- Emlékezet-kiesés? Hát, az én emlékeim nem fognak beesni már, az biztos.
*Jegyzi meg csüggedten. Hiába gondolkozna órákig, nem jutna eszébe más, úgy érzi. De nem is baj.
Elgondolkozva néz maga elé.*
- De ki vágott volna fejbe? És miért? És mitől tűnnek el valakinek az emlékei, hoogy... valami rossz történik vele?
*Világos szemöldöke ismét összehúzva, ez nála a nem értés jele.
Ekkor tudja meg, hogy Cera anyukája és apukája voltaképpen meghalt. Elkerekíti szemét, és láthatóan szörnyülködik. Milyen rossz lehet az. De hát Cerának még sincsen.... amnéziája.*
- De jó lehet neked. *Mondja az előzőekkel ellentétben. Ezt persze arra érti, Cera utolsó mondatára, hogy olyan, mintha Adaron az édesapja lenne.* Akkor egyáltalán nem is hasonlítasz rá?
*Kérdezi meg. Furcsa lehet, ha valakinek olyan az apja, akire egyáltalán nem hasonlít. Bár ő is totáisan más, mint Drakhmar, egyetlen közös sincs bennük. De az még soha nem fordult meg a fejében, hogy ő az apja...
Mikor az útvonalról beszélnek, Cera úgy tűnik, mintha félne valamitől.*
- Az erdőben sok dolog veszélyes, azt tudom, de itt van Drakhmar, és ő megvéd. *Mondja büszke mosollyal arcán.* Van kardja is, hogy elűzze a banditákat. És mindenki fél tőle, úgyhogy nem mernek megtámadni engem. És szerintem téged se.
*Próbálja megnyugtatni, és mosolyogva lép hol jobbra, hol balra, kezét maga mellett lóbálva.*
- Akkor te is jössz velünk?
*Kérdez vissza megvidámodva, arcán boldog mosollyal. Örül, hogy lesz egy társa, egy másik társa, aki ugyan jó egy fejjel magasabb nála, de hát ez kit érdekel?
Ekkor Cera visszafordul, és eliramodik a fogadó irányába. Cravia kissé türelmetlen, de azért igyekszik nyugton maradni, és megvárja, míg visszaér.
A lány hirtelen karon fogja, amit Cravia először nem ért, de aztán minden világos lesz, és arcán cinkos mosollyal bólint egy aprót.*
- Jó!
*Mondja, azzal, ha Cera elindul, meg is iramodik vele együtt, nevetve. Őt aztán nem kell félteni... Na jó, kell, de ő ezt a legkevésbé se tudja magáról.*