*Quae csak halványan veszi tudomásul, mintha Mordach említette volna, hogy kopogtatni fog nála nemsokára. Na de még mindig nagy a szükség arra felfrissülésre... Belépve a saját szobájába, becsukja maga mögött az ajtót és rögtön a sarokban elhelyezett, ívelt kovácsoltvas lábakon álló mosdótálhoz lép. Kezeit a tiszta vízbe meríti és közelebb hajolva jó nagy adagot locsol az arcára. A mozdulatot még megismétli néhányszor, végül a mosdóállványra akasztott puha törölközőbe temetkezik. Hála az égnek, az alkalmatossághoz tükör is tartozik, ami ezekben a napokban már a sokadik kivételes helyzetet eredményezi, méghozzá, hogy Quae kifejezetten rendezett külsővel fog a világ elé lépni.
Haját úgy rendezi fonatba, hogy az a jobb vállára feküdjön. Könnyű, szokatlanul rövid szárú csizmát vesz, mely vékonyított bőr talppal van ellátva és amelyet két bőr szíjjal, egymással keresztezve rögzít a térde alatt. Alulra fekete vászon nadrágot ölt, amiről nem hiányozhatnak a csatos szíjak és végül egy bő, sötét inget, aminek nyakát most nem fűzi össze, így elég nagy kivágás lesz az eredmény. Viszont alatta rejtve még ott van egy szoros felső, mi csak azt takarja, amit takarni kell, hasát és vállait szabadon hagyja, így szükség esetén a meleg idő és a bő ruházat sem fogja akadályozni semmiben. Ezután fogja a vászontáskáját, beledobál pár szükséges váltóruhát, egy-két egyéb holmit és végül utolsó simításként az övébe tűzi tőrét. Mikor már az ajtóhoz lép, Mordach pont akkor érkezik. A kérdésére szokásához híven nem ad választ, csak vidáman, csintalan csillogással a szemében elmosolyodik és lazán (és nem túl nőiesen) beleboxol a vörös vállába, majd kilép az ajtón.
Odalenn hálásan fogadja el a reggelit, ami jelen esetben egy gyümölcsös pitében merül ki. Egy pillanat erejéig kérdően pillant a férfira, nem-e bánja, hogy nekiáll, de meg sem várja a reakciót, gondolván biztosan nem. Embereset harap a süteményből, kielégítve zúgolódó gyomra vágyait.
A kérdés meglepetésként éri, megtorpan, egy pillanatig csak néz maga elé, majd kezével megtámasztja a homlokát. Hogy felejthette el... Megérinti a vörös vállát, hogy egy pillanat és itt is van. A fogadón tervezte átvágni, de újabb meglepetés kell, hogy érje. Odabent, az épületben egy vézna kis alakba ütközik, aki pont őt keresi. Méghozzá jó hírrel: a fokos, amit rendelt, korábban elkészült és a teljes árért cserébe már az övé is lehet. Bosszankodik, mert rabolják az idejét, de amint előkerül a fegyver, semmivé is lesz a kellemetlen érzelem - kézbe véve könnyebb, mint aminek látszik, éle félelmetes, az ellenkező oldalon tüske meredezik, magát az egész fejet pedig bonyolult növényi minták díszítik. Tetszetős, a nő szívesen tesz eleget az árnak. És ha már itt van a kis emberke... Néhány ráadás aranyat csenget ki, megbízva, hogy intézze a lova körül a dolgokat. A pénz tartalmazza a 'futár' bérét, a ló helyét és persze biztosíték, hogy az üzenet is, a pénz is célba érjen. És még ez sem lenne elég, ott vannak a nő szavai, a fenyegető hangsúly, hogy mi lesz, ha mindez nem teljesül. Ezután, mintha valami könnyed délutáni csevelyen lenne túl, kedélyesen tér vissza az udvarra. Immár oldalán ott lóg az új fegyver is.*
- Most már tényleg mindent elintéztem. *Közli, hogy indulhatnak. Elgondolkodva hallgatja a találgatást.*
- Nos, ha csak a falusiaknak van félnivalójuk tőle, akkor nem lesz semmi probléma. De ha nem... *Sejtelmes csöndbe burkolózik. A probléma az, hogy most is azon veszi észre magát, hogy nehezen koncentrál, a gondolatai állandóan egyre messzebb kalandoznak a kívánt témától. A démonszemű felé. Lopva felé pillant, lehet, hogy többször is. Eszébe ötlenek a tegnapi, no meg a mai események. Végül erőszakkal kell összeterelnie a rosszalkodó gondolatokat és kényszeríti magát olyan viselkedésre, hogy ne gyanúsíthassák semmivel.*
- Az is lehet, hogy csak egy hegyi oroszlán lesz, ami közelebb kóborolt a faluhoz. *A találgatást megelőzi egy torokköszörülés, amivel rekedttes hangját igyekezett magabiztosabbá tenni. Ezek után már csak remélhet. Szó nélkül követi a vöröst, bízva benne, hogy eddig egyáltalán igazat mondott, s valóban oda mennek, ahova.*