*Választ akart, megkapta. Őszintét, fájdalmasat. Nem a maga számára, de az soha nem volt célja, hogy bántsa a lányt. Nagyon rövid ideje vannak együtt, de valamennyire megkedvelte az egyszerűségét, a vágyait, a hasonló helyzetekben mutatott dacosságát és egyenességét. Valóban sokkal inkább élő, mint a nemes hölgyek többsége. Kezével int neki, hogy telepedjen mellé az ágyra. Talán itt az ideje komolyan beszélniük.*
- Az utolsó, amit akarok, hogy összetörjem a szívedet. És az igazat megvallva nem is látom, hogy képes lennék rá. *Ha már egyszer őszinteségről beszélnek. Jól tartotta Manurit, okkal tette, látja is a félvér háláját, de sosem érezte, hogy a másik igazán vonzódna hozzá. Kapcsolatuk így ha akarna, sem lehetne más, mint érdekalapú.*
- Ha úgy hozná a sors, hogy elválnak az útjaink, akkor sem fogok rólad megfeledkezni *néz bele azokba a mély, sötét szemekbe, mintha csak megnyugtató választ keresne bennük.* - Kapsz ruhákat, lovat, pénzt, amivel megcsinálhatod a saját szerencsédet, annak az oldalán, akivel valóban szeretnéd élni az életedet. *Azaz: a szabadságot.* - Persze csak akkor, ha ezt az utat akarod járni. Amíg mellettem akarsz maradni, sosem foglak elkergetni.