//A sötételf visszatér//
- Bár korábban jöttél volna. *sóhajt fel akaratlanul is, arra gondolva, a csőcseléknek esélye sem lett volna ellenük, ha a Dwirinthalen-ház legjobbjai lettek volna itt aznap a lázadáskor. ~Talán Soraya még ma is élne~ teszi hozzá gondolatban, de rég megtanulta már, nincs értelme azon merengeni, mi lett volna ha. ~Csak a most van, és a szörnyű tény, hogy én lettem a matróna~ jut eszébe, ahogy rokona emlékezteti rá, hogy ez a sokak által oly hőn áhított teher most épp az ő vállát nyomja. Míg a kézfogást örömmel veszi, a térdelés inkább kellemetlen, mint hízelgő számára, így egy kézmozdulattal jelzi is a lánynak, hogy semmi szükség erre, ahogy a testőrökre se*
- Tudok vigyázni magamra. *zárja le részéről a témát, és reméli Neeyiruth is ennyiben hagyja a dolgot. ~Most amúgy is van ennél érdekesebb terítéken~ vet egy pillantást a hímre*
- Egészen pimasz. *ismeri el apró fejbiccentéssel, bár hangjában érezhetően elismerés csendül. Amennyire bosszantja, hogy a betolakodó nem hajlandó engedelmeskedni neki, annyira izgatja is makacs ellenállása. Emellett persze egyetért rokona megállapításával is, a ház sajnos borzalmas állapotban van, a helyrehozásához pedig minden segítség elkél, ezért is folytatja az egyelőre kilátástalannak tűnő beszélgetést a férfival*
- Arany? *somolyog, ahogy a jutalomra terelődik a szó. Bár eleinte azt tervezett ajánlani, ahogy többet tud meg a másikról, úgy jön rá, hogy az ilyesmivel nem érhet célba nála* Ó, nem... már látom, hogy az ilyenek nincsenek hatással rád. Ha egy kicsit is érdekelne a gazdagság, akkor nem itt tengetnéd a napjaidat. *jegyzi meg, ahogy elkezd fel-alá sétálni a teremben, hogy minél jobban felmérje az állapotát*
- Nyugalomról beszélsz, de mégsem tűnsz különösebben nyugodtnak és békésnek. Valami emészt, nem igaz? *áll meg végül ismét a mélységi előtt, viszonozva fojtogató pillantását* Egy métely rág belülről, ami nem hagy pihenni, elszív minden szépet és jót, bármit, ami örömet okozna az életben, míg végül nem marad más, csak a sivár üresség. *bár a férfinak beszél, egy pillanatra ő maga sem biztos benne, vajon továbbra is róla van szó, vagy már önmagáról* Bosszú, nem igaz? Erre vágysz itt a magányos éjszakákon? Hogy megtorold a sérelmet, amit ellened vétettek? *folytatja tovább, próbálva kipuhatolni, mire is vágyhat a férfi, miközben csak reméli, hogy nem feszíti túl a húrt*
- Nem kutya kell, hanem harcostárs. Ha segítesz nekem, én is segítek neked. Ha úgy érzed, akarsz még valamit kezdeni az életeddel és érdekel az ajánlat, keress meg. Itt leszek a közelben. *húzódik félmosolyra az ajka. Bár lehet, a betolakodó egyelőre kisajátította magának a nagytermet, ez közel se jelenti azt, hogy ő vagy Neeyiruth távozna innen, sőt. Igaz, a Vashegyen töltött idő alatt megfordult néha a fejében a gondolat, hogy porig rombolja az egész házat, most már egészen biztos benne, hogy épp az ellenkezőjét fogja tenni*
- Szóval a munka nem kell, de az alamizsna igen? *vonja fel kérdőn a szemöldökét, ahogy a dohányra terelődik a szó, pillanatnyi csalódást érezve, hiszen ennél többet nézett ki a férfiből. ~Lehet, hogy már tényleg menthetetlen~ vet rá még egy utolsó pillantást, majd ha csak az ismeretlen nem gondolja meg magát, hogy az önpusztítás helyett valami hasznosat csinál még az életben, úgy elindul, hogy távozzon a szobából, egy fejbiccentéssel jelezve Neeyiruthnak, hogy tartson vele és vegyék szemügyre, hogy áll a ház többi része.*