Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 11:10:11
Üzenet elküldve: 2013-08-14 11:10:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 351
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 351
Játékstílus: Szelíd
*Caram feje fölött olvassa ő is a levelet. Ha hallja és látja, jobban megmarad az emlékezetében.*
- Hmm, érdekes. Akkor ez azt jelenti, hogy a levél írója és a címzett is - akárki is volt – tudott a mi nyelvünkön. Talán sötételfeké lett volna ez a kastély? *~Hiszen a portrékon nagyon is embernek vagy elfnek tűnő alakok voltak.~
Egy aprócska nyomozás veheti kezdetét. Vajon kideríthetik ki lehet ez az Ellienn és ki a titkos hódolója?
Mella elvesz Caram kezéből egy másik levelet és széthajtja az ugyanolyan állapotban lévő pergamenlapot, mint az előző. Ezen viszont levél helyett csak ez a pár sor található és egy rajz, talán egy utcai hirdetés lehetett:*
Kérjük, ha látja az alábbi keresett személyt, akkor keresse fel a városi hatóságokat!
*Név nincs a kép alatt, a fotón pedig egy művész által alkotott arckép. Azt nem lehet tudni a kép alapján, hogy sima vagy sötételf-e az illető, de hegyes fülei és hosszúkás arca kizárják a többi faj lehetőségét. Mellának kicsit sem ismerős a férfi, de barátnője felé nyújtja a lapot, hátha neki ismerős lehet.*
A hozzászólást Wylen (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.14 11:15:22, a következő indokkal:
kérésre
- Hmm, érdekes. Akkor ez azt jelenti, hogy a levél írója és a címzett is - akárki is volt – tudott a mi nyelvünkön. Talán sötételfeké lett volna ez a kastély? *~Hiszen a portrékon nagyon is embernek vagy elfnek tűnő alakok voltak.~
Egy aprócska nyomozás veheti kezdetét. Vajon kideríthetik ki lehet ez az Ellienn és ki a titkos hódolója?
Mella elvesz Caram kezéből egy másik levelet és széthajtja az ugyanolyan állapotban lévő pergamenlapot, mint az előző. Ezen viszont levél helyett csak ez a pár sor található és egy rajz, talán egy utcai hirdetés lehetett:*
Kérjük, ha látja az alábbi keresett személyt, akkor keresse fel a városi hatóságokat!
*Név nincs a kép alatt, a fotón pedig egy művész által alkotott arckép. Azt nem lehet tudni a kép alapján, hogy sima vagy sötételf-e az illető, de hegyes fülei és hosszúkás arca kizárják a többi faj lehetőségét. Mellának kicsit sem ismerős a férfi, de barátnője felé nyújtja a lapot, hátha neki ismerős lehet.*
A hozzászólást Wylen (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.14 11:15:22, a következő indokkal:
kérésre
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-13 10:56:32
Üzenet elküldve: 2013-08-13 10:56:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Az elköszönés után sincs sok ideje, körülnézni a szobában, amit, megigér, azt meg teszi. Viszont azért egy fiókot kihúz. Annyira nem siet, s amit lát attól eltátja a száját. A fiók teli van ékszerekkel. Kelteria szeme megakad, egy egyszerű arany láncon, amin egy kis gyöngy lóg. Felveszi, s gyorsan meg is néz, hogy áll neki. Tökéletes, majd az ajtóhoz lép és ahogy megigérte, átmegy Log-hoz. Mikor belép, akkor viszik ki a kád vizet. Hihetetlen gyorsasággal, de persze Kelteria nem azért jött, hogy a szolgálókat bámulja. Körbe pillant a szobán.*
~Itt minden szoba egyforma? Ez egyre érdekesebb lesz. Vajon nem kellene, majd kicsit körbe szaglászni?~*Kérdezi magától, nagy meglepetéssel, s kíváncsisággal. Majd végig néz a férfin, akit csak a térdig érő, fekete nadrág takar. Ami térdnél kicsit buggyos, így kiemelve az óriási sebet a lábán. Jól látszik kidolgozott felső testén, a sok, apró karmolás nyom. Szerencsére azok nem mélyek. Lábán viszont ott éktelenkedik az a nagy és mély seb. Amit, már az előbb is észre vett. A férfi, épp a hollófekete vállig érő haját, törölgeti, mikor a lány végig nézi.*
~Így, jobban festesz, mit véres ruhában, meg kalapban!~*Gondolja elégedett félmosollyal a lány. Majd, mikor odafordul felé, a férfi megepett arcal szólal meg. Kelteria elmosolyodik, majd válaszol a kérdésekre. Bár az első mondaton, kicsit elpuril. A férfi megint, azzal a furcsa, zavarba ejtő mosollyal néz Kelteriára.*
-Köszönöm! Igen sikerült, minden gond nélkül. Az ilyen nekem, már csak rutin kötés.*Majd a férfi lábára néz, s sajnálkozó arccal folytatja.*-Igazad van, nem a legszebb, de gyorsan meg lehet oldani, hogy ne legyen, nagyobb baja. Még csak az kéne, hogy elfertőződjön, ugye? A fájdalmaimról meg annyit, hogy nem nagyok, sőt egész elviselhetőek. Szerencsére nem mély a seb, csak eléggé rossz helyen van. Szerintem, holnap már nem is, vagy sokkal kevésbé fog fájni, mint most. Már pedig nem kellene, hogy fájjon, mert a felkérést, örömmel elfogadnám, én is szívesen táncolnék önnel.* Mondja, miközben odaül mellé és a lehető leggyorsabban és legfájdalom mentesebben, látja el a sebet. Míg ez idő alatt, Log meghívja vacsorára. A férfi, nagy szája azóta se lett kisebb. De a lányt nem érdekli, amíg nem feltétlen neki kell sokat beszélnie.*
-Ettem egy keveset, de az nem mondható vacsorának, ha nem zavarok, szívesen vacsorázom veled. Na most, vigyázz, mert ez csípni fog!*Mondja, s a fertőtlenítővel kitisztítja a sebet. Majd a férfi megint megszólal, amíg Kelteria, gyors mozdulatokkal beköti a sebet.*
-Szívesen itt maradok, én se tudnék most aludni, ahhoz túlságosan ideges vagyok. Le kellene nyugodnom, az erdei eset után. Így nem a legjobb aludni. Csevegni viszont, szívesen csevegek, persze, ha tudunk miről.*Mosolyodik el, amint Log-ra néz. Furcsállja, hogy, ilyen hirtelen megváltozott, persze még mindig ugyanolyan nagyszájú, amit Kelteria kicsit sem bán, de sokkal kedvesebb, mint az erdőben volt velük.*
-Na és mond csak, te tulajdon képpen mivel is foglalkozol Log?*Kérdezi a nő, amikor az utoljára tekeri körbe, a sebet és rőgzíti a kötést. Miután végzett, neki látnak az evésnek. A vacsorát követően, hosszú ideig nem történik semmi különös. Jól érzi magát Log-gal, beszélgetnek, iszogatnak a borból, amit a fiókban talált a férfi. Amikor, hirtelen megremeg a szoba. Furcsa hang szűrődik fel a padlóból, vagy a falból? Ez inkább a padlóból jön, mint egy fájdalmas, mély sóhajtás. Néhány kép leesik a falról, még az ágy is elmozdul, sőt a szekrények is helyet változtatnak, persze nem nagy mértékben. Kelteria feláll, arca ijedt, teste remeg, de ennek ellenére egész gyorsan meg tud mozdulni. A rengés, csak két percig tartott. Az ajtóhoz megy, hogy kinézzen.
-Ez érdekes! Nagyon, sőt felettébb érdekes!
*Mondja, mikor visszamegy a férfihoz, leülne, de az izgalom nem engedi. Semmit se látott oda kinn, bár igaz a rengés után, még várt, egy kicsit, hátha van, valami utó rengés, vagy ilyesmi. De sehol senki és semmi. Vagy túl korán nézett ki az ajtón, vagy éppen túl késő a többiekhez képest. Vagy náluk nem is történt semmi?*
-Kint semmi sem mozdult el. Minden a helyén van. Miféle játék ez? Egyre inkább kezdem bánni, hogy idejöttem. Most már biztos, hogy kísérteties ez a hely.*Mondja, csügget arcal nézve a férfira. Nem tudja, most mi legyen, a helyzet ilyetén való alakulása, miatt vissza se akar menni a szobájába.*
-Nem bánod, ha maradok még, egy ilyen után nem szívesen lennék egyedül. Ki tudja, mi történhet? Vagy...mit szólnál, ha kicsit körülnéznénk, hátha találunk valami furcsát.*Néz kérlelőn a férfira és őszintén reméli, hogy engedélyezi az itt tartózkodását. Vagy, hogy bele egyezik a szimatolásba, ami szintén megnyugtatná Kelteriát. Egy porcikája se kívánja, hogy egyedül kelljen lennie, ezen a helyen. Nagyon nem teszik neki, mint valami kísértet börtön. Eltávozott lelket, furcsa, börtöne és ők ott vannak a közepén és esély sincs a szökésre. Vagy, ha ki is jutnak a falon túlra, ott meg lények tépik őket apró darabokra. Akkor inkább benn marad és lesz rab, mint hogy kint széttépjék azok a valamik.*
*Az elköszönés után sincs sok ideje, körülnézni a szobában, amit, megigér, azt meg teszi. Viszont azért egy fiókot kihúz. Annyira nem siet, s amit lát attól eltátja a száját. A fiók teli van ékszerekkel. Kelteria szeme megakad, egy egyszerű arany láncon, amin egy kis gyöngy lóg. Felveszi, s gyorsan meg is néz, hogy áll neki. Tökéletes, majd az ajtóhoz lép és ahogy megigérte, átmegy Log-hoz. Mikor belép, akkor viszik ki a kád vizet. Hihetetlen gyorsasággal, de persze Kelteria nem azért jött, hogy a szolgálókat bámulja. Körbe pillant a szobán.*
~Itt minden szoba egyforma? Ez egyre érdekesebb lesz. Vajon nem kellene, majd kicsit körbe szaglászni?~*Kérdezi magától, nagy meglepetéssel, s kíváncsisággal. Majd végig néz a férfin, akit csak a térdig érő, fekete nadrág takar. Ami térdnél kicsit buggyos, így kiemelve az óriási sebet a lábán. Jól látszik kidolgozott felső testén, a sok, apró karmolás nyom. Szerencsére azok nem mélyek. Lábán viszont ott éktelenkedik az a nagy és mély seb. Amit, már az előbb is észre vett. A férfi, épp a hollófekete vállig érő haját, törölgeti, mikor a lány végig nézi.*
~Így, jobban festesz, mit véres ruhában, meg kalapban!~*Gondolja elégedett félmosollyal a lány. Majd, mikor odafordul felé, a férfi megepett arcal szólal meg. Kelteria elmosolyodik, majd válaszol a kérdésekre. Bár az első mondaton, kicsit elpuril. A férfi megint, azzal a furcsa, zavarba ejtő mosollyal néz Kelteriára.*
-Köszönöm! Igen sikerült, minden gond nélkül. Az ilyen nekem, már csak rutin kötés.*Majd a férfi lábára néz, s sajnálkozó arccal folytatja.*-Igazad van, nem a legszebb, de gyorsan meg lehet oldani, hogy ne legyen, nagyobb baja. Még csak az kéne, hogy elfertőződjön, ugye? A fájdalmaimról meg annyit, hogy nem nagyok, sőt egész elviselhetőek. Szerencsére nem mély a seb, csak eléggé rossz helyen van. Szerintem, holnap már nem is, vagy sokkal kevésbé fog fájni, mint most. Már pedig nem kellene, hogy fájjon, mert a felkérést, örömmel elfogadnám, én is szívesen táncolnék önnel.* Mondja, miközben odaül mellé és a lehető leggyorsabban és legfájdalom mentesebben, látja el a sebet. Míg ez idő alatt, Log meghívja vacsorára. A férfi, nagy szája azóta se lett kisebb. De a lányt nem érdekli, amíg nem feltétlen neki kell sokat beszélnie.*
-Ettem egy keveset, de az nem mondható vacsorának, ha nem zavarok, szívesen vacsorázom veled. Na most, vigyázz, mert ez csípni fog!*Mondja, s a fertőtlenítővel kitisztítja a sebet. Majd a férfi megint megszólal, amíg Kelteria, gyors mozdulatokkal beköti a sebet.*
-Szívesen itt maradok, én se tudnék most aludni, ahhoz túlságosan ideges vagyok. Le kellene nyugodnom, az erdei eset után. Így nem a legjobb aludni. Csevegni viszont, szívesen csevegek, persze, ha tudunk miről.*Mosolyodik el, amint Log-ra néz. Furcsállja, hogy, ilyen hirtelen megváltozott, persze még mindig ugyanolyan nagyszájú, amit Kelteria kicsit sem bán, de sokkal kedvesebb, mint az erdőben volt velük.*
-Na és mond csak, te tulajdon képpen mivel is foglalkozol Log?*Kérdezi a nő, amikor az utoljára tekeri körbe, a sebet és rőgzíti a kötést. Miután végzett, neki látnak az evésnek. A vacsorát követően, hosszú ideig nem történik semmi különös. Jól érzi magát Log-gal, beszélgetnek, iszogatnak a borból, amit a fiókban talált a férfi. Amikor, hirtelen megremeg a szoba. Furcsa hang szűrődik fel a padlóból, vagy a falból? Ez inkább a padlóból jön, mint egy fájdalmas, mély sóhajtás. Néhány kép leesik a falról, még az ágy is elmozdul, sőt a szekrények is helyet változtatnak, persze nem nagy mértékben. Kelteria feláll, arca ijedt, teste remeg, de ennek ellenére egész gyorsan meg tud mozdulni. A rengés, csak két percig tartott. Az ajtóhoz megy, hogy kinézzen.
-Ez érdekes! Nagyon, sőt felettébb érdekes!
*Mondja, mikor visszamegy a férfihoz, leülne, de az izgalom nem engedi. Semmit se látott oda kinn, bár igaz a rengés után, még várt, egy kicsit, hátha van, valami utó rengés, vagy ilyesmi. De sehol senki és semmi. Vagy túl korán nézett ki az ajtón, vagy éppen túl késő a többiekhez képest. Vagy náluk nem is történt semmi?*
-Kint semmi sem mozdult el. Minden a helyén van. Miféle játék ez? Egyre inkább kezdem bánni, hogy idejöttem. Most már biztos, hogy kísérteties ez a hely.*Mondja, csügget arcal nézve a férfira. Nem tudja, most mi legyen, a helyzet ilyetén való alakulása, miatt vissza se akar menni a szobájába.*
-Nem bánod, ha maradok még, egy ilyen után nem szívesen lennék egyedül. Ki tudja, mi történhet? Vagy...mit szólnál, ha kicsit körülnéznénk, hátha találunk valami furcsát.*Néz kérlelőn a férfira és őszintén reméli, hogy engedélyezi az itt tartózkodását. Vagy, hogy bele egyezik a szimatolásba, ami szintén megnyugtatná Kelteriát. Egy porcikája se kívánja, hogy egyedül kelljen lennie, ezen a helyen. Nagyon nem teszik neki, mint valami kísértet börtön. Eltávozott lelket, furcsa, börtöne és ők ott vannak a közepén és esély sincs a szökésre. Vagy, ha ki is jutnak a falon túlra, ott meg lények tépik őket apró darabokra. Akkor inkább benn marad és lesz rab, mint hogy kint széttépjék azok a valamik.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-13 10:20:19
Üzenet elküldve: 2013-08-13 10:20:19
ÚJ
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Rather épp csodálja a fekete szerzetesi csuhát, ami éppen jó rá, miközben azon elmélkedik, éljen-e az élelem lehetőségével. Eltalálták ugyan az ízlését, ettől azonban nem lett nyugodtabb, sőt, ellenkezőleg. Kezdi egyre inkább megrémíteni ez a hely. A kád fürdővíz is csak arra jó, hogy belefojtsanak valakit, vagy bizonyára mérgezett a víz... Érzi, hogy a paranoiás énje ismét felülkerekedik józan eszén. Ujjai görcsösen remegnek, miközben elkezd halkan nevetni, bár ez inkább őrült nevetésnek mondható, mint vidámnak. Valószínűleg az ágy is tele van mérgezett tűkkel... biztosan, és csak arra várnak, hogy álmosan belevesse magát.
- De nem, ezúttal nem jött be a trükk... *mondja, miközben félőrült szemekkel odasétál a fiókokhoz, és kihúzza őket. Elismerően hümmög, majd megjegyzi:*
- Mérgezett szivar és mérgezett bor, hát többre nem futotta? De elismerem, jó trükk, ha nem hagyta volna figyelmen kívül, hogy én mágus vagyok, nem egyszerű barbár *miközben ezeket mondja, ismét kuncogni kezd, majd végigtapogatja a ruháját mérgezett tűk után. Érzi, ahogy szépen lassan tényleg visszazuhan legsötétebb állapotába, de nem törődik vele, hiszen lehet, hogy erre a helyre éppen ez szükséges. Lelki szemei előtt látja, ahogy a paranoia hatalmas démona újfent bekebelezi szánalmas halandó testét...
Ebből az állapotból az állapotból halk kopogás riasztja fel. Hirtelen a fejéhez kap, és fél térdre ereszkedik, megpróbál magához térni. Nagy levegők közepette igyekszik megőrizni ép elméjét. Kicsit úgy érzi magát, mint akit félálomból rángattak ki erőszakosan, így iszonyú fejfájás vesz erőt rajta. A látása is megkettőződik egy kis időre, és igencsak szédül, de a hangok azért eljutnak füléig. Ez a Rahil, vagy ki a fene, mit akarhat épp ilyenkor? Vagy ezt is csak képzeli? Csak egy módon derítheti ki, a csuklyát a fejére húzza, és szépen kitámolyog a szobából. Közben azon gondolkozik, vajon ilyen lenne-e, ha barbár módjára bódító itallal oltaná szomját. A szoba még mindig erőteljesen forog vele, és tapasztalatból tudja, hogy ez ilyen is egy jó darabig. Talán egy tíz perc múlva már nem lesz kettős látása, de a szédülés meg a fejfájás meg jó pár óráig kísérteni fogja. Talán egészen addig, amíg nem alussza ki magát. Csakhogy ezen a helyen nincs idő aludni, ha kell, ilyen gyenge félholt állapotában néz szembe mindenkivel. Szinte rádől az ajtóra, hogy ne essen hasra, majd kis pihenés után kinyitja, kilép a szobából, és becsukja maga mögött. Nem lát senkit, ezek szerint valóban csak a képzelete játszott vele. Azonban ez a sötét folyosó sem rosszabb mint a többi. Leül, és hátát nekidönti az ajtónak, szemeit lehunyja, és igyekszik pihenni egy keveset. Aludni nem szándékozik a folyosón, de talán ha eleget pihenteti a szemeit, elmúlik a szédülése, bár ebben ő maga sem bízik igazán, mindössze érzi, hogy így felfedezőútra indulni valóban öngyilkosság lenne. Szaporán veszi a levegőt, mert több alkalma nem lesz erre az útra. Holnap már bál lesz, és ha meg is éri, valószínűleg mindenhol hemzsegni fognak az emberek (és egyebek), ráadásul már a házigazda is itt lesz. Nem... ezt ma kell megtenni...
Ekkor kattan a kilincs, amit Rather először meg sem akar hallani. Majd egy lépés... itt már muszáj magához térnie, mert valaki a közelben van. Szemeit kinyitja, de először csak feketeséget lát, majd egy homályos pacát. Talán először a vörös hajat tudja kivenni, mire halkan megkérdi:*
- Rahil? *majd megrázza a fejét. Ha ez is képzelete szüleménye, hát nagyon valóságos, így még indokoltabbnak tartja, hogy összeszedje magát. A látása lassan kitisztul, és hozzászokik a sötéthez, bár a kép még mindig nem marad meg egy helyben, de ez nem zavarja. Sokkal inkább meglepi, hogy tényleg a pökhendi nemes áll előtte.*
- Na várjunk... ha ön most nem a képzeletem szüleménye, akkor az azt jelenti, hogy a hang sem volt az? Szóval tényleg hívott... *azzal feltápászkodik, most már legalább nem magára haragszik, és ez igazán megnyugtatja. Majd rápillant a fegyverre, és megjegyzi:*
- Óvatosan azzal a vacakkal, még valakinek baja esik. És figyelmeztetem, lehet úgy tűnik, hogy nem vagyok a legjobb formámban, de ez csak a látszat, ugyanolyan hatalmas mágus vagyok, mint bármikor máskor *kicsit vicces külsőt adhat a dolognak, ahogy néha megtántorodik a beszéd közben, de végére legalább újra magánál tudja az egyensúlyát, és ismét mindenből csak egyet lát. Bár a feje még hasogat, így továbbra sincs a legjobb kedvében, de azért udvariasan hatásszünetet tart, mielőtt feltenné a kérdést, ami azóta foglalkoztatja, hogy a kopogás megszakította őrült pillanatát:*
- Nos, megmondaná mit óhajt? Mert az idő mindegyikőnknek drága, én meg szeretnék körbekémlelni ezen a helyen, hogy vajon miben ügyködnek kedvenc vendéglátóink. *azzal nyújtózik egyet, mert azt hiszi, így gyorsabban magához tér, holott ettől csak még jobban elszédül, így megint neki kell dőljön az ajtónak, nehogy elessen. Azért szemeit egy pillanatra sem veszi le a másikról, függetlenül attól, hogy hányat lát belőle.*
*Rather épp csodálja a fekete szerzetesi csuhát, ami éppen jó rá, miközben azon elmélkedik, éljen-e az élelem lehetőségével. Eltalálták ugyan az ízlését, ettől azonban nem lett nyugodtabb, sőt, ellenkezőleg. Kezdi egyre inkább megrémíteni ez a hely. A kád fürdővíz is csak arra jó, hogy belefojtsanak valakit, vagy bizonyára mérgezett a víz... Érzi, hogy a paranoiás énje ismét felülkerekedik józan eszén. Ujjai görcsösen remegnek, miközben elkezd halkan nevetni, bár ez inkább őrült nevetésnek mondható, mint vidámnak. Valószínűleg az ágy is tele van mérgezett tűkkel... biztosan, és csak arra várnak, hogy álmosan belevesse magát.
- De nem, ezúttal nem jött be a trükk... *mondja, miközben félőrült szemekkel odasétál a fiókokhoz, és kihúzza őket. Elismerően hümmög, majd megjegyzi:*
- Mérgezett szivar és mérgezett bor, hát többre nem futotta? De elismerem, jó trükk, ha nem hagyta volna figyelmen kívül, hogy én mágus vagyok, nem egyszerű barbár *miközben ezeket mondja, ismét kuncogni kezd, majd végigtapogatja a ruháját mérgezett tűk után. Érzi, ahogy szépen lassan tényleg visszazuhan legsötétebb állapotába, de nem törődik vele, hiszen lehet, hogy erre a helyre éppen ez szükséges. Lelki szemei előtt látja, ahogy a paranoia hatalmas démona újfent bekebelezi szánalmas halandó testét...
Ebből az állapotból az állapotból halk kopogás riasztja fel. Hirtelen a fejéhez kap, és fél térdre ereszkedik, megpróbál magához térni. Nagy levegők közepette igyekszik megőrizni ép elméjét. Kicsit úgy érzi magát, mint akit félálomból rángattak ki erőszakosan, így iszonyú fejfájás vesz erőt rajta. A látása is megkettőződik egy kis időre, és igencsak szédül, de a hangok azért eljutnak füléig. Ez a Rahil, vagy ki a fene, mit akarhat épp ilyenkor? Vagy ezt is csak képzeli? Csak egy módon derítheti ki, a csuklyát a fejére húzza, és szépen kitámolyog a szobából. Közben azon gondolkozik, vajon ilyen lenne-e, ha barbár módjára bódító itallal oltaná szomját. A szoba még mindig erőteljesen forog vele, és tapasztalatból tudja, hogy ez ilyen is egy jó darabig. Talán egy tíz perc múlva már nem lesz kettős látása, de a szédülés meg a fejfájás meg jó pár óráig kísérteni fogja. Talán egészen addig, amíg nem alussza ki magát. Csakhogy ezen a helyen nincs idő aludni, ha kell, ilyen gyenge félholt állapotában néz szembe mindenkivel. Szinte rádől az ajtóra, hogy ne essen hasra, majd kis pihenés után kinyitja, kilép a szobából, és becsukja maga mögött. Nem lát senkit, ezek szerint valóban csak a képzelete játszott vele. Azonban ez a sötét folyosó sem rosszabb mint a többi. Leül, és hátát nekidönti az ajtónak, szemeit lehunyja, és igyekszik pihenni egy keveset. Aludni nem szándékozik a folyosón, de talán ha eleget pihenteti a szemeit, elmúlik a szédülése, bár ebben ő maga sem bízik igazán, mindössze érzi, hogy így felfedezőútra indulni valóban öngyilkosság lenne. Szaporán veszi a levegőt, mert több alkalma nem lesz erre az útra. Holnap már bál lesz, és ha meg is éri, valószínűleg mindenhol hemzsegni fognak az emberek (és egyebek), ráadásul már a házigazda is itt lesz. Nem... ezt ma kell megtenni...
Ekkor kattan a kilincs, amit Rather először meg sem akar hallani. Majd egy lépés... itt már muszáj magához térnie, mert valaki a közelben van. Szemeit kinyitja, de először csak feketeséget lát, majd egy homályos pacát. Talán először a vörös hajat tudja kivenni, mire halkan megkérdi:*
- Rahil? *majd megrázza a fejét. Ha ez is képzelete szüleménye, hát nagyon valóságos, így még indokoltabbnak tartja, hogy összeszedje magát. A látása lassan kitisztul, és hozzászokik a sötéthez, bár a kép még mindig nem marad meg egy helyben, de ez nem zavarja. Sokkal inkább meglepi, hogy tényleg a pökhendi nemes áll előtte.*
- Na várjunk... ha ön most nem a képzeletem szüleménye, akkor az azt jelenti, hogy a hang sem volt az? Szóval tényleg hívott... *azzal feltápászkodik, most már legalább nem magára haragszik, és ez igazán megnyugtatja. Majd rápillant a fegyverre, és megjegyzi:*
- Óvatosan azzal a vacakkal, még valakinek baja esik. És figyelmeztetem, lehet úgy tűnik, hogy nem vagyok a legjobb formámban, de ez csak a látszat, ugyanolyan hatalmas mágus vagyok, mint bármikor máskor *kicsit vicces külsőt adhat a dolognak, ahogy néha megtántorodik a beszéd közben, de végére legalább újra magánál tudja az egyensúlyát, és ismét mindenből csak egyet lát. Bár a feje még hasogat, így továbbra sincs a legjobb kedvében, de azért udvariasan hatásszünetet tart, mielőtt feltenné a kérdést, ami azóta foglalkoztatja, hogy a kopogás megszakította őrült pillanatát:*
- Nos, megmondaná mit óhajt? Mert az idő mindegyikőnknek drága, én meg szeretnék körbekémlelni ezen a helyen, hogy vajon miben ügyködnek kedvenc vendéglátóink. *azzal nyújtózik egyet, mert azt hiszi, így gyorsabban magához tér, holott ettől csak még jobban elszédül, így megint neki kell dőljön az ajtónak, nehogy elessen. Azért szemeit egy pillanatra sem veszi le a másikról, függetlenül attól, hogy hányat lát belőle.*
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-13 10:17:39
Üzenet elküldve: 2013-08-13 10:17:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Mindenki megérkezett a kastélyhoz és ennek Ingon szívből örül. Nem a türelméről volt híres a seregben. De mivel az idegei még bírják, ezért inkább nem szól egy szót sem. Nem akar megsérteni senkit, hisz Opheliának igaza van. Tőle függ az életük.*
- Én magam is értek a gyógyításhoz, legalábbis tudom, hogyan kell a harcban szerzett sebeket gyógyítani. Viszont inkább bízom magam tapasztaltabb gyógyítóra.
*Ezzel el van intézve. Most már, hogyha nem kell akkor nem fog feleslegesen beszélni. Ideje a tettek mezejére lépni. A nő is így gondolhatja, mert nekikezd a szöveg felolvasásának. Ettől Ingon megborzong. Mindig is viszolygott a mágiától. Nem utálta, de igyekezett kerülni. Sebaj annál érdekesebb kalandban lesz része. Csak, nehogy rossz vége legyen.*
// Második rész: Egy kastély //
*Mindenki megérkezett a kastélyhoz és ennek Ingon szívből örül. Nem a türelméről volt híres a seregben. De mivel az idegei még bírják, ezért inkább nem szól egy szót sem. Nem akar megsérteni senkit, hisz Opheliának igaza van. Tőle függ az életük.*
- Én magam is értek a gyógyításhoz, legalábbis tudom, hogyan kell a harcban szerzett sebeket gyógyítani. Viszont inkább bízom magam tapasztaltabb gyógyítóra.
*Ezzel el van intézve. Most már, hogyha nem kell akkor nem fog feleslegesen beszélni. Ideje a tettek mezejére lépni. A nő is így gondolhatja, mert nekikezd a szöveg felolvasásának. Ettől Ingon megborzong. Mindig is viszolygott a mágiától. Nem utálta, de igyekezett kerülni. Sebaj annál érdekesebb kalandban lesz része. Csak, nehogy rossz vége legyen.*
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-13 09:28:07
Üzenet elküldve: 2013-08-13 09:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
~A név, amit féltve őrzünk...~
*Jutnak eszébe kardja tisztogatása közben a Rather által mondottak ismét, már nem is tudja, hányadszorra, mióta hallotta. Egyre jobban megmosolyogtatják a férfi haláláról szóló képek, amiket maga elé meredve képzel el. Finom zsongás uralkodik el közben fejében, zsibbadást hozva magával. Olyan érzés, mintha egész teste lebegne. Mosolya arcára fagy, közben fegyvertisztogató, hosszú mozdulatai automatikussá válnak és egyre erőteljesebbé. Pillái csak időnként remegnek meg, ahogy érzi a férfi vérét végigfolyni arcán. Önkívületében hosszú pillanatok kérdése, hogy tudatosuljon benne a fájdalom, ami keze elvágásával jár. Ekkor elkapja kezét és vágyakozva néz végig a tenyerén húzódó seben.
Egyre kevésbé ura érzéseinek, már magában is képes kárt tenni dühe és szomja miatt. De ezen is csak mosolyog. Már nem foglalkoztatja semmi, csak hogy túlélje mindet, az utolsó porszemnyi emberig.*
~Tudja az igazi nevem. Na és? Nem voltam rá kíváncsi, miért is kellett volna közölnöm vele a nevem? Bárki hazudott volna a helyemben. De ettől még... Jobb lesz, ha meghal.~
*Mosolyodik el ismét.*
~Na jó, talán a lányt megvédeném. Jó, hogy olyan kis félős. Mellé még csodál is. Egy pillanat lenne betörni.~
- Hmm... Talán-talán.
*Kezét beletörli a rongyba, majd révetegen figyelni kezdi, hogy gyógyul.*
~Az övék sokkal lassabban zárul össze. Miért? Ha gyorsabban gyógyulnának, a végtelenségig elnyújthatnám a kínlódásuk, akár napokkal elodázva rettegett haláluk pillanatát.~
*Tetszik neki az ötlet, megtömi gyorsan pipáját, s a dohányt meggyújtva, a felhőként gomolygó füstöt bámulva feledkezik bele az ötlet vonzotta gondolatokba. Időnként még füstkarikákat is fúj maga fölé, s várja, mi történik, mikor jön el az ő ideje, hogy megmutassa a rá vadászónak, mit is tud.
Közben ismét felrémlik fejében a játékos dallam, ami a hintóban is, azonban most egyre gyorsuló ütemben, egyre hangosabban, a háttérben sikolyokból, kiáltásokból álló erőteljes szólammal, alkalmazkodva egyre durvább, egymás után villámgyorsan felvillanó, vörösség és fémszag uralta gondolatai ritmusához.
Nem eszik a szobájába juttatott ételből, gondolatai közé annyira befészkelte magát, hogy űzött vad lesz, hogy maga is szentül hiszi, a ételben legalább valami altatószer lesz. Nem kockáztathat, nem hagyhat támadási felületet azoknak, akik már így is túl sokat tudnak róla. Ha ő maga akar a vadász lenni, nem szolgáltathatja ki magát. És persze, egyébként sem csillapítanák már éhségét a tányéron felhalmozott falatok.
Némi merengés után úgy dönt, kutakodik még. Nem célja lepihenni, és egyébként is csak a ruhásszekrényt nézte még át, kíváncsi, mit rejtegethet még meghívójuk számukra, ha már a ruhákat látva is jó ízlésűnek sejti. A kihúzott fiókokban ékszereket talál. Ugyan otthon annyi csecsebecséje van, hogy igazán nem fáj már a foga többre, itt mégis elgondolkodik. Szeretne valamit magára aggatni, hogy még pompásabban fessen, de el van veszve a sok különböző holmi közt.
Gyöngyös vagy ezüst? Netán arany? Díszes mestermű, vagy szolid ékszer legyen?
Hosszasan gondolkodik, közben időről időre kiemel egy-egy láncot vagy függőt, de végül a kétsoros fekete-bíbor gyöngysorra esik választása. Fel is veszi azt. A bíborszín szál pontosan körbeöleli nyakát, míg a fekete valamivel hosszabban ívelődik mellkasa tejfehér bőrén. Ha van tükör a közelben, abban is megnézi magát, de egyébként enélkül is tökéletesen elégedett külsejével.
Dúdolni kezdi kis dallamát, arcán egy kába, átszellemült mosollyal. Még táncra is perdülne, ha nem zavarná meg valami. Arca egy pillanat alatt fordul komollyá, ahogy meghallja nevét a férfi hangján, s fejét az ajtó felé kapja. Nem moccan, még szinte lélegzetét is visszafojtja, olyan feszülten figyel.*
~Gyere csak... Kérem, sőt! Akarom, hogy begyere!~
*Kúszik fagyos, kegyetlen vigyor az arcára. Az ágyához lépdel, s felemeli onnét a rövidkardot. Bár nincs rá szüksége egy-egy elleni harcban, azért jó, ha nála van. Nem tudhatja, mire készül az, aki ilyen csinos, előkelő ruhákban akarja őket temetni.
Néhány pillanat múlva a szoba megrázkódik, ráadásul elég erősen ahhoz, hogy a felakasztott holmik végül a földre kerüljenek. Akár benyitott hozzá idő közben Rather, akár nem, ő kimegy a folyosóra. Igazán nem is lepi meg, hogy ott minden érintetlenül nyugszik. Egy rövid félmosollyal jelzi elismerését, éppcsak megrándul az ajka.
Titkon reméli, mások meghúzzák magukat a szobáikban, mert úgy nyugodtan indulhatna felfedezőútra a kastélyban és azt tehetne, amit csak akar. Akivel csak akar. De ha ők is érezték a rengést, kizárt, hogy ne jöjjenek ki, így még nem indul el. Nem hiányzik az, hogy ezek később induljanak el és meglássák, mit tesz.*
~A rohadt kolonc...~
*Morog magában, míg arra várakozik, kizavar-e még valakit az ijedelem. Rövidkardja természetesen nála, és továbbra is feszülten figyel, minden eshetőségre felkészül. Nem engedhet meg magának egy másodpercnyi hibát sem.
Itt nem ő lesz, akit levadásznak...*
~A név, amit féltve őrzünk...~
*Jutnak eszébe kardja tisztogatása közben a Rather által mondottak ismét, már nem is tudja, hányadszorra, mióta hallotta. Egyre jobban megmosolyogtatják a férfi haláláról szóló képek, amiket maga elé meredve képzel el. Finom zsongás uralkodik el közben fejében, zsibbadást hozva magával. Olyan érzés, mintha egész teste lebegne. Mosolya arcára fagy, közben fegyvertisztogató, hosszú mozdulatai automatikussá válnak és egyre erőteljesebbé. Pillái csak időnként remegnek meg, ahogy érzi a férfi vérét végigfolyni arcán. Önkívületében hosszú pillanatok kérdése, hogy tudatosuljon benne a fájdalom, ami keze elvágásával jár. Ekkor elkapja kezét és vágyakozva néz végig a tenyerén húzódó seben.
Egyre kevésbé ura érzéseinek, már magában is képes kárt tenni dühe és szomja miatt. De ezen is csak mosolyog. Már nem foglalkoztatja semmi, csak hogy túlélje mindet, az utolsó porszemnyi emberig.*
~Tudja az igazi nevem. Na és? Nem voltam rá kíváncsi, miért is kellett volna közölnöm vele a nevem? Bárki hazudott volna a helyemben. De ettől még... Jobb lesz, ha meghal.~
*Mosolyodik el ismét.*
~Na jó, talán a lányt megvédeném. Jó, hogy olyan kis félős. Mellé még csodál is. Egy pillanat lenne betörni.~
- Hmm... Talán-talán.
*Kezét beletörli a rongyba, majd révetegen figyelni kezdi, hogy gyógyul.*
~Az övék sokkal lassabban zárul össze. Miért? Ha gyorsabban gyógyulnának, a végtelenségig elnyújthatnám a kínlódásuk, akár napokkal elodázva rettegett haláluk pillanatát.~
*Tetszik neki az ötlet, megtömi gyorsan pipáját, s a dohányt meggyújtva, a felhőként gomolygó füstöt bámulva feledkezik bele az ötlet vonzotta gondolatokba. Időnként még füstkarikákat is fúj maga fölé, s várja, mi történik, mikor jön el az ő ideje, hogy megmutassa a rá vadászónak, mit is tud.
Közben ismét felrémlik fejében a játékos dallam, ami a hintóban is, azonban most egyre gyorsuló ütemben, egyre hangosabban, a háttérben sikolyokból, kiáltásokból álló erőteljes szólammal, alkalmazkodva egyre durvább, egymás után villámgyorsan felvillanó, vörösség és fémszag uralta gondolatai ritmusához.
Nem eszik a szobájába juttatott ételből, gondolatai közé annyira befészkelte magát, hogy űzött vad lesz, hogy maga is szentül hiszi, a ételben legalább valami altatószer lesz. Nem kockáztathat, nem hagyhat támadási felületet azoknak, akik már így is túl sokat tudnak róla. Ha ő maga akar a vadász lenni, nem szolgáltathatja ki magát. És persze, egyébként sem csillapítanák már éhségét a tányéron felhalmozott falatok.
Némi merengés után úgy dönt, kutakodik még. Nem célja lepihenni, és egyébként is csak a ruhásszekrényt nézte még át, kíváncsi, mit rejtegethet még meghívójuk számukra, ha már a ruhákat látva is jó ízlésűnek sejti. A kihúzott fiókokban ékszereket talál. Ugyan otthon annyi csecsebecséje van, hogy igazán nem fáj már a foga többre, itt mégis elgondolkodik. Szeretne valamit magára aggatni, hogy még pompásabban fessen, de el van veszve a sok különböző holmi közt.
Gyöngyös vagy ezüst? Netán arany? Díszes mestermű, vagy szolid ékszer legyen?
Hosszasan gondolkodik, közben időről időre kiemel egy-egy láncot vagy függőt, de végül a kétsoros fekete-bíbor gyöngysorra esik választása. Fel is veszi azt. A bíborszín szál pontosan körbeöleli nyakát, míg a fekete valamivel hosszabban ívelődik mellkasa tejfehér bőrén. Ha van tükör a közelben, abban is megnézi magát, de egyébként enélkül is tökéletesen elégedett külsejével.
Dúdolni kezdi kis dallamát, arcán egy kába, átszellemült mosollyal. Még táncra is perdülne, ha nem zavarná meg valami. Arca egy pillanat alatt fordul komollyá, ahogy meghallja nevét a férfi hangján, s fejét az ajtó felé kapja. Nem moccan, még szinte lélegzetét is visszafojtja, olyan feszülten figyel.*
~Gyere csak... Kérem, sőt! Akarom, hogy begyere!~
*Kúszik fagyos, kegyetlen vigyor az arcára. Az ágyához lépdel, s felemeli onnét a rövidkardot. Bár nincs rá szüksége egy-egy elleni harcban, azért jó, ha nála van. Nem tudhatja, mire készül az, aki ilyen csinos, előkelő ruhákban akarja őket temetni.
Néhány pillanat múlva a szoba megrázkódik, ráadásul elég erősen ahhoz, hogy a felakasztott holmik végül a földre kerüljenek. Akár benyitott hozzá idő közben Rather, akár nem, ő kimegy a folyosóra. Igazán nem is lepi meg, hogy ott minden érintetlenül nyugszik. Egy rövid félmosollyal jelzi elismerését, éppcsak megrándul az ajka.
Titkon reméli, mások meghúzzák magukat a szobáikban, mert úgy nyugodtan indulhatna felfedezőútra a kastélyban és azt tehetne, amit csak akar. Akivel csak akar. De ha ők is érezték a rengést, kizárt, hogy ne jöjjenek ki, így még nem indul el. Nem hiányzik az, hogy ezek később induljanak el és meglássák, mit tesz.*
~A rohadt kolonc...~
*Morog magában, míg arra várakozik, kizavar-e még valakit az ijedelem. Rövidkardja természetesen nála, és továbbra is feszülten figyel, minden eshetőségre felkészül. Nem engedhet meg magának egy másodpercnyi hibát sem.
Itt nem ő lesz, akit levadásznak...*
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 22:54:53
Üzenet elküldve: 2013-08-12 22:54:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
- Megnyugodhatnak, a falak masszívak, az egész kastélyt körbeölelik, s rés sincs rajtuk! A kapu pedig, amint látják, kifog rajtuk! Egy hete körbe lett nézve az egész terület, s a hosszú évek egy apró nyomot sem hagytak a biztonságon!
*Londar láthatóan egyáltalán nem erőlteti meg magát, hogy nyugtató szavakkal bizonyítsa igazát, hanem ugyanolyan tárgyilagosan fejezi ki magát, mint eddig, bár tény, hogy igazat beszél. A társaság is sejtheti igazát, hiszen ha körbenéznek, akkor nagyon erős és magas falakat fedezhetnek fel addig, míg a szem ellát.*
- Sajnálom, de nincs nagy testőrségünk, és a fiút - értelem szerűen - nem is azért küldtük Önök után, hogy megvédje Önöket, hanem azért, hogy átadja az üzenetet! *vonja fel lenézően az egyik szemöldökét* S mivel a negyed felé igyekvő szekerek sokkal lassabban mentek, emellett ott a gazdagnegyedben sem indultak rögtön, ezért esélyesnek tartottuk, hogy a fiú utol tudja érni a szekereket, ha siet, azonban láthatóan nem sikerült. *Mjard látva, hogy az öreg inas mennyire hűvösen beszél, gyorsan a szavaiba vág* Még egyszer nagyon sajnáljuk, hogy ezeket a szörnyűségeket át kellett élniük, ígérem, megpróbáljuk jóvá tenni valahogy!
*Pillant végig a társaságon kétségbeesetten, láthatóan és érezhetően is igazat beszél a kis bajszos inas.*
*A társaság pillanatokon belül elfoglalja a szobáját, így végre lehetőségük van kipihenni az elmúlt óra gyötrelmeit! Természetes az is, hogy bizalmatlanul fordulnak a kastélyhoz és a 'lakóihoz', ahogy az is természetes, hogy azt sejtik, hogy az ő kezük is benne van a dolgokban. Azonban a fogadtatás és az ellátás nagyon arról tanúskodik, hogy itt bizony nincs egyáltalán hátsó szándék, csupán a véletlen műve, hogy pont ekkor akadtak össze a lényekkel.. A fürdővíz is hamarosan megérkezik, finomabbnál finomabb illatú olajokkal, mellé pedig egy jó nagy adag vacsora is - mintha mindenkinél eltalálták volna azt az ételt, melyre most igazán vágyik! Timandrának pedig egy kis ezüsttálcán hozzák be a papírt és az írószerszámot, melyekhez egy kemény borítót is társítanak, amire ha ráhelyezi a papírt, akkor könnyebben tudja vésni a betűket! Ha a társaság kicsit alaposabban körbenéz a szobában, kinyitogatják a fiókokat, akkor a hölgyek két fióknyi ékszert is felfedezhetnek: szebbnél szebb nyakláncok, fülbevalók, karkötők, gyűrűk, minden, amit csak el tudnak képzelni! Az urak sem maradnak természetesen meglepetés nélkül, nekik az egyik fiókban egy minőségi bor lapul, mely szinte megfizethetetlen, a másikban pedig szintén ritka szivarok pihennek, emellett néhány pipa is kitűnő dohányokkal karöltve - Galin fiókjában például egy különleges, törpök által készített fekete pipa lapul, melynek ezüstözött mintái gyönyörű külsőt kölcsönöznek neki!*
// Kelteria //
- Ó, elnézését kérem! *kap fejéhez Logral, majd odanyújtja Galinnak a kezében szorongatott fegyvert* Nagyon köszönöm, igen jó hasznát vettem!
*Szakadt és vérfoltos felsőjén keres egy szabad részt, majd abba megtörli a pengét, s úgy nyújtja át társának egy biztató mosoly és biccentés kíséretében. Kelteria szavaira is bólint egyet, majd a többiekhez hasonlóan ő is eltűnik szobájában. Nem tudni, hogy mi történik odabent, azonban mikor a hölgyemény kopog egy fél óra múlva az ajtaján, ő csak egy kiáltással beinvitálja a másikat. A kád ott pihen a szobája közepén, amit azonnal el is visz két szolgáló, amint Kelteria kinyitja az ajtót. Azok szerencsére hamar távoznak, így pedig kettesben maradnak. Logral immáron sokkal jobb színben tűnik fel: kidolgozott felsőtestét nem takarja semmilyen szövet, ezért jól lehet látni, hogy apró karmolások vannak rajta. Alul egy térdig lenyúló fekete nadrág takarja, melynek a térdnél levő része kissé buggyos, így jól lehet látni a lábán éktelenkedő, igen ronda és mély sebet. Vállig leérő hollófekete haja még kissé vizes, melyet épp akkor törölget, mikor a hölgy belép. Mikor a férfi megfordul, jól látható az arcán a meglepettség, amint végignéz a hölgyeményen.*
- Igazán gyönyörű Kegyed! *mosolyodik el, majd sántítva közelebb lép hozzá* Sikerült ellátni a sebed? Nincs szükséged segítségre? *kérdezi aggódva, majd visszabotorkál az ágyhoz, és leül rá* Igen ronda.. *pillant le lábára* De sebaj, legalább marad egy emlékem erről a kis kalandról! *erőlteti magára a mosolyt, de eléggé keserűre sikerül* Neked nagy fájdalmaid vannak? Remélem, azért enyhül majd a holnapi bálra, főleg, mert szeretnélek felkérni egy táncra!
*Mondja lágyan mély hangján, s ismét megjelenik a szokatlan mosoly, mely eléggé zavarba ejtő lehet Kelteria számára. A sebek ellátásához szükséges eszközök pedig ott vannak mellette az ágyon: pár kötszer, és két üveg fertőtlenítő anyag, amelyekről a férfi még életében nem hallott.*
- Nagyon köszönöm a segítséget! *mondja halkan, majd folytatja a beszédet* Vacsoráztál már? Mert ha nem, akkor szívesen elfogyasztanám veled, amint látod, én még nem nyúltam hozzá! *biccent fejével a szekrényen levő ételre* Kicsit le kellett nyugodnom még, aztán most kezdi csak érezni a gyomrom az éhséget! *egy pillanatra elhallgat, s figyeli, ahogy Kelteria ellátja sebeit* Nincs kedved még itt maradni egy kis ideig? Nekem semmi kedvem most itt egyedül ücsörögni! Az alvás egyelőre nem menne, s mivel találtam egy igen jó minőségű bort, ezért arra gondoltam, hogy eliszogathatnánk, aztán csevegnénk egy kicsit!
*Mondja nagyon kedvesen, szinte teljesen eltüntetve az aggodalmaskodó, nagyszájú Logralt, aki láthatóan igazán kellemes társaság tud lenni, s szerencsére a bőszavúsága mostanáig is megmaradt!*
// Mindenki //
*Az éjszaka eddig viszonylag nyugodtan telik: a fehér bársonyfüggönyt olykor lágyan fújja befelé a szél, ezzel kellemes hűvöst hozva a szobákba. Kintről, a lényektől jövő halk morgások is lassan alább hagynak, s hamarosan már csak a szél olykor felbukkanó halk fütyülése az egyedüli dolog, melyet kintről lehet hallani.
Az éj ugyan nyugodt, viszont pár furcsaság hamarosan mégis megmutatkozik, szinte egy időben.
Rather egyedül maradt a szobájában, azonban váratlanul halk kopogást hallhat ajtaján.*
- Rather.. Rather..
*A hangot azonnal felismerheti, hiszen ez nem másé, mint Rahilé! Ám most nem goromba, nem gúnyos, sokkal inkább lágy, hívogató, csábító és magányos, mely éppen a férfit invitálja ki szobájából. Azonban mikor kilép, senkit sem fedez fel a folyosón, Rahil sem áll ott, hanem ő éppen bent a szobájában pihenget. Függetlenül attól, hogy ő egy percre sem rakta ki a lábát, és nem is kopogott a férfinél, mégis tagadhatatlanul őt hallotta Rather!*
- Rahil.. Rahil..
*A hölgy is hallhatja saját nevét a férfitől - aki hozzá hasonlóan végig szobájában volt -, melyet szintén kopogás kísér. Rather hangja most egyáltalán nem taszító, inkább felkeltheti a hölgy kíváncsiságát. Vajon mit akarhat a férfi tőle ilyenkor? Talán kicsit 'játszadozni' akar? Azonban ha ő is kinéz a folyosóra, ő sem láthat senkit, maximum azt, ahogy a férfi épp kíváncsian kukucskál ki ajtaja mögül.
Hayra és Galin viszont kereste egymás társaságát, így az éjszaka jó részét együtt töltik el, épp úgy, ahogy Timandra és Dakhnator is! Egyelőre náluk is nyugodtan telnek az órák, azonban éjfél körül az első páros is felfigyelhet valami furcsaságra: a falakból váratlanul halk lépések zaja tör ki. Mintha temérdek apró pici talp futkározna ott, s haladnának lefelé, ki tudja, merre. Nem tart olyan rövid ideig a hang, vagy két percet is átölelhet, amíg a plafontól elérnek a padlóig, s ott eltűnnek. A második páros már kicsit meghittebb légkörben élvezheti egymás társaságát, ám ez időtájt ők is felfedezhetnek egy furcsa momentumot. Az egyik pillanatban hangos szárnycsapkodásra lehetnek figyelmesek, majd ismét csend. Ha kinéznek esetleg az erkélyre, akkor egy fura látvány fogadhatja őket: tizenhárom varjú ül egymás mellett - szinte pontosan ugyanolyan távolságban - az erkélyen, a korláton, s nem mozdulnak. Mereven bámulnak befelé a szobába, s még akkor sem röppennek el, ha esetleg Timandra és Dakhnator kimegy az erkélyre. Ez a kis jelenség is pontosan két percig tart, mikor is váratlanul felröppen az összes, s nagy károgással, mint akik megőrültek, úgy vetik magukat a mélybe!
Kelteria és Log is egy jó ideig élvezi egymás társaságát, azonban ők is tapasztalhatnak egy furcsa dolgot hasonló időben, mint a többiek. A szoba váratlanul remegni kezd, s valami nagyon szokatlan mély hang árad fel valahonnan.. Igazából nem lehet pontosan meghatározni, hogy honnan ered, mintha valahonnan lentről jönne. A hang gazdájáról sem lehet semmit tudni, talán csak az erős remegés hozta magával - vagy éppen a hang és a gazdája hozta magával a remegést? Mintha csak egy keserves, mély sóhaj tört volna fel valahonnan nagyon mélyről.. Pár festmény le is esik a falról, a szekrények és az ágy is elmozdul kicsit, azonban ha kinéznek a folyosóra, ott egyáltalán nem tapasztalnak semmit. A képek ugyanúgy lógnak a falon, s a szobrok sem mozdulat el helyükről egy picit sem. Mintha kint nem lett volna egy apró rengés sem..*
- Megnyugodhatnak, a falak masszívak, az egész kastélyt körbeölelik, s rés sincs rajtuk! A kapu pedig, amint látják, kifog rajtuk! Egy hete körbe lett nézve az egész terület, s a hosszú évek egy apró nyomot sem hagytak a biztonságon!
*Londar láthatóan egyáltalán nem erőlteti meg magát, hogy nyugtató szavakkal bizonyítsa igazát, hanem ugyanolyan tárgyilagosan fejezi ki magát, mint eddig, bár tény, hogy igazat beszél. A társaság is sejtheti igazát, hiszen ha körbenéznek, akkor nagyon erős és magas falakat fedezhetnek fel addig, míg a szem ellát.*
- Sajnálom, de nincs nagy testőrségünk, és a fiút - értelem szerűen - nem is azért küldtük Önök után, hogy megvédje Önöket, hanem azért, hogy átadja az üzenetet! *vonja fel lenézően az egyik szemöldökét* S mivel a negyed felé igyekvő szekerek sokkal lassabban mentek, emellett ott a gazdagnegyedben sem indultak rögtön, ezért esélyesnek tartottuk, hogy a fiú utol tudja érni a szekereket, ha siet, azonban láthatóan nem sikerült. *Mjard látva, hogy az öreg inas mennyire hűvösen beszél, gyorsan a szavaiba vág* Még egyszer nagyon sajnáljuk, hogy ezeket a szörnyűségeket át kellett élniük, ígérem, megpróbáljuk jóvá tenni valahogy!
*Pillant végig a társaságon kétségbeesetten, láthatóan és érezhetően is igazat beszél a kis bajszos inas.*
*A társaság pillanatokon belül elfoglalja a szobáját, így végre lehetőségük van kipihenni az elmúlt óra gyötrelmeit! Természetes az is, hogy bizalmatlanul fordulnak a kastélyhoz és a 'lakóihoz', ahogy az is természetes, hogy azt sejtik, hogy az ő kezük is benne van a dolgokban. Azonban a fogadtatás és az ellátás nagyon arról tanúskodik, hogy itt bizony nincs egyáltalán hátsó szándék, csupán a véletlen műve, hogy pont ekkor akadtak össze a lényekkel.. A fürdővíz is hamarosan megérkezik, finomabbnál finomabb illatú olajokkal, mellé pedig egy jó nagy adag vacsora is - mintha mindenkinél eltalálták volna azt az ételt, melyre most igazán vágyik! Timandrának pedig egy kis ezüsttálcán hozzák be a papírt és az írószerszámot, melyekhez egy kemény borítót is társítanak, amire ha ráhelyezi a papírt, akkor könnyebben tudja vésni a betűket! Ha a társaság kicsit alaposabban körbenéz a szobában, kinyitogatják a fiókokat, akkor a hölgyek két fióknyi ékszert is felfedezhetnek: szebbnél szebb nyakláncok, fülbevalók, karkötők, gyűrűk, minden, amit csak el tudnak képzelni! Az urak sem maradnak természetesen meglepetés nélkül, nekik az egyik fiókban egy minőségi bor lapul, mely szinte megfizethetetlen, a másikban pedig szintén ritka szivarok pihennek, emellett néhány pipa is kitűnő dohányokkal karöltve - Galin fiókjában például egy különleges, törpök által készített fekete pipa lapul, melynek ezüstözött mintái gyönyörű külsőt kölcsönöznek neki!*
// Kelteria //
- Ó, elnézését kérem! *kap fejéhez Logral, majd odanyújtja Galinnak a kezében szorongatott fegyvert* Nagyon köszönöm, igen jó hasznát vettem!
*Szakadt és vérfoltos felsőjén keres egy szabad részt, majd abba megtörli a pengét, s úgy nyújtja át társának egy biztató mosoly és biccentés kíséretében. Kelteria szavaira is bólint egyet, majd a többiekhez hasonlóan ő is eltűnik szobájában. Nem tudni, hogy mi történik odabent, azonban mikor a hölgyemény kopog egy fél óra múlva az ajtaján, ő csak egy kiáltással beinvitálja a másikat. A kád ott pihen a szobája közepén, amit azonnal el is visz két szolgáló, amint Kelteria kinyitja az ajtót. Azok szerencsére hamar távoznak, így pedig kettesben maradnak. Logral immáron sokkal jobb színben tűnik fel: kidolgozott felsőtestét nem takarja semmilyen szövet, ezért jól lehet látni, hogy apró karmolások vannak rajta. Alul egy térdig lenyúló fekete nadrág takarja, melynek a térdnél levő része kissé buggyos, így jól lehet látni a lábán éktelenkedő, igen ronda és mély sebet. Vállig leérő hollófekete haja még kissé vizes, melyet épp akkor törölget, mikor a hölgy belép. Mikor a férfi megfordul, jól látható az arcán a meglepettség, amint végignéz a hölgyeményen.*
- Igazán gyönyörű Kegyed! *mosolyodik el, majd sántítva közelebb lép hozzá* Sikerült ellátni a sebed? Nincs szükséged segítségre? *kérdezi aggódva, majd visszabotorkál az ágyhoz, és leül rá* Igen ronda.. *pillant le lábára* De sebaj, legalább marad egy emlékem erről a kis kalandról! *erőlteti magára a mosolyt, de eléggé keserűre sikerül* Neked nagy fájdalmaid vannak? Remélem, azért enyhül majd a holnapi bálra, főleg, mert szeretnélek felkérni egy táncra!
*Mondja lágyan mély hangján, s ismét megjelenik a szokatlan mosoly, mely eléggé zavarba ejtő lehet Kelteria számára. A sebek ellátásához szükséges eszközök pedig ott vannak mellette az ágyon: pár kötszer, és két üveg fertőtlenítő anyag, amelyekről a férfi még életében nem hallott.*
- Nagyon köszönöm a segítséget! *mondja halkan, majd folytatja a beszédet* Vacsoráztál már? Mert ha nem, akkor szívesen elfogyasztanám veled, amint látod, én még nem nyúltam hozzá! *biccent fejével a szekrényen levő ételre* Kicsit le kellett nyugodnom még, aztán most kezdi csak érezni a gyomrom az éhséget! *egy pillanatra elhallgat, s figyeli, ahogy Kelteria ellátja sebeit* Nincs kedved még itt maradni egy kis ideig? Nekem semmi kedvem most itt egyedül ücsörögni! Az alvás egyelőre nem menne, s mivel találtam egy igen jó minőségű bort, ezért arra gondoltam, hogy eliszogathatnánk, aztán csevegnénk egy kicsit!
*Mondja nagyon kedvesen, szinte teljesen eltüntetve az aggodalmaskodó, nagyszájú Logralt, aki láthatóan igazán kellemes társaság tud lenni, s szerencsére a bőszavúsága mostanáig is megmaradt!*
// Mindenki //
*Az éjszaka eddig viszonylag nyugodtan telik: a fehér bársonyfüggönyt olykor lágyan fújja befelé a szél, ezzel kellemes hűvöst hozva a szobákba. Kintről, a lényektől jövő halk morgások is lassan alább hagynak, s hamarosan már csak a szél olykor felbukkanó halk fütyülése az egyedüli dolog, melyet kintről lehet hallani.
Az éj ugyan nyugodt, viszont pár furcsaság hamarosan mégis megmutatkozik, szinte egy időben.
Rather egyedül maradt a szobájában, azonban váratlanul halk kopogást hallhat ajtaján.*
- Rather.. Rather..
*A hangot azonnal felismerheti, hiszen ez nem másé, mint Rahilé! Ám most nem goromba, nem gúnyos, sokkal inkább lágy, hívogató, csábító és magányos, mely éppen a férfit invitálja ki szobájából. Azonban mikor kilép, senkit sem fedez fel a folyosón, Rahil sem áll ott, hanem ő éppen bent a szobájában pihenget. Függetlenül attól, hogy ő egy percre sem rakta ki a lábát, és nem is kopogott a férfinél, mégis tagadhatatlanul őt hallotta Rather!*
- Rahil.. Rahil..
*A hölgy is hallhatja saját nevét a férfitől - aki hozzá hasonlóan végig szobájában volt -, melyet szintén kopogás kísér. Rather hangja most egyáltalán nem taszító, inkább felkeltheti a hölgy kíváncsiságát. Vajon mit akarhat a férfi tőle ilyenkor? Talán kicsit 'játszadozni' akar? Azonban ha ő is kinéz a folyosóra, ő sem láthat senkit, maximum azt, ahogy a férfi épp kíváncsian kukucskál ki ajtaja mögül.
Hayra és Galin viszont kereste egymás társaságát, így az éjszaka jó részét együtt töltik el, épp úgy, ahogy Timandra és Dakhnator is! Egyelőre náluk is nyugodtan telnek az órák, azonban éjfél körül az első páros is felfigyelhet valami furcsaságra: a falakból váratlanul halk lépések zaja tör ki. Mintha temérdek apró pici talp futkározna ott, s haladnának lefelé, ki tudja, merre. Nem tart olyan rövid ideig a hang, vagy két percet is átölelhet, amíg a plafontól elérnek a padlóig, s ott eltűnnek. A második páros már kicsit meghittebb légkörben élvezheti egymás társaságát, ám ez időtájt ők is felfedezhetnek egy furcsa momentumot. Az egyik pillanatban hangos szárnycsapkodásra lehetnek figyelmesek, majd ismét csend. Ha kinéznek esetleg az erkélyre, akkor egy fura látvány fogadhatja őket: tizenhárom varjú ül egymás mellett - szinte pontosan ugyanolyan távolságban - az erkélyen, a korláton, s nem mozdulnak. Mereven bámulnak befelé a szobába, s még akkor sem röppennek el, ha esetleg Timandra és Dakhnator kimegy az erkélyre. Ez a kis jelenség is pontosan két percig tart, mikor is váratlanul felröppen az összes, s nagy károgással, mint akik megőrültek, úgy vetik magukat a mélybe!
Kelteria és Log is egy jó ideig élvezi egymás társaságát, azonban ők is tapasztalhatnak egy furcsa dolgot hasonló időben, mint a többiek. A szoba váratlanul remegni kezd, s valami nagyon szokatlan mély hang árad fel valahonnan.. Igazából nem lehet pontosan meghatározni, hogy honnan ered, mintha valahonnan lentről jönne. A hang gazdájáról sem lehet semmit tudni, talán csak az erős remegés hozta magával - vagy éppen a hang és a gazdája hozta magával a remegést? Mintha csak egy keserves, mély sóhaj tört volna fel valahonnan nagyon mélyről.. Pár festmény le is esik a falról, a szekrények és az ágy is elmozdul kicsit, azonban ha kinéznek a folyosóra, ott egyáltalán nem tapasztalnak semmit. A képek ugyanúgy lógnak a falon, s a szobrok sem mozdulat el helyükről egy picit sem. Mintha kint nem lett volna egy apró rengés sem..*
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 18:16:56
Üzenet elküldve: 2013-08-12 18:16:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Bár tény hogy megérkeznek a kastélyhoz, a fogadtatás nem éppen barátságos. De hát mit is vár el egy idegentől, aki azt se tudja miért késlekedtek. Arcára kedves mosoly ül, majd íyg szól a bunkóhoz.*
- Bár nem értem mi ez a sértő hangnem, de javaslom ne tegye próbára tűrőképességem, mert rajtam múlik törékeny élete. Ha megsérül...nos lehet meggondolom, hogy segítek-e magán. Elvégre gyógyító vagyok, és kellett pár növény, amit csak út közben szedhetek, hogy friss legyen. Persze Ön hogy is értené ezt, nem igaz?
*Nem várja meg mit reagál a férfi rá, ha ezek után is megjegyzéseket tesz, úgy valóban elgondolkozik, érdemes-e válaszolni, vagy csak elengedni a füle mögött. Elvégre nem azért van itt, hogy sértéseket hallgasson, hanem hogy segítsen az öreg mágusnak. Rápillant Roddarra, majd előveszi a tekercset és kigörgeti.*
- Ezer örömmel!
*Azzal belekezd a felolvasásba, ügyelve, hogy tisztán, hangsúlyosan ejtse ki a szavakat, hiszen elég egy rosszul ejtett szó, vagy hang és balul sülhet el az egész.*
// Második rész: Egy kastély //
*Bár tény hogy megérkeznek a kastélyhoz, a fogadtatás nem éppen barátságos. De hát mit is vár el egy idegentől, aki azt se tudja miért késlekedtek. Arcára kedves mosoly ül, majd íyg szól a bunkóhoz.*
- Bár nem értem mi ez a sértő hangnem, de javaslom ne tegye próbára tűrőképességem, mert rajtam múlik törékeny élete. Ha megsérül...nos lehet meggondolom, hogy segítek-e magán. Elvégre gyógyító vagyok, és kellett pár növény, amit csak út közben szedhetek, hogy friss legyen. Persze Ön hogy is értené ezt, nem igaz?
*Nem várja meg mit reagál a férfi rá, ha ezek után is megjegyzéseket tesz, úgy valóban elgondolkozik, érdemes-e válaszolni, vagy csak elengedni a füle mögött. Elvégre nem azért van itt, hogy sértéseket hallgasson, hanem hogy segítsen az öreg mágusnak. Rápillant Roddarra, majd előveszi a tekercset és kigörgeti.*
- Ezer örömmel!
*Azzal belekezd a felolvasásba, ügyelve, hogy tisztán, hangsúlyosan ejtse ki a szavakat, hiszen elég egy rosszul ejtett szó, vagy hang és balul sülhet el az egész.*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 17:53:55
Üzenet elküldve: 2013-08-12 17:53:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*A hintó lassan eléri a kastély méretes kapuját. Már várják őket, amit a kocsi tetejéről a szőke elf is hamar kiszúr. Két alak várakozik a kastély udvarának oltalmában, és mikor elég közel ér a szekér, már igyekeznek is, hogy elmozdítsák útjukból a hatalmas vasakat, beengedve az érkezőket. Hayra időközben egyik lábát felhúzza, térdén támasztva meg könyökét, míg másikat elnyújtja a hintó lefedésén. Amint a kissé megtépázott csapat behajt a kastély területére, már zárulnak is mögöttük a hatalmas kapuk, kívül rekesztve az ocsmány teremtményeket. Jobb is így, mivel azok a rémségek hamar beérik őket, és úgy tűnik, igen csak szeretnének közelebb jutni hozzájuk. A szavak, miszerint egy fiúcskát küldtek a szekerek után, elég nevetségesen hangzanak. Gondolták, hogy valóban időben odaérne az üzenet? Kerülőúton semmiképp! Ha pedig ugyan azon az útvonalon jött volna a fiú, mint az értük érkező hintók, csak azt kockáztatták volna, hogy őt is felzabálják ezek a dögök! Viszont ha már ezek a lények akkor is itt voltak, mikor a városba tartottak, miért nem támadták meg már akkor a két kocsit? Hisz a hajtók igen finom falatok lehettek, ha egyszer ilyen nyomtalanul sikerült eltüntetniük őket.. A hallottak a szőkeség arcára gúnyos, szinte lenéző grimaszt festenek, miközben egy könnyed mozdulattal leugrik eddigi helyéről. A kérdés, ami felhangzik, csak még rejtélyesebbé teszi ezt az egész helyzetet. Na igen, mégis honnan tudják, hogy ezek a lények nem jönnek be ide? Talán innen engedték ki őket? Még egy ilyen összetűzés után sem biztos abban, hogy minden képességüket megismerték főleg, hogy azelőtt még sohasem látott hasonlókat. Elég ronda valamik voltak, jól elbánhatott velük a Sors, vagy valaki más.. Ezt Hayranak volt alkalma közelebbről is megszemlélni.
Némán követi a két alakot, közben szemügyre véve az épületet körülölelő kertet, a szobrokat, majd a benti teret is. Az egész elég kísérteties. És bár nem igen tudja elrémíteni az ilyesmi - talán csak még jobban feltüzeli -, de még nem döntötte el, hol is volna jobb nekik. Odakint, azokkal a ronda dögökkel, vagy ennek a rejtélyes A.A. nevű személynek a birtokán. Úgy érzi, két tűz közé kerültek. Kint a szőrös lények, és belül.. ki tudja, hogy micsoda? Tökéletes terv ez, bárki is találta ki.*
- Én is el tudom intézni egymagam. A többit viszont megköszönném. *csendül fel hangja lágyan, amikor meghallja a felajánlott segítséget. A mérgezésről szóló szavak az ő hegyes füleit is megütik. Nem gondolná, hogy ennek az egész 'bál' kitervelőjének az a legjobb ötlete a megölésükre, hogy megmérgezze őket. Bár ha étvágya túlzottan nincs is, lehet, hogy egy pár falatot majd letuszkol torkán.*
- Jó éjt! *köszön el minden jelenlévőtől, mielőtt birtokba venné a számára kinevezett szobát. Amint a fürdő, és a többi ígért eszköz megérkezik, megszabadul ruházatától, és belemerül a kádba. A kezén éktelenkedő sebeket kissé kellemetlenül éri a víz, de ehhez már hozzászokott. Nem ez az első alkalom, hogy csúnyább sérüléseket szerez, bár az első, hogy egy ilyen lénytől. Míg megtisztítja magát, és pihen egy keveset a fürdővízben, gondolataiban akaratlanul is újra és újra megjelenik az a torz ábrázat, ami még nem is oly régen vicsorgott rá. Ha figyelmen kívül hagyná a szőrt, a hegyes fogakat, és a karmokat, mik karjába martak - bár ezek közül egyikről sem könnyű csak úgy megfeledkezni - egy igen elcsúfított, ám de emberinek mondható külsőről beszélhetünk. Még ha csak halvány árnyéka is lehet, egy tényleges embernek. A vonyításról, a gyorsaságról, és mozgékonyságról pedig ne is beszéljünk. ~ Sejtelmem sincs arról, hogy mik lehetnek ezek, de nem szeretnék a sorsukra jutni.. ~ Gondolataiba merülve szál ki a kádból, és látja el megsebzett kezét. Mikor már elég tisztának és lekezeltnek véli, kötést tesz rá, mit másik kezével, és fogai segítségével rögzít. Amint ezzel végzett, a szekrényhez indul, hogy előkutasson onnan valami egyszerű ruhát, mi alvásra alkalmas lesz, és valamit holnapra. Előbb a megfelelő báli ruhán akad meg a szeme. Egy csinos, bíborszín darab. Kissé mély dekoltázsú, melle alatt ezüstszínű motívumok szegélyezik, melyek hátul folytatódnak a ruha peremén haladva. Hátának fehér bőrét szinte teljesen szabadon hagyja. Aljának selymes, fényes anyaga érinti a földet. Nincs temérdek alsószoknya, se giccses díszítmények. Tökéletes lesz! Ki is veszi a szekrényből, és félre akasztja, mikor kopogást hall.*
- Egy pillanat! *szólal fel, és sietve előkap egy egyszerű, fehér hálóruhát, mit sebesem magára ölthet, tekintve, hogy még meztelenül ácsorog a ruhásszekrény előtt. Amikor ezzel végzett, az ajtóhoz siet, és kitárja azt. Egy inasra, vagy hasonlóra számított, de meglepettségére a törp várakozik odakint.*
- Fáradjon csak beljebb, Törp Uram! *invitálja be a szakállast egy lágy mosollyal. Nem is gond, ha valaki eltereli a figyelmét a jelenlegi helyzetről, különben tovább elmélkedne, csak saját magát gyötörve feleslegesen. Úgy sem tudhatja előre, mi fog történni, így hát ugyan mindegy! Galin - mivel most már nevét is tudja - pedig megfelelő beszélgetőpartner lesz, visszagondolva a bakon mesélt történetére.*
*A hintó lassan eléri a kastély méretes kapuját. Már várják őket, amit a kocsi tetejéről a szőke elf is hamar kiszúr. Két alak várakozik a kastély udvarának oltalmában, és mikor elég közel ér a szekér, már igyekeznek is, hogy elmozdítsák útjukból a hatalmas vasakat, beengedve az érkezőket. Hayra időközben egyik lábát felhúzza, térdén támasztva meg könyökét, míg másikat elnyújtja a hintó lefedésén. Amint a kissé megtépázott csapat behajt a kastély területére, már zárulnak is mögöttük a hatalmas kapuk, kívül rekesztve az ocsmány teremtményeket. Jobb is így, mivel azok a rémségek hamar beérik őket, és úgy tűnik, igen csak szeretnének közelebb jutni hozzájuk. A szavak, miszerint egy fiúcskát küldtek a szekerek után, elég nevetségesen hangzanak. Gondolták, hogy valóban időben odaérne az üzenet? Kerülőúton semmiképp! Ha pedig ugyan azon az útvonalon jött volna a fiú, mint az értük érkező hintók, csak azt kockáztatták volna, hogy őt is felzabálják ezek a dögök! Viszont ha már ezek a lények akkor is itt voltak, mikor a városba tartottak, miért nem támadták meg már akkor a két kocsit? Hisz a hajtók igen finom falatok lehettek, ha egyszer ilyen nyomtalanul sikerült eltüntetniük őket.. A hallottak a szőkeség arcára gúnyos, szinte lenéző grimaszt festenek, miközben egy könnyed mozdulattal leugrik eddigi helyéről. A kérdés, ami felhangzik, csak még rejtélyesebbé teszi ezt az egész helyzetet. Na igen, mégis honnan tudják, hogy ezek a lények nem jönnek be ide? Talán innen engedték ki őket? Még egy ilyen összetűzés után sem biztos abban, hogy minden képességüket megismerték főleg, hogy azelőtt még sohasem látott hasonlókat. Elég ronda valamik voltak, jól elbánhatott velük a Sors, vagy valaki más.. Ezt Hayranak volt alkalma közelebbről is megszemlélni.
Némán követi a két alakot, közben szemügyre véve az épületet körülölelő kertet, a szobrokat, majd a benti teret is. Az egész elég kísérteties. És bár nem igen tudja elrémíteni az ilyesmi - talán csak még jobban feltüzeli -, de még nem döntötte el, hol is volna jobb nekik. Odakint, azokkal a ronda dögökkel, vagy ennek a rejtélyes A.A. nevű személynek a birtokán. Úgy érzi, két tűz közé kerültek. Kint a szőrös lények, és belül.. ki tudja, hogy micsoda? Tökéletes terv ez, bárki is találta ki.*
- Én is el tudom intézni egymagam. A többit viszont megköszönném. *csendül fel hangja lágyan, amikor meghallja a felajánlott segítséget. A mérgezésről szóló szavak az ő hegyes füleit is megütik. Nem gondolná, hogy ennek az egész 'bál' kitervelőjének az a legjobb ötlete a megölésükre, hogy megmérgezze őket. Bár ha étvágya túlzottan nincs is, lehet, hogy egy pár falatot majd letuszkol torkán.*
- Jó éjt! *köszön el minden jelenlévőtől, mielőtt birtokba venné a számára kinevezett szobát. Amint a fürdő, és a többi ígért eszköz megérkezik, megszabadul ruházatától, és belemerül a kádba. A kezén éktelenkedő sebeket kissé kellemetlenül éri a víz, de ehhez már hozzászokott. Nem ez az első alkalom, hogy csúnyább sérüléseket szerez, bár az első, hogy egy ilyen lénytől. Míg megtisztítja magát, és pihen egy keveset a fürdővízben, gondolataiban akaratlanul is újra és újra megjelenik az a torz ábrázat, ami még nem is oly régen vicsorgott rá. Ha figyelmen kívül hagyná a szőrt, a hegyes fogakat, és a karmokat, mik karjába martak - bár ezek közül egyikről sem könnyű csak úgy megfeledkezni - egy igen elcsúfított, ám de emberinek mondható külsőről beszélhetünk. Még ha csak halvány árnyéka is lehet, egy tényleges embernek. A vonyításról, a gyorsaságról, és mozgékonyságról pedig ne is beszéljünk. ~ Sejtelmem sincs arról, hogy mik lehetnek ezek, de nem szeretnék a sorsukra jutni.. ~ Gondolataiba merülve szál ki a kádból, és látja el megsebzett kezét. Mikor már elég tisztának és lekezeltnek véli, kötést tesz rá, mit másik kezével, és fogai segítségével rögzít. Amint ezzel végzett, a szekrényhez indul, hogy előkutasson onnan valami egyszerű ruhát, mi alvásra alkalmas lesz, és valamit holnapra. Előbb a megfelelő báli ruhán akad meg a szeme. Egy csinos, bíborszín darab. Kissé mély dekoltázsú, melle alatt ezüstszínű motívumok szegélyezik, melyek hátul folytatódnak a ruha peremén haladva. Hátának fehér bőrét szinte teljesen szabadon hagyja. Aljának selymes, fényes anyaga érinti a földet. Nincs temérdek alsószoknya, se giccses díszítmények. Tökéletes lesz! Ki is veszi a szekrényből, és félre akasztja, mikor kopogást hall.*
- Egy pillanat! *szólal fel, és sietve előkap egy egyszerű, fehér hálóruhát, mit sebesem magára ölthet, tekintve, hogy még meztelenül ácsorog a ruhásszekrény előtt. Amikor ezzel végzett, az ajtóhoz siet, és kitárja azt. Egy inasra, vagy hasonlóra számított, de meglepettségére a törp várakozik odakint.*
- Fáradjon csak beljebb, Törp Uram! *invitálja be a szakállast egy lágy mosollyal. Nem is gond, ha valaki eltereli a figyelmét a jelenlegi helyzetről, különben tovább elmélkedne, csak saját magát gyötörve feleslegesen. Úgy sem tudhatja előre, mi fog történni, így hát ugyan mindegy! Galin - mivel most már nevét is tudja - pedig megfelelő beszélgetőpartner lesz, visszagondolva a bakon mesélt történetére.*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 15:57:40
Üzenet elküldve: 2013-08-12 15:57:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Lélekbörtön//
*A rusnya lények óta szinte semmi sem történt az úton, még egy időre Galin is csak dúdolgatott, és elmélkedett a lovak terelgetése közben. De ahogy egyre közelednek céljuk felé, a távolban végre kirajzolódnak a kastély körvonala. Törpünk egyelőre nem szentel sok figyelmet a hatalmas épületnek, fajtája óriási csarnokai mellett eltörpül a nemesi épület nagysága. Ő inkább közelebbről szeretné megszemlélni az építésnél használt megoldásokat, vagy a felszíni népek által használt díszítéseket. Hisz ezért is jött Arthenior városába, hogy tanulmányozhassa a helyi építészetet. Erre mit talál a környező területeken!? Veszélyt, és eddig sosem látott furcsa lényeket, amik mindig megtalálják a szakállast. Vagy inkább ő találja meg őket?
Közelebb érve egy masszív vaskaput pillantanak meg a hintón kívül tartózkodó utazók, ha pedig tekintetük beljebb téved két ismeretlen alak is kivehetővé válik. Galin összeráncolt homlokkal próbál összpontosítani a két lényre, és beazonosítani, nem-e hasonló lényekről van-e szó. Szerencsére nem, sőt igen segítőkészek, ahogy észreveszi az érkezőket már szaladnak is, hogy nyissák a kapukat. Nehéz vasak zörögve tárulnak ki a hátasok előtt, szabad utat biztosítva ezzel a csoportnak. Galin lefékezi a szekeret, és már pattan is le, hogy fáradt, sebes lábai újra a szilárd talajt tapodják. Nem igazán bízott meg ezekben a gebékben, csoda, hogy idáig eljutottak, még ő maga sem hitte, hogy végre elérnek arra a bizonyos bálra, melyről alig tudni valamit. ~Jó kis bálnak ígérkezik ez. És még vacsorát is kapunk.~ Galinban is ott motoszkál az a nyughatatlan gondolat, hogy itt valami nincs rendjén, de most mondhatni túlságosan lefárasztották az elmúlt napok. Mielőtt visszaért volna a városba megtett nem kevés utat gyalog, lábai kikészültek, azt megelőzően a tengeren émelyegve elintézett néhány Talmidot. Már maga a hajón való utazás is kikészít egy törpöt, nemhogy még harcolnia is keljen. Galin ezt az akadályt is vette, igaz a harc hevében elvesztette kedvenc pipáját, amit a mai napig sajnál. Az emelet felé haladva van lehetősége megcsodálni a démoni szobrokat, és az előtér felépítését, bár most inkább a fiúra figyel, ki elmagyarázza a helyzetet.*
-Mikor eljöttem otthonról, úgy döntöttem egy időre nélkülözöm a nemesi életet. Szóval én sem kérek a szolgálókból, de a vacsorából annál inkább!
*Szórakozott arcán újra megjelenik az a szórakozott vigyor, amint az ételről van szó. Miután megtudja, hogy hol lesz a szobája, és hogy pont a szőke Hayra mellett, a mosoly csak még szélesebbé válik.*
-Úgy tűnik szembe szomszédok leszünk, Hölgyem!
*Ha bármi mondandója is van a szépségnek, még meghallgatja, majd mintha valami eszébe jutott volna mikor oldalánál motoszkált, oda lép Logralhoz, előre kinyújtott vaskos kezeivel.*
-Van Önnél valami ami az enyém. Lehet kicsit illemtelen vagyok, de nem szeretek megválni tőle.
*Ha tisztázták az ügyet, úgy határoz betér szobájába, és lemosakszik. Bőrének jól esik a langyos, tiszta víz, mely lehántja róla a napok alatt ráragadt mocskot. A mosdást követően a szekrényhez lép, ahonnan az ő méreteire szabott barna, férfi tunikát vesz ki, egy sötét fekete nadrág társaságában. ~Ez jó lesz a holnapra is.~ Magára ölti a díszes rongyokat, és jóízűen elfogyasztja vacsoráját. Ezzel el is megy egy kis idő, de aztán nincs mit tennie, unalmában az ágyon próbálja feldolgozni a történteket. Galin nem olyan ki sokáig bírná tétlenül, és ez most is megmutatkozik. ~Nem bírok tovább itt ülni! Irány a szemközti szoba.~ Bekopog Hayra kisasszonyhoz, és megvárja míg ajtót nyitnak neki.*
-Elnézést, hogy zavarom, de nem bírtam tovább egyedül maradni a szobámban. Arra gondoltam... bejöhetnék? Elütjük az időt, így vacsora után.
*A rusnya lények óta szinte semmi sem történt az úton, még egy időre Galin is csak dúdolgatott, és elmélkedett a lovak terelgetése közben. De ahogy egyre közelednek céljuk felé, a távolban végre kirajzolódnak a kastély körvonala. Törpünk egyelőre nem szentel sok figyelmet a hatalmas épületnek, fajtája óriási csarnokai mellett eltörpül a nemesi épület nagysága. Ő inkább közelebbről szeretné megszemlélni az építésnél használt megoldásokat, vagy a felszíni népek által használt díszítéseket. Hisz ezért is jött Arthenior városába, hogy tanulmányozhassa a helyi építészetet. Erre mit talál a környező területeken!? Veszélyt, és eddig sosem látott furcsa lényeket, amik mindig megtalálják a szakállast. Vagy inkább ő találja meg őket?
Közelebb érve egy masszív vaskaput pillantanak meg a hintón kívül tartózkodó utazók, ha pedig tekintetük beljebb téved két ismeretlen alak is kivehetővé válik. Galin összeráncolt homlokkal próbál összpontosítani a két lényre, és beazonosítani, nem-e hasonló lényekről van-e szó. Szerencsére nem, sőt igen segítőkészek, ahogy észreveszi az érkezőket már szaladnak is, hogy nyissák a kapukat. Nehéz vasak zörögve tárulnak ki a hátasok előtt, szabad utat biztosítva ezzel a csoportnak. Galin lefékezi a szekeret, és már pattan is le, hogy fáradt, sebes lábai újra a szilárd talajt tapodják. Nem igazán bízott meg ezekben a gebékben, csoda, hogy idáig eljutottak, még ő maga sem hitte, hogy végre elérnek arra a bizonyos bálra, melyről alig tudni valamit. ~Jó kis bálnak ígérkezik ez. És még vacsorát is kapunk.~ Galinban is ott motoszkál az a nyughatatlan gondolat, hogy itt valami nincs rendjén, de most mondhatni túlságosan lefárasztották az elmúlt napok. Mielőtt visszaért volna a városba megtett nem kevés utat gyalog, lábai kikészültek, azt megelőzően a tengeren émelyegve elintézett néhány Talmidot. Már maga a hajón való utazás is kikészít egy törpöt, nemhogy még harcolnia is keljen. Galin ezt az akadályt is vette, igaz a harc hevében elvesztette kedvenc pipáját, amit a mai napig sajnál. Az emelet felé haladva van lehetősége megcsodálni a démoni szobrokat, és az előtér felépítését, bár most inkább a fiúra figyel, ki elmagyarázza a helyzetet.*
-Mikor eljöttem otthonról, úgy döntöttem egy időre nélkülözöm a nemesi életet. Szóval én sem kérek a szolgálókból, de a vacsorából annál inkább!
*Szórakozott arcán újra megjelenik az a szórakozott vigyor, amint az ételről van szó. Miután megtudja, hogy hol lesz a szobája, és hogy pont a szőke Hayra mellett, a mosoly csak még szélesebbé válik.*
-Úgy tűnik szembe szomszédok leszünk, Hölgyem!
*Ha bármi mondandója is van a szépségnek, még meghallgatja, majd mintha valami eszébe jutott volna mikor oldalánál motoszkált, oda lép Logralhoz, előre kinyújtott vaskos kezeivel.*
-Van Önnél valami ami az enyém. Lehet kicsit illemtelen vagyok, de nem szeretek megválni tőle.
*Ha tisztázták az ügyet, úgy határoz betér szobájába, és lemosakszik. Bőrének jól esik a langyos, tiszta víz, mely lehántja róla a napok alatt ráragadt mocskot. A mosdást követően a szekrényhez lép, ahonnan az ő méreteire szabott barna, férfi tunikát vesz ki, egy sötét fekete nadrág társaságában. ~Ez jó lesz a holnapra is.~ Magára ölti a díszes rongyokat, és jóízűen elfogyasztja vacsoráját. Ezzel el is megy egy kis idő, de aztán nincs mit tennie, unalmában az ágyon próbálja feldolgozni a történteket. Galin nem olyan ki sokáig bírná tétlenül, és ez most is megmutatkozik. ~Nem bírok tovább itt ülni! Irány a szemközti szoba.~ Bekopog Hayra kisasszonyhoz, és megvárja míg ajtót nyitnak neki.*
-Elnézést, hogy zavarom, de nem bírtam tovább egyedül maradni a szobámban. Arra gondoltam... bejöhetnék? Elütjük az időt, így vacsora után.
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 15:22:45
Üzenet elküldve: 2013-08-12 15:22:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
* A vigyorgását úgy tűnik nem mindenki értékeli. Érdemes ezt megjegyezni, bár a nem mindenki még mindig jobb a senkinél. A mutatványos, kötéltáncos, tőrdobáló érdeklődve nézegeti az idő ette falakat.*
- Csak azt tudnám mi tartja össze. Talán csak a mágia.* jegyzi meg Ophelia kérdésére majd akár körbe is járná a kastélyt, hogy lássa hány ablaka és ajtaja van ha a társuk nem szólna olyan mogorván a lányhoz.*
- Na de uram, lehet ezt finomabban is. *mondja és, hogy bizonyítsa ékesszólását a hölgy felé fordul majd egy röpke pillantást vet Engurra.*
- Például így. *és ismét a lány lesz szemeinek célpontja. Talán ha kalapját már régen vállára nem vetette volna akkor még azt is meglengetné előtte.*
- Szép kisasszony, ha szabad kérnem olvassa fel a varázsigét mert szeretném végre hallani lágyan csengő hangját.
* Bohóc a javából, hiába, a cirkusz nevelte, s hogy ezt miként fogják tűrni legyen a jövő kérdése.*
// Második rész: Egy kastély //
* A vigyorgását úgy tűnik nem mindenki értékeli. Érdemes ezt megjegyezni, bár a nem mindenki még mindig jobb a senkinél. A mutatványos, kötéltáncos, tőrdobáló érdeklődve nézegeti az idő ette falakat.*
- Csak azt tudnám mi tartja össze. Talán csak a mágia.* jegyzi meg Ophelia kérdésére majd akár körbe is járná a kastélyt, hogy lássa hány ablaka és ajtaja van ha a társuk nem szólna olyan mogorván a lányhoz.*
- Na de uram, lehet ezt finomabban is. *mondja és, hogy bizonyítsa ékesszólását a hölgy felé fordul majd egy röpke pillantást vet Engurra.*
- Például így. *és ismét a lány lesz szemeinek célpontja. Talán ha kalapját már régen vállára nem vetette volna akkor még azt is meglengetné előtte.*
- Szép kisasszony, ha szabad kérnem olvassa fel a varázsigét mert szeretném végre hallani lágyan csengő hangját.
* Bohóc a javából, hiába, a cirkusz nevelte, s hogy ezt miként fogják tűrni legyen a jövő kérdése.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 14:13:18
Üzenet elküldve: 2013-08-12 14:13:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*A csapat további tagjai is megérkeznek végre, bár a másik férfi idétlen kérdésére Engur savanyúan húzza el a száját.
"Esetleg a tiédre" gondolja magában, bár semmi oka rá, hogy kockáztasson bármit is a férfi levadászásával a kastélyban. Először a szörnnyel kell foglalkozni, márpedig ha a mágus igazat beszélt, ahhoz mindnyájan kelleni fognak.*
- Ez csak egy rakás kő*jelenti ki egyszerűen, mikor a varázsigét magánál hordozó nő szóvá teszi a kastély álapotát.
Nézik még egy ideig a kupac követ, amit valaki régen még az otthonának tudhatott, ám semmi érdekes nem történik ezidő alatt. Engur nem az a türelmes fajta, már csak a megzápult agya miatt sem, tehát igen hamar kijön a sodrából, s mered rá ismét a nőre:*
- Netán földbe gyökerezett a lábad, vagy csomó nőtt a nyelvedre? Jó lenne bejutni.
*Haragosan rázza meg a fejét. Ez a mágus is jó emberre bízta azt a rohadt varázsigét. Ha ezeken múlik még sátrat is verhetnének a kastély tövébe. Az ilyen emberek okozta idegesség elhesegetésére tökéletesen megfelelt a Hodaril, de Engurnak erősnek kell lennie. Nem sokan kapnak második esélyt az élettől.*
// Második rész: Egy kastély //
*A csapat további tagjai is megérkeznek végre, bár a másik férfi idétlen kérdésére Engur savanyúan húzza el a száját.
"Esetleg a tiédre" gondolja magában, bár semmi oka rá, hogy kockáztasson bármit is a férfi levadászásával a kastélyban. Először a szörnnyel kell foglalkozni, márpedig ha a mágus igazat beszélt, ahhoz mindnyájan kelleni fognak.*
- Ez csak egy rakás kő*jelenti ki egyszerűen, mikor a varázsigét magánál hordozó nő szóvá teszi a kastély álapotát.
Nézik még egy ideig a kupac követ, amit valaki régen még az otthonának tudhatott, ám semmi érdekes nem történik ezidő alatt. Engur nem az a türelmes fajta, már csak a megzápult agya miatt sem, tehát igen hamar kijön a sodrából, s mered rá ismét a nőre:*
- Netán földbe gyökerezett a lábad, vagy csomó nőtt a nyelvedre? Jó lenne bejutni.
*Haragosan rázza meg a fejét. Ez a mágus is jó emberre bízta azt a rohadt varázsigét. Ha ezeken múlik még sátrat is verhetnének a kastély tövébe. Az ilyen emberek okozta idegesség elhesegetésére tökéletesen megfelelt a Hodaril, de Engurnak erősnek kell lennie. Nem sokan kapnak második esélyt az élettől.*
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-12 09:57:29
Üzenet elküldve: 2013-08-12 09:57:29
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Ophelianak igaza van. A kastély nem éppen barátságos, sőt, mondhatni taszító aurával rendelkezik. A sötét épület félelmetes árnyként magasodik a telek felé, amelyen most a kalandorok állnak. Első ránézésre a kastély nem tűnik stabilnak, itt-ott a cserepeket és párkányokat csak a jó isten tartja a helyén, viszont nem nehéz következtetni arra, hogy a ház sokkal többet kibír egy széllökésnél, ha egy varázsló képes volt itt kísérletezni. Elég valószínű hogy mágia munkálkodik a kastélyban, ez még a legegyszerűbb embernek is szembetűnő. Ahogy a kalandorok végigfutják a tekintetükkel a kastélyt, egyből szembetűnik nekik az hatalmas, ám rozoga ajtón az elkapkodott rúna jel. Biztosan a mágus munkája, így zárhatta le a laboratóriumát a kíváncsiskodó szemek és a szörny elől. Még szerencse, hogy Ophelia magával hozta a feloldó igét, hiszen anélkül nagyon nehéz lenne bejutni a házba. Az idő nem sürget senkit, azonban a reggel már elkezdődött és ki tudja, milyen dolgok folynak itt le éjszakánként.*
// Második rész: Egy kastély //
*Ophelianak igaza van. A kastély nem éppen barátságos, sőt, mondhatni taszító aurával rendelkezik. A sötét épület félelmetes árnyként magasodik a telek felé, amelyen most a kalandorok állnak. Első ránézésre a kastély nem tűnik stabilnak, itt-ott a cserepeket és párkányokat csak a jó isten tartja a helyén, viszont nem nehéz következtetni arra, hogy a ház sokkal többet kibír egy széllökésnél, ha egy varázsló képes volt itt kísérletezni. Elég valószínű hogy mágia munkálkodik a kastélyban, ez még a legegyszerűbb embernek is szembetűnő. Ahogy a kalandorok végigfutják a tekintetükkel a kastélyt, egyből szembetűnik nekik az hatalmas, ám rozoga ajtón az elkapkodott rúna jel. Biztosan a mágus munkája, így zárhatta le a laboratóriumát a kíváncsiskodó szemek és a szörny elől. Még szerencse, hogy Ophelia magával hozta a feloldó igét, hiszen anélkül nagyon nehéz lenne bejutni a házba. Az idő nem sürget senkit, azonban a reggel már elkezdődött és ki tudja, milyen dolgok folynak itt le éjszakánként.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-10 16:15:06
Üzenet elküldve: 2013-08-10 16:15:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
*Dakhnator sem számított semmiféle bonyodalomra, mégis ilyen bajos helyzet kerekedett ebből az útból. Ahogy a dögöktől sikerül megszabadulni, kicsit fellélegzik a férfi. Kellemesebb így, hogy már csak hárman vannak idebent.
Mivel nem tudja, mennyi idejük van, talán újra támadnak, igyekszik legalább Timát ellátni. Amint pedig átadja törölgetésre ruháját, előveszi még belőle a kulacsot, hogy Rahilnak adja. És ha tudná, mi jár a szőkeség fejében, akkor kapna egy gyengéd taslit. Dakh úgy gondolja, hogy ha nem segít, akkor ha nem is lakomát csaptak volna, de cafatokra tépik őket. Ketten rúgták ki a rájuk támadót, nem a félvér egyedül.
Amikor beérnek a hintóval az udvarra, ellazul ültében. Végre, itt már biztosabb. Amíg meg nem áll, Dakh csak tovább tartja Timát, ölelve, tartva benne a lelket. Nem szeretné, hogy feladja most. Aztán végül csak megáll a hintó, úgy pedig elsőnek ő száll le, hogy lesegíthesse a két hölgyet.
Hallgatja az elmés tervet, miszerint egy fiút küldenek oda, hová harcosok tömkelegére volna szükség. Az sem állította meg, hogy a fejébe szúrt egy tőrt. Ezek után egy gyermek aligha képes tenni egyáltalán bármi kárt bennük.
Várja, hátha valaki választ ad a kérdésre, miszerint hogy lehetnek biztosak benne, hogy ide nem hatol be egy olyan fenevad sem. Nagyon érdekli, hogy milyen módszerük van. Talán imádkoznak a mondva csinált istenükhöz, hogy védje őket? Vagy mágikus láncot dobtak fel a kapura? Mert a hintó elreteszelt ajtaja sem jelentett gondot kettőnek - S talán csak az egyik tépte fel valójában az ajtót -, akkor mit érhet egy satnya lánc és az egyszerű vas, ha többen vannak. Arról nem is beszélve, hogy karmaikkal akár falat is tudhatnak mászni, vagy esetleg szárnyat növesztenek, de már kezd így is túl sok rémkép felgyülemleni. Bár, minden borús gondolatát elfedi a mosolya, mely arcán töretlen ül.
~ Mjard és Londar... ~
Talán fontos lehet még nevük, ha valamire szükségük lesz. De hamar terelődik figyelme, ahogy közelebb kísérik őket a kastélyhoz. A szobrok és a fák, a növények, a szökőkút, melyen a három démon... Három démon, miért ismerős ez neki? Mindegy, enyhén megrázza szürkés-ezüstös tincseit fejével együtt, miközben beérnek lassan az előtérbe. Villámlik. Úgy tűnik, a vihar vagy csak nyugodalmasabb pontjához ért, vagy csak távozásának maradéka az a pár kósza villanás.
Nem kerüli el figyelmét a festmények sokasága, mind oly furcsa, főleg ilyen fényviszonyok közt, mint a gyertyák és a fáklyák. A Nap melengető fényében bizonyára egész emberi kinézetük van, s közel sem kísérteties, vagy csak reméli.*
- Én se élnék a lehetőséggel.
*Jelenti ki kellemes, dallamos, lágy hangon. Elintézi ő maga a sebét, így is mindig saját magának ápolta sérüléseit. Timandra láthatta, nem kevés van rajta.
A további haladásuk vége felé kiosztásra kerülnek a szobák. Rögvest az első párosban kapja meg ő is, bár az egymással töltés lehetősége sem elhanyagolható. Nem érzi magát biztonságban. És van, aki miatt jobban aggódik, mint tulajdon biztonsága és élete.
Továbbiakban nem szól bele, hiszen a fürdő jót tesz, a sebkötözésre való eszközök úgyszintén, s a vacsorát is szívesen elköltené. Megpróbál tudomást sem venni Rather méregre tett utalásáról.*
- Szép estét Önnek is, Londar úr!
*Ennyit megérdemel, ha már elkísérte őket ide. Legalábbis Dakh szerint. Nem szeretné, ha már most azt hinnék, hogy az illem oly távol áll tőle. Attól, hogy valaki nem nemesnek született, minden joga megvan a kellemes éjszakához. Bár, Dakh néha megsínylette, mikor azt hitte, valóban kellemes lesz.
Első dolga, hogy ledobja a legtöbb ruháját. Talán csak tépett nadrágjától nem válik meg, úgy várja az érkező fürdővizet. A vacsorához még nem tervez hozzálátni, előbb szeretné lemosni magáról a maradék vért és kitisztítani a sebét. Remélhetőleg, ha már segítséget nem is kért, de a kis elsősegély felszerelést megkapta, hogy alaposan képes legyen ellátni magát.
~ Mint régen... ~
Mosolyodik el a gondolatra, hiszen nem egyszer kellett saját magát összevarrnia is, sikerült gyakorlatot szerezni ilyen területen is. Miután végzett mind a tisztálkodással, mind a sebellátással, megnézi a ruhásszekrényt. Alaposan megnéz minden egyes darabot, semmi kedve olyat hordani, ami feltűnő lenne, túl díszes, vagy akármilyen, s nem egyszerű. Így végül csak egy fekete nadrágot és egy fehér inget vesz magára. Szinte semmi holmija, hiszen nem készült ilyenekre. Csak egyetlen megmaradt tőrét teszi az ágyra, s erszényét, valamint már üres kulacsát. Ezután megvizsgálja a vacsorát. Mert bár Rather úr tévedhetetlennek véli magát, Dakh kevésbé hisz benne, hogy így próbálják őket megmérgezni. Ha valaki nem eszik, életben marad és tudni fogja, hogy ezek tették, kik őket mind idehívták, valamint nem árt egy ilyen megterhelő utazás után egy kis étket magához venni. Így csak elkezd enni, miközben tovább gondolkozik a fenevadakon, mik rájuk támadtak. Furcsák voltak, mégis valahogy emberiek. Vérük pont úgy kering, mint bármi másnak, mi él, hiszen érezhették, ahogy nyálát is. Erejük sokkal nagyobb az övékhez képest. Fürgék és ügyesek, remek vadászok. Hogy nem tudnak ide bejutni?
Ahogy végez a vacsorával, megpróbál aludni, miután lepakolt az ágyról. De ismét felüti a fejét az a kis motoszkáló gondolat. Az a zavaró érzés, ami a hintóban az adrenalin miatt ösztönné fajult. A tudat, hogy Timandrát meg kell védenie! Az egyetlen barátja, aki nem árulta el. És nem tűnt úgy egy másodpercig sem, egyetlen szekunda erejéig sem, hogy árulásra akarná adni fejét.
Felkel az ágyból, megfeledkezve mindenről, még a magára öltött inget se gombolja be, szabadon felejtve vágások régi nyomainak látványával, s nyakán is jól látható a kötél egykori nyoma, ahogy arcán is minden vonás, a kis mosoly, mely most sokkal szelídebb, s egy részletét sem takarja haja. Kilép és még szinte be sem csukta maga mögött az ajtót, máris kopogtat Tima ajtaján.*
- Én vagyok az...
*Hangját csak felismeri, még ha nem is üvölt, s hangját is inkább halkra veszi, de bizonyos, hogy a lány felismeri száz meg ezer másik között is. Reméli, beengedi, bár azt még nem tudja, mit mondjon, miért kívánkozik be, de majd kitalál valamit, valami hihetőt... Vagy elárulja az igazat: jobban félti őt, mint saját magát!*
*Dakhnator sem számított semmiféle bonyodalomra, mégis ilyen bajos helyzet kerekedett ebből az útból. Ahogy a dögöktől sikerül megszabadulni, kicsit fellélegzik a férfi. Kellemesebb így, hogy már csak hárman vannak idebent.
Mivel nem tudja, mennyi idejük van, talán újra támadnak, igyekszik legalább Timát ellátni. Amint pedig átadja törölgetésre ruháját, előveszi még belőle a kulacsot, hogy Rahilnak adja. És ha tudná, mi jár a szőkeség fejében, akkor kapna egy gyengéd taslit. Dakh úgy gondolja, hogy ha nem segít, akkor ha nem is lakomát csaptak volna, de cafatokra tépik őket. Ketten rúgták ki a rájuk támadót, nem a félvér egyedül.
Amikor beérnek a hintóval az udvarra, ellazul ültében. Végre, itt már biztosabb. Amíg meg nem áll, Dakh csak tovább tartja Timát, ölelve, tartva benne a lelket. Nem szeretné, hogy feladja most. Aztán végül csak megáll a hintó, úgy pedig elsőnek ő száll le, hogy lesegíthesse a két hölgyet.
Hallgatja az elmés tervet, miszerint egy fiút küldenek oda, hová harcosok tömkelegére volna szükség. Az sem állította meg, hogy a fejébe szúrt egy tőrt. Ezek után egy gyermek aligha képes tenni egyáltalán bármi kárt bennük.
Várja, hátha valaki választ ad a kérdésre, miszerint hogy lehetnek biztosak benne, hogy ide nem hatol be egy olyan fenevad sem. Nagyon érdekli, hogy milyen módszerük van. Talán imádkoznak a mondva csinált istenükhöz, hogy védje őket? Vagy mágikus láncot dobtak fel a kapura? Mert a hintó elreteszelt ajtaja sem jelentett gondot kettőnek - S talán csak az egyik tépte fel valójában az ajtót -, akkor mit érhet egy satnya lánc és az egyszerű vas, ha többen vannak. Arról nem is beszélve, hogy karmaikkal akár falat is tudhatnak mászni, vagy esetleg szárnyat növesztenek, de már kezd így is túl sok rémkép felgyülemleni. Bár, minden borús gondolatát elfedi a mosolya, mely arcán töretlen ül.
~ Mjard és Londar... ~
Talán fontos lehet még nevük, ha valamire szükségük lesz. De hamar terelődik figyelme, ahogy közelebb kísérik őket a kastélyhoz. A szobrok és a fák, a növények, a szökőkút, melyen a három démon... Három démon, miért ismerős ez neki? Mindegy, enyhén megrázza szürkés-ezüstös tincseit fejével együtt, miközben beérnek lassan az előtérbe. Villámlik. Úgy tűnik, a vihar vagy csak nyugodalmasabb pontjához ért, vagy csak távozásának maradéka az a pár kósza villanás.
Nem kerüli el figyelmét a festmények sokasága, mind oly furcsa, főleg ilyen fényviszonyok közt, mint a gyertyák és a fáklyák. A Nap melengető fényében bizonyára egész emberi kinézetük van, s közel sem kísérteties, vagy csak reméli.*
- Én se élnék a lehetőséggel.
*Jelenti ki kellemes, dallamos, lágy hangon. Elintézi ő maga a sebét, így is mindig saját magának ápolta sérüléseit. Timandra láthatta, nem kevés van rajta.
A további haladásuk vége felé kiosztásra kerülnek a szobák. Rögvest az első párosban kapja meg ő is, bár az egymással töltés lehetősége sem elhanyagolható. Nem érzi magát biztonságban. És van, aki miatt jobban aggódik, mint tulajdon biztonsága és élete.
Továbbiakban nem szól bele, hiszen a fürdő jót tesz, a sebkötözésre való eszközök úgyszintén, s a vacsorát is szívesen elköltené. Megpróbál tudomást sem venni Rather méregre tett utalásáról.*
- Szép estét Önnek is, Londar úr!
*Ennyit megérdemel, ha már elkísérte őket ide. Legalábbis Dakh szerint. Nem szeretné, ha már most azt hinnék, hogy az illem oly távol áll tőle. Attól, hogy valaki nem nemesnek született, minden joga megvan a kellemes éjszakához. Bár, Dakh néha megsínylette, mikor azt hitte, valóban kellemes lesz.
Első dolga, hogy ledobja a legtöbb ruháját. Talán csak tépett nadrágjától nem válik meg, úgy várja az érkező fürdővizet. A vacsorához még nem tervez hozzálátni, előbb szeretné lemosni magáról a maradék vért és kitisztítani a sebét. Remélhetőleg, ha már segítséget nem is kért, de a kis elsősegély felszerelést megkapta, hogy alaposan képes legyen ellátni magát.
~ Mint régen... ~
Mosolyodik el a gondolatra, hiszen nem egyszer kellett saját magát összevarrnia is, sikerült gyakorlatot szerezni ilyen területen is. Miután végzett mind a tisztálkodással, mind a sebellátással, megnézi a ruhásszekrényt. Alaposan megnéz minden egyes darabot, semmi kedve olyat hordani, ami feltűnő lenne, túl díszes, vagy akármilyen, s nem egyszerű. Így végül csak egy fekete nadrágot és egy fehér inget vesz magára. Szinte semmi holmija, hiszen nem készült ilyenekre. Csak egyetlen megmaradt tőrét teszi az ágyra, s erszényét, valamint már üres kulacsát. Ezután megvizsgálja a vacsorát. Mert bár Rather úr tévedhetetlennek véli magát, Dakh kevésbé hisz benne, hogy így próbálják őket megmérgezni. Ha valaki nem eszik, életben marad és tudni fogja, hogy ezek tették, kik őket mind idehívták, valamint nem árt egy ilyen megterhelő utazás után egy kis étket magához venni. Így csak elkezd enni, miközben tovább gondolkozik a fenevadakon, mik rájuk támadtak. Furcsák voltak, mégis valahogy emberiek. Vérük pont úgy kering, mint bármi másnak, mi él, hiszen érezhették, ahogy nyálát is. Erejük sokkal nagyobb az övékhez képest. Fürgék és ügyesek, remek vadászok. Hogy nem tudnak ide bejutni?
Ahogy végez a vacsorával, megpróbál aludni, miután lepakolt az ágyról. De ismét felüti a fejét az a kis motoszkáló gondolat. Az a zavaró érzés, ami a hintóban az adrenalin miatt ösztönné fajult. A tudat, hogy Timandrát meg kell védenie! Az egyetlen barátja, aki nem árulta el. És nem tűnt úgy egy másodpercig sem, egyetlen szekunda erejéig sem, hogy árulásra akarná adni fejét.
Felkel az ágyból, megfeledkezve mindenről, még a magára öltött inget se gombolja be, szabadon felejtve vágások régi nyomainak látványával, s nyakán is jól látható a kötél egykori nyoma, ahogy arcán is minden vonás, a kis mosoly, mely most sokkal szelídebb, s egy részletét sem takarja haja. Kilép és még szinte be sem csukta maga mögött az ajtót, máris kopogtat Tima ajtaján.*
- Én vagyok az...
*Hangját csak felismeri, még ha nem is üvölt, s hangját is inkább halkra veszi, de bizonyos, hogy a lány felismeri száz meg ezer másik között is. Reméli, beengedi, bár azt még nem tudja, mit mondjon, miért kívánkozik be, de majd kitalál valamit, valami hihetőt... Vagy elárulja az igazat: jobban félti őt, mint saját magát!*
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-09 19:41:35
Üzenet elküldve: 2013-08-09 19:41:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Sosem hitte volna, hogy a nagy reményekkel kecsegtető utazás ilyen rémálomba fordulhat át. Vajon már túl vannak a nehezén? Mivel a fenevad eltűnik, így lassanként az ő lélekjelenléte is visszatér, még ha meg nem is nyugszik, annál gyengébb ő, de legalább már nem akar sikításával megsüketíteni mindenkit, azt is mukkanás nélkül tűri, hogy Dakh bekösse a lábát.
-Köszönöm.
*A hangja még mindig remeg, akárcsak a keze, ahogy átveszi a félvér köpenyét, de aggodalma nagyobb az átélt traumánál, ezért is tud egyből Rahil felé fordulni, érdeklődve, hogy megsérült-e, hiszen csurom vér a ruházata. Úgy tűnik, mindenki jól van, már amennyire a körülményekhez képest jól tudnak lenni.
A velük szemben ülő nő válaszára bólint párat. Bár olyan lehetne, mint a vörös hajú... Ennyire... nem is tudná megfogalmazni. Bár rajta is látta a félelem egyértelmű jeleit, mégsem maradt tehetetlen, képes volt önmagát is legyőzve megvédeni az életét. A szőke lány tekintetében tisztelet csillan, hiszen ő semmit nem tudott csinálni, ha Dakhnator nem menti meg, akkor bizonyára most a farkaslények belőle vacsoráznának. Talán a könyvek bújása mellett kellene keresnie valakit, aki megtanítja legalább a harc alapjaira, hogy ha kerül még ilyen helyzetbe, bár az égiek adják, hogy ne kerüljön, tudjon segíteni.
Begördülnek a kastély udvarára, a kaput bezárják utánuk, ők hárman pedig végre elhagyhatják a hintót. Timandra is kiszáll, kicsit ugyan sántikálva, tekintete máris a társakat lesi, hogy kinek mennyire komoly a sérülése. Rather kicsit kitüntetettebb figyelmet élvezhet, mivel őt a tudóslányka még a hintóból ismeri. Halálos sebet nem lát senkin, ez máris megnyugtató.
Ahogy elindulnak, ő is csatlakozik, bár szívesen körbenézne, tépett és vérmocskos ruhájától szeretne mielőbb megválni, valamint egy fürdő is kifejezetten jót tenne most mind a lelkének, mind a testének. Talán utána, ha nem tiltják meg, sétálhat, egy ilyen kastély bizonyára jó megfigyelési alapot szolgáltatna művészeti megfigyeléseihez, talán pár babonás szolgálót is találna, akit a folklórról faggathat.*
-Én sem tartanék igényt szolgálóra, köszönöm.
*Kicsit meg kell köszörülnie a torkát, hogy egyáltalán értékelhető hangot képes legyen kiadni, amire van esély, hogy legalább meghallják. Sosem volt olyan gazdag, hogy szolgák hada nyüzsögje körbe, nem is tudja mit kezdeni a jelenlétükkel, így ő inkább ezért hárítja el a figyelmességet.
-Elnézést, nekem lenne egy kérdésem. Azt mondták, hogy akkor szereztek tudomást a lények létéről, amikor a szekér már felénk tartott, akkor honnan tudják, hogy ide nem tudnak bejutni?
*Kérdezi csendesen az inasoktól, nem is biztos, hogy bárki más felfigyelne a szavaira. Hiszen azt mondták, hogy arról értesültek, hogy az erdőben garázdálkodnak, de arról is akkor, amikor a szekér már úton volt. Akármilyen gyors számolást is végez, a lényeknek aligha, esetleg csak minimális idejük volt a kastélyt is megtámadni, ha vissza akartak érni oda, ahol ők jöttek. De ebben meg a logikát nem találja... Ha megpróbáltak már ide bejutni, akkor miért futamodtak meg váratlanul? Hacsak nem irányítja őket valaki, netán az inasok vannak túlzottan eltelve a kastély védelmétől. Egy aprócska, kényelmetlen gondolat befurakszik a tudóslányka lelkébe: nincsenek biztonságban. Igaz, ő nem belső ellenségtől fél, hanem attól, hogy a kapu nem fogja bírni az ostromot és megadja magát, így pedig a szörnyek rájuk törhetnek.
Reméli, hogy kap választ, de ha nem, hát nem fogja erőltetni, csak pergament és tintát kér, arra hivatkozva, hogy út elején, hintóról készített megállapításait feljegyezhesse. Ha már idehívták, akkor csak tudnak arról, hogy tudósféle, így talán nem fognak akadékoskodni.*
-Ha gondolják, konyítok valamennyit a sebkötözéshez, így ha valakinek tudok segíteni...
*Nem tudja, hányan vannak még a folyosón, hányan foglalták már el a szobájukat, de azért megteszi a maga kis bátortalan felajánlását, hátha hasznossá tudja tenni magát.
Bárhogy történjen is, előbb vagy utóbb ő is bejut a szobába, ahol először is a földre roskad és szipog egy sort, nagyon megviselte ez a támadás, nincs hozzászokva ilyen mértékű vérontáshoz. Eközben érkezik a fürdővíz és a vacsora, amit csak kétkedve mer elfogadni, fülében még ott cseng Rather kellemetlen kis megállapítása, miszerint meg akarják mérgezni őket. Egyelőre nem is nyúl az ételhez, ha kapott papírt, akkor a földön előre görnyedve mihamarabb lejegyez mindent, amit a farkasokról megfigyelt. Ki tudja, talán még jól fog jönni egyszer, ha minden kis ismeretét rögzíti, kezdve a kinézettel, a mozgásukkal, egészen a vérük színéig bezárólag, szinte mindent leírva, amit csak észrevett. Ha nem kapott, úgy ezt csak fejben szedi össze, elraktározva még az apróságokat is, majd végre eljön az áhított fürdő ideje. Nem kapkodja el a dolgokat, alaposan lesuvickolja magát, majd fejét hátradöntve, pilláit lehunyva áztatja magát egy kicsit. Egy fürdés csodákra képes, szinte végtelenül nyugtató, így mire kiszáll, már szinte teljesen higgadtnak érzi magát. Következő dolga, hogy sebeit ellássa, nem a legkellemesebb, de mindenképpen szükséges rossz, így hamarosan lábát tiszta, feszes, fehér kötés fedi. A ruhákkal csakis ez után foglalkozik, szinte belepirul, hogy mennyire fényűző mindegyik, szinte egyáltalán nem illik hozzá. Végül egy méregzöld, földig érő, bársony ruhakölteményt választ ki, aminek bár dekoltázsa elég merész és kihívó, de legalább nincs ötven alsószoknyája, és a könyékig felhasított ujjai is tetszetősek. Díszítés nincs rajta, tulajdonképpen nem lenne rossz, csak az a dekoltázs... Csöndes sóhajjal törődik bele, majd ha bárki is igényt tartott arra, hogy segédkezzen neki, akkor elindul, hogy tényleg mások hasznára legyen.*
*Sosem hitte volna, hogy a nagy reményekkel kecsegtető utazás ilyen rémálomba fordulhat át. Vajon már túl vannak a nehezén? Mivel a fenevad eltűnik, így lassanként az ő lélekjelenléte is visszatér, még ha meg nem is nyugszik, annál gyengébb ő, de legalább már nem akar sikításával megsüketíteni mindenkit, azt is mukkanás nélkül tűri, hogy Dakh bekösse a lábát.
-Köszönöm.
*A hangja még mindig remeg, akárcsak a keze, ahogy átveszi a félvér köpenyét, de aggodalma nagyobb az átélt traumánál, ezért is tud egyből Rahil felé fordulni, érdeklődve, hogy megsérült-e, hiszen csurom vér a ruházata. Úgy tűnik, mindenki jól van, már amennyire a körülményekhez képest jól tudnak lenni.
A velük szemben ülő nő válaszára bólint párat. Bár olyan lehetne, mint a vörös hajú... Ennyire... nem is tudná megfogalmazni. Bár rajta is látta a félelem egyértelmű jeleit, mégsem maradt tehetetlen, képes volt önmagát is legyőzve megvédeni az életét. A szőke lány tekintetében tisztelet csillan, hiszen ő semmit nem tudott csinálni, ha Dakhnator nem menti meg, akkor bizonyára most a farkaslények belőle vacsoráznának. Talán a könyvek bújása mellett kellene keresnie valakit, aki megtanítja legalább a harc alapjaira, hogy ha kerül még ilyen helyzetbe, bár az égiek adják, hogy ne kerüljön, tudjon segíteni.
Begördülnek a kastély udvarára, a kaput bezárják utánuk, ők hárman pedig végre elhagyhatják a hintót. Timandra is kiszáll, kicsit ugyan sántikálva, tekintete máris a társakat lesi, hogy kinek mennyire komoly a sérülése. Rather kicsit kitüntetettebb figyelmet élvezhet, mivel őt a tudóslányka még a hintóból ismeri. Halálos sebet nem lát senkin, ez máris megnyugtató.
Ahogy elindulnak, ő is csatlakozik, bár szívesen körbenézne, tépett és vérmocskos ruhájától szeretne mielőbb megválni, valamint egy fürdő is kifejezetten jót tenne most mind a lelkének, mind a testének. Talán utána, ha nem tiltják meg, sétálhat, egy ilyen kastély bizonyára jó megfigyelési alapot szolgáltatna művészeti megfigyeléseihez, talán pár babonás szolgálót is találna, akit a folklórról faggathat.*
-Én sem tartanék igényt szolgálóra, köszönöm.
*Kicsit meg kell köszörülnie a torkát, hogy egyáltalán értékelhető hangot képes legyen kiadni, amire van esély, hogy legalább meghallják. Sosem volt olyan gazdag, hogy szolgák hada nyüzsögje körbe, nem is tudja mit kezdeni a jelenlétükkel, így ő inkább ezért hárítja el a figyelmességet.
-Elnézést, nekem lenne egy kérdésem. Azt mondták, hogy akkor szereztek tudomást a lények létéről, amikor a szekér már felénk tartott, akkor honnan tudják, hogy ide nem tudnak bejutni?
*Kérdezi csendesen az inasoktól, nem is biztos, hogy bárki más felfigyelne a szavaira. Hiszen azt mondták, hogy arról értesültek, hogy az erdőben garázdálkodnak, de arról is akkor, amikor a szekér már úton volt. Akármilyen gyors számolást is végez, a lényeknek aligha, esetleg csak minimális idejük volt a kastélyt is megtámadni, ha vissza akartak érni oda, ahol ők jöttek. De ebben meg a logikát nem találja... Ha megpróbáltak már ide bejutni, akkor miért futamodtak meg váratlanul? Hacsak nem irányítja őket valaki, netán az inasok vannak túlzottan eltelve a kastély védelmétől. Egy aprócska, kényelmetlen gondolat befurakszik a tudóslányka lelkébe: nincsenek biztonságban. Igaz, ő nem belső ellenségtől fél, hanem attól, hogy a kapu nem fogja bírni az ostromot és megadja magát, így pedig a szörnyek rájuk törhetnek.
Reméli, hogy kap választ, de ha nem, hát nem fogja erőltetni, csak pergament és tintát kér, arra hivatkozva, hogy út elején, hintóról készített megállapításait feljegyezhesse. Ha már idehívták, akkor csak tudnak arról, hogy tudósféle, így talán nem fognak akadékoskodni.*
-Ha gondolják, konyítok valamennyit a sebkötözéshez, így ha valakinek tudok segíteni...
*Nem tudja, hányan vannak még a folyosón, hányan foglalták már el a szobájukat, de azért megteszi a maga kis bátortalan felajánlását, hátha hasznossá tudja tenni magát.
Bárhogy történjen is, előbb vagy utóbb ő is bejut a szobába, ahol először is a földre roskad és szipog egy sort, nagyon megviselte ez a támadás, nincs hozzászokva ilyen mértékű vérontáshoz. Eközben érkezik a fürdővíz és a vacsora, amit csak kétkedve mer elfogadni, fülében még ott cseng Rather kellemetlen kis megállapítása, miszerint meg akarják mérgezni őket. Egyelőre nem is nyúl az ételhez, ha kapott papírt, akkor a földön előre görnyedve mihamarabb lejegyez mindent, amit a farkasokról megfigyelt. Ki tudja, talán még jól fog jönni egyszer, ha minden kis ismeretét rögzíti, kezdve a kinézettel, a mozgásukkal, egészen a vérük színéig bezárólag, szinte mindent leírva, amit csak észrevett. Ha nem kapott, úgy ezt csak fejben szedi össze, elraktározva még az apróságokat is, majd végre eljön az áhított fürdő ideje. Nem kapkodja el a dolgokat, alaposan lesuvickolja magát, majd fejét hátradöntve, pilláit lehunyva áztatja magát egy kicsit. Egy fürdés csodákra képes, szinte végtelenül nyugtató, így mire kiszáll, már szinte teljesen higgadtnak érzi magát. Következő dolga, hogy sebeit ellássa, nem a legkellemesebb, de mindenképpen szükséges rossz, így hamarosan lábát tiszta, feszes, fehér kötés fedi. A ruhákkal csakis ez után foglalkozik, szinte belepirul, hogy mennyire fényűző mindegyik, szinte egyáltalán nem illik hozzá. Végül egy méregzöld, földig érő, bársony ruhakölteményt választ ki, aminek bár dekoltázsa elég merész és kihívó, de legalább nincs ötven alsószoknyája, és a könyékig felhasított ujjai is tetszetősek. Díszítés nincs rajta, tulajdonképpen nem lenne rossz, csak az a dekoltázs... Csöndes sóhajjal törődik bele, majd ha bárki is igényt tartott arra, hogy segédkezzen neki, akkor elindul, hogy tényleg mások hasznára legyen.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-09 16:59:24
Üzenet elküldve: 2013-08-09 16:59:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Az égszakadás lassan teljesen elmúlik. Az ég még dörög és nagy szürke felhők takarják el az esti égboltot. Nagy csend telepedig a tájra, mintha teljesen lenyugodott volna minden.*
~Csend van. Túl nagy csend van. Lehet, hogy azok a lények feladták, de akkor is rossz érzésem van velük kapcsolatban. Itt valami készül az egyszer biztos.~*Gondolja magában, ahogy a lovat vezeti. Néhány perc múlva megpillant egy nagy fekete vaskaput, s két valakit vagy valamit. Ilyen távolságból nem lehet jól megállapítani mik azok. Amikor, viszont azok is észreveszik, őket kinyitják a kaput. Kelteria óvatosan üget be a lóval a kapun. Mikor a hintó is beér a két ember, mert most már látszik, hogy emberek, bezárják a kaput és nagy, erős acéllánccal leláncolják a kaput. Kelteria eközben leszáll a lóról. Szemével gyorsan és pontosan figyeli meg a két személyt. Tisztára, mint a kocsisok, egy fiatal, meg egy idősebb ember. Akik dolguk végeztével visszatérnek a csapathoz. A fiatalabb rögtön bele is kezd a mondandójába.*
~Vajon, hol? Nem lát a szemétől, mind merő vérben állunk és nem tudja kikövetkeztetni, hogy hol vannak!~*Mondja magában, ahogy végig pillant magán és a társaság többi tagján. A férfi csak mondja, mondja a dolgait, meg hogy, mi hogyan volt. Kelteria persze csak komoly ábrázattal bámul. Nincs kedve elmondani véleményét a dolgokról, úgyhogy inkább hallgat. Amikor a férfi az utolsó szavakat mondja ki a vaskapu megremeg. Kelteria összerezzen, s a kaput bámulja, egy olyan lény van a kapuban, ami őket is üldözte az erdőben.
~Ezek sosem adják fel! Vonza őket a vér! Bár nem csodálom, amikor szinte mindegyikünket megkóstolták.~*Elmélkedik magában, a kaput rázó lényt figyelve. Az ismeretlen ember persze megnyugtatja őket, hogy a lény ide nem tud bejönni, attól mégis rossz érzés járja át a lányt, hogy tudja, azok a valamik ott vannak körülöttük és bármikor kitalálhatnak valami más módot a kapun kívül a bejutásra. Majd a bemutatkozásra kerül sor és az idősebb ember, akinek a neve Londar vezetni kezdi őket a kastély felé. Kelteria csak kósza pillantásokat vet a körülöttük levő kertszerű helyre. Növényekkel benőtt szobrok és fekete fák, meg egy öreg rémisztőnek ható szökőkút mellett haladnak el.*
~Ez inkább kísértet kastély, mint bálhelyszín!~*Mondja magában, amint a kastélyba is belépnek. Egy nagy teremben állnak, s velük szemben egy lépcsősor éktelenkedik, meg a nagy ablakok, amiken keresztül néha látni a cikázó villámokat. Itt a nagy teremben az inas megkérdezi őket, akarnak-e segítséget a sebek rendbe tételéhez. Log persze rögtön ellenkezik az emberrel, majd Kelteriára néz ugyanazzal a furcsa arccal, amivel akkor nézett, mikor felült mögé a lóra.*
-Természetesen segítek, ha szükséged van rá.*Mondja mosolyt erőltetve az arcára, ami nem könnyű ilyen baljós kinézetű helyen.*Nekem se kell, segítség megoldom egyedül is. Nem először csinálom.*Mondja végül a két férfinak. Majd elindulnak az emeletre, ahol az idősebb inas eléggé tényszerűen, mondhatni kicsit félelmetesen tárgyilagosan mutatja meg, kinek hol van a szobája. Miután kiosztotta a szobákat, elmondja a szükséges tudnivalókat.*
-Még hogy kellemes éjszaka?!*Mondja halkan az orra alatt, szerinte semmi kellemes sincs a helyben. Odasétál a szobája ajtajához, majd kinyitja azt. Takaros kis szoba az nem kétség, Még ez a hely is olyan, mint egy ősi kastély szellemekkel teli maradványa. A falak szürkék, s vörös és zöld szegélyekkel vannak ellátva. A szőnyeg feketés vörös, s ahogy a tekintete az ablakra fut Kelteria vékony, áttetsző selyemfüggönyt pillant meg. Azon túl nem lát semmit az éj leszállta miatt. Az ágy is szépen meg van munkálva, csakúgy, mint a kis fiókos és a nagy ruhás szekrény. Kelteria az ajtóból vette szemügyre a szobát, majd Log hangjára lesz figyelmes a háta mögül.*
-Segítek ez egyértelmű és nem várok érte semmi viszonzást! Csak, ha megengedi előbb ruhát cserélnék! Addig maga is kereshetne egy másik öltőzetet. Akár meg is fürödhet, majd ha végeztem átmegyek bekötni a sebet.*Mondja a férfinak, akinek a lábán van a lények által ejtett seb. Majd, ha Log beleegyezik bemegy a szobájába. Becsukja az ajtót és a ruhásszekrényt kinyitja. Végig nézi a sok gyönyörű ruhát. Alig tud választani, végül megtalálja a legmegfelelőbbet. Egy sötétzöld aranyozott szegélyű bársony szoknyát, ami éppen, csak a térde alá ér. Egy arany színű selyem inget, minek ujja, csak könyökéig ér le. Mikor kiveszi a polcból akkor érkeznik meg a kád és a sebek ellátásához való eszközök. Valamint a vacsora. Gyorsan megfürdik, majd az oldalán lévő sebet tisztítja ki és köti be.*
-Még jó, hogy nem mély, így elég egy kis kötés is.*Majd mikor ezzel végzett magára ölti a tiszta ruhát. Pontosan illik rá, és nagyon kényelmes is. Eszik egy két falatot, majd feláll.*
-Most már, csak Log-nak kell segítenem!*Mondja, s kimegy a szobából és bekopog a szemben lévő ajtón. Ha Log beengedi ellátja a sebét.*
*Az égszakadás lassan teljesen elmúlik. Az ég még dörög és nagy szürke felhők takarják el az esti égboltot. Nagy csend telepedig a tájra, mintha teljesen lenyugodott volna minden.*
~Csend van. Túl nagy csend van. Lehet, hogy azok a lények feladták, de akkor is rossz érzésem van velük kapcsolatban. Itt valami készül az egyszer biztos.~*Gondolja magában, ahogy a lovat vezeti. Néhány perc múlva megpillant egy nagy fekete vaskaput, s két valakit vagy valamit. Ilyen távolságból nem lehet jól megállapítani mik azok. Amikor, viszont azok is észreveszik, őket kinyitják a kaput. Kelteria óvatosan üget be a lóval a kapun. Mikor a hintó is beér a két ember, mert most már látszik, hogy emberek, bezárják a kaput és nagy, erős acéllánccal leláncolják a kaput. Kelteria eközben leszáll a lóról. Szemével gyorsan és pontosan figyeli meg a két személyt. Tisztára, mint a kocsisok, egy fiatal, meg egy idősebb ember. Akik dolguk végeztével visszatérnek a csapathoz. A fiatalabb rögtön bele is kezd a mondandójába.*
~Vajon, hol? Nem lát a szemétől, mind merő vérben állunk és nem tudja kikövetkeztetni, hogy hol vannak!~*Mondja magában, ahogy végig pillant magán és a társaság többi tagján. A férfi csak mondja, mondja a dolgait, meg hogy, mi hogyan volt. Kelteria persze csak komoly ábrázattal bámul. Nincs kedve elmondani véleményét a dolgokról, úgyhogy inkább hallgat. Amikor a férfi az utolsó szavakat mondja ki a vaskapu megremeg. Kelteria összerezzen, s a kaput bámulja, egy olyan lény van a kapuban, ami őket is üldözte az erdőben.
~Ezek sosem adják fel! Vonza őket a vér! Bár nem csodálom, amikor szinte mindegyikünket megkóstolták.~*Elmélkedik magában, a kaput rázó lényt figyelve. Az ismeretlen ember persze megnyugtatja őket, hogy a lény ide nem tud bejönni, attól mégis rossz érzés járja át a lányt, hogy tudja, azok a valamik ott vannak körülöttük és bármikor kitalálhatnak valami más módot a kapun kívül a bejutásra. Majd a bemutatkozásra kerül sor és az idősebb ember, akinek a neve Londar vezetni kezdi őket a kastély felé. Kelteria csak kósza pillantásokat vet a körülöttük levő kertszerű helyre. Növényekkel benőtt szobrok és fekete fák, meg egy öreg rémisztőnek ható szökőkút mellett haladnak el.*
~Ez inkább kísértet kastély, mint bálhelyszín!~*Mondja magában, amint a kastélyba is belépnek. Egy nagy teremben állnak, s velük szemben egy lépcsősor éktelenkedik, meg a nagy ablakok, amiken keresztül néha látni a cikázó villámokat. Itt a nagy teremben az inas megkérdezi őket, akarnak-e segítséget a sebek rendbe tételéhez. Log persze rögtön ellenkezik az emberrel, majd Kelteriára néz ugyanazzal a furcsa arccal, amivel akkor nézett, mikor felült mögé a lóra.*
-Természetesen segítek, ha szükséged van rá.*Mondja mosolyt erőltetve az arcára, ami nem könnyű ilyen baljós kinézetű helyen.*Nekem se kell, segítség megoldom egyedül is. Nem először csinálom.*Mondja végül a két férfinak. Majd elindulnak az emeletre, ahol az idősebb inas eléggé tényszerűen, mondhatni kicsit félelmetesen tárgyilagosan mutatja meg, kinek hol van a szobája. Miután kiosztotta a szobákat, elmondja a szükséges tudnivalókat.*
-Még hogy kellemes éjszaka?!*Mondja halkan az orra alatt, szerinte semmi kellemes sincs a helyben. Odasétál a szobája ajtajához, majd kinyitja azt. Takaros kis szoba az nem kétség, Még ez a hely is olyan, mint egy ősi kastély szellemekkel teli maradványa. A falak szürkék, s vörös és zöld szegélyekkel vannak ellátva. A szőnyeg feketés vörös, s ahogy a tekintete az ablakra fut Kelteria vékony, áttetsző selyemfüggönyt pillant meg. Azon túl nem lát semmit az éj leszállta miatt. Az ágy is szépen meg van munkálva, csakúgy, mint a kis fiókos és a nagy ruhás szekrény. Kelteria az ajtóból vette szemügyre a szobát, majd Log hangjára lesz figyelmes a háta mögül.*
-Segítek ez egyértelmű és nem várok érte semmi viszonzást! Csak, ha megengedi előbb ruhát cserélnék! Addig maga is kereshetne egy másik öltőzetet. Akár meg is fürödhet, majd ha végeztem átmegyek bekötni a sebet.*Mondja a férfinak, akinek a lábán van a lények által ejtett seb. Majd, ha Log beleegyezik bemegy a szobájába. Becsukja az ajtót és a ruhásszekrényt kinyitja. Végig nézi a sok gyönyörű ruhát. Alig tud választani, végül megtalálja a legmegfelelőbbet. Egy sötétzöld aranyozott szegélyű bársony szoknyát, ami éppen, csak a térde alá ér. Egy arany színű selyem inget, minek ujja, csak könyökéig ér le. Mikor kiveszi a polcból akkor érkeznik meg a kád és a sebek ellátásához való eszközök. Valamint a vacsora. Gyorsan megfürdik, majd az oldalán lévő sebet tisztítja ki és köti be.*
-Még jó, hogy nem mély, így elég egy kis kötés is.*Majd mikor ezzel végzett magára ölti a tiszta ruhát. Pontosan illik rá, és nagyon kényelmes is. Eszik egy két falatot, majd feláll.*
-Most már, csak Log-nak kell segítenem!*Mondja, s kimegy a szobából és bekopog a szemben lévő ajtón. Ha Log beengedi ellátja a sebét.*
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-09 16:44:31
Üzenet elküldve: 2013-08-09 16:44:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Rather az út hátralevő részében fent ül a hintó tetején, és ahogy gondolkodik, úgy egyre inkább ráncolja a homlokát. Néha szemöldöke felcsúszik, majd viszaereszkedik, amikor valami kusza részlethez érkezik, és igyekszik nem annyira felhúzni magát, bár ez már lehetetlen. Ez persze csak abból a szempontból nem lesz jó, hogy így nem fogja kontrollálni az érzéseit és a gondolatait. Ez persze nem neki lesz baj, legfeljebb a többieknek.
Miután a hintó bejut a vaskapun, ő továbbra is a tetejéről szemléli az eseményeket törökülésben, onnan hallgatja végig az inas monológját. Közben leplezetlen gúnnyal megjegyzi:*
- Odaveszejtenek még egy gyereket is!
*Közben kicsit elterelődik a figyelme a sajnálkozásról, és figyeli, hogy közelednek a szőrös rémek a kapu felé.
~ Ha beszakítják, én idefent vagyok. Nem mintha ez sokáig védene, de talán az alsókkal kezdenék ~
Morog magában, miközben azért szolid megnyugvással konstatálja, hogy a kapu masszív. De vajon meddig? Persze az inas mond mindent, ezért Rather kiül a hintó szélére, és lelógatja a lábait, miközben megkérdi:*
- Hogy nem tudnak bejutni? Persze... én elhiszem, de velük is közölni kéne *mutat a szőrös dögök kavalkádjára, akik igyekeznek betörni a kapun* Valahogy úgy látom, ők még nem értesültek róla.
*Azzal egy ugrással leveti magát a hintóról, és a talpára érkezik ugyan, de megfájdulnak a lábai. Persze ennek nem tulajdonít jelentőséget, eléggé valószínű volt, mivel a hintó sem kimondottan alacsony. Követi a többieket befelé a kastélyba, nem tulajdonít ismét nagy jelentőséget a beszédnek, kivéve mikor a morcosabbik inas (tudja is a fene már, hogy hívják), azt mondja, majd rendbe teszik őket.*
- Nme engem kéne rendbe tenni *morogja maga elé, majd halad tovább. A szobák kiosztásánál csak felmordul, de nem tesz megjegyzést, végül is, még mindig jobb, mint bárkivel egy szobába kerülni. A keveset is értékelni kell.
~ Nem olyannak nézem ezt, mint aki folyton a vele szemben lévő szoba ajtaját kaparászná ~
Majd lassan kattannak a kerekek, forog a gépezet, és Rather agyában fény gyúl.*
- A név, melyet oly nagyon óvunk, amelyet titkolunk, s amely most kitudódott *mondja nem túl hangosan, épp csak annyira, hogy a vörös nő meghallja* De ne aggódjon *emeli fel a kezeit* már el is felejtettem *mondja egy apró köhintés kíséretében.
~ Rahil ~
A névmemóriája nem túl jó, de ezt a nevet már csak azért is megjegyzi, bármi történjen is. Már csak azért is, hogy ha úgy adódik, bosszantsa vele a hölgyet. Ezután az inas szavaira csak a fejét vakarja:*
- Lekéstük a vacsorát? De a méreg még ugye nem fogyott el? *ezzel utalva arra, hogy nem bízik kicsit sem abban, hogy az ételek része vagy egésze nem lesz megmérgezve* Nem sebesültem meg, azokról az eszközökről, ahogy nevezte őket, lemondanék.
*Miután befejezte a zsörtölődést, szépen besétál a szobájába, és leszedi magáról újdonsült csuklyáját. Ezután eloldja, és újból köpenyt varázsol belőle, amit felköt a hátára. Rövid gondolkozás után inkább leveszi, és elsüllyeszti a ruhásszekrényben. A legcsicsásabb ruha belsejébe dugja, majd elkezd keresgélni valamit, amiről erősen kétli, hogy egy ilyen helyen fellelhető a szekrényben. Legnagyobb meglepetésére azonban keresése sikerrel jár, ám ez inkább rémülettel tölti el:*
- Ezek tudnak valamit... *mondja, miközben kiemel a szekrényből egy fekete szerzetesi csuhát, persze csuklyával együtt. Ez nagyszerű lesz az éjszakai felderítéshez, a bálra meg abban megy, ami rajta van. Majd üldögél egy sarokban a díjkiosztóig, vagy... amíg meg nem ölik.*
*Rather az út hátralevő részében fent ül a hintó tetején, és ahogy gondolkodik, úgy egyre inkább ráncolja a homlokát. Néha szemöldöke felcsúszik, majd viszaereszkedik, amikor valami kusza részlethez érkezik, és igyekszik nem annyira felhúzni magát, bár ez már lehetetlen. Ez persze csak abból a szempontból nem lesz jó, hogy így nem fogja kontrollálni az érzéseit és a gondolatait. Ez persze nem neki lesz baj, legfeljebb a többieknek.
Miután a hintó bejut a vaskapun, ő továbbra is a tetejéről szemléli az eseményeket törökülésben, onnan hallgatja végig az inas monológját. Közben leplezetlen gúnnyal megjegyzi:*
- Odaveszejtenek még egy gyereket is!
*Közben kicsit elterelődik a figyelme a sajnálkozásról, és figyeli, hogy közelednek a szőrös rémek a kapu felé.
~ Ha beszakítják, én idefent vagyok. Nem mintha ez sokáig védene, de talán az alsókkal kezdenék ~
Morog magában, miközben azért szolid megnyugvással konstatálja, hogy a kapu masszív. De vajon meddig? Persze az inas mond mindent, ezért Rather kiül a hintó szélére, és lelógatja a lábait, miközben megkérdi:*
- Hogy nem tudnak bejutni? Persze... én elhiszem, de velük is közölni kéne *mutat a szőrös dögök kavalkádjára, akik igyekeznek betörni a kapun* Valahogy úgy látom, ők még nem értesültek róla.
*Azzal egy ugrással leveti magát a hintóról, és a talpára érkezik ugyan, de megfájdulnak a lábai. Persze ennek nem tulajdonít jelentőséget, eléggé valószínű volt, mivel a hintó sem kimondottan alacsony. Követi a többieket befelé a kastélyba, nem tulajdonít ismét nagy jelentőséget a beszédnek, kivéve mikor a morcosabbik inas (tudja is a fene már, hogy hívják), azt mondja, majd rendbe teszik őket.*
- Nme engem kéne rendbe tenni *morogja maga elé, majd halad tovább. A szobák kiosztásánál csak felmordul, de nem tesz megjegyzést, végül is, még mindig jobb, mint bárkivel egy szobába kerülni. A keveset is értékelni kell.
~ Nem olyannak nézem ezt, mint aki folyton a vele szemben lévő szoba ajtaját kaparászná ~
Majd lassan kattannak a kerekek, forog a gépezet, és Rather agyában fény gyúl.*
- A név, melyet oly nagyon óvunk, amelyet titkolunk, s amely most kitudódott *mondja nem túl hangosan, épp csak annyira, hogy a vörös nő meghallja* De ne aggódjon *emeli fel a kezeit* már el is felejtettem *mondja egy apró köhintés kíséretében.
~ Rahil ~
A névmemóriája nem túl jó, de ezt a nevet már csak azért is megjegyzi, bármi történjen is. Már csak azért is, hogy ha úgy adódik, bosszantsa vele a hölgyet. Ezután az inas szavaira csak a fejét vakarja:*
- Lekéstük a vacsorát? De a méreg még ugye nem fogyott el? *ezzel utalva arra, hogy nem bízik kicsit sem abban, hogy az ételek része vagy egésze nem lesz megmérgezve* Nem sebesültem meg, azokról az eszközökről, ahogy nevezte őket, lemondanék.
*Miután befejezte a zsörtölődést, szépen besétál a szobájába, és leszedi magáról újdonsült csuklyáját. Ezután eloldja, és újból köpenyt varázsol belőle, amit felköt a hátára. Rövid gondolkozás után inkább leveszi, és elsüllyeszti a ruhásszekrényben. A legcsicsásabb ruha belsejébe dugja, majd elkezd keresgélni valamit, amiről erősen kétli, hogy egy ilyen helyen fellelhető a szekrényben. Legnagyobb meglepetésére azonban keresése sikerrel jár, ám ez inkább rémülettel tölti el:*
- Ezek tudnak valamit... *mondja, miközben kiemel a szekrényből egy fekete szerzetesi csuhát, persze csuklyával együtt. Ez nagyszerű lesz az éjszakai felderítéshez, a bálra meg abban megy, ami rajta van. Majd üldögél egy sarokban a díjkiosztóig, vagy... amíg meg nem ölik.*
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-09 15:16:21
Üzenet elküldve: 2013-08-09 15:16:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
-Én is jól vagyok, köszönöm.
*Válaszolja szendén, mégis zaklatottan. Ismét nem szerepet játszik, valódi érzései ülnek a felszínre. Valóban frusztrált kicsit, csak nem a farkastámadás miatt..Már épp készült volna elhagyni a kocsit, mikor meglátta a kastélyt a láthatáron. Csak ekkor döbben rá, hogy túl sokáig habozott, ám most már elégedett. Eggyel közelebb került A.A-hoz. Újra feltámad benne a bosszú iránti vágy.*
~Aki túl sokat tud, az bűnös...~
*Elmosolyodva pillant ki ismét az ablakon, bár már nem látja onnét a kastélyt, hisz szembe fordultak vele. De elég is a tudat, hogy felé tartanak. Akármi is történt az úton, semmi ahhoz képest, amit A.A fog kapni.
Lehunyja szemét és érzi az ízt a nyelvén. Az indulatokat, amik körül ölelik, a melegséget kezein és még a szervek puha-selymes tapintását is, ahogy azok tenyerébe simulnak. A lüktetést, ami átjárja a testet, s dobszólamként kúszik fülébe.
Vágyik rá, egyre jobban, hogy ne csupán képzelete ilyen szüleményeit, agyába és sejtjeibe égett emlékeit tapasztalja meg, hanem a valóságot is.*
~Nemsokára. Csak egy kicsi még, és aztán...~
*Mély sóhaj szakad fel tüdejéből, ahogy felnyílnak szemei.*
- Nagyon remélem, hogy várnak.
*Feleli végül a lány kérdésére.*
- Igen morcos leszek, ha nem.
~De még milyen morcos...~
- Viszont, ha nem túl szemtelen kérés, szükségem lenne még egy kis... Vízre.
*Ha kap, kiöblíti a szájából is a farkas vérének ízét, ami egyébként nem zavarná túlságosan, ha nem kellene óvatos legyen. De még muszáj... Csak hogy minden ereje és szomja az elsődleges célpontra maradjon meg. Hogy úgy eshessen neki, ahogy talán még soha senkinek. Hogy karmai alatt foszoljon a hús, roppanjon a csont szilánkokká, nyúljanak idegek, szakadjanak az erek...
Egész addig úszik vörös gondolatai lüktető-forró tengerén, míg a kocsi meg nem áll. Kivárja szépen sorát, s kiszáll, majd az őket várókhoz társul.*
~Logral és Londar... Micsoda véletlen! Ennél frappánsabb nevet is kitalálhattak volna maguknak..~
*Árgus szemekkel méri végig az újabb két férfit, s eldönti, bennük sem bízik. Legalább annyira nem, mint Logban. A változatosság gyönyörködtet.*
~Meg ami még ez után jön!~
*Mosoly kúszik arcára, kezét nyakához kapja, s kissé megnyomkodja, masszírozza tarkóját. Kissé merevnek érzi. Mi más is lehetne, ha folyamatosan feszült, folyamatosan ügyelnie kell magára, visszafogni mindazt, ami kikívánkozik...*
-Talán néhány harctudóval jobban jártunk volna, mint egy kölyökre bízott papírfecnivel.
*Szaladnak ki száján a szavak. Nem túl hangosan, de még így is biztos, hogy a kelleténél többen hallották. Vállat von, nem foglalkoztatja sokáig, hogy eljárt a szája. Egyébként is, továbbra is adnia kell a bosszankódó nemeskisasszonyt, ha már belekeveredett. A kifakadás pedig beleillik a képbe... És talán még uszíthatja is az útitársakat vele. Ez nem rossz pont.
Mielőtt befáradnak az épületbe, elgondolkodik azon, ne bőszítse-e fel egy kicsit jobban a kerítés túloldalán rekedt vadakat. Szívesen rúgdosná meg például a kerítést kicsit, de még akár arra is vetemedne, hogy meglengesse előttük véráztatta köpenyét... Végül elveti az ötletet.*
~Pedig milyen szép lenne, ha mégis betörnének... Akkor ez lehetne az én kastélyom. A falak és a padló megkapná a létező legszebb színeket, a kert meg úgyis tetszetős...~
*Egész kedves gondolatai támadnak, ahogy pillantásai áttevődnek a környék felmérésére, s mellé ajka szegletébe is bújtatnak egy kis mosolyt. Valahogy... Otthon érzi magát.
Merengése miatt utolsóként lép be a hívásra a hatalmas csarnokba. Ahogy körülnéz, egy halk, apró hümmögéssel veszi tudomásul, hogy számára ez a helyiség is pont a legmegfelelőbb. Még méretes szárnyait is kibonthatná itt, bőven elférne.*
~Mintha csak nekem... Egy vadásznak épült volna. Ravasz...~
*Újra kettős érzés önti el és kúszik remegés formájában ereibe: mérhetetlen öröm amiatt, hogy milyen fenomenálisan felépített csapda lehet ez... És az ugyanezen okból érzett düh.*
~Mi más lenne, ha nem csapda? Mindenkinek egy levél, amiben kifejtik, hogy tudják a legféltveőrzöttebb titkát... Egy hosszú út során egy 'váratlan' veszélynek kitéve őket - így felmérve a képességeiket... Hogy utolsó pontként pedig egy erre alkalmas helyen, a világ végén, két tűz közé rekesztve a prédát, vadászatot indíthassunk ellenük. Azok ellen, akik önként és dalolva ajánlják fel magukat erre... Zseniális!
Kedves A.A, minden tiszteletem a tiéd. De fájó, hosszú, és mocskos halált fogsz halni.~
*Nem bánja, hogy így alakult. Talán ő maga is célpontként került ide meghívásra... De akkor ez az A.A mégsem ismeri olyan jól, mint hiszi.*
~Rahil SOHA nem préda!~
*Különösebben nem örül, hogy az egyetlen olyan emberrel osztják be egymással szemközti szobába, akiről már utazás előtt egy jó fertályórával is tudta: az agyára fog menni. Beletörődően sóhajt, majd már meg is indul az ajtó felé.*
-Nem kérek segítséget, a fürdővizet és ételt megköszönöm.
*S azzal be is ront a szobába, maga után pedig becsukja az ajtót, még neki is támaszkodik, míg körülnéz a szobában.*
~Minek is túlzásba vinni a cicomát? Aki itt fog lakni, úgy sem éri meg a reggelt.~
*Szinte a szoba üvölti fülébe a gondolatot, annyira egyértelmű a kép. Legalábbis számára.*
~Talán másoknak nem, de csak annál nagyobb lesz a mulatság.~
*Kuncogja el magát. Képtelen nem összefüggést keresni a 'jelek' közt, amiket érzései mutatnak meg neki az őt körülvevő világból. Ennyit lát. Rendezett káoszt. Veszélyt, kínt, kétséget - és mégis elégedettséget.
Pár pillanatnyi elmélkedése után elsőként a szekrényhez lép és feltárja azt. Gyorsan nyitogat végig a ruhák közt, időnként az épp ujjai közt maradó anyagot végigsimítva. Nem tart soká kiválasztania a megfelelőt, így ki is emeli azt. Ujjai közt fogva, karját kinyújtva tartja a holmit maga elé, s gyönyörködik benne.
Mélyvörös, deréktól erősen bővülő, de nagyjából csak térdig érő ruha ez, fűzős felsőrésszel. Az egész selyem, kivéve a csipkeszerű betoldást az oldalán, ami gyönyörűen fog feketélleni márványfehér bőrén. Hátul pedig - ami fontos - olyan mélyen zárul a ruha, hogy látni engedi hátát szinte derekáig és szükség esetén szárnyait sem fogja túlságosan zavarni.
Akár egy ember a szerelmét, úgy fekteti végig a ruhát az ágyon, majd újra végigsimít rajta. Szinte beleremeg, milyen gyönyörű is az, a két szín, és az anyagok különböző tapintása miatt.*
~És milyen gyönyörű lesz majd a hófehér, puha bőrömön...~
*Hosszasan csodálja választását, s tökéletesen elégedett vele. Kezd egyre érzékenyebbé válni az ingerekre. De... Ha már ilyen csodás körülmények közt ölhet, egyébként is meg kell adnia a módját.*
~Lesz itt bál... Csak nem zenével és tánccal, hanem sikolyokkal és vérrel!~
*Ismét, ezúttal tüzetesebbenis átnézi a ruhákat, de csak azért, hogy elüsse unalmát, míg megérkezik a fürdővíz. A mosakodással siet, majd frissen és illatosan magára is ölti a kiválasztott ruhát, s megcsodálja azt saját formáin is.*
~Egyszerűen tökéletes!~
*Ha az idő engedi, rövidkardját is megtisztítja, jobb híján levetett köpenyével... s közben szinte zokog legbelül a rendszeres pocséklás miatt, amire kényszerül.*
A hozzászólást Shiro (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.09 15:39:49, a következő indokkal:
Kérésre
//Lélekbörtön//
-Én is jól vagyok, köszönöm.
*Válaszolja szendén, mégis zaklatottan. Ismét nem szerepet játszik, valódi érzései ülnek a felszínre. Valóban frusztrált kicsit, csak nem a farkastámadás miatt..Már épp készült volna elhagyni a kocsit, mikor meglátta a kastélyt a láthatáron. Csak ekkor döbben rá, hogy túl sokáig habozott, ám most már elégedett. Eggyel közelebb került A.A-hoz. Újra feltámad benne a bosszú iránti vágy.*
~Aki túl sokat tud, az bűnös...~
*Elmosolyodva pillant ki ismét az ablakon, bár már nem látja onnét a kastélyt, hisz szembe fordultak vele. De elég is a tudat, hogy felé tartanak. Akármi is történt az úton, semmi ahhoz képest, amit A.A fog kapni.
Lehunyja szemét és érzi az ízt a nyelvén. Az indulatokat, amik körül ölelik, a melegséget kezein és még a szervek puha-selymes tapintását is, ahogy azok tenyerébe simulnak. A lüktetést, ami átjárja a testet, s dobszólamként kúszik fülébe.
Vágyik rá, egyre jobban, hogy ne csupán képzelete ilyen szüleményeit, agyába és sejtjeibe égett emlékeit tapasztalja meg, hanem a valóságot is.*
~Nemsokára. Csak egy kicsi még, és aztán...~
*Mély sóhaj szakad fel tüdejéből, ahogy felnyílnak szemei.*
- Nagyon remélem, hogy várnak.
*Feleli végül a lány kérdésére.*
- Igen morcos leszek, ha nem.
~De még milyen morcos...~
- Viszont, ha nem túl szemtelen kérés, szükségem lenne még egy kis... Vízre.
*Ha kap, kiöblíti a szájából is a farkas vérének ízét, ami egyébként nem zavarná túlságosan, ha nem kellene óvatos legyen. De még muszáj... Csak hogy minden ereje és szomja az elsődleges célpontra maradjon meg. Hogy úgy eshessen neki, ahogy talán még soha senkinek. Hogy karmai alatt foszoljon a hús, roppanjon a csont szilánkokká, nyúljanak idegek, szakadjanak az erek...
Egész addig úszik vörös gondolatai lüktető-forró tengerén, míg a kocsi meg nem áll. Kivárja szépen sorát, s kiszáll, majd az őket várókhoz társul.*
~Logral és Londar... Micsoda véletlen! Ennél frappánsabb nevet is kitalálhattak volna maguknak..~
*Árgus szemekkel méri végig az újabb két férfit, s eldönti, bennük sem bízik. Legalább annyira nem, mint Logban. A változatosság gyönyörködtet.*
~Meg ami még ez után jön!~
*Mosoly kúszik arcára, kezét nyakához kapja, s kissé megnyomkodja, masszírozza tarkóját. Kissé merevnek érzi. Mi más is lehetne, ha folyamatosan feszült, folyamatosan ügyelnie kell magára, visszafogni mindazt, ami kikívánkozik...*
-Talán néhány harctudóval jobban jártunk volna, mint egy kölyökre bízott papírfecnivel.
*Szaladnak ki száján a szavak. Nem túl hangosan, de még így is biztos, hogy a kelleténél többen hallották. Vállat von, nem foglalkoztatja sokáig, hogy eljárt a szája. Egyébként is, továbbra is adnia kell a bosszankódó nemeskisasszonyt, ha már belekeveredett. A kifakadás pedig beleillik a képbe... És talán még uszíthatja is az útitársakat vele. Ez nem rossz pont.
Mielőtt befáradnak az épületbe, elgondolkodik azon, ne bőszítse-e fel egy kicsit jobban a kerítés túloldalán rekedt vadakat. Szívesen rúgdosná meg például a kerítést kicsit, de még akár arra is vetemedne, hogy meglengesse előttük véráztatta köpenyét... Végül elveti az ötletet.*
~Pedig milyen szép lenne, ha mégis betörnének... Akkor ez lehetne az én kastélyom. A falak és a padló megkapná a létező legszebb színeket, a kert meg úgyis tetszetős...~
*Egész kedves gondolatai támadnak, ahogy pillantásai áttevődnek a környék felmérésére, s mellé ajka szegletébe is bújtatnak egy kis mosolyt. Valahogy... Otthon érzi magát.
Merengése miatt utolsóként lép be a hívásra a hatalmas csarnokba. Ahogy körülnéz, egy halk, apró hümmögéssel veszi tudomásul, hogy számára ez a helyiség is pont a legmegfelelőbb. Még méretes szárnyait is kibonthatná itt, bőven elférne.*
~Mintha csak nekem... Egy vadásznak épült volna. Ravasz...~
*Újra kettős érzés önti el és kúszik remegés formájában ereibe: mérhetetlen öröm amiatt, hogy milyen fenomenálisan felépített csapda lehet ez... És az ugyanezen okból érzett düh.*
~Mi más lenne, ha nem csapda? Mindenkinek egy levél, amiben kifejtik, hogy tudják a legféltveőrzöttebb titkát... Egy hosszú út során egy 'váratlan' veszélynek kitéve őket - így felmérve a képességeiket... Hogy utolsó pontként pedig egy erre alkalmas helyen, a világ végén, két tűz közé rekesztve a prédát, vadászatot indíthassunk ellenük. Azok ellen, akik önként és dalolva ajánlják fel magukat erre... Zseniális!
Kedves A.A, minden tiszteletem a tiéd. De fájó, hosszú, és mocskos halált fogsz halni.~
*Nem bánja, hogy így alakult. Talán ő maga is célpontként került ide meghívásra... De akkor ez az A.A mégsem ismeri olyan jól, mint hiszi.*
~Rahil SOHA nem préda!~
*Különösebben nem örül, hogy az egyetlen olyan emberrel osztják be egymással szemközti szobába, akiről már utazás előtt egy jó fertályórával is tudta: az agyára fog menni. Beletörődően sóhajt, majd már meg is indul az ajtó felé.*
-Nem kérek segítséget, a fürdővizet és ételt megköszönöm.
*S azzal be is ront a szobába, maga után pedig becsukja az ajtót, még neki is támaszkodik, míg körülnéz a szobában.*
~Minek is túlzásba vinni a cicomát? Aki itt fog lakni, úgy sem éri meg a reggelt.~
*Szinte a szoba üvölti fülébe a gondolatot, annyira egyértelmű a kép. Legalábbis számára.*
~Talán másoknak nem, de csak annál nagyobb lesz a mulatság.~
*Kuncogja el magát. Képtelen nem összefüggést keresni a 'jelek' közt, amiket érzései mutatnak meg neki az őt körülvevő világból. Ennyit lát. Rendezett káoszt. Veszélyt, kínt, kétséget - és mégis elégedettséget.
Pár pillanatnyi elmélkedése után elsőként a szekrényhez lép és feltárja azt. Gyorsan nyitogat végig a ruhák közt, időnként az épp ujjai közt maradó anyagot végigsimítva. Nem tart soká kiválasztania a megfelelőt, így ki is emeli azt. Ujjai közt fogva, karját kinyújtva tartja a holmit maga elé, s gyönyörködik benne.
Mélyvörös, deréktól erősen bővülő, de nagyjából csak térdig érő ruha ez, fűzős felsőrésszel. Az egész selyem, kivéve a csipkeszerű betoldást az oldalán, ami gyönyörűen fog feketélleni márványfehér bőrén. Hátul pedig - ami fontos - olyan mélyen zárul a ruha, hogy látni engedi hátát szinte derekáig és szükség esetén szárnyait sem fogja túlságosan zavarni.
Akár egy ember a szerelmét, úgy fekteti végig a ruhát az ágyon, majd újra végigsimít rajta. Szinte beleremeg, milyen gyönyörű is az, a két szín, és az anyagok különböző tapintása miatt.*
~És milyen gyönyörű lesz majd a hófehér, puha bőrömön...~
*Hosszasan csodálja választását, s tökéletesen elégedett vele. Kezd egyre érzékenyebbé válni az ingerekre. De... Ha már ilyen csodás körülmények közt ölhet, egyébként is meg kell adnia a módját.*
~Lesz itt bál... Csak nem zenével és tánccal, hanem sikolyokkal és vérrel!~
*Ismét, ezúttal tüzetesebbenis átnézi a ruhákat, de csak azért, hogy elüsse unalmát, míg megérkezik a fürdővíz. A mosakodással siet, majd frissen és illatosan magára is ölti a kiválasztott ruhát, s megcsodálja azt saját formáin is.*
~Egyszerűen tökéletes!~
*Ha az idő engedi, rövidkardját is megtisztítja, jobb híján levetett köpenyével... s közben szinte zokog legbelül a rendszeres pocséklás miatt, amire kényszerül.*
A hozzászólást Shiro (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.09 15:39:49, a következő indokkal:
Kérésre
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-09 11:52:51
Üzenet elküldve: 2013-08-09 11:52:51
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
*Az eső végül teljesen eláll, csupán az eget elárasztó gomolygó felhőkből feltörő halk morajlások azok, melyek egyre komorabb külsőt kölcsönöznek a tájnak. Búskomor hangulat telepedik a vidékre, ugyanakkor valamiért kellemesen nyugalmas, ahogy a lehűlt levegőben, halkan zötykölődik a szekér.
Hosszú percek telnek el szótlanul, mígnem a hintón kívül levők megpillanthatnak távolabb egy fekete, igen nagy vaskaput, mely mögött két - egyelőre kivehetetlen - alak sétál fel, s alá. Azonban mikor ők is megpillantják a hintót a távolban, azonnal sietősen kinyitják a kapukat, amin a társaság be tud menni, ugyanakkor abban a pillanatban már sietősen zárják is vissza azt, s egy nagyon vastag acéllánccal leláncolják, majd visszamennek a társasághoz, akik már remélhetőleg leszálltak, kiszálltak a hintóból. Az egyik férfi egy idősebb, rövidebb ősz hajú, komor ábrázattal, a fiatalabb pedig egy bajszos, szintén rövid hajú figura, kinek viszont sokkal barátságosabb arca van. Természetesen ő is kezd bele hamarabb a beszédbe.*
- Hála az istennek, hogy megérkeztek! *fúj egy nagyot, majd szemei elkerekednek, mintha csak tudatosult volna benne valami* Na de hol van a másik szekér, s hol van a két kocsis?! *szörnyülködik magában, majd kezét arca elé kapja, s egy rövid szitkozódás után kétségbeesetten fordul a társasághoz* Mikor még a gazdagnegyed felé haladtak a szekerek, akkor kaptuk a hírt, hogy pár furcsa, szőrrel borított, fura külsővel rendelkező lény széttépett egy csoportot az erdőben, épp arra, amerre Önök is haladtak, ezért egy másik szekérrel elküldtük vissza azt a szőke fiút a hírrel, aki odaadta maguknak a meghívót.. Ezek szerint az üzenet nem érkezett meg. *simítja hátra haját, miközben az idősebb inas ugyanolyan komor ábrázattal nézi a többieket* Azt üzentük vele, hogy inkább a folyó felől közelítsék meg a kastélyt, mert bár az sokkal hosszabb, de elkerülhették volna a... *ekkor néz vég végig a vérrel és sebbel borított alakokon* Azt hittem, már odavesztek!
*Ahogy kiejti az utolsó szót, hirtelen a vaskapun levő lánc erős zajjal rázkódik meg, vele együtt pedig az egész kapu mozogni kezd. Nem véletlen, hiszen a görbe, szőrös ujjak erősen ráfonódtak! Úgy látszik, a lények nem adták fel, s egészen idáig követték őket! Talán a vér az, melyet ennyire erősen követtek.. A fiatalabb inas eközben közelebb lép a kapuhoz, s szörnyülködve pillant végig a teremtményeken.*
- Ide nem tudnak bejutni! *mondja határozottan* Ha ezt tudom, nem vállalom el a munkát..
*Suttogja végül maga elé szokatlanul, miközben jobban szemügyre veszi a lényeket. Szinte látványos sokként éri, mikor tudatosul benne, hogy némelyiknek hegyes füle van, némelyiknek apró, zömök teste, valamelyiknek pedig sötétebb a bőre.. Szemükben pedig a mérhetetlen kétségbeesés csillan vissza.. Mintha egykor ők is.. normálisak lettek volna.. Ám mielőtt még rosszul lenne a látványtól, gyorsan visszaigyekszik a többiekhez, majd kihúzza magát, s teljesen eldobva az iménti kétségbeesést, tisztelettudóan szól a többiekhez.*
- Kérem, engedjék meg, hogy bemutatkozzam! A nevem Mjard és..
- Én pedig Londar volnék, kérem, kövessenek!
*Vág bele a szavába az idősebb inas, majd pedig szépen lassan megindul a kikövezett úton a kastély felé. A hintót és a lovakat egyelőre itt hagyják, majd a szolgálók elintézik a későbbiekben.
Ahogy haladnak az úton, kicsit messzebb jobb oldalon felfedezhetnek jópár szobrot pár fa társaságában, melyeket a borostyántól kezdve igen sok növény befutott már, balra pedig egy apró kis parkot, melynek a közepén egy furcsa alakú szökőkút van: kialakításában három szarvas démonfej köpi a vizet az ódon kútba. Kísértetiesen fütyül végig a szél a tájon, s szinte magával hozza a magasban, a tornyok körül károgó varjak búskomor énekét..*
- Erre tessék!
*Nyitja ki végül a hatalmas ajtót, s ha mindenki bent van, akkor Londar vissza is zárja azt. A társaság egy igen méretes előtérben találhatja magát, szemben egy pár méter széles lépcsővel, melynek tetején a hatalmas ablakokon olykor felvillan egy-egy villám kósza fénye, majd a lépcső tovább halad egy kanyar után jobbra felfelé. Végig fáklyákkal, ősrégi gyertyatartókban levő kopott gyertyákkal van kivilágítva a felfelé vezető út, melyeknek pislákoló fényében a szokatlan, számos helyen szürrealisztikus festmény is megmutatja magát.*
- Nemsokára fog érkezni pár szolgáló, akik rendbe tudják tenni Önöket. *mondja az öreg teljesen tárgyilagos hanggal*
- Persze, ha úgy gondolják, hogy az eset után inkább egymásra bíznák magukat, azt is teljesen meg tudjuk érteni, hiszen én sem igazán bíznék ezek után! *vág közbe Mjard* Csak kérem, most szóljanak, hogy kinek van szüksége segítségre!
- Hát ami azt illeti, én köszönöm, de nem kérek ebből a nagylelkű ajánlatból! *szólal fel először természetesen Logral eléggé ingerült hangon, majd Kelteria felé fordul* Hölgyem, lenne oly kedves, és segítene bekötni majd a lábam?
*Ereszt meg felé egy ugyanolyan szokatlan, zavarba ejtő mosolyt, melyet akkor mutatott, mikor a lóra akart felszállni a hölgy mögé. A két inas még megvárja, hogy a többiek hogy döntenek, majd végül a fiatalabbik el is megy a szolgálókért - már ha egyáltalán mellettük döntött valaki -, Londar pedig megindul felfelé a lépcsőn. Amint felértek az első emeletre, elkanyarodik balra, majd ismét túlságosan is tárgyilagosan megszólal.*
- Timandra kisasszony és Dakhnator úr! *mutat az első ajtóra, majd a vele szemben levőre, s tovább indul*
- Hayra kiasasszony és Galin úr! *mutat ismét két egymással szemben levő szobára*
- Rahil kisasszony és Rather úr! *végül tovább lép az utolsó két szobához a folyosó végén*
- Kelteria kisasszony és... Logral úr! *egy kis szünetet tart* Ezek a szobák lesznek az Önökéi, persze nyugodtan tölthetik egymásnál az éjszakát, ha úgy tetszik! *intézi az egész társaságnak* Akkor egy kis információ! *köhint* Egy fél órán belül minden szobába fog érkezni egy nagy kád fürdővíz, a sebek ellátására alkalmas eszközök, s némi vacsora - ugyanis arról pont lekéstek. *teszi hozzá komoran* A reggeli hét órakor lesz, kérem azon jelenjenek meg! A bál holnap este kezdődik, melyre az Úr is meg fog érkezni, s a díjak kiosztásra kerülnek! Nyugodalmas éjszakát kívánok Önöknek!
*Azzal sarkon fordul az inas - Log szúrós és furcsa pillantását enyhe zavarral állva -, s már el is tűnik egy szempillantás alatt a lépcsőknél, magára hagyva a társaságot, akik elfoglalhatják a szobákat. Szinte mindegyik ugyanúgy néz ki: belépve jobbra a fal mellett van egy nagy ágy, melynek négy sarkában egy fából készült oszlop féleség van; balra a fal mellett egy kisebb fiókos szekrény, amellett pedig egy nagy ruhásszekrény, mely tele van szebbnél szebb öltözékekkel, melyből a vendégek előszeretettel válogathatnak. A szőnyeg vöröses fekete, a falak pedig szürkések, vörös és zöld szegélyekkel. Szemben pedig egy átlátszó, fehér selyemfüggöny választja el a szobát az erkélytől, ahonnan egyelőre nem nagy a kilátás az időközben letelepedő teljes sötétség miatt.*
- Hölgyem, akkor tudna segíteni nekem? Ígérem, én is viszonzom! *töri meg a csendet végül Log, aki Kelteria felé intézi szavait*
*Az eső végül teljesen eláll, csupán az eget elárasztó gomolygó felhőkből feltörő halk morajlások azok, melyek egyre komorabb külsőt kölcsönöznek a tájnak. Búskomor hangulat telepedik a vidékre, ugyanakkor valamiért kellemesen nyugalmas, ahogy a lehűlt levegőben, halkan zötykölődik a szekér.
Hosszú percek telnek el szótlanul, mígnem a hintón kívül levők megpillanthatnak távolabb egy fekete, igen nagy vaskaput, mely mögött két - egyelőre kivehetetlen - alak sétál fel, s alá. Azonban mikor ők is megpillantják a hintót a távolban, azonnal sietősen kinyitják a kapukat, amin a társaság be tud menni, ugyanakkor abban a pillanatban már sietősen zárják is vissza azt, s egy nagyon vastag acéllánccal leláncolják, majd visszamennek a társasághoz, akik már remélhetőleg leszálltak, kiszálltak a hintóból. Az egyik férfi egy idősebb, rövidebb ősz hajú, komor ábrázattal, a fiatalabb pedig egy bajszos, szintén rövid hajú figura, kinek viszont sokkal barátságosabb arca van. Természetesen ő is kezd bele hamarabb a beszédbe.*
- Hála az istennek, hogy megérkeztek! *fúj egy nagyot, majd szemei elkerekednek, mintha csak tudatosult volna benne valami* Na de hol van a másik szekér, s hol van a két kocsis?! *szörnyülködik magában, majd kezét arca elé kapja, s egy rövid szitkozódás után kétségbeesetten fordul a társasághoz* Mikor még a gazdagnegyed felé haladtak a szekerek, akkor kaptuk a hírt, hogy pár furcsa, szőrrel borított, fura külsővel rendelkező lény széttépett egy csoportot az erdőben, épp arra, amerre Önök is haladtak, ezért egy másik szekérrel elküldtük vissza azt a szőke fiút a hírrel, aki odaadta maguknak a meghívót.. Ezek szerint az üzenet nem érkezett meg. *simítja hátra haját, miközben az idősebb inas ugyanolyan komor ábrázattal nézi a többieket* Azt üzentük vele, hogy inkább a folyó felől közelítsék meg a kastélyt, mert bár az sokkal hosszabb, de elkerülhették volna a... *ekkor néz vég végig a vérrel és sebbel borított alakokon* Azt hittem, már odavesztek!
*Ahogy kiejti az utolsó szót, hirtelen a vaskapun levő lánc erős zajjal rázkódik meg, vele együtt pedig az egész kapu mozogni kezd. Nem véletlen, hiszen a görbe, szőrös ujjak erősen ráfonódtak! Úgy látszik, a lények nem adták fel, s egészen idáig követték őket! Talán a vér az, melyet ennyire erősen követtek.. A fiatalabb inas eközben közelebb lép a kapuhoz, s szörnyülködve pillant végig a teremtményeken.*
- Ide nem tudnak bejutni! *mondja határozottan* Ha ezt tudom, nem vállalom el a munkát..
*Suttogja végül maga elé szokatlanul, miközben jobban szemügyre veszi a lényeket. Szinte látványos sokként éri, mikor tudatosul benne, hogy némelyiknek hegyes füle van, némelyiknek apró, zömök teste, valamelyiknek pedig sötétebb a bőre.. Szemükben pedig a mérhetetlen kétségbeesés csillan vissza.. Mintha egykor ők is.. normálisak lettek volna.. Ám mielőtt még rosszul lenne a látványtól, gyorsan visszaigyekszik a többiekhez, majd kihúzza magát, s teljesen eldobva az iménti kétségbeesést, tisztelettudóan szól a többiekhez.*
- Kérem, engedjék meg, hogy bemutatkozzam! A nevem Mjard és..
- Én pedig Londar volnék, kérem, kövessenek!
*Vág bele a szavába az idősebb inas, majd pedig szépen lassan megindul a kikövezett úton a kastély felé. A hintót és a lovakat egyelőre itt hagyják, majd a szolgálók elintézik a későbbiekben.
Ahogy haladnak az úton, kicsit messzebb jobb oldalon felfedezhetnek jópár szobrot pár fa társaságában, melyeket a borostyántól kezdve igen sok növény befutott már, balra pedig egy apró kis parkot, melynek a közepén egy furcsa alakú szökőkút van: kialakításában három szarvas démonfej köpi a vizet az ódon kútba. Kísértetiesen fütyül végig a szél a tájon, s szinte magával hozza a magasban, a tornyok körül károgó varjak búskomor énekét..*
- Erre tessék!
*Nyitja ki végül a hatalmas ajtót, s ha mindenki bent van, akkor Londar vissza is zárja azt. A társaság egy igen méretes előtérben találhatja magát, szemben egy pár méter széles lépcsővel, melynek tetején a hatalmas ablakokon olykor felvillan egy-egy villám kósza fénye, majd a lépcső tovább halad egy kanyar után jobbra felfelé. Végig fáklyákkal, ősrégi gyertyatartókban levő kopott gyertyákkal van kivilágítva a felfelé vezető út, melyeknek pislákoló fényében a szokatlan, számos helyen szürrealisztikus festmény is megmutatja magát.*
- Nemsokára fog érkezni pár szolgáló, akik rendbe tudják tenni Önöket. *mondja az öreg teljesen tárgyilagos hanggal*
- Persze, ha úgy gondolják, hogy az eset után inkább egymásra bíznák magukat, azt is teljesen meg tudjuk érteni, hiszen én sem igazán bíznék ezek után! *vág közbe Mjard* Csak kérem, most szóljanak, hogy kinek van szüksége segítségre!
- Hát ami azt illeti, én köszönöm, de nem kérek ebből a nagylelkű ajánlatból! *szólal fel először természetesen Logral eléggé ingerült hangon, majd Kelteria felé fordul* Hölgyem, lenne oly kedves, és segítene bekötni majd a lábam?
*Ereszt meg felé egy ugyanolyan szokatlan, zavarba ejtő mosolyt, melyet akkor mutatott, mikor a lóra akart felszállni a hölgy mögé. A két inas még megvárja, hogy a többiek hogy döntenek, majd végül a fiatalabbik el is megy a szolgálókért - már ha egyáltalán mellettük döntött valaki -, Londar pedig megindul felfelé a lépcsőn. Amint felértek az első emeletre, elkanyarodik balra, majd ismét túlságosan is tárgyilagosan megszólal.*
- Timandra kisasszony és Dakhnator úr! *mutat az első ajtóra, majd a vele szemben levőre, s tovább indul*
- Hayra kiasasszony és Galin úr! *mutat ismét két egymással szemben levő szobára*
- Rahil kisasszony és Rather úr! *végül tovább lép az utolsó két szobához a folyosó végén*
- Kelteria kisasszony és... Logral úr! *egy kis szünetet tart* Ezek a szobák lesznek az Önökéi, persze nyugodtan tölthetik egymásnál az éjszakát, ha úgy tetszik! *intézi az egész társaságnak* Akkor egy kis információ! *köhint* Egy fél órán belül minden szobába fog érkezni egy nagy kád fürdővíz, a sebek ellátására alkalmas eszközök, s némi vacsora - ugyanis arról pont lekéstek. *teszi hozzá komoran* A reggeli hét órakor lesz, kérem azon jelenjenek meg! A bál holnap este kezdődik, melyre az Úr is meg fog érkezni, s a díjak kiosztásra kerülnek! Nyugodalmas éjszakát kívánok Önöknek!
*Azzal sarkon fordul az inas - Log szúrós és furcsa pillantását enyhe zavarral állva -, s már el is tűnik egy szempillantás alatt a lépcsőknél, magára hagyva a társaságot, akik elfoglalhatják a szobákat. Szinte mindegyik ugyanúgy néz ki: belépve jobbra a fal mellett van egy nagy ágy, melynek négy sarkában egy fából készült oszlop féleség van; balra a fal mellett egy kisebb fiókos szekrény, amellett pedig egy nagy ruhásszekrény, mely tele van szebbnél szebb öltözékekkel, melyből a vendégek előszeretettel válogathatnak. A szőnyeg vöröses fekete, a falak pedig szürkések, vörös és zöld szegélyekkel. Szemben pedig egy átlátszó, fehér selyemfüggöny választja el a szobát az erkélytől, ahonnan egyelőre nem nagy a kilátás az időközben letelepedő teljes sötétség miatt.*
- Hölgyem, akkor tudna segíteni nekem? Ígérem, én is viszonzom! *töri meg a csendet végül Log, aki Kelteria felé intézi szavait*
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-08 14:27:03
Üzenet elküldve: 2013-08-08 14:27:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Már hajnalban felébredt. A tegnapi információhullám sikeresen elérte nála, hogy ne tudjon békésen pihenni. Kényelmesen felöltözik, kifésüli haját, összeszedi azokat a dolgokat amiket tegnap vett, elteszi a pergament s indulásra készen várakozik, míg meg nem jelennek az égbolton az első napsugarak. Kinyitja az ajtót, ekkor látja Roddar-t aki felé igyekszik határozott léptekkel.*
-Szép reggelt neked is! A kalandra felkészültem, de a Halálra kevésbé!
*Elindulnak hát az útnak, szerencsére nem nagy a táv. Felpillant Roddarra, majd a batyuja felé mutat.*
-Eltettem igen. Meg hoztam pár gyógynövényt, fáslinak való kötszereket, italokat s ehhez hasonló dolgokat.
*Mire odaérnek látja, hogy Ingon és Engur már ott tobzódnak a bejáratnál.*
~Hát ők? Még aznap kijöttek? Hmm...~
*Ha odaérnek barátságosan köszönti őket, majd a kastélyra néz.*
- Szóval ez az a hely? Hát... nem valami barátságos így ránézésre.
// Második rész: Egy kastély //
*Már hajnalban felébredt. A tegnapi információhullám sikeresen elérte nála, hogy ne tudjon békésen pihenni. Kényelmesen felöltözik, kifésüli haját, összeszedi azokat a dolgokat amiket tegnap vett, elteszi a pergament s indulásra készen várakozik, míg meg nem jelennek az égbolton az első napsugarak. Kinyitja az ajtót, ekkor látja Roddar-t aki felé igyekszik határozott léptekkel.*
-Szép reggelt neked is! A kalandra felkészültem, de a Halálra kevésbé!
*Elindulnak hát az útnak, szerencsére nem nagy a táv. Felpillant Roddarra, majd a batyuja felé mutat.*
-Eltettem igen. Meg hoztam pár gyógynövényt, fáslinak való kötszereket, italokat s ehhez hasonló dolgokat.
*Mire odaérnek látja, hogy Ingon és Engur már ott tobzódnak a bejáratnál.*
~Hát ők? Még aznap kijöttek? Hmm...~
*Ha odaérnek barátságosan köszönti őket, majd a kastélyra néz.*
- Szóval ez az a hely? Hát... nem valami barátságos így ránézésre.
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-07 22:47:32
Üzenet elküldve: 2013-08-07 22:47:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Mella unszolásának és a saját kíváncsiságának engedve széthajtja a legfelső levelet. Alig egy oldal, erősen jobbra dőlő, kicsit szálkás betűkkel írták, egyértelműen egy férfi írása. A tintát lilásra fakította az idő és a pára.*
Legdrágább Eliennem *kezdi Caram az olvasást.* Reméltem, hogy személyesen búcsúzhatok tőled, ha elkerülhetetlenné válik a távozásom, de az istenek másképp rendelték. Miközben ezt írom, már úton kellene lennem, nehogy apád emberei rám találjanak, de nem visz rá a lélek, hogy egyetlen szó nélkül távozzam. Bár a szívem szakad, ha elképzelem, amint valaki mással kötöd össze az életed, és nincs hőbb vágyam, mint hogy visszatérjek hozzád, arra kérlek: ne várj rám. Lásd be te is, amit én is kénytelen voltam: terveink nem tervek, álmok voltak csupán, halvány délibábok. Légy boldog - nélkülem. Ölel: a te Dachlanod. Ó, a kis cseles *mutat Caram az utóiratra. A levél többi részével ellentétben ezt mélységi betűkkel írták.* Várlak a megbeszélt helyen. D.
Legdrágább Eliennem *kezdi Caram az olvasást.* Reméltem, hogy személyesen búcsúzhatok tőled, ha elkerülhetetlenné válik a távozásom, de az istenek másképp rendelték. Miközben ezt írom, már úton kellene lennem, nehogy apád emberei rám találjanak, de nem visz rá a lélek, hogy egyetlen szó nélkül távozzam. Bár a szívem szakad, ha elképzelem, amint valaki mással kötöd össze az életed, és nincs hőbb vágyam, mint hogy visszatérjek hozzád, arra kérlek: ne várj rám. Lásd be te is, amit én is kénytelen voltam: terveink nem tervek, álmok voltak csupán, halvány délibábok. Légy boldog - nélkülem. Ölel: a te Dachlanod. Ó, a kis cseles *mutat Caram az utóiratra. A levél többi részével ellentétben ezt mélységi betűkkel írták.* Várlak a megbeszélt helyen. D.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258