//Lisast Naida és Las Hagger részére//
Akkor menjünk *bólint Rila, és el is indul a várossal ellenkező irányba.* Nagyon-nagyon halkan, ha kérhetem. Errefelé még akadhatnak kósza őrszemek, és nem sok kedvem van magyarázkodni.
*Nem nagyon hagyja pihenni a két felszínit, szinte egész éjjel gyalogolnak. A drow könnyed, szinte hangtalan léptekkel siet legelöl, látszik, hogy egész életét a sötétségben, a sziklák között töltötte. Bár idelenn ennek semmi jele, már nincs messze a hajnal, amikor végre megáll, és néhány óra pihenést rendel el egy kicsi, viszonylag zárt barlangrészben.
Csakhogy alig egy-két órával az után, hogy elszunnyadnak, ismét különös zajok törik meg a mélység csendjét: nehézkes, csoszogó léptek, majd fémes csusszanások és csattanások, aztán ezekkel együtt tompa puffanások. Rila néhány pillanaton belül teljesen éber, és a fegyverei után kap. Mire azonban menedékük kijáratához érne, a résen egy test zuhan be, és elterül a földön.*
Keram? *kérdezi Rila tétován, az alak mellé lépve.* Mi...
*Az ifjú megpróbál felülni, de fájdalmas nyögés kíséretében visszaesik a földre. Másodjára sikerrel jár, és valahogy álló helyzetbe tornázza magát, de nincs túl bizalomgerjesztő állapotban.*
Jobb lenne, ha... *kezdi Rila, de Keram félbeszakítja.*
A Gorgera az *mondja*, azt hiszem... azt hiszem, Yag emberei szabadították ki, de nem biztos, nem volt időm megnézni őket, volt annyi eszük, hogy elmeneküljenek.
*Rila arcán az előbbi meglepetés helyét a színtiszta rémület veszi át.*
Akkora, hogy alig fér el a folyosón, harap, és bőr helyett csont borítja *hadarja Lisast és Las felé fordulva.* Csak két érzékeny pontja van: egy keskeny vonal a hasán, ahol a csontlemezek nem teljesen érnek össze, és a szeme, a baj viszont az, hogy ha rád esik, agyonnyom, ha meg a szemébe nézel, a te bőröd is csonttá válik, és soha többé nem tudsz megmozdulni. Úgy kétszáz éve nagy nehezen bezárták, de most... nos, most jöhetnek az ötletek.