Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-22 15:56:43
Üzenet elküldve: 2013-08-22 15:56:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Ahogy a rengés elhal, és képes már támaszték nélkül is megállni saját lábain, elereszti az ajtófélfát, s úgy néz végig ismét a rémült Ratheren.*
- Igen. Ez is legalább annyira igazi, mint én.
*Mosolyodik el szélesen, ahogy kéjes lassúsággal kiejti a szavakat. Érzi az újonnan feléledő félelmet, ami csak úgy terjeng a levegőben... Hasonlóan az illatokhoz, vagy egy lágy dallamhoz. Ez a félelem már nem csak a kislányé, nem csak Ratheré, ezt feilismeri. A finom, erős érzések közé egy új szín is vegyül: azé is, akire ő maga is leginkább rá akart ijeszteni, már a hintóban. Azé, akinek kiborulását már órák óta epekedve várja. Az erősnek tűnő, mások elől mindig mosollyal rejtőző Dakhnatoré.*
~Igazán finom!~
*Szeretne egyszer végre igazán belemerülni az ínycsiklandó érzéskavalkádba, azonban ezúttal sincs sok ideje ezen gondolkodni, újabb ajtó nyílik, ahonnét Logral szabadul ki, s rögtön tudakolni kezdi, mit keresnek kint.*
~Mintha nem tudnád...~
*Pillantása, mit a férfi felé lövell, akaratlanul is rosszalló, meglehetősen szúrós. Már egyáltalán nem törekszik arra, hogy megjátssza magát, mostanra volt elég ideje felismerni, hogy a nyafka nemeskisasszonytól, akinek az élete talán veszélyben van, és akit az út kezdete óta alakít, olyan reakciók elvárhatóak, mint amik a sajátjai... Legalábbis részben. Így valamilyen rettentő abszurd módon épp azzal nem kelt feltűnést, ha egyértelmű gesztusaival feltűnést kelt. Micsoda gyönyör!
Figyeli Log szavait, de képtelen bennük nem észrevenni ismét az ellentmondásokat.*
~A kocsin nem akart veszélybe kerülni, meghúzta volna magát a hintó belsejében... Erre most mégis át akarja kutatni a helyet? Különös. Honnan tudja, hogy a tornyok valahonnan innét nyílnak? Hogyhogy jobban ismeri a kastélyt, mint mi? Ahhoz képest, hogy állítása szerint csak egyszer járt itt...~
*Mély levegőt vesz, pillantása kötelékével nem ereszti a férfit.*
- Éreztük.
*Adja végül a száraz választ, kissé megkésve.*
~Ne hősködjenek, ketten úgysincs semmi esélyük egy olyan helyen, ahol sötét van, s amit még nem is ismernek...~
*Visszhangzik fejében a mondat, melyben képtelen nem észrevenni a fenyegető élt. Azonban, hiába tenné fel az erre vonatkozó, fejében megfogalmazódó kérdést: 'Te azt honnét tudod?', melléjük lép az egyik inas, s megpróbálja őket rábírni, hogy maradjanak veszteg.*
~Na, abból te nem eszel! Nem ismertek ti engem annyira, amennyire hiszitek! Nem... egyikőtök sem!~
*Magában hangosan, harsányan felnevet.*
- Természetesen, csak megriadtunk a rengéstől, ahogy az úr is mondja.
*Még bólint is, hogy az elmondottaknak nyomatékot adjon.*
- De ha azt mondja, ez errefelé természetes, akkor elhisszük és megpróbálunk nyugovóra térni. Már amennyire ez így lehetséges. Köszönjük a tájékoztatást.
*A negédes szavak kimondása után meg is indul szobája felé, ám szándékosan elnyújtja a ténykedést, szándékosan egyesével kíván minden jelenlévőnek jó éjt - csak hogy húzza az időt. Egyáltalán nem áll szándékában visszavonulót fújni, mikor ki tudja, min csücsülnek mind... Legfőképp így, hogy a kedves Logral volt olyan készséges, hogy összeszedje magát és nekiálljon parancsokat osztogatni, azon belül is felküldeni őt a mágiatudóval a tornyokba, ahol 'nem kell hősködni'...*
~Nem ismersz, nem ismersz, nem ismersz... Már-már felháborító, de nem ismersz!~
*Harsogja a fejében saját hangja játékosan, már-már ijesztően gyermekien. A késztetést, hogy hangosan felnevessen, csak annyira tudja elnyomni, hogy egy rövid kuncogásnál több ne törjön ki belőle.
Még be is nyit szobájába, ám az ajtót visszacsukja, ahogy az inas jó éjt kíván és végre elkotródik. Ez után komoly arccal fordul oda Ratherhez.*
- Akkor tornyok. Azért jobban tenné, ha legalább egy étkezőkést hozna magával. Úgy tűnt, mintha a mi drága Logralunk többet tudna az itteni veszélyekről, mint mi magunk.
*A másik férfire vonatkozó, kissé megvető szavai végeztével fejével a lépcsők felé biccent, ahol mostanra Logral már el is tűnt Kelteria társaságában. Amiket Logról gondol... Már szinte sajnálja is Kelteriát. Nem jósol neki sok jót.
Akár hallgat Rather a tanácsára, akár nem, ha mindketten készen állnak, el is indul a felderítő útra. Ha a már nem is annyira nyugodt férfi és a szőke kislány is csatlakoznak hozzájuk, akkor velük; ha inkább a szobában maradnak, akkor nélkülük próbálgatja végig az ajtók rá eső részét. Egyedül azok nyílnak, amelyekben ők voltak elszállásolva. Bár megesküdne rá, hogy ha nem lenne a kolonc a nyakán, könnyedén betörné az ajtókat, most nem teszi. Némelyiket ugyan megpróbálja felfeszíteni úgy, hogy kardját a zár mellé tuszkolja-ütögeti, de ha így sem nyílnak, hagyja őket.*
~Nyugvó föld alatti vulkán, ami sóhajtozik... Meg lopkodó meghívottak... Ennél valószerűbb kifogásokkal is előállhatnátok időnként. Egyformák vagytok mind. Szörnyű tett egy ilyen pompás tervet ennyire átlátszó kifogásokkal megtűzdelni...~
*Már feladná a keresgélést és felvetné, hogy haladjanak másmerre, mikor az egyik ajtó végül kinyílik. Az onnét kiáramló dohos szag csavarja ugyan orrát, de ha nincs önként jelentkező, elsőnek lép be oda. Ha a többiek nem tartanának vele, még visszalép, hogy ismertesse, mit lát odabent, s csak ez után néz szét alaposabban. Mivel nem lát semmi különöset, megindul felfelé a lépcsőn. Óvatosan lépked, nehogy végül egy esetleg mozgó, vagy elkorhadt léc, vagy valamiféle csapda legyen a veszte. Ez a legjobb talán a dühében. Hogy ilyenkor az apróbb részletekre még jobban oda tud figyelni. Ugyan ennek a tulajdonságnak a léte valószínűleg csak azért lenne fontos, hogy minél tökéletesebben kielégíthesse vágyait, hogy befogadhassa mások apró cseppnyi félelmeit, kételyeit is... De több évszázados evilági léte alatt megtanulta, hogyan fordíthatja még másképpen is a javára.
Miután fellépdel a lépcsőn, egy ajtóval találja szemben magát, mely nem nyílik csak úgy, olyan könnyen, mint a lenti ajtó. Ha Rather van olyan készséges, hogy erővel benyomja az ajtót, azt hagyja. Ha a férfi esetleg berúgni készülne azt, akkor viszont inkább leinti és kardjával feszíti fel a zárat, ahogyan a lenti ajtóknál is próbálta, mondván, a csendesebb megoldásra van szükség. Semmi sem indokolja a zajkeltést, főleg, hogy az itteniek -legalábbis az inas- nem tartják fontosnak a kutakodást.
Bejutva a szobába első dolga behajtani maguk mögött az ajtót.*
- Ki kellene ékelni. Így lenne a jó. Hadd higgyék, hogy az ajtó csukva, de ne tudják ránk zárni sem.
*Ratherre néz, hátha van valami ötlete arra, mivel ékelhetnék ki. Ha nincs, jobb híján egyik cipőjétől válik meg és azt szuszakolja az ajtó alá belülről, épp csak annyira, hogy kintről ne látsszon, de ők ketten észrevegyék, ha az ajtó megmoccan.
Csak ez után néz szét jobban. Pillantását azonnal megragadja a bura, alatta a rózsával - lévén más nem is igazán kelthetné fel figyelmét. Közelebb lép, úgy csodálja meg az itt-ott beteg növényt, a körülötte úszkáló buborékszerű valamikkel. Alaposan megnézi magának a feketeséget, majd mikor rádöbben a hasonlóságokra, felnevet. Csilingelőn-gyöngyözőn, ahogy a helyzet indokolja. Még kezét is ajka elé kapja, fejét is enyhén hátrahajtja, ahogy átadja magát a felemelő érzésnek: egyszerre tölti el öröm ismét, hogy igaza lett és még égetőbb gyűlölet az iránt, akit a kezdettől fogva megvetett.
Mikor nevetése csillapodik, közli Ratherrel megállapítását, sorolva az összefüggéseket Log és a rózsa 'sebei' közt - persze csak ha a férfi nem jön rá maga is.*
- Ezt hagyjuk így. Ne mozdítsuk. Már így is sok minden van a kezünkben, hogy tudjuk az igazságot. Talán, ha megmozdítjuk, azt is ugyanúgy megérzi, elvégre a rózsa is sebesült ott, ahol ő. Talán a dolog fordítva is működik.
*Ismét Ratherre emeli tekintetét, amolyan beleegyezésre, jóváhagyásra várva, majd tovább folytatja gondolatmenetét.*
- Már csak egyvalamit nem értek. Minden bizonnyal Log tudja, hogy ez az izé itt van. Miért küldött akkor minket erre? Talán csak abban bízott, hogy ez az ajtó is rendesen zárva van... De mi van, ha nem? Mi van, ha szándékosan hagyta nyitva az ajtót?
*A szoba ajtaja felé pillant, hogy meggyőződjön róla, még mindig ki van-e támasztva, nem moccan-e meg, nem észrevehető-e arrafelé valamiféle mozgás, vagy bármi, ami arra utalna, hogy csapdába csalták őket.*
- Azt ajánlom, menjünk le vissza. Tartsuk titokban, mit találtunk idefent. Sőt. Azt is tagadjuk le, hogy a feljárat ajtaját nyitva találtuk. Viszont...
*Elgondolkodik, ajkai hideg mosolyra húzódnak.*
- Ha Önnek fontos annak a hölgyeménynek az élete, talán nem ártana minél hamarabb utánuk menni és valami mondvacsinált indokkal elcsalni Logral mellől.
*Csak Rather reakciójára kíváncsi. Manipulál most is, mint mindig. Őt magát egyáltalán nem izgatja a nő sorsa. Viszont talán Rathert igen. Talán benne van annyi emberség, hogy őérte is aggódni kezdjen, az pedig Rahilnak csak jó. Egy újabb erős érzés, ami táplálhatja. Egy újabb erős érzés, amin percekig csámcsoghat jóízűen.
Rather döntésétől függetlenül végül elhagyja a szobát, ha lehetősége van rá. Újra belebújik cipőjébe, lemegy a lépcsőn, majd fel a másikon, hogy megnézze a másik szobát is. Ha Dakhnatorék bent vannak, velük is közli azt, hogy szerinte az lenne a legjobb ötlet, ha mindent érintetlenül hagynának, visszazárnák az ajtókat, és letagadnák még azt is, hogy egyáltalán a lépcsőkig eljutottak. Persze, tudja jól, hogy ami porréteg felhalmozódott a lépcsőn és szobákban, abban meg fog látszani, hogy itt jártak... De legalább nyernek egy kis időt. Míg Logral vagy valamelyik inas fel nem keresi a helyet, nem láthatja a nyomaikat sem. Ők pedig megtarthatnak maguknak minden tudást, aminek birtokába jutottak, egészen addig, míg nem válik szükségessé, hogy nyílt lapokkal játsszanak.*
- Azt gondolom, úgy lenne a helyes, ha mindent letagadnánk. Ha Log kérdezné, ezt a feljárati ajtót már meg sem próbáltuk kinyitni. A többi sem nyílt, így feladtuk.
*Ha nincs semmi akadálya, lemegy tehát újra a lépcsőn és ha a többiek is vele tartanak, becsukja maguk mögött a feljárat ajtaját is, hogy valóban minél kevesebb nyom utaljon arra, ott jártak. Ha nem jönnek vele, ez a teendő a többiekre hárul.
Vár még kicsit a szobák előtt, hátha van még valakinek valami észrevétele, s ha nincs, visszatér szobájába, leheveredik az ágyra, ismét megtömi pipáját, és rágyújt. Tartja magát az elhatározáshoz, hogy átvirrasztja az éjszakát, ettől nem fog tágítani.*
*Ahogy a rengés elhal, és képes már támaszték nélkül is megállni saját lábain, elereszti az ajtófélfát, s úgy néz végig ismét a rémült Ratheren.*
- Igen. Ez is legalább annyira igazi, mint én.
*Mosolyodik el szélesen, ahogy kéjes lassúsággal kiejti a szavakat. Érzi az újonnan feléledő félelmet, ami csak úgy terjeng a levegőben... Hasonlóan az illatokhoz, vagy egy lágy dallamhoz. Ez a félelem már nem csak a kislányé, nem csak Ratheré, ezt feilismeri. A finom, erős érzések közé egy új szín is vegyül: azé is, akire ő maga is leginkább rá akart ijeszteni, már a hintóban. Azé, akinek kiborulását már órák óta epekedve várja. Az erősnek tűnő, mások elől mindig mosollyal rejtőző Dakhnatoré.*
~Igazán finom!~
*Szeretne egyszer végre igazán belemerülni az ínycsiklandó érzéskavalkádba, azonban ezúttal sincs sok ideje ezen gondolkodni, újabb ajtó nyílik, ahonnét Logral szabadul ki, s rögtön tudakolni kezdi, mit keresnek kint.*
~Mintha nem tudnád...~
*Pillantása, mit a férfi felé lövell, akaratlanul is rosszalló, meglehetősen szúrós. Már egyáltalán nem törekszik arra, hogy megjátssza magát, mostanra volt elég ideje felismerni, hogy a nyafka nemeskisasszonytól, akinek az élete talán veszélyben van, és akit az út kezdete óta alakít, olyan reakciók elvárhatóak, mint amik a sajátjai... Legalábbis részben. Így valamilyen rettentő abszurd módon épp azzal nem kelt feltűnést, ha egyértelmű gesztusaival feltűnést kelt. Micsoda gyönyör!
Figyeli Log szavait, de képtelen bennük nem észrevenni ismét az ellentmondásokat.*
~A kocsin nem akart veszélybe kerülni, meghúzta volna magát a hintó belsejében... Erre most mégis át akarja kutatni a helyet? Különös. Honnan tudja, hogy a tornyok valahonnan innét nyílnak? Hogyhogy jobban ismeri a kastélyt, mint mi? Ahhoz képest, hogy állítása szerint csak egyszer járt itt...~
*Mély levegőt vesz, pillantása kötelékével nem ereszti a férfit.*
- Éreztük.
*Adja végül a száraz választ, kissé megkésve.*
~Ne hősködjenek, ketten úgysincs semmi esélyük egy olyan helyen, ahol sötét van, s amit még nem is ismernek...~
*Visszhangzik fejében a mondat, melyben képtelen nem észrevenni a fenyegető élt. Azonban, hiába tenné fel az erre vonatkozó, fejében megfogalmazódó kérdést: 'Te azt honnét tudod?', melléjük lép az egyik inas, s megpróbálja őket rábírni, hogy maradjanak veszteg.*
~Na, abból te nem eszel! Nem ismertek ti engem annyira, amennyire hiszitek! Nem... egyikőtök sem!~
*Magában hangosan, harsányan felnevet.*
- Természetesen, csak megriadtunk a rengéstől, ahogy az úr is mondja.
*Még bólint is, hogy az elmondottaknak nyomatékot adjon.*
- De ha azt mondja, ez errefelé természetes, akkor elhisszük és megpróbálunk nyugovóra térni. Már amennyire ez így lehetséges. Köszönjük a tájékoztatást.
*A negédes szavak kimondása után meg is indul szobája felé, ám szándékosan elnyújtja a ténykedést, szándékosan egyesével kíván minden jelenlévőnek jó éjt - csak hogy húzza az időt. Egyáltalán nem áll szándékában visszavonulót fújni, mikor ki tudja, min csücsülnek mind... Legfőképp így, hogy a kedves Logral volt olyan készséges, hogy összeszedje magát és nekiálljon parancsokat osztogatni, azon belül is felküldeni őt a mágiatudóval a tornyokba, ahol 'nem kell hősködni'...*
~Nem ismersz, nem ismersz, nem ismersz... Már-már felháborító, de nem ismersz!~
*Harsogja a fejében saját hangja játékosan, már-már ijesztően gyermekien. A késztetést, hogy hangosan felnevessen, csak annyira tudja elnyomni, hogy egy rövid kuncogásnál több ne törjön ki belőle.
Még be is nyit szobájába, ám az ajtót visszacsukja, ahogy az inas jó éjt kíván és végre elkotródik. Ez után komoly arccal fordul oda Ratherhez.*
- Akkor tornyok. Azért jobban tenné, ha legalább egy étkezőkést hozna magával. Úgy tűnt, mintha a mi drága Logralunk többet tudna az itteni veszélyekről, mint mi magunk.
*A másik férfire vonatkozó, kissé megvető szavai végeztével fejével a lépcsők felé biccent, ahol mostanra Logral már el is tűnt Kelteria társaságában. Amiket Logról gondol... Már szinte sajnálja is Kelteriát. Nem jósol neki sok jót.
Akár hallgat Rather a tanácsára, akár nem, ha mindketten készen állnak, el is indul a felderítő útra. Ha a már nem is annyira nyugodt férfi és a szőke kislány is csatlakoznak hozzájuk, akkor velük; ha inkább a szobában maradnak, akkor nélkülük próbálgatja végig az ajtók rá eső részét. Egyedül azok nyílnak, amelyekben ők voltak elszállásolva. Bár megesküdne rá, hogy ha nem lenne a kolonc a nyakán, könnyedén betörné az ajtókat, most nem teszi. Némelyiket ugyan megpróbálja felfeszíteni úgy, hogy kardját a zár mellé tuszkolja-ütögeti, de ha így sem nyílnak, hagyja őket.*
~Nyugvó föld alatti vulkán, ami sóhajtozik... Meg lopkodó meghívottak... Ennél valószerűbb kifogásokkal is előállhatnátok időnként. Egyformák vagytok mind. Szörnyű tett egy ilyen pompás tervet ennyire átlátszó kifogásokkal megtűzdelni...~
*Már feladná a keresgélést és felvetné, hogy haladjanak másmerre, mikor az egyik ajtó végül kinyílik. Az onnét kiáramló dohos szag csavarja ugyan orrát, de ha nincs önként jelentkező, elsőnek lép be oda. Ha a többiek nem tartanának vele, még visszalép, hogy ismertesse, mit lát odabent, s csak ez után néz szét alaposabban. Mivel nem lát semmi különöset, megindul felfelé a lépcsőn. Óvatosan lépked, nehogy végül egy esetleg mozgó, vagy elkorhadt léc, vagy valamiféle csapda legyen a veszte. Ez a legjobb talán a dühében. Hogy ilyenkor az apróbb részletekre még jobban oda tud figyelni. Ugyan ennek a tulajdonságnak a léte valószínűleg csak azért lenne fontos, hogy minél tökéletesebben kielégíthesse vágyait, hogy befogadhassa mások apró cseppnyi félelmeit, kételyeit is... De több évszázados evilági léte alatt megtanulta, hogyan fordíthatja még másképpen is a javára.
Miután fellépdel a lépcsőn, egy ajtóval találja szemben magát, mely nem nyílik csak úgy, olyan könnyen, mint a lenti ajtó. Ha Rather van olyan készséges, hogy erővel benyomja az ajtót, azt hagyja. Ha a férfi esetleg berúgni készülne azt, akkor viszont inkább leinti és kardjával feszíti fel a zárat, ahogyan a lenti ajtóknál is próbálta, mondván, a csendesebb megoldásra van szükség. Semmi sem indokolja a zajkeltést, főleg, hogy az itteniek -legalábbis az inas- nem tartják fontosnak a kutakodást.
Bejutva a szobába első dolga behajtani maguk mögött az ajtót.*
- Ki kellene ékelni. Így lenne a jó. Hadd higgyék, hogy az ajtó csukva, de ne tudják ránk zárni sem.
*Ratherre néz, hátha van valami ötlete arra, mivel ékelhetnék ki. Ha nincs, jobb híján egyik cipőjétől válik meg és azt szuszakolja az ajtó alá belülről, épp csak annyira, hogy kintről ne látsszon, de ők ketten észrevegyék, ha az ajtó megmoccan.
Csak ez után néz szét jobban. Pillantását azonnal megragadja a bura, alatta a rózsával - lévén más nem is igazán kelthetné fel figyelmét. Közelebb lép, úgy csodálja meg az itt-ott beteg növényt, a körülötte úszkáló buborékszerű valamikkel. Alaposan megnézi magának a feketeséget, majd mikor rádöbben a hasonlóságokra, felnevet. Csilingelőn-gyöngyözőn, ahogy a helyzet indokolja. Még kezét is ajka elé kapja, fejét is enyhén hátrahajtja, ahogy átadja magát a felemelő érzésnek: egyszerre tölti el öröm ismét, hogy igaza lett és még égetőbb gyűlölet az iránt, akit a kezdettől fogva megvetett.
Mikor nevetése csillapodik, közli Ratherrel megállapítását, sorolva az összefüggéseket Log és a rózsa 'sebei' közt - persze csak ha a férfi nem jön rá maga is.*
- Ezt hagyjuk így. Ne mozdítsuk. Már így is sok minden van a kezünkben, hogy tudjuk az igazságot. Talán, ha megmozdítjuk, azt is ugyanúgy megérzi, elvégre a rózsa is sebesült ott, ahol ő. Talán a dolog fordítva is működik.
*Ismét Ratherre emeli tekintetét, amolyan beleegyezésre, jóváhagyásra várva, majd tovább folytatja gondolatmenetét.*
- Már csak egyvalamit nem értek. Minden bizonnyal Log tudja, hogy ez az izé itt van. Miért küldött akkor minket erre? Talán csak abban bízott, hogy ez az ajtó is rendesen zárva van... De mi van, ha nem? Mi van, ha szándékosan hagyta nyitva az ajtót?
*A szoba ajtaja felé pillant, hogy meggyőződjön róla, még mindig ki van-e támasztva, nem moccan-e meg, nem észrevehető-e arrafelé valamiféle mozgás, vagy bármi, ami arra utalna, hogy csapdába csalták őket.*
- Azt ajánlom, menjünk le vissza. Tartsuk titokban, mit találtunk idefent. Sőt. Azt is tagadjuk le, hogy a feljárat ajtaját nyitva találtuk. Viszont...
*Elgondolkodik, ajkai hideg mosolyra húzódnak.*
- Ha Önnek fontos annak a hölgyeménynek az élete, talán nem ártana minél hamarabb utánuk menni és valami mondvacsinált indokkal elcsalni Logral mellől.
*Csak Rather reakciójára kíváncsi. Manipulál most is, mint mindig. Őt magát egyáltalán nem izgatja a nő sorsa. Viszont talán Rathert igen. Talán benne van annyi emberség, hogy őérte is aggódni kezdjen, az pedig Rahilnak csak jó. Egy újabb erős érzés, ami táplálhatja. Egy újabb erős érzés, amin percekig csámcsoghat jóízűen.
Rather döntésétől függetlenül végül elhagyja a szobát, ha lehetősége van rá. Újra belebújik cipőjébe, lemegy a lépcsőn, majd fel a másikon, hogy megnézze a másik szobát is. Ha Dakhnatorék bent vannak, velük is közli azt, hogy szerinte az lenne a legjobb ötlet, ha mindent érintetlenül hagynának, visszazárnák az ajtókat, és letagadnák még azt is, hogy egyáltalán a lépcsőkig eljutottak. Persze, tudja jól, hogy ami porréteg felhalmozódott a lépcsőn és szobákban, abban meg fog látszani, hogy itt jártak... De legalább nyernek egy kis időt. Míg Logral vagy valamelyik inas fel nem keresi a helyet, nem láthatja a nyomaikat sem. Ők pedig megtarthatnak maguknak minden tudást, aminek birtokába jutottak, egészen addig, míg nem válik szükségessé, hogy nyílt lapokkal játsszanak.*
- Azt gondolom, úgy lenne a helyes, ha mindent letagadnánk. Ha Log kérdezné, ezt a feljárati ajtót már meg sem próbáltuk kinyitni. A többi sem nyílt, így feladtuk.
*Ha nincs semmi akadálya, lemegy tehát újra a lépcsőn és ha a többiek is vele tartanak, becsukja maguk mögött a feljárat ajtaját is, hogy valóban minél kevesebb nyom utaljon arra, ott jártak. Ha nem jönnek vele, ez a teendő a többiekre hárul.
Vár még kicsit a szobák előtt, hátha van még valakinek valami észrevétele, s ha nincs, visszatér szobájába, leheveredik az ágyra, ismét megtömi pipáját, és rágyújt. Tartja magát az elhatározáshoz, hogy átvirrasztja az éjszakát, ettől nem fog tágítani.*
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-21 18:33:41
Üzenet elküldve: 2013-08-21 18:33:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Mikor bekötözte a férfi lábát, az megint elkezd beszélni, s közben hátra is dől az ágyon. Kelteriát ez, már meg sem lepi, betudja annak, hogy nagy beszélőkével lett megáldva az úr. Végig néz a férfin, aki olyan nyugodtan elfeküdt az ágyon, mintha semmi baj, sem lenne. Nem tudja miért, de mintha ő is elkezdene valami vonzalmat érezni a férfi iránt. Talán csak az miatt van, hogy a férfin ennyire érzi, hogy akar tőle valamit, vagy azért, mert tényleg, így érez a férfi iránt. Amikor Log elkezdi az ágy felett lévő baldahin kacskaringós mintáit nézni, Kelteria is jól megfigyeli azokat, majd tekintete végig fürkészi a szoba minden szegletét. Minden, olyan ősi, ódon hatást kelt, mint egy elátkozott kastély.*
- Attól eltekintve, hogy milyen sötét ez a hely, egész szép, mint egy királyi palota.
*Mondja mosolyogva tekintve a férfira. Aki rögtön fel is ül, mint akit álomból riasztottak fel, hogy a fején lévő sebet el tudja látni a lány. Kelteria nem bírja figyelmen kívül hagyni, amint a férfi zölden csillogó íriszei őt fürkészik, s nem kalandoznak el egy pillanatra sem. Bár próbálkozik elterelni róla a gondolatait. Egyszer, kétszer hozzáér a férfi bőréhez, aki erre minden alkalommal elmosolyodik. A lányt először zavarja egy kicsit, de mikor, már a fele munkánál tart, úgy dönt, hogy jobban jár, ha elengedi magát és csak élvezi, ahogyan a férfi tekint rá. Így sokkal nyugodtabbá válik. Kezei nem olyan feszesek, mint eddig, s arcán a mosoly teljesen őszinte lett. Bár kezdetben nagyon nem tetszett neki a férfi, most ez valahogy megváltozott.*
~Hogy is tudna egy, ilyen érzelmekkel rendelkező ember, bármi rosszat tenni? Hogy gondolhattam ilyet? Teljesen őszintének tűnik a tekintete. Ami viszont furcsa, hogy én is kezdek egyre őszintébb lenni.~
*Elmélkedik magában, majd elmondja a történetét, mire a férfi meglepetten kérdez vissza. Kelteria lesüti a tekintetét az asztalra. S csak beszéd közben emeli fel, lassan és fokozatosan.*
-Bandita támadás! Apám kereskedő volt. Az egyik útján kísértük el, amikor megtámadtak. Felültetett egy lóra és rácsapott a ló farára, az meg elkezdett ész nélkül vágtázni. Azt mondta apám, ne merjek visszafordulni. Én pedig hallgattam rá. Nem tudtam merre megyek, vagy, hogy honnan jöttem. Azóta se találtam haza. Nem tudom élnek-e még a szeretteim, vagy akkor meghaltak és ezt sose fogom megtudni. Azért, amit átéltem nem várok semmit. Kegyetlen a sors, mondjom bárki, bármit. Ennek így kellett történnie. De őszintén köszönöm, hogy így gondolod. Viszont, nem kell sajnálnod, mindenki azt kapja, ami jár neki. Nekem pedig ez jár.
*Mondja, végül már mosolyogva a férfire, aki még az előbb ujjai közé vette a lány egy hajtincsét. Szemei csillognak a férfit figyelve, aki furcsa módon, kifejezi a sajnálatát. Mikor volt a csapatban olyan, aki rosszabb sérülést kapott, mint a lány. Log mégis, csak felé mutatja ki sajnálatát. Ez pedig nem kicsit lepte meg Kelteriát. Furcsa figurának találja Log-ot, de nagyon kedves vele, ami nagyon tetszik a lánynak. Bár, úgy gondolja, hogy a sors kegyetlen mindenkivel, most rámosolyog a szobában lévő párra. Egy csendes, nyugodt pillanatban, ami már szinte olyan, mint a szerelmes könyvekben. A férfi közelebb húzódik hozzá, kezét a lány kezére helyezi, s miközben egyre közelebb hajol a lányhoz, szemei egyre jobban lecsukódnak. Kelteria kicsit megremeg, mikor a férfi tenyere a kézfejéhez ér, de gyorsan el tudja magát engedni, s újra átadni magát az egyre különösebb és erőssebb érzelmeinek. S ő is egyre közelebb hajol a férfihez, már a szemeit is lecsukja. A férfi lágyan csókot lehel az ajkára, amit a lány viszonoz. Kellemes bizsergés járja át a testét, s nem tudja ez miért történik vele. Szeinte csak ösztönből mozdul. S szabadon maradt kezével, lágyan megfogja a férfi arcát. Hosszú másodpercek telnek el így, de még, mielőtt elkezdené átadni magát a pillanatnak, megint megremeg a kastély. Log is felpattan mellőle, s egyszerre lépnek ki az ajtón, miközben a férfi reagál Kelteria mondatára. A férfi az ajtókhoz megy és mindegyiken bekopog. Kelteria ekközben a folyosón, eddig ácsorgó pároshoz lép. Mikor mindenki kiér, Log megint mellé lép. Akárhogy is, most a férfi mellett érzi magát biztonságban. Hiszen a többiek, mind a másik hintóban utaztak, így nem nagyon ismeri őket, még annyira sem, mint a törpöt ismerte, aki, abból a hintóból való volt, amelyikben ő utazott. Log megint átveszi a vezető szerepét és összegzi a tényeket. A férfi megint, olyan hideg és komor lesz, mint mielőtt a szobába lépett. Kelteria kicsit furcsálja is ezt, de egy gyors válrántással el is könyveli, egy Log fajta különös dolognak. A férfi kiosztja a "feladatokat" a csapatnak. S Kelteria szerint, hasznos tanácsot is ad azoknak, akiket a toronyba küldött. Majd, mikor a férfi elindul Kelteria is utána lép, ám ebben a pillanatban az idős inas megjelenik, Log ugrik egyet, a lány pedig a háta mögül megfogja egyik kezével a férfi vállát, másikkal pedig a karját. Ő is megijed, hiszen az inas szinte a semmiből került elő. A komor, öreg ember kérdéseirem Log komolyan és gyorsan válaszol. Majd az öreg vállát megveregetve megy el mellette. Kelteria gyorsan utána siet.*
-Engem azért ne hagyj itt Log!
*Mondja, kicsit kétségbe esett hangon. Viszonylag gyorsan ott hagyják a társaságot. Majd eltünnek a lépcsőn, még egy két szót hall az inas beszédéből, de nem nagyon érti. Valamit mondott Hayráról és Galinról, de nem értette teljesen tisztán.*
-Azt mondtad, ne hősködjenek, olyan helyen, amit nem ismernek. Te ennyire ismered a helyet, hogy lemész a földszintre velem? Mit tudsz a kastélyról Log? Meg még valami, ami csak nekem fontos. Hogy lehet, hogy ilyen hirtelen, megint rideg és kemény lettél? Az az éned, amit a szobában mutattál, sokkal jobban tetszett.
*Hangja remeg egy kicsit. Lassabb és mélyebb levegőket vesz, mint eddig. Tekintetében pedig a zavartság tükröződik. A kastély sötétje, bár nem kellemes, de még mindig nem olyan ijesztő, mint a farkas szerű lények, s mikor erre gondol, megint belenyilal a fájdalom az oldalába. Egyik kezét oda is nyomja, hogy enyhítsen a fájdalmán. Ennek ellenére, tekintetén látszik a hirtelen fájdalom, de gyorsan el is száll. Meg se mozdul addig, amíg a férfi nem válaszol neki. Makacs típus, szereti megtudni, amire kíváncsi. Most Log viselkedése nagyon érdekli. Az a vonzalom, ami a szobában fellobant, most sem alszik el, s talán ez miatt is érdekli ennyire a férfi viselkedése.*
*Mikor bekötözte a férfi lábát, az megint elkezd beszélni, s közben hátra is dől az ágyon. Kelteriát ez, már meg sem lepi, betudja annak, hogy nagy beszélőkével lett megáldva az úr. Végig néz a férfin, aki olyan nyugodtan elfeküdt az ágyon, mintha semmi baj, sem lenne. Nem tudja miért, de mintha ő is elkezdene valami vonzalmat érezni a férfi iránt. Talán csak az miatt van, hogy a férfin ennyire érzi, hogy akar tőle valamit, vagy azért, mert tényleg, így érez a férfi iránt. Amikor Log elkezdi az ágy felett lévő baldahin kacskaringós mintáit nézni, Kelteria is jól megfigyeli azokat, majd tekintete végig fürkészi a szoba minden szegletét. Minden, olyan ősi, ódon hatást kelt, mint egy elátkozott kastély.*
- Attól eltekintve, hogy milyen sötét ez a hely, egész szép, mint egy királyi palota.
*Mondja mosolyogva tekintve a férfira. Aki rögtön fel is ül, mint akit álomból riasztottak fel, hogy a fején lévő sebet el tudja látni a lány. Kelteria nem bírja figyelmen kívül hagyni, amint a férfi zölden csillogó íriszei őt fürkészik, s nem kalandoznak el egy pillanatra sem. Bár próbálkozik elterelni róla a gondolatait. Egyszer, kétszer hozzáér a férfi bőréhez, aki erre minden alkalommal elmosolyodik. A lányt először zavarja egy kicsit, de mikor, már a fele munkánál tart, úgy dönt, hogy jobban jár, ha elengedi magát és csak élvezi, ahogyan a férfi tekint rá. Így sokkal nyugodtabbá válik. Kezei nem olyan feszesek, mint eddig, s arcán a mosoly teljesen őszinte lett. Bár kezdetben nagyon nem tetszett neki a férfi, most ez valahogy megváltozott.*
~Hogy is tudna egy, ilyen érzelmekkel rendelkező ember, bármi rosszat tenni? Hogy gondolhattam ilyet? Teljesen őszintének tűnik a tekintete. Ami viszont furcsa, hogy én is kezdek egyre őszintébb lenni.~
*Elmélkedik magában, majd elmondja a történetét, mire a férfi meglepetten kérdez vissza. Kelteria lesüti a tekintetét az asztalra. S csak beszéd közben emeli fel, lassan és fokozatosan.*
-Bandita támadás! Apám kereskedő volt. Az egyik útján kísértük el, amikor megtámadtak. Felültetett egy lóra és rácsapott a ló farára, az meg elkezdett ész nélkül vágtázni. Azt mondta apám, ne merjek visszafordulni. Én pedig hallgattam rá. Nem tudtam merre megyek, vagy, hogy honnan jöttem. Azóta se találtam haza. Nem tudom élnek-e még a szeretteim, vagy akkor meghaltak és ezt sose fogom megtudni. Azért, amit átéltem nem várok semmit. Kegyetlen a sors, mondjom bárki, bármit. Ennek így kellett történnie. De őszintén köszönöm, hogy így gondolod. Viszont, nem kell sajnálnod, mindenki azt kapja, ami jár neki. Nekem pedig ez jár.
*Mondja, végül már mosolyogva a férfire, aki még az előbb ujjai közé vette a lány egy hajtincsét. Szemei csillognak a férfit figyelve, aki furcsa módon, kifejezi a sajnálatát. Mikor volt a csapatban olyan, aki rosszabb sérülést kapott, mint a lány. Log mégis, csak felé mutatja ki sajnálatát. Ez pedig nem kicsit lepte meg Kelteriát. Furcsa figurának találja Log-ot, de nagyon kedves vele, ami nagyon tetszik a lánynak. Bár, úgy gondolja, hogy a sors kegyetlen mindenkivel, most rámosolyog a szobában lévő párra. Egy csendes, nyugodt pillanatban, ami már szinte olyan, mint a szerelmes könyvekben. A férfi közelebb húzódik hozzá, kezét a lány kezére helyezi, s miközben egyre közelebb hajol a lányhoz, szemei egyre jobban lecsukódnak. Kelteria kicsit megremeg, mikor a férfi tenyere a kézfejéhez ér, de gyorsan el tudja magát engedni, s újra átadni magát az egyre különösebb és erőssebb érzelmeinek. S ő is egyre közelebb hajol a férfihez, már a szemeit is lecsukja. A férfi lágyan csókot lehel az ajkára, amit a lány viszonoz. Kellemes bizsergés járja át a testét, s nem tudja ez miért történik vele. Szeinte csak ösztönből mozdul. S szabadon maradt kezével, lágyan megfogja a férfi arcát. Hosszú másodpercek telnek el így, de még, mielőtt elkezdené átadni magát a pillanatnak, megint megremeg a kastély. Log is felpattan mellőle, s egyszerre lépnek ki az ajtón, miközben a férfi reagál Kelteria mondatára. A férfi az ajtókhoz megy és mindegyiken bekopog. Kelteria ekközben a folyosón, eddig ácsorgó pároshoz lép. Mikor mindenki kiér, Log megint mellé lép. Akárhogy is, most a férfi mellett érzi magát biztonságban. Hiszen a többiek, mind a másik hintóban utaztak, így nem nagyon ismeri őket, még annyira sem, mint a törpöt ismerte, aki, abból a hintóból való volt, amelyikben ő utazott. Log megint átveszi a vezető szerepét és összegzi a tényeket. A férfi megint, olyan hideg és komor lesz, mint mielőtt a szobába lépett. Kelteria kicsit furcsálja is ezt, de egy gyors válrántással el is könyveli, egy Log fajta különös dolognak. A férfi kiosztja a "feladatokat" a csapatnak. S Kelteria szerint, hasznos tanácsot is ad azoknak, akiket a toronyba küldött. Majd, mikor a férfi elindul Kelteria is utána lép, ám ebben a pillanatban az idős inas megjelenik, Log ugrik egyet, a lány pedig a háta mögül megfogja egyik kezével a férfi vállát, másikkal pedig a karját. Ő is megijed, hiszen az inas szinte a semmiből került elő. A komor, öreg ember kérdéseirem Log komolyan és gyorsan válaszol. Majd az öreg vállát megveregetve megy el mellette. Kelteria gyorsan utána siet.*
-Engem azért ne hagyj itt Log!
*Mondja, kicsit kétségbe esett hangon. Viszonylag gyorsan ott hagyják a társaságot. Majd eltünnek a lépcsőn, még egy két szót hall az inas beszédéből, de nem nagyon érti. Valamit mondott Hayráról és Galinról, de nem értette teljesen tisztán.*
-Azt mondtad, ne hősködjenek, olyan helyen, amit nem ismernek. Te ennyire ismered a helyet, hogy lemész a földszintre velem? Mit tudsz a kastélyról Log? Meg még valami, ami csak nekem fontos. Hogy lehet, hogy ilyen hirtelen, megint rideg és kemény lettél? Az az éned, amit a szobában mutattál, sokkal jobban tetszett.
*Hangja remeg egy kicsit. Lassabb és mélyebb levegőket vesz, mint eddig. Tekintetében pedig a zavartság tükröződik. A kastély sötétje, bár nem kellemes, de még mindig nem olyan ijesztő, mint a farkas szerű lények, s mikor erre gondol, megint belenyilal a fájdalom az oldalába. Egyik kezét oda is nyomja, hogy enyhítsen a fájdalmán. Ennek ellenére, tekintetén látszik a hirtelen fájdalom, de gyorsan el is száll. Meg se mozdul addig, amíg a férfi nem válaszol neki. Makacs típus, szereti megtudni, amire kíváncsi. Most Log viselkedése nagyon érdekli. Az a vonzalom, ami a szobában fellobant, most sem alszik el, s talán ez miatt is érdekli ennyire a férfi viselkedése.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-21 16:08:12
Üzenet elküldve: 2013-08-21 16:08:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
// Kelteria //
- Bár nem indultak túl jól a dolgok, én mindig is szerettem az effajta, kicsit sötétebb hangulatú bálokat. Mindenhol csak a sok cicoma, no meg azok a szánalmas, pökhendi kisasszonyok, kik szinte vadként lesik a gazdag prédákat. Manapság az effajta bálok tényleg csak erről szólnak: gazdagok gyülekezete, akik csupán azért alakítanak ki kapcsolatokat a bál keretein belül, hogy abból hasznot húzzanak. Úgy érzem, ez a holnapi.. tökéletes lesz! Nem hiszem azt, hogy bármelyikünk is dúskálna a pénzben, ezáltal a holnapi mulatság sokkal jobb lesz, mint bármelyik! *sóhajt nagyot, majd hátrafekszik az ágyon* Tökéletes hely, tökéletes hangulat..
*Mosolyodik el Log, miközben az ágy tetején levő ponyva kusza mintáit fürkészi. Kis beszédéből egyértelműen kiderül, hogy a támadás, és a szokatlan jelenségek ellenére igazán tetszik neki a kastély! Azonban hamar felébred ábrándjaiból, s már hajol is vissza a hölgyeményhez, aki lekezeli a fején levő sebet. Zöldes íriszei szinte csillognak, ahogy figyeli a másikat, s miközben lágy keze bőréhez ér, mindig finoman elmosolyodik, s egy pillanatra sem veszi le róla a szemét. Még ha szinte mindenki gyanakodott is Logra, hogy ő áll a háttérben, ezek az arcvonások, melyeket Kelteriának mutat, őszinték. Az effajta érzelmeket még akkor sem tudná leplezni az ember, ha erősen akarná..*
- Baleset? *kerekednek el szemei aggódóan* Miféle baleset? Mi történt? *vonja fel szemöldökét* Az ilyen helyzetek edzik meg igazán az embert, hiszen az az út, amit te jársz, az a legrosszabb. Mindenkinek a legnagyobb félelme azon túl, hogy elveszti a szeretteit, az épp az otthon elvesztése. Neked pedig épp ezt szánta a sors.. *ujjai közé fogja a hölgy egy tincsét* Ha valakinek igazán helye van ma itt, akkor az te vagy! Megérdemled az elismerést..
*Hangja kissé elfojtódik, szinte azt sem tudja, hogy mit mondjon - láthatóan megérintette a másik története, ami azért is lehet ismét szokatlan, mert a többiek iránt eddig nem mutatott semmilyen sajnálatot, pedig ők is igen ronda sérüléseket szereztek. Most viszont a Kelteriára vetett pillantásai túlságosan őszinték.. Ezért is történik az, talán a sorsnak is köszönhetően, hogy az egyik csendesebb, nyugodtabb pillanatban a férfi közel hajol a hölgyhöz, kezére helyezi a sajátját, majd miközben egyre csak csukódnak le szemei, egy lágy csókot hint a másik ajkaira. Hosszú másodpercekig tart a csók, ám mielőtt még igazán beleélhetnék magukat a pillanatba, újabb rengés rázza meg a kastélyt. A hölgyeményhez hasonlóan Log is felpattan, majd haragos szemekkel pillant az ajtó felé.*
- Helyes, menjünk, és derítsük ki! Bár nekem van egy olyan rossz érzésem, hogy ez nem ijesztgetés akar lenni.. Elképzelni sem tudom, hogy hogy tudna bárki is ilyen hangot kiadni, s hogy egyáltalán hogy tudja ennyire megrázni a kastélyt!
// Mindenki //
*Log utolsó szavait már az ajtóban intézi a hölgyhöz, mikor is felfedezi nem messze tőlük a másik párost, akik láthatóan nagyon tanakodnak valamiről. Pár szót el tud csípni a férfi, így végül úgy dönt, hogy bekopog a többi szobába, s összehívja a társaságot. Kezdi is rögtön Hayra és Galin ajtajával, akik egyáltalán nem válaszolnak. Ezután következik Timandra szobája, ahova szintén erőteljesen kezd kopogni.*
- Odabent van kisasszony? *hallgatózik, majd meghallja Dakhnator hangját is* Kérem, jönnek ki, meg kell valamit beszélnünk!
*Log végül visszalép Kelteria, Rahil és Rather mellé. Eközben a Timandra szobájában felbukkanó, szokatlan viselkedésű varjak károgása pillanatokon belül elhal, majd lentről hangos becsapódásokat hallhatnak. Ugyan a sötétség miatt nem láthatnak semmit, de könnyen lehet arra következtetni, hogy a madarak egyenesen a földbe csapódtak..
Mikor már mindenki együtt van, Logral rögtön meg is kezdi beszédét, mint egy irányító, aki összegzi mindig a helyzetet.*
- Maguk is érezték a rengéseket? Mert a három rengésből az első úgy tűnt furcsa módon, hogy csak a mi szobánkat rázta meg.. *vakarja meg állát* A bútorok elmozdultak, a képek leestek.. Viszont a további kettő, ahogy látom, idekint is hatásos volt!
*Pillant az egyik kissé elmozdult képre és szoborra. Log jól beszél, mindenki más csak két rengést érezhetett, hiszen az első csak egyedül a férfi szobáját rázta meg, amit ketten érezhettek kizárólag. Nem véletlen, hiszen a többi szobában nem történt kár úgy, ahogy az övében, csupán a másik két mozgolódást érezhették, amik nem voltak erősek.*
- Ha jól sejtem, maguk sem tudnak egyhelyben ülni.. *gondolkodik hangosan, miközben Rahilra és Ratherre pillant* Mi épp ki akarjuk deríteni, honnan ered ez a furcsa hang. Bár túlságosan nem akarom beleásni magam a dologba, de nem árt, ha kicsit tisztábban látunk. Teljesen biztosan valahonnan mélyről jött, szóval egyértelműen ott kell keresni ezt a valamit. Viszont talán a tornyokban is találhatnánk iratokat, egyebeket, amik megmagyarázhatnák ezt a sok kérdést! *beszél szinte levegővétel nélkül* Azonban úgy vélem, hogy most érdemesebb lenne külön válnunk! *bólint határozottan* Úgy talán többre mennénk! Valakik maradjanak itt, és nézzék meg a tornyokat, hátha rá akadnak valamire! Mi Kelteriával lemegyünk, és kiderítjük, honnan jöhet a hang! *indul is meg a férfi, de még visszafordul* Kérem, ne hősködjenek, ketten úgysincs semmi esélyük egy olyan helyen, ahol sötét van, s amit még nem is ismernek..
*Jegyzi meg mindenkinek amolyan jó tanácsként. Azonban mikor megfordul, hirtelen ugrik egy nagyot, mivel a sötétből váratlanul az öreg inas lép ki, aki kérdően a társaságra pillant.*
- Ne ijedjenek meg a rengések miatt, olykor elő szoktak fordulni errefelé. Valamiféle aktivitás van több kilométerre innen mélyen a föld alatt, és az rázza meg néha a helyet. A tudósok szerint apróbb, föld alatti vulkán éledezik, de aggodalomra nincs ok, mert az nem ér el idáig. *mondja hűvösen, szinte betanulva* Hova igyekeznek az éj közepén? *kérdezi felvont szemöldökkel, mire Log azonnal válaszol is*
- Mi csupán egy pohár vízért igyekszünk, a többiek pedig a rengés miatt jöttek ki, de már mennek is vissza. Igaz? *pillant hátra célzóan a többiek felé*
- Abban én is tudok segíteni. *billenti oldalra a fejét, mire Log figyelembe se véve az inast, elhalad mellette, s megveregeti a vállát*
- Köszönöm, de egy pohár vizet azért én is tudok magamnak tölteni.. *azzal Kelteria s a férfi eltűnik a lépcsőknél*
- Akkor ez esetben Önöknek ismét jó éjszakát kívánok! *végül még hozzátesz pár mondatot* Hayrának és Galinnak sajnos távoznia kellett. Nem tűrjük, ha lopás történik a kastélyban, márpedig ők több dolgot is el akartak sajátítani. Ha már nagylelkűen adomány miatt hívtuk Önöket ide, akkor nem vagyunk hajlandóak az ilyen viselkedést megtűrni, ezért sajnos távozniuk kellett. *közli a tényeket, majd végül inashoz méltó, nem éppen túl nagy kedvvel hozzáteszi* Aludjanak jól!
*Biccent gyanakvóan a társaság felé, majd végül megfordul, s végleg elmegy, a mai éjjelen már nem valószínű, hogy össze fognak vele futni.
Ha a társaság elindul mégis kicsit kutakodni, akkor hiába próbálgatják az összes ajtót, mind zárva van. Se mágiával, se erőszakkal nem fogják tudni kinyitni őket, ezért kár is próbálkozniuk. Azonban egy ajtó messzebb a folyosó legvégén, az egyik sötét sarokban mégis nyitva van résnyire. Ha jobban megnézik, az is be volt zárva, viszont a fal kicsit megbomlott, ezáltal kinyílott az ajtó is. Ha belépnek rajta, akkor két felfelé vezető lépcsőt pillanthatnak meg. Timandra és Dakhnator a bal oldalihoz áll közelebb, Rahil és Rather pedig a jobb oldalihoz. Mivel a lépcsők ugyanolyanokat, ezért minden bizonnyal mindkét páros arra fog menni, amelyik közelebb van hozzá.
Láthatóan nagyon rég jártak e helyen, hiszen még a kilincs is poros volt, emellett az egészen helyet szinte már émelyítő dohos szag lengi körül. Mindenhol pókháló, koszos festmények, benőtt szobrok.. Mindkét lépcsősor egy-egy toronyba vezet, amik ugyan be vannak zárva, de már egy kicsit erősebb lökéstől is igen könnyen kinyílnak. A bal oldali torony tele van régi iratokkal, szekrényekkel, dobozokkal, s a szoba közepén egy furcsa zárral ellátott, csodálatos ládával. Azt egy darab pókháló vagy por sem fogta furcsa módon, mintha csak nemrég rakták volna oda. Na de hogyan? Hiszen láthatóan évek óta nem közlekedett senki erre, emellett a nyitott ablak is túl magasan van ahhoz, hogy valaki felmászhasson és lehelyezze ide - aminek valljuk be, értelme se lenne, de még ha ez is történt volna, akkor is a hatalmas porrétegben, mely a padlót fedi, fel lehetett volna fedezni lábnyomokat, amik viszont nincsenek.
A jobb oldali torony viszont szinte semmit sem tartalmaz egy dolgon kívül. A szoba ugyan üres, de a közepén egy állványon, egy üvegbúra alatt valami szokatlant fedezhet fel Rahil és Rather. Egy csodálatos fekete rózsa pihen alatta, pontosabban lebeg a semmiben, körülötte pedig apró kis csillogó gömbök úsznak a levegőben a búra alatt. A rózsa ugyan gyönyörű, viszont a négy levele közül az egyiket mintha megrágták volna, emellett az egyik szirom is kissé sérült. Épp úgy, ahogy Logral egyik lába, s a sérülés a fején.. Persze, igen őrültnek és paranoiásnak kell lennie ahhoz bárkinek is, hogy ezt az egymástól teljesen távol álló dolgot összerakja!*
// Kelteria //
- Bár nem indultak túl jól a dolgok, én mindig is szerettem az effajta, kicsit sötétebb hangulatú bálokat. Mindenhol csak a sok cicoma, no meg azok a szánalmas, pökhendi kisasszonyok, kik szinte vadként lesik a gazdag prédákat. Manapság az effajta bálok tényleg csak erről szólnak: gazdagok gyülekezete, akik csupán azért alakítanak ki kapcsolatokat a bál keretein belül, hogy abból hasznot húzzanak. Úgy érzem, ez a holnapi.. tökéletes lesz! Nem hiszem azt, hogy bármelyikünk is dúskálna a pénzben, ezáltal a holnapi mulatság sokkal jobb lesz, mint bármelyik! *sóhajt nagyot, majd hátrafekszik az ágyon* Tökéletes hely, tökéletes hangulat..
*Mosolyodik el Log, miközben az ágy tetején levő ponyva kusza mintáit fürkészi. Kis beszédéből egyértelműen kiderül, hogy a támadás, és a szokatlan jelenségek ellenére igazán tetszik neki a kastély! Azonban hamar felébred ábrándjaiból, s már hajol is vissza a hölgyeményhez, aki lekezeli a fején levő sebet. Zöldes íriszei szinte csillognak, ahogy figyeli a másikat, s miközben lágy keze bőréhez ér, mindig finoman elmosolyodik, s egy pillanatra sem veszi le róla a szemét. Még ha szinte mindenki gyanakodott is Logra, hogy ő áll a háttérben, ezek az arcvonások, melyeket Kelteriának mutat, őszinték. Az effajta érzelmeket még akkor sem tudná leplezni az ember, ha erősen akarná..*
- Baleset? *kerekednek el szemei aggódóan* Miféle baleset? Mi történt? *vonja fel szemöldökét* Az ilyen helyzetek edzik meg igazán az embert, hiszen az az út, amit te jársz, az a legrosszabb. Mindenkinek a legnagyobb félelme azon túl, hogy elveszti a szeretteit, az épp az otthon elvesztése. Neked pedig épp ezt szánta a sors.. *ujjai közé fogja a hölgy egy tincsét* Ha valakinek igazán helye van ma itt, akkor az te vagy! Megérdemled az elismerést..
*Hangja kissé elfojtódik, szinte azt sem tudja, hogy mit mondjon - láthatóan megérintette a másik története, ami azért is lehet ismét szokatlan, mert a többiek iránt eddig nem mutatott semmilyen sajnálatot, pedig ők is igen ronda sérüléseket szereztek. Most viszont a Kelteriára vetett pillantásai túlságosan őszinték.. Ezért is történik az, talán a sorsnak is köszönhetően, hogy az egyik csendesebb, nyugodtabb pillanatban a férfi közel hajol a hölgyhöz, kezére helyezi a sajátját, majd miközben egyre csak csukódnak le szemei, egy lágy csókot hint a másik ajkaira. Hosszú másodpercekig tart a csók, ám mielőtt még igazán beleélhetnék magukat a pillanatba, újabb rengés rázza meg a kastélyt. A hölgyeményhez hasonlóan Log is felpattan, majd haragos szemekkel pillant az ajtó felé.*
- Helyes, menjünk, és derítsük ki! Bár nekem van egy olyan rossz érzésem, hogy ez nem ijesztgetés akar lenni.. Elképzelni sem tudom, hogy hogy tudna bárki is ilyen hangot kiadni, s hogy egyáltalán hogy tudja ennyire megrázni a kastélyt!
// Mindenki //
*Log utolsó szavait már az ajtóban intézi a hölgyhöz, mikor is felfedezi nem messze tőlük a másik párost, akik láthatóan nagyon tanakodnak valamiről. Pár szót el tud csípni a férfi, így végül úgy dönt, hogy bekopog a többi szobába, s összehívja a társaságot. Kezdi is rögtön Hayra és Galin ajtajával, akik egyáltalán nem válaszolnak. Ezután következik Timandra szobája, ahova szintén erőteljesen kezd kopogni.*
- Odabent van kisasszony? *hallgatózik, majd meghallja Dakhnator hangját is* Kérem, jönnek ki, meg kell valamit beszélnünk!
*Log végül visszalép Kelteria, Rahil és Rather mellé. Eközben a Timandra szobájában felbukkanó, szokatlan viselkedésű varjak károgása pillanatokon belül elhal, majd lentről hangos becsapódásokat hallhatnak. Ugyan a sötétség miatt nem láthatnak semmit, de könnyen lehet arra következtetni, hogy a madarak egyenesen a földbe csapódtak..
Mikor már mindenki együtt van, Logral rögtön meg is kezdi beszédét, mint egy irányító, aki összegzi mindig a helyzetet.*
- Maguk is érezték a rengéseket? Mert a három rengésből az első úgy tűnt furcsa módon, hogy csak a mi szobánkat rázta meg.. *vakarja meg állát* A bútorok elmozdultak, a képek leestek.. Viszont a további kettő, ahogy látom, idekint is hatásos volt!
*Pillant az egyik kissé elmozdult képre és szoborra. Log jól beszél, mindenki más csak két rengést érezhetett, hiszen az első csak egyedül a férfi szobáját rázta meg, amit ketten érezhettek kizárólag. Nem véletlen, hiszen a többi szobában nem történt kár úgy, ahogy az övében, csupán a másik két mozgolódást érezhették, amik nem voltak erősek.*
- Ha jól sejtem, maguk sem tudnak egyhelyben ülni.. *gondolkodik hangosan, miközben Rahilra és Ratherre pillant* Mi épp ki akarjuk deríteni, honnan ered ez a furcsa hang. Bár túlságosan nem akarom beleásni magam a dologba, de nem árt, ha kicsit tisztábban látunk. Teljesen biztosan valahonnan mélyről jött, szóval egyértelműen ott kell keresni ezt a valamit. Viszont talán a tornyokban is találhatnánk iratokat, egyebeket, amik megmagyarázhatnák ezt a sok kérdést! *beszél szinte levegővétel nélkül* Azonban úgy vélem, hogy most érdemesebb lenne külön válnunk! *bólint határozottan* Úgy talán többre mennénk! Valakik maradjanak itt, és nézzék meg a tornyokat, hátha rá akadnak valamire! Mi Kelteriával lemegyünk, és kiderítjük, honnan jöhet a hang! *indul is meg a férfi, de még visszafordul* Kérem, ne hősködjenek, ketten úgysincs semmi esélyük egy olyan helyen, ahol sötét van, s amit még nem is ismernek..
*Jegyzi meg mindenkinek amolyan jó tanácsként. Azonban mikor megfordul, hirtelen ugrik egy nagyot, mivel a sötétből váratlanul az öreg inas lép ki, aki kérdően a társaságra pillant.*
- Ne ijedjenek meg a rengések miatt, olykor elő szoktak fordulni errefelé. Valamiféle aktivitás van több kilométerre innen mélyen a föld alatt, és az rázza meg néha a helyet. A tudósok szerint apróbb, föld alatti vulkán éledezik, de aggodalomra nincs ok, mert az nem ér el idáig. *mondja hűvösen, szinte betanulva* Hova igyekeznek az éj közepén? *kérdezi felvont szemöldökkel, mire Log azonnal válaszol is*
- Mi csupán egy pohár vízért igyekszünk, a többiek pedig a rengés miatt jöttek ki, de már mennek is vissza. Igaz? *pillant hátra célzóan a többiek felé*
- Abban én is tudok segíteni. *billenti oldalra a fejét, mire Log figyelembe se véve az inast, elhalad mellette, s megveregeti a vállát*
- Köszönöm, de egy pohár vizet azért én is tudok magamnak tölteni.. *azzal Kelteria s a férfi eltűnik a lépcsőknél*
- Akkor ez esetben Önöknek ismét jó éjszakát kívánok! *végül még hozzátesz pár mondatot* Hayrának és Galinnak sajnos távoznia kellett. Nem tűrjük, ha lopás történik a kastélyban, márpedig ők több dolgot is el akartak sajátítani. Ha már nagylelkűen adomány miatt hívtuk Önöket ide, akkor nem vagyunk hajlandóak az ilyen viselkedést megtűrni, ezért sajnos távozniuk kellett. *közli a tényeket, majd végül inashoz méltó, nem éppen túl nagy kedvvel hozzáteszi* Aludjanak jól!
*Biccent gyanakvóan a társaság felé, majd végül megfordul, s végleg elmegy, a mai éjjelen már nem valószínű, hogy össze fognak vele futni.
Ha a társaság elindul mégis kicsit kutakodni, akkor hiába próbálgatják az összes ajtót, mind zárva van. Se mágiával, se erőszakkal nem fogják tudni kinyitni őket, ezért kár is próbálkozniuk. Azonban egy ajtó messzebb a folyosó legvégén, az egyik sötét sarokban mégis nyitva van résnyire. Ha jobban megnézik, az is be volt zárva, viszont a fal kicsit megbomlott, ezáltal kinyílott az ajtó is. Ha belépnek rajta, akkor két felfelé vezető lépcsőt pillanthatnak meg. Timandra és Dakhnator a bal oldalihoz áll közelebb, Rahil és Rather pedig a jobb oldalihoz. Mivel a lépcsők ugyanolyanokat, ezért minden bizonnyal mindkét páros arra fog menni, amelyik közelebb van hozzá.
Láthatóan nagyon rég jártak e helyen, hiszen még a kilincs is poros volt, emellett az egészen helyet szinte már émelyítő dohos szag lengi körül. Mindenhol pókháló, koszos festmények, benőtt szobrok.. Mindkét lépcsősor egy-egy toronyba vezet, amik ugyan be vannak zárva, de már egy kicsit erősebb lökéstől is igen könnyen kinyílnak. A bal oldali torony tele van régi iratokkal, szekrényekkel, dobozokkal, s a szoba közepén egy furcsa zárral ellátott, csodálatos ládával. Azt egy darab pókháló vagy por sem fogta furcsa módon, mintha csak nemrég rakták volna oda. Na de hogyan? Hiszen láthatóan évek óta nem közlekedett senki erre, emellett a nyitott ablak is túl magasan van ahhoz, hogy valaki felmászhasson és lehelyezze ide - aminek valljuk be, értelme se lenne, de még ha ez is történt volna, akkor is a hatalmas porrétegben, mely a padlót fedi, fel lehetett volna fedezni lábnyomokat, amik viszont nincsenek.
A jobb oldali torony viszont szinte semmit sem tartalmaz egy dolgon kívül. A szoba ugyan üres, de a közepén egy állványon, egy üvegbúra alatt valami szokatlant fedezhet fel Rahil és Rather. Egy csodálatos fekete rózsa pihen alatta, pontosabban lebeg a semmiben, körülötte pedig apró kis csillogó gömbök úsznak a levegőben a búra alatt. A rózsa ugyan gyönyörű, viszont a négy levele közül az egyiket mintha megrágták volna, emellett az egyik szirom is kissé sérült. Épp úgy, ahogy Logral egyik lába, s a sérülés a fején.. Persze, igen őrültnek és paranoiásnak kell lennie ahhoz bárkinek is, hogy ezt az egymástól teljesen távol álló dolgot összerakja!*
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-20 18:28:04
Üzenet elküldve: 2013-08-20 18:28:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Lágy mosoly költözik máskor vigyorgó arcára, ahogy Timandra beengedi, máris lép, hogy beljebb kerüljön. Nem sokban különbözik a templomiakon kívül csak a lány által ismert alsó öltözékétől a mostani viselete, pusztán látszik rajta, hogy tökéletes minőségű anyagból készült. De ugyanúgy egyszerű nadrág és fehér ing, mint máskor.*
- Csak egy kis karcolás, megleszek. És te? Remélem kitisztítottad a sebet, nem szeretném, hogy bármi bajod legyen. Ugyan, bárki más megtette volna ugyanezt.
*Mosolyog és megsimogatja a szőke buksit. Közben bele se gondol, hogy miket mond. Csak ejti a szavakat, ahogy jönnek ajkára, nyelvére. Ami a szívén, az a száján is. De valóban aggódott Timáért, s tényleg nem tartja magát hősnek. Biztos benne, hogy bármelyik férfi megvédte volna a törékeny lányt. Ha nem tette volna meg Rather, Log vagy Galin, puszta kézzel tépte volna darabokra őket, de erre nem került sor. Bár, talán Galinnál nem félne ilyentől, valahogy biztató volt a törpe első látványa is.
A hirtelen szárnycsapásokra ő is odakapja a fejét, úgy rebben mögötte ezüstös szín tincseinek tengere, s nem rest még Tima előtt kilépni, hogy akár testével is óvja a kis tudóslányt. Az egyetlen ember, aki barátjának tartja őt, ami éppen elég, hogy meg akarja védeni mindentől, mi veszélyt jelenthet. Ám ezek csak madarak.*
- Csak madarak...
*Nyugtatja magát és Timandrát is ezzel, pedig mennyire téved... Ahogy hirtelen reppennek fel, károgva, s vészt jósolva. Rossz ómen, baljós árny, mit a holdra fest látványuk, ahogy fehér-ezüst fényét eltakarják. Megrezzen a szerzetes és önkéntelen is Tima elé kapja egyik karját, hogy magához tudja rántani ha kell. De a madarak eltűntek.*
- Gyere, menjünk vissza.
*Azzal tessékeli is újra a szobába a lányt, hogy az ágyra ültesse és ha megpillantja a papírokat akkor azok után érdeklődjön, talán meg is nézi, miket írt le.
Ám alig kezdene bele, egy rengés rázza meg a kastélyt. Gondolkodás nélkül ragadja meg a lányt és dönti az ágyra. Nem szeretné, hogy elessen, leessen és megüsse magát. Persze, biztonságosabb hely is van ennél, de mégis ez volt az első, mit tenni tudott, mielőtt elméje feldolgozta volna, hogy mi történik. Méregként izzó, smaragd szemei pedig elkerekednek, mikor a vér fagyasztó sóhajtás felhangzik.*
- Biztos csak a szél...
*Suttogja maga elé, egy kissé remegve. De nem a félelem rázza. Az idegesség. Nem tudja, mivel áll szemben, nem tudja, hogy ez is csak olyan semmiség, mit pár kisebb-nagyobb karcolással átvészel. Félő, hogy most már tényleg eljön érte, kivel eddig elkerülték egymást Dakhnator örömére. Túl sokszor látta a félvér önmaga halálát közeledni, majd elkerülni mégis őt. A végzet viszont bármikor beüthet és végezhet vele. Akkor pedig nem lesz, aki megvédje a tudóslányt. Ezért remeg. Nem fél... Retteg.*
*Lágy mosoly költözik máskor vigyorgó arcára, ahogy Timandra beengedi, máris lép, hogy beljebb kerüljön. Nem sokban különbözik a templomiakon kívül csak a lány által ismert alsó öltözékétől a mostani viselete, pusztán látszik rajta, hogy tökéletes minőségű anyagból készült. De ugyanúgy egyszerű nadrág és fehér ing, mint máskor.*
- Csak egy kis karcolás, megleszek. És te? Remélem kitisztítottad a sebet, nem szeretném, hogy bármi bajod legyen. Ugyan, bárki más megtette volna ugyanezt.
*Mosolyog és megsimogatja a szőke buksit. Közben bele se gondol, hogy miket mond. Csak ejti a szavakat, ahogy jönnek ajkára, nyelvére. Ami a szívén, az a száján is. De valóban aggódott Timáért, s tényleg nem tartja magát hősnek. Biztos benne, hogy bármelyik férfi megvédte volna a törékeny lányt. Ha nem tette volna meg Rather, Log vagy Galin, puszta kézzel tépte volna darabokra őket, de erre nem került sor. Bár, talán Galinnál nem félne ilyentől, valahogy biztató volt a törpe első látványa is.
A hirtelen szárnycsapásokra ő is odakapja a fejét, úgy rebben mögötte ezüstös szín tincseinek tengere, s nem rest még Tima előtt kilépni, hogy akár testével is óvja a kis tudóslányt. Az egyetlen ember, aki barátjának tartja őt, ami éppen elég, hogy meg akarja védeni mindentől, mi veszélyt jelenthet. Ám ezek csak madarak.*
- Csak madarak...
*Nyugtatja magát és Timandrát is ezzel, pedig mennyire téved... Ahogy hirtelen reppennek fel, károgva, s vészt jósolva. Rossz ómen, baljós árny, mit a holdra fest látványuk, ahogy fehér-ezüst fényét eltakarják. Megrezzen a szerzetes és önkéntelen is Tima elé kapja egyik karját, hogy magához tudja rántani ha kell. De a madarak eltűntek.*
- Gyere, menjünk vissza.
*Azzal tessékeli is újra a szobába a lányt, hogy az ágyra ültesse és ha megpillantja a papírokat akkor azok után érdeklődjön, talán meg is nézi, miket írt le.
Ám alig kezdene bele, egy rengés rázza meg a kastélyt. Gondolkodás nélkül ragadja meg a lányt és dönti az ágyra. Nem szeretné, hogy elessen, leessen és megüsse magát. Persze, biztonságosabb hely is van ennél, de mégis ez volt az első, mit tenni tudott, mielőtt elméje feldolgozta volna, hogy mi történik. Méregként izzó, smaragd szemei pedig elkerekednek, mikor a vér fagyasztó sóhajtás felhangzik.*
- Biztos csak a szél...
*Suttogja maga elé, egy kissé remegve. De nem a félelem rázza. Az idegesség. Nem tudja, mivel áll szemben, nem tudja, hogy ez is csak olyan semmiség, mit pár kisebb-nagyobb karcolással átvészel. Félő, hogy most már tényleg eljön érte, kivel eddig elkerülték egymást Dakhnator örömére. Túl sokszor látta a félvér önmaga halálát közeledni, majd elkerülni mégis őt. A végzet viszont bármikor beüthet és végezhet vele. Akkor pedig nem lesz, aki megvédje a tudóslányt. Ezért remeg. Nem fél... Retteg.*
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-17 23:01:06
Üzenet elküldve: 2013-08-17 23:01:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
* Mindig Ophelia előtt vagy mögötte koslat. Figyeli mit olvasgat, belelapoz a letett könyve de neki mintha legalábbis orkul írták volna, nem megy velük semmire. Szépen rendben leteszi mindet a földre majd az egyik szoba felé fordul de nem lép be egyedül, visszanéz, hogy lássa a többiek mit akarnak csinálni.
A karomnyomok az ajtólapon egy dologról győzték meg. Itt az ideje előhúzni a kardot is ha a jobbik eszét már otthon hagyta és egy ilyen őrült küldetésre vállalkozott.
Az előszobához legközelebbi szoba ajtókeretét támasztva, kardal a kezében várakozik, hogy együtt meghódítsák és felfedezzék a következő részét a kirakósnak ha csak nem jön elébük a szörny és nem néz vele farkasszemet.*
// Második rész: Egy kastély //
* Mindig Ophelia előtt vagy mögötte koslat. Figyeli mit olvasgat, belelapoz a letett könyve de neki mintha legalábbis orkul írták volna, nem megy velük semmire. Szépen rendben leteszi mindet a földre majd az egyik szoba felé fordul de nem lép be egyedül, visszanéz, hogy lássa a többiek mit akarnak csinálni.
A karomnyomok az ajtólapon egy dologról győzték meg. Itt az ideje előhúzni a kardot is ha a jobbik eszét már otthon hagyta és egy ilyen őrült küldetésre vállalkozott.
Az előszobához legközelebbi szoba ajtókeretét támasztva, kardal a kezében várakozik, hogy együtt meghódítsák és felfedezzék a következő részét a kirakósnak ha csak nem jön elébük a szörny és nem néz vele farkasszemet.*
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-16 21:50:36
Üzenet elküldve: 2013-08-16 21:50:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*A kis csapat gond nélkül bejut a kísérteties házba. Az ajtó bezárul, elzárva minden menekülési utat előlük. Ingon fegyvere talán elégnek bizonyul egyelőre, elég védelmet biztosít a többieknek, míg a nyomokat figyelik. A feldúlt rengetegben nehéz lesz jeleket találni, de ketten is megpróbálják. Engur a romok között keres bármiféle apróságot, ami segíthet, míg Ophelia néhány könyvben keresi a választ.*
(Engur Valis keresési értéke útján az alábbi információk tárulnak fel a játékosok előtt.)
*A szoba közelebbről megvizsgálva rosszabb állapotban van, mint sejtették. A sötét csíkok, melyek karmok nyomai lehetnek mondhatni felaprították a szobát. Egyenletes, hármas vonalak. Tíz, tizenöt centis körmök lehetnek, visszahajlított véggel. Ha egy ilyen mancs elkapna valakit, könnyen végezhetne az áldozattal.*
(Ophelia Cadinell nyelvismereti és tanulás képessége az alábbi információkat tárja fel.)
*A könyvek tartalma többnyire kivehetetlen. Az írások többsége tudományos humbug, olyan kibogozhatatlan szavakkal, melyekkel nem birkózik meg egy átlagos ember. Valószínűleg a mágus feljegyzései lehetnek a könyvek, melyek rengeteg kísérletről és receptről árulkodnak. Az író megemlít egy vadmacskát és egy medvét, melyet kísérleteknek vetett alá. Pár sorral lejjebb található egy apró rajzocska egy felettébb érdekes női alakról, melynek karjai helyett sas szárnyak pihennek. Az író szinte kivehetetlen betűkkel a 'hárpia' szót véste az illusztráció alá. Az utolsó dolog, amit Ophelia még félig meddig képes kivenni egy szintén befejezetlen kísérlet első feljegyzése, ami egy bizonyos 'Aleec' nevű lányról mesél, akit a mágus egy időre a szárnyai alá vett.*
*Az információkkal a kezükben a csapat beláthatja, hogy nem maradt semmi, ami miatt az előszobában kéne maradniuk. Ideje elindulni a szobák felé, csapatban vagy egyedül.*
// Második rész: Egy kastély //
*A kis csapat gond nélkül bejut a kísérteties házba. Az ajtó bezárul, elzárva minden menekülési utat előlük. Ingon fegyvere talán elégnek bizonyul egyelőre, elég védelmet biztosít a többieknek, míg a nyomokat figyelik. A feldúlt rengetegben nehéz lesz jeleket találni, de ketten is megpróbálják. Engur a romok között keres bármiféle apróságot, ami segíthet, míg Ophelia néhány könyvben keresi a választ.*
(Engur Valis keresési értéke útján az alábbi információk tárulnak fel a játékosok előtt.)
*A szoba közelebbről megvizsgálva rosszabb állapotban van, mint sejtették. A sötét csíkok, melyek karmok nyomai lehetnek mondhatni felaprították a szobát. Egyenletes, hármas vonalak. Tíz, tizenöt centis körmök lehetnek, visszahajlított véggel. Ha egy ilyen mancs elkapna valakit, könnyen végezhetne az áldozattal.*
(Ophelia Cadinell nyelvismereti és tanulás képessége az alábbi információkat tárja fel.)
*A könyvek tartalma többnyire kivehetetlen. Az írások többsége tudományos humbug, olyan kibogozhatatlan szavakkal, melyekkel nem birkózik meg egy átlagos ember. Valószínűleg a mágus feljegyzései lehetnek a könyvek, melyek rengeteg kísérletről és receptről árulkodnak. Az író megemlít egy vadmacskát és egy medvét, melyet kísérleteknek vetett alá. Pár sorral lejjebb található egy apró rajzocska egy felettébb érdekes női alakról, melynek karjai helyett sas szárnyak pihennek. Az író szinte kivehetetlen betűkkel a 'hárpia' szót véste az illusztráció alá. Az utolsó dolog, amit Ophelia még félig meddig képes kivenni egy szintén befejezetlen kísérlet első feljegyzése, ami egy bizonyos 'Aleec' nevű lányról mesél, akit a mágus egy időre a szárnyai alá vett.*
*Az információkkal a kezükben a csapat beláthatja, hogy nem maradt semmi, ami miatt az előszobában kéne maradniuk. Ideje elindulni a szobák felé, csapatban vagy egyedül.*
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-16 21:44:48
Üzenet elküldve: 2013-08-16 21:44:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Amikor Kelteria elpirul, látja a férfin, hogy nagyon élvezi a lány társaságát. Ahhoz képest, ahogy az úton viselkedett, teljesen más oldalát látja a férfinek. S egyre közelebb ér Log- hoz, s egyre jobban látja, hogy a férfi tényleg teljesen másik oldalát mutatja most neki. A konkrét kérdésen elmosolyodik, bár hallja a férfi hangján, hogy félti a lányt.*
- De bizony a fájdalmak útján szereztem a tapasztalatot. Nyugodj meg volt már rosszabb sérülésem is. Egy idő után az ilyenek már természetesen mennek.
*Mondja kedves hangon mosolyogva a férfira, aki egyszer kétszer felszisszen, miközben Kelteria bekötözi a sebét. Nem csoda, hiszen a sebet is össze kell húzni és a fertőtlenítő hatása is érezhető még. Egy pillanatra bele nyilall a fájdalom az oldalán lévő harapás helyébe, de a hirtelen fájdalom nem sok idő után az eddig is meglévő szintjére. Bár eléggé fáj az oldala, ezt könnyű szerrel elviseli, volt már rosszabb és sokkal fájdalmasabb sebe is. Nem az a hisztis fajta. Hála a vándor mivoltának, a sok év alatt meg tanulta szó nélkül tűrni a fájdalmat. Majd a tánc témára térnek, mire a férfi kedvesen válaszol a lánynak és kezét lágyan a vállára helyezi. Ez egy kicsit meglepi a lányt, s össze is rezzen a hatására, de gyorsan visszanyeri a hidegvérét. Kelteria továbbra is mosolyog, majd a tőle megszokott komoly női hangon reagál a férfi mondatára.*
- Köszönöm, nem lenne kényelmes fájdalmak közt táncolni. Az pedig felettébb jó lenne, ha el tudnám felejteni az elmúlt órák borzalmait.
*Amint a lány befejezte a mondatot a férfi a fejéhez kap. Kelteria is oda néz, ott éktelenkedik rajta a seb, amit még az utazás kezdetén szerzett. Bizonyára elég fájdalmas lehet abból ítélve, ahogyan kinéz, Kelteria pedig nem lenne Kelteria, ha nem segítene. A férfi meg is kéri, hogy lássa el a sebét, mire megint kézbe veszi a fertőtlenítő szert.*
- Természetesen. Gondolom, nem akarsz turbánban lenni, úgyhogy csak kitisztítom. Nem lesz kellemes, a homlokodon vékonyabb a bőr így elég fájdalmas lesz.
*Majd közelebb hajol a férfi fején lévő sebhez. Ez a helyzet most biztosan tetszik a férfinek, hiszen eddig is olyan furcsán tekintett rá. Most pedig ott van egyenesen az orra előtt alig pár centire az arcától. Felemeli a kis üvegcsét, s gyors, apró, tapasztalt mozdulatokkal kezeli le a sebet. Majd miután ezzel is végeztek Log az evés témáját hozza fel.*
- Jó ötlet, már hozom is!
*Kelteria bólint, az ajánlatra és aközben ejti ki a szavakat, s rögtön sarkon is fordul és visszamegy a szobájába. Amint belép, felkapja az éjjeli szekrényről a vacsoráját és körül se néz. Nem vesz fel semmi mást csak az ételt, s átviszi a férfi szobájába. Mire odaér, addigra szoba már teljesen át van rendezve, a kis szekrény az ágy mellett, rajta a férfi vacsorája, mellette pedig az éjjeli szekrény rajta két pohárral és azzal a jófajta borral, amit Log említett. Kelteria leteszi az ételét a kis szekrényre és leül. Majd mikor megkezdik az evést Log elmeséli a történetét, ami nem is volt olyan hosszú, mint amilyenre a lány számított, azok után ahogy az erdőben megnyilvánult azzal a nagy beszélőkéjével. A kérdés hallatán először, kicsit meglepődik, majd mosolyogva válaszol.*
- Hát én egy olyan vándorféleség lennék. Egy szerencsétlen baleset óta járom a világot és próbálok túlélni. A legkülönfélébb helyzetekben, viharok, tüzek, harcok, éhség, szárasság, meg ehhez hasonlók. Azt írták, hogy a túlélési tapasztalataim miatt hívtak meg, de azt nem tudom, hogy honnan tudnak róla. Pont ezért is jöttem el. Ki akarom deríteni. Viszont a te munkád sokkal nyugodtabb és szerintem érdekesebb, is mint a folytonos harc a túlélésért. Szóval azt mondod, hogy befogadott a falka? Ez nagyon érdekes, még sose hallottam ilyenről eddig. Pedig sok mindent hallottam már, ha nem lett volna az a baleset, akkor én is valami hasonló munkát akartam volna választani. De a sort nem ezt szánta nekem és ez ellen nem lehet mit tenni.
*Meséli el ő is a történetét a férfinak. Nagyon jól érzi magát a férfi közelében, ez az oldala sokkal jobban tetszik neki, mint amit az erdőben ismert meg. Bár már ott is látta, amikor felült mögé, hogy valami belső eltitkolt szándék miatt sem bánja, hogy mögötte kell utaznia a lovon. Az a nézés, amivel akkor tekintett Keltiára most állandósult, s annak ellenére, hogy akkor nagyon is zavarta, most nagyon is tetszik neki. Ezzel a viselkedéssel párosítva még élvezi is, ahogyan a férfi tekint rá. Kelteria már szinte teljesen elengedte magát a beszélgetésben, rég érezte ilyen felszabadultnak magát, s ez az érzés tetszik neki. A férfi kicsit közelebb hajol hozzá, mire ő is lassan közeledni kezd a férfihez, viszont éppen abban a pillanatban, mikor csókot váltanának, abban a tökéletesnek tűnő pillanatban megremeg a szoba. Természetesen, mindig a legjobb pillanatot kell megzavarnia egy ilyen… Minek is? Mind a kettőjük arcára kiül az aggodalom és az ijedség. Szinte egyszerre pillantanak ki az ajtón, viszont gyorsan be is csukják az ajtót és a férfi lassan visszabotorkál, az ágyhoz majd leül, persze csak miután visszatologatta a bútorokat, amiben Kelteria is segített neki. Leülnek az ágyra, egymással szemben. A férfi elfogadja a lány kérését arra vonatkozóan, hogy továbbra is vele maradhasson. S miközben ezt megteszi, mind két kezét a lány vállára helyezi. Kelteria kedvesen mosolyogva tekint a férfi szemeibe.*
- Nem kell féltened, de örülök neki, hogy nem kell egyedül lennem. Így sokkal nyugodtabb vagyok.
*A férfi persze a megszokott sejtelmes mosollyal mondta ki a mondatot, mire Kelteria is ugyan olyan mosollyal válaszol. Aztán megint megszólal, s közli véleményét a hang forrásának kutatásáról. Amire Kelteria szorgosan bólogat, majd megszólal.*
- Igen igazad van. Szerintem is az lenne a legjobb, ha várnánk még egy kicsit és majd utána kéne körül nézni. A hang pedig tényleg nagyon furcsa volt, igaz, mint egy mély elhaló sóhaj. Mintha valamilyen lény mély sóhaja jutott volna fel ide.
*Mikor a férfi befejezte az előző válaszát már suttogott és közelebb hajolt Kelteriához. S mikor a lány is befejezte a mondandóját már szinte ugyanolyan közel vannak egymáshoz, mint mikor csókot akartak váltani. S most ez talán sikerül is. Ezek után még jó ideig nyugalom van, amikor a kastély megint remegni kezd. Most nem esnek le a képek, csak a kisebb tárgyak mozdulnak el, Kelteria ennek ellenére mégis nehezen tudja megtartani az ülő helyzetet. S az újabb rémes, keserű, hosszan elnyúló, vérfagyasztó, mély sóhajt követően nem tud, ülve maradni feláll és hangosan kimondja a gondolatait.*
- Ez már több a soknál, nem volt elég hogy majdnem meghaltunk az ide vezető úton, aztán a frászt hozták ránk egyszer, most muszáj ezt megtenni még egyszer! Most már igazán nem bírom ezt elviselni. Gyere, nézzük meg mi ez a valami!
*Mondja, miközben kinyitja az ajtót és kilép rajta. Mivel az előbb mintha ajtó csapódást is hallott volna. A folyosón csak a vörös hajú nemes nő és a varázsló áll. Kelteria feléjük fordul, de nem szólal meg ki tudja, hogy mit zavarna meg így csak figyel, arra ami körülötte történik.
*Amikor Kelteria elpirul, látja a férfin, hogy nagyon élvezi a lány társaságát. Ahhoz képest, ahogy az úton viselkedett, teljesen más oldalát látja a férfinek. S egyre közelebb ér Log- hoz, s egyre jobban látja, hogy a férfi tényleg teljesen másik oldalát mutatja most neki. A konkrét kérdésen elmosolyodik, bár hallja a férfi hangján, hogy félti a lányt.*
- De bizony a fájdalmak útján szereztem a tapasztalatot. Nyugodj meg volt már rosszabb sérülésem is. Egy idő után az ilyenek már természetesen mennek.
*Mondja kedves hangon mosolyogva a férfira, aki egyszer kétszer felszisszen, miközben Kelteria bekötözi a sebét. Nem csoda, hiszen a sebet is össze kell húzni és a fertőtlenítő hatása is érezhető még. Egy pillanatra bele nyilall a fájdalom az oldalán lévő harapás helyébe, de a hirtelen fájdalom nem sok idő után az eddig is meglévő szintjére. Bár eléggé fáj az oldala, ezt könnyű szerrel elviseli, volt már rosszabb és sokkal fájdalmasabb sebe is. Nem az a hisztis fajta. Hála a vándor mivoltának, a sok év alatt meg tanulta szó nélkül tűrni a fájdalmat. Majd a tánc témára térnek, mire a férfi kedvesen válaszol a lánynak és kezét lágyan a vállára helyezi. Ez egy kicsit meglepi a lányt, s össze is rezzen a hatására, de gyorsan visszanyeri a hidegvérét. Kelteria továbbra is mosolyog, majd a tőle megszokott komoly női hangon reagál a férfi mondatára.*
- Köszönöm, nem lenne kényelmes fájdalmak közt táncolni. Az pedig felettébb jó lenne, ha el tudnám felejteni az elmúlt órák borzalmait.
*Amint a lány befejezte a mondatot a férfi a fejéhez kap. Kelteria is oda néz, ott éktelenkedik rajta a seb, amit még az utazás kezdetén szerzett. Bizonyára elég fájdalmas lehet abból ítélve, ahogyan kinéz, Kelteria pedig nem lenne Kelteria, ha nem segítene. A férfi meg is kéri, hogy lássa el a sebét, mire megint kézbe veszi a fertőtlenítő szert.*
- Természetesen. Gondolom, nem akarsz turbánban lenni, úgyhogy csak kitisztítom. Nem lesz kellemes, a homlokodon vékonyabb a bőr így elég fájdalmas lesz.
*Majd közelebb hajol a férfi fején lévő sebhez. Ez a helyzet most biztosan tetszik a férfinek, hiszen eddig is olyan furcsán tekintett rá. Most pedig ott van egyenesen az orra előtt alig pár centire az arcától. Felemeli a kis üvegcsét, s gyors, apró, tapasztalt mozdulatokkal kezeli le a sebet. Majd miután ezzel is végeztek Log az evés témáját hozza fel.*
- Jó ötlet, már hozom is!
*Kelteria bólint, az ajánlatra és aközben ejti ki a szavakat, s rögtön sarkon is fordul és visszamegy a szobájába. Amint belép, felkapja az éjjeli szekrényről a vacsoráját és körül se néz. Nem vesz fel semmi mást csak az ételt, s átviszi a férfi szobájába. Mire odaér, addigra szoba már teljesen át van rendezve, a kis szekrény az ágy mellett, rajta a férfi vacsorája, mellette pedig az éjjeli szekrény rajta két pohárral és azzal a jófajta borral, amit Log említett. Kelteria leteszi az ételét a kis szekrényre és leül. Majd mikor megkezdik az evést Log elmeséli a történetét, ami nem is volt olyan hosszú, mint amilyenre a lány számított, azok után ahogy az erdőben megnyilvánult azzal a nagy beszélőkéjével. A kérdés hallatán először, kicsit meglepődik, majd mosolyogva válaszol.*
- Hát én egy olyan vándorféleség lennék. Egy szerencsétlen baleset óta járom a világot és próbálok túlélni. A legkülönfélébb helyzetekben, viharok, tüzek, harcok, éhség, szárasság, meg ehhez hasonlók. Azt írták, hogy a túlélési tapasztalataim miatt hívtak meg, de azt nem tudom, hogy honnan tudnak róla. Pont ezért is jöttem el. Ki akarom deríteni. Viszont a te munkád sokkal nyugodtabb és szerintem érdekesebb, is mint a folytonos harc a túlélésért. Szóval azt mondod, hogy befogadott a falka? Ez nagyon érdekes, még sose hallottam ilyenről eddig. Pedig sok mindent hallottam már, ha nem lett volna az a baleset, akkor én is valami hasonló munkát akartam volna választani. De a sort nem ezt szánta nekem és ez ellen nem lehet mit tenni.
*Meséli el ő is a történetét a férfinak. Nagyon jól érzi magát a férfi közelében, ez az oldala sokkal jobban tetszik neki, mint amit az erdőben ismert meg. Bár már ott is látta, amikor felült mögé, hogy valami belső eltitkolt szándék miatt sem bánja, hogy mögötte kell utaznia a lovon. Az a nézés, amivel akkor tekintett Keltiára most állandósult, s annak ellenére, hogy akkor nagyon is zavarta, most nagyon is tetszik neki. Ezzel a viselkedéssel párosítva még élvezi is, ahogyan a férfi tekint rá. Kelteria már szinte teljesen elengedte magát a beszélgetésben, rég érezte ilyen felszabadultnak magát, s ez az érzés tetszik neki. A férfi kicsit közelebb hajol hozzá, mire ő is lassan közeledni kezd a férfihez, viszont éppen abban a pillanatban, mikor csókot váltanának, abban a tökéletesnek tűnő pillanatban megremeg a szoba. Természetesen, mindig a legjobb pillanatot kell megzavarnia egy ilyen… Minek is? Mind a kettőjük arcára kiül az aggodalom és az ijedség. Szinte egyszerre pillantanak ki az ajtón, viszont gyorsan be is csukják az ajtót és a férfi lassan visszabotorkál, az ágyhoz majd leül, persze csak miután visszatologatta a bútorokat, amiben Kelteria is segített neki. Leülnek az ágyra, egymással szemben. A férfi elfogadja a lány kérését arra vonatkozóan, hogy továbbra is vele maradhasson. S miközben ezt megteszi, mind két kezét a lány vállára helyezi. Kelteria kedvesen mosolyogva tekint a férfi szemeibe.*
- Nem kell féltened, de örülök neki, hogy nem kell egyedül lennem. Így sokkal nyugodtabb vagyok.
*A férfi persze a megszokott sejtelmes mosollyal mondta ki a mondatot, mire Kelteria is ugyan olyan mosollyal válaszol. Aztán megint megszólal, s közli véleményét a hang forrásának kutatásáról. Amire Kelteria szorgosan bólogat, majd megszólal.*
- Igen igazad van. Szerintem is az lenne a legjobb, ha várnánk még egy kicsit és majd utána kéne körül nézni. A hang pedig tényleg nagyon furcsa volt, igaz, mint egy mély elhaló sóhaj. Mintha valamilyen lény mély sóhaja jutott volna fel ide.
*Mikor a férfi befejezte az előző válaszát már suttogott és közelebb hajolt Kelteriához. S mikor a lány is befejezte a mondandóját már szinte ugyanolyan közel vannak egymáshoz, mint mikor csókot akartak váltani. S most ez talán sikerül is. Ezek után még jó ideig nyugalom van, amikor a kastély megint remegni kezd. Most nem esnek le a képek, csak a kisebb tárgyak mozdulnak el, Kelteria ennek ellenére mégis nehezen tudja megtartani az ülő helyzetet. S az újabb rémes, keserű, hosszan elnyúló, vérfagyasztó, mély sóhajt követően nem tud, ülve maradni feláll és hangosan kimondja a gondolatait.*
- Ez már több a soknál, nem volt elég hogy majdnem meghaltunk az ide vezető úton, aztán a frászt hozták ránk egyszer, most muszáj ezt megtenni még egyszer! Most már igazán nem bírom ezt elviselni. Gyere, nézzük meg mi ez a valami!
*Mondja, miközben kinyitja az ajtót és kilép rajta. Mivel az előbb mintha ajtó csapódást is hallott volna. A folyosón csak a vörös hajú nemes nő és a varázsló áll. Kelteria feléjük fordul, de nem szólal meg ki tudja, hogy mit zavarna meg így csak figyel, arra ami körülötte történik.
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-16 21:42:20
Üzenet elküldve: 2013-08-16 21:42:20
ÚJ
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Csak dohog magában a nő kijelentésén. Ezúttal azonban elfojtja magában a szavakat.
~ Viszont világosan leszögeztem már, hogy én sem hívtam, továbbá tudomásul vettem, hogy nem hívott, és ha még egyszer megjegyzi, akkor komolyan dühbe gurulok! ~
Valahogy így hangzana, ha kimondaná, ám most már nincs ereje vitatkozni. Ezt persze ő sem hiszi el, hiszen ahhoz mindig van ereje, de érzi, hogy a nő sajnos annyival butább nála, hogy semmi értelme vitatkozni. Kezdi úgy érezni, hogy egyáltalán már kár volt szóba állni vele. De gyenge állapotában, őrült énje vette át az uralmat a teste felett, örült mindennek, ami visszaránthatja a valóságba, és amibe görcsösen kapaszkodhat, hogy ő kerekedjen felül a démonján. És mivel a nő volt ez a horgony, így még szinte hálával is tartozik neki. Főleg amiért az ostoba vitáknak hála Rather ismét teljes fényében tündököl, és démonát már tudatalattija tarthatja börtönben. Ezt azonban nem csak hogy ki nem mondaná, még magának sem ismerné be, hogy bárkinak bármiért hálás lehet.
Majd a következő ruhájával kapcsolatos megjegyzésre mindezt figyelmen kívül hagyja, száját nagyra nyitja, mutatóujját pedig emeli, hogy visszavágjon, és akkor... nem jut eszébe semmi. Nem jut eszbe semmi! Jelenleg épp egy vita közepén van, és nem tud visszavágni! Ez az érzés teljesen ismeretlen számára, még sosem tapasztalta. Mindenesetre gyorsan elfordul, mintha csak egyszerűen úgy érezné, nincs értelme a további vitának. Ekkor azonban néhány alak megjelenik, és kivonszolják a szobából a két alakot, akik vele küzdöttek a bestiákkal a hintó tetején. Úgy tűnik, rossz fát tettek a tűzre. Érdekes módon egyszerűen tudomást sem vesznek a vitatkozókról. Rather a saját részét a ruhának tudja be, hiszen abban szinte nem több, mint egy árnyék. Majd hirtelen hatalmas rengést lehet érezni, a mágusnak meg is kell kapaszkodnia az ajtófélfában.*
- Ez igazi? *kérdi elhaló hangon, mikor eszébe jut, hogy lehet, hogy az egészet csak ő képzeli. Ezután a hangnál már egyértelműen reménykedik, hogy csak képzelődés, úgyhogy rá is kérdez gyorsan:*
- Ugye csak én hallottam ezt a hangot? *majd körbekémlel, és megbizonyosodik róla, hogy sehol egy kósza látomás, mire vesz egy nagy levegőt, és halkan felmordul:*
- Igazán kezd már idegesíteni ez a hely!
*Csak dohog magában a nő kijelentésén. Ezúttal azonban elfojtja magában a szavakat.
~ Viszont világosan leszögeztem már, hogy én sem hívtam, továbbá tudomásul vettem, hogy nem hívott, és ha még egyszer megjegyzi, akkor komolyan dühbe gurulok! ~
Valahogy így hangzana, ha kimondaná, ám most már nincs ereje vitatkozni. Ezt persze ő sem hiszi el, hiszen ahhoz mindig van ereje, de érzi, hogy a nő sajnos annyival butább nála, hogy semmi értelme vitatkozni. Kezdi úgy érezni, hogy egyáltalán már kár volt szóba állni vele. De gyenge állapotában, őrült énje vette át az uralmat a teste felett, örült mindennek, ami visszaránthatja a valóságba, és amibe görcsösen kapaszkodhat, hogy ő kerekedjen felül a démonján. És mivel a nő volt ez a horgony, így még szinte hálával is tartozik neki. Főleg amiért az ostoba vitáknak hála Rather ismét teljes fényében tündököl, és démonát már tudatalattija tarthatja börtönben. Ezt azonban nem csak hogy ki nem mondaná, még magának sem ismerné be, hogy bárkinak bármiért hálás lehet.
Majd a következő ruhájával kapcsolatos megjegyzésre mindezt figyelmen kívül hagyja, száját nagyra nyitja, mutatóujját pedig emeli, hogy visszavágjon, és akkor... nem jut eszébe semmi. Nem jut eszbe semmi! Jelenleg épp egy vita közepén van, és nem tud visszavágni! Ez az érzés teljesen ismeretlen számára, még sosem tapasztalta. Mindenesetre gyorsan elfordul, mintha csak egyszerűen úgy érezné, nincs értelme a további vitának. Ekkor azonban néhány alak megjelenik, és kivonszolják a szobából a két alakot, akik vele küzdöttek a bestiákkal a hintó tetején. Úgy tűnik, rossz fát tettek a tűzre. Érdekes módon egyszerűen tudomást sem vesznek a vitatkozókról. Rather a saját részét a ruhának tudja be, hiszen abban szinte nem több, mint egy árnyék. Majd hirtelen hatalmas rengést lehet érezni, a mágusnak meg is kell kapaszkodnia az ajtófélfában.*
- Ez igazi? *kérdi elhaló hangon, mikor eszébe jut, hogy lehet, hogy az egészet csak ő képzeli. Ezután a hangnál már egyértelműen reménykedik, hogy csak képzelődés, úgyhogy rá is kérdez gyorsan:*
- Ugye csak én hallottam ezt a hangot? *majd körbekémlel, és megbizonyosodik róla, hogy sehol egy kósza látomás, mire vesz egy nagy levegőt, és halkan felmordul:*
- Igazán kezd már idegesíteni ez a hely!
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-16 16:57:01
Üzenet elküldve: 2013-08-16 16:57:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*A miért kéne nekem... kérdésre először csak egy vállrándítással reagál, majd ahogy tovább hallgatja a férfit, képtelen végül szó nélkül megállni a hallottakat.*
- Nekem aztán mindegy, mivel magyarázza, de én nem kerestem.
~Nem vagyok elég okos és hiú? Hmm... Még a végén kiderül, hogy jobb vagyok, mint gondoltam? Mesterien indítottam őelőtte, már szinte megjátszanom sem kell magam. Talán nem is fogom. Ha bármire is rájönne, amire nem kell, akkor majd megmagyarázom azzal, hogy örült. Elvégre ő maga is kijelentette. Képzeleg... Ugyan kinek hinnének akkor? Egy zsákruhás magafélének, vagy egy ártatlan kisasszonynak?~
*Ajkai mosolyra húzódnak ismét. Valóban mi sem lenne egyszerűbb, mint a többit ellene uszítani? Bemesélni nekik, hogy Rather a nagy mágus, ő ijesztgeti mindőjüket... Aztán végignézni, ahogy elvész a többi fegyverei által, mielőtt még valóban akkora mágus válna belőle, hogy valódi veszélyt jelenthessen.
Nem, most nem fél tőle. Sőt, ami azt illeti, csak egyre kevésbé. Hogyan is tarthatna valakitől, akinek legvadabb gondolata, hogy az emberek lábujját a fülükhöz varrja?
Végighallgatja a férfi káoszelméleteit, de továbbra sem térítik el hitétől a szavak. Akármit is mondjon Rather, ő továbbra is úgy hiszi, Log vagy az inasok valamelyike ráncigálta ide aljasul.*
- Hmm. Tehát ha egy szalmazsákot feketére festek és kivágom a fej meg a karok helyén, akkor az már csuha. Világos.
*Bólint szavai mellé, melyek továbbra is szemtelenek. Tovább is folytatná, de gondolatainak vége szakad, ahogy furcsa alakok érkezésére figyel fel, akik szinte berontanak az egyik szobába, ahonnét kicibálják és elvezetik a törpöt és a szőke hajú nőt, akik előzőleg a kocsi vezetését vállalták. Felhúzott szemöldökkel nézi, ahogy eltűnnek a távolban, majd ugyanígy pillant ismét Ratherre, ám szótlan marad. Fogalma sincs, a kettős hogyan és mivel érdemelte ki a bánásmódot, de ezen sincs túl sok ideje gondolkodni. Ismét megrázkódik a kastély, ezúttal a szobák előtere is. Csak az egyik ajtófélfának támaszkodva tud talpon maradni, majd ahogy a mozgás és a hang is elhal, szélesen elvigyorodik.*
- Csak nem ők voltak az előétel?
*A miért kéne nekem... kérdésre először csak egy vállrándítással reagál, majd ahogy tovább hallgatja a férfit, képtelen végül szó nélkül megállni a hallottakat.*
- Nekem aztán mindegy, mivel magyarázza, de én nem kerestem.
~Nem vagyok elég okos és hiú? Hmm... Még a végén kiderül, hogy jobb vagyok, mint gondoltam? Mesterien indítottam őelőtte, már szinte megjátszanom sem kell magam. Talán nem is fogom. Ha bármire is rájönne, amire nem kell, akkor majd megmagyarázom azzal, hogy örült. Elvégre ő maga is kijelentette. Képzeleg... Ugyan kinek hinnének akkor? Egy zsákruhás magafélének, vagy egy ártatlan kisasszonynak?~
*Ajkai mosolyra húzódnak ismét. Valóban mi sem lenne egyszerűbb, mint a többit ellene uszítani? Bemesélni nekik, hogy Rather a nagy mágus, ő ijesztgeti mindőjüket... Aztán végignézni, ahogy elvész a többi fegyverei által, mielőtt még valóban akkora mágus válna belőle, hogy valódi veszélyt jelenthessen.
Nem, most nem fél tőle. Sőt, ami azt illeti, csak egyre kevésbé. Hogyan is tarthatna valakitől, akinek legvadabb gondolata, hogy az emberek lábujját a fülükhöz varrja?
Végighallgatja a férfi káoszelméleteit, de továbbra sem térítik el hitétől a szavak. Akármit is mondjon Rather, ő továbbra is úgy hiszi, Log vagy az inasok valamelyike ráncigálta ide aljasul.*
- Hmm. Tehát ha egy szalmazsákot feketére festek és kivágom a fej meg a karok helyén, akkor az már csuha. Világos.
*Bólint szavai mellé, melyek továbbra is szemtelenek. Tovább is folytatná, de gondolatainak vége szakad, ahogy furcsa alakok érkezésére figyel fel, akik szinte berontanak az egyik szobába, ahonnét kicibálják és elvezetik a törpöt és a szőke hajú nőt, akik előzőleg a kocsi vezetését vállalták. Felhúzott szemöldökkel nézi, ahogy eltűnnek a távolban, majd ugyanígy pillant ismét Ratherre, ám szótlan marad. Fogalma sincs, a kettős hogyan és mivel érdemelte ki a bánásmódot, de ezen sincs túl sok ideje gondolkodni. Ismét megrázkódik a kastély, ezúttal a szobák előtere is. Csak az egyik ajtófélfának támaszkodva tud talpon maradni, majd ahogy a mozgás és a hang is elhal, szélesen elvigyorodik.*
- Csak nem ők voltak az előétel?
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-16 14:06:57
Üzenet elküldve: 2013-08-16 14:06:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
// Kelteria //
*Kelteria arcára felfutó pír láttán Log csak szélesebben mosolyog rá, miközben egyre csak csökken a köztük levő távolság. Vonásain jól látszik, hogy a hölgy minden egyes szavát élvezi, s lágy hangja teljesen elvarázsolja. Bár nem éppen az a kedves uraság, mint az kiderült útjuk során is, azonban most mégis egy másik oldalát mutatja meg.*
- Talán ilyen sokszor sebesülsz meg? *kérdi célzóan* Vagy esetleg gyógyító lennél? *billenti oldalra fejét* Azért remélem, hogy nem a fájdalmak útján jutottál el odáig, hogy ez rutin legyen!
*Mondja enyhe atyáskodó éllel, majd az ágyon ülve kicsit megfeszíti lábát, s olykor felszisszen, miközben a hölgyemény kötözi. Bár a másik is igen ronda sebet szerzett, ugyanakkor hölgy létére nagyon is jól bírja a fájdalmat, ami igen tiszteletre méltó dolog, legalábbis Log számára.*
- Ennek felettébb örülök! *pillant felé* Ígérem, nem fogok olyan helyre nyúlni, hogy azzal fájdalmat okozzak! *érinti meg lágyan a vállát* A tánc, a hangulat pedig talán jobban feledteti az elmúlt órákat!
*Mondja határozottan, majd váratlanul fejéhez kap, hiszen hirtelen nagy fájdalom nyilall belé, ennek köszönhetően viszont rögtön eszébe is jut, hogy őt bizony leütötték, s a fején még ott éktelenkedik egy ronda seb, melyről talán az izgalmak miatt teljesen megfeledkezett.*
- Megkérhetlek, hogy..
*Mutat a fején levő sebre, s reméli, hogy Kelteria nagylelkűsége nem fog megtorpanni a lábán levő sebnél. Bár azt nem akarja, hogy teljesen be legyen kötve a feje, viszont ezekkel a szerekkel valahogy lehetne kezelni.*
- Akkor mit szólnál, ha átmennél a sajátodért, addig pedig én kicsit átrendezném a szobát?
*Mire a hölgyemény visszaér, addigra már a kis szekrény ott pihen az ágy mellett, rajta Log vacsorájával, mellettük pedig a kis éjjeli szekrény két pohárral és azzal az ízletes borral. Mikor megkezdik a vacsorát, a férfi bele is kezd meséjébe, ami mondjuk nem sikerült túl hosszúra. Az ilyesmi dolgok általában untatják az embereket..*
- Növényekkel és állatokkal foglalkozok, minden téren. Gyógyfőzetek készítése, bódító hatású szerek, mérgek.. Állatok szelídítése, tanulmányozása: a viselkedésük, szokásaik, életmódjuk.. Minden, amit csak el tudsz képzelni! A legsikeresebb kutatásom az az volt, mikor egy farkasfalka lényegében befogadott magukhoz. Több hónapon keresztül éltem az erdőkben, követtem őket, s tanulmányoztam, míg nem egyre közelebb kerültem hozzájuk, s odáig jutottam, hogy már tőlem alig egy méteres távolságban nyugodtan falatoztak, s velem is megosztották az étküket. Csodálatos volt.. Könyvet is írtam belőle, ami például az artheniori könyvtárban is megtalálható! A leírtak alapján is épp emiatt vagyok itt! Na és te, mivel foglalkozol, miért vagy itt?
*Kérdezi igazán érdeklődve, szinte csillogó, ábrándos szemekkel, ahogy a hölgy felé pillant. Azonban mikor épp hajolna közelebb hozzá, s ajkait csókra emelné egy tökéletes pillanatban.. Természetesen akkor kezd rengeni az egész szoba, minek hatására igen nagy döbbenet ül ki arcára, s ő is igyekszik kifelé.*
- Valóban érdekes, már-már hihetetlen..
*Pillant ki a folyosóra, ám hamar visszacsukja az ajtót, s kissé botorkálva visszaül az ágyra, persze miután nehézkésen a helyére tolta a bútorokat.*
- Egyáltalán nem bánom, sőt, örülnék neki, ha velem maradnál, így legalább biztonságban tudhatlak!
*Mondja a megszokott sejtelmes mosollyal, miközben mindkét kezét Kelteria vállára helyezi.*
- Viszont egy kis ideig szerintem még maradjunk itt, s ha nem lesz semmi egyéb szokatlan, akkor valóban körbenézhetnénk, igazán érdekel, hogy honnan jött ez a hang.. Mintha valami bús lény sóhaja lett volna odalentről..
*Utolsó szavait már mély hangján suttogja, miközben közelebb hajol a hölgyeményhez.*
// Hayra és Galin //
*A páros szinte fel sem tudja fogni, hogy mi történt a szobájukban, hiszen hirtelen megjelenik az ajtóban a két inas, mögöttük pár fekete csuklyás alakkal, akik megragadják a párost, s elkezdik vonszolni lefelé a lépcsőn, egyenesen a kijárathoz. Nem szólnak semmit, csupán erőteljes szorításukkal, ellentmondást nem tűrően rángatják végig kint is őket a kövezett úton, majd miután feloldják a lánczárat, igen erőszakosan kidobják őket. Galinnak a páncélja is megsérül, s a kisebb zúzódások mellett csonttörés is lehet, épp úgy, mint Hayránál, kinek feje pont odakoccan a kőhöz, minek során egy igen nagy vérpatak buggyan ki homlokán.*
- Mocskos férgek, nem vagytok méltóak ide! Takarodjatok vissza oda, ahonnan jöttetek!
*Mondja undorodva az egyik csuklyás - miközben a kastélyban maguk mögött hagyták teljesen a két inast. Miután kidobták őket, gyorsan visszaláncolják a kaput.*
- Én a helyetekben.. futnék..
*Mondja az egyik, mire sátáni kacajban tör ki az egész csuklyás társaság, s egy gúnyos integetéssel igyekeznek is vissza a kastélyba. Természetesen a farkasszerű lényekre utaltak, akik teljesen biztosan még a környéken vannak, csupán valahol bujkálnak..*
// Mindenki //
*Viszonylag nyugodtan telik az elkövetkezendő fél óra, azonban váratlanul egy újabb rengés rázza meg - immáron az egész kastélyt. Ez már sokkal kisebb, mint az előző - mely Log szobájában volt csak furcsa módon -, így a festmények a falakon maradnak, csupán egyéb, kisebb tárgyak borulhatnak fel. Viszont az ezt kísérő elmeborzoló hang sokkal erősebb.. Keserves, hűvös, mély sóhaj, mely szinte a vért is megfagyasztja az erekben. Nem tudni mi ez, kitől ered, csupán annyit, hogy valahonnan nagyon mélyről szólhat, s hogy egy ilyet.. ember biztosan nem tud kiadni magából..*
// Kelteria //
*Kelteria arcára felfutó pír láttán Log csak szélesebben mosolyog rá, miközben egyre csak csökken a köztük levő távolság. Vonásain jól látszik, hogy a hölgy minden egyes szavát élvezi, s lágy hangja teljesen elvarázsolja. Bár nem éppen az a kedves uraság, mint az kiderült útjuk során is, azonban most mégis egy másik oldalát mutatja meg.*
- Talán ilyen sokszor sebesülsz meg? *kérdi célzóan* Vagy esetleg gyógyító lennél? *billenti oldalra fejét* Azért remélem, hogy nem a fájdalmak útján jutottál el odáig, hogy ez rutin legyen!
*Mondja enyhe atyáskodó éllel, majd az ágyon ülve kicsit megfeszíti lábát, s olykor felszisszen, miközben a hölgyemény kötözi. Bár a másik is igen ronda sebet szerzett, ugyanakkor hölgy létére nagyon is jól bírja a fájdalmat, ami igen tiszteletre méltó dolog, legalábbis Log számára.*
- Ennek felettébb örülök! *pillant felé* Ígérem, nem fogok olyan helyre nyúlni, hogy azzal fájdalmat okozzak! *érinti meg lágyan a vállát* A tánc, a hangulat pedig talán jobban feledteti az elmúlt órákat!
*Mondja határozottan, majd váratlanul fejéhez kap, hiszen hirtelen nagy fájdalom nyilall belé, ennek köszönhetően viszont rögtön eszébe is jut, hogy őt bizony leütötték, s a fején még ott éktelenkedik egy ronda seb, melyről talán az izgalmak miatt teljesen megfeledkezett.*
- Megkérhetlek, hogy..
*Mutat a fején levő sebre, s reméli, hogy Kelteria nagylelkűsége nem fog megtorpanni a lábán levő sebnél. Bár azt nem akarja, hogy teljesen be legyen kötve a feje, viszont ezekkel a szerekkel valahogy lehetne kezelni.*
- Akkor mit szólnál, ha átmennél a sajátodért, addig pedig én kicsit átrendezném a szobát?
*Mire a hölgyemény visszaér, addigra már a kis szekrény ott pihen az ágy mellett, rajta Log vacsorájával, mellettük pedig a kis éjjeli szekrény két pohárral és azzal az ízletes borral. Mikor megkezdik a vacsorát, a férfi bele is kezd meséjébe, ami mondjuk nem sikerült túl hosszúra. Az ilyesmi dolgok általában untatják az embereket..*
- Növényekkel és állatokkal foglalkozok, minden téren. Gyógyfőzetek készítése, bódító hatású szerek, mérgek.. Állatok szelídítése, tanulmányozása: a viselkedésük, szokásaik, életmódjuk.. Minden, amit csak el tudsz képzelni! A legsikeresebb kutatásom az az volt, mikor egy farkasfalka lényegében befogadott magukhoz. Több hónapon keresztül éltem az erdőkben, követtem őket, s tanulmányoztam, míg nem egyre közelebb kerültem hozzájuk, s odáig jutottam, hogy már tőlem alig egy méteres távolságban nyugodtan falatoztak, s velem is megosztották az étküket. Csodálatos volt.. Könyvet is írtam belőle, ami például az artheniori könyvtárban is megtalálható! A leírtak alapján is épp emiatt vagyok itt! Na és te, mivel foglalkozol, miért vagy itt?
*Kérdezi igazán érdeklődve, szinte csillogó, ábrándos szemekkel, ahogy a hölgy felé pillant. Azonban mikor épp hajolna közelebb hozzá, s ajkait csókra emelné egy tökéletes pillanatban.. Természetesen akkor kezd rengeni az egész szoba, minek hatására igen nagy döbbenet ül ki arcára, s ő is igyekszik kifelé.*
- Valóban érdekes, már-már hihetetlen..
*Pillant ki a folyosóra, ám hamar visszacsukja az ajtót, s kissé botorkálva visszaül az ágyra, persze miután nehézkésen a helyére tolta a bútorokat.*
- Egyáltalán nem bánom, sőt, örülnék neki, ha velem maradnál, így legalább biztonságban tudhatlak!
*Mondja a megszokott sejtelmes mosollyal, miközben mindkét kezét Kelteria vállára helyezi.*
- Viszont egy kis ideig szerintem még maradjunk itt, s ha nem lesz semmi egyéb szokatlan, akkor valóban körbenézhetnénk, igazán érdekel, hogy honnan jött ez a hang.. Mintha valami bús lény sóhaja lett volna odalentről..
*Utolsó szavait már mély hangján suttogja, miközben közelebb hajol a hölgyeményhez.*
// Hayra és Galin //
*A páros szinte fel sem tudja fogni, hogy mi történt a szobájukban, hiszen hirtelen megjelenik az ajtóban a két inas, mögöttük pár fekete csuklyás alakkal, akik megragadják a párost, s elkezdik vonszolni lefelé a lépcsőn, egyenesen a kijárathoz. Nem szólnak semmit, csupán erőteljes szorításukkal, ellentmondást nem tűrően rángatják végig kint is őket a kövezett úton, majd miután feloldják a lánczárat, igen erőszakosan kidobják őket. Galinnak a páncélja is megsérül, s a kisebb zúzódások mellett csonttörés is lehet, épp úgy, mint Hayránál, kinek feje pont odakoccan a kőhöz, minek során egy igen nagy vérpatak buggyan ki homlokán.*
- Mocskos férgek, nem vagytok méltóak ide! Takarodjatok vissza oda, ahonnan jöttetek!
*Mondja undorodva az egyik csuklyás - miközben a kastélyban maguk mögött hagyták teljesen a két inast. Miután kidobták őket, gyorsan visszaláncolják a kaput.*
- Én a helyetekben.. futnék..
*Mondja az egyik, mire sátáni kacajban tör ki az egész csuklyás társaság, s egy gúnyos integetéssel igyekeznek is vissza a kastélyba. Természetesen a farkasszerű lényekre utaltak, akik teljesen biztosan még a környéken vannak, csupán valahol bujkálnak..*
// Mindenki //
*Viszonylag nyugodtan telik az elkövetkezendő fél óra, azonban váratlanul egy újabb rengés rázza meg - immáron az egész kastélyt. Ez már sokkal kisebb, mint az előző - mely Log szobájában volt csak furcsa módon -, így a festmények a falakon maradnak, csupán egyéb, kisebb tárgyak borulhatnak fel. Viszont az ezt kísérő elmeborzoló hang sokkal erősebb.. Keserves, hűvös, mély sóhaj, mely szinte a vért is megfagyasztja az erekben. Nem tudni mi ez, kitől ered, csupán annyit, hogy valahonnan nagyon mélyről szólhat, s hogy egy ilyet.. ember biztosan nem tud kiadni magából..*
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-16 11:42:23
Üzenet elküldve: 2013-08-16 11:42:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Miután végzett a jegyzetekkel, gondosan elrakja őket, hátha később ezzel hasznossá teheti magát. Nem fűz ehhez sem nagy reményeket, de ki tudja... Szeretné megtenni, ami tőle telik, és mivel harcosnak igencsak pocsék, így próbálja elméjével segíteni a társaságot, már ha igényt fognak rá tartani.
A fürdővízben is főleg ezen gondolkozik, hogy mit hagyhatott le a listáról, mi az, aminek jelentősége lehet, mik azok az apróságok, amik valamilyen viszonyban állnak egymással, próbál egy képzeletbeli fonállal összekötni az információkat. Egyelőre még annyira kusza minden, azt sem tudja, hogy házigazdájuknak van-e köze mindehhez, így nem árthat az óvatosság a későbbiekben.
Mivel senki nem tartott igényt arra, hogy sebkötözésben segédkezzen, így miután felöltözött, akkor is marad a szobájában, az ágy szélére ülve veszi maga elé a nemrég megírt papírokat. A tinta már megszáradt szerencsére, nem fogja se önmagát, se a ruháját összekenni, ha olvasgatja őket, nézegetve, hogy mi szorulna kiegészítésre, pontosításra. Egyik kezében a toll, készen arra, hogy bármikor hozzátoldjon valamit a jegyzetekhez, másik kezével pedig álmatag mozdulatokkal csipegeti a vacsorát. Talán nem lesz mérgezett, az inasok annyira megbízhatónak tűntek, akik fogadták őket, hogy Timandra képtelen rosszat feltételezni róluk. Úgy tűnt, hogy igazat mondanak, még a lány kérdését is készséggel megválaszolták, ezek után a lány bízik abban, hogy az ételnek semmi baja.
Kicsit összerezzen a kopogtatásra, de inkább csak feleszmélés ez a gondolatok közül, mint valódi ijedelem. Ha azt mondták neki, hogy itt biztonságban vannak a lényektől, akkor az inasok legjobb tudomása szerint biztos úgy is van.*
-Gyere csak.
*Szól ki Dakhnator jólesően ismerős hangjára. A papírokat máris maga mellé rakja, felállva siet az ajtó elé, hogy ha szükséges, be is engedje a szerzetest. Bár nem fél kifejezetten, a vaskos falak jóleső biztonságérzetet adnak, mégis jobb, hogy nem kell egyedül lennie.*
-Jól vagy? Nagyon megsérültél? Tudok segíteni? Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél...
*Kicsit még bele is pirul, de végül csak győzedelmeskedik egy halvány mosoly, ami kiül az arcára.
A csöndes kis idillt szárnycsapkodás töri meg, amire oldalra kapja a fejét, pontosan a hang irányába. Ezek csak madarak, mantrázza magában, nincs oka félni, de ettől még visszalép az ágyhoz, hogy a vacsora mellé kapott kést magához vegye. Utálta, hogy a hintóban fegyvertelen volt, nem követi el újra ezt a hibát.*
-Szerinted mi volt ez?
*Miután végzett a jegyzetekkel, gondosan elrakja őket, hátha később ezzel hasznossá teheti magát. Nem fűz ehhez sem nagy reményeket, de ki tudja... Szeretné megtenni, ami tőle telik, és mivel harcosnak igencsak pocsék, így próbálja elméjével segíteni a társaságot, már ha igényt fognak rá tartani.
A fürdővízben is főleg ezen gondolkozik, hogy mit hagyhatott le a listáról, mi az, aminek jelentősége lehet, mik azok az apróságok, amik valamilyen viszonyban állnak egymással, próbál egy képzeletbeli fonállal összekötni az információkat. Egyelőre még annyira kusza minden, azt sem tudja, hogy házigazdájuknak van-e köze mindehhez, így nem árthat az óvatosság a későbbiekben.
Mivel senki nem tartott igényt arra, hogy sebkötözésben segédkezzen, így miután felöltözött, akkor is marad a szobájában, az ágy szélére ülve veszi maga elé a nemrég megírt papírokat. A tinta már megszáradt szerencsére, nem fogja se önmagát, se a ruháját összekenni, ha olvasgatja őket, nézegetve, hogy mi szorulna kiegészítésre, pontosításra. Egyik kezében a toll, készen arra, hogy bármikor hozzátoldjon valamit a jegyzetekhez, másik kezével pedig álmatag mozdulatokkal csipegeti a vacsorát. Talán nem lesz mérgezett, az inasok annyira megbízhatónak tűntek, akik fogadták őket, hogy Timandra képtelen rosszat feltételezni róluk. Úgy tűnt, hogy igazat mondanak, még a lány kérdését is készséggel megválaszolták, ezek után a lány bízik abban, hogy az ételnek semmi baja.
Kicsit összerezzen a kopogtatásra, de inkább csak feleszmélés ez a gondolatok közül, mint valódi ijedelem. Ha azt mondták neki, hogy itt biztonságban vannak a lényektől, akkor az inasok legjobb tudomása szerint biztos úgy is van.*
-Gyere csak.
*Szól ki Dakhnator jólesően ismerős hangjára. A papírokat máris maga mellé rakja, felállva siet az ajtó elé, hogy ha szükséges, be is engedje a szerzetest. Bár nem fél kifejezetten, a vaskos falak jóleső biztonságérzetet adnak, mégis jobb, hogy nem kell egyedül lennie.*
-Jól vagy? Nagyon megsérültél? Tudok segíteni? Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél...
*Kicsit még bele is pirul, de végül csak győzedelmeskedik egy halvány mosoly, ami kiül az arcára.
A csöndes kis idillt szárnycsapkodás töri meg, amire oldalra kapja a fejét, pontosan a hang irányába. Ezek csak madarak, mantrázza magában, nincs oka félni, de ettől még visszalép az ágyhoz, hogy a vacsora mellé kapott kést magához vegye. Utálta, hogy a hintóban fegyvertelen volt, nem követi el újra ezt a hibát.*
-Szerinted mi volt ez?
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-15 17:32:13
Üzenet elküldve: 2013-08-15 17:32:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*A sikeres varázslat után nagy kő esik le a szívéről, hiszen benne volt a félelem, hogy esetleg rosszul ejtett ki egy szót. Ahogy a bejárat feltárul elindul a többiek után, hátha meglepi őket az a valami. Nagyot sóhajt mikor Engur makacskodik, de ha ő így gondolja, akkor tiszteletben tartja döntését.*
-Rendben van!
*Mondja nyugodt hangon, hiszen eléggé kiegyensúlyozott életet él, nem különösebben veszi szívére, ha egy nehéz természetű emberrel sodorja össze az élet. Ennyivel le is zárja a mondandóját, innentől Engurra kevesebb figyelmet szentel.*
~Nos akkor lássuk, mit rejtenek a falak...~
*Azzal ő is belép a kastélyba s körbe néz. Valóban barátságtalan és kaotikus a környezet, eléggé nyomasztó érzés keríti hatalmába. Ha mindenki belépett az ajtón, maga mögött becsukja, nehogy kiszabaduljon az a rettenet, ami ezen falak között kószál szabadon. Ijesztő gondolat, de önként jelentkezett erre s eszében sincs megfutamodni. Segíteni kell! Bármi áron! Figyelmét nem kerüli el a földön heverő könyvek, így amiket lát megnézi közelebbről. Még bele is lapozgat, hátha talál valamit.*
// Második rész: Egy kastély //
*A sikeres varázslat után nagy kő esik le a szívéről, hiszen benne volt a félelem, hogy esetleg rosszul ejtett ki egy szót. Ahogy a bejárat feltárul elindul a többiek után, hátha meglepi őket az a valami. Nagyot sóhajt mikor Engur makacskodik, de ha ő így gondolja, akkor tiszteletben tartja döntését.*
-Rendben van!
*Mondja nyugodt hangon, hiszen eléggé kiegyensúlyozott életet él, nem különösebben veszi szívére, ha egy nehéz természetű emberrel sodorja össze az élet. Ennyivel le is zárja a mondandóját, innentől Engurra kevesebb figyelmet szentel.*
~Nos akkor lássuk, mit rejtenek a falak...~
*Azzal ő is belép a kastélyba s körbe néz. Valóban barátságtalan és kaotikus a környezet, eléggé nyomasztó érzés keríti hatalmába. Ha mindenki belépett az ajtón, maga mögött becsukja, nehogy kiszabaduljon az a rettenet, ami ezen falak között kószál szabadon. Ijesztő gondolat, de önként jelentkezett erre s eszében sincs megfutamodni. Segíteni kell! Bármi áron! Figyelmét nem kerüli el a földön heverő könyvek, így amiket lát megnézi közelebbről. Még bele is lapozgat, hátha talál valamit.*
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-15 12:43:57
Üzenet elküldve: 2013-08-15 12:43:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*A másik szavaira csak egy enyhe morgást enged meg magának, majd megjegyzi:*
- Tudja is ön, hogy mi a mágia. Egy ajtó nyitódását százféleképp lehet magyarázni, még akkor is, ha kivesszük a pakliból a nyilvánvaló dolgokat, mint hogy valaki kinyitja. És tekintve a tényt, hogy mi csak szánalmas emberi halandók vagyunk, így a magyarázatoknak is csak töredékét ismerjük. *mondja, majd legyint egyet, azonban a következő szavakra felkapja fejét, majd megrázza:*
- Miért kéne mindent nekem tudnom? *morog* De tudtommal nincs olyan varázslat, amellyel mások hangján szólalhatunk meg. Egy ajtó nyitódását is csukódását meg akár a legegyszerűbb levegőmágia-trükkökkel el lehet érni. *bosszantja már a nő játéka. Persze ő Rather, mi nem bosszantja? Megvakarja a fejét, és igyekszik végiggondolni, mi történhet itt. Szellemek, démonok, entitások... Lények, akik messze felette állnak a halandóknak. Rather nem feltétlen hitt eddig az ilyenekben, de a tények lassan meggyőzik. No meg... benne is él egy démon, aki azóta is derekasan próbálkozik felszínre törni, de Rather most már vasmarokkal fegyelmezi. Azonba a démon ezúttal nem úgy reagál, mint máskor, amikor puszta játékból szeretné elborítani a mágus agyát-
~ Figyelmeztetni akar... ~
Ezt a gondolatot ő maga sem veheti komolyan, de azért, mintha csak magához akarna szólni, megjegyzi:*
- A. A. miatt nem kell aggódni *ám mintha a démonnak nem ez lenne az egyetlen problémája. Azonban Rathert sem érdekelheti másik énjének minden baja, mint ahogy másik énjét sem érdekli az övé. Egy apró morgással jelzi, hogy vita lezárva, és a démon marad a kalitkában.
~ Egyre nagyobb őrültségeket talál ki, hogy szabadulhasson. Még hogy veszélybe... És? A legnagyobb mágus? Buta kis démon, maradsz, ahol vagy! ~
Erre a gondolatsorra bensőjéből mintha morgás hallatszana. Lehet, hogy másik énje valóban érző lény? De ezt már ő sem gondolhatja át komolyan, csak megmosolyogja, hogy mik nem jutnak eszébe ezen az éjszakán. Majd mikor a lábujjas megjegyzését a nő kommentálja, kissé még el is mosolyodna, ha nem róla lenne szó:*
- Kíváncsivá tesz *veti oda. Persze ő sem gondolja komolyan, hiszen mit tudhatna egy nemes ilyen dolgokról? De ha a szája nagy...* Nekem a megnevelés a célom, ahhoz meg pontosan elegendő, ameddig saját kútfőből eljutok. *majd hirtelen a homlokára csap* Én bolond. Tudom hogy tudnék túljárni ezeknek a nyamvadt inasoknak az eszén. A kosztnak egy részét majd kiszúrom az ablakon, aztán reggel úgy fognak megtalálni, hogy ott fekszem az étel mellett. Rögvest kiderül, megmérgezték-e *ezeket a szavakat egyértelmű kárörömmel mondja, hogy végre pontot tehet az ételkérdés végére. Legalább most kiderül, hogy a démonjának volt-e igaza. Felsóhajt, majd annyit mond:*
- Én sem gyanakszom önre, egyszerűen nem elég okos és hiú ahhoz, hogy A. A. legyen *talán a magyarázat már nem kellett volna, de Rather őszinte ember, legalábbis úgy érzi, nincs oka titkolni az érveket* Bár ha valóban nyolcunk között van, akkor máris csalódtam benne. Úgy hittem, van olyan büszke, hogy bemutatkozik elsőre, és megmondja, hogy ő az, majd nyíltan végez velünk. Ezek szerint megint csak én magasztaltam fel... *ezt már szinte bánatosan teszi hozzá, hiszen tényleg többet remélt. Persze még mindig ott a lehetőség, hogy valóban nem jött még meg. Ez esetben lehet még olyan felsőbbrendű személy, mint amilyennek Rather sejti.*
- Csak azon tűnődöm, hogy fog bejönni, ha ezek a szőrös dögök ott strázsálnak. Bár lehet a vezetőjük is, és lehet csak ránk kell szabadítsa őket *vonja meg a vállát* Valaki mindenképp meg fog halni.
*Majd végiggondolja ezt az opciót is. Amennyiben A. A. ezeknek a lényeknek az ura, akkor az nagyon rosszat jelent. Hisz nem kell mást tennie, mint feltárni a kaput, és ők itt vannak, sarokba szorulva. Oldalra dönti a fejét, majd vissza, végül a nő szavaira mordul fel:*
- Még hogy sza... *kicsit lejjebb viszi a hangját, nehogy meghallják* Még hogy hogy szalmazsák! Ez egy kifogástalan állapotban lévő szerzetesi csuha, amit magammal fogok vinni, hogy innentől könnyebben lakhassak a templomokban. De ha minden áron jönni akar, hát legyen, de egy percre se tévesszem szem elől *morogja, majd felkészül, hogy amennyiben a nő elindul, úgy követhesse. Persze jó kérdés, hogy vajon akkor jár jobban, ha ő vezet, és a nőt a háta mögé engedi, vagy hogyha ő figyelheti a nő minden lépését. Végül úgy dönt, ez utóbbi sokkal barátságosabban hangzik, főleg mivel ennél a barbárnál fegyver is van.*
*A másik szavaira csak egy enyhe morgást enged meg magának, majd megjegyzi:*
- Tudja is ön, hogy mi a mágia. Egy ajtó nyitódását százféleképp lehet magyarázni, még akkor is, ha kivesszük a pakliból a nyilvánvaló dolgokat, mint hogy valaki kinyitja. És tekintve a tényt, hogy mi csak szánalmas emberi halandók vagyunk, így a magyarázatoknak is csak töredékét ismerjük. *mondja, majd legyint egyet, azonban a következő szavakra felkapja fejét, majd megrázza:*
- Miért kéne mindent nekem tudnom? *morog* De tudtommal nincs olyan varázslat, amellyel mások hangján szólalhatunk meg. Egy ajtó nyitódását is csukódását meg akár a legegyszerűbb levegőmágia-trükkökkel el lehet érni. *bosszantja már a nő játéka. Persze ő Rather, mi nem bosszantja? Megvakarja a fejét, és igyekszik végiggondolni, mi történhet itt. Szellemek, démonok, entitások... Lények, akik messze felette állnak a halandóknak. Rather nem feltétlen hitt eddig az ilyenekben, de a tények lassan meggyőzik. No meg... benne is él egy démon, aki azóta is derekasan próbálkozik felszínre törni, de Rather most már vasmarokkal fegyelmezi. Azonba a démon ezúttal nem úgy reagál, mint máskor, amikor puszta játékból szeretné elborítani a mágus agyát-
~ Figyelmeztetni akar... ~
Ezt a gondolatot ő maga sem veheti komolyan, de azért, mintha csak magához akarna szólni, megjegyzi:*
- A. A. miatt nem kell aggódni *ám mintha a démonnak nem ez lenne az egyetlen problémája. Azonban Rathert sem érdekelheti másik énjének minden baja, mint ahogy másik énjét sem érdekli az övé. Egy apró morgással jelzi, hogy vita lezárva, és a démon marad a kalitkában.
~ Egyre nagyobb őrültségeket talál ki, hogy szabadulhasson. Még hogy veszélybe... És? A legnagyobb mágus? Buta kis démon, maradsz, ahol vagy! ~
Erre a gondolatsorra bensőjéből mintha morgás hallatszana. Lehet, hogy másik énje valóban érző lény? De ezt már ő sem gondolhatja át komolyan, csak megmosolyogja, hogy mik nem jutnak eszébe ezen az éjszakán. Majd mikor a lábujjas megjegyzését a nő kommentálja, kissé még el is mosolyodna, ha nem róla lenne szó:*
- Kíváncsivá tesz *veti oda. Persze ő sem gondolja komolyan, hiszen mit tudhatna egy nemes ilyen dolgokról? De ha a szája nagy...* Nekem a megnevelés a célom, ahhoz meg pontosan elegendő, ameddig saját kútfőből eljutok. *majd hirtelen a homlokára csap* Én bolond. Tudom hogy tudnék túljárni ezeknek a nyamvadt inasoknak az eszén. A kosztnak egy részét majd kiszúrom az ablakon, aztán reggel úgy fognak megtalálni, hogy ott fekszem az étel mellett. Rögvest kiderül, megmérgezték-e *ezeket a szavakat egyértelmű kárörömmel mondja, hogy végre pontot tehet az ételkérdés végére. Legalább most kiderül, hogy a démonjának volt-e igaza. Felsóhajt, majd annyit mond:*
- Én sem gyanakszom önre, egyszerűen nem elég okos és hiú ahhoz, hogy A. A. legyen *talán a magyarázat már nem kellett volna, de Rather őszinte ember, legalábbis úgy érzi, nincs oka titkolni az érveket* Bár ha valóban nyolcunk között van, akkor máris csalódtam benne. Úgy hittem, van olyan büszke, hogy bemutatkozik elsőre, és megmondja, hogy ő az, majd nyíltan végez velünk. Ezek szerint megint csak én magasztaltam fel... *ezt már szinte bánatosan teszi hozzá, hiszen tényleg többet remélt. Persze még mindig ott a lehetőség, hogy valóban nem jött még meg. Ez esetben lehet még olyan felsőbbrendű személy, mint amilyennek Rather sejti.*
- Csak azon tűnődöm, hogy fog bejönni, ha ezek a szőrös dögök ott strázsálnak. Bár lehet a vezetőjük is, és lehet csak ránk kell szabadítsa őket *vonja meg a vállát* Valaki mindenképp meg fog halni.
*Majd végiggondolja ezt az opciót is. Amennyiben A. A. ezeknek a lényeknek az ura, akkor az nagyon rosszat jelent. Hisz nem kell mást tennie, mint feltárni a kaput, és ők itt vannak, sarokba szorulva. Oldalra dönti a fejét, majd vissza, végül a nő szavaira mordul fel:*
- Még hogy sza... *kicsit lejjebb viszi a hangját, nehogy meghallják* Még hogy hogy szalmazsák! Ez egy kifogástalan állapotban lévő szerzetesi csuha, amit magammal fogok vinni, hogy innentől könnyebben lakhassak a templomokban. De ha minden áron jönni akar, hát legyen, de egy percre se tévesszem szem elől *morogja, majd felkészül, hogy amennyiben a nő elindul, úgy követhesse. Persze jó kérdés, hogy vajon akkor jár jobban, ha ő vezet, és a nőt a háta mögé engedi, vagy hogyha ő figyelheti a nő minden lépését. Végül úgy dönt, ez utóbbi sokkal barátságosabban hangzik, főleg mivel ennél a barbárnál fegyver is van.*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-15 10:25:30
Üzenet elküldve: 2013-08-15 10:25:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
~Őrült?~
*Húzza fel szemöldökét, ahogy végigméri a sértetten puffogó férfit, ám dühét inkább a helyzet okozta feszültségnek tudja be. Elmosolyodik, s végig figyelemmel kíséri, ahogy a másik visszanyeri erejét.*
~Ha képzeleg, az csak jó...~
*Mélyen magába szívja a másik dühét, zavarodottságát és félelmét - mert azt, hogy Rather hátrál, csakis ennek hajlandó betudni.*
~Csak eg barbárnak lenne szükség fegyverre? Nos, nem ám! Fogalma sincs, kivel áll szemben. Fogalma sincs róla, hogy addig kellene örüljön, míg fegyvert lát a kezemben. Ha már nem látna, az csak azt jelentené, hogy már egyáltalán nincs uralmam magam felett és nem érdekel, mit hisznek rólam.~
*Újabb apró mosollyal nyugtázza, hogy a szavakból kiderül, a másik mágus. Talán tartania kellene tőle, de ehelyett inkább még jobban vágyja a vére ízét érezni szájában. Mély levegőt vesz, hátha azzal csillapíthatja valamelyest gyomra izgatott remegését.*
- Rahil. *bólint jóváhagyólag* -Gyanítom, valamiféle mágia állhat a dolog hátterében. Ezzel lehetne magyarázni a morajlást is és a rengést, amit a szobában lehetett érezni. Azt hiszem, az az ajtó is emiatt tárult fel az előbb. *int fegyverével Kelteria ajtaja felé*
- De Önnek, kedves Rather... *nyomja meg a nevet, miközben igazán behízelgő, túlontúl is nyájas hangnemet üt meg* -Mint varázstudónak... Nem kellene ezt valahogy zsigerből tudnia?
*Mondatai végére hangja már inkább megvető, kissé fölényes mosolya még mindig nem hervad le arcáról. Újra meggyőződik arról, mennyire is taktikás kis asszonyállat ő, a szó legszorosabb értelmében. Egyszerre feszíti a húrt, hogy érezze a másik tűzként fellobbanó dühét, és kényszeríti a lekicsinyléssel arra, hogy valljon. Bármit is fog mondani és bárhogy, abból ő leszűri a számára fontos információt.*
~Sarokba vagy szorítva, ember.~
*Az 'ember' szót még gondolatai is csak megvetően képesek visszhangozni.*
- A füléhez a lábujjait? Ó, ugyan. Tudnék én ennél sokkal... Sokkal-sokkal jobbat is. De azért elismerésem, hogy legalább ennyire futotta saját kútfőből.
*Csintalankodik, majd hallgatja a további fejtegetéseket. Maga is úgy hiszi, hogy az inasok csak azért közölték, hogy A.A is hamarosan megérkezik, hogy A parasztvakítás eszközével éljenek, elaltassák az esetlegesen felmerülő gyanút... Egyszerű és szép módszer. Ő maga is gyakran él vele. Könnyű kihasználni, hogy mások hinni akarják, hogy csak ők túl gyanakvóak. Hinni akarják, hogy biztonságban, jó helyen vannak, és hogy akit gyanúsnak ítélnek, valójában nem is különb náluk.*
~Olyan egyszerűek, olyan bolondok. Még ha tudják is, hogy csak játszadoznak velük, ellenvetés nélkül elhiszik, ha valaki ezt letagadja nekik. Mert el akarják hinni és inkább hagyják magukat megvezetni minden kételyük ellenére. Bolond... egyszerű lelkek... Akár egy szem tojás.~
- Nem, nem hinném, hogy maga az, aki mindezért felelős.
*Rázza meg fejét finoman, miközben kimondja a már-már sajnálkozó -vagy lesajnáló- élű szavakat. Bár ő maga nem bízik egyben sem, aki körülveszi, de a nagy részéről nem gondolná, hogy több mint egyszerű játékszer, áldozat. Egyszerűen nem tartaná őket képesnek egy ekkora horderejű terv kiötlésére, megvalósítására. Egyszerű szerencsétlenek, a szőke lánytól kezdve az előtte állóig. Akikre gyanakszik, az továbbra is Log, meg a két inas. Előbbi épp amiatt, hogy még útjuk során számtalanszor mondott ellent a tényeknek és önmagának, utóbbiak pedig egyszerűen azért, mert őket nem volt ideje kiismerni. Pedig nem kellene hozzá sok, öt perc bőven elég fejenként...*
~Kerülné a halált?~
*A mondaton jót nevet magában, méghozzá még élesebben és harsányabban, mint eddig. Másik felén egyre jobban eluralkodik az őrület.*
~Pedig lesz itt halál... Iszonyat, könyörgés és jajveszékelés... És vér. Mindenütt csak vér.~
*Gondolatai közül Rather fennhéjázó kifakadása rántja vissza a valóságba. Újra végigméri őt, majd végignéz magán. Hozzá képest talán tényleg komikusan fest az előkelő öltözetben, de így érzi jól magát.*
- Nem érzem úgy, hogy beszámolóval tartoznék épp Önnek a döntéseimmel kapcsolatban. De ha már talán meg kell halnom ma, inkább tenném a hozzám illő módon, mintsem rongyokban, vagy egy ilyen szalmazsákban, mint amit maga visel.
*Ezúttal nyugodtan teszi kijelentését, továbbra is játszva a pökhendi úrikisasszonyt.
Számára ez a ruha több, mint tökéletes. Mellkasán elég feszes, deréktól lefelé pedig elég bő ahhoz, hogy ne korlátozza a szabad mozgásban. Arról nem is beszélve persze, hogy akkor sem lesz útban a holmi, ha szárnyait kellene majd kibontsa, kiterjessze. És persze, talán feltűnő, de épp így remek álca. Egy tudatlan, önhitt némber benyomását kelti, és most ez a cél. Ha pedig végül nem tud majd gátat szabni egyre erősödő érzéseinek, egyre éhesebb önmagának, és átfordul halálkufárrá... Sokkal félelmetesebb hatást kelthet. És ha már rendeznek egy 'bált', szinte asztalon felszolgálva a vadászni valót, már igazán megtisztelhet mindenkit azzal, hogy nem holmi ócska, formátlan rongyokban szakítja fel hasfaluk vagy tépi ki szívük.
Azért akad olyan is a férfi szavaiban, ami megörvendezteti. Külön utat akar járni. Így a legmegfelelőbb!*
//Lélekbörtön//
~Őrült?~
*Húzza fel szemöldökét, ahogy végigméri a sértetten puffogó férfit, ám dühét inkább a helyzet okozta feszültségnek tudja be. Elmosolyodik, s végig figyelemmel kíséri, ahogy a másik visszanyeri erejét.*
~Ha képzeleg, az csak jó...~
*Mélyen magába szívja a másik dühét, zavarodottságát és félelmét - mert azt, hogy Rather hátrál, csakis ennek hajlandó betudni.*
~Csak eg barbárnak lenne szükség fegyverre? Nos, nem ám! Fogalma sincs, kivel áll szemben. Fogalma sincs róla, hogy addig kellene örüljön, míg fegyvert lát a kezemben. Ha már nem látna, az csak azt jelentené, hogy már egyáltalán nincs uralmam magam felett és nem érdekel, mit hisznek rólam.~
*Újabb apró mosollyal nyugtázza, hogy a szavakból kiderül, a másik mágus. Talán tartania kellene tőle, de ehelyett inkább még jobban vágyja a vére ízét érezni szájában. Mély levegőt vesz, hátha azzal csillapíthatja valamelyest gyomra izgatott remegését.*
- Rahil. *bólint jóváhagyólag* -Gyanítom, valamiféle mágia állhat a dolog hátterében. Ezzel lehetne magyarázni a morajlást is és a rengést, amit a szobában lehetett érezni. Azt hiszem, az az ajtó is emiatt tárult fel az előbb. *int fegyverével Kelteria ajtaja felé*
- De Önnek, kedves Rather... *nyomja meg a nevet, miközben igazán behízelgő, túlontúl is nyájas hangnemet üt meg* -Mint varázstudónak... Nem kellene ezt valahogy zsigerből tudnia?
*Mondatai végére hangja már inkább megvető, kissé fölényes mosolya még mindig nem hervad le arcáról. Újra meggyőződik arról, mennyire is taktikás kis asszonyállat ő, a szó legszorosabb értelmében. Egyszerre feszíti a húrt, hogy érezze a másik tűzként fellobbanó dühét, és kényszeríti a lekicsinyléssel arra, hogy valljon. Bármit is fog mondani és bárhogy, abból ő leszűri a számára fontos információt.*
~Sarokba vagy szorítva, ember.~
*Az 'ember' szót még gondolatai is csak megvetően képesek visszhangozni.*
- A füléhez a lábujjait? Ó, ugyan. Tudnék én ennél sokkal... Sokkal-sokkal jobbat is. De azért elismerésem, hogy legalább ennyire futotta saját kútfőből.
*Csintalankodik, majd hallgatja a további fejtegetéseket. Maga is úgy hiszi, hogy az inasok csak azért közölték, hogy A.A is hamarosan megérkezik, hogy A parasztvakítás eszközével éljenek, elaltassák az esetlegesen felmerülő gyanút... Egyszerű és szép módszer. Ő maga is gyakran él vele. Könnyű kihasználni, hogy mások hinni akarják, hogy csak ők túl gyanakvóak. Hinni akarják, hogy biztonságban, jó helyen vannak, és hogy akit gyanúsnak ítélnek, valójában nem is különb náluk.*
~Olyan egyszerűek, olyan bolondok. Még ha tudják is, hogy csak játszadoznak velük, ellenvetés nélkül elhiszik, ha valaki ezt letagadja nekik. Mert el akarják hinni és inkább hagyják magukat megvezetni minden kételyük ellenére. Bolond... egyszerű lelkek... Akár egy szem tojás.~
- Nem, nem hinném, hogy maga az, aki mindezért felelős.
*Rázza meg fejét finoman, miközben kimondja a már-már sajnálkozó -vagy lesajnáló- élű szavakat. Bár ő maga nem bízik egyben sem, aki körülveszi, de a nagy részéről nem gondolná, hogy több mint egyszerű játékszer, áldozat. Egyszerűen nem tartaná őket képesnek egy ekkora horderejű terv kiötlésére, megvalósítására. Egyszerű szerencsétlenek, a szőke lánytól kezdve az előtte állóig. Akikre gyanakszik, az továbbra is Log, meg a két inas. Előbbi épp amiatt, hogy még útjuk során számtalanszor mondott ellent a tényeknek és önmagának, utóbbiak pedig egyszerűen azért, mert őket nem volt ideje kiismerni. Pedig nem kellene hozzá sok, öt perc bőven elég fejenként...*
~Kerülné a halált?~
*A mondaton jót nevet magában, méghozzá még élesebben és harsányabban, mint eddig. Másik felén egyre jobban eluralkodik az őrület.*
~Pedig lesz itt halál... Iszonyat, könyörgés és jajveszékelés... És vér. Mindenütt csak vér.~
*Gondolatai közül Rather fennhéjázó kifakadása rántja vissza a valóságba. Újra végigméri őt, majd végignéz magán. Hozzá képest talán tényleg komikusan fest az előkelő öltözetben, de így érzi jól magát.*
- Nem érzem úgy, hogy beszámolóval tartoznék épp Önnek a döntéseimmel kapcsolatban. De ha már talán meg kell halnom ma, inkább tenném a hozzám illő módon, mintsem rongyokban, vagy egy ilyen szalmazsákban, mint amit maga visel.
*Ezúttal nyugodtan teszi kijelentését, továbbra is játszva a pökhendi úrikisasszonyt.
Számára ez a ruha több, mint tökéletes. Mellkasán elég feszes, deréktól lefelé pedig elég bő ahhoz, hogy ne korlátozza a szabad mozgásban. Arról nem is beszélve persze, hogy akkor sem lesz útban a holmi, ha szárnyait kellene majd kibontsa, kiterjessze. És persze, talán feltűnő, de épp így remek álca. Egy tudatlan, önhitt némber benyomását kelti, és most ez a cél. Ha pedig végül nem tud majd gátat szabni egyre erősödő érzéseinek, egyre éhesebb önmagának, és átfordul halálkufárrá... Sokkal félelmetesebb hatást kelthet. És ha már rendeznek egy 'bált', szinte asztalon felszolgálva a vadászni valót, már igazán megtisztelhet mindenkit azzal, hogy nem holmi ócska, formátlan rongyokban szakítja fel hasfaluk vagy tépi ki szívük.
Azért akad olyan is a férfi szavaiban, ami megörvendezteti. Külön utat akar járni. Így a legmegfelelőbb!*
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 20:07:58
Üzenet elküldve: 2013-08-14 20:07:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Érzi, hogy a belsőjében dúló harc a végéhez közeledik. Szép lassan, habár voltak percek, amikor esélytelennek hitte, de a paranoia démona visszamegy apró kalitkájába. Bár már számtalan alkalommal látszott, hogy a kalitka haszontalan, azért az ilyeneket mégis jobb abban tartani. Legalább addig nem jönnek ki, amíg az ember figyel rájuk. Persze egy pislogás elég, és újra itt lesz. Főleg, hogy most zárta vissza. A sok lakat, amit az utolsó alkalom óta kovácsolt, most mind szilánkokban hevernek. Napokig fog tartani újra rendesen elzárnia az őrületét, a rettegését, és a paranoid képzelgéseit. Ráadásul a démon mintegy utolsó harapása gyanánt még ott hagyta a mágus fejében dübörgő kereket, melytől majd megőrül. Olyan, mintha szét akarna hasadni a feje... de akkor is győzött. Rather felülkerekedett. Az új Rather, ismét övé az elme trónja. Erre a gondolatra még mosolyra is húzódik a szája, habár ez a csuklyától nem látszik. A győzelem tudata kicsit visszaadja erejét, legalább annyira, hogy ne úgy álljon, mit egy barbár az átitalozott éjszaka után. Ez magabiztossággal tölti el, főleg, hogy már a látása is szinte szinte tiszta, továbbá már képes szétválasztani a képzelgéseket, és a valóságot. Ezt megerősítik a nő szavai is.
~ A keserű valóság, hogy pont ő... inkább lett volna valami barbár ~
De úgy dönt, effajta kesergésének nem ad hangot egyenlőre. Megdörzsöli a szemeit, így látása megint elhomályosul egy röpke pillanatig, de utána egészen kitisztul. Mi több, úgy érzi, jobban lát, mint valaha. Ez (ha lehetséges) még több magabiztossággal tölti el, és immáron már a fejfájást is igyekszik figyelmen kívül hagyni. Megköszörüli a torkát, leginkább azért, hogy mutassa, innentől ő fog beszélni a száján, és nem az őrület, vagy a fájdalmak.*
- Szóval nem... akkor az a része valóban a képzeletem szüleménye volt... *morogja, miközben megigazítja a csuklyát a fején, mely a 'harc' folyamán félrecsúszott.
~ Akkor mi a nyűgnek van itt? Csak zavarni jött? ~
Ám ezeket a kérdéseket nem udvariasságból nem mondja már ki, sokkal inkább azért, mert már előtte megkapja rájuk a választ, amire össze is ráncolja a homlokát:*
- Tény, hogy odabent őrült voltam, és voltak képzelgéseim, tény, hogy ez többször is megesett már, de az is tény, hogy eddig minden egyes alkalommal kifogástalanul emlékeztem mindenre *sziszegi, mint a dühös (vagy inkább sértett) kígyó* És ha hívnék is valakit, az jó eséllyel nem ön lenne *fejezi be a már-már gyerekes duzzogást, majd rögtön a fejéhez is kap, mert a düh hatására megint kiújult a fájdalom, és a képzelgések is visszatértek. Először Rahil mögött vél felfedezni egy fekete, füstszerű démont, ennek hatására hátra is lép egyet, és az ajtónak nyomja a hátát. Már-már keresné a kilincset, amikor magához tér, és rájön, hogy nincs semmi ott. A további képzelgéseket igyekszik figyelmen kívül hagyni, helyette inkább a nőhöz intézi kissé gúnyos szavait:*
- Csak egy barbárnak kell fegyver, hogy harcolni tudjon *majd nagyot sóhajt. A képzelgései miatt nem vette észre, hogy egy ajtónyitáson múlott az élete, így nem is gyanakszik jobban, mint általában. Szépen megint tesz egy lépést előrefelé, mert már nagyon unja, hogy mindig az ajtóra mászik. Homlokát simogatja, majd keze lecsúszik az orrnyergére, ezután megszólal:*
- Ne aggódjon, azonnal jól leszek. Máskor is megtörtént már.
*Tény, hogy máskor is volt már rá példa, de ugyanolyan tény, hogy közel sem ilyen erőteljesen. És utána már nem tért vissza, ahogyan most. Rather úgy érzi, ezúttal valóban egy cérnaszálon függ az ép esze, de erről nem akar tudomást venni. Ha ezen mélázik, csak rosszabb lesz.*
- Rahil, he? *mondja még mindig félig csukott szemekkel* Ha én nem hívtam önt, és ön nem hívott engem, mégis mindkettőnket hívott valaki, ki volt az? Mert a hangja átkozottul hasonlított, na persze... ön nem tud ilyen lágy tónusokat megütni. *majd felsóhajt, majd megjegyzi, de inkább már csak úgy magának* Ha valamelyik a többi szobából szórakozott, esküszöm egyesével varrom a füléhez a lábujjait.
*Majd mikor ez ügyben is kimorogta magát, a nő játékszeres megjegyzését azért még méltatja annyira, hogy ő is elmondja a teóriáját:*
- Szerintem A. A. már itt van egy ideje. Köztünk. Ki tudja, talán egy hintóban utaztunk vele? Talán ön az? Talán én? *itt érzi, hogy megint úgy kezd beszélne, mintha a belső démona úrrá lenne a testén, ezért gyorsan abbahagyja, és vesz jó néhány nagy levegőt, és csak azután folytatja:*
- Ha pedig feltételezzük, hogy egyikőnk sem, még akkor is maradt másik hat alak, aki lehet. Persze... lehet, hogy az inasok nem hazudnak, és A. A. tényleg megérkezik holnap, csak akkor azt mi már egész biztos nem érjük meg *megvonja a vállát* Nem tudom, melyik lehet a rosszabb. A halált még kerülném egy darabig, szóval bízzunk benne, hogy valaki a társaságból tartogatja a meglepetéseket.
*Ekkor megérzi, hogy küszködése közben kis híján átverejtékezte a csuhát, és ez igencsak bosszantja, de a tervében nem fogja hátráltatni, ezt ott helyben eldönti. Azonban a nő szavaira megint csak felhördül:*
- Mi az hogy javasolja? Nem szorulok ilyesmire, anélkül is elmennék felderíteni a helyet. Méghozzá egyedül. Mit akar egyáltalán ebben a ruhában? Ennyi erővel égő hajjal sikoltozva is végigrohanhatna a folyosón *dohog, miközben körbefordul, hogy Rahil is megcsodálhassa, milyen ruha kell a felfedezőúthoz.*
*Érzi, hogy a belsőjében dúló harc a végéhez közeledik. Szép lassan, habár voltak percek, amikor esélytelennek hitte, de a paranoia démona visszamegy apró kalitkájába. Bár már számtalan alkalommal látszott, hogy a kalitka haszontalan, azért az ilyeneket mégis jobb abban tartani. Legalább addig nem jönnek ki, amíg az ember figyel rájuk. Persze egy pislogás elég, és újra itt lesz. Főleg, hogy most zárta vissza. A sok lakat, amit az utolsó alkalom óta kovácsolt, most mind szilánkokban hevernek. Napokig fog tartani újra rendesen elzárnia az őrületét, a rettegését, és a paranoid képzelgéseit. Ráadásul a démon mintegy utolsó harapása gyanánt még ott hagyta a mágus fejében dübörgő kereket, melytől majd megőrül. Olyan, mintha szét akarna hasadni a feje... de akkor is győzött. Rather felülkerekedett. Az új Rather, ismét övé az elme trónja. Erre a gondolatra még mosolyra is húzódik a szája, habár ez a csuklyától nem látszik. A győzelem tudata kicsit visszaadja erejét, legalább annyira, hogy ne úgy álljon, mit egy barbár az átitalozott éjszaka után. Ez magabiztossággal tölti el, főleg, hogy már a látása is szinte szinte tiszta, továbbá már képes szétválasztani a képzelgéseket, és a valóságot. Ezt megerősítik a nő szavai is.
~ A keserű valóság, hogy pont ő... inkább lett volna valami barbár ~
De úgy dönt, effajta kesergésének nem ad hangot egyenlőre. Megdörzsöli a szemeit, így látása megint elhomályosul egy röpke pillanatig, de utána egészen kitisztul. Mi több, úgy érzi, jobban lát, mint valaha. Ez (ha lehetséges) még több magabiztossággal tölti el, és immáron már a fejfájást is igyekszik figyelmen kívül hagyni. Megköszörüli a torkát, leginkább azért, hogy mutassa, innentől ő fog beszélni a száján, és nem az őrület, vagy a fájdalmak.*
- Szóval nem... akkor az a része valóban a képzeletem szüleménye volt... *morogja, miközben megigazítja a csuklyát a fején, mely a 'harc' folyamán félrecsúszott.
~ Akkor mi a nyűgnek van itt? Csak zavarni jött? ~
Ám ezeket a kérdéseket nem udvariasságból nem mondja már ki, sokkal inkább azért, mert már előtte megkapja rájuk a választ, amire össze is ráncolja a homlokát:*
- Tény, hogy odabent őrült voltam, és voltak képzelgéseim, tény, hogy ez többször is megesett már, de az is tény, hogy eddig minden egyes alkalommal kifogástalanul emlékeztem mindenre *sziszegi, mint a dühös (vagy inkább sértett) kígyó* És ha hívnék is valakit, az jó eséllyel nem ön lenne *fejezi be a már-már gyerekes duzzogást, majd rögtön a fejéhez is kap, mert a düh hatására megint kiújult a fájdalom, és a képzelgések is visszatértek. Először Rahil mögött vél felfedezni egy fekete, füstszerű démont, ennek hatására hátra is lép egyet, és az ajtónak nyomja a hátát. Már-már keresné a kilincset, amikor magához tér, és rájön, hogy nincs semmi ott. A további képzelgéseket igyekszik figyelmen kívül hagyni, helyette inkább a nőhöz intézi kissé gúnyos szavait:*
- Csak egy barbárnak kell fegyver, hogy harcolni tudjon *majd nagyot sóhajt. A képzelgései miatt nem vette észre, hogy egy ajtónyitáson múlott az élete, így nem is gyanakszik jobban, mint általában. Szépen megint tesz egy lépést előrefelé, mert már nagyon unja, hogy mindig az ajtóra mászik. Homlokát simogatja, majd keze lecsúszik az orrnyergére, ezután megszólal:*
- Ne aggódjon, azonnal jól leszek. Máskor is megtörtént már.
*Tény, hogy máskor is volt már rá példa, de ugyanolyan tény, hogy közel sem ilyen erőteljesen. És utána már nem tért vissza, ahogyan most. Rather úgy érzi, ezúttal valóban egy cérnaszálon függ az ép esze, de erről nem akar tudomást venni. Ha ezen mélázik, csak rosszabb lesz.*
- Rahil, he? *mondja még mindig félig csukott szemekkel* Ha én nem hívtam önt, és ön nem hívott engem, mégis mindkettőnket hívott valaki, ki volt az? Mert a hangja átkozottul hasonlított, na persze... ön nem tud ilyen lágy tónusokat megütni. *majd felsóhajt, majd megjegyzi, de inkább már csak úgy magának* Ha valamelyik a többi szobából szórakozott, esküszöm egyesével varrom a füléhez a lábujjait.
*Majd mikor ez ügyben is kimorogta magát, a nő játékszeres megjegyzését azért még méltatja annyira, hogy ő is elmondja a teóriáját:*
- Szerintem A. A. már itt van egy ideje. Köztünk. Ki tudja, talán egy hintóban utaztunk vele? Talán ön az? Talán én? *itt érzi, hogy megint úgy kezd beszélne, mintha a belső démona úrrá lenne a testén, ezért gyorsan abbahagyja, és vesz jó néhány nagy levegőt, és csak azután folytatja:*
- Ha pedig feltételezzük, hogy egyikőnk sem, még akkor is maradt másik hat alak, aki lehet. Persze... lehet, hogy az inasok nem hazudnak, és A. A. tényleg megérkezik holnap, csak akkor azt mi már egész biztos nem érjük meg *megvonja a vállát* Nem tudom, melyik lehet a rosszabb. A halált még kerülném egy darabig, szóval bízzunk benne, hogy valaki a társaságból tartogatja a meglepetéseket.
*Ekkor megérzi, hogy küszködése közben kis híján átverejtékezte a csuhát, és ez igencsak bosszantja, de a tervében nem fogja hátráltatni, ezt ott helyben eldönti. Azonban a nő szavaira megint csak felhördül:*
- Mi az hogy javasolja? Nem szorulok ilyesmire, anélkül is elmennék felderíteni a helyet. Méghozzá egyedül. Mit akar egyáltalán ebben a ruhában? Ennyi erővel égő hajjal sikoltozva is végigrohanhatna a folyosón *dohog, miközben körbefordul, hogy Rahil is megcsodálhassa, milyen ruha kell a felfedezőúthoz.*
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 19:11:45
Üzenet elküldve: 2013-08-14 19:11:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
*Lassan fordítja fejét a megszólaló férfi felé, majd halványan elmosolyodik.*
~Lehetek en képzelet szüleménye. Torz, kifordult elméé. Rémálom...~
- Inkább vagyok valóság.
~Az jóval borzasztóbb a gyenge, törékeny fajtádnak.~
*Pillantása üveges, nem is igazán Ratherre mered, jóval inkább bensője felé. Sokakat metszett már fel, de mégis, minden új áldozatnál szinte megöli a kíváncsiság: vajon az is ugyanolyan lesz belül?
Elmosolyodik, de tekintete ugyanolyan fagyos marad.*
- Nem szólítottam, nem akarok semmit, amit megadhatna.
~Ó, dehogynem... Kis hazug!~
- Épp maga keresett engem. Bár... Inkább hinném, hogy csak valami gonosz tréfát űznek velünk. Mi vagyunk a játékszerek.
*Adja elő magyarázatát az egész történetre. Ugyan sejtéseit általában nem osztja meg mással, de most... Egyre kevésbé ura magának.*
- Jól látja, Uram. Egy kard létének célja épp az, hogy valakinek baja essen. Csodás megfigyelése éles elmére vall.
~Vajon ez is ugyanolyan belül, mint a többi?~
*Mélyen belül hangosan, metszőn felnevet, s már meg is indulna, hogy tegyen róla, eggyel kevesebb legyen a kolonc a nyakán... Ám úgy tűnik, Rathernek szerencséje van. Nyílik egy ajtó, s bár hamar visszacsukódik, megzavarja gondolatait.*
~Ó, hogy harapná őket lábikrán egy veszett róka! Miért nem öltem még meg őket? Nem valók semmire!~
*Erőltetetten préseli ki magából a levegőt. Mikor már azt hitte, feszültségét nincs hová tovább fokozni, kiderül, hogy téved. Pedig ennyire vad még sosem volt...
Sóhajt még egyet, próbál megnyugodni, hiába tudja, hogy ennek esélye egyenlő a nullával. Majd csak akkor fog megnyugodni -talán-, ha pontot tesz ennek az ügynek a végére. Ha elvarr minden olyan szálat, ami az ő létét veszélyeztetőkhöz vezet.
Talán. Ilyen éhes még sosem volt, ahogy ilyen dühös sem. Sosem fektetett nagy hangsúlyt a gyilkolászásra, mások lelki kínjai sokkal jobban szórakoztatják, mint a törékeny életek múlandóságát figyelni. Épp azért, mert az rövid ideig tart. A mindennapi gondok, a szívek nyomás alatti sorvadása, az elmét felemésztő gondolatok, az élet nyűge maga jóval maradandóbb és egyre gyötrőbb...*
~És milyen csodás!~
*Mindig csak akkor ölt, ha muszáj volt. Ha az életét kellett védje, vagy ha elhatalmasodott rajta a vágy... Minden alkalommal úgy futott bele ebbe, hogy csak remélni tudta, nem vész el a harag és szomjúság ingoványában. De most... Lehet, hogy ilyen őrült marad?*
- Javasolnám, hogy nézzünk körül.
*Bólint végül, már ökölbe szorított kéz kell hozzá, s a fájdalom, ahogy körmei mélyen bőrébe vájnak, hogy úgy-ahogy eszénél maradjon. Továbbra is erősen küzd azon késztetés ellen, hogy mocskos, vértől iszamos gondolatait valósággá váltsa - de már erősen megkérdőjelezi, miért is teszi ezt. Kinek jobb azzal, hogy ennyire titkolja, mi is ő? Kinek jó, hogy nem enged másik fele akaratának?
Nem, nem neki. Csak a többinek. Ennek a halom féregnek, akiknek a léte nem több néhány évtizednyi szenvedésnél. Csak őket kinéli azzal, hogy kapálózik ebben a mocsárban és megpróbál a felszínen maradni. Közben csak egyre mélyebbre kotor maga alatt, egyre jobban fárad...*
~Túl sok energiát ölök bele ebbe ahelyett, hogy azt ölném, amit kell. Elbaltáztam. Túl sokat vártam. Itt volt rá az alkalom, mindenki külön szobában... Szép egyesével végezhettem volna velük. A macska rúgja meg! Tényleg kezd az agyamra menni, még gondolkodni is elfelejtek...~
*Mereven figyeli a Rather nevűt, vajon hajlik-e rá, hogy belefogjanak a felderítésbe. Egyedül szívesebben menne, de ami azt illeti, egyáltalán nem gondolja úgy, hogy a férfi ragaszkodni fog társaságához. De ha mégis gy tenne ő vagy bárki más... Hát majd tesz róla, hogy mindenképp külön úton járhasson.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.08.14 19:14:22
//Lélekbörtön//
*Lassan fordítja fejét a megszólaló férfi felé, majd halványan elmosolyodik.*
~Lehetek en képzelet szüleménye. Torz, kifordult elméé. Rémálom...~
- Inkább vagyok valóság.
~Az jóval borzasztóbb a gyenge, törékeny fajtádnak.~
*Pillantása üveges, nem is igazán Ratherre mered, jóval inkább bensője felé. Sokakat metszett már fel, de mégis, minden új áldozatnál szinte megöli a kíváncsiság: vajon az is ugyanolyan lesz belül?
Elmosolyodik, de tekintete ugyanolyan fagyos marad.*
- Nem szólítottam, nem akarok semmit, amit megadhatna.
~Ó, dehogynem... Kis hazug!~
- Épp maga keresett engem. Bár... Inkább hinném, hogy csak valami gonosz tréfát űznek velünk. Mi vagyunk a játékszerek.
*Adja elő magyarázatát az egész történetre. Ugyan sejtéseit általában nem osztja meg mással, de most... Egyre kevésbé ura magának.*
- Jól látja, Uram. Egy kard létének célja épp az, hogy valakinek baja essen. Csodás megfigyelése éles elmére vall.
~Vajon ez is ugyanolyan belül, mint a többi?~
*Mélyen belül hangosan, metszőn felnevet, s már meg is indulna, hogy tegyen róla, eggyel kevesebb legyen a kolonc a nyakán... Ám úgy tűnik, Rathernek szerencséje van. Nyílik egy ajtó, s bár hamar visszacsukódik, megzavarja gondolatait.*
~Ó, hogy harapná őket lábikrán egy veszett róka! Miért nem öltem még meg őket? Nem valók semmire!~
*Erőltetetten préseli ki magából a levegőt. Mikor már azt hitte, feszültségét nincs hová tovább fokozni, kiderül, hogy téved. Pedig ennyire vad még sosem volt...
Sóhajt még egyet, próbál megnyugodni, hiába tudja, hogy ennek esélye egyenlő a nullával. Majd csak akkor fog megnyugodni -talán-, ha pontot tesz ennek az ügynek a végére. Ha elvarr minden olyan szálat, ami az ő létét veszélyeztetőkhöz vezet.
Talán. Ilyen éhes még sosem volt, ahogy ilyen dühös sem. Sosem fektetett nagy hangsúlyt a gyilkolászásra, mások lelki kínjai sokkal jobban szórakoztatják, mint a törékeny életek múlandóságát figyelni. Épp azért, mert az rövid ideig tart. A mindennapi gondok, a szívek nyomás alatti sorvadása, az elmét felemésztő gondolatok, az élet nyűge maga jóval maradandóbb és egyre gyötrőbb...*
~És milyen csodás!~
*Mindig csak akkor ölt, ha muszáj volt. Ha az életét kellett védje, vagy ha elhatalmasodott rajta a vágy... Minden alkalommal úgy futott bele ebbe, hogy csak remélni tudta, nem vész el a harag és szomjúság ingoványában. De most... Lehet, hogy ilyen őrült marad?*
- Javasolnám, hogy nézzünk körül.
*Bólint végül, már ökölbe szorított kéz kell hozzá, s a fájdalom, ahogy körmei mélyen bőrébe vájnak, hogy úgy-ahogy eszénél maradjon. Továbbra is erősen küzd azon késztetés ellen, hogy mocskos, vértől iszamos gondolatait valósággá váltsa - de már erősen megkérdőjelezi, miért is teszi ezt. Kinek jobb azzal, hogy ennyire titkolja, mi is ő? Kinek jó, hogy nem enged másik fele akaratának?
Nem, nem neki. Csak a többinek. Ennek a halom féregnek, akiknek a léte nem több néhány évtizednyi szenvedésnél. Csak őket kinéli azzal, hogy kapálózik ebben a mocsárban és megpróbál a felszínen maradni. Közben csak egyre mélyebbre kotor maga alatt, egyre jobban fárad...*
~Túl sok energiát ölök bele ebbe ahelyett, hogy azt ölném, amit kell. Elbaltáztam. Túl sokat vártam. Itt volt rá az alkalom, mindenki külön szobában... Szép egyesével végezhettem volna velük. A macska rúgja meg! Tényleg kezd az agyamra menni, még gondolkodni is elfelejtek...~
*Mereven figyeli a Rather nevűt, vajon hajlik-e rá, hogy belefogjanak a felderítésbe. Egyedül szívesebben menne, de ami azt illeti, egyáltalán nem gondolja úgy, hogy a férfi ragaszkodni fog társaságához. De ha mégis gy tenne ő vagy bárki más... Hát majd tesz róla, hogy mindenképp külön úton járhasson.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.08.14 19:14:22
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 19:07:12
Üzenet elküldve: 2013-08-14 19:07:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
*Caramnak is eszébe jutnak a portrék, és megrázza a fejét.*
Nem hiszem, hogy a mi fajtánk lakott volna itt. Inkább ez a Dachlan lehetett az, talán megtanította Elliennt a nyelvünkön.
*Alaposan szemügyre veszi a képet. Ellienn apja nyilvánvalóan nem viccelt, már ha a hódolót ábrázolja - márpedig ki más lenne az? A férfi bőrszínét azonban nehéz eldönteni a rajz alapján, így nem tudni, mélységi-e. Hacsak...*
Hunyorog *mutat Caram az ismeretlen szemére.* Nem hiszem, hogy megromlott volna a látása, fiatal még, és nem ember, hogy ilyen gondjai legyenek. Vagyis, nekem úgy tűnik, nem bírja a fényt, és ő a mi sötételfünk. Persze az is lehet, hogy nem *mosolyodik el halványan.*
Nem hiszem, hogy a mi fajtánk lakott volna itt. Inkább ez a Dachlan lehetett az, talán megtanította Elliennt a nyelvünkön.
*Alaposan szemügyre veszi a képet. Ellienn apja nyilvánvalóan nem viccelt, már ha a hódolót ábrázolja - márpedig ki más lenne az? A férfi bőrszínét azonban nehéz eldönteni a rajz alapján, így nem tudni, mélységi-e. Hacsak...*
Hunyorog *mutat Caram az ismeretlen szemére.* Nem hiszem, hogy megromlott volna a látása, fiatal még, és nem ember, hogy ilyen gondjai legyenek. Vagyis, nekem úgy tűnik, nem bírja a fényt, és ő a mi sötételfünk. Persze az is lehet, hogy nem *mosolyodik el halványan.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 16:54:04
Üzenet elküldve: 2013-08-14 16:54:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Ophelia, minden szót helyesen olvasott, a kapu tehát kinyílt. Ingon megnyugvására. Kissé ugyan dühíti a magát Engurnak nevező fickó figyelmeztetése és megkísérti a vágy, hogy hátba lője, de aztán mégsem teszi. Aki ilyen hamar dühödik az általában nagyon jó harcos. De persze most nem fog ilyeneken gondolkodni. Inkább elindul befelé a kastélyba, mert a szörny bármikor dönthet úgy, hogy megakar szabadulni. Ezt a kastély falain lévő megszáradt vérrel díszített karmolások is mutatják. Az a valami nagyon nem szeret itt lenni. A vendégeket talán jobban szereti...megölni. Ingon szétnéz a mocskos előszobában. Szétdobált könyvek és hasonlók, de sehol egy alaprajz a kastélyról. Nem lesz könnyű levadászni az tény. Úgy dönt, hogy óvatosabb lesz a kelleténél. Leveszi magáról az íjat és vesszőt egy bűzlő vesszőt tesz az idegre. Méregbe volt mártogatva. Ha megsért vele valakit az még nem káros, de ha belefúrodik valakibe annak az isten irgalmazzon. Kezdődjék hát a macska-egér játék.*
// Második rész: Egy kastély //
*Ophelia, minden szót helyesen olvasott, a kapu tehát kinyílt. Ingon megnyugvására. Kissé ugyan dühíti a magát Engurnak nevező fickó figyelmeztetése és megkísérti a vágy, hogy hátba lője, de aztán mégsem teszi. Aki ilyen hamar dühödik az általában nagyon jó harcos. De persze most nem fog ilyeneken gondolkodni. Inkább elindul befelé a kastélyba, mert a szörny bármikor dönthet úgy, hogy megakar szabadulni. Ezt a kastély falain lévő megszáradt vérrel díszített karmolások is mutatják. Az a valami nagyon nem szeret itt lenni. A vendégeket talán jobban szereti...megölni. Ingon szétnéz a mocskos előszobában. Szétdobált könyvek és hasonlók, de sehol egy alaprajz a kastélyról. Nem lesz könnyű levadászni az tény. Úgy dönt, hogy óvatosabb lesz a kelleténél. Leveszi magáról az íjat és vesszőt egy bűzlő vesszőt tesz az idegre. Méregbe volt mártogatva. Ha megsért vele valakit az még nem káros, de ha belefúrodik valakibe annak az isten irgalmazzon. Kezdődjék hát a macska-egér játék.*
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 16:04:53
Üzenet elküldve: 2013-08-14 16:04:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Engur legszívesebben megütné mind a ficsúrt, mind a felvágott nyelvű szajhát. Ha továbbra is folytatják a férfi bőszítését, nem garantálja, hogy megvárja a szörny szabadulásának pillanatát, hanem még előbb elvágja a torkukat.
Ám a harag amilyen goyrsan jön, olyan gyorsan tova is áll. Persze ez annak is betudható, hogy végre elkezdték olvasni a varázsigét. Engur nem ért a mágiához - legalábbis az obszidiánt leszámítva - így nagyon nem is vár semmit, így ami történik teljesen logikusnak hat. Persze megfordul a fejében, hogy a nő nyilván elrontott valamit, ám az ajtó leesése nem ezt bizonyítja.
Vár pár pillanatot, ám mivel a szörny nem hazsnálja ki a kínálkozó alkalmat a szabadulásra, Engur úgy dönt, hogy elindul befelé.*
- Az életem csakis magamon múlik. Így ha megsérülök, inkább álljon csak tovább *mondja az ajtóból visszafordulva az orvoslásban jártas nőnek, majd végezetül a lába elé is köp egyet. Engur senkinek sem engedi, hogy rendelkezzen az életével. A Hodaril mellett is saját maga döntött, ahogy a második esély megtartása mellett is.
Az előszobában igen nagy a kupleráj, de nem is igazán lehetne mást várni. A kintről beszüremlő fény elegendő ahhoz, hogy Engur keresésbe kezdjen. Valójában semmi konkrétumra nem törekszik, de ha talál egy tervrajzot, egy naplót, vagy már aranyat, már az is több a semminél.
A szörny benttartása nem érdeke, így az ajtó eltorlaszolásával nem is törődik.*
// Második rész: Egy kastély //
*Engur legszívesebben megütné mind a ficsúrt, mind a felvágott nyelvű szajhát. Ha továbbra is folytatják a férfi bőszítését, nem garantálja, hogy megvárja a szörny szabadulásának pillanatát, hanem még előbb elvágja a torkukat.
Ám a harag amilyen goyrsan jön, olyan gyorsan tova is áll. Persze ez annak is betudható, hogy végre elkezdték olvasni a varázsigét. Engur nem ért a mágiához - legalábbis az obszidiánt leszámítva - így nagyon nem is vár semmit, így ami történik teljesen logikusnak hat. Persze megfordul a fejében, hogy a nő nyilván elrontott valamit, ám az ajtó leesése nem ezt bizonyítja.
Vár pár pillanatot, ám mivel a szörny nem hazsnálja ki a kínálkozó alkalmat a szabadulásra, Engur úgy dönt, hogy elindul befelé.*
- Az életem csakis magamon múlik. Így ha megsérülök, inkább álljon csak tovább *mondja az ajtóból visszafordulva az orvoslásban jártas nőnek, majd végezetül a lába elé is köp egyet. Engur senkinek sem engedi, hogy rendelkezzen az életével. A Hodaril mellett is saját maga döntött, ahogy a második esély megtartása mellett is.
Az előszobában igen nagy a kupleráj, de nem is igazán lehetne mást várni. A kintről beszüremlő fény elegendő ahhoz, hogy Engur keresésbe kezdjen. Valójában semmi konkrétumra nem törekszik, de ha talál egy tervrajzot, egy naplót, vagy már aranyat, már az is több a semminél.
A szörny benttartása nem érdeke, így az ajtó eltorlaszolásával nem is törődik.*
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-08-14 15:49:47
Üzenet elküldve: 2013-08-14 15:49:47
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Ophelia szavai először halkan, majd egyre hangosabban szálnak a szélben. Az utolsó pár szótag mely elhagyja ajkait már mennydörgésnek hat, de ezt a mennydörgést inkább érzik belülről a jelenlévők, mint hogy hallanák. Amint elhallgat a gyógyító, kényelmetlen csönd ereszkedik rájuk, mely hosszú másodpercekig tart. 'Nem sikerült volna?' fut végig az agyukon a gondolat, szinte egyszerre, amikor azonban egy hosszú, kísérteties nyikordulással megmozdul a kapu. A rúna, mely a házat védte rögtön lekopik, ahogy az ajtó résnyire nyílik. Nagy kő esik le a szívükről, de a megnyugvás nem tart sokáig. A kapu teljes erejéből kicsapódik, majdnem széttörve a rozsdás pilléreket, amik a helyén tartják. A házba képtelenség belátni, mintha teljes sötétség lepné el a helyiséget. Jobb lesz ha minél hamarabb belépnek, és lezárják maguk mögött az ajtót. Az ajtót, ami a végzetüket is okozhatja, ha szembekerülnek a szörnnyel.*
*Ha a csapat bemerészkedik a házba, egy meglehetősen tágas előszoba tárul eléjük, mely egy szűkebb folyosóban folytatódik. Az szobában teljes káosz uralkodik, mintha egy vihar verte volna szét. Cserepek és szilánkok halmozódnak a padlón, széttört bútordarabok és szemét lep mindent. Az ajtón és a falon véres karmolások nyomai láthatóak, szörnyű látványt hagyva maguk után. Az a teremtmény nagyon ki akart jutni innen. A kalandorok óvakodva pillantanak végig a folyosón, melyből négy szoba nyílik. Egyiken sincs ajtó. A folyosó végén egy lépcső szalad fel a sötétségbe. Ez látszik az egyetlen módnak, hogy elérjék az emeleti helységeket.*
// Második rész: Egy kastély //
*Ophelia szavai először halkan, majd egyre hangosabban szálnak a szélben. Az utolsó pár szótag mely elhagyja ajkait már mennydörgésnek hat, de ezt a mennydörgést inkább érzik belülről a jelenlévők, mint hogy hallanák. Amint elhallgat a gyógyító, kényelmetlen csönd ereszkedik rájuk, mely hosszú másodpercekig tart. 'Nem sikerült volna?' fut végig az agyukon a gondolat, szinte egyszerre, amikor azonban egy hosszú, kísérteties nyikordulással megmozdul a kapu. A rúna, mely a házat védte rögtön lekopik, ahogy az ajtó résnyire nyílik. Nagy kő esik le a szívükről, de a megnyugvás nem tart sokáig. A kapu teljes erejéből kicsapódik, majdnem széttörve a rozsdás pilléreket, amik a helyén tartják. A házba képtelenség belátni, mintha teljes sötétség lepné el a helyiséget. Jobb lesz ha minél hamarabb belépnek, és lezárják maguk mögött az ajtót. Az ajtót, ami a végzetüket is okozhatja, ha szembekerülnek a szörnnyel.*
*Ha a csapat bemerészkedik a házba, egy meglehetősen tágas előszoba tárul eléjük, mely egy szűkebb folyosóban folytatódik. Az szobában teljes káosz uralkodik, mintha egy vihar verte volna szét. Cserepek és szilánkok halmozódnak a padlón, széttört bútordarabok és szemét lep mindent. Az ajtón és a falon véres karmolások nyomai láthatóak, szörnyű látványt hagyva maguk után. Az a teremtmény nagyon ki akart jutni innen. A kalandorok óvakodva pillantanak végig a folyosón, melyből négy szoba nyílik. Egyiken sincs ajtó. A folyosó végén egy lépcső szalad fel a sötétségbe. Ez látszik az egyetlen módnak, hogy elérjék az emeleti helységeket.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258