//Hírek és tények//
*Csalódottan kell konstatálnia, hogy még most sem sikerül bejutnia. Az viszont felkelti az érdeklődését, hogy mások is voltak itt ork ügyben.
~Hány ilyen hírt kaphatott már a tanács? Lehet épp ezért nem elérhető a tanácsnok?~
Rákérdezne az őröktől, hogy menyit tudnak, de ok választ nem vár tőlük. Érzi, hogy nem bíznának benne annyira, hogy pletykálkodásra adják a fejüket. Bármiről is van szó, azt valamelyik tanácstagtól kell megtudnia. A kérdés, hogy hogy jusson be hozzájuk? Egyértelmű, hogy csak a radikálisabb megoldást kell választania. Okozhatna pánikot az orkok említésével, hogy milyen közel is jár a légió Artheniorhoz. Az hogy mennyien hinnének neki, jó kérdés. Ezért is mond le róla. Csak bolondot csinálna magából. Nem mintha a következő ötlete annyira épelméjű személyre utalna.
Megadja magát. Tovább nem is próbálkozik az őröknél. Veszélyes játékot akar űzni, nagyon is veszélyeset. Ork ellenségei mellé már csak a városi őrségre van szüksége.
Megfogadva a tanácsot a sorok felé veszi az irányt. A váróteremben találja meg a legjobb módját annak, hogy felhívja magára a figyelmet. A díszítés szerény, ellenben bútort már talál.
~Nem hiszem el, hogy erre készülök.~
Izzadó tenyérrel, hevesen verő szívvel közelít egy olyan asztalkához, amely körül nem ül senki, vagy a legkevesebben ülnek. Nagy lebegőt vesz, összeszedi minden erejét és megpróbálja megemelni a bútordarabot. Ha csak nem túl nehéz, vagy nincs a padlóhoz erősítve, akkor az asztal hamar a fallal találkozik. Már ha nem állítják meg még a dobás előtt.
Ha az asztalos trükk nem válik be, akkor a legegyszerűbb ötlet mellett marad. A legközelebbi ablakhoz megy. Kíváncsian néz ki rajta. Majd egy gyors mozdulattal, alkarvédőjével töri be azt.
Bármelyik is sikerüljön, nagy kockázatot vállal azért, hogy kevés információt osszon meg a tanáccsal. Viszont bízik benne, hogy megéri. Ha meg nem, akkor ki kell találnia valamit, hogy hogyan húzza ki magát a bajból.*