétli. A rablók még csak át sem kutatják pénz vagy ékszerek után, csak a jól látható fegyvereit akarják tőle elszedni. Persze az más kérdés, hogy a lány éppen ezektől válna meg a legkevésbé szívesen. Hogyan hagyhatta, hogy ennyire kezdő alakok körbevegyék?! Borzalmasan dühös magára, de arca csak ijedtséget mutat. Nagy, könnyes őzikeszemekkel mered a körülötte álló férfiakra, és minden gátlás nélkül könyörög, hogy engedjék el. Vannak dolgok, amik fontosabbak a büszkeségnél. Jelen esetben például a vadászzsákmánya. Ráadásul a támadók "kegyes" arckifejezése igen szórakoztató. Ekkor ront elő Bental, kezében lándzsát szorítva. Yra észnél van, amikor az egyik rabló eldől, a fafegyverrel a hátában, odaugrik hozzá és elmarja a kardját, A fegyver kissé szokatlan, ormótlannak érzi könnyű szablyája után, de arra elég, hogy kitörjön a pillanatnyilag dermedten figyelő banditák gyűrűjéből. Az egyiknek a szívébe mártja a fegyvert, de ismeri a saját határait, így nem marad harcolni, hanem amilyen gyorsan csak tud, visszarohan segítségért - egyrészt mert a lovag is ezt kérte, másrészt mert csak hátráltatná a férfit a harcban. Amint elég közel ér a táborukhoz, hogy láthassák, integetni meg kiabálni kezd, hátha kicsit hamarab veszik észre. Ha nem, kifulladva esik be a táborba, s elhadarja, hogy merre van a lovag. Ezek után térdére támaszkodik, s próbálja visszanyerni az erejét. Talán fél percig pihen ebben a pózban, majd felegyenesedik, s várakozón néz a távolba, hátha megpillantja a visszatérőket. Nem indul harcolni, a tábort teljesen elhagyni ostobaság lenne, na meg valószínűleg az öreg sem sietett a csatatérre. Őt sem hagyhatja itt, csak úgy, az összes felszereléssel. E helyett inkább az övére kötözött zsákmányhoz nyúl, és nekiáll megnyúzni az állatokat. Nyugodt mozdulatai ellenére majd' megőrül a gondolattól, hogy Bental éppen az életét kockáztatja, és ő nem tud segíteni. Nincs itt sem az íja, sem a szablyája,csak egy rosszul súlyozott, lopott kardja. És ha kicsit körültekintőbb lett volna, mindez nem történne meg. Arrafele néz, ahol Malko állt eddig. Sejti, hogy a paripa gazdája segítségére sietett, s némán fohászkodik, hogy legyen kinek segíteni.*
*A rablók egy pillanat alatt körbeveszik, nincs ideje védekezni. Elég ideje rója az utakat ahhoz, hogy tudja: esélye sincs a támadókkal szemben. Talán egyet-kettőt megölhetne, de ezzel csak annyit érne el, hogy a saját életét is elveszíti. Gondolatban a sárga földig lehordja magát óvatlanságáért, és azt kívánja, bárcsak megvárta volna a lovagot. Eközben a banditák vezére erélyesen követeli tőle fegyvereit. Yra nem igazán tudja, hogy kik ezek, de alaposan megnézi őket. Lehet, hogy közük van a csapat ügyéhez, vagyis a lányrabláshoz. Ezt azonban pár pillanat elteltével erősen kétli. A rablók még csak át sem kutatják pénz vagy ékszerek után, csak a jól látható fegyvereit akarják tőle elszedni. Persze az más kérdés, hogy a lány éppen ezektől válna meg a legkevésbé szívesen. Hogyan hagyhatta, hogy ennyire kezdő alakok körbevegyék?! Borzalmasan dühös magára, de arca csak ijedtséget mutat. Nagy, könnyes őzikeszemekkel mered a körülötte álló férfiakra, és minden gátlás nélkül könyörög, hogy engedjék el. Vannak dolgok, amik fontosabbak a büszkeségnél. Jelen esetben például a vadászzsákmánya. Ráadásul a támadók "kegyes" arckifejezése igen szórakoztató. Ekkor ront elő Bental, kezében lándzsát szorítva. Yra észnél van, amikor az egyik rabló eldől, a fafegyverrel a hátában, odaugrik hozzá és elmarja a kardját, A fegyver kissé szokatlan, ormótlannak érzi könnyű szablyája után, de arra elég, hogy kitörjön a pillanatnyilag dermedten figyelő banditák gyűrűjéből. Az egyiknek a szívébe mártja a fegyvert, de ismeri a saját határait, így nem marad harcolni, hanem amilyen gyorsan csak tud, visszarohan segítségért - egyrészt mert a lovag is ezt kérte, másrészt mert csak hátráltatná a férfit a harcban. Amint elég közel ér a táborukhoz, hogy láthassák, integetni meg kiabálni kezd, hátha kicsit hamarab veszik észre. Ha nem, kifulladva esik be a táborba, s elhadarja, hogy merre van a lovag. Ezek után térdére támaszkodik, s próbálja visszanyerni az erejét. Talán fél percig pihen ebben a pózban, majd felegyenesedik, s várakozón néz a távolba, hátha megpillantja a visszatérőket. Nem indul harcolni, a tábort teljesen elhagyni ostobaság lenne, na meg valószínűleg az öreg sem sietett a csatatérre. Őt sem hagyhatja itt, csak úgy, az összes felszereléssel. E helyett inkább az övére kötözött zsákmányhoz nyúl, és nekiáll megnyúzni az állatokat. Nyugodt mozdulatai ellenére majd' megőrül a gondolattól, hogy Bental éppen az életét kockáztatja, és ő nem tud segíteni. Nincs itt sem az íja, sem a szablyája,csak egy rosszul súlyozott, lopott kardja. És ha kicsit körültekintőbb lett volna, mindez nem történne meg. Arrafele néz, ahol Malko állt eddig. Sejti, hogy a paripa gazdája segítségére sietett, s némán fohászkodik, hogy legyen kinek segíteni.*
744. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-06 01:14:31
Üzenet elküldve: 2015-03-06 01:14:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
//Furfangos megbízás//
*Már javában tart a szürkület, s mikor a félvér lány odakint portyázik vadra lesve. Bental természetesen kard nélkül követi, hiszen a vadászatban egy kard valóban hátráltatja csak az embert. Ám mégsem fegyvertelen. Még induláskor keresett egy hosszú egyenes ágat. Olyat mint amilyet például a mogyoróbokrok növesztenek, s két ferde csapással kihegyezte, így lándzsaként remek szolgálatot tesz. Egyébiránt csupán egy szál fehér ingben, s bőrnadrágban van. Páncélja nélkül most lépte szokatlanul könnyű, bár egyfajta kellemes nap végi fáradtság van testében. Markos falándzsája a vadkanvadászok fegyverére emlékezteti, s testét átjárja a vadászat izgalma. Boldog szívdobogással rohan a lány után, s élvezi magában a ragadozót, a farkast. El sem gondolkodik rajta vajon mire is vadászik pontosan, élelemre vagy a nőre. S hogy Torra talán szándékosan nem tartott velük. Mindenesetre a lány kecses karcsú teste mögött emberi, szélesebb alkatával kissé lemarad. Míg Yra eltűnik néhány cserje, s bokor mögött, ő dobásra emeli őskori eszközét. Közeledik, hallja a húrt pendülni egyszer, kétszer, majd háromszor, s eme harmadik hangot egy madár zuhanása kíséri.
Lekéste a vadászatot. Talán nincs is ezen a környéken elég termetes vad, egy lándzsa számára. Épp kilépne a bokrok mögül, hogy gratuláljon a szép lövéshez, mikor is beszédhangokra lesz figyelmes. Fenyegető hangnemű férfiak követelik Yra fegyvereit. A lány kénytelen kezükre adni felszerelését, s ebben a pillanatban látja meg a társaságot Bental az ágak takarásából.
Élesen füttyent, majd kiront a bozótosból, s Harsány kiáltással az egyik rablóba veti fafegyverét, s a meglepetés erejét kihasználva vállával felökleli a következőt miközben kitépi kezéből a rövid kardot. A lány felé kiált, ki kezében már csak zsákmányait tartja.*
-Rohanj a táborba fegyverért! Riaszd a többieket!
*Odaát a táborban az esti szellő távoli füttyszót hoz magával. Ám ez a füttyszó, s az azt követő csatakiáltások, egyvalaki számára nem ismeretlenek. Malko, fülének kagylóját egy pillanat alatt a hang irányába rántja. Igen, Az ember aki csikó kora óta törődik vele, szalmával csutakolja, mikor csak lehet bő élelemmel, almával, répával kedveskedik neki, most segítségül hívja. Megfeszülnek roppant izmai, hirtelen felágaskodik, válaszul az éjszakát megrepesztő nyerítést hallat, s messzire dübörgő robajjal elviharzik az épp a temetkezés befejező Torráék mellett épp a hang irányába. Fújtatva, fejét előre nyújtva, mintha megvadult volna.*
*Már javában tart a szürkület, s mikor a félvér lány odakint portyázik vadra lesve. Bental természetesen kard nélkül követi, hiszen a vadászatban egy kard valóban hátráltatja csak az embert. Ám mégsem fegyvertelen. Még induláskor keresett egy hosszú egyenes ágat. Olyat mint amilyet például a mogyoróbokrok növesztenek, s két ferde csapással kihegyezte, így lándzsaként remek szolgálatot tesz. Egyébiránt csupán egy szál fehér ingben, s bőrnadrágban van. Páncélja nélkül most lépte szokatlanul könnyű, bár egyfajta kellemes nap végi fáradtság van testében. Markos falándzsája a vadkanvadászok fegyverére emlékezteti, s testét átjárja a vadászat izgalma. Boldog szívdobogással rohan a lány után, s élvezi magában a ragadozót, a farkast. El sem gondolkodik rajta vajon mire is vadászik pontosan, élelemre vagy a nőre. S hogy Torra talán szándékosan nem tartott velük. Mindenesetre a lány kecses karcsú teste mögött emberi, szélesebb alkatával kissé lemarad. Míg Yra eltűnik néhány cserje, s bokor mögött, ő dobásra emeli őskori eszközét. Közeledik, hallja a húrt pendülni egyszer, kétszer, majd háromszor, s eme harmadik hangot egy madár zuhanása kíséri.
Lekéste a vadászatot. Talán nincs is ezen a környéken elég termetes vad, egy lándzsa számára. Épp kilépne a bokrok mögül, hogy gratuláljon a szép lövéshez, mikor is beszédhangokra lesz figyelmes. Fenyegető hangnemű férfiak követelik Yra fegyvereit. A lány kénytelen kezükre adni felszerelését, s ebben a pillanatban látja meg a társaságot Bental az ágak takarásából.
Élesen füttyent, majd kiront a bozótosból, s Harsány kiáltással az egyik rablóba veti fafegyverét, s a meglepetés erejét kihasználva vállával felökleli a következőt miközben kitépi kezéből a rövid kardot. A lány felé kiált, ki kezében már csak zsákmányait tartja.*
-Rohanj a táborba fegyverért! Riaszd a többieket!
*Odaát a táborban az esti szellő távoli füttyszót hoz magával. Ám ez a füttyszó, s az azt követő csatakiáltások, egyvalaki számára nem ismeretlenek. Malko, fülének kagylóját egy pillanat alatt a hang irányába rántja. Igen, Az ember aki csikó kora óta törődik vele, szalmával csutakolja, mikor csak lehet bő élelemmel, almával, répával kedveskedik neki, most segítségül hívja. Megfeszülnek roppant izmai, hirtelen felágaskodik, válaszul az éjszakát megrepesztő nyerítést hallat, s messzire dübörgő robajjal elviharzik az épp a temetkezés befejező Torráék mellett épp a hang irányába. Fújtatva, fejét előre nyújtva, mintha megvadult volna.*
743. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-05 19:52:31
Üzenet elküldve: 2015-03-05 19:52:31
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//Furmányos megbízás//
*Migarr megértően hallgatja Bentalt, noha ezzel továbbra sem győzte meg a helyzet kellemességéről.*
- Ilyen szempontból csakugyan igaza van, lovag uram, s hálás is lehetek, amiért engem ilyen jótét lelkekkel áldott meg a sors a maguk személyében, ám tudja, vannak babonáim. A holtak nem keltenek bennem jó érzéseket, de ha mindenkinek megfelel, úgy nem bánom a társaságukat... *Magyarázza alázatosan, miközben újabb pillantást vet a kimúlt lóra és gazdájára, majd ugyebár felkel, hogy szedjen tüzelőnek valót.*
- Ugyan, ugyan, pihenjék csak nyugodalommal. A páncélja nagy teher lehet, ennyit pedig igazán megtehetek magam is a kis csapatunk érdekében. *Mosolyogja a csuhás, mielőtt azonban nekiiramodna, Torra vonja el a figyelmét, amint a földet kezdi püfölni. Sejti, hogy nem mondott le a sírásás gondolatáról, így hát Malkohoz lép, s csomagjai közül előhúz egy kisebb fatányért, amit voltaképpen maga sem tud, minek rakott el. Ugyan túl sok indíttatása nincsen arra, hogy segítsen gödröt ásni, de végül csak odamegy, hogy a tányért hasznosítva lapátolja ki a földet az óriás társaságában.*
- A kezére majd hasznosítson a gyógyfőzetből, melyet még utunk elején adtam, meglátja, jót tesz a sérüléseknek. *Tanácsolja nyugodtan, s miután elkészül a gödör, hagyja, hogy az uraság beletegye a halottat. A temetésben már nem segít, de a tányért odaadja, hiszen azzal mégis csak kényelmesebb és célravezetőbb a föld mozgatása, mint puszta kézzel.
Apró jó cselekedete végén nekilát a rőzse összegyűjtésének, ám nem barangol túl messzire, hiszen egyedül igazán veszélyes a környék. Ennek okán pedig kitűnően hallja, mit beszélnek hozzá a többiek.*
- Óriás uram, hát mit teszek éppen most, ha nem épp kiveszem a részem a csapatmunkából? Ám ha úgy kívánja, segíthetek őrködni, noha a szemeim már nem a régiek. *Magyarázza nyugodtan, s míg ők kedélyesen elbeszélgetnek, addig Yra veszi a bátorságot, hogy egymaga iramodjon neki az ismeretlen terepnek. Egyáltalán nem bölcs döntés, s hiába kívánja a lány zökkenőmentesen a vadászatot, kellemetlen alakok társaságába botlik. Egyedüli szerencséje, hogy a zöldfülű banditacsapat nem gyakorlott még mások kifosztásában, így az elkóborolt félvér életét meghagyják, ám szépen munkált szablyáját, hosszú íját és tegezét eltulajdonítják tőle. Mindez már a vadászat után esedékes, a zsákmányt azonban szintén meghagyják a lánynak, mint végtelen kegyességük zálogát.
Ezek után kérdéses, valóban felszabadult gondolatokkal tér-e vissza a kis csapathoz...
Közben Migarr összegyűjt annyi gallyat és faágat, ami után már lehet tűzről beszélni, s táborhelyükhöz hordja a szerzeményét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.03.05 19:55:55
*Migarr megértően hallgatja Bentalt, noha ezzel továbbra sem győzte meg a helyzet kellemességéről.*
- Ilyen szempontból csakugyan igaza van, lovag uram, s hálás is lehetek, amiért engem ilyen jótét lelkekkel áldott meg a sors a maguk személyében, ám tudja, vannak babonáim. A holtak nem keltenek bennem jó érzéseket, de ha mindenkinek megfelel, úgy nem bánom a társaságukat... *Magyarázza alázatosan, miközben újabb pillantást vet a kimúlt lóra és gazdájára, majd ugyebár felkel, hogy szedjen tüzelőnek valót.*
- Ugyan, ugyan, pihenjék csak nyugodalommal. A páncélja nagy teher lehet, ennyit pedig igazán megtehetek magam is a kis csapatunk érdekében. *Mosolyogja a csuhás, mielőtt azonban nekiiramodna, Torra vonja el a figyelmét, amint a földet kezdi püfölni. Sejti, hogy nem mondott le a sírásás gondolatáról, így hát Malkohoz lép, s csomagjai közül előhúz egy kisebb fatányért, amit voltaképpen maga sem tud, minek rakott el. Ugyan túl sok indíttatása nincsen arra, hogy segítsen gödröt ásni, de végül csak odamegy, hogy a tányért hasznosítva lapátolja ki a földet az óriás társaságában.*
- A kezére majd hasznosítson a gyógyfőzetből, melyet még utunk elején adtam, meglátja, jót tesz a sérüléseknek. *Tanácsolja nyugodtan, s miután elkészül a gödör, hagyja, hogy az uraság beletegye a halottat. A temetésben már nem segít, de a tányért odaadja, hiszen azzal mégis csak kényelmesebb és célravezetőbb a föld mozgatása, mint puszta kézzel.
Apró jó cselekedete végén nekilát a rőzse összegyűjtésének, ám nem barangol túl messzire, hiszen egyedül igazán veszélyes a környék. Ennek okán pedig kitűnően hallja, mit beszélnek hozzá a többiek.*
- Óriás uram, hát mit teszek éppen most, ha nem épp kiveszem a részem a csapatmunkából? Ám ha úgy kívánja, segíthetek őrködni, noha a szemeim már nem a régiek. *Magyarázza nyugodtan, s míg ők kedélyesen elbeszélgetnek, addig Yra veszi a bátorságot, hogy egymaga iramodjon neki az ismeretlen terepnek. Egyáltalán nem bölcs döntés, s hiába kívánja a lány zökkenőmentesen a vadászatot, kellemetlen alakok társaságába botlik. Egyedüli szerencséje, hogy a zöldfülű banditacsapat nem gyakorlott még mások kifosztásában, így az elkóborolt félvér életét meghagyják, ám szépen munkált szablyáját, hosszú íját és tegezét eltulajdonítják tőle. Mindez már a vadászat után esedékes, a zsákmányt azonban szintén meghagyják a lánynak, mint végtelen kegyességük zálogát.
Ezek után kérdéses, valóban felszabadult gondolatokkal tér-e vissza a kis csapathoz...
Közben Migarr összegyűjt annyi gallyat és faágat, ami után már lehet tűzről beszélni, s táborhelyükhöz hordja a szerzeményét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.03.05 19:55:55
742. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-05 00:10:48
Üzenet elküldve: 2015-03-05 00:10:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Kissé idegesíti, hogy társait ennyire hidegen hagyja, hogy ki volt az illető, illetve milyen körülmények között halt meg, arról nem is beszélve, az eltemetést sem tartják fontosnak. Egyszerűen a saját lelki békéjéért kötelességének érzi, hogy gondoskodjon legalább az ember eltemetéséről. Idegesen tesz egy két kört, a ló és gazdája körül. Hallja, hogy beszélnek valamit a társai a vadászattal kapcsolatban, de ez nem nagyon érdekli őt. Mikor a lány és lehet, hogy a lovag is elmennek vadászni úgy dönt, ideje saját kezébe venni a dolgokat. Tudja, hogy nem kicsit fog fájni utána az ökle és a tenyere, de ez elviselhető fájdalom. Keres egy helyet, ahol nincsenek kövek és aljnövényzet. Leguggol és szó szerint verni kezdi a földet, ököllel tiszta erőből. Ez nem ismeretlen gyakorlat számára, hiszen fiatal korában, sőt később is ez egy bevett edzés forma volt a kolostorban. Ezzel azt éri el, hogy a föld fellazul, az apróbb kövek széttörnek és egy idő után kemény egyenes tenyérrel ki tudja ásni a szét vert földet. Sok munka és nagyon fárasztó, ráadásul nem minden követ zúz szét ez a gyakorlat, így elkerülhetetlen, hogy felsértse kezét. Végül sikerül egy akkor gödröt ásnia, hogy a férfi éppen bele férjen. Pontosabban, valamennyire kilóg belőle, de a visszahordott föld eltakarja. Mire végez, kezei fájnak és tele van véres sebekkel. Az egyik kő, még a körme alá is beszorult, de ezt Torra rezzenéstelen arccal viseli. Megtanították, hogy viselje a fájdalmat. Kipiszkálja a követ és kezet most, mire felfigyel, látja hogy a lány már rég visszaérkezett. A zsákmány elég jó. Ugyan nem hallotta amit mondott neki, de így is látja.*
- Látom egész jó vadászat volt, gratulálok. Maguk egynek csak amennyit jól esik. *Elmosolyodik és így szól.*
- Migarr uram. Úgy illik, hogy mindenki kiveszi a részét a csapatmunkából. Ha szépen megkérem, őrködik velem? *Leül az egyik köre, a már bizonyára begyújtott tűz mellé.* - Nem kell egész éjszaka fent lennie, de egy pár órát, addig is van aki fedezze a hátamat. *Reméli, hogy az öreg nem mond nemet. A célja többrétű. Egyrészt társait magukra akarja hagyni, hogy egyrészt megbeszélhessék a dolgokat, másrészt, akar adni egy esélyt kettejük kapcsolatának javítására. Arról se feledkezzünk meg, hogy így kiderül, hogy az öreg, mennyire érzi magát csapattagnak.*
- Bocsátsanak meg nekem, de muszáj beszélnem erről az esetről. *Értelemszerűen, a megölt férfi és lova dologra gondol.* - Lehet semmi köze nincs ennek a mi ügyünkhöz, sőt szinte biztos nincs. Lehet csak tévútra visz ennek az elemzése. Ugyanakkor, ez egy nagyon érdekes rejtély. *Megfogja az egyik sült madarat és maga elé teszi egy köre és bámulja azt.*
- Egyszerűen nem fér a fejembe a dolog. Persze már elmondtam, mit gondolok az egészről, így azt nem fogom megismételni, ugyanakkor egy másik eshetőség is van. *Kinyújtja kezét, benne az a pár pénz érme, amit a férfinél talált.* - Ennyi volt az összes pénze. Nem kevés egy kicsit? *A pénzt elteszi, de nincs szándékában megtartani.* - Tartom magam ahhoz az elképzeléshez, hogy ő volt aki írta a szerződést és egyszerűen megölték és elvitték a pénzt. Bennem a nagy problémát a seb okoz a fején. A lovag meglőtték, ha jól emlékszem. Miért szúrták? Bizonyára azért, hogy befoghassák a száját. Ebből következik nekem, hogy nem a lovon ült. Lehet álmában ölték meg. Miért akarták megölni? Csak a pénzért? *Megrázza a fejét.* - Nem látott nyomokat Yra, illetve merre vezettek? Persze most már felesleges visszamenni, teljesen szét járkáltuk.
*Kicsit sokat beszél tartalom nélkül, így a lényegre tér.* - Ha mégis köze van a lány elrablásnak ehhez az esetnek, akkor nagy baj van. *Ekkor az öregre néz.* - Bocsánat, de muszáj vagyok kimondani. Az aki felbérelte őket, meghalt. Tehát az egyetlen aki irányítani tudta őket, nem él. Magyarul, most már bármit csinálhatnak a lánnyal. Lehet nincs sok időnk, holnap korán kell indulnunk és erőltetett menetben, hogy behozzuk a lemaradást. *Ennyi volt amit elakart mondani, meghallgatja társai mondandóját, majd feláll.* - Köszönöm a vacsorát, Yra, maga remek vadász. Uram! *Bólint a lovagnak és kacsint.*
- Én kezdem az őrködést, Migarr megtisztel társaságával? *Akár így akár úgy, a környék legmagasabb pontjára megy, ami ugyan csak félméterrel magasabb mint máshol, de a semminél jobb. Ha ott van az öreg mellette, jelentéktelen dolgokról beszélgetnek nagyon halkan. Reméli, hogy társainak van esze és nem csak a szívüket használják.*
*Kissé idegesíti, hogy társait ennyire hidegen hagyja, hogy ki volt az illető, illetve milyen körülmények között halt meg, arról nem is beszélve, az eltemetést sem tartják fontosnak. Egyszerűen a saját lelki békéjéért kötelességének érzi, hogy gondoskodjon legalább az ember eltemetéséről. Idegesen tesz egy két kört, a ló és gazdája körül. Hallja, hogy beszélnek valamit a társai a vadászattal kapcsolatban, de ez nem nagyon érdekli őt. Mikor a lány és lehet, hogy a lovag is elmennek vadászni úgy dönt, ideje saját kezébe venni a dolgokat. Tudja, hogy nem kicsit fog fájni utána az ökle és a tenyere, de ez elviselhető fájdalom. Keres egy helyet, ahol nincsenek kövek és aljnövényzet. Leguggol és szó szerint verni kezdi a földet, ököllel tiszta erőből. Ez nem ismeretlen gyakorlat számára, hiszen fiatal korában, sőt később is ez egy bevett edzés forma volt a kolostorban. Ezzel azt éri el, hogy a föld fellazul, az apróbb kövek széttörnek és egy idő után kemény egyenes tenyérrel ki tudja ásni a szét vert földet. Sok munka és nagyon fárasztó, ráadásul nem minden követ zúz szét ez a gyakorlat, így elkerülhetetlen, hogy felsértse kezét. Végül sikerül egy akkor gödröt ásnia, hogy a férfi éppen bele férjen. Pontosabban, valamennyire kilóg belőle, de a visszahordott föld eltakarja. Mire végez, kezei fájnak és tele van véres sebekkel. Az egyik kő, még a körme alá is beszorult, de ezt Torra rezzenéstelen arccal viseli. Megtanították, hogy viselje a fájdalmat. Kipiszkálja a követ és kezet most, mire felfigyel, látja hogy a lány már rég visszaérkezett. A zsákmány elég jó. Ugyan nem hallotta amit mondott neki, de így is látja.*
- Látom egész jó vadászat volt, gratulálok. Maguk egynek csak amennyit jól esik. *Elmosolyodik és így szól.*
- Migarr uram. Úgy illik, hogy mindenki kiveszi a részét a csapatmunkából. Ha szépen megkérem, őrködik velem? *Leül az egyik köre, a már bizonyára begyújtott tűz mellé.* - Nem kell egész éjszaka fent lennie, de egy pár órát, addig is van aki fedezze a hátamat. *Reméli, hogy az öreg nem mond nemet. A célja többrétű. Egyrészt társait magukra akarja hagyni, hogy egyrészt megbeszélhessék a dolgokat, másrészt, akar adni egy esélyt kettejük kapcsolatának javítására. Arról se feledkezzünk meg, hogy így kiderül, hogy az öreg, mennyire érzi magát csapattagnak.*
- Bocsátsanak meg nekem, de muszáj beszélnem erről az esetről. *Értelemszerűen, a megölt férfi és lova dologra gondol.* - Lehet semmi köze nincs ennek a mi ügyünkhöz, sőt szinte biztos nincs. Lehet csak tévútra visz ennek az elemzése. Ugyanakkor, ez egy nagyon érdekes rejtély. *Megfogja az egyik sült madarat és maga elé teszi egy köre és bámulja azt.*
- Egyszerűen nem fér a fejembe a dolog. Persze már elmondtam, mit gondolok az egészről, így azt nem fogom megismételni, ugyanakkor egy másik eshetőség is van. *Kinyújtja kezét, benne az a pár pénz érme, amit a férfinél talált.* - Ennyi volt az összes pénze. Nem kevés egy kicsit? *A pénzt elteszi, de nincs szándékában megtartani.* - Tartom magam ahhoz az elképzeléshez, hogy ő volt aki írta a szerződést és egyszerűen megölték és elvitték a pénzt. Bennem a nagy problémát a seb okoz a fején. A lovag meglőtték, ha jól emlékszem. Miért szúrták? Bizonyára azért, hogy befoghassák a száját. Ebből következik nekem, hogy nem a lovon ült. Lehet álmában ölték meg. Miért akarták megölni? Csak a pénzért? *Megrázza a fejét.* - Nem látott nyomokat Yra, illetve merre vezettek? Persze most már felesleges visszamenni, teljesen szét járkáltuk.
*Kicsit sokat beszél tartalom nélkül, így a lényegre tér.* - Ha mégis köze van a lány elrablásnak ehhez az esetnek, akkor nagy baj van. *Ekkor az öregre néz.* - Bocsánat, de muszáj vagyok kimondani. Az aki felbérelte őket, meghalt. Tehát az egyetlen aki irányítani tudta őket, nem él. Magyarul, most már bármit csinálhatnak a lánnyal. Lehet nincs sok időnk, holnap korán kell indulnunk és erőltetett menetben, hogy behozzuk a lemaradást. *Ennyi volt amit elakart mondani, meghallgatja társai mondandóját, majd feláll.* - Köszönöm a vacsorát, Yra, maga remek vadász. Uram! *Bólint a lovagnak és kacsint.*
- Én kezdem az őrködést, Migarr megtisztel társaságával? *Akár így akár úgy, a környék legmagasabb pontjára megy, ami ugyan csak félméterrel magasabb mint máshol, de a semminél jobb. Ha ott van az öreg mellette, jelentéktelen dolgokról beszélgetnek nagyon halkan. Reméli, hogy társainak van esze és nem csak a szívüket használják.*
741. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-03-04 16:59:47
Üzenet elküldve: 2015-03-04 16:59:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 36
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 36
Játékstílus: Megfontolt
//Furmányos megbízás//
*Migarrnak a méreggel kapcsolatos válaszára kissé összeráncolja a szemöldökét. Egyszerre hasznos és teljesen haszontalan információ. Egyrészt: aki tisztes úton ját, az általában nem hord mérget a zsebében, másrészt: már eleve is gyanították, hogy rabló, akkor meg semmi különös nincs egy ilyen kis fiola birtoklásában.
A tetoválásokkal kapcsolatosan enyhe csalódottságot érez, bár nincs nagyon meglepve. Túl szép lett volna, ha a keresett lány testfestése feltűnne a halott férfin is.
Torra kérdéseire vállat von*
-Tényleg furcsa, hogy a lovat is megölték, de az is lehet, hogy valaki mellélőtt. Szerencsétlen fickót akarták meglékelni, de végül a lovat érte a találat.
*Újra vállat von. Nem szeret olyan kérdéseken rágódni, amikre egyértelműen nem tudja a megoldást, s ez a megbízás már eddig is elég ilyet vetett fel, nincs szüksége még egyre.
A halottal kapcsolatos kérdésre felpillant. Őt nem zavarja annyira egy hulla jelenléte, teljesen egyetért a lovaggal abban, hogy sokkal biztonságosabb egy olyan személy társaságában aludni, aki nem képes megmozdulni. Az azonban valóban jó lenne, ha legalább rendesen el tudnák temetni a szerencsétlent. Akárki is volt életében, szent vagy utolsó haramia, megérdemli, hogy legalább a halálában legyen némi becsület. Torra kérdésére tehát sajnálkozva rázza a fejét.*
-Nem hoztam magammal semmi ilyesmit. Ki gondolta volna, hogy sírt kell ásnunk.
-Én is a inkább a temetőn kívül szeretnék maradni. Nem örvendeztet meg a gondolat, miszerint félhomályban kell átvágnom azon a helyen. Már napvilágnál is éppen elég rossz volt.
*Kissé megborzong, de ha a társaság mégis az indulás mellett dönt, szó nélkül velük tart.
A biztatásra lelkes mosollyal kapja elő az íját és gyorsan felaljza. A lovag kérdésére csintalan vigyort küld a férfi felé, s nevetve, hosszú léptekkel elindul a puszta felé.*
-Ha utolér, jöhet! Bár kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet karddal vadászni...
*Azzal elkezd futni, s hamarosan messze jár. Akár követi őt a lovag, akár nem, kis idő múltán lelassít, és préda után néz. Körülbelül háromnegyed óra múlva újra a táborban áll, kezébenkét nyúllal, meg valami madárral.*
-Torra, bocsánat, mókust nem találtam. Tudom, hogy nem sok vacsorát sikerült kerítenem, de ma ennyi telt ki tőlem. Elnézést.
*Yra is jobban örült volna egy nagyobb állatnak, de most képtelen komolyan ezen bosszankodni, Az egész napos őrlődés után felszabadítóan hatott rá a vadászat követelte összpontosítás, így most lelkesen csatlakozik újra a társasághoz.*
*Migarrnak a méreggel kapcsolatos válaszára kissé összeráncolja a szemöldökét. Egyszerre hasznos és teljesen haszontalan információ. Egyrészt: aki tisztes úton ját, az általában nem hord mérget a zsebében, másrészt: már eleve is gyanították, hogy rabló, akkor meg semmi különös nincs egy ilyen kis fiola birtoklásában.
A tetoválásokkal kapcsolatosan enyhe csalódottságot érez, bár nincs nagyon meglepve. Túl szép lett volna, ha a keresett lány testfestése feltűnne a halott férfin is.
Torra kérdéseire vállat von*
-Tényleg furcsa, hogy a lovat is megölték, de az is lehet, hogy valaki mellélőtt. Szerencsétlen fickót akarták meglékelni, de végül a lovat érte a találat.
*Újra vállat von. Nem szeret olyan kérdéseken rágódni, amikre egyértelműen nem tudja a megoldást, s ez a megbízás már eddig is elég ilyet vetett fel, nincs szüksége még egyre.
A halottal kapcsolatos kérdésre felpillant. Őt nem zavarja annyira egy hulla jelenléte, teljesen egyetért a lovaggal abban, hogy sokkal biztonságosabb egy olyan személy társaságában aludni, aki nem képes megmozdulni. Az azonban valóban jó lenne, ha legalább rendesen el tudnák temetni a szerencsétlent. Akárki is volt életében, szent vagy utolsó haramia, megérdemli, hogy legalább a halálában legyen némi becsület. Torra kérdésére tehát sajnálkozva rázza a fejét.*
-Nem hoztam magammal semmi ilyesmit. Ki gondolta volna, hogy sírt kell ásnunk.
-Én is a inkább a temetőn kívül szeretnék maradni. Nem örvendeztet meg a gondolat, miszerint félhomályban kell átvágnom azon a helyen. Már napvilágnál is éppen elég rossz volt.
*Kissé megborzong, de ha a társaság mégis az indulás mellett dönt, szó nélkül velük tart.
A biztatásra lelkes mosollyal kapja elő az íját és gyorsan felaljza. A lovag kérdésére csintalan vigyort küld a férfi felé, s nevetve, hosszú léptekkel elindul a puszta felé.*
-Ha utolér, jöhet! Bár kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet karddal vadászni...
*Azzal elkezd futni, s hamarosan messze jár. Akár követi őt a lovag, akár nem, kis idő múltán lelassít, és préda után néz. Körülbelül háromnegyed óra múlva újra a táborban áll, kezébenkét nyúllal, meg valami madárral.*
-Torra, bocsánat, mókust nem találtam. Tudom, hogy nem sok vacsorát sikerült kerítenem, de ma ennyi telt ki tőlem. Elnézést.
*Yra is jobban örült volna egy nagyobb állatnak, de most képtelen komolyan ezen bosszankodni, Az egész napos őrlődés után felszabadítóan hatott rá a vadászat követelte összpontosítás, így most lelkesen csatlakozik újra a társasághoz.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2917-2936