//A dallamok sohase tiszták//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ágyon fekve hiába keresi a csillagok égre festett rajzait, csak a fogadó gerendáinak kusza mintázata jelenik meg előtte. A szél nem susogja fülébe az ismerős dallamokat, az ágakból készített derékalj nem dörzsöli le a bőrt az egyébként is hasogató hátáról. Tudja jól, hogy örülnie kellene a kényelemnek, amit ez a szerény fogadó biztosít a számukra, de most, hogy fedél van a feje felett, még a lábába fúródó sulyomra is mélabúsan emlékszik vissza. Túl gyorsan vált minden követhetetlenül bonyolulttá.*
- Ne aggódj miatta, ha akar, akkor úgyis megtalál minket. De azt gyanítom, hogy amíg nem esik, jobb neki odakint. Megőrül, ha sokáig egy helyben kell maradnia.
*Nem igazán izgatja a holló helyzete. Még arra sem méltatja a kérdést, hogy megemelve fejét, az ablakon át szemügyre vegye az időjárást. Helyette minden végtagját szétvetve próbálja elképzelni, hogyan fognak ma felsorakozni kedvenc égitestjei. ~A fenébe is, túl sokat agyalok!~
A régi Rasdeher, az akire Norinak is szüksége van, vajon most mit gondolna róla? Ő biztosan nem mélázott volna el néhány égen úszó ponton, miközben a nő, akiért rajong, arra vár, hogy válaszoljon a lelkét emésztő megszámlálhatatlan kérdésre. Valószínűleg jóízűt röhögne azon a szerencsétlenen, amivé vált. Pont úgy, ahogy Nori is tette.
Annyira elveszik saját gondolatainak labirintusában, hogy csak akkor vesz tudomást a mellé telepedő lányról, amikor felül az ágyon. Tekintetük így oly közel kerül egymáshoz, hogy lelkük csókolózni tudna, ha Rové szemérmesen el nem fordítaná arcát.*
- Vicces, hogy te tanítottál meg nekem mindent a szerelemről, most mégis te vagy az, aki zavarban van.
*Orrát a barna fürtök közé túrja, s kacéran a fülébe búgja csipkelődését.*
- A saját történeteid alapján fiatalon is ilyen ártatlannak tűnő kislány lehettél, akinek mindig valami szemérmetlen dolgon járt az esze.
*Nagy a kísértés, hogy beleharapjon a felkínált fülcimpába, de sikerül legyőznie a késztetést, s úgy dönt, hogy inkább kibugyolálja magát a kényelmetlen hacukáiból. Először csizmáit dobja félre, majd megválik csuklyás köpenyétől, és a hátára kötözött íjtól is. Fegyverövét nem teszi messzire, a biztonság, és saját nyugalmának a kedvéért az ágy mellé helyezi hű kardjait. Már csak bőrvértje van hátra, amikor csicsergős madárkája rázúdítja a kérdéseit.*
- Jobb szeretek én utasítani másokat, mintsem parancsokat követni!
*A válasza kissé sejtelmesre sikerül, de úgy véli ez épp elég arra, hogy érzékeltesse, mennyire szokott hallgatni másokra.*
- Egyébként sem arról van szó, hogy utasításokat adott nekem. Inkább csak ellátott néhány baráti jó tanáccsal.
*Elkezdi kiszabadítania magát a vértből, mire rájön, hogy most már nincs egyedül. Nyugodtan kérheti Rové segítségét is a nem épp egyszerű művelethez.*
- Segítesz? Nem könnyű megválni ettől a szartól! Csak ne érj puszta kézzel a felületéhez. Faszom tudja már milyen jószágból csinálták, de az biztos, hogy nem tesz jót a bőrödnek, ha megfogdosod!
*A szoba jó részében hamarosan Ras holmijai lesznek szétdobálva, ráadásul nem is tűnik úgy, mint akinek lenne bármilyen hajlandósága elpakolni maga után. Miért is tenné? Úgyis csak egy éjszakát töltenek itt, és reggel már tovább is állnak. Addig megférnek a ruhái szerteszét a szobában.*
- Hohó, annyira lázba jöttél, hogy a kérdéseid felét már el is felejtettem!
*A szablya megvillantásával legalább kap valamilyen kapaszkodót a madár idomár, hogy merre is induljon el a törénetének fonala. Bár való igaz, hogy egyelőre szívesebben beszélt volna kevésbé súlyos témákról. Tart attól, hogy ha túl sok mindent egyszerre zúdít rá a nőre, az megint csak oda vezet, hogy az agya el akarja taszítani magától a fájdalmas emlékképeket.*
- Sok rossz dolog történt mindkettőnkkel, Virágszálam! Sokan akartak nekünk ártani, ezért meg kellett tanulnunk megvédeni magunkat. Talán ezért is kellett egymásra találnunk! Te megtanítottál engem szeretni, cserébe én megtanítottalak megvédeni magad.
*Most ő is a fegyvereiért nyúl, és kihúzza tokjából rövid kardját, hogy megmutassa azt Rovénának.*
- Nézd, az enyém sem különb. Ez a világ… a benne élő népek kitaszítják magukból a magunk fajtát. Azokat, akiket nem értenek meg. Ahelyett, hogy elfogadnának minket, kinevetnek, elüldöznek vagy ami rosszabb, könyörtelenül eltaposnak! De én változtatni akarok ezen. Meg fogom változtatni ezt a mocskot, és az elnyomókból lesznek az elnyomottak. Létre akarok hozni egy új világot, de egyedül ez nem fog menni! A szablyád nélkül nem fog menni!
*Korábban a világítótoronynál feltűnő fanatizmus most ismerős vendégként köszön vissza Ras arcán. Kardjának markolatát szorongatva próbálja átadni az emlékeit vesztett lánynak saját ambiciózus vízióját, s csak reméli, hogy kedvese meg fogja érteni őt.*