- Ó! Ez egyre jobb! Látod, veszélyes vagyok rád nézve!
*Kacag fel enyhe gonosz éllel, majd leveszi fejét Syam mellkasáról, és a hátára fekszik. Kezeit a hasára helyezi, fejét pedig kicsit oldalra billenti a férfi felé, aki pedig közeledik felé. Kinartoth gonoszan elvigyorodik, s óvatosan megragadja Syam vállát.*
- Nem nem, uraság, most szépen pihenjen!
*Lassan visszatolja a férfit a helyére, miközben halkan kuncog. Viszont valóban nem szeretné, ha kicsit is játszadoznának most, mert akkor megint csak fel lenne tüzelve a hölgy, s most sem csinálhatná azt, amit annyira szeretett volna egy fél órája. Így pedig jobbnak látja, ha Syam feje szépen a párnán marad, nem a keblek közt. Jól esik a hölgynek ugyan, de nem akar magának több kellemetlen percet okozni.
Még utoljára nyom egy csókot a másik arcára, majd oldalára fordul, s a nyugodt és meleg légkör hatására hamar elnyomja az álom.
Álmai sajnos nem repítik messzire, sőt sehova, sajnos a mai éjjelen egy apró kis világ sem bontakozott ki tudatalattijából táplálkozó képzeletében. Ő nem tartozik abba a 'gyakori' fajtába, aki minden egyes nap álmodik, s azt állítja, hogy a 'jövőt' látta. Az ilyeneken mindig is jót derül.
Syam még szépen alszik mellette, Kinartoth pedig vagy még fél óráig csak fekszik, és gondolkodik a történteken. Így reggelre mindent máshogy lát. Összegzi is a tegnap estét. A férfivel viszonylag gyorsan ismerkedett meg, s kis híján még sikerült is 'közelebbről' megismernie őt. Azonban a másik azt állítja, hogy már a szerelem szikrái csíráznak ott benne. Ennyi idő után... Ez egy kicsit hihetetlen a hölgy számára - jellemük látszik, hogy nagyon eltérő -, s az a fránya gyanú megint felerősödik benne. Képtelen elkergetni, s ösztönei egyre suttogják neki a szavakat. Pedig Syam nagyon kedves és figyelmes ennyi rövid kis idő után is, ritka az ilyen.
Ismét sok gondolat kavarog fejében, bár egy cselekedet felé húz mind. Inkább oda is lép az ablakhoz, hogy szívjon friss levegőt és kitisztuljon fejében minden, mikor meglátja az udvaron egyik Rendtársát, aki csak mereven nézi őt. Úgy áll ott, mint egy szobor, s ha nem ismerné jól, akkor erre még akár fogadna is. Tudja jól a hölgy, hogyha tudomást szerezne Syamról, akkor a férfi bajba is kerülhet emiatt, mivel a hölgynek nem szabad érintkeznie mással a szertartás előtt. Ezt sajnos ő is tudja, bár vágyai teljesen más felé húzzák őt.
Egyet biccent Rendtársa felé - tudja, mit kell tennie -, majd halkan megindul az ajtó felé, s lesiet egyenesen a fogadóshoz, akitől kér egy másik szobakulcsot. Míg Syam lágyan alszik, addig Kinartoth pedig csendben összepakolja minden holmiját, s jópár szolga segítségével átviteti azokat egy másik szobába, majd egyedül visszamegy az elf urasághoz. Óvatosan leül az ágy szélére, ennek a szobának a kulcsát az asztalra helyezi, majd egy utolsó lágy csókot nyom a férfi homlokára.*
- Sajnálom... Nem akarlak bajba sodorni...
*Suttogja halkan, majd szomorkás arccal megindul az ajtó felé, s végleg eltűnik. Átmegy a másik szobájába, ahol magára ölt egy fekete bőrnadrágot és egy hasonló színű fűzőt. Ezután sietősen bezárja saját ajtaját, lerohan a fogadóshoz, akinek kiadja, hogy ne mondja meg senkinek, melyik szoba az övé. A fogadós megértően beleegyezik, mire a hölgy a fogadóból is eltűnik, s megindul az erdő felé. Kell neki egy kis nyugalom, hogy mindent rendesen átgondoljon, s próbálja kiverni fejéből Syam arcát, s azt a rövid eltöltött időt. Így talán mindenkinek jobb lesz... S a férfi sem kerül bajba Kinartoth miatt, aki valóban egy érzéketlen nő, és ez az elf uraság pedig, meg a kedvessége... Talán túl nagy falat ő is a férfinek, és fordítva. Nem egy kategóriába tartoznak. A Rendtárs feltűnése pedig okoz némi bonyodalmat, de legalább ráébreszti a hölgyet valódi céljára. Egy ilyen kedves férfi, mint Syam, nem egy kegyetlen orvgyilkos nőt érdemel.
Még utoljára a holdudvarról visszatekint a az ablakra, majd eltűnik a fák árnyékában.*