// Tavaszünnep //
// Dyntina, Zef //
- Persze, hogy nem te voltál. *Bólint egyet fejével, hogy ennek nyomatékot is adjon.* - Biztos egy kóbor őzike,vagy egy vadkan volt, aki nem talált más elfoglaltságot az égő tűz mellett, mint hogy megigya a rumom. Úgy hogy te közben őrségben állsz, ahogy azt meg is beszéltük. Hihető.
*Neveti el magát. Nem kérdéses, hogy a másik elfelejtette a rá bízott éjjeli szolgálatot. Pedig felébresztette, de meglehet, az annyit is ért. Ő maga már hulla fáradt volt, csak aludni akart. Semmi többet. Nem hibáztatja a másikat, csak hát, na. Az ő rumja, az az ő rumja, s nem a másé. Ennyire egyszerű. De legalább tudja, hogy miért és kivételesen, hogy kitől vehet elégtételt.
A költői kérdés hallatán, látványosan elgondolkozik.*
- Hogy a baj-e? *Gondolkozik, s már-már elmélázva tekint a távolba.* - Végül is ha nem így lenne, mi lenne az egészben a poén?
*Nem kedveli az egysíkú embereket. Neveltetése során hozzá volt már szokva, hogy sok fajta és féle emberrel összehozta a sors. Az is megesett, hogy teljesen különböző egyénnel kellett egy-egy feladatot véghezvinni. Erre jó példa a szőke kereskedő. S hogy vele mennyi gond volt, főleg abban a veszélyes korszakban? Hangosan elneveti magát, ahogy visszagondol a hajón töltött időre, s arra, mennyi gondot okozott a Kapitánynak úton útfélen. Minden kikötőnek, minden lebujába. De legalább a munkáját, ha kapott azt jól végezte. Ahogy a Vöröske is. De heccelni legalább jó őt, ha másért nem, legalább a semmiért.*
- Na, ne utáld, mert leküldtem érte Fejest. *Teszi kezét újra csípőre.* - Max engem utálj. A lány képzett tolvaj, hidd el jól jöhet még a csapatunkban. Meg legalább most megtudjuk mit is tud. Ne feledd, hogy a veszélyes egyéneket, mindig tartsd magadhoz közel. Úgy kevesebb az esély, hogy ellened fordulnak. Bár láthattunk már rá példát, hogy ez mennyire nem válik be.
*Húzza el a száját kedvtelenül. Ebbe az egy mondatba mindenki beleértheti a saját történetét úgy ahogy akarja. A kalózlány, s nem kétséges, hogy a Vöröske is bőven rendelkezik hasonló történetekkel. Egyszer talán felajánlja a barlanglakóknak, hogy üljék körbe a tüzet, s mesélje el mindenki a saját történetét. Vagy nem. Fejét megrázza, valahogy ismeretlen számára ez a fajta bizalom, amit ez a tett kér meg.
Inkább csak eltereli a témát. A lány történetei amúgy is jobban tetszik neki, mint hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon.*
- Meglehet, ha innentől így hívlak, talán a férfiak is messzire kezdenek el kerülni. *Vigyorog továbbra is.* - S akkor oda a gond. Bár azért a helyedbe sajnálnám Fejest. De a mágust is kihasználnám. Nem tudni mikor jön egy olyan korszak, amikor egy épkézláb férfi sincs a közeledben. *Vonja meg vállait, s kezeit is felemeli kérdően. Újra magabiztosan csapkodja meg a másik vállát.* - Nyugalom, barátom, nyugalom. Lesz még erre lehetőséged.
*Ami azt illeti, neki is bögyében van a kapitány, csak eddig nem említette a másiknak. Néhány fülesből tudja, hogy ő volt az egyik áruló. Ő tudta, hogy mikor kötöttek ki – hiszen a szomszéd hajó – s tudta mikor nincs ott. S tudta azt is hogy azt az átkozott senkiházit hol találja meg. De a lány személyes bosszúja fontosabb, s ezt tiszteletben is tartja. Ha kijátszotta magát vele, majd ő veszi kezelésbe. Oh, mennyi éles fegyver, s mennyi érdekes ötlet van a fejében. S az emberi test, mennyi fájdalmat nem képes elviselni.
Ördögi mosoly húzódik végig ajkain. De nem sokáig.*
- Jobb is vakarcs, ha nem ismereted. Az olyanokkal csak a gond van. *Ez erős utalás lehet arra, hogy ő maga sem ismerte. Mégis rendes, s léhűtő némber vált belőle. Nem is panaszkodik egy sort sem emiatt.* - Na ne légy durcás, azt a kölykök csinálják. S ha, saját elmondásod alapján nem vagy az, akkor fejezd be!
*Valamiért hirtelen szimpátiát kezdett el érezni a kölyök iránt. Nem is érti miért, talán a közös anyátlanság miatt. De nem, nem ez lehet az oka. De ez a hirtelen jött szimpátia rögtön alább is hagy.*
- Hogy én hogy utálom az elfeket. Az összes egy beképzelt majom. *Vicsorítja a fiú felé, majd igyekszik innentől kerülni vele az aktust. De mintha a kis Vakarcs azt vette volna a fejébe, hogy újra és újra azon a vékony jégen táncoljon, ami miatt, lassan úgy érzi, hogy nyakától elválasztja a fejét. Kezét vészjóslóan simítja szablyája markolatára.
Hogy jobban nevelne-e állatot? Egy pónit?*
- Eleve nem is lenne soha, ilyen…izém.
*Néha vészjóslóan tekint társnője felé. Az eddigi nyugalom, amit érzett, szinte egyhamar elillan. Helyébe végtelen düh és harag költözik lelkébe. S ha nem nyugtatják meg pillanatokon belül, bizony itt bajok is lehetnek. Inkább csak a szájához emeli a rumos üveget, s egy újabb kortyot iszik. Ha más nem, hát ez megnyugtatja.*
- A sziréneknek hála, nem volt.
*Jegyzi meg. Valóban nem volt. Eleinte a Kapitánnyal aludt egy kabinba, addig, amíg elég idős nem lett, hogy a többi matrózzal háljon egy légtérbe. Ez úgy a tízedik nyarán jöhetett el. Aztán szépen küzdötte fel magát ahhoz, hogy saját lakja legyen a hajón. Ez fontos pillanatai voltak a személyisége kiforrásának.*
- Barátai? *Kérdez vissza. Noha nem neki szánták a kérdést, de gyanítja a választ. Az ilyeneknek sosincs. Ismeri ezt Bájgúnár lévén. Talán össze kéne hozni a két kis fickót, s máris meglenne a közös vonásuk.* - Legyünk a barátaid, cukipofa? *Hajol le és gügyög egy sort a kis elfnek. Hamar ráeszmél, hogy mit is művel, s elhessegeti magától a gondolatot. Inkább a közelgő fánkversenyt figyeli. Még össze sem néztek Dyntivel, a kis fickó már el is indult abba az irányba. Hosszú létekkel követi.*
- Hogy hívnak Vakarcs? *Éri utol.*
//Fánkverseny//
*Miközben ő faggatózik, kihívóan méregeti a kis elfet. Ha tényleg nem gyerek elfogadja a kihívást, ki tudja. Fajának sajátossága miatt, még tán le is győzi őket. Vagy nem, mert nem hagyja magát. Vörös Özvegy be is fizette őket a versenyre, minek következében rögtön a fánk alá áll. Egy madzagon lóg le.*
- Szóval csak körül kell enni a madzagot, igaz?
*Tekint a szervezőre, majd visszafordul előbb társnője, majd a fánk felé. Majd újra a szervezőre.*
- S mi a jutalom?
*Kérdi. Ha megkapja a választ, s persze ha a kis Vakarcs is befizette a nevezési díjat, akkor már készültségbe is áll, hogy nekikezdjen a versenynek. Ha elhangzik a rajt, vagy a kezdés, vagy bármilyen formában a verseny kezdetének, rögtön munkához is lát. Kezeit hátrakulcsolva, fogaival tépi a fánkot, s hevesen nyeldesi is le őket. Milyen kellemes lesz, ezt majd leöblíteni a barna, édes nedűvel.*