//Az alkimista laboratóriuma//
*Ildomossá vált becsukni az ablakát, nem különösebben azért, mert kezd elhűlni az idő odakint, bár ez is közrejátszik, hanem mert a be-besüvítő hideg szél egyfolytában megpróbálja a saját belátása szerint olvastatni Nestarral az oldalakat és az ízlése ebben a tekintetben meg nem, de elvetendő és sajnálatos, de a közös megoldások, mint egy könyvtámasz, sem okos kezelése a helyzetnek. Megnyikordul az ablak kezeinek munkája nyomán, az ajtó után ez a második, ami zavarja, de kénytelen elhalogatni időről-időre.*
~Ez egy Jezabielre váró feladat.~
*Nem is emlékszik, hogy a gnómot mikor látta utoljára, bár az ominózus kísérlet óta talán megvan a remény arra, hogy lemondott az egészről. Ami az ő szempontjából nem feltétlenül kár, hiszen ez még mindig túlmutat azon, amit ő költséghatékonyan kezelni tud és minden sikertelen próbálkozás elég sötét jövőt mutat, ha nem állítják meg időben a mellékhatásait. Az előző kísérlet eredményeit újrapörgeti a fejében, elég zavarosak voltak a történések, volt, amire számított és volt, ami bő őszinteséggel is meglepőnek volt tekinthető. A tölgyfa megadását az erő fölényes győzelmének még ő is a számításai között tartotta, nem is volt újdonság és egy vállalható formája lett a veszélynek. Ezt a pontot vette is annak, ahol már Jezabiel túl veszélyes arra, hogy további türelmet adjon neki. A későbbiekben ez a dolog sokat romlott, hiszen mind a mágikus ismeretei a gnómnak, mind pedig az, hogy ilyen állapotban mindez könnyedén lehetséges is, meglepő volt a számára. Ezek előre nem várható veszélyek voltak és bár neki ez nem juthatott és jutott eszébe, Jezabiel részéről illendő lett volna tájékoztatni arról, hogy rendelkezik megfelelő mágikus energiákkal arra az esetre, ha az alkimista ellen fordítaná.*
~Persze ez is csak utólagos bölcsesség, aminek az értéke nem ér fel azzal az előrelátással, amire mi szoktunk gondolni, amikor egy embert bölcsnek titulálunk. Viszont, ami a könyvet illeti...~
*Végigsimít az ujjával a bőrkötésen, van pár szabadszellemű gondolata arról, hogy a boszorkány vajon minek a bőrével kötötte be az irományát, de ahogy kivette, nem volt teljesen beszámítható, miközben kiélte a bosszúvágyát. Még mereng egy kicsit az oktató szavain, nem nyugtatta meg a többletinformáció sem, amivel a további komplikációkat vezette fel arra tekintve, ami rá várhat ennek a könyvnek a birtoklásával. A boszorkány halálának a kétessége őt nem győzte meg, miért is tette volna. A könyvet egy wegtoreni árus kezéből hozták el, ő meg nem erőlködött azzal, hogy elmagyarázza, kitől szerezte, de megérzése szerint a boszorkány nem erőlködött azzal, hogy egy ilyen könyvet kiadjon valami kicsinyes játék okán, túl sok információ kerülne az ellenfelei kezére, aminek a fele, nem tűnik hazugságnak, sőt egy részében teljesen bizonyos, hogy megfelel a valóságnak és nem is olyan egyszerű dolgok tekintetében, mint az alapanyagok. Vizsgálja a lapok érdességét, elköröz a tintán és bocsánatos bűnként egy kisebb mintát is vesz a színanyagokból. Meg akarja tudni, hogy mivel is dolgozott az úgynevezett Rannaga, ebből a mentális állapotra utaló jeleket is tervez megtalálni és talán a mágiára is következtethet. Ami meglepő volt, hogy a történések ellenére, a könyv elég tisztának tekinthető, lehet az idő és a száraz hőség kiszárított benne mindent és ettől. De ez nem számít, viszont az igen, hogy megint fogyóba került az alapvető eszközeiből. Pontosabban, pár dolog sajnálatos balesetek következtében, teljesen tönkrement. *