OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> Legendaíró pályázat |
20. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2015-01-14 10:25:34
Üzenet elküldve: 2015-01-14 10:25:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 4
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 4
Megszámlálhatatlan sok évvel ezelőtt történt, egy csillagpettyes, felhőtlen nyárestén. Djh'Ibounak takaros út menti fogadója volt, esténként mindig kisebb tömeg verődött össze a söntésben. A kocsmárost mindenki kedvelte víg kedélye, harsogó nevetése és kiváló borai miatt, amikbe, tegyük hozzá, ő is gyakorta belekóstolt. Egész éjjel ott állt a pult mögött és a vendégekkel tréfálkozott, míg kedvenc macskája a könyökénél mászkált, vagy a szabad ég alatt kihelyezett asztalok között járkált és a rendeléseket leste.
Azon az éjszakán furcsa alak téved a fogadóba. Hórihorgas férfi volt, ormótlan, kopott köpenyben és az egyik külső asztalnál foglalt helyet. Eddigre fogadósunk már jó pár korsónyi nedűt küldött a gallérja mögé, tehát igen vidám hangulatban indult a vendég kiszolgálására. Macskája hűségesen surrant utána, ám az ajtón kilépve, inkább az alacsonyan repkedő denevéreket kezdte űzni, minthogy tovább kísérje gazdáját. Djh’Ibou az asztalhoz lépett, köszöntötte a vendéget, de nem tudta megállni kuncogás nélkül, annak ábrázatának látványát. A férfi igen ronda volt. Arcát ezer ránc szabdalta, bőre szürkés volt, turcsi orra felett nagy, ideges szemek sötétlettek. A legmulatságosabb a férfi kopasz fejétől merőlegesen elálló hegyes, élemedett korától kicsit lekonyuló hatalmas fülei voltak. Akaratlanul is a macska által űzött denevérekre emlékeztette az alak, és a sok ital hatására ezt szóvá is tette. Vesztére. A ráncos arcot meggyűrte a harag, a férfi szemei halványan felizzottak. Ellenállhatatlanul mulatságos volt!
Djh’Ibou csak nevetett és nevetett, még akkor is, amikor a nagy hatalmú mágus átka megfogant. A sértett varázsló macskává akarta változtatni a kocsmárost, de még az ő számításába is hiba csúszott. Varázslatának hatósugarán ugyanis egy kósza denevér cikázott át, és összeforrt a még átváltozása közben is kacagó fogadóssal.
Djh’Ibou nagy, bizarr küllemű szörnyeteggé változott, de a nevetést sosem tudta abbahagyni.
A hozzászólás írója (Amienas Chaldarein) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.14 10:28:27
Azon az éjszakán furcsa alak téved a fogadóba. Hórihorgas férfi volt, ormótlan, kopott köpenyben és az egyik külső asztalnál foglalt helyet. Eddigre fogadósunk már jó pár korsónyi nedűt küldött a gallérja mögé, tehát igen vidám hangulatban indult a vendég kiszolgálására. Macskája hűségesen surrant utána, ám az ajtón kilépve, inkább az alacsonyan repkedő denevéreket kezdte űzni, minthogy tovább kísérje gazdáját. Djh’Ibou az asztalhoz lépett, köszöntötte a vendéget, de nem tudta megállni kuncogás nélkül, annak ábrázatának látványát. A férfi igen ronda volt. Arcát ezer ránc szabdalta, bőre szürkés volt, turcsi orra felett nagy, ideges szemek sötétlettek. A legmulatságosabb a férfi kopasz fejétől merőlegesen elálló hegyes, élemedett korától kicsit lekonyuló hatalmas fülei voltak. Akaratlanul is a macska által űzött denevérekre emlékeztette az alak, és a sok ital hatására ezt szóvá is tette. Vesztére. A ráncos arcot meggyűrte a harag, a férfi szemei halványan felizzottak. Ellenállhatatlanul mulatságos volt!
Djh’Ibou csak nevetett és nevetett, még akkor is, amikor a nagy hatalmú mágus átka megfogant. A sértett varázsló macskává akarta változtatni a kocsmárost, de még az ő számításába is hiba csúszott. Varázslatának hatósugarán ugyanis egy kósza denevér cikázott át, és összeforrt a még átváltozása közben is kacagó fogadóssal.
Djh’Ibou nagy, bizarr küllemű szörnyeteggé változott, de a nevetést sosem tudta abbahagyni.
A hozzászólás írója (Amienas Chaldarein) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.14 10:28:27
19. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2015-01-11 13:42:45
Üzenet elküldve: 2015-01-11 13:42:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
Lidércfények a mocsárban.
Csak a mocsári révész, és emberei ismerik ezt a történetet, na meg persze az ingovány szélén épült őrház katonái. Mikor éjjel leszáll a köd, az itt élő emberek mind bezárkóznak, s bárki ember fia kopog be ajtajukon, vagy kér bebocsátást, fülük botját sem mozdítják rá.
Ilyen ködös éjjeleken, mikor az ég fekete, de a mocsár alant tejben úszik, még a békák sem brekegnek, a szúnyogok sem zümmögnek. Halvány zöldes villanások, lidércfények jelennek meg a ködben. Azt mesélik, ezek egy ős régen lezajlott csatában meghalt harcosok lelkei. Akkoriban még zöld mező terült el itt, és a megütköző felek mértéktelenül gazdagok voltak. Még lovaik vértezete is aranyveretes, smaragd, rubin, topáz, zafír, gyémánt berakásos ragyogó vagyon volt. Fegyvereik bámulatosan megmunkált ezüst, arany futtatásos, acél, mithrill mestermunkák voltak réz, bronz futtatással, vésett rúnákkal, szövegekkel, indafonat díszítéssel. Később víz öntötte el a területet, magával hozta iszapos hordalékát, s a kialakuló mocsár magába zárta a kincseket. Ám maga a háború is még több vagyonért zajlott, s a harcosok haláluk után sem tudtak lemondani értékeikről, ezért bolyonganak ott. Ha valaki követ egyet, az elvezeti saját kincseihez, ám bárki szaladt valaha is utánuk, soha többé nem került ki a mocsárból. A köd egyszer csak felszállt, de a lidércfények s kalandorok eltűntek.
Csak a mocsári révész, és emberei ismerik ezt a történetet, na meg persze az ingovány szélén épült őrház katonái. Mikor éjjel leszáll a köd, az itt élő emberek mind bezárkóznak, s bárki ember fia kopog be ajtajukon, vagy kér bebocsátást, fülük botját sem mozdítják rá.
Ilyen ködös éjjeleken, mikor az ég fekete, de a mocsár alant tejben úszik, még a békák sem brekegnek, a szúnyogok sem zümmögnek. Halvány zöldes villanások, lidércfények jelennek meg a ködben. Azt mesélik, ezek egy ős régen lezajlott csatában meghalt harcosok lelkei. Akkoriban még zöld mező terült el itt, és a megütköző felek mértéktelenül gazdagok voltak. Még lovaik vértezete is aranyveretes, smaragd, rubin, topáz, zafír, gyémánt berakásos ragyogó vagyon volt. Fegyvereik bámulatosan megmunkált ezüst, arany futtatásos, acél, mithrill mestermunkák voltak réz, bronz futtatással, vésett rúnákkal, szövegekkel, indafonat díszítéssel. Később víz öntötte el a területet, magával hozta iszapos hordalékát, s a kialakuló mocsár magába zárta a kincseket. Ám maga a háború is még több vagyonért zajlott, s a harcosok haláluk után sem tudtak lemondani értékeikről, ezért bolyonganak ott. Ha valaki követ egyet, az elvezeti saját kincseihez, ám bárki szaladt valaha is utánuk, soha többé nem került ki a mocsárból. A köd egyszer csak felszállt, de a lidércfények s kalandorok eltűntek.
18. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2015-01-11 05:03:12
Üzenet elküldve: 2015-01-11 05:03:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
A könnyező szűz szobra
Nap karavánpihenőben azt rebesgetik a vének, hogy gyógyító hatású szobor rejtezik a településtől keletre lévő hegyekben.
Laneia elf hajadon a napnál is szépségesebb volt. Arca sugárzott, s mosolyt csalt másokéra. Még a legmogorvábbak is elérzékenyültek érintése, vagy hangja nyomán. Kecses lábai nyomán sűrű, szivárványvirágba borult a föld még a legterméketlenebb területeken is. Szeretett egy nemes szívű lovagot Waltont, aki tengernyi hősi tettet hajtott végre. Egy napon azonban, mikor egy kegyetlen herceg megkívánta Laneiát, seregét küldte, hogy hozzák el neki a lányt, és Walton egymaga szállt szembe velük. Vitézül küzdött, s oly sokukat levágta, hogy már-már megfutamodtak dicsőségére, ám ekkor egy orgyilkos páncéljának résén mérgezett tőrével megsebezte. Még elűzte ellenfeleit a lovag, aztán kedvese előtt térdre rogyott, s az szerelmes könnyeivel mosta a férfi arcát, és sebeit, aki ettől meggyógyult.
Ám ahogy az idő múlt az ember lovag egyre öregedett, az elf lány pedig cseppet sem változott. Egy napon Walton büszke öreg korban dicsőségtől övezve elhunyt, s magával ragadta Laneia szívéből a szeretetet a túlvilágra. Ekkor vándorolt ki a lány a hegyekbe, s szíve lassan kővé dermedt, majd egy éjjel, mikor egy szikláról a holdat nézte, s megemlékezett szerelméről, végleg szoborrá merevedett.
Azóta is ott áll valahol a hegyekben, s ha haldoklót visznek elé, és megsiratja valaki, akár egyetlen ember kinek fájna halála, a szobor ismét könnyezni kezd, s ezt a könnyet a sebbe kell kenni. Akit megszán Laneia szobra kap egy második esélyt, hogy éljen, és szeressen.
Nap karavánpihenőben azt rebesgetik a vének, hogy gyógyító hatású szobor rejtezik a településtől keletre lévő hegyekben.
Laneia elf hajadon a napnál is szépségesebb volt. Arca sugárzott, s mosolyt csalt másokéra. Még a legmogorvábbak is elérzékenyültek érintése, vagy hangja nyomán. Kecses lábai nyomán sűrű, szivárványvirágba borult a föld még a legterméketlenebb területeken is. Szeretett egy nemes szívű lovagot Waltont, aki tengernyi hősi tettet hajtott végre. Egy napon azonban, mikor egy kegyetlen herceg megkívánta Laneiát, seregét küldte, hogy hozzák el neki a lányt, és Walton egymaga szállt szembe velük. Vitézül küzdött, s oly sokukat levágta, hogy már-már megfutamodtak dicsőségére, ám ekkor egy orgyilkos páncéljának résén mérgezett tőrével megsebezte. Még elűzte ellenfeleit a lovag, aztán kedvese előtt térdre rogyott, s az szerelmes könnyeivel mosta a férfi arcát, és sebeit, aki ettől meggyógyult.
Ám ahogy az idő múlt az ember lovag egyre öregedett, az elf lány pedig cseppet sem változott. Egy napon Walton büszke öreg korban dicsőségtől övezve elhunyt, s magával ragadta Laneia szívéből a szeretetet a túlvilágra. Ekkor vándorolt ki a lány a hegyekbe, s szíve lassan kővé dermedt, majd egy éjjel, mikor egy szikláról a holdat nézte, s megemlékezett szerelméről, végleg szoborrá merevedett.
Azóta is ott áll valahol a hegyekben, s ha haldoklót visznek elé, és megsiratja valaki, akár egyetlen ember kinek fájna halála, a szobor ismét könnyezni kezd, s ezt a könnyet a sebbe kell kenni. Akit megszán Laneia szobra kap egy második esélyt, hogy éljen, és szeressen.
17. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2015-01-11 04:25:29
Üzenet elküldve: 2015-01-11 04:25:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 17
A szeretet fái
Egyszer réges-régen Artheniorban élt egy jóképű bárd, aki reménytelenül beleszeretett egy nemes úr tündérszép leányába. Taramia hosszú hollóhaja térdhajlatáig leért, mindig gondosan fésülve. Szemei égszínkéken tükrözték a csillagok fényét, s bőre a legpuhább selyemnél is finomabb volt. Nap mint nap a legjobb kelmékből készült meseszépen hímzett fűzős, fodros szoknyájú ruhákban mutatkozott, ám természete jóságos, és végtelenül kedves volt.
Orwal első pillanatban halálosan beleszeretett a lányba, ám nem mert mutatkozni előtte, nehogy az elutasítsa közeledését. Éjjelente a sötétben meg-megjelent ablaka alatt, hogy csodálatos hárfájával kísérve énekszóval tegyen tanúbizonyságot szerelméről, ám mindig eltűnt, ha Taramia kiszaladt elé.
Egy napon azonban a lány furfangos cselt eszelt ki. Maga helyett cselédlányát állította az ablakba, s a ház udvarában bújt el, hogy meglesse Orwalt. Jött az ifjú szerelmes azon az éjjelen is, és mikor a lány meglátta az ő kebelében is olthatatlan tűz gyúlt. Felfedte hát magát az ifjú előtt, s szerelmes csókkal köszöntötte.
Taramia unszolására Orwal elszánta magát a leánykérésre, ám a lány apja halállal fenyegette, s tiltotta szerelmüket, így elszöktek, ki a vadonba. Ott vadállatok támadtak rájuk, ám Orwal hárfájában csodás mágia rejtezett, s dallamára mind a ragadozók megjámborodtak. Többé már nem volt hova menniük, így kétségbeesésükben fákká alakultak. Összeölelkező ágaik közt ma is ott a hárfa, melyen ha vadaktól üldözött utazó csihol dallamot, nyugalomra lel. Hosszú ideje már, hogy ez a legenda terjeng Arthenior erdejéről a környék utazóinak száján.
A hozzászólás írója (Than Bental Aganor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.11 04:27:13
Egyszer réges-régen Artheniorban élt egy jóképű bárd, aki reménytelenül beleszeretett egy nemes úr tündérszép leányába. Taramia hosszú hollóhaja térdhajlatáig leért, mindig gondosan fésülve. Szemei égszínkéken tükrözték a csillagok fényét, s bőre a legpuhább selyemnél is finomabb volt. Nap mint nap a legjobb kelmékből készült meseszépen hímzett fűzős, fodros szoknyájú ruhákban mutatkozott, ám természete jóságos, és végtelenül kedves volt.
Orwal első pillanatban halálosan beleszeretett a lányba, ám nem mert mutatkozni előtte, nehogy az elutasítsa közeledését. Éjjelente a sötétben meg-megjelent ablaka alatt, hogy csodálatos hárfájával kísérve énekszóval tegyen tanúbizonyságot szerelméről, ám mindig eltűnt, ha Taramia kiszaladt elé.
Egy napon azonban a lány furfangos cselt eszelt ki. Maga helyett cselédlányát állította az ablakba, s a ház udvarában bújt el, hogy meglesse Orwalt. Jött az ifjú szerelmes azon az éjjelen is, és mikor a lány meglátta az ő kebelében is olthatatlan tűz gyúlt. Felfedte hát magát az ifjú előtt, s szerelmes csókkal köszöntötte.
Taramia unszolására Orwal elszánta magát a leánykérésre, ám a lány apja halállal fenyegette, s tiltotta szerelmüket, így elszöktek, ki a vadonba. Ott vadállatok támadtak rájuk, ám Orwal hárfájában csodás mágia rejtezett, s dallamára mind a ragadozók megjámborodtak. Többé már nem volt hova menniük, így kétségbeesésükben fákká alakultak. Összeölelkező ágaik közt ma is ott a hárfa, melyen ha vadaktól üldözött utazó csihol dallamot, nyugalomra lel. Hosszú ideje már, hogy ez a legenda terjeng Arthenior erdejéről a környék utazóinak száján.
A hozzászólás írója (Than Bental Aganor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.11 04:27:13
16. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2015-01-04 13:48:18
Üzenet elküldve: 2015-01-04 13:48:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
A földművesek védőszelleme
A föld városának környékén számon tartanak egy legendát egy névtelen szellemlényről.
Anyák mesélik gyerekeiknek a történetet, épp úgy mint ahogy a kocsmában kiáltva világosítják fel a jött-ment vándorokat a fáradt parasztok.
A történet szerint, egy magányos szellem járta a világot, aki irigyelte az emberek boldogságát, ezért eldöntötte, hogy testet farag magának a legmagasabb hegy csúcsából. A fagyos sziklából emberformát alkotván megszállta azt, és elindult az emberek közé. Mielőtt elérhette volna a hegy aljában élőket, az istenek észrevették, hogy mire készül, ezért az idők végezetéig odaláncolták a testét, ahonnan kifaragta azt.
A kegyetlen időjárás ellen védőfalként álló hegylánc csúcsánál tornyosulnak a legsötétebb felhők, és minden nap büntetik a szellemet.
A szellem a hegy csúcsáról nézett le az emberekre, egy percig sem fordítva hátat nekik. Föld és ég között ülve óvta az embereket az istenek haragjától.
A kíméletlen környéken élő földművesek védőszellemükként tisztelik.
Persze az egész csak legenda, –zárja le a ma embere– minden megmagyarázható azzal, hogy a hegy felfogja a szeleket és a csapadékot.
De akik a hegyekben jártak, és elég mélyre jutottak ahhoz, hogy megpillantsák a csúcsot, megesküdnek egytől egyig, hogy a saját szemükkel látták, ott ül törökülésben a szoborrá dermedt test és minden lépésüket óvva figyeli.
A hozzászólás írója (Vothug Graman) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.04 15:27:04
A föld városának környékén számon tartanak egy legendát egy névtelen szellemlényről.
Anyák mesélik gyerekeiknek a történetet, épp úgy mint ahogy a kocsmában kiáltva világosítják fel a jött-ment vándorokat a fáradt parasztok.
A történet szerint, egy magányos szellem járta a világot, aki irigyelte az emberek boldogságát, ezért eldöntötte, hogy testet farag magának a legmagasabb hegy csúcsából. A fagyos sziklából emberformát alkotván megszállta azt, és elindult az emberek közé. Mielőtt elérhette volna a hegy aljában élőket, az istenek észrevették, hogy mire készül, ezért az idők végezetéig odaláncolták a testét, ahonnan kifaragta azt.
A kegyetlen időjárás ellen védőfalként álló hegylánc csúcsánál tornyosulnak a legsötétebb felhők, és minden nap büntetik a szellemet.
A szellem a hegy csúcsáról nézett le az emberekre, egy percig sem fordítva hátat nekik. Föld és ég között ülve óvta az embereket az istenek haragjától.
A kíméletlen környéken élő földművesek védőszellemükként tisztelik.
Persze az egész csak legenda, –zárja le a ma embere– minden megmagyarázható azzal, hogy a hegy felfogja a szeleket és a csapadékot.
De akik a hegyekben jártak, és elég mélyre jutottak ahhoz, hogy megpillantsák a csúcsot, megesküdnek egytől egyig, hogy a saját szemükkel látták, ott ül törökülésben a szoborrá dermedt test és minden lépésüket óvva figyeli.
A hozzászólás írója (Vothug Graman) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.04 15:27:04
15. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-13 15:24:49
Üzenet elküldve: 2014-12-13 15:24:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 5
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 5
A Fürdő lakója
A felszolgálók gyakran rebesgetik egymás között a kora reggel és késő esti történéseket. Mikor a Fürdő üres és a szolgálók zöme is még valahol a város utcáit rója a munkahelye felé, a jelenlévők furcsa dolgokat észlelnek. Hirtelen kialvó fáklyák, sötét árnyak, mégsem erről pletykálnak. Egyesek állítják, hogy mikor egyedül maradtak a medencéknél, minden ok nélkül a víz hullámzani kezd az összes medencében. Aztán hirtelen minden lenyugszik, de ha a víz fölé hajoltak, a tükörképük helyett egy fiatal fiú nézett vissza rájuk. Néhány fiatal kezdő felszolgáló el is tűnt, és utánuk csak egy tócsát találtak valamelyik medence mellett.
Egyesek azt rebesgetik, hogy az egyik medencébe fulladt még régebben egy fiú, és az ő lelke kísérti a Fürdőt. Mások emberrablók varázslatát gyanítják a háttérben. Ám bizonyítani még senki sem tudott semmit.
A felszolgálók gyakran rebesgetik egymás között a kora reggel és késő esti történéseket. Mikor a Fürdő üres és a szolgálók zöme is még valahol a város utcáit rója a munkahelye felé, a jelenlévők furcsa dolgokat észlelnek. Hirtelen kialvó fáklyák, sötét árnyak, mégsem erről pletykálnak. Egyesek állítják, hogy mikor egyedül maradtak a medencéknél, minden ok nélkül a víz hullámzani kezd az összes medencében. Aztán hirtelen minden lenyugszik, de ha a víz fölé hajoltak, a tükörképük helyett egy fiatal fiú nézett vissza rájuk. Néhány fiatal kezdő felszolgáló el is tűnt, és utánuk csak egy tócsát találtak valamelyik medence mellett.
Egyesek azt rebesgetik, hogy az egyik medencébe fulladt még régebben egy fiú, és az ő lelke kísérti a Fürdőt. Mások emberrablók varázslatát gyanítják a háttérben. Ám bizonyítani még senki sem tudott semmit.
14. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-13 10:26:14
Üzenet elküldve: 2014-12-13 10:26:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 10
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 10
Arthenior kincse
A szóbeszéd még abból az időből származik, mikor a város még fiatal volt. Még nem lehetett látni olyan házat, amire az idő rátehette volna vasfogát. Arthenior egyre csak növekedett, szépült gazdagodott. De a pénz fénye épp oly könnyen vonzotta a csalókat és tolvajokat, mint gyertyaláng a lepkét. Aztán egyre több sikeres rablásról és lopásról keltek szárnyra a hírek. Egyre merészebbek és egyre nagyobb vagyonok tűntek el. Majd megjelent a jel. Ezután a tetthelyeken egy-egy aranypénzt találtak. És a pletyka szárnyra kélt, a félelem pedig állandósult. Végül, a polgárok összefogtak. Mégsem járja, hogy a nehezen keresett pénzüket galád csirkefogók kaparintsák meg. Az egyik nagy tiszteletnek örvendő helyi varázsló felajánlotta, hogy egy nagy erejű varázslattal elrejti a kincseket. Így is lett. Mivel már nem volt senkinél nagyobb vagyon, az események leülepedtek, majd teljesen elhaltak és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Tehát már nem volt szükség a varázsló védelmére. Mikor azonban a házához értek senkit sem találtak, beleértve a vagyonukat sem. Dühödt csőcselékként dúlták fel a várost, de így sem értek célt. Végül szembe kellett nézniük a ténnyel, saját akaratukból adták oda a pénzüket a tolvajnak. Majd néhány napra rá, az egyik napokban leégett, üres ház romjai környékén aranytallérok bújtak elő a földből, ékszerek, drágakövek csillogtak a széndarabok között. Senki sem tudta, mi történhetett, de nem is érdekelte őket, a pénzük megkerült, sőt még több is. Egyes feltételezések szerint a varázsló összecsapott a tolvajokkal, majd a tűzben mind meghaltak. Mások szerint a tolvaj varázslót csak utolérte a végzete. Egy biztos, a mostani Szegénynegyed egyik régi romjai között gyakran találni néhány régi érmét a sárban, amik a legnagyobb hidegben is szinte égetik a szerencsés megtaláló kezét, de aki a romok közt kezd kutatni kapzsi vágyaktól hajtva, azzal mindig nagy szerencsétlenségek történnek.
A szóbeszéd még abból az időből származik, mikor a város még fiatal volt. Még nem lehetett látni olyan házat, amire az idő rátehette volna vasfogát. Arthenior egyre csak növekedett, szépült gazdagodott. De a pénz fénye épp oly könnyen vonzotta a csalókat és tolvajokat, mint gyertyaláng a lepkét. Aztán egyre több sikeres rablásról és lopásról keltek szárnyra a hírek. Egyre merészebbek és egyre nagyobb vagyonok tűntek el. Majd megjelent a jel. Ezután a tetthelyeken egy-egy aranypénzt találtak. És a pletyka szárnyra kélt, a félelem pedig állandósult. Végül, a polgárok összefogtak. Mégsem járja, hogy a nehezen keresett pénzüket galád csirkefogók kaparintsák meg. Az egyik nagy tiszteletnek örvendő helyi varázsló felajánlotta, hogy egy nagy erejű varázslattal elrejti a kincseket. Így is lett. Mivel már nem volt senkinél nagyobb vagyon, az események leülepedtek, majd teljesen elhaltak és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Tehát már nem volt szükség a varázsló védelmére. Mikor azonban a házához értek senkit sem találtak, beleértve a vagyonukat sem. Dühödt csőcselékként dúlták fel a várost, de így sem értek célt. Végül szembe kellett nézniük a ténnyel, saját akaratukból adták oda a pénzüket a tolvajnak. Majd néhány napra rá, az egyik napokban leégett, üres ház romjai környékén aranytallérok bújtak elő a földből, ékszerek, drágakövek csillogtak a széndarabok között. Senki sem tudta, mi történhetett, de nem is érdekelte őket, a pénzük megkerült, sőt még több is. Egyes feltételezések szerint a varázsló összecsapott a tolvajokkal, majd a tűzben mind meghaltak. Mások szerint a tolvaj varázslót csak utolérte a végzete. Egy biztos, a mostani Szegénynegyed egyik régi romjai között gyakran találni néhány régi érmét a sárban, amik a legnagyobb hidegben is szinte égetik a szerencsés megtaláló kezét, de aki a romok közt kezd kutatni kapzsi vágyaktól hajtva, azzal mindig nagy szerencsétlenségek történnek.
13. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-11 10:26:25
Üzenet elküldve: 2014-12-11 10:26:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 90
OOC üzenetek: 33
IC üzenetek: 90
OOC üzenetek: 33
A holtak ura
Réges-rég volt egy Dernathor nevű mágus, aki képes volt a holtakat csatába szólítani az oldalán. Ezt úgy tehette meg, hogy talált egy pergament, amin le volt írva, hogy hogyan lehelhet új életet egy halott csontjaiba. Ezt továbbfejlesztette az igen romlott lelkületű Dernathor, majd egy varázstekercsre írta le a művét. Dernathor sírja a Csonttemetőben van elrejtve a tekerccsel együtt. Soha senki nem akadt még rá, akik megpróbálták belehaltak. Van egy versike az artheniori templom mágusokról szóló enciklopédiában a Dernathorról szóló részben, ami állítólag a sírhoz vezet, de mivel még senki sem tért vissza, nem lehet tudni, hogy mennyire hiteles.
„A sárga csontoknál, ahol az út kettéválik,
A Csonttemető mélye hangosan kiált.
Vándor, ha Őt keresed, kövesd a varjút,
Kinek szemében mélyvörös fény gyúlt.”
Réges-rég volt egy Dernathor nevű mágus, aki képes volt a holtakat csatába szólítani az oldalán. Ezt úgy tehette meg, hogy talált egy pergament, amin le volt írva, hogy hogyan lehelhet új életet egy halott csontjaiba. Ezt továbbfejlesztette az igen romlott lelkületű Dernathor, majd egy varázstekercsre írta le a művét. Dernathor sírja a Csonttemetőben van elrejtve a tekerccsel együtt. Soha senki nem akadt még rá, akik megpróbálták belehaltak. Van egy versike az artheniori templom mágusokról szóló enciklopédiában a Dernathorról szóló részben, ami állítólag a sírhoz vezet, de mivel még senki sem tért vissza, nem lehet tudni, hogy mennyire hiteles.
„A sárga csontoknál, ahol az út kettéválik,
A Csonttemető mélye hangosan kiált.
Vándor, ha Őt keresed, kövesd a varjút,
Kinek szemében mélyvörös fény gyúlt.”
12. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-10 10:21:44
Üzenet elküldve: 2014-12-10 10:21:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Sokan vannak Artheniorban, akik a teliholdas éjszakákat a mágia fekete napjainak tartják. Igaz, sokan erre tudományos magyarázattal is szolgáltak, de így is vannak, akik összeesküvést sejtenek a háttérben.
A rossz nyelvek szerint van egy főpap, akit még senki se látott, s aki mindenkinél hatalmasabb erővel rendelkezik, s ez nem véletlen. Minden teliholdas éjjelen körbejárja a várost, mágiaismerő személyek után kutatva, s akiben ott van a tehetség legkisebb szikrája, annak, egy csak általa ismert varázslattal, magába szívja az erejét, s minden tudását. Ezzel akarják magyarázni, hogy a levegő városában már sokkal több az átutazó s a vándor, mint a mágus. Sőt, olyat is lehetett már hallani, hogy egy vöröshajú nő segíti a "munkáját", s bárki, aki a férfi útjába áll, azt megöli. Nem is csoda, hogy sokan úgy gondolják, a főpap az első, akinek sikerült megidéznie egy eredart, aki be is hódol neki. S hogy ez igaz? Csak úgy tudhatod meg, ha megkérdezed a vörös nőt, aki fényes éhszakán járja a szűk sikátorokat...
A hozzászólás írója (Tania Dolwer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.10 10:23:11
A rossz nyelvek szerint van egy főpap, akit még senki se látott, s aki mindenkinél hatalmasabb erővel rendelkezik, s ez nem véletlen. Minden teliholdas éjjelen körbejárja a várost, mágiaismerő személyek után kutatva, s akiben ott van a tehetség legkisebb szikrája, annak, egy csak általa ismert varázslattal, magába szívja az erejét, s minden tudását. Ezzel akarják magyarázni, hogy a levegő városában már sokkal több az átutazó s a vándor, mint a mágus. Sőt, olyat is lehetett már hallani, hogy egy vöröshajú nő segíti a "munkáját", s bárki, aki a férfi útjába áll, azt megöli. Nem is csoda, hogy sokan úgy gondolják, a főpap az első, akinek sikerült megidéznie egy eredart, aki be is hódol neki. S hogy ez igaz? Csak úgy tudhatod meg, ha megkérdezed a vörös nőt, aki fényes éhszakán járja a szűk sikátorokat...
A hozzászólás írója (Tania Dolwer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.10 10:23:11
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-10 00:50:13
Üzenet elküldve: 2014-12-10 00:50:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
A fekete monolithok keletkezésének ideje még a világot megrázó és fajok sorsáról döntő földrengéshez tehető, mondhatni a földből bújtak elő, meglyuggatva az ismert és ismeretlen területek arculatát. Ezen hosszú, sötét tornyok egyöntetűek, egy különleges, az obszidiánnál is sötétebb anyagból állva szabályos alapú, tetején megcsonkított gúlaként meredeznek az ég felé, nem tudni milyen mélyről. Először tisztelni kezdték az ismeretlen jelenéseket, majd elmosódott a jelentőségük. Rengeteg idő kellett, mire felfedezték az oszlopot alkotó fém különleges tulajdonságait. Állítólag az ebből készült tárgyak és megerősített épületek teljesen ellenálltak a legkeményebb fizikai hatásoknak, valamint a legpusztítóbb mágiáknak is. Amint ezt felismerték, bontani kezdték őket. Hogy miképpen, csak feltételezések vannak. Elrugaszkodott képzetek szerint többségi részét a Grombar kastély falmaradványaiban őrzik, amikor a kastély ősi urának a szeszélye bezúzatta ezeket, a maradék pedig már elveszett (vagy csak annak hitt) fegyverek alapvető anyaga. Természetesen még ha így is lenne, az úr keze sem érhetett el mindenhova, így nincs veszve az esélye annak, hogy egy szerencsés vándor belebotoljon egy ilyen 'építménybe'.
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-09 20:03:29
Üzenet elküldve: 2014-12-09 20:03:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 844
OOC üzenetek: 1416
IC üzenetek: 844
OOC üzenetek: 1416
Mi volt azelőtt, hogy ideérkezett a Föld Őrzője, vagy a Fák Őrzője? Mi volt az elfek előtt?
Az általánosságban elfogadott tény, hogy azelőtt csak az állatok és a növények léteztek Lanawinon. De mi van, ha máshogy volt?
Egy ősi csoport, kik főként óriásokból állnak azt a mondhatni "vallást" állítják, hogy mielőtt megérkeztek volna a népek Lanawinra, azelőtt olyan óriások éltek itt, akiknek az egész testüket átjárta a mágia, úgy használták azt már a gyerekek, mint ma egy évtizedekig fáradozott bölcs mágus.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor hova tűntek el?
Erre már a korábbiaknál sem tudják pontosabban a választ, de egyesek szentül állítják, hogy írásokat találtak az eltűnésük okairól.
Az írásokban az áll, hogy mindegyik óriás nemes egyszerűséggel egyesült a világgal, és eltűnt. Ezeknek mai napig megmaradtak a nyomai.
Többek között: az Artheniori erdőben található szabályos kör alakú tisztás, a Krentaur- barlangrendszer és még sorolhatnám...
Azt mondják, hogy az utolsó is végleg távozott Lanawinról, mikor megjelentek az első elfek.
Persze ez is csak egy nézet, bárkinek lehet más gondolata, de lehet, hogy igaz...
Az általánosságban elfogadott tény, hogy azelőtt csak az állatok és a növények léteztek Lanawinon. De mi van, ha máshogy volt?
Egy ősi csoport, kik főként óriásokból állnak azt a mondhatni "vallást" állítják, hogy mielőtt megérkeztek volna a népek Lanawinra, azelőtt olyan óriások éltek itt, akiknek az egész testüket átjárta a mágia, úgy használták azt már a gyerekek, mint ma egy évtizedekig fáradozott bölcs mágus.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor hova tűntek el?
Erre már a korábbiaknál sem tudják pontosabban a választ, de egyesek szentül állítják, hogy írásokat találtak az eltűnésük okairól.
Az írásokban az áll, hogy mindegyik óriás nemes egyszerűséggel egyesült a világgal, és eltűnt. Ezeknek mai napig megmaradtak a nyomai.
Többek között: az Artheniori erdőben található szabályos kör alakú tisztás, a Krentaur- barlangrendszer és még sorolhatnám...
Azt mondják, hogy az utolsó is végleg távozott Lanawinról, mikor megjelentek az első elfek.
Persze ez is csak egy nézet, bárkinek lehet más gondolata, de lehet, hogy igaz...
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-05 19:34:04
Üzenet elküldve: 2014-12-05 19:34:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 21
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 21
A történetem a messzi-messzi nyugatról szól, a hófödte ormok, az ég felé tornyosodó szirtek tájáról, mely felé kevesen mennek, és még kevesebben térnek vissza. Ez a vidék őrzi ugyanis a kezdeteket, a fehér folt, melyről nincs térkép, amely mit sem változott, mióta csak világ a világ. Egyetlen ősi szabály uralkodhat eme táj felett, az erősebb győz, a gyengébb elbukik.
A legenda szerint, az utóbbi ezer évben egyetlen vándor érkezett Artheniorba erről a vidékről, egy soha nem látott gyönyörűségű hóhajú, hóbőrű leány, kinek vöröslő íriszei a vért is megfagyasztják az élőlényekben. Senki sem tudja, miért jött, mire képes, még a nevét sem ismerik, de sok feljegyzésben írnak róla, örökké az árnyékból figyel, és sosem avatkozik közbe. Sokféle elképzelés létezik, talán az istenek hírnöke, a nyugatiak kéme, vagy az ősi szellemek egyike...? Egyetlen dolog biztos csak kilétét illetően, háromszáz évente kel át az északnyugati kapun, átjárva a két világ közt, kutatva valami után, amit soha sem talál meg, mégsem állapodik meg sehol, mintha nem is látná a korokat, melyek fölött elhalad, arca semmiféle érzelmet nem mutat. Nem tudni miért, de állítólag, ha egy oda nem illő lényt engednek át a kapun, a sötétségből vörösen izzó tekintettel lép elő, és magát Őrzőként emlegetve üldözi el azt. Ennek a történetnek bizonyságáról persze csak az őrök tudhatnak, akik pedig lelkesen riogatják vele a túlzottan kalandvágyó szellemű ifjoncokat.
A legenda szerint, az utóbbi ezer évben egyetlen vándor érkezett Artheniorba erről a vidékről, egy soha nem látott gyönyörűségű hóhajú, hóbőrű leány, kinek vöröslő íriszei a vért is megfagyasztják az élőlényekben. Senki sem tudja, miért jött, mire képes, még a nevét sem ismerik, de sok feljegyzésben írnak róla, örökké az árnyékból figyel, és sosem avatkozik közbe. Sokféle elképzelés létezik, talán az istenek hírnöke, a nyugatiak kéme, vagy az ősi szellemek egyike...? Egyetlen dolog biztos csak kilétét illetően, háromszáz évente kel át az északnyugati kapun, átjárva a két világ közt, kutatva valami után, amit soha sem talál meg, mégsem állapodik meg sehol, mintha nem is látná a korokat, melyek fölött elhalad, arca semmiféle érzelmet nem mutat. Nem tudni miért, de állítólag, ha egy oda nem illő lényt engednek át a kapun, a sötétségből vörösen izzó tekintettel lép elő, és magát Őrzőként emlegetve üldözi el azt. Ennek a történetnek bizonyságáról persze csak az őrök tudhatnak, akik pedig lelkesen riogatják vele a túlzottan kalandvágyó szellemű ifjoncokat.
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-05 18:09:02
Üzenet elküldve: 2014-12-05 18:09:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Hajdanán, mikor még nem léteztek sem elfek, sem törpék, és Lanawin csak egy jövőkép volt, a Nagy Sötétségben, amit ma Égnek hívnak, éldegélt egy csillagszemű öreg, az Ősisten. Magán kívül egyetlen társasága a Sötétség volt, ami egyre inkább terjeszkedett, és koromfekete karmai már mardosták Ősisten kaporszakállát. Gondolt egyet, és egyik szemét összemorzsolta, majd szerte szórta az égbolton, hogy ragyogjanak, míg az örökkévalóság el nem telik. Ezzel megszülettek a csillagok.
De a Sötétség nem hagyta annyiban. A csillagok fényét megpróbálta elemészteni, és addig-addig halványította őket, mígnem fenséges ragyogásuk csak apró fehér pontokká szűkült, és körülöttük mind a feketeség uralkodott. Volt egy csillag, aki mindegyiknél nagyobb morzsa volt Ősisten szeméből, őt nem tudta elemészteni a sötétség. Ma ezt hívják a Holdnak.
Ezt nem hagyhatta annyiban az Ősisten. Elment a Sötétséghez, és egyezséget kötött vele, hogy uralkodása ne tartson tovább az örökkévalóság hatod pillanatánál, és cserébe ő feláldozza szeme világát, hogy az örökkévalóság hatod pillanatáig ő uralkodhasson. És így váltakoznak az örökkévalóság hatod pillanatai után, mígnem megszületett a Nappal és az Éjszaka.
Vakon, de harmóniában élt már a vén isten, ámbátor nagyon magányos volt. Először megteremtette elsőszülött lányát, Wylnurana-t, a Fény Istenét, hogy őrizze a nappalok és éjszakák egyensúlyát. Aztán ikreket teremtett, Gurgothaar-t és Barmadhuur-t, hogy teremtsenek világot, amelyet az Ősistenről, Lanawin-ról neveztek el apjuk tiszteletére. Megteremtette egyik legkedvesebb fiát, a Mágiát, aki a Föld Védőjét és a Fák Őrzőjét teremtette.
Eme gyermekek összefogtak, és a Sziklák Ura, meg a Barlangok Asszonya megteremtették a földet, a Mágia benépesítette azt, a Fény Istennője gondoskodott a békéjéről és a két Őrző pedig az élet fennmaradásáról.
Az Ősisten pedig feláldozta testét gyermekeiért, ők pedig hálából felültették a csillagokra, és azóta a Figyelő névvel hallatják.
De a Sötétség nem hagyta annyiban. A csillagok fényét megpróbálta elemészteni, és addig-addig halványította őket, mígnem fenséges ragyogásuk csak apró fehér pontokká szűkült, és körülöttük mind a feketeség uralkodott. Volt egy csillag, aki mindegyiknél nagyobb morzsa volt Ősisten szeméből, őt nem tudta elemészteni a sötétség. Ma ezt hívják a Holdnak.
Ezt nem hagyhatta annyiban az Ősisten. Elment a Sötétséghez, és egyezséget kötött vele, hogy uralkodása ne tartson tovább az örökkévalóság hatod pillanatánál, és cserébe ő feláldozza szeme világát, hogy az örökkévalóság hatod pillanatáig ő uralkodhasson. És így váltakoznak az örökkévalóság hatod pillanatai után, mígnem megszületett a Nappal és az Éjszaka.
Vakon, de harmóniában élt már a vén isten, ámbátor nagyon magányos volt. Először megteremtette elsőszülött lányát, Wylnurana-t, a Fény Istenét, hogy őrizze a nappalok és éjszakák egyensúlyát. Aztán ikreket teremtett, Gurgothaar-t és Barmadhuur-t, hogy teremtsenek világot, amelyet az Ősistenről, Lanawin-ról neveztek el apjuk tiszteletére. Megteremtette egyik legkedvesebb fiát, a Mágiát, aki a Föld Védőjét és a Fák Őrzőjét teremtette.
Eme gyermekek összefogtak, és a Sziklák Ura, meg a Barlangok Asszonya megteremtették a földet, a Mágia benépesítette azt, a Fény Istennője gondoskodott a békéjéről és a két Őrző pedig az élet fennmaradásáról.
Az Ősisten pedig feláldozta testét gyermekeiért, ők pedig hálából felültették a csillagokra, és azóta a Figyelő névvel hallatják.
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-05 17:10:18
Üzenet elküldve: 2014-12-05 17:10:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 69
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 69
A Grombar kastély legendája
Réges-régen üresen áll eme vár, de rengeteg rémhistória szól róla... Sokan nem tudják mire vélni a furcsa hangokat éjszaka, a villanásokat és minden ilyesmit. Egy régi legenda kapcsolódik ehhez. A kastély ura mindig is kegyetlen ember hírében állott, aki kemény adókkal súlytotta a parasztjait, s ha nem tetszett neki valami, akkor igen nagy büntetés lehetett a történet vége. A másik rémisztő dolog az az volt, hogy a mágiába is nagyon beletemetkezett a várúr. Egyre több furcsa alak mászkált be az épületbe, általában sötét köpenyben, arcukat csuklya takarta. Egy napon az egyik sötét varázsló megirigyelte a Grombár kastély urának nagy hatalmát, s egy másik dimenzióból bocsátott ide egy lényt, erre a világra. Az végzett a földesúrral, de a mágus nem vette figyelembe azt, hogy a démon nála is erősebb lehet. Nem tudott neki parancsolni, így az a sötét mágusok körét is elpusztította. Miután meghalt a vár ura, a szörnyeteg tartotta rettegésben a népeket. Senki sem tudta elmondani, hogy hogy néz ki, mert ha valaki látta, akkor az volt az élete utolsó találkozása.
Egy napon egy kislányt ragadott el a rém. Édesanyja amint meglátta, hogy gyermeke eltűnt, utána eredt. De őt is elpusztította a szörny. Többet azonban nem volt hír a rémről. Sokan úgy tartják, hogy az anya szerete végzett vele. A kastély körüli furcsa történetek azonban még most is figyelmeztetik a népeket, hogy ez egy titkokkal, s veszéllyel teli hely.
Réges-régen üresen áll eme vár, de rengeteg rémhistória szól róla... Sokan nem tudják mire vélni a furcsa hangokat éjszaka, a villanásokat és minden ilyesmit. Egy régi legenda kapcsolódik ehhez. A kastély ura mindig is kegyetlen ember hírében állott, aki kemény adókkal súlytotta a parasztjait, s ha nem tetszett neki valami, akkor igen nagy büntetés lehetett a történet vége. A másik rémisztő dolog az az volt, hogy a mágiába is nagyon beletemetkezett a várúr. Egyre több furcsa alak mászkált be az épületbe, általában sötét köpenyben, arcukat csuklya takarta. Egy napon az egyik sötét varázsló megirigyelte a Grombár kastély urának nagy hatalmát, s egy másik dimenzióból bocsátott ide egy lényt, erre a világra. Az végzett a földesúrral, de a mágus nem vette figyelembe azt, hogy a démon nála is erősebb lehet. Nem tudott neki parancsolni, így az a sötét mágusok körét is elpusztította. Miután meghalt a vár ura, a szörnyeteg tartotta rettegésben a népeket. Senki sem tudta elmondani, hogy hogy néz ki, mert ha valaki látta, akkor az volt az élete utolsó találkozása.
Egy napon egy kislányt ragadott el a rém. Édesanyja amint meglátta, hogy gyermeke eltűnt, utána eredt. De őt is elpusztította a szörny. Többet azonban nem volt hír a rémről. Sokan úgy tartják, hogy az anya szerete végzett vele. A kastély körüli furcsa történetek azonban még most is figyelmeztetik a népeket, hogy ez egy titkokkal, s veszéllyel teli hely.
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-04 22:51:18
Üzenet elküldve: 2014-12-04 22:51:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
Ezer és egy oka van, amiért ép eszű embernek eszébe nem jutna feltörni az éj sötétjében egy ismeretlen raktárépületet a Dokkoknál. A városőrség és a hátuk mögött működő alvilági szervezeteken túl még a Rumosban fel-felszálló történetek is sokat nyomtak latba a célból, hogy elvegyék az egyszerű ember kedvét a próbálkozástól. Ezen történetek főszerepét néhanapján "A gyűjtő"-nek szánják. Róla elég keveset tudni, sötétszürke bőre ráfeszül vékony, nyúlánk csontozatára, belső szervei látszatra hiányoznak, szemének és szájának nyílása teljesen behegedt. Ne ringasd magad nyugalomba az esendő látszat alapján, különben könnyedén lyuggatott koponyával végzed, mint már sokan előtted, hiszen a kapzsiság manifesztációjával állsz szemben. Hogy mi ez a lény, csak találgatások vannak. Könnyedén lehet egy őrült varázsló kreálmánya, mely szolgaként gyűjti be a mesterének kellő tárgyakat, de akár egy ősi korokból fennmaradt fajnak talán az utolsó darabja. Bármelyik is legyen, egy dolog bizonyos: Bármennyire vágysz az évszázadok alatt felhalmozott vagyonára, az égiek óvjanak tőle, már ha van bármi, ami felé tudsz egy röpke imát ejteni, mielőtt csontjaid váza tovább ékesítené mérhetetlen és változatos gyűjteményét.
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.12.04 22:56:21, a következő indokkal:
Kérésre.
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.12.04 22:56:21, a következő indokkal:
Kérésre.
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-04 21:51:17
Üzenet elküldve: 2014-12-04 21:51:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Azt beszélik, hogy hosszú évekkel ez előtt egy eredar többre vágyott, s nem embert szált meg, hanem egy Tretil-t. A lény először csak kis, majd nagyobb állatokra vadászott, de végül embereket is megtámadott. Minél több halál tapadt a lelkéhez, annál inkább gyűlt benne a gonoszság, ami a külsejét megváltoztatta. Előbb csak a színe változott feketére, de Ő többet akart! Még több ember életét oltotta ki, s növekedni kezdett. Hatalmas, fekete sárkánnyá nőtt végül, aki szert tett a tűzokádás képességére is. Azt mondják, hogy attól a mágustól szerezte, aki kísérletet tett az elpusztítására. Több száz hasonló próbálkozó volt. Harcosok, mágusok, íjászok, de senki sem tért vissza. Egyszer azonban a bestia nyomtalanul eltűnt. Azt beszélik, hogy a mai napig is ott rejtőzik valahol a világok közötti helyekben. Olykor a földművesek hallják is a visszhangzó üvöltését.
A hozzászólás írója (Aletai Agetkin Rilash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.04 21:52:59
A hozzászólás írója (Aletai Agetkin Rilash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.04 21:52:59
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-04 19:50:43
Üzenet elküldve: 2014-12-04 19:50:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 844
OOC üzenetek: 1416
IC üzenetek: 844
OOC üzenetek: 1416
Egyszer, mikor még orkok sem voltak Lanawin földjén, akkor a keletiek arról beszéltek, hogy sárkányok köröznek a földjeik felett és zöld színű lángokkal borítják be a földeket.
A többség kinevette csupán a földműveseket, akik ennek ellenére állították igazukat.
Zsoldosok indultak el, hogy meglássák azokat a bizonyos sárkányokat.
Néhány nap telt csupán el, miután a zsoldosok ritkulatlanul, valamint ittasan érkeztek vissza Artheniorba.
Mint később kiderült, a sárkányokat csak azért találták ki a földművesek, hogy el tudják adni italaikat. Ettől a naptól kezdve hívják a Harsogó borászat egyik legdrágább italát, Smaragdlángnak, a sárkányok zöldes-színű lángja után.
A zsoldosok azóta is szívesen járnak arrafelé, de most már nem a sárkányok miatt, hanem a Smaragdláng okán.
A hozzászólás írója (Morwon Loree Dedion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.04 19:51:43
A többség kinevette csupán a földműveseket, akik ennek ellenére állították igazukat.
Zsoldosok indultak el, hogy meglássák azokat a bizonyos sárkányokat.
Néhány nap telt csupán el, miután a zsoldosok ritkulatlanul, valamint ittasan érkeztek vissza Artheniorba.
Mint később kiderült, a sárkányokat csak azért találták ki a földművesek, hogy el tudják adni italaikat. Ettől a naptól kezdve hívják a Harsogó borászat egyik legdrágább italát, Smaragdlángnak, a sárkányok zöldes-színű lángja után.
A zsoldosok azóta is szívesen járnak arrafelé, de most már nem a sárkányok miatt, hanem a Smaragdláng okán.
A hozzászólás írója (Morwon Loree Dedion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.04 19:51:43
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-04 19:37:10
Üzenet elküldve: 2014-12-04 19:37:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Jártál már az Üvöltő szirteknél? Nem? Nem is csodálom, kevesen térnek vissza onnan élve...
Úgy tartják, hogy régen nem volt ám olyan rideg, kietlen, s veszélyes a szirt. Még több száz évvel ezelőtt vastag, puha fűréteg borította a hegyes sziklákat, így kényelmesen el lehetett feküdni rajtuk mindenféle kockázat nélkül. Nem is csoda, hogy kedvelt helye volt mindenféle lénynek -főleg a mágusoknak-, ha egy kis kikapcsolódásra vágytak. Történt egyszer, a vulkánok havában, egy szerelmespár is letelepedett a pihenők közé. A lányt El-nek, a daliás fiút, aki mindig is a hölgyek kedvence volt, Wart-nak hívták. Ám nem élvezhették úgy a napfényt, ahogy szerették volna, ugyanis Nartyn, a szőke ciklon is ott volt a kis tisztáson, akiről mindenki tudta, hogy nagy mestere a mágia minden ágának, de sajnos elég makacs személyiség, s minden jót meg akar szerezni magának. S ez a jó éppen Wart volt.
Mikor El kisétált a peremhez, hogy a hűvös szellő kissé lehűtse, az asszony rögtön megkörnyékezte az ifjút. Ígért neki minden jót, amit csak egy férfi kívánhat: fényes kardokat, hírnevet, pénzt, forró éjszakákat, ám semmi sem használt, nem tudta magához édesgetni. Az elutasító válasz nagyon nem volt ínyére, éktelen haragra gerjedt, s egy hirtelen mozdulattal egy fehér, éles fénynyalábot engedett szabadjára. Ám a támadás célt tévesztett, s a fiúnak kaján vigyor jelent meg az arcán, mikor a fény elsuhant mellette. S ebben a pillanatban vérfagyasztó sikoly dermesztette meg a levegőt, s Wart hátra fordulva még láthatta, ahogy szerelme lassan alázuhan a szikla pereméről a hullámok gyilkos karmaiba.
S hogy mi lett a mágusasszony és a fiú sorsa? Senki sem tudja. A szirtet ezután már senki sem látogatta, s mintha a természet is gyászolna, a fűtakaró is lassan kiszáradt. Ám aki arra jár, még ma is hallhatja a szerelmes leány sikolyait, ahogy egykori kedvesét hívja, hogy a tenger fenekén ismét egymáséi lehessenek.
Úgy tartják, hogy régen nem volt ám olyan rideg, kietlen, s veszélyes a szirt. Még több száz évvel ezelőtt vastag, puha fűréteg borította a hegyes sziklákat, így kényelmesen el lehetett feküdni rajtuk mindenféle kockázat nélkül. Nem is csoda, hogy kedvelt helye volt mindenféle lénynek -főleg a mágusoknak-, ha egy kis kikapcsolódásra vágytak. Történt egyszer, a vulkánok havában, egy szerelmespár is letelepedett a pihenők közé. A lányt El-nek, a daliás fiút, aki mindig is a hölgyek kedvence volt, Wart-nak hívták. Ám nem élvezhették úgy a napfényt, ahogy szerették volna, ugyanis Nartyn, a szőke ciklon is ott volt a kis tisztáson, akiről mindenki tudta, hogy nagy mestere a mágia minden ágának, de sajnos elég makacs személyiség, s minden jót meg akar szerezni magának. S ez a jó éppen Wart volt.
Mikor El kisétált a peremhez, hogy a hűvös szellő kissé lehűtse, az asszony rögtön megkörnyékezte az ifjút. Ígért neki minden jót, amit csak egy férfi kívánhat: fényes kardokat, hírnevet, pénzt, forró éjszakákat, ám semmi sem használt, nem tudta magához édesgetni. Az elutasító válasz nagyon nem volt ínyére, éktelen haragra gerjedt, s egy hirtelen mozdulattal egy fehér, éles fénynyalábot engedett szabadjára. Ám a támadás célt tévesztett, s a fiúnak kaján vigyor jelent meg az arcán, mikor a fény elsuhant mellette. S ebben a pillanatban vérfagyasztó sikoly dermesztette meg a levegőt, s Wart hátra fordulva még láthatta, ahogy szerelme lassan alázuhan a szikla pereméről a hullámok gyilkos karmaiba.
S hogy mi lett a mágusasszony és a fiú sorsa? Senki sem tudja. A szirtet ezután már senki sem látogatta, s mintha a természet is gyászolna, a fűtakaró is lassan kiszáradt. Ám aki arra jár, még ma is hallhatja a szerelmes leány sikolyait, ahogy egykori kedvesét hívja, hogy a tenger fenekén ismét egymáséi lehessenek.
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-04 18:14:58
Üzenet elküldve: 2014-12-04 18:14:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Az idősebb, tapasztaltabb füvesasszonyok, alkimisták és egyéb gyógyfüvekkel foglalkozó egyének számos történetet meséltek már egy tisztásról az Artheniori Erdőben, amire ha rávetül a holdsarló hideg fénye, ezüstösen csillog, és eme ezüstvirágaiból főzött főzetekkel képesek visszahozni a halottakat az életbe. A fiatalabb generáció kineveti ezen öregeket, de hallani innen-onnan mendemondákat egy bizonyos Ezüstvirágnektárról, amely felébreszti a betegségben elhunytakat. Fontos, hogy betegségben hunyjon el, mert ha például halálos seb érte, vagy megfulladt, nem hozható vissza. Végkimerültség vagy betegség általi halál ellenszere az Ezüstvirágnektár.
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2014-12-04 18:01:34
Üzenet elküldve: 2014-12-04 18:01:34
ÚJ
1-20 , 12-31