Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 6 (101. - 120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-10 18:42:44
Üzenet elküldve: 2013-09-10 18:42:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
//Rahil és Rather//
~Azt észrevettem.~
*Egyetlen sóhajjal tudja le a szabadkozást, amit a férfi művel. Nem nagyon érdeklik a kifogások, azokkal általában tele a padlás. Történt valami, és bár nem örült neki, tudomásul vette. Kész, ez ennyi. Tehetne bármi egyebet? Változtat bármit is az a sok elrebegett szó, a bocsánatkérés? Változtatott bármin valaha?*
~Nem.~
*Ennyi a válasz. Mindössze három betű, egy rövid, zöngés hangsor, mégis mindent kifejez.
Ahogy a feljárat ajtaja felé néz, mikor elhaladnak előtte, rosszalló pillantással vesz tudomást arról, hogy új zár került az ajtóra. Ám pillanatnyi dühöt érez csupán, mely azonnal elillan, ahogy rádöbben: tesz rá magasról a zárra. Elvégre, amit tud, azt már tudja. A lépcsősort és magát a virágot elzárhatják előle, a tudást viszont, amit megszerzett, aligha.*
~Hacsak nem járok úgy, mint ez itt. De akkor meg már úgyis mindegy. Ha így járnék, az azt jelentené, hogy végem.~
*Lejutnak a lépcsőn - már ha a férfi követi egyáltalán. Arra egészen a lenti csarnokszerűségig nem figyel, követi-e, vagy megint lecövekelt valahol.
Mivel az idáig, az előtérig - aminek méreteire újra rácsodálkozik, ahogy arra is, milyen pompás hely lenne ez számára - vezető úton semmi különös nem történt, félreteszi kicsit óvatosságát és enged a kíváncsiságnak. Már jóval sietősebb léptekkel járja körbe ezt a termet, s közben benéz minden nyitva álló ajtó mögé.*
- Étel, vagy olvasgatás?
*Kérdezi Rathert, ha az a nyomában jár, bár fogalma sincs, miért. A maga döntését már meghozta a továbbiakra vonatkozóan - ezt nem fogja befolyásolni a férfi válasza -, és egyébként sem kíváncsi rá legkevésbé sem.
Megindul elsőként abba a szobába, ahol az ételeket tálalták fel. Gyorsan végignéz a kancsókon és tálakon, míg pillantása meg nem állapodik az alig sült húson. Azonnal összefut a szájában a nyál, még a gyomra is belesajdul a következő, elméjében felrémlő képekbe, melyek az elképzelt jövőt mutatják. Kívülről, külső szemlélőként látja magát, ahogy harapja, tépi, szakítja, ízleli a húst - nem csak azt, ami az asztalon van. Hallja a hangot, ami az izmok szép lassú szakadását kíséri...*
~Pont, mint a létező legpuhább selyem...~
*És érzi az ízt, ami elönti nyelvét; a melegséget, ami bőrén ömlene végig.
Épp hajszálnyival azelőtt szólal meg a szolgáló, hogy szabadjára engedné magát és hagyná, hogy elképzelt művészete formátlanságot öltsön evilágon. Hirtelen fókuszál a szolgálóra, majd miután végighallgatja a szebbnél szebb híreket, elneveti magát.*
~Hogy ezek még mindig nem adják fel a hazudozást! Siralmas ennyire ragaszkodni a megtervezett látszathoz...~
- Rendben, hozzon nekem egy adag ilyet *bök valami gyümölcstálra* - Meg egy pohárral a legjobb vörösborból odaát.
*Ellentmondást nem tűrően néz a szolgálóra. Nem kíváncsi arra, szól-e valami házirend féle arról, hogy szabad-e a másik szobában étkezni. Ő ott akar és hacsak nem fenyegetik karóba húzással, ott is fog. Meg is indul hát, s míg étele érkezését várja, nézelődik a polcokon összegyűlt könyvek és az asztalon sorakozó holmi közt. A kanapéra ülve végigsimít a szivarokon, majd az üvegen, ami a nemes italt rejti.*
- Tudja, mit? Meggondoltam magam! Nem kell a bor, ilyet iszom!
*Nem rest még kiabálni sem, mikor ezt kijelenti, amennyiben az odaát kért holmi érkezésére még nem utalnak a jelek.*
//Lélekbörtön//
//Rahil és Rather//
~Azt észrevettem.~
*Egyetlen sóhajjal tudja le a szabadkozást, amit a férfi művel. Nem nagyon érdeklik a kifogások, azokkal általában tele a padlás. Történt valami, és bár nem örült neki, tudomásul vette. Kész, ez ennyi. Tehetne bármi egyebet? Változtat bármit is az a sok elrebegett szó, a bocsánatkérés? Változtatott bármin valaha?*
~Nem.~
*Ennyi a válasz. Mindössze három betű, egy rövid, zöngés hangsor, mégis mindent kifejez.
Ahogy a feljárat ajtaja felé néz, mikor elhaladnak előtte, rosszalló pillantással vesz tudomást arról, hogy új zár került az ajtóra. Ám pillanatnyi dühöt érez csupán, mely azonnal elillan, ahogy rádöbben: tesz rá magasról a zárra. Elvégre, amit tud, azt már tudja. A lépcsősort és magát a virágot elzárhatják előle, a tudást viszont, amit megszerzett, aligha.*
~Hacsak nem járok úgy, mint ez itt. De akkor meg már úgyis mindegy. Ha így járnék, az azt jelentené, hogy végem.~
*Lejutnak a lépcsőn - már ha a férfi követi egyáltalán. Arra egészen a lenti csarnokszerűségig nem figyel, követi-e, vagy megint lecövekelt valahol.
Mivel az idáig, az előtérig - aminek méreteire újra rácsodálkozik, ahogy arra is, milyen pompás hely lenne ez számára - vezető úton semmi különös nem történt, félreteszi kicsit óvatosságát és enged a kíváncsiságnak. Már jóval sietősebb léptekkel járja körbe ezt a termet, s közben benéz minden nyitva álló ajtó mögé.*
- Étel, vagy olvasgatás?
*Kérdezi Rathert, ha az a nyomában jár, bár fogalma sincs, miért. A maga döntését már meghozta a továbbiakra vonatkozóan - ezt nem fogja befolyásolni a férfi válasza -, és egyébként sem kíváncsi rá legkevésbé sem.
Megindul elsőként abba a szobába, ahol az ételeket tálalták fel. Gyorsan végignéz a kancsókon és tálakon, míg pillantása meg nem állapodik az alig sült húson. Azonnal összefut a szájában a nyál, még a gyomra is belesajdul a következő, elméjében felrémlő képekbe, melyek az elképzelt jövőt mutatják. Kívülről, külső szemlélőként látja magát, ahogy harapja, tépi, szakítja, ízleli a húst - nem csak azt, ami az asztalon van. Hallja a hangot, ami az izmok szép lassú szakadását kíséri...*
~Pont, mint a létező legpuhább selyem...~
*És érzi az ízt, ami elönti nyelvét; a melegséget, ami bőrén ömlene végig.
Épp hajszálnyival azelőtt szólal meg a szolgáló, hogy szabadjára engedné magát és hagyná, hogy elképzelt művészete formátlanságot öltsön evilágon. Hirtelen fókuszál a szolgálóra, majd miután végighallgatja a szebbnél szebb híreket, elneveti magát.*
~Hogy ezek még mindig nem adják fel a hazudozást! Siralmas ennyire ragaszkodni a megtervezett látszathoz...~
- Rendben, hozzon nekem egy adag ilyet *bök valami gyümölcstálra* - Meg egy pohárral a legjobb vörösborból odaát.
*Ellentmondást nem tűrően néz a szolgálóra. Nem kíváncsi arra, szól-e valami házirend féle arról, hogy szabad-e a másik szobában étkezni. Ő ott akar és hacsak nem fenyegetik karóba húzással, ott is fog. Meg is indul hát, s míg étele érkezését várja, nézelődik a polcokon összegyűlt könyvek és az asztalon sorakozó holmi közt. A kanapéra ülve végigsimít a szivarokon, majd az üvegen, ami a nemes italt rejti.*
- Tudja, mit? Meggondoltam magam! Nem kell a bor, ilyet iszom!
*Nem rest még kiabálni sem, mikor ezt kijelenti, amennyiben az odaát kért holmi érkezésére még nem utalnak a jelek.*
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-10 12:29:48
Üzenet elküldve: 2013-09-10 12:29:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
// Kelteria //
- Látod, még ha a tegnapi napon balul is sültek a dolgok, talán mondhatod azt, hogy ez az egész kicsit kizökkentett a felvett napi ritmusból, vándorlásból. Magam is épp ezért nézem valamilyen szinten pozitívan.. A napjaim meg voltak eddig tervezve, épp úgy, ahogy az utazásaim is, viszont ebbe úgy érzem, hogy legkevésbé nekem van beleszólásom. A másik pedig, hogy még ha unalmasnak is tűnik az, amit csinálok, szeretem a kalandokat. S még ha most az életünk is forog kockán, őszintén bevallom, nekem tetszett ez az adrenalin fröccs, amit kaptunk. *kicsit lesüti szemét, mert nem biztos, hogy tetszik az a hölgynek, amit mond* Tegnap éjjel ott lent a pincében teljesen szétáradt a testemben az adrenalin, s talán most ezért is érzem magam ilyen jól! *Kelteria felé pillant, s megsimogatja a vállát* S te csak vándorolsz egyik helyről a másikra, vagy esetleg új ismeretekre is szert teszel? Mágia, harcművészet, esetleg egyéb tudományok..
*Kérdezi érdeklődve, mikor egy pillanatra megáll az evezéssel a part és a kis építmény között, majd rátámaszkodik a csónak szélére, s ujjhegyével a víz felszínét simítja végig. A kíváncsi halak olykor felbukkannak, kezéhez is hozzáérnek, de mikor rájönnek, hogy bizony az nem ennivaló, akkor gyors tempóban úsznak is tovább!*
- Mi lenne, ha esetleg.. *ekkor határozott tekintetét a másikra emeli* Ha esetleg ha elhagytuk a kastélyt, akkor velem tartanál? *ekkor kissé megijedve, hogy kimondta konkrétan gondolatait, gyorsan enyhíteni próbál a helyzeten* Persze, nem úgy értem, hogy örökre maradj velem, hanem esetleg egy kis időt akár.. nálam is tölthetnél. Rengeteg dolog van, amit szívesen megosztanék veled, s rengeteg olyan is van, amire pedig tőled vagyok kíváncsi! Hiszen épp a tökéletes túlélési praktikáid miatt vagy itt, így nagyon kíváncsi vagyok! Talán pár útra együtt is elmehetnénk!
*Mondja derült tekintettel, csillogó szemekkel, lelkes hanggal, s nagy mosollyal az arcán. Reméli, hogy Kelteria nem érzi úgy, hogy mindent egyszerre rázúdított Logral, hiszen a férfi a végére már nagyon belejött! A kastélyon kívül is láthatóan szívesen lenne a hölgyeménnyel, s szívesen megosztaná vele kis hajlékát!*
- Á, rosszul hiszed, az csupán érdekkapcsolat! A tudásért, melyet adok nekik, cserébe arannyal is szolgálnak, ami sajnos bizonyos kutatásimhoz elengedhetetlen.. Ezért is kelek néha útra, mert vannak olyan dolgok, amiket szinte lehetetlen beszerezni! Ne hidd azt, hogy a kis tudatlan fiatalok túl nagy társaság lennétek! Ez csupán tanító és tanuló kapcsolat, nem több.
*Mondja komolyan Log, cseppet sem szépítve a dolgokon, hiszen a taníttatáson kívül baráti téma nem igazán szokott felmerülni, s ő is inkább tartja a két lépés távolságot.*
- Hát igen, valakinek nem kell útmutatás, hogy tudja, merre is tart! *pillant elismerően a másikra, majd újra elkezd evezni* A térképek pedig sokszor hamisak, pontatlanok, így nem is szabad teljesen rájuk hagyatkozni! Ami pedig az állatokat illeti, teljesen igazad van. Ők is élőlények, mint mi, s ha kedvességgel fordulunk hozzájuk, akkor ezt fogjuk visszakapni. *ekkor egy pillanatra zavart mosoly ül ki az arcára, mikor a másik felhozza, hogy a ló ideges lett Log közelében* Igen, biztos a terhelés miatt, hisz mi másért? *bár maga is furcsán néz a hölgy felé, de gyorsan témát vált* Az állatokban eleve jobban lehet bízni. Ők nem hazudnak legalább..
*Ekkor kissé keserűen pillant az égre, ám tekintetét az építmény felé kapja, hiszen megérkeztek. Kelteriának segít kiszállni, majd letelepedik az épületben levő, kör alakban kialakított padra. Mintha egy nyitott kis kápolna lenne, nagyon hangulatos!*
// Kelteria //
- Látod, még ha a tegnapi napon balul is sültek a dolgok, talán mondhatod azt, hogy ez az egész kicsit kizökkentett a felvett napi ritmusból, vándorlásból. Magam is épp ezért nézem valamilyen szinten pozitívan.. A napjaim meg voltak eddig tervezve, épp úgy, ahogy az utazásaim is, viszont ebbe úgy érzem, hogy legkevésbé nekem van beleszólásom. A másik pedig, hogy még ha unalmasnak is tűnik az, amit csinálok, szeretem a kalandokat. S még ha most az életünk is forog kockán, őszintén bevallom, nekem tetszett ez az adrenalin fröccs, amit kaptunk. *kicsit lesüti szemét, mert nem biztos, hogy tetszik az a hölgynek, amit mond* Tegnap éjjel ott lent a pincében teljesen szétáradt a testemben az adrenalin, s talán most ezért is érzem magam ilyen jól! *Kelteria felé pillant, s megsimogatja a vállát* S te csak vándorolsz egyik helyről a másikra, vagy esetleg új ismeretekre is szert teszel? Mágia, harcművészet, esetleg egyéb tudományok..
*Kérdezi érdeklődve, mikor egy pillanatra megáll az evezéssel a part és a kis építmény között, majd rátámaszkodik a csónak szélére, s ujjhegyével a víz felszínét simítja végig. A kíváncsi halak olykor felbukkannak, kezéhez is hozzáérnek, de mikor rájönnek, hogy bizony az nem ennivaló, akkor gyors tempóban úsznak is tovább!*
- Mi lenne, ha esetleg.. *ekkor határozott tekintetét a másikra emeli* Ha esetleg ha elhagytuk a kastélyt, akkor velem tartanál? *ekkor kissé megijedve, hogy kimondta konkrétan gondolatait, gyorsan enyhíteni próbál a helyzeten* Persze, nem úgy értem, hogy örökre maradj velem, hanem esetleg egy kis időt akár.. nálam is tölthetnél. Rengeteg dolog van, amit szívesen megosztanék veled, s rengeteg olyan is van, amire pedig tőled vagyok kíváncsi! Hiszen épp a tökéletes túlélési praktikáid miatt vagy itt, így nagyon kíváncsi vagyok! Talán pár útra együtt is elmehetnénk!
*Mondja derült tekintettel, csillogó szemekkel, lelkes hanggal, s nagy mosollyal az arcán. Reméli, hogy Kelteria nem érzi úgy, hogy mindent egyszerre rázúdított Logral, hiszen a férfi a végére már nagyon belejött! A kastélyon kívül is láthatóan szívesen lenne a hölgyeménnyel, s szívesen megosztaná vele kis hajlékát!*
- Á, rosszul hiszed, az csupán érdekkapcsolat! A tudásért, melyet adok nekik, cserébe arannyal is szolgálnak, ami sajnos bizonyos kutatásimhoz elengedhetetlen.. Ezért is kelek néha útra, mert vannak olyan dolgok, amiket szinte lehetetlen beszerezni! Ne hidd azt, hogy a kis tudatlan fiatalok túl nagy társaság lennétek! Ez csupán tanító és tanuló kapcsolat, nem több.
*Mondja komolyan Log, cseppet sem szépítve a dolgokon, hiszen a taníttatáson kívül baráti téma nem igazán szokott felmerülni, s ő is inkább tartja a két lépés távolságot.*
- Hát igen, valakinek nem kell útmutatás, hogy tudja, merre is tart! *pillant elismerően a másikra, majd újra elkezd evezni* A térképek pedig sokszor hamisak, pontatlanok, így nem is szabad teljesen rájuk hagyatkozni! Ami pedig az állatokat illeti, teljesen igazad van. Ők is élőlények, mint mi, s ha kedvességgel fordulunk hozzájuk, akkor ezt fogjuk visszakapni. *ekkor egy pillanatra zavart mosoly ül ki az arcára, mikor a másik felhozza, hogy a ló ideges lett Log közelében* Igen, biztos a terhelés miatt, hisz mi másért? *bár maga is furcsán néz a hölgy felé, de gyorsan témát vált* Az állatokban eleve jobban lehet bízni. Ők nem hazudnak legalább..
*Ekkor kissé keserűen pillant az égre, ám tekintetét az építmény felé kapja, hiszen megérkeztek. Kelteriának segít kiszállni, majd letelepedik az épületben levő, kör alakban kialakított padra. Mintha egy nyitott kis kápolna lenne, nagyon hangulatos!*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-09 20:35:22
Üzenet elküldve: 2013-09-09 20:35:22
ÚJ
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Szépen lassan ocsúdik, hogy talán még sincs akkora bajban, mint feltételezte. Vagy csak ezúttal megúszta. Mindenesetre nem feltétlen szeretne újabb alkalmat, amikor ezen gondolkodhat. Viszont kap egy választ a kérdésére, ami nem igazán nyugtatja meg. Valószínűleg jobban örült volna egy 'igen'-nek vagy egy 'nem'-nek, de már hozzászokhatna, hogy ilyen választ nem nagyon fog kapni, főleg hogy a helyzet valóban eléggé rejtélyes. Az meg még csak rátesz egy lapáttal a dologra, hogy a nőnek igaza van. Kénytelen megbízni benne, hiszen kiben másban bízhatna ebben a helyzetében. Abban, aki megmentette, ez egyértelmű. A tény meg, hogy nem egyértelműen egy igen volt a válasz, mindössze annyit tesz, hogy csak fenntartással szabadna bizalmaskodni, viszont másik oldalról meg ott a tény, hogy valakibe muszáj kapaszkodnia. Ezek az ellentmondások, meg az egymást ütő érvek lassan felőrlik az elméjét, főleg ebben a szerencsétlen állapotában. Jelenleg sokkal kevésbé tűrőképes az agya, és az ilyen dolgok a félelemmel keverve könnyen kikezdik azt. Érzi, ahogyan szépen lassan fejfájás tör rá, mintha csak fel akarnának szabadulni valami hatására az emlékek. Talán a félelem, a jól ismert érzés, amely egész életét végigkísérte, az felelős ezért? Mindenesetre még mindig nem lát tisztán semmit, hiába is erőlködik, úgyhogy inkább próbálja figyelmen kívül hagyni a dolgot, miközben kilép az ajtón. Persze akkor még nagyszerű ötletnek tűnik a kést görcsösen markolászva megtorpanni, és az ajtóban reszketni, de mint utólag kiderül, legalább pár lépést kipréselhetett volna még magából. Ez abból a tényből válik bizonyossá, hogy a nő nekiütközik. Reflexből elugrik, és háta nekiér saját ajtajának, mire hátranézve kirázza a jeges iszonyat. Hiszen ez az a szoba, ahol... ahol... hirtelen rájön, hogy fogalma sincs. Akkor miért rémült meg ennyire? Mindenesetre gyorsan rebeg valamit bocsánatkérésképpen:*
- Elnézést, én csak... szóval én az ajtóban... nehogy bajt csináljak és... szóval ott maradtam *mondja, majd újra megmarkolja a kést, hogy ujjai vége elfehéredik, homlokán pedig izzadságcseppek gyöngyöznek. Így követi remegő lábakkal a nőt a lépcső irányába, miközben amaz még megszemlél egy ajtót. Rath pedig egyre távolabb kerül a biztonságot adó szobától... és egyre beljebb hatol az ismeretlenbe. És ami a leginkább izgatja a fantáziáját, hogy olyan ismerős ez a hely... mintha már látta volna korábban.*
*Szépen lassan ocsúdik, hogy talán még sincs akkora bajban, mint feltételezte. Vagy csak ezúttal megúszta. Mindenesetre nem feltétlen szeretne újabb alkalmat, amikor ezen gondolkodhat. Viszont kap egy választ a kérdésére, ami nem igazán nyugtatja meg. Valószínűleg jobban örült volna egy 'igen'-nek vagy egy 'nem'-nek, de már hozzászokhatna, hogy ilyen választ nem nagyon fog kapni, főleg hogy a helyzet valóban eléggé rejtélyes. Az meg még csak rátesz egy lapáttal a dologra, hogy a nőnek igaza van. Kénytelen megbízni benne, hiszen kiben másban bízhatna ebben a helyzetében. Abban, aki megmentette, ez egyértelmű. A tény meg, hogy nem egyértelműen egy igen volt a válasz, mindössze annyit tesz, hogy csak fenntartással szabadna bizalmaskodni, viszont másik oldalról meg ott a tény, hogy valakibe muszáj kapaszkodnia. Ezek az ellentmondások, meg az egymást ütő érvek lassan felőrlik az elméjét, főleg ebben a szerencsétlen állapotában. Jelenleg sokkal kevésbé tűrőképes az agya, és az ilyen dolgok a félelemmel keverve könnyen kikezdik azt. Érzi, ahogyan szépen lassan fejfájás tör rá, mintha csak fel akarnának szabadulni valami hatására az emlékek. Talán a félelem, a jól ismert érzés, amely egész életét végigkísérte, az felelős ezért? Mindenesetre még mindig nem lát tisztán semmit, hiába is erőlködik, úgyhogy inkább próbálja figyelmen kívül hagyni a dolgot, miközben kilép az ajtón. Persze akkor még nagyszerű ötletnek tűnik a kést görcsösen markolászva megtorpanni, és az ajtóban reszketni, de mint utólag kiderül, legalább pár lépést kipréselhetett volna még magából. Ez abból a tényből válik bizonyossá, hogy a nő nekiütközik. Reflexből elugrik, és háta nekiér saját ajtajának, mire hátranézve kirázza a jeges iszonyat. Hiszen ez az a szoba, ahol... ahol... hirtelen rájön, hogy fogalma sincs. Akkor miért rémült meg ennyire? Mindenesetre gyorsan rebeg valamit bocsánatkérésképpen:*
- Elnézést, én csak... szóval én az ajtóban... nehogy bajt csináljak és... szóval ott maradtam *mondja, majd újra megmarkolja a kést, hogy ujjai vége elfehéredik, homlokán pedig izzadságcseppek gyöngyöznek. Így követi remegő lábakkal a nőt a lépcső irányába, miközben amaz még megszemlél egy ajtót. Rath pedig egyre távolabb kerül a biztonságot adó szobától... és egyre beljebb hatol az ismeretlenbe. És ami a leginkább izgatja a fantáziáját, hogy olyan ismerős ez a hely... mintha már látta volna korábban.*
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-09 18:55:28
Üzenet elküldve: 2013-09-09 18:55:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
//Rahil és Rather//
*Pillantása komollyá válik az azt firtató kérdésnél, kell-e mégis válaszolnia.*
~Már hogy kellett volna? Semmi sem kötelez rá. De akkor minek kérdezte? Ezek az emberek folyton csak túlbonyolítanak mindent. De legalább ezúttal elfogadja kétpercnyi akadékoskodás nélkül. Hajh, ez is több, mint a semmi...~
*A bizalommal kapcsolatos kérdésre ismét elmosolyodik, ám a kedves helyett, a rá jellemző kissé fölényes, cinikus félmosolyával. Mellé egy igazán apró, halk nevetés-félét is produkál, ahogy mellkasából hirtelen kipréseli a levegőt.
Egyetlen mondattal válaszol, mivel a helyzet hozta gondolat egyetlen mondatban kifejti azt, mi a véleménye az evilágiak létéről.*
- Kénytelen, nem?
*Mert mi egyébről is szól egy ilyen élet? Megszületnek, mert kénytelenek. Esznek, mert kénytelenek; és ugyanezért dolgoznak, ugyanezért nemzenek maguk is gyermeket... Pusztán kénytelenek.*
~Rám egyik sem igaz. Én nem születtem, én mindig is voltam és akartam lenni. Csak egy halom érzés vagyok... Akkor eszem, ha akarok, életemben tisztesen egy percet sem dolgoztam, és sosem lesz gyermekem. Mily gyenge is az emberi faj... Mekkora...
Egy halom szemét.~
*Szívében csupa sajnálattal lép ki a folyosóra, éppen ezért hiába néz maga elé, nem látja az ajtóból kilépve azonnal megtorpant Rathert, s nekiütközik.
Oly mélyen elmerült ezúttal az egész lényét betöltő szánalom, és sajnálatérzet hullámai közt, akkora hibának ítéli az emberi faj létét, hogy ha nem lenne az az ütközés, talán még egy könnycseppet is elengedtek volna pillái.
Így azonban, visszatérve a valóságba, újra érzi az egyre növekvő dühöt. Mélyet sóhajtva kerüli ki a férfit, s indul el a folyosón, a lefelé tartó lépcsők felé. Út közben megnézi a toronyhoz vezető ajtó állapotát, hiszen az elég sok mindenről árulkodhat.
Lépteire figyel - vagyis épp csak annyira oson, hogy azt rá lehessen fogni nemesi vérvonala kimért, puha sétalépteire. Keze a fegyver közelében, hiszen továbbra is tart egy esetleges támadástól. Elég nehéz feladat mindezt úgy tenni, hogy közben a fényvisszaverő tárgyakra - szintén az óvatosság miatt - nem ügyel. De mivel úgy érzi, kezd nőni a tét, kezd hajszálnyivá vékonyodni az a magában felépített gát...*
~Kár lenne hibázni.~
//Rahil és Rather//
*Pillantása komollyá válik az azt firtató kérdésnél, kell-e mégis válaszolnia.*
~Már hogy kellett volna? Semmi sem kötelez rá. De akkor minek kérdezte? Ezek az emberek folyton csak túlbonyolítanak mindent. De legalább ezúttal elfogadja kétpercnyi akadékoskodás nélkül. Hajh, ez is több, mint a semmi...~
*A bizalommal kapcsolatos kérdésre ismét elmosolyodik, ám a kedves helyett, a rá jellemző kissé fölényes, cinikus félmosolyával. Mellé egy igazán apró, halk nevetés-félét is produkál, ahogy mellkasából hirtelen kipréseli a levegőt.
Egyetlen mondattal válaszol, mivel a helyzet hozta gondolat egyetlen mondatban kifejti azt, mi a véleménye az evilágiak létéről.*
- Kénytelen, nem?
*Mert mi egyébről is szól egy ilyen élet? Megszületnek, mert kénytelenek. Esznek, mert kénytelenek; és ugyanezért dolgoznak, ugyanezért nemzenek maguk is gyermeket... Pusztán kénytelenek.*
~Rám egyik sem igaz. Én nem születtem, én mindig is voltam és akartam lenni. Csak egy halom érzés vagyok... Akkor eszem, ha akarok, életemben tisztesen egy percet sem dolgoztam, és sosem lesz gyermekem. Mily gyenge is az emberi faj... Mekkora...
Egy halom szemét.~
*Szívében csupa sajnálattal lép ki a folyosóra, éppen ezért hiába néz maga elé, nem látja az ajtóból kilépve azonnal megtorpant Rathert, s nekiütközik.
Oly mélyen elmerült ezúttal az egész lényét betöltő szánalom, és sajnálatérzet hullámai közt, akkora hibának ítéli az emberi faj létét, hogy ha nem lenne az az ütközés, talán még egy könnycseppet is elengedtek volna pillái.
Így azonban, visszatérve a valóságba, újra érzi az egyre növekvő dühöt. Mélyet sóhajtva kerüli ki a férfit, s indul el a folyosón, a lefelé tartó lépcsők felé. Út közben megnézi a toronyhoz vezető ajtó állapotát, hiszen az elég sok mindenről árulkodhat.
Lépteire figyel - vagyis épp csak annyira oson, hogy azt rá lehessen fogni nemesi vérvonala kimért, puha sétalépteire. Keze a fegyver közelében, hiszen továbbra is tart egy esetleges támadástól. Elég nehéz feladat mindezt úgy tenni, hogy közben a fényvisszaverő tárgyakra - szintén az óvatosság miatt - nem ügyel. De mivel úgy érzi, kezd nőni a tét, kezd hajszálnyivá vékonyodni az a magában felépített gát...*
~Kár lenne hibázni.~
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-09 16:56:57
Üzenet elküldve: 2013-09-09 16:56:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Log hosszasan fejti ki, mit tenne a kastélyban és arra is kitér, hogy mit csinált mikor eljött ide. Majd elkomorul az arca, Kelteria ezen egy kicsit meg is lepődik, majd a kérdések hallatán elgondolkozik, őszintén nem tudja, mi lenne a helyes válasz, mihez is kezdene, hiszen a városba is céltalanul érkezett.*
- Hát őszintén, nincs semmi olyan, amit félbe hagytam volna, vagy amit feltétlen meg akarok csinálni, azt se tudom, mihez fogok kezdeni, ha vége a bálnak. Nincs semmi, őszintén sose volt célja az utazásaimnak, azért mentem, mert másnak nem láttam értelmét, nem mellesleg nem volt miért abbahagyni a vándorlást.
*Hangja tisztán cseng és komolyan gondolja, amit kimond, még ha fogalma sincs róla, mi lesz ezek után. Nem hiába, szívesen beszélget a férfivel, érdeklik a történetei, és mesélni is szívesen mesél Log-nak pedig nem az a nagy beszédű elf ő. Most valahogy, mégis élvezi, hogy megoszthatja a gondolatait a férfival, mintha mindig is a társaságára vágyott volna, nem érzi magát különcnek, vagy idegennek a közelében. A férfi újabb megszólalására, mosolyogva felel.*
- Igen szeretem a növényeket, abban pedig biztos vagyok, hogy tetszene a kerted. Én még egy virágos tisztáson is képes vagyok órákat eltölteni, akkor a kertedben biztos teljesen elvarázsolódnék, csak ülnék szótlanul és csodálnám a műveid.
*Mondja nevetve Log-nak, majd végig nézi a kísértet kastélyt kívülről is. Nagy és ijesztő, minden torony más és más, de nagyon pontosan van összerakva. Lehet, hogy többet gyönyörködött volna benne, ha tudja, milyen művészek csinálták, milyen stílusban, de hát ez nem az ő világa, a kő az kő, a torony az torony, így belekezd a történetébe. A férfi gyorsan és bőven reagál is a kérdéseire, minek hallatán, újfent elmosolyodik.*
- Hát igen, szívesen megosztottam volna valakivel, azt, amit láttam, de nem volt senki ilyen személy és nem hiszem, hogy bárki is élvezte volna a társaságom, fáradtan kifejezett idegesítő tudok lenni. Visszatérve rád, mint látod én is pontosan tudom és megértem milyen az egyedül lét, de legalább te nem vagy mindig egyedül. Kevés vigasz az biztos, de több mint a semmi. A felfedezésekről pedig annyit, hogy én mindig azt csinálom, persze vannak olyan helyek, amiket már nem egyszer láttam és tudom viszonyítani, hogy mihez képest merre vannak, de azzal még egy koldus se menne sokra, hogy: „Az erdő nyolcadik fája után balra van egy nagy tölgy, attól keletre öt lépés, onnantól meg az ösvényt kell követni és eljutsz egy forráshoz.” Hiszen ki tudja, melyik oldalról közelítem meg az erdőt, vagy, hogy milyen messze van a nagy tölgy a fától. Inkább csak jobban eltévednek, őszintén meg kell, hogy mondjam sose tudtam térképet olvasni, mondjuk nem is volt rá szükség, tudtam merre járok.
*Mire befejezi, eszme futtatását elérnek a kis tóhoz, Kelteria jól megfigyeli a partját és azt a kis lilás épületet a közepén. Log odalép a csónakhoz és maga mellé invitálja a hölgyet. Miután a férfi eloldozta a kötelet, segít a lánynak beülni a vízen ringatózó kis csónakba. Log lassan elkezd evezni, ő pedig gyönyörködve figyeli a vízben úszkáló kisebb, nagyobb pompás színekben ragyogó halakat. Ámulatából a férfi hangja zökkenti ki, mosolyogva fordul felé és hallgatja, mit mond. A mondat után a lány is újra elmerül a halak szépségében, majd mikor a férfi ismét megszólal és kérdez, a tőle megszokott kedvességgel a hangjában válaszol.*
- Nagyon szeretem az állatokat és könnyen megtalálom velük a közös hangot, gyakran beszélni se kell, elég egy mozdulat vagy egy érintés. A hintók elé kötött fekete lóval is ezt csináltam, csak kedvesen meg kellett simogatni és mondhatni a tenyeremből evett, bár a furcsa nyugalma kicsit meglepett, semmi sem idegesítette fel, csak.. *kicsit elgondolkodik és a csizmája orrát nézi, majd felkapja a tekintetét* Csak akkor lett idegesebb mikor felültél, biztos nem szereti, ha ketten ülik meg, nehezek voltunk neki, nincs hozzá szokva az ilyen terheléshez.*kuncog egyet* Amit pedig a farkas családról mondtál, biztos nagyon aranyos lehet az a kölyök, szívesen megnézném, én farkasokat csak távolról láttam, neked nagy szerencséd van, hogy ilyenben részed lehet. Én is szívesen megismerkednék az ilyen állatokkal, néha jobb és igazabb barátok, mint bárki más.
*Log hosszasan fejti ki, mit tenne a kastélyban és arra is kitér, hogy mit csinált mikor eljött ide. Majd elkomorul az arca, Kelteria ezen egy kicsit meg is lepődik, majd a kérdések hallatán elgondolkozik, őszintén nem tudja, mi lenne a helyes válasz, mihez is kezdene, hiszen a városba is céltalanul érkezett.*
- Hát őszintén, nincs semmi olyan, amit félbe hagytam volna, vagy amit feltétlen meg akarok csinálni, azt se tudom, mihez fogok kezdeni, ha vége a bálnak. Nincs semmi, őszintén sose volt célja az utazásaimnak, azért mentem, mert másnak nem láttam értelmét, nem mellesleg nem volt miért abbahagyni a vándorlást.
*Hangja tisztán cseng és komolyan gondolja, amit kimond, még ha fogalma sincs róla, mi lesz ezek után. Nem hiába, szívesen beszélget a férfivel, érdeklik a történetei, és mesélni is szívesen mesél Log-nak pedig nem az a nagy beszédű elf ő. Most valahogy, mégis élvezi, hogy megoszthatja a gondolatait a férfival, mintha mindig is a társaságára vágyott volna, nem érzi magát különcnek, vagy idegennek a közelében. A férfi újabb megszólalására, mosolyogva felel.*
- Igen szeretem a növényeket, abban pedig biztos vagyok, hogy tetszene a kerted. Én még egy virágos tisztáson is képes vagyok órákat eltölteni, akkor a kertedben biztos teljesen elvarázsolódnék, csak ülnék szótlanul és csodálnám a műveid.
*Mondja nevetve Log-nak, majd végig nézi a kísértet kastélyt kívülről is. Nagy és ijesztő, minden torony más és más, de nagyon pontosan van összerakva. Lehet, hogy többet gyönyörködött volna benne, ha tudja, milyen művészek csinálták, milyen stílusban, de hát ez nem az ő világa, a kő az kő, a torony az torony, így belekezd a történetébe. A férfi gyorsan és bőven reagál is a kérdéseire, minek hallatán, újfent elmosolyodik.*
- Hát igen, szívesen megosztottam volna valakivel, azt, amit láttam, de nem volt senki ilyen személy és nem hiszem, hogy bárki is élvezte volna a társaságom, fáradtan kifejezett idegesítő tudok lenni. Visszatérve rád, mint látod én is pontosan tudom és megértem milyen az egyedül lét, de legalább te nem vagy mindig egyedül. Kevés vigasz az biztos, de több mint a semmi. A felfedezésekről pedig annyit, hogy én mindig azt csinálom, persze vannak olyan helyek, amiket már nem egyszer láttam és tudom viszonyítani, hogy mihez képest merre vannak, de azzal még egy koldus se menne sokra, hogy: „Az erdő nyolcadik fája után balra van egy nagy tölgy, attól keletre öt lépés, onnantól meg az ösvényt kell követni és eljutsz egy forráshoz.” Hiszen ki tudja, melyik oldalról közelítem meg az erdőt, vagy, hogy milyen messze van a nagy tölgy a fától. Inkább csak jobban eltévednek, őszintén meg kell, hogy mondjam sose tudtam térképet olvasni, mondjuk nem is volt rá szükség, tudtam merre járok.
*Mire befejezi, eszme futtatását elérnek a kis tóhoz, Kelteria jól megfigyeli a partját és azt a kis lilás épületet a közepén. Log odalép a csónakhoz és maga mellé invitálja a hölgyet. Miután a férfi eloldozta a kötelet, segít a lánynak beülni a vízen ringatózó kis csónakba. Log lassan elkezd evezni, ő pedig gyönyörködve figyeli a vízben úszkáló kisebb, nagyobb pompás színekben ragyogó halakat. Ámulatából a férfi hangja zökkenti ki, mosolyogva fordul felé és hallgatja, mit mond. A mondat után a lány is újra elmerül a halak szépségében, majd mikor a férfi ismét megszólal és kérdez, a tőle megszokott kedvességgel a hangjában válaszol.*
- Nagyon szeretem az állatokat és könnyen megtalálom velük a közös hangot, gyakran beszélni se kell, elég egy mozdulat vagy egy érintés. A hintók elé kötött fekete lóval is ezt csináltam, csak kedvesen meg kellett simogatni és mondhatni a tenyeremből evett, bár a furcsa nyugalma kicsit meglepett, semmi sem idegesítette fel, csak.. *kicsit elgondolkodik és a csizmája orrát nézi, majd felkapja a tekintetét* Csak akkor lett idegesebb mikor felültél, biztos nem szereti, ha ketten ülik meg, nehezek voltunk neki, nincs hozzá szokva az ilyen terheléshez.*kuncog egyet* Amit pedig a farkas családról mondtál, biztos nagyon aranyos lehet az a kölyök, szívesen megnézném, én farkasokat csak távolról láttam, neked nagy szerencséd van, hogy ilyenben részed lehet. Én is szívesen megismerkednék az ilyen állatokkal, néha jobb és igazabb barátok, mint bárki más.
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-08 23:11:52
Üzenet elküldve: 2013-09-08 23:11:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész : Egy kastély //
*Bárki bármit gondol, Engur nem egy ijedős valaki. A haláltól sem különösebben fél, hiszen évekig volt Hodaril fogyasztó amit nyugodt szívvel nevezhetnánk lassú, de biztos méregnek. Meg hát amúgy is, egyszer mindneki meghal. Éppen ezek miatt Engur sokáig nem tartotta fontosnak az életét - az igazat megvallva most sem igazán -, de arra mindig ügyelt, hogyha nem muszáj, ne haljon meg. Így van ez most is, mikor érzi amint hátán végigszalad a halál jéghideg tapintása. Szájában furcsa ízt érez, egy ideig nem tudja hova rakni, hogy honnan ilyen ismerős, de aztán eszébe jut, hogy legutóbb akkor este érezte, mikor az obszidián védelmezni próbálta. Lehet, hogy most is hasznos szolgálatot fog tenni.
Alig jut el ehhez a gondolathoz, mikor egy hang szólal meg a fejük felől. Engur vadul emeli plafonra a tekintetét, ahol csak egy sziluettet lát, azt is csak egy pillanatig. Még mindig felfelé néz, mikor egy ajtó suhan el mellette, szabad utat engedve az előbb emlegetett fenevadnak.
A gyógyító csitító mozdulata túl késő, a férfi már megszólalt, méghozzá nem is az orra alatt. Ha a nő intése semmit nem használ, s a férfi nekitámad a lénynek, úgy Engur besegít, persze nem a férfinak. A kialudt fáklya még mindig a kezében pihen, így egy célzott dobással a szörny mellé dob, lehetőleg oda ahol a férfi van, ezzel is elárulva annak helyét. Ha bárki gyanakvóan tekintene rá - ami elég érdekes lenne - úgy bocsánatkérően tekint a rászegeződő szempárokra, jelezvén, hogy nem így tervezte.
Ami azt illeti a vak teremtmény már nem is tűnik annyira brutálisnak, mint ahogy azt a varázsló mesélte, de ha leöl pár földművest, már az is elég, hogy menesszék az alkotóját a kastélyból.*
// Második rész : Egy kastély //
*Bárki bármit gondol, Engur nem egy ijedős valaki. A haláltól sem különösebben fél, hiszen évekig volt Hodaril fogyasztó amit nyugodt szívvel nevezhetnánk lassú, de biztos méregnek. Meg hát amúgy is, egyszer mindneki meghal. Éppen ezek miatt Engur sokáig nem tartotta fontosnak az életét - az igazat megvallva most sem igazán -, de arra mindig ügyelt, hogyha nem muszáj, ne haljon meg. Így van ez most is, mikor érzi amint hátán végigszalad a halál jéghideg tapintása. Szájában furcsa ízt érez, egy ideig nem tudja hova rakni, hogy honnan ilyen ismerős, de aztán eszébe jut, hogy legutóbb akkor este érezte, mikor az obszidián védelmezni próbálta. Lehet, hogy most is hasznos szolgálatot fog tenni.
Alig jut el ehhez a gondolathoz, mikor egy hang szólal meg a fejük felől. Engur vadul emeli plafonra a tekintetét, ahol csak egy sziluettet lát, azt is csak egy pillanatig. Még mindig felfelé néz, mikor egy ajtó suhan el mellette, szabad utat engedve az előbb emlegetett fenevadnak.
A gyógyító csitító mozdulata túl késő, a férfi már megszólalt, méghozzá nem is az orra alatt. Ha a nő intése semmit nem használ, s a férfi nekitámad a lénynek, úgy Engur besegít, persze nem a férfinak. A kialudt fáklya még mindig a kezében pihen, így egy célzott dobással a szörny mellé dob, lehetőleg oda ahol a férfi van, ezzel is elárulva annak helyét. Ha bárki gyanakvóan tekintene rá - ami elég érdekes lenne - úgy bocsánatkérően tekint a rászegeződő szempárokra, jelezvén, hogy nem így tervezte.
Ami azt illeti a vak teremtmény már nem is tűnik annyira brutálisnak, mint ahogy azt a varázsló mesélte, de ha leöl pár földművest, már az is elég, hogy menesszék az alkotóját a kastélyból.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-08 20:01:34
Üzenet elküldve: 2013-09-08 20:01:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*Gondolataiba mered egy pillanatra mikor halk, de tisztán kivehető hangot hall. Valószínűleg nem csak az ő fülébe jutott a beszéd, mert szemmel láthatóan mindenki feszültebb lett.*
~Csak nyugalom! Csak nyugalom! Emlékezz mit tanultál az erdőben!~
*Ekkor jelenik meg egy bizarr kinézetű lény. Valószínűleg a varázsló egyik kísérletének végeredménye. Ha Roddar felé pillant, egyik kezét felemeli az ajka elé, mutatóujjával lefogva azt, hogy ne nagyon adjon ki hangot. Ha vak, biztosan kiéleződött a hallása ennek a valaminek. Lassan, szaggatottan veszi a levegőt, hiszen nagyon megijedt, de próbál nem magára a félelemre gondolni, hanem inkább azon töri agyát, miként lehetne kiiktatni a szörnyet, mielőtt valaki megsérülne.*
// Második rész: Egy kastély //
*Gondolataiba mered egy pillanatra mikor halk, de tisztán kivehető hangot hall. Valószínűleg nem csak az ő fülébe jutott a beszéd, mert szemmel láthatóan mindenki feszültebb lett.*
~Csak nyugalom! Csak nyugalom! Emlékezz mit tanultál az erdőben!~
*Ekkor jelenik meg egy bizarr kinézetű lény. Valószínűleg a varázsló egyik kísérletének végeredménye. Ha Roddar felé pillant, egyik kezét felemeli az ajka elé, mutatóujjával lefogva azt, hogy ne nagyon adjon ki hangot. Ha vak, biztosan kiéleződött a hallása ennek a valaminek. Lassan, szaggatottan veszi a levegőt, hiszen nagyon megijedt, de próbál nem magára a félelemre gondolni, hanem inkább azon töri agyát, miként lehetne kiiktatni a szörnyet, mielőtt valaki megsérülne.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-08 18:47:17
Üzenet elküldve: 2013-09-08 18:47:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
// Kelteria //
- Én pedig nagy valószínűséggel fognék egy könyvet, és egész nap ki sem jönnék a szobából! Talán olykor kicsit kiülnék a lágy napsütésbe itt az erkélyen, nézném a tájat, s csak elmélkednék. Bár a helyzet kissé ellentmondásos, de kihasználnám a nyugalmat, amikor nem kell a kutatásaimmal foglalkoznom, vagy éppen az állatokkal. Most egy egész kis műhelyet hagytam magam mögött, szerencsére megbízható segédjeim vannak, így mindent rájuk bíztam! Már csak abban reménykedek, hogy nem fogják felrobbantani az egész helyet! *kacag fel* Bár szeretem csinálni, de néha nem árt, ha az ember mással is foglalkozik, s másfelé tereli a gondolatait. Így bár annak ellenére, hogy milyen szörnyűségek történtek, s ki tudja, mik fognak történni, e téren is próbálom a pozitív oldalát nézni. *ekkor kicsit elkomorul az arca, majd búsan Kelteria felé pillant* Na és te? Te a vándorlást folytatnád, vagy ezen belül esetleg van olyan, amit magad mögött hagytál, s vissza akarsz térni hozzá? Vagy esetleg valamilyen befejezetlen dolog, küldetés?
*Logralnak ismét előjön a beszédesebbik énje, viszont egyáltalán nem csak a saját gondolatati osztja meg, hanem a hölgyemény történetére is nagyon kíváncsi. Érezhetően nagyon megszeretné ismerni a másikat, amit nem felszínes csevegéssel próbál elérni, hanem érzelmes tartalommal. Valamiért mindig azok tudják a legnagyobb szeretet adni, akik nagyon távolságtartóak, s nem igazán szeretik az embereket. Hiszen ha megtalálják azt az Egyet, akkor ők kapnak minden bensőbb érzelmet, hiszen azok nem lettek másra pazarolva!*
- Az én munkámban viszont nem is nagyon célszerű, mert ha kicsit is becsiccsentenék, akkor akaratlanul is beremeghet a kezem, ami pedig egy kísérlet során igen veszélyes lehet, ha a dolgok csak egy kis cseppen múlnak! *nagynehezen lekényszeríti az utolsó kortyot is* Te amúgy szereted a virágokat, vagy a növényeket? Mert ha igen, akkor neked tetszene az én kis különleges kertem! Na, ott például csak olyan virágok és növények vannak, amik kísérlet során születtek! Igazán varázslatos, órákat tudok ott tölteni!
*Ahogy sétálnak a kis tó felé, a férfi alulról is gyönyörködik a szépen megmunkált és kidolgozott kastélyon. Tökéletes munkával vannak egymásra rakosgatva a kövek, bár a stílusjegyek itt is különböznek! A tornyokat elnézve nem egy építész tervezhette mindegyiket - el is tűnődik azon, hogy mekkora munka lehetett, viszont hamar visszazökken a valóságba, ahogy Kelteria megkezdi kis történetét.*
- Öröm hallgatni, ahogy mesélsz! *nagyot sóhajt* Teljes mértékben egyet tudok érteni veled! Az én kunyhóm sem a városban van, hanem az erdő közepén, egy kis patak mellett! Micsoda helyeken járhattál.. *ábrándozik* Már csak azt sajnálom, hogy ezt nem tudtad megosztani mással! A magány nagyon szép dolog, de nem minden helyzetben. Néha én is vágyom arra, hogy a növényeim megnyugtató csendjét olykor megtörje egy lágy hang, ami ki tudja egészíteni a gondolataim. Hiszen mit tudna csinálni egy magányos férfi az erdő közepén? A gondolataiba merül, s elmélkedik.. A kérdésedre válaszolván pedig, pár szóval jellemezve, magányos és nyugodt. Van ugyan pár tanoncom, akik ellenszolgáltatás fejében elsajátíthatják azt, amit tudok. Ha éppen nincs időm, akkor ők mennek alapanyagokat keresni, vagy például most ők felügyelik a kunyhót. Viszont ez ritkábban szokott előfordulni. Hetente egy napot töltenek nálam, s a hét további felében az otthonaikban hagyják ülepedni a tanultakat, emellett megcsinálják a rájuk bízott gyakorlófeladatokat. Az év valamely szakaszában viszont felfedezőúton vagyok, s új vidékeket ismerek meg!
*Bólint egyet, majd leszakítja beszédét, hiszen már így is túl sokat fecsegett. Hamarosan elérnek a kis tóhoz, melynek közepén ott van az a halovány lilás kupolás kis építmény. Log odasétál a csónakhoz, ami igen jó állapotban van, ezért Kelteriát is magához invitálja. Óvatosan eloldja a kötelet, majd segít a hölgyeménynek beszállni, végül ő maga is beül, az evezőket megragadja, s szép lassan elkezd evezni. Körülöttük apró és nagyobbacska színes halak úszkálnak, melyek izgatottan keringenek a csónak körül.*
- Az év ezen hónapjában is szoktak a halak vándorolni ott nálam a pataknál! Szép nagy rajokban szoktak úszni, ki is használom mindig az alkalmat, aztán ilyenkor egész nap halászok! *egy picit figyeli őket, majd visszafordítja a tekintetét* Na és mondd csak, te szereted az állatokat? Biztosan tetszene neked az a kis farkaskölyök, amelyik nemrég született! Ott él egy farkascsalád a kunyhótól nem messze, aztán azok gyakori vendégeim, és az egyik nap jött velük a kölyök is!
// Kelteria //
- Én pedig nagy valószínűséggel fognék egy könyvet, és egész nap ki sem jönnék a szobából! Talán olykor kicsit kiülnék a lágy napsütésbe itt az erkélyen, nézném a tájat, s csak elmélkednék. Bár a helyzet kissé ellentmondásos, de kihasználnám a nyugalmat, amikor nem kell a kutatásaimmal foglalkoznom, vagy éppen az állatokkal. Most egy egész kis műhelyet hagytam magam mögött, szerencsére megbízható segédjeim vannak, így mindent rájuk bíztam! Már csak abban reménykedek, hogy nem fogják felrobbantani az egész helyet! *kacag fel* Bár szeretem csinálni, de néha nem árt, ha az ember mással is foglalkozik, s másfelé tereli a gondolatait. Így bár annak ellenére, hogy milyen szörnyűségek történtek, s ki tudja, mik fognak történni, e téren is próbálom a pozitív oldalát nézni. *ekkor kicsit elkomorul az arca, majd búsan Kelteria felé pillant* Na és te? Te a vándorlást folytatnád, vagy ezen belül esetleg van olyan, amit magad mögött hagytál, s vissza akarsz térni hozzá? Vagy esetleg valamilyen befejezetlen dolog, küldetés?
*Logralnak ismét előjön a beszédesebbik énje, viszont egyáltalán nem csak a saját gondolatati osztja meg, hanem a hölgyemény történetére is nagyon kíváncsi. Érezhetően nagyon megszeretné ismerni a másikat, amit nem felszínes csevegéssel próbál elérni, hanem érzelmes tartalommal. Valamiért mindig azok tudják a legnagyobb szeretet adni, akik nagyon távolságtartóak, s nem igazán szeretik az embereket. Hiszen ha megtalálják azt az Egyet, akkor ők kapnak minden bensőbb érzelmet, hiszen azok nem lettek másra pazarolva!*
- Az én munkámban viszont nem is nagyon célszerű, mert ha kicsit is becsiccsentenék, akkor akaratlanul is beremeghet a kezem, ami pedig egy kísérlet során igen veszélyes lehet, ha a dolgok csak egy kis cseppen múlnak! *nagynehezen lekényszeríti az utolsó kortyot is* Te amúgy szereted a virágokat, vagy a növényeket? Mert ha igen, akkor neked tetszene az én kis különleges kertem! Na, ott például csak olyan virágok és növények vannak, amik kísérlet során születtek! Igazán varázslatos, órákat tudok ott tölteni!
*Ahogy sétálnak a kis tó felé, a férfi alulról is gyönyörködik a szépen megmunkált és kidolgozott kastélyon. Tökéletes munkával vannak egymásra rakosgatva a kövek, bár a stílusjegyek itt is különböznek! A tornyokat elnézve nem egy építész tervezhette mindegyiket - el is tűnődik azon, hogy mekkora munka lehetett, viszont hamar visszazökken a valóságba, ahogy Kelteria megkezdi kis történetét.*
- Öröm hallgatni, ahogy mesélsz! *nagyot sóhajt* Teljes mértékben egyet tudok érteni veled! Az én kunyhóm sem a városban van, hanem az erdő közepén, egy kis patak mellett! Micsoda helyeken járhattál.. *ábrándozik* Már csak azt sajnálom, hogy ezt nem tudtad megosztani mással! A magány nagyon szép dolog, de nem minden helyzetben. Néha én is vágyom arra, hogy a növényeim megnyugtató csendjét olykor megtörje egy lágy hang, ami ki tudja egészíteni a gondolataim. Hiszen mit tudna csinálni egy magányos férfi az erdő közepén? A gondolataiba merül, s elmélkedik.. A kérdésedre válaszolván pedig, pár szóval jellemezve, magányos és nyugodt. Van ugyan pár tanoncom, akik ellenszolgáltatás fejében elsajátíthatják azt, amit tudok. Ha éppen nincs időm, akkor ők mennek alapanyagokat keresni, vagy például most ők felügyelik a kunyhót. Viszont ez ritkábban szokott előfordulni. Hetente egy napot töltenek nálam, s a hét további felében az otthonaikban hagyják ülepedni a tanultakat, emellett megcsinálják a rájuk bízott gyakorlófeladatokat. Az év valamely szakaszában viszont felfedezőúton vagyok, s új vidékeket ismerek meg!
*Bólint egyet, majd leszakítja beszédét, hiszen már így is túl sokat fecsegett. Hamarosan elérnek a kis tóhoz, melynek közepén ott van az a halovány lilás kupolás kis építmény. Log odasétál a csónakhoz, ami igen jó állapotban van, ezért Kelteriát is magához invitálja. Óvatosan eloldja a kötelet, majd segít a hölgyeménynek beszállni, végül ő maga is beül, az evezőket megragadja, s szép lassan elkezd evezni. Körülöttük apró és nagyobbacska színes halak úszkálnak, melyek izgatottan keringenek a csónak körül.*
- Az év ezen hónapjában is szoktak a halak vándorolni ott nálam a pataknál! Szép nagy rajokban szoktak úszni, ki is használom mindig az alkalmat, aztán ilyenkor egész nap halászok! *egy picit figyeli őket, majd visszafordítja a tekintetét* Na és mondd csak, te szereted az állatokat? Biztosan tetszene neked az a kis farkaskölyök, amelyik nemrég született! Ott él egy farkascsalád a kunyhótól nem messze, aztán azok gyakori vendégeim, és az egyik nap jött velük a kölyök is!
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-08 16:35:43
Üzenet elküldve: 2013-09-08 16:35:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Mikor a férfi szemébe néz, az megint hosszas kifejtésbe kezd, azt illetően, hogy milyen érzésekkel fordul az elkövetkezendő napok felé, ezzel nagyon meglepi Kelteriát. A férfi egyre furcsábbnak ható dolgokat mond, bár most teljesen megérti, ő is kevésbé figyelne rá, hogy milyen veszélyben van, és hogy szabaduljon meg belőle, ha egyedül lenne.*
- Ennek örülök, nem tudom, mihez kezdenék, ha nem lennél itt. Biztos megőrülnék, vagy néhány órán belül végem lenne.
*Látta Log-on már mikor az erdőben megpillantotta, hogy nem olyan ember, aki foglalkozik mások gondjaival, vagy aki bármilyen nemű érzelmet kimutatna, ami a komolyságát megkérdőjelezné. Most viszont neki kimutat ilyen érzelmeket is, és ahogy elnézi, nem csak őt lepi meg ezzel az új helyzettel. Majd a férfi megint folytatja a beszédet, a lány minden szavát kíváncsian figyeli. Ekkor a férfi magához húzza, arra, amit ez után kimond a lány válasza egyszerűen annyi, hogy kérdő tekintettel résnyire nyitja a száját, a meglepetés hatására. A férfi szünetet tart, Kelteria megszólalna, de nem bír. A férfi szavai mélyen megérintik, nem gondolta, hogy enni közös vonásuk lehet, és hogy ennyire fontos lett a férfinek. Viszont mikor, Log zavartan köhint, egyet elmosolyodik, kezével lágyan megsimítja a férfi arcát.*
- Nem kell aggódnod.. Pontosan tudom, mit érzel, és meg tudom érteni.
*Hangja kedves és együtt érző, majd miután a férfi megigazította az ingjét elindulnak az ebédlőbe. Mikor a lány leült a férfi is helyet foglal mellette. Sok válogatás után úgy dönt, nem fogja nagyban megváltoztatni a szokásait, így egyszerűen csak kenyeret eszik, szárított hússal. Innivaló terén pedig a tea mellet dönt, csak úgy, mint Log. Mikor befejezte és feltette a nagy kérdést a férfi válaszol, viszont a válasz közepén nyel egyet. A hölgy egyszerűen csak mosolyog.*
- Igen a sötét helyeket ildomos lenne elkerülni, nehogy úgy járjunk, mint legutóbb.
*Mondja, s közben kuncog egyet. A férfi az utolsó korty teát követően, maguk elé tesz két poharat és vörösbort tölt beléjük. Kelteria felveszi az egyiket és mosolyogva hallgatja a férfit.*
- Igyunk, kettőnkre és a jó napra!
*Felemeli a poharát és koccint a férfivel. Mikor visszahelyezi, a üres poharat az asztalra kirázza a hideg. Log pedig egy fintort követve, vigyorral az arcán osztja meg a hölggyel az alkoholról való nézeteit.*
- Hát őszintén én évente, ha egyszer iszok alkoholt az sok, persze vannak kivételek, de én sem vagyok oda meg vissza érte.
*Kuncog egyet, s ekkor a kedvesebbik inas ott terem mellettük. A kastély adta lehetőségeket sorolja fel, Kelteria szeme pedig egyre tágabbra nyílik.*
~Nem gondoltam, hogy ennyi minden van egy kastélyban, bár a sóhajtó, üvöltő valami után, miért csodálkozok?~
*Értetlenkedik magában, az inasnak ő is csak egy biccentéssel válaszol. Majd Log felé fordul, és pedig érdeklődve hallgatja ötleteit. Mikor a férfi kacsint, a hölgy kedvesen rámosolyog és bólint egyet felé. Miután befejezte a mondandóját a férfi, ő is megszólal.*
- Okos gondolat, az a fürdő biztos jól fog esni. Viszont előbb tényleg kellemesebb lenne egy séta, a tavat én is megnéztem magamnak az ablakomból reggel.
*Majd feláll és betolja a széket. Ezután pedig megindulnak az ajtó felé, amint kilép azon a vaskos ajtón, meleg fuvallatot érez, ami nagyon jól esik neki. Jobban elfeledteti a tegnapi nap szörnyűségeit, s eszébe juttatja a szép pillanatokat. Log megint karját nyújtja Kelteriának, amit a hölgy el is fogad, miután megindulnak a férfi gyorsan bele is kezd a beszélgetésbe. A hölgy a kérdéseket, figyelmesen hallgatja végig, majd kedves mosoly társaságában, válaszol.*
- Őszintének kell lennem, nem tudom, hogyan nevezik a helyeket ahol jártam. Ritkán keveredtem bárkivel is beszélgetésbe, de nem is bánom, nem volt rá szükségem. A város nekem csak házak és emberek sokasága volt. A hegyek, az erdők, a folyók, a tavak, a tisztások, igazi gyöngyszemek a nyüzsgés óceánjában, és legtöbbször a gyöngyszemek mellett éreztem jól magam. Igen, sok helyen jártam, de nekem az mind csak egy hely volt a millió közül. Nem emlékszem olyan helyre, ahova sokszor visszamentem volna. Talán csak Arthenior környéke az a hely, amire rá tudom húzni azt, hogy sokszor megfordultam ott. De a várost mindig elkerültem, egészen egy héttel ez ellőttig. Nagy fáradságomban, merészkedtem be, mert minden más hely ahol le tudtam volna pihenni messze volt és nagyon szomjas voltam, vizem meg nem volt. Keresnem kellett valamit inni. Viszont, hogy őszinte legyek leginkább az erdőket szeretem, az eldugott ösvényeket, amiket már több évtizede nem használnak, s amik kis patakokhoz vezetnek, olyan nyugtatóan tudnak hatni mindenkire. Na és te? Mesélj, abban jó vagy. Mesélj, milyenek a napjai egy ilyen, bezárkózott férfinak, aki csak nagyon nehezen bír megnyílni? Bár lehet, hogy most visszaélek a helyzetemmel, de kíváncsi természetű vagyok és, hát rajtad látszik, hogy sok történeted van, amit nem osztasz meg senkivel.
*Kérdő tekintettel fordítja arcát Log felé, s tekintete végig fut a férfi arcán, majd a körülöttük lévő kerten is. Hiszen kicsit zavarba jött a mondandója vége felé érve és így, ha csak ösztönösen is, de megpróbálta elkerülni a férfi tekintetét.*
*Mikor a férfi szemébe néz, az megint hosszas kifejtésbe kezd, azt illetően, hogy milyen érzésekkel fordul az elkövetkezendő napok felé, ezzel nagyon meglepi Kelteriát. A férfi egyre furcsábbnak ható dolgokat mond, bár most teljesen megérti, ő is kevésbé figyelne rá, hogy milyen veszélyben van, és hogy szabaduljon meg belőle, ha egyedül lenne.*
- Ennek örülök, nem tudom, mihez kezdenék, ha nem lennél itt. Biztos megőrülnék, vagy néhány órán belül végem lenne.
*Látta Log-on már mikor az erdőben megpillantotta, hogy nem olyan ember, aki foglalkozik mások gondjaival, vagy aki bármilyen nemű érzelmet kimutatna, ami a komolyságát megkérdőjelezné. Most viszont neki kimutat ilyen érzelmeket is, és ahogy elnézi, nem csak őt lepi meg ezzel az új helyzettel. Majd a férfi megint folytatja a beszédet, a lány minden szavát kíváncsian figyeli. Ekkor a férfi magához húzza, arra, amit ez után kimond a lány válasza egyszerűen annyi, hogy kérdő tekintettel résnyire nyitja a száját, a meglepetés hatására. A férfi szünetet tart, Kelteria megszólalna, de nem bír. A férfi szavai mélyen megérintik, nem gondolta, hogy enni közös vonásuk lehet, és hogy ennyire fontos lett a férfinek. Viszont mikor, Log zavartan köhint, egyet elmosolyodik, kezével lágyan megsimítja a férfi arcát.*
- Nem kell aggódnod.. Pontosan tudom, mit érzel, és meg tudom érteni.
*Hangja kedves és együtt érző, majd miután a férfi megigazította az ingjét elindulnak az ebédlőbe. Mikor a lány leült a férfi is helyet foglal mellette. Sok válogatás után úgy dönt, nem fogja nagyban megváltoztatni a szokásait, így egyszerűen csak kenyeret eszik, szárított hússal. Innivaló terén pedig a tea mellet dönt, csak úgy, mint Log. Mikor befejezte és feltette a nagy kérdést a férfi válaszol, viszont a válasz közepén nyel egyet. A hölgy egyszerűen csak mosolyog.*
- Igen a sötét helyeket ildomos lenne elkerülni, nehogy úgy járjunk, mint legutóbb.
*Mondja, s közben kuncog egyet. A férfi az utolsó korty teát követően, maguk elé tesz két poharat és vörösbort tölt beléjük. Kelteria felveszi az egyiket és mosolyogva hallgatja a férfit.*
- Igyunk, kettőnkre és a jó napra!
*Felemeli a poharát és koccint a férfivel. Mikor visszahelyezi, a üres poharat az asztalra kirázza a hideg. Log pedig egy fintort követve, vigyorral az arcán osztja meg a hölggyel az alkoholról való nézeteit.*
- Hát őszintén én évente, ha egyszer iszok alkoholt az sok, persze vannak kivételek, de én sem vagyok oda meg vissza érte.
*Kuncog egyet, s ekkor a kedvesebbik inas ott terem mellettük. A kastély adta lehetőségeket sorolja fel, Kelteria szeme pedig egyre tágabbra nyílik.*
~Nem gondoltam, hogy ennyi minden van egy kastélyban, bár a sóhajtó, üvöltő valami után, miért csodálkozok?~
*Értetlenkedik magában, az inasnak ő is csak egy biccentéssel válaszol. Majd Log felé fordul, és pedig érdeklődve hallgatja ötleteit. Mikor a férfi kacsint, a hölgy kedvesen rámosolyog és bólint egyet felé. Miután befejezte a mondandóját a férfi, ő is megszólal.*
- Okos gondolat, az a fürdő biztos jól fog esni. Viszont előbb tényleg kellemesebb lenne egy séta, a tavat én is megnéztem magamnak az ablakomból reggel.
*Majd feláll és betolja a széket. Ezután pedig megindulnak az ajtó felé, amint kilép azon a vaskos ajtón, meleg fuvallatot érez, ami nagyon jól esik neki. Jobban elfeledteti a tegnapi nap szörnyűségeit, s eszébe juttatja a szép pillanatokat. Log megint karját nyújtja Kelteriának, amit a hölgy el is fogad, miután megindulnak a férfi gyorsan bele is kezd a beszélgetésbe. A hölgy a kérdéseket, figyelmesen hallgatja végig, majd kedves mosoly társaságában, válaszol.*
- Őszintének kell lennem, nem tudom, hogyan nevezik a helyeket ahol jártam. Ritkán keveredtem bárkivel is beszélgetésbe, de nem is bánom, nem volt rá szükségem. A város nekem csak házak és emberek sokasága volt. A hegyek, az erdők, a folyók, a tavak, a tisztások, igazi gyöngyszemek a nyüzsgés óceánjában, és legtöbbször a gyöngyszemek mellett éreztem jól magam. Igen, sok helyen jártam, de nekem az mind csak egy hely volt a millió közül. Nem emlékszem olyan helyre, ahova sokszor visszamentem volna. Talán csak Arthenior környéke az a hely, amire rá tudom húzni azt, hogy sokszor megfordultam ott. De a várost mindig elkerültem, egészen egy héttel ez ellőttig. Nagy fáradságomban, merészkedtem be, mert minden más hely ahol le tudtam volna pihenni messze volt és nagyon szomjas voltam, vizem meg nem volt. Keresnem kellett valamit inni. Viszont, hogy őszinte legyek leginkább az erdőket szeretem, az eldugott ösvényeket, amiket már több évtizede nem használnak, s amik kis patakokhoz vezetnek, olyan nyugtatóan tudnak hatni mindenkire. Na és te? Mesélj, abban jó vagy. Mesélj, milyenek a napjai egy ilyen, bezárkózott férfinak, aki csak nagyon nehezen bír megnyílni? Bár lehet, hogy most visszaélek a helyzetemmel, de kíváncsi természetű vagyok és, hát rajtad látszik, hogy sok történeted van, amit nem osztasz meg senkivel.
*Kérdő tekintettel fordítja arcát Log felé, s tekintete végig fut a férfi arcán, majd a körülöttük lévő kerten is. Hiszen kicsit zavarba jött a mondandója vége felé érve és így, ha csak ösztönösen is, de megpróbálta elkerülni a férfi tekintetét.*
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-08 14:07:17
Üzenet elküldve: 2013-09-08 14:07:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
// Kelteria //
- Így sokkal jobban tudok reménykedni, hogy egy ilyen bájos hölgy mellettem lehet! Sokkal fényesebben látom az elkövetkező napokat, s mondhatni, hogy bátrabban is állok ehhez az egészhez. Ha egyedül lennék, mármint úgy, hogy figyelmen kívül hagynék mindenkit, akkor a saját biztonságomra is kevesebb figyelmet fordítanék. Viszont így, hogy te is itt vagy, ez sokkal jobban felértékelődik..
*Nem igazán tudja a férfi, hogy mi lelte, miért mondogatja e szavakat, hiszen még saját magán is meglepődik olykor, mivel az érzelemkimutatás mindig is messze állt tőle. Inkább csak jól odamondta mindenkinek a véleményét, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi volt. Sosem hatották meg a szép szavak, sosem volt olyan gyenge, hogy egy szép külsőnek ne tudna ellenállni, sőt, a cafkáktól egyenesen hányingere volt mindig is, nem véletlenül volt neki annyira ellenszenves Hayra, hiszen külsőre Log egyből a szajha jelzőt tudta volna ráaggatni..*
- Ki tudja, ebben a kastélyban nem lepődnék meg azon, ha hirtelen elnyelne valakit a föld.. *szorosan magához húzza* Csak féltelek.. *ekkor egy kis szünetet tart, majd zavartan beszélni kezd* Ezek az érzések számomra újak, mert eddig nem hogy mást, de magamat se igazán féltettem. Sosem aggódtam semmiért és senkiért, számomra múlandó az emberi élet, sosem rázott meg senkinek a halála, vagy hirtelen eltűnése. Mostanáig..
*Utolsó szavánál zavartan köhint egyet, majd megigazítja ingét, s megindulnak lefelé az ebédlőbe. Amint helyet foglalt a hölgyemény, Logral is kihúz mellette egy széket, s ő is leül. Pár percig csak nézegeti a kínálatot, de végül pár szelet szalonnánál, két darab tojásnál, kenyérnél, s valami mártásnál állapodik meg, ezeknek a keveréke pedig tökéletes egy reggelihez! Mivel nem mondható hatalmas alkoholkedvelőnek, ezért a falatokat sem borral öblíti le, hanem körtés ízesítésű teával, ami pár csepp rummal meg van bolondítva.*
- Hát, estig valahogy el kell ütni az időt, így talán most világosban is kicsit körülnézhetnénk. *lenyeli az utolsó falatot* Persze, most mellőzük a sötét helyeket!
*Mosolyodik el viccelődve, majd miután lehúzza az utolsó korty teát, maguk elé rak két kisebb poharat, amikbe pár korty vörösbort tölt, s az egyiket odanyújtja Kelteriának.*
- Igyunk arra, hogy ezt a mai napot az esti bállal együtt remekül fogjuk eltölteni! S ami a legfontosabb.. Együtt..
*Azzal a magasba emeli poharát, s ha a hölgy elfogadta az italt, akkor koccint vele egyet. Bár miután lehúzza a bort, egy enyhe fintor ül ki arcára, minek hatására el is vigyorodik.*
- Sose szerettem igazán az alkoholt, inkább csak a hangulat miatt jó!
*Amint befejezi mondatát, ott terem mellettük a barátságosabbik inas, aki kissé zavartan, de mosollyal az arcán szól hozzájuk.*
- Hölgyem és Uram, ha van kedvük, látogassák meg a kastély szebb helyeit! Kint ott a szoborkert, a park, vagy a kis tó, itt bent pedig nyugodtan olvasgathatnak a könyvtárban, vagy vehetnek egy kellemes fürdőt! *Logral csak bólint egyet, majd miután elment az inas, visszafordul Kelteriához*
- Mit szólnál, ha a bál előtt meglátogatnánk azt a fürdőt? Kicsit rápihenünk a táncra! *kacsint sejtelmesen* Addig pedig akár körbe is sétálhatnánk a kastélyt! Mi lenne, ha kezdenénk azzal a tóval? Kíváncsi vagyok rá!
*Ha a hölgyemény beleegyezik, akkor a férfi felkel helyéről, betolja székét, s indulhatnak is a kijárat felé. Kilépve a vaskos ajtón, egy kellemes, meleg fuvallat köszönti őket, ami a kissé hűvös levegőt felvidítja. Log újra nyújtja karját a hölgynek, s miután megindulnak, bele is kezd a beszélgetésbe.*
- Na és mondd csak, merre vitt téged a Sors? A vándorélet miatt biztos rengeteg helyen megfordultál már! Vagy esetleg van olyan pont, ahova mindig visszatérsz? Esetleg egy kis erdei kunyhó, vagy város, vagy csak egy egyszerű tisztás az erdőben, ahol sok vadat lehet találni?
// Kelteria //
- Így sokkal jobban tudok reménykedni, hogy egy ilyen bájos hölgy mellettem lehet! Sokkal fényesebben látom az elkövetkező napokat, s mondhatni, hogy bátrabban is állok ehhez az egészhez. Ha egyedül lennék, mármint úgy, hogy figyelmen kívül hagynék mindenkit, akkor a saját biztonságomra is kevesebb figyelmet fordítanék. Viszont így, hogy te is itt vagy, ez sokkal jobban felértékelődik..
*Nem igazán tudja a férfi, hogy mi lelte, miért mondogatja e szavakat, hiszen még saját magán is meglepődik olykor, mivel az érzelemkimutatás mindig is messze állt tőle. Inkább csak jól odamondta mindenkinek a véleményét, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi volt. Sosem hatották meg a szép szavak, sosem volt olyan gyenge, hogy egy szép külsőnek ne tudna ellenállni, sőt, a cafkáktól egyenesen hányingere volt mindig is, nem véletlenül volt neki annyira ellenszenves Hayra, hiszen külsőre Log egyből a szajha jelzőt tudta volna ráaggatni..*
- Ki tudja, ebben a kastélyban nem lepődnék meg azon, ha hirtelen elnyelne valakit a föld.. *szorosan magához húzza* Csak féltelek.. *ekkor egy kis szünetet tart, majd zavartan beszélni kezd* Ezek az érzések számomra újak, mert eddig nem hogy mást, de magamat se igazán féltettem. Sosem aggódtam semmiért és senkiért, számomra múlandó az emberi élet, sosem rázott meg senkinek a halála, vagy hirtelen eltűnése. Mostanáig..
*Utolsó szavánál zavartan köhint egyet, majd megigazítja ingét, s megindulnak lefelé az ebédlőbe. Amint helyet foglalt a hölgyemény, Logral is kihúz mellette egy széket, s ő is leül. Pár percig csak nézegeti a kínálatot, de végül pár szelet szalonnánál, két darab tojásnál, kenyérnél, s valami mártásnál állapodik meg, ezeknek a keveréke pedig tökéletes egy reggelihez! Mivel nem mondható hatalmas alkoholkedvelőnek, ezért a falatokat sem borral öblíti le, hanem körtés ízesítésű teával, ami pár csepp rummal meg van bolondítva.*
- Hát, estig valahogy el kell ütni az időt, így talán most világosban is kicsit körülnézhetnénk. *lenyeli az utolsó falatot* Persze, most mellőzük a sötét helyeket!
*Mosolyodik el viccelődve, majd miután lehúzza az utolsó korty teát, maguk elé rak két kisebb poharat, amikbe pár korty vörösbort tölt, s az egyiket odanyújtja Kelteriának.*
- Igyunk arra, hogy ezt a mai napot az esti bállal együtt remekül fogjuk eltölteni! S ami a legfontosabb.. Együtt..
*Azzal a magasba emeli poharát, s ha a hölgy elfogadta az italt, akkor koccint vele egyet. Bár miután lehúzza a bort, egy enyhe fintor ül ki arcára, minek hatására el is vigyorodik.*
- Sose szerettem igazán az alkoholt, inkább csak a hangulat miatt jó!
*Amint befejezi mondatát, ott terem mellettük a barátságosabbik inas, aki kissé zavartan, de mosollyal az arcán szól hozzájuk.*
- Hölgyem és Uram, ha van kedvük, látogassák meg a kastély szebb helyeit! Kint ott a szoborkert, a park, vagy a kis tó, itt bent pedig nyugodtan olvasgathatnak a könyvtárban, vagy vehetnek egy kellemes fürdőt! *Logral csak bólint egyet, majd miután elment az inas, visszafordul Kelteriához*
- Mit szólnál, ha a bál előtt meglátogatnánk azt a fürdőt? Kicsit rápihenünk a táncra! *kacsint sejtelmesen* Addig pedig akár körbe is sétálhatnánk a kastélyt! Mi lenne, ha kezdenénk azzal a tóval? Kíváncsi vagyok rá!
*Ha a hölgyemény beleegyezik, akkor a férfi felkel helyéről, betolja székét, s indulhatnak is a kijárat felé. Kilépve a vaskos ajtón, egy kellemes, meleg fuvallat köszönti őket, ami a kissé hűvös levegőt felvidítja. Log újra nyújtja karját a hölgynek, s miután megindulnak, bele is kezd a beszélgetésbe.*
- Na és mondd csak, merre vitt téged a Sors? A vándorélet miatt biztos rengeteg helyen megfordultál már! Vagy esetleg van olyan pont, ahova mindig visszatérsz? Esetleg egy kis erdei kunyhó, vagy város, vagy csak egy egyszerű tisztás az erdőben, ahol sok vadat lehet találni?
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-07 20:30:48
Üzenet elküldve: 2013-09-07 20:30:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*A férfi a kapott válasz hatására a remélt megnyugvás helyett inkább még jobban kétségbe esik.*
- Én nem úgy... szóval... nem kell elmondja, én csak... *végül lehorgasztja a fejét, mert maga sem tudna kifogást találni erre a helyzetre, mindössze már alaposan megbánta, hogy egyáltalán feltette a kérdést. Meg azért a 'nem kell elmondja' részt ő maga sem gondolta, hiszen még akkor is nyugodtabb lenne ennél, ha a nő kibökte volna, hogy ő vadászta le a másik ötöt (hatot?). Akkor legalább legalább tudná, hogy halál vár rá, de így kétségek között hánykolódik. Persze a görcsös tudatlanságot talán könnyen megoldhatná még egy kis faggatózással, aztán magára vessen, ha ez az életébe kerül. Itt azért megjelenik az életösztöne is, tehát ha nem is érzi, a kétségek közt való hánykolódás sem utolsó dolog. Mivel elméje még kicsit egy gyerekéhez hasonló, tele vak foltokkal és kérdésekkel, így igencsak könnyű benne mély nyomot hagyni. És most egyszer s mindenkorra keletkezett benne egy ilyen mély nyom, amely emlékeztetni fogja arra: soha de soha ne firtassa, hogy kicsoda a nő. Saját érdekében.
Majd persze jönnek a további hírek, amelyek félelemmel tölthetik el a szívét. Mintha ez így lenne eltervezve, hogy egy pillanatnyi ideje se legyen nyugtató szavakat kitalálni magának, hanem rettegjen csak tovább. Tőrbe csalták őket egy bál ürügyén, és most senkiben nem bízhatnak. Erre azért felemeli a szemeit, melyekkel eddig a félresikerült magyarázkodás óta a földet bámulta. Egy dolog szöget üt a fejében, egy újabb kérdés. Habár a múltkorit megbánta, úgy érzi, ez még talán nem számít faggatózásnak a személyével kapcsolatban. Legalábbis reméli...*
- Benned azért megbízhatok, ugye? *nyitja nagyra a szemeit, és reménykedik, hogy legalább egyvalakitől nem kell tartania (amíg nem kérdezősködik túl sokat). Bár igazából Rath sem tudja, mire számít, hiszen igazából ha most a nő azt mondaná, hogy nem, az se változtatna semmin. Benne már így is úgy is bízik, hiszen megmentette, átjuttatta az ajtón, amire egyedül nem lett volna képes. Végül hát a késsel a kezében arra kényszerül, hogy elsőként lépjen ki az ismeretlenbe. Sokáig azt hitte, hogy nincs semmi, ami ráveheti erre, de jelenleg már tart annyira a nőtől, hogy ne merje megkérdőjelezni azt, amit mond. Szóval szépen engedelmesen elhagyja a szobát, miközben görcsösen markolja a kést, viszont ahogy kiért, lecövekel, és egy lépést sem tesz többet. Várja, hogy megmentője befejezze a munkálatokat az ajtóval, és vagy elinduljon, hogy Rath követhesse, vagy újra előreküldje. Vagyis magától egy árva lépést sem mer tenni.*
*A férfi a kapott válasz hatására a remélt megnyugvás helyett inkább még jobban kétségbe esik.*
- Én nem úgy... szóval... nem kell elmondja, én csak... *végül lehorgasztja a fejét, mert maga sem tudna kifogást találni erre a helyzetre, mindössze már alaposan megbánta, hogy egyáltalán feltette a kérdést. Meg azért a 'nem kell elmondja' részt ő maga sem gondolta, hiszen még akkor is nyugodtabb lenne ennél, ha a nő kibökte volna, hogy ő vadászta le a másik ötöt (hatot?). Akkor legalább legalább tudná, hogy halál vár rá, de így kétségek között hánykolódik. Persze a görcsös tudatlanságot talán könnyen megoldhatná még egy kis faggatózással, aztán magára vessen, ha ez az életébe kerül. Itt azért megjelenik az életösztöne is, tehát ha nem is érzi, a kétségek közt való hánykolódás sem utolsó dolog. Mivel elméje még kicsit egy gyerekéhez hasonló, tele vak foltokkal és kérdésekkel, így igencsak könnyű benne mély nyomot hagyni. És most egyszer s mindenkorra keletkezett benne egy ilyen mély nyom, amely emlékeztetni fogja arra: soha de soha ne firtassa, hogy kicsoda a nő. Saját érdekében.
Majd persze jönnek a további hírek, amelyek félelemmel tölthetik el a szívét. Mintha ez így lenne eltervezve, hogy egy pillanatnyi ideje se legyen nyugtató szavakat kitalálni magának, hanem rettegjen csak tovább. Tőrbe csalták őket egy bál ürügyén, és most senkiben nem bízhatnak. Erre azért felemeli a szemeit, melyekkel eddig a félresikerült magyarázkodás óta a földet bámulta. Egy dolog szöget üt a fejében, egy újabb kérdés. Habár a múltkorit megbánta, úgy érzi, ez még talán nem számít faggatózásnak a személyével kapcsolatban. Legalábbis reméli...*
- Benned azért megbízhatok, ugye? *nyitja nagyra a szemeit, és reménykedik, hogy legalább egyvalakitől nem kell tartania (amíg nem kérdezősködik túl sokat). Bár igazából Rath sem tudja, mire számít, hiszen igazából ha most a nő azt mondaná, hogy nem, az se változtatna semmin. Benne már így is úgy is bízik, hiszen megmentette, átjuttatta az ajtón, amire egyedül nem lett volna képes. Végül hát a késsel a kezében arra kényszerül, hogy elsőként lépjen ki az ismeretlenbe. Sokáig azt hitte, hogy nincs semmi, ami ráveheti erre, de jelenleg már tart annyira a nőtől, hogy ne merje megkérdőjelezni azt, amit mond. Szóval szépen engedelmesen elhagyja a szobát, miközben görcsösen markolja a kést, viszont ahogy kiért, lecövekel, és egy lépést sem tesz többet. Várja, hogy megmentője befejezze a munkálatokat az ajtóval, és vagy elinduljon, hogy Rath követhesse, vagy újra előreküldje. Vagyis magától egy árva lépést sem mer tenni.*
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-07 09:02:05
Üzenet elküldve: 2013-09-07 09:02:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Csak nézi, nézi, ahogy a varázstudó integet maga előtt, majd felsóhajt.*
~Azt hiszem, azt a lehetőséget kihúzom a listából, hogy majd ő véd meg... De még így is marad kettő.~
*A kérdésre elmosolyodik, hiszen úgy érzi, végre visszatér a szerencséje. A férfiról lerí, hogy fél, tehát... Ugyan mi is lenne ő, ha ezt nem használná ki?*
- Nos... Ne akarja tudni, ki vagyok. Mindkettőnk jobban jár, higgye el.
*Villant még egy sejtelmes mosolyt is, hogy taszítson még egyet a félelmet a rettegéstől elválasztó vékony mezsgyén egyensúlyozó férfin. Rendkívül aljas és erős húzásnak tartja a másik fantáziáját, annak emberi egyszerűségénél fogva arra vezetni, hogy ő valójában valami... gyilkos bérenc. Vagy hasonló. Annyira nem is lényeges, a férfi mire tippel az intelem hatására. A lényeg, hogy tartson tőle annyira, hogy ne faggatózzon tovább kilétével kapcsolatban.*
~Már-már kezdtem azt hinni, ez most kihívás lesz, erre tessék, csalódnom kell...~
- Nem tudom, kiféle támadhatott meg. Csak azt, hogy aljas húzás volt egy 'bál' miatt idecsalni minket, hogy aztán támadók fogadjanak. Csak azt tudom, hogy nem vagyunk itt jó helyen és hogy senkiben sem bízhatunk meg.
*Sulykolja a férfibe még mindig saját pánikkeltő gondolatait. Ami azt illeti, nem is hazudik nagyot, hiszen a támadás és létszámuk elapadása valós gond.*
~Gond? Hát attól függ, honnan nézzük. Nekem pont megfelel.~
*Rather eleinte nem akarja elhagyni a szobát, majd meggondolja magát. Kezében a késsel igen mókásan fest Rahil számára, már csak azért is, mert fogalma sincsen, hogy bánhat a férfi a késsel. Igazából nem nézné ki belőle, hogy akár csak egy cipót is olyan ügyesen vágna fel, hogy ne sebezze meg magát közben. Mindezt egybevéve igen, valóban viccesnek tartja, mennyire bízik a másik abban, amit ő hazudott neki.*
~Buta, buta emberek!~
*Már nyílik is az ajtó, hogy kilépjenek a folyosóra. Rathert nemes egyszerűséggel előre engedi. Ő maga hátramarad, hogy a köpenyt az ajtó alá gyűrve kitámassza azt. Magához veszi fegyverét is, s csak ez után lép maga is a folyosóra. Arcára visszafogott félmosoly ül, ahogy elmerül az elkövetkező történéseket boncolgató gondolatok hullámai közt ismét.
Csatára készül. Végre igazi komoly harcra.*
*Csak nézi, nézi, ahogy a varázstudó integet maga előtt, majd felsóhajt.*
~Azt hiszem, azt a lehetőséget kihúzom a listából, hogy majd ő véd meg... De még így is marad kettő.~
*A kérdésre elmosolyodik, hiszen úgy érzi, végre visszatér a szerencséje. A férfiról lerí, hogy fél, tehát... Ugyan mi is lenne ő, ha ezt nem használná ki?*
- Nos... Ne akarja tudni, ki vagyok. Mindkettőnk jobban jár, higgye el.
*Villant még egy sejtelmes mosolyt is, hogy taszítson még egyet a félelmet a rettegéstől elválasztó vékony mezsgyén egyensúlyozó férfin. Rendkívül aljas és erős húzásnak tartja a másik fantáziáját, annak emberi egyszerűségénél fogva arra vezetni, hogy ő valójában valami... gyilkos bérenc. Vagy hasonló. Annyira nem is lényeges, a férfi mire tippel az intelem hatására. A lényeg, hogy tartson tőle annyira, hogy ne faggatózzon tovább kilétével kapcsolatban.*
~Már-már kezdtem azt hinni, ez most kihívás lesz, erre tessék, csalódnom kell...~
- Nem tudom, kiféle támadhatott meg. Csak azt, hogy aljas húzás volt egy 'bál' miatt idecsalni minket, hogy aztán támadók fogadjanak. Csak azt tudom, hogy nem vagyunk itt jó helyen és hogy senkiben sem bízhatunk meg.
*Sulykolja a férfibe még mindig saját pánikkeltő gondolatait. Ami azt illeti, nem is hazudik nagyot, hiszen a támadás és létszámuk elapadása valós gond.*
~Gond? Hát attól függ, honnan nézzük. Nekem pont megfelel.~
*Rather eleinte nem akarja elhagyni a szobát, majd meggondolja magát. Kezében a késsel igen mókásan fest Rahil számára, már csak azért is, mert fogalma sincsen, hogy bánhat a férfi a késsel. Igazából nem nézné ki belőle, hogy akár csak egy cipót is olyan ügyesen vágna fel, hogy ne sebezze meg magát közben. Mindezt egybevéve igen, valóban viccesnek tartja, mennyire bízik a másik abban, amit ő hazudott neki.*
~Buta, buta emberek!~
*Már nyílik is az ajtó, hogy kilépjenek a folyosóra. Rathert nemes egyszerűséggel előre engedi. Ő maga hátramarad, hogy a köpenyt az ajtó alá gyűrve kitámassza azt. Magához veszi fegyverét is, s csak ez után lép maga is a folyosóra. Arcára visszafogott félmosoly ül, ahogy elmerül az elkövetkező történéseket boncolgató gondolatok hullámai közt ismét.
Csatára készül. Végre igazi komoly harcra.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-06 20:27:20
Üzenet elküldve: 2013-09-06 20:27:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*A válaszára Log halkan válaszol, és egy pillanatra eltűnik az arcáról a mosoly. Persze Kelteria éppen akkor nem nézett oda és így ezt nem látta.*
- Még csak az kéne, hogy megőrüljünk. Reménykedni meg muszáj, mert a remény hal meg utoljára.
*Maga se tudja miért mondta ezeket, de úgy érezte ezek most megfelelnek, a helyzetnek. Mikor a férfi a második megszólalására válaszol, szélesen elmosolyodik, jól esik neki, hogy Log kedveli a társaságát, vele nem gyakran történt ilyen, tekintve, hogy még mikor társaságban volt akkor se beszéltek vele szinte semmit. Log halk édesgető szavait követően szinte rögtön elnyomja az álom. Nem szokott mozgolódni este, de most talán a furcsa álmok miatt forgolódott, Log pedig mindig követte és magához ölelte. Reggel, miután felkelt és kizsörtölődte magát, a nap fényében veszi szemügyre a férfit. Mikor szólongatta nem kelt fel, viszont, mikor megcsókolta egy halk nyögés után kinyitja a szemeit.*
- Jó reggelt! Igen, viszonylag..*elmosolyodik, miközben válaszol a férfinek, s közben feláll és nyújtózik egy kicsit* Hallottam őket nagyon szépen énekelnek. Nekem is határozottan jobb a kedvem, így a komor hangulat nélkül.
*Miközben ezeket mondja, a férfi már magához öleli és hosszú másodpercekig nem is engedi el. Amit a hölgy egy kicsit se bán, nagyon is élvezi, hogy a férfi még mindig örül neki, hogy ő ott van vele. Az arcára kapott csókot pedig ő is viszonozza, s csak utána válaszol.*
- Hol máshol lettem volna? Szó nélkül nem hagynálak itt. Akkor pedig sietek vissza.
*Mondja egy kedves pillantás társaságában, majd átmegy a szobájába. Miután felöltözött az ablak felé pillant, mivel világos van, kinéz rajta, hátha van ott is valami látnivaló. Egy tavat lát, ami rögtön meg is tetszik neki.*
~Ha lesz időm, biztos meg fogom nézni közelebbről. Rég láttam már tavat.~
*Gondolja magában egy halk kuncogás kíséretében, majd lassan nem sietve megy vissza Log szobájához. Végig néz a férfin, a rendbe tett haján, a kigombolt ingjén, a fekete vászon nadrágján és a fekete csizmáján, tekintetében pedig a csodálat tükröződik.*
~Hogyan tud ennyire tetszeni egy férfi?? Érdekel is, ahogy mondta meg kell próbálnunk élvezni a helyzetet. Így nem lesz nehéz.~
*Gondolja magában, miközben végig nézi a férfit. Majd Log magához öleli, ez már meg se lepi, egyszerűen csak örül neki. Viszont, mikor párszor megcsókolja, a nyakát mosolya szélesebbre szökik.*
- Őszintén köszönöm! *kicsit elpirul, majd egy mély levegő vétel után belekarol a férfi kezébe* Igen, indulhatunk Uram!
*Nevet egyet és mosolyogva lépked a férfi mellett. Mikor leérnek, az inas furcsa hírekkel üdvözli őket, amikre lehet, hogy számíthatott volna, de tiszta fejjel, egy új napon, ez kicsit hirtelen jött neki.*
~Ezek párasával akarnak minket kidobni innen? Talán pont mi leszünk a következők.. Vagy innentől egyesével fognak kidobni, akkor viszont az is lehet, hogy én.. Nem ilyenre nem is gondolok. Boldognak kell lennem, hisz az aggodalmon kívül nincs okom rá, hogy ne legyen felhőtlen az örömöm.~
*Meg se szólal, csak egy bólintással közli, hogy felfogta, amit az inas mondott, bár szemében egy kicsi megvetést is fel lehet lelni, hiszen csak be vannak zárva, ha úgy vesszük. Majd Log-ra pillant, aki még mindig mosolyog, ennek hála teljesen megnyugszik. Mikor meglátja, az asztalt kicsit kitátja a száját. Még sose látott ennyi ételt egy helyen. Az illatok sokasága teljesen elkápráztatja. Csak akkor ocsúdik, fel mikor Log megszólítja.*
- Köszönöm..
*Azzal leül, nem tudja, bővebben kifejteni mit gondol. Nem győzi forgatni a fejét, és választani, hogy melyik ételt kóstolja meg. A végén már alig mer bármihez is hozzá nyúlni elég volt a látvány ahhoz, hogy jól lakjon. Legvégül éppen hogy csak eszik valamicskét. Majd hátra dől a széken és fúj egyet.*
- Azt hiszem, tele vagyok.. *rápillant az ételekre* Igen határozottan tele vagyok, még a látványa is sok az ételnek.
*Mondja végül már mosolyogva nézve a férfira. Most viszont felmerül a kérdés: „Mi lesz most?”. Kelteria ennek a gondolatnak a hatására kicsit komoly arcot vág, majd felpillant. Nem tudja, hogy mit fog reagálni a hallgatója a kérdésre, de muszáj feltennie, mivel gondolja, hogy nem csak az ő gondolataiban van jelen ez a kérdés.*
- És most mihez fogunk kezdeni?
A hozzászólás írója (Kelteria Milert) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.06 20:27:34
*A válaszára Log halkan válaszol, és egy pillanatra eltűnik az arcáról a mosoly. Persze Kelteria éppen akkor nem nézett oda és így ezt nem látta.*
- Még csak az kéne, hogy megőrüljünk. Reménykedni meg muszáj, mert a remény hal meg utoljára.
*Maga se tudja miért mondta ezeket, de úgy érezte ezek most megfelelnek, a helyzetnek. Mikor a férfi a második megszólalására válaszol, szélesen elmosolyodik, jól esik neki, hogy Log kedveli a társaságát, vele nem gyakran történt ilyen, tekintve, hogy még mikor társaságban volt akkor se beszéltek vele szinte semmit. Log halk édesgető szavait követően szinte rögtön elnyomja az álom. Nem szokott mozgolódni este, de most talán a furcsa álmok miatt forgolódott, Log pedig mindig követte és magához ölelte. Reggel, miután felkelt és kizsörtölődte magát, a nap fényében veszi szemügyre a férfit. Mikor szólongatta nem kelt fel, viszont, mikor megcsókolta egy halk nyögés után kinyitja a szemeit.*
- Jó reggelt! Igen, viszonylag..*elmosolyodik, miközben válaszol a férfinek, s közben feláll és nyújtózik egy kicsit* Hallottam őket nagyon szépen énekelnek. Nekem is határozottan jobb a kedvem, így a komor hangulat nélkül.
*Miközben ezeket mondja, a férfi már magához öleli és hosszú másodpercekig nem is engedi el. Amit a hölgy egy kicsit se bán, nagyon is élvezi, hogy a férfi még mindig örül neki, hogy ő ott van vele. Az arcára kapott csókot pedig ő is viszonozza, s csak utána válaszol.*
- Hol máshol lettem volna? Szó nélkül nem hagynálak itt. Akkor pedig sietek vissza.
*Mondja egy kedves pillantás társaságában, majd átmegy a szobájába. Miután felöltözött az ablak felé pillant, mivel világos van, kinéz rajta, hátha van ott is valami látnivaló. Egy tavat lát, ami rögtön meg is tetszik neki.*
~Ha lesz időm, biztos meg fogom nézni közelebbről. Rég láttam már tavat.~
*Gondolja magában egy halk kuncogás kíséretében, majd lassan nem sietve megy vissza Log szobájához. Végig néz a férfin, a rendbe tett haján, a kigombolt ingjén, a fekete vászon nadrágján és a fekete csizmáján, tekintetében pedig a csodálat tükröződik.*
~Hogyan tud ennyire tetszeni egy férfi?? Érdekel is, ahogy mondta meg kell próbálnunk élvezni a helyzetet. Így nem lesz nehéz.~
*Gondolja magában, miközben végig nézi a férfit. Majd Log magához öleli, ez már meg se lepi, egyszerűen csak örül neki. Viszont, mikor párszor megcsókolja, a nyakát mosolya szélesebbre szökik.*
- Őszintén köszönöm! *kicsit elpirul, majd egy mély levegő vétel után belekarol a férfi kezébe* Igen, indulhatunk Uram!
*Nevet egyet és mosolyogva lépked a férfi mellett. Mikor leérnek, az inas furcsa hírekkel üdvözli őket, amikre lehet, hogy számíthatott volna, de tiszta fejjel, egy új napon, ez kicsit hirtelen jött neki.*
~Ezek párasával akarnak minket kidobni innen? Talán pont mi leszünk a következők.. Vagy innentől egyesével fognak kidobni, akkor viszont az is lehet, hogy én.. Nem ilyenre nem is gondolok. Boldognak kell lennem, hisz az aggodalmon kívül nincs okom rá, hogy ne legyen felhőtlen az örömöm.~
*Meg se szólal, csak egy bólintással közli, hogy felfogta, amit az inas mondott, bár szemében egy kicsi megvetést is fel lehet lelni, hiszen csak be vannak zárva, ha úgy vesszük. Majd Log-ra pillant, aki még mindig mosolyog, ennek hála teljesen megnyugszik. Mikor meglátja, az asztalt kicsit kitátja a száját. Még sose látott ennyi ételt egy helyen. Az illatok sokasága teljesen elkápráztatja. Csak akkor ocsúdik, fel mikor Log megszólítja.*
- Köszönöm..
*Azzal leül, nem tudja, bővebben kifejteni mit gondol. Nem győzi forgatni a fejét, és választani, hogy melyik ételt kóstolja meg. A végén már alig mer bármihez is hozzá nyúlni elég volt a látvány ahhoz, hogy jól lakjon. Legvégül éppen hogy csak eszik valamicskét. Majd hátra dől a széken és fúj egyet.*
- Azt hiszem, tele vagyok.. *rápillant az ételekre* Igen határozottan tele vagyok, még a látványa is sok az ételnek.
*Mondja végül már mosolyogva nézve a férfira. Most viszont felmerül a kérdés: „Mi lesz most?”. Kelteria ennek a gondolatnak a hatására kicsit komoly arcot vág, majd felpillant. Nem tudja, hogy mit fog reagálni a hallgatója a kérdésre, de muszáj feltennie, mivel gondolja, hogy nem csak az ő gondolataiban van jelen ez a kérdés.*
- És most mihez fogunk kezdeni?
A hozzászólás írója (Kelteria Milert) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.06 20:27:34
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-06 19:04:35
Üzenet elküldve: 2013-09-06 19:04:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
* A férfi kérdései helyénvalóak. Tényleg megfogta a karját valami és tényleg hagyta eltűnni Talán egy gyors mozdulattal utána kellet volna fordulnia és leszúrni, de valamiért nem tűnt veszélyesnek.
Rossz helyen van, erre akkor ébred rá igazából amikor a sejtelmes hang a fejük fölött megszólal majd alig pár pillanat és már csapódik is ki az ajtó. Az iménti vékony de erős kar mintha legalábbis a figyelmét próbálta volna felhívni arra, hogy a csend és torokszorító nyugalom nem tart már soká.
- Ez meg mi a... *kiált fel és lehet ezzel pont magára is vonja a lény figyelmét. Szerencsére vak a varázsló vérengző teremtménye de az erején ez nem változtatott, és még hozzáadódik a düh és reménytelenség ereje is.
Rodd amennyire csak tud megpróbál gyorsan reagálni. Ha már ő van a legközelebb és a kard is a kezében, egy gyors szúrást próbál a lény oldalába bevinni majd egy lépést hátra ugrik, hogy kialakítson egy elfogadható távolságot.
Óvatos, már amennyire képes az lenni egy megvakult cséphadaróval szemben. Nem akar kiszaladni a támadási köréből de jó volna a karmok útjából kikerülni. Ha sikerül Roddnak ez a lényeges manőver, úgy dönt egy második vágást is megpróbál méghozzá a lény egyik mancsát próbálja a csuklójánál megsebesíteni.
Már csak arra lenne kíváncsi vajon hány szörnyet alkotott a jó öreg? Hánnyal kell megbirkózniuk, és azt sem volna haszontalan ismeret, hogy hányan vannak az ő oldalukon a megalkotott lények közül.*
// Második rész: Egy kastély //
* A férfi kérdései helyénvalóak. Tényleg megfogta a karját valami és tényleg hagyta eltűnni Talán egy gyors mozdulattal utána kellet volna fordulnia és leszúrni, de valamiért nem tűnt veszélyesnek.
Rossz helyen van, erre akkor ébred rá igazából amikor a sejtelmes hang a fejük fölött megszólal majd alig pár pillanat és már csapódik is ki az ajtó. Az iménti vékony de erős kar mintha legalábbis a figyelmét próbálta volna felhívni arra, hogy a csend és torokszorító nyugalom nem tart már soká.
- Ez meg mi a... *kiált fel és lehet ezzel pont magára is vonja a lény figyelmét. Szerencsére vak a varázsló vérengző teremtménye de az erején ez nem változtatott, és még hozzáadódik a düh és reménytelenség ereje is.
Rodd amennyire csak tud megpróbál gyorsan reagálni. Ha már ő van a legközelebb és a kard is a kezében, egy gyors szúrást próbál a lény oldalába bevinni majd egy lépést hátra ugrik, hogy kialakítson egy elfogadható távolságot.
Óvatos, már amennyire képes az lenni egy megvakult cséphadaróval szemben. Nem akar kiszaladni a támadási köréből de jó volna a karmok útjából kikerülni. Ha sikerül Roddnak ez a lényeges manőver, úgy dönt egy második vágást is megpróbál méghozzá a lény egyik mancsát próbálja a csuklójánál megsebesíteni.
Már csak arra lenne kíváncsi vajon hány szörnyet alkotott a jó öreg? Hánnyal kell megbirkózniuk, és azt sem volna haszontalan ismeret, hogy hányan vannak az ő oldalukon a megalkotott lények közül.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-06 16:45:06
Üzenet elküldve: 2013-09-06 16:45:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
//Rahil Asri Yalaedil//
*A férfi figyelmesen hallgatja a válaszokat, ha már végre sikerül azokat kicsikarnia a vörös hajú nőből. A névre csak megingatja a fejét, majd megjegyzi:*
- Hosszú... legyen csak Rath, azt legalább meg tudom jegyezni *habár ismerős neki a név, elvégre a sajátja, de nem bízik abban, hogy az egészet képes lenne memorizálni. A névmemóriáján nem javított az amnézia sem, mondjuk érdekes is lett volna. Remélte, hogy a neve hallatán majd szépen minden eszébe jut, azonban semmi... a név egy egészen picit ismerős, és ennyi. Igazán csalódottá válik, de aztán újra felcsillannak a szemei amikor meghallja, hogy ő mágus:*
- Szóval mágus vagyok? És... tudok varázsolni? *kezeivel hadonászni kezd, mintha azt várná, hogy majd történik valami. Illetve azt is várja, azonban hiába, mivel nem történik semmi. Ez eléggé elkeseríti... egy csalódássorozatként éli meg ezt a dolgot. Ahányszor valami miatt jobb kedve lesz, mindig közbejön valami, ami azonnal tönkre is teszi a jó hangulatát. Azonban nem adja fel a reményt, a jó késhasználat hallatán végigtapogatja ruháját, hátha valahol most is el van rejtve neki néhány éles fegyvere, amelyek csak arra várnak, hogy egy olyan hozzáértő ember forgassa őket, mint Rath. Azonban nem talál semmit. Nyilván a saját szobájában vannak elrejtve, ahogy minden kifinomult harcosnak.*
- Bál? *kérdezi nagy szemekkel* Egy igazi bál? Ahol táncolnak, meg néhányan hangszeren játszanak, hogy legyen zene? *azonban az öröm helyett gyorsan megjelenik arcán a félelem. Rájuk támadtak? Miért? Ki tenne ilyet? Ki támadt rájuk? Ezernyi kérdés jelenik meg az elméjében, és a legjobban az bosszantja, hogy ezek döntő többségét neki is meg kéne tudnia válaszolni.*
- Nyo... nyolcan? És már csak hárman, vagy... vagy ketten vagyunk? Ez.. *elakad a szava. Nagy levegőket vesz, és próbál újra megszólalni* Szóval... mindenkit... mindenkit... *nem tudja kinyögni a szót, szóval inkább kezeibe temeti az arcát, mintha ettől kizárhatná a világot, és egy pillanatra biztonságban érezhetné magát. Közben hallja a további kétségbeejtő szavakat. Ő mindössze ezt az egy szobát ismeri, ez a szoba az ő fejében szinte már fogalomként van jelen, mint a biztonság rokonértelmű megfelelője. És akkor a nő azt mondja, hogy lehet, ez a szoba sem biztonságos? Akkor mi biztonságos? Kint egy egész, ismeretlen világ terül el, mely nem rejt mást, csak halált? Rath erre a gondolatra csak mereven bámul maga elé, mintha egyszerűen csak nem akarná elhinni. Fél... retteg... de elszánja magát egy utolsó kérdésre, amelyet egészen eddig igyekezett kerülni, mert illetlenségnek érezte. De most, hogy szembesült helyzetével, már ezt érzi a legkisebb bajnak.*
- És... ki vagy te? *persze így kimondva újra nem hangzik túl kedvesen, hiszen nyilván régóta ismerik egymást. Rathnak fogalma sincs, ő hogyan fogadná, ha valaki, akit régóta ismer, egyszer csak megkérdezné tőle, hogy ki ő. Persze... jelenleg nincs senki, akit régóta ismer, és emlékezne a nevére, vagy a külsejére. Ezenkívül úgy látszik, a nő megértette a helyzetet, és igyekszik segíteni, ezért nyilván nem fog rá emiatt megharagudni.
Legnagyobb meglepetésére a nő elkezdi eltüntetni a szilánkokat, ezt még úgy sem feltételezte volna, hogy ki tudja milyen rég ismerik egymást. Úgy fest, valóban csupa kedvesség, Rath pedig áldja a szerencséjét, hogy pont vele akadt össze ebben a helyzetében. Ez a tény talán jobban megnyugtatja, mint az, hogy többé nincsenek üvegszilánkok. Lassan körbepillant, és boldogan törölgeti arcáról a verítéket a csuha ujjaival most, hogy nincs több szilánk. Persze most jön a következő trauma, amivel szembe kell néznie: a nő azt mondta, már nem biztonságos itt... tehát ki kell menni.*
- Nem akarok kimenni *nyögi elhaló hangon* de ha muszáj... *azzal ügyetlenül feltápászkodik. Először áll lábra az incidens óta. A kést megpillantva azonban kicsit megnyugszik, hiszen ha jól tud bánni vele, akkor nincs mitől tartania. Ettől függetlenül nincs az a pénz, amivel rá lehetne venni, hogy elsőként lépjen ki a szobából, tehát megvárja, amíg a vörös hajú nő kilép, és úgy követi oda, ahova amaz menni akar.*
//Rahil Asri Yalaedil//
*A férfi figyelmesen hallgatja a válaszokat, ha már végre sikerül azokat kicsikarnia a vörös hajú nőből. A névre csak megingatja a fejét, majd megjegyzi:*
- Hosszú... legyen csak Rath, azt legalább meg tudom jegyezni *habár ismerős neki a név, elvégre a sajátja, de nem bízik abban, hogy az egészet képes lenne memorizálni. A névmemóriáján nem javított az amnézia sem, mondjuk érdekes is lett volna. Remélte, hogy a neve hallatán majd szépen minden eszébe jut, azonban semmi... a név egy egészen picit ismerős, és ennyi. Igazán csalódottá válik, de aztán újra felcsillannak a szemei amikor meghallja, hogy ő mágus:*
- Szóval mágus vagyok? És... tudok varázsolni? *kezeivel hadonászni kezd, mintha azt várná, hogy majd történik valami. Illetve azt is várja, azonban hiába, mivel nem történik semmi. Ez eléggé elkeseríti... egy csalódássorozatként éli meg ezt a dolgot. Ahányszor valami miatt jobb kedve lesz, mindig közbejön valami, ami azonnal tönkre is teszi a jó hangulatát. Azonban nem adja fel a reményt, a jó késhasználat hallatán végigtapogatja ruháját, hátha valahol most is el van rejtve neki néhány éles fegyvere, amelyek csak arra várnak, hogy egy olyan hozzáértő ember forgassa őket, mint Rath. Azonban nem talál semmit. Nyilván a saját szobájában vannak elrejtve, ahogy minden kifinomult harcosnak.*
- Bál? *kérdezi nagy szemekkel* Egy igazi bál? Ahol táncolnak, meg néhányan hangszeren játszanak, hogy legyen zene? *azonban az öröm helyett gyorsan megjelenik arcán a félelem. Rájuk támadtak? Miért? Ki tenne ilyet? Ki támadt rájuk? Ezernyi kérdés jelenik meg az elméjében, és a legjobban az bosszantja, hogy ezek döntő többségét neki is meg kéne tudnia válaszolni.*
- Nyo... nyolcan? És már csak hárman, vagy... vagy ketten vagyunk? Ez.. *elakad a szava. Nagy levegőket vesz, és próbál újra megszólalni* Szóval... mindenkit... mindenkit... *nem tudja kinyögni a szót, szóval inkább kezeibe temeti az arcát, mintha ettől kizárhatná a világot, és egy pillanatra biztonságban érezhetné magát. Közben hallja a további kétségbeejtő szavakat. Ő mindössze ezt az egy szobát ismeri, ez a szoba az ő fejében szinte már fogalomként van jelen, mint a biztonság rokonértelmű megfelelője. És akkor a nő azt mondja, hogy lehet, ez a szoba sem biztonságos? Akkor mi biztonságos? Kint egy egész, ismeretlen világ terül el, mely nem rejt mást, csak halált? Rath erre a gondolatra csak mereven bámul maga elé, mintha egyszerűen csak nem akarná elhinni. Fél... retteg... de elszánja magát egy utolsó kérdésre, amelyet egészen eddig igyekezett kerülni, mert illetlenségnek érezte. De most, hogy szembesült helyzetével, már ezt érzi a legkisebb bajnak.*
- És... ki vagy te? *persze így kimondva újra nem hangzik túl kedvesen, hiszen nyilván régóta ismerik egymást. Rathnak fogalma sincs, ő hogyan fogadná, ha valaki, akit régóta ismer, egyszer csak megkérdezné tőle, hogy ki ő. Persze... jelenleg nincs senki, akit régóta ismer, és emlékezne a nevére, vagy a külsejére. Ezenkívül úgy látszik, a nő megértette a helyzetet, és igyekszik segíteni, ezért nyilván nem fog rá emiatt megharagudni.
Legnagyobb meglepetésére a nő elkezdi eltüntetni a szilánkokat, ezt még úgy sem feltételezte volna, hogy ki tudja milyen rég ismerik egymást. Úgy fest, valóban csupa kedvesség, Rath pedig áldja a szerencséjét, hogy pont vele akadt össze ebben a helyzetében. Ez a tény talán jobban megnyugtatja, mint az, hogy többé nincsenek üvegszilánkok. Lassan körbepillant, és boldogan törölgeti arcáról a verítéket a csuha ujjaival most, hogy nincs több szilánk. Persze most jön a következő trauma, amivel szembe kell néznie: a nő azt mondta, már nem biztonságos itt... tehát ki kell menni.*
- Nem akarok kimenni *nyögi elhaló hangon* de ha muszáj... *azzal ügyetlenül feltápászkodik. Először áll lábra az incidens óta. A kést megpillantva azonban kicsit megnyugszik, hiszen ha jól tud bánni vele, akkor nincs mitől tartania. Ettől függetlenül nincs az a pénz, amivel rá lehetne venni, hogy elsőként lépjen ki a szobából, tehát megvárja, amíg a vörös hajú nő kilép, és úgy követi oda, ahova amaz menni akar.*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-06 15:27:27
Üzenet elküldve: 2013-09-06 15:27:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// Lélekbörtön //
//Rather Kirshel//
*Nézi, ahogy a férfi feltápászkodik, s közben szúrós szemekkel pillant rá. Egyszeriben rá lesz dühös az egész helyzetért az inas és ahelyett, aki A.A-nak nevezi magát. Csak ennyire lenne kedve hirtelenjében levadászni, azonban ez az elképzelés csak egy fél pillanatig tart, míg eszébe nem jut egy még jobb ötlet.*
~Ez valóban nem ismer meg engem. És még azt sem tudja, ki ő maga...~
*A felismerés- és az ebből fakadó gondolatok miatt egy kárörvendőn kedves mosoly szalad át az arcán, így válaszol.*
- A neve Rather Kirshel. Valami...
*Elfintorodik, megvonja a vállát.*
- Valami varázsló-féle. Azt hiszem. De jól bánik a késekkel! Igen, ezt biztosan tudom állítani, mert láttam.
~Istenekre, milyen ártatlan lélek... Akár egy gyerek. Hmm... Pont megfelelő!~
*Ismét mosolyt ölt egy pillanatra.*
- Valamiféle bálba hívtak meg minket, de aztán... Ránk támadtak.
*Felveszi véres köpenyét a földről, hogy megmutassa Rathernek, amolyan bizonyítékként, s közben kérlelő, félős kislány módjára pillant rá.*
- Nyolcan jöttünk ide. Mi megúsztuk, talán még egyvalaki, egy nő van közülünk odakint, de... Igazából ebben sem lehetünk biztosak.
*Nem fejti ki jobban, utolsó mondat jelentésének megfejtését a férfi fantáziájára bízza. Tudja, hogy a következő gondolata az, hogy talán a nő is halott, tehát ketten maradtak. Tudja. Hiszen ilyenek ezek az egyszerű emberi gondolatmenetek...*
- Többet sajnos én sem tudok. Ahogy azt sem, meddig vagyunk itt még biztonságban, ebben a szobában, hiszen a kastély az övék... Talán ki kellene mennünk, hátha valahogy meg tudunk menekülni, vagy... nem tudom.
*Megingatja a fejét, mélyet sóhajt, mint aki valóban iszonyú tanácstalan. Ebből az állapotból csak a férfi hirtelen kifakadása zökkenti ki. Összevont szemöldökkel mered rá, ahogy az kúszva hátrál az ajtó felé, majd pillantása a szilánkok felé siklik, amikre kezd ráesni a sötétítők mellett beszivárgó napfény. Azonnal kapcsol, a szilánkokról meg a tükröződő felületekről mosolygó kivetülésekről aljas kis terveit szövövetve teljesen megfeledkezett. Mivel semmi kedve nincs neki sem azokat bámulni ismét, azonnal térdre veti magát a szilánkok közt, és a véres köpennyel -amit még mindig kezében tart- kezdi nagy lendülettel az ágy alá seperni a szilánkokat. Kedve szerint egyszerűen kitárná szárnyait, hogy azokkal, esetleg kissé felkavarva a levegőt, seperje el őket, de új tervéhez híven inkább továbbra is igyekszik titkolni valódi kilétét. A tükördarabok elseprése közben azonban beléhasít egy következő felismerés.*
~Erre mégis emlékezett? Hm... Jó nagy traumát jelenthet ez. Tehát adott egy ártatlan lélek, aki retteg? Ennél tökéletesebb valóban nem lehetne!~
*Ha sikerül a tükördarabok nagyját eltüntetnie, következő lépése -egyben tervének egyik lépése is-, hogy az ablakhoz sétál, elhúzza a sötétítőket, majd szélesre tárja az ablakot, ütközésig. Semmi más nem célja ezzel, mint lehetséges menekülési útvonal gyártása.
Közben persze alaposan megnézi magának az elé táruló látványt, a kinti világot, ami előző éjjel fogadta. Elengedhetetlen mozzanata ez is a tervnek: a 'terepszemle'.
Ha Rather úgy dönt, hogy hagyják el a szobát, még indulás előtt a kezébe nyomja azt a kést, amit előző nap kapott a vacsorához.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.06 15:31:10
//Rather Kirshel//
*Nézi, ahogy a férfi feltápászkodik, s közben szúrós szemekkel pillant rá. Egyszeriben rá lesz dühös az egész helyzetért az inas és ahelyett, aki A.A-nak nevezi magát. Csak ennyire lenne kedve hirtelenjében levadászni, azonban ez az elképzelés csak egy fél pillanatig tart, míg eszébe nem jut egy még jobb ötlet.*
~Ez valóban nem ismer meg engem. És még azt sem tudja, ki ő maga...~
*A felismerés- és az ebből fakadó gondolatok miatt egy kárörvendőn kedves mosoly szalad át az arcán, így válaszol.*
- A neve Rather Kirshel. Valami...
*Elfintorodik, megvonja a vállát.*
- Valami varázsló-féle. Azt hiszem. De jól bánik a késekkel! Igen, ezt biztosan tudom állítani, mert láttam.
~Istenekre, milyen ártatlan lélek... Akár egy gyerek. Hmm... Pont megfelelő!~
*Ismét mosolyt ölt egy pillanatra.*
- Valamiféle bálba hívtak meg minket, de aztán... Ránk támadtak.
*Felveszi véres köpenyét a földről, hogy megmutassa Rathernek, amolyan bizonyítékként, s közben kérlelő, félős kislány módjára pillant rá.*
- Nyolcan jöttünk ide. Mi megúsztuk, talán még egyvalaki, egy nő van közülünk odakint, de... Igazából ebben sem lehetünk biztosak.
*Nem fejti ki jobban, utolsó mondat jelentésének megfejtését a férfi fantáziájára bízza. Tudja, hogy a következő gondolata az, hogy talán a nő is halott, tehát ketten maradtak. Tudja. Hiszen ilyenek ezek az egyszerű emberi gondolatmenetek...*
- Többet sajnos én sem tudok. Ahogy azt sem, meddig vagyunk itt még biztonságban, ebben a szobában, hiszen a kastély az övék... Talán ki kellene mennünk, hátha valahogy meg tudunk menekülni, vagy... nem tudom.
*Megingatja a fejét, mélyet sóhajt, mint aki valóban iszonyú tanácstalan. Ebből az állapotból csak a férfi hirtelen kifakadása zökkenti ki. Összevont szemöldökkel mered rá, ahogy az kúszva hátrál az ajtó felé, majd pillantása a szilánkok felé siklik, amikre kezd ráesni a sötétítők mellett beszivárgó napfény. Azonnal kapcsol, a szilánkokról meg a tükröződő felületekről mosolygó kivetülésekről aljas kis terveit szövövetve teljesen megfeledkezett. Mivel semmi kedve nincs neki sem azokat bámulni ismét, azonnal térdre veti magát a szilánkok közt, és a véres köpennyel -amit még mindig kezében tart- kezdi nagy lendülettel az ágy alá seperni a szilánkokat. Kedve szerint egyszerűen kitárná szárnyait, hogy azokkal, esetleg kissé felkavarva a levegőt, seperje el őket, de új tervéhez híven inkább továbbra is igyekszik titkolni valódi kilétét. A tükördarabok elseprése közben azonban beléhasít egy következő felismerés.*
~Erre mégis emlékezett? Hm... Jó nagy traumát jelenthet ez. Tehát adott egy ártatlan lélek, aki retteg? Ennél tökéletesebb valóban nem lehetne!~
*Ha sikerül a tükördarabok nagyját eltüntetnie, következő lépése -egyben tervének egyik lépése is-, hogy az ablakhoz sétál, elhúzza a sötétítőket, majd szélesre tárja az ablakot, ütközésig. Semmi más nem célja ezzel, mint lehetséges menekülési útvonal gyártása.
Közben persze alaposan megnézi magának az elé táruló látványt, a kinti világot, ami előző éjjel fogadta. Elengedhetetlen mozzanata ez is a tervnek: a 'terepszemle'.
Ha Rather úgy dönt, hogy hagyják el a szobát, még indulás előtt a kezébe nyomja azt a kést, amit előző nap kapott a vacsorához.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.06 15:31:10
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-04 21:30:49
Üzenet elküldve: 2013-09-04 21:30:49
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
// Mindenki //
*A förtelmes, nyomasztó, elmeborzoló éjszaka után szokatlan módon igen kellemes reggel köszönt a kastélyra. A fehér bársonyfüggönyöket lágyan borzolja a szellő, a madarak vidáman csicseregnek a környező fákon, s a napsugarak is finoman tűzik meg a kőépület keleti oldalát. Log szobája - ahol jelenleg Kelteria is tartózkodik - és Rahil szobája - ahol pedig Rather - ugyanazon az oldalon helyezkedik el, így a kilátás is hasonló. A tegnapi sötétség miatt lehetetlen volt bármit is látni az erkélyekről, emellett a kaputól a bejáratig vezető úton sem biztos, hogy észrevették a táj szépségeit, viszont most a lágy napsütésben csodás látvány tárulhat a szemük elé! Ha kisétálnak az erkélyre és lepillantanak, akkor szemben láthatják messze a vaskos vaskaput a láncokkal, mellette pedig a hatalmas, kőből épült falat, melyen láthatóan tényleg nem tudnak áttörni a lények! Balra láthatják a gyönyörű kis szoborparkot az ősöreg fákkal, melyeket már évek óta kísért a borostyán szoros ölelése! Emberalakokat, állatokat, szintén szürrealisztikus jeleneteket örökítenek meg a kőbálványok, melyek így egy szépséges misztikus köntösbe bújtatják a szoborkertet! Ha jobb oldalra tekintenek, akkor észrevehetik azt szokatlan, ódon szökőkutat, ahol még mindig hevesen köpi a vizet három, vaskos szarvakkal borított démonfej. A kút néhol repedezett, s az alja, melyben a víz tornyosul, erősen zöldes, algás. Körülötte apró, sárgás, fehéres kavicsokkal van kiszórva a tér kör alakban, melynek oldalain barna, szépen megmunkált padok pihennek. Közöttük néhol szép virágokat is fel lehet fedezni, bár láthatóan a tegnap esti vihar miatt nem tudnak teljes pompájukban tündökölni. Ha a kastély mögé sétálnak esetleg, akkor egy kisebb tóval találhatják szemben magukat, melynek a közepén egy kis sötétlila kupolával fedett építmény található, melyben kör alakban márványpadok díszelegnek. Ehhez pedig csónakkal lehet eljutni, mely a tó szélén lebeg a víz tetején.
A tegnap esti bezárt ajtók nagy része még mindig ugyanolyan állapotban van, pár ugyanakkor feltárul előttük a lenti szinten. Ha a bejárattól nézzük, akkor a jobbra levő teremben terítették meg az asztalt, melyen szinte minden olyan étket megtalálhatnak, amit jelenleg kívánnak - még alig átsült húst is! Kancsókban, üvegekben borok, üdítők, teák, és víz is van az ezüstös terítővel díszített asztalon! A kopogás, ébresztő után fél óra múlva már több szolgáló is megjelenik a teremben, emellett az inasok is ott sürögnek, forognak. Ha bárki is megérkezik, rögtön azzal kezdik mondandójukat, hogy sajnos az Úr elakadt az úton, így csak a bálra fog ideérni, s hogy Timandrának és Dakhnatornak sürgős dolga akadt, így kénytelenek voltak távozni! Tegnap este épp ebből a teremből jutott el Log és Kelteria a borospincébe vezető ajtóig, ami immáron teljesen zárva van, épp úgy, hogy az az emeleti ajtó is, ahol a rózsát találta Rahil és Rather - ha közelebbről megnézik, akkor a zár teljesen új.
A bejárati ajtótól nézve a bal oldali terem már sokkal kisebb, mint az előző: az északi falba be van építve egy gyönyörű kandalló, melybe igény esetén be is gyújtanak a szolgálók, hiszen a kastély falain belül hűvösebb van. A kandalló előtt egy kis dohányzóasztalon pihenget pár doboz szivar és cigaretta, emellett egy kitűnő minőségű whisky! E körül egy nagyobb, vöröses-barnás bőrkanapé van, mellette két kisebb bőrfotellel, mögöttük pedig pár hatalmas ablakkal, melyek szökőkútra néznek a távolban. Innen nyílik egy ajtó, mely a könyvtárba vezet! Számos receptet, varázslatokat, kitalált történeteket és minden érdekességet fellelhetnek itt! Vannak újabb könyvek, régiek, térképek, minden, amit csak el tud képzelni az ember!
A sötétebb, fáklyákkal kirakott komorabb hangulatú folyosók mellette a fenti szinten is megnyíltak újabb ajtók a viszonylag kellemesebb részeken: az egyik például egy apróbb fürdőbe vezet. A szoba kicsiny, benne kövekkel kirakott fürdőhely díszeleg, melyben ott gőzölög a finom illatú, kellemes nyugtató víz a különféle olajokkal! A következő szoba amolyan zeneszobaként is funkciónál, hiszen a polcokon felfedezhetnek pár hangszert is - ha érdeklődnek a szolgálóknál, akkor biztosan találnak olyat, aki ért ezekhez, és aki szívesen eljátszana nekik pár nótát!
Így pedig a nap Rahil, Rather, Kelteria és Log előtt áll, nagyjából a bál kezdetéig azt csinálnak, amit csak szeretnének! A kutakodás most jelenleg veszélyesebb lenne, hiszen a szolgálók bárhol felbukkanhatnak, így muszáj lesz valahogy megpróbálni "élvezni" kicsit a helyzetet!*
// Kelteria //
- Addig pedig valahogy muszáj lesz magunkra erőltetni, hogy valahogy élvezzük ezt az egészet! Pozitív gondolkodás nélkül úgyis csak beleőrülnénk ebbe az egészbe! Gondoljunk arra, hogy valójában szép ez a hely, holnap lesz a bál, s reménykedjünk abban, hogy szebb napra virradunk majd álmunkból! Ha a remény nem éltet, akkor rég elvesztünk..
*Mondja teljes komolysággal, egy pillanatra le is fagy arcáról a mosoly, viszont mikor lepillant a karjában pihenő Kelteria arcára, azonnal boldog vonások jelennek meg rajta, s kellemes gondolatait csupán egy nagy sóhajjal nyugtázza.*
- Számomra is felemelő érzés, hogy a karjaimban tarthatlak! Van benned valami szokatlan, ami nagyon vonzz! Persze jó értelemben! Nagyon is jó értelemben..
*Utolsó szavait a finom csók után már suttogja, majd szép lassan az ő szeme is lecsukódik, s perceken belül halk szuszogása arról árulkodik, hogy átlépett az álmok földjére. Az éjjel során nem mozgolódik sokat, csupán mikor Kelteria távolabb mászik tőle, akkor ő automatikusan is utána megy, és átöleli! Nagyon mélyen alszik végig, ezért sem ébred fel első pillanatban a szólongatásra, egyedül a csók hatására nyitja ki résnyire a szemeit, majd egy halk nyögés után megdörzsöli szemeit, melyekbe a lágy napsugarak is beleszöktek!*
- Szép jó reggelt, Kedves! *ásít* Remélem, jól aludtál! *felül az ágyon, s mikor kicsit magához tér, derült hangon felszólal* Milyen szép napunk van, ez ám a meglepetés! Hallod a madarakat? Nem semmi változás állt be, a komor hangulat egyből eltűnt, ahogy látom és érzem! Na, ez már mindjárt jobban tetszik!
*Mondja lelkesen, majd szorosan magához öleli a hölgyet, s hosszú másodpercekig el sem engedi.*
- Reméltem, hogy reggel még mellettem leszel! *nyom az arcára egy csókot* Menj csak nyugodtan, öltözz át, én is addig elkészülök és rendbe szedem magam!
*Az ajtón távozó hölgy felé még int egyet, majd miután becsukódik, pár pillanatra visszafekszik, s csak bámul a nagy bársonyfüggönyön kifelé. Végül egy nagy sóhajjal kísérve kimászik az ágyból, s ő is keres magának megfelelő ruhát. Nem is kell mondani, hogy az öltözéke ismét fekete: egy térdig érő vászonnadrág egy térdig felnyúló bőrcsizmával, s egy háromnegyedig kigombolt, kicsit buggyos ing! Mire Kelteria kopogtat, addigra Log is elkészül, s megfésült hajjal, szépen felöltözve, mosolygós arccal lép ki a szobából.*
- Gyönyörű vagy, egyre gyönyörűbb, biza'! *azzal ámuldozva, lelkesen átöleli derekát, s pár csókot hint a hölgyemény nyakára* Hát, akkor indulhatunk is!
*Tartja karját Kelteria felé, hogy ha szeretne, akkor karoljon belé nyugodtan, hogy így haladhassanak lefelé. Az ebédlőhöz érve rögtön letámadja őket az öreg inas, aki egy nem éppen nyugtató hírrel érkezik.*
- Micsoda véletlen, hogy már négy embernek is távoznia "kellett"..
*Ennyit jegyez meg csupán gúnyosan Logral, többre nem is méltatja az inast, a jó kedvét úgyse fogja elvenni! Az asztalhoz érve összedörzsöli a kezeit, majd beleszimatol a szép kis terülj-terülj asztalkába!*
- Ez ám a reggeli! *azzal kihúz egy széket* Hölgyem, foglaljon helyet!
// Mindenki //
*A förtelmes, nyomasztó, elmeborzoló éjszaka után szokatlan módon igen kellemes reggel köszönt a kastélyra. A fehér bársonyfüggönyöket lágyan borzolja a szellő, a madarak vidáman csicseregnek a környező fákon, s a napsugarak is finoman tűzik meg a kőépület keleti oldalát. Log szobája - ahol jelenleg Kelteria is tartózkodik - és Rahil szobája - ahol pedig Rather - ugyanazon az oldalon helyezkedik el, így a kilátás is hasonló. A tegnapi sötétség miatt lehetetlen volt bármit is látni az erkélyekről, emellett a kaputól a bejáratig vezető úton sem biztos, hogy észrevették a táj szépségeit, viszont most a lágy napsütésben csodás látvány tárulhat a szemük elé! Ha kisétálnak az erkélyre és lepillantanak, akkor szemben láthatják messze a vaskos vaskaput a láncokkal, mellette pedig a hatalmas, kőből épült falat, melyen láthatóan tényleg nem tudnak áttörni a lények! Balra láthatják a gyönyörű kis szoborparkot az ősöreg fákkal, melyeket már évek óta kísért a borostyán szoros ölelése! Emberalakokat, állatokat, szintén szürrealisztikus jeleneteket örökítenek meg a kőbálványok, melyek így egy szépséges misztikus köntösbe bújtatják a szoborkertet! Ha jobb oldalra tekintenek, akkor észrevehetik azt szokatlan, ódon szökőkutat, ahol még mindig hevesen köpi a vizet három, vaskos szarvakkal borított démonfej. A kút néhol repedezett, s az alja, melyben a víz tornyosul, erősen zöldes, algás. Körülötte apró, sárgás, fehéres kavicsokkal van kiszórva a tér kör alakban, melynek oldalain barna, szépen megmunkált padok pihennek. Közöttük néhol szép virágokat is fel lehet fedezni, bár láthatóan a tegnap esti vihar miatt nem tudnak teljes pompájukban tündökölni. Ha a kastély mögé sétálnak esetleg, akkor egy kisebb tóval találhatják szemben magukat, melynek a közepén egy kis sötétlila kupolával fedett építmény található, melyben kör alakban márványpadok díszelegnek. Ehhez pedig csónakkal lehet eljutni, mely a tó szélén lebeg a víz tetején.
A tegnap esti bezárt ajtók nagy része még mindig ugyanolyan állapotban van, pár ugyanakkor feltárul előttük a lenti szinten. Ha a bejárattól nézzük, akkor a jobbra levő teremben terítették meg az asztalt, melyen szinte minden olyan étket megtalálhatnak, amit jelenleg kívánnak - még alig átsült húst is! Kancsókban, üvegekben borok, üdítők, teák, és víz is van az ezüstös terítővel díszített asztalon! A kopogás, ébresztő után fél óra múlva már több szolgáló is megjelenik a teremben, emellett az inasok is ott sürögnek, forognak. Ha bárki is megérkezik, rögtön azzal kezdik mondandójukat, hogy sajnos az Úr elakadt az úton, így csak a bálra fog ideérni, s hogy Timandrának és Dakhnatornak sürgős dolga akadt, így kénytelenek voltak távozni! Tegnap este épp ebből a teremből jutott el Log és Kelteria a borospincébe vezető ajtóig, ami immáron teljesen zárva van, épp úgy, hogy az az emeleti ajtó is, ahol a rózsát találta Rahil és Rather - ha közelebbről megnézik, akkor a zár teljesen új.
A bejárati ajtótól nézve a bal oldali terem már sokkal kisebb, mint az előző: az északi falba be van építve egy gyönyörű kandalló, melybe igény esetén be is gyújtanak a szolgálók, hiszen a kastély falain belül hűvösebb van. A kandalló előtt egy kis dohányzóasztalon pihenget pár doboz szivar és cigaretta, emellett egy kitűnő minőségű whisky! E körül egy nagyobb, vöröses-barnás bőrkanapé van, mellette két kisebb bőrfotellel, mögöttük pedig pár hatalmas ablakkal, melyek szökőkútra néznek a távolban. Innen nyílik egy ajtó, mely a könyvtárba vezet! Számos receptet, varázslatokat, kitalált történeteket és minden érdekességet fellelhetnek itt! Vannak újabb könyvek, régiek, térképek, minden, amit csak el tud képzelni az ember!
A sötétebb, fáklyákkal kirakott komorabb hangulatú folyosók mellette a fenti szinten is megnyíltak újabb ajtók a viszonylag kellemesebb részeken: az egyik például egy apróbb fürdőbe vezet. A szoba kicsiny, benne kövekkel kirakott fürdőhely díszeleg, melyben ott gőzölög a finom illatú, kellemes nyugtató víz a különféle olajokkal! A következő szoba amolyan zeneszobaként is funkciónál, hiszen a polcokon felfedezhetnek pár hangszert is - ha érdeklődnek a szolgálóknál, akkor biztosan találnak olyat, aki ért ezekhez, és aki szívesen eljátszana nekik pár nótát!
Így pedig a nap Rahil, Rather, Kelteria és Log előtt áll, nagyjából a bál kezdetéig azt csinálnak, amit csak szeretnének! A kutakodás most jelenleg veszélyesebb lenne, hiszen a szolgálók bárhol felbukkanhatnak, így muszáj lesz valahogy megpróbálni "élvezni" kicsit a helyzetet!*
// Kelteria //
- Addig pedig valahogy muszáj lesz magunkra erőltetni, hogy valahogy élvezzük ezt az egészet! Pozitív gondolkodás nélkül úgyis csak beleőrülnénk ebbe az egészbe! Gondoljunk arra, hogy valójában szép ez a hely, holnap lesz a bál, s reménykedjünk abban, hogy szebb napra virradunk majd álmunkból! Ha a remény nem éltet, akkor rég elvesztünk..
*Mondja teljes komolysággal, egy pillanatra le is fagy arcáról a mosoly, viszont mikor lepillant a karjában pihenő Kelteria arcára, azonnal boldog vonások jelennek meg rajta, s kellemes gondolatait csupán egy nagy sóhajjal nyugtázza.*
- Számomra is felemelő érzés, hogy a karjaimban tarthatlak! Van benned valami szokatlan, ami nagyon vonzz! Persze jó értelemben! Nagyon is jó értelemben..
*Utolsó szavait a finom csók után már suttogja, majd szép lassan az ő szeme is lecsukódik, s perceken belül halk szuszogása arról árulkodik, hogy átlépett az álmok földjére. Az éjjel során nem mozgolódik sokat, csupán mikor Kelteria távolabb mászik tőle, akkor ő automatikusan is utána megy, és átöleli! Nagyon mélyen alszik végig, ezért sem ébred fel első pillanatban a szólongatásra, egyedül a csók hatására nyitja ki résnyire a szemeit, majd egy halk nyögés után megdörzsöli szemeit, melyekbe a lágy napsugarak is beleszöktek!*
- Szép jó reggelt, Kedves! *ásít* Remélem, jól aludtál! *felül az ágyon, s mikor kicsit magához tér, derült hangon felszólal* Milyen szép napunk van, ez ám a meglepetés! Hallod a madarakat? Nem semmi változás állt be, a komor hangulat egyből eltűnt, ahogy látom és érzem! Na, ez már mindjárt jobban tetszik!
*Mondja lelkesen, majd szorosan magához öleli a hölgyet, s hosszú másodpercekig el sem engedi.*
- Reméltem, hogy reggel még mellettem leszel! *nyom az arcára egy csókot* Menj csak nyugodtan, öltözz át, én is addig elkészülök és rendbe szedem magam!
*Az ajtón távozó hölgy felé még int egyet, majd miután becsukódik, pár pillanatra visszafekszik, s csak bámul a nagy bársonyfüggönyön kifelé. Végül egy nagy sóhajjal kísérve kimászik az ágyból, s ő is keres magának megfelelő ruhát. Nem is kell mondani, hogy az öltözéke ismét fekete: egy térdig érő vászonnadrág egy térdig felnyúló bőrcsizmával, s egy háromnegyedig kigombolt, kicsit buggyos ing! Mire Kelteria kopogtat, addigra Log is elkészül, s megfésült hajjal, szépen felöltözve, mosolygós arccal lép ki a szobából.*
- Gyönyörű vagy, egyre gyönyörűbb, biza'! *azzal ámuldozva, lelkesen átöleli derekát, s pár csókot hint a hölgyemény nyakára* Hát, akkor indulhatunk is!
*Tartja karját Kelteria felé, hogy ha szeretne, akkor karoljon belé nyugodtan, hogy így haladhassanak lefelé. Az ebédlőhöz érve rögtön letámadja őket az öreg inas, aki egy nem éppen nyugtató hírrel érkezik.*
- Micsoda véletlen, hogy már négy embernek is távoznia "kellett"..
*Ennyit jegyez meg csupán gúnyosan Logral, többre nem is méltatja az inast, a jó kedvét úgyse fogja elvenni! Az asztalhoz érve összedörzsöli a kezeit, majd beleszimatol a szép kis terülj-terülj asztalkába!*
- Ez ám a reggeli! *azzal kihúz egy széket* Hölgyem, foglaljon helyet!
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-04 19:47:19
Üzenet elküldve: 2013-09-04 19:47:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, egy kastély és egy szörny//
// Második rész: Egy kastély //
*A csapat éppen egymás társaságával van elfoglalva, viszont szerencsére nyitva tartják mind a fülüket, mind a szemüket. A kísérteties érzés nem múlik el, sőt, mintha egyre erősödne bennük. Valami közeledik és ezt mindannyian érzik. A fegyvert tartó kezek és a remegő hangszálak szinte egyszerre feszülnek meg, mikor a Roddar mellett magasodó ajtó nyikorogva megmozdul. Tompa, ütemtelen lépesek zaja hangzik bentről, mintha egy nagyobb állat éppen sziesztájából tápászkodna fel. A kalandorok ereiben megfagy a vér, ahogy meghallják a hatalmas tüdő mély levegővételét az ajtó másik feléről. Valami van a szobában, mégpedig pontosan az ajtó előtt. Bármi meglapulhat a fal másik oldalán, akár még olyan dolog is, amit nem látott ember a varázslón kívül, aki ideküldte őket. A falakon újra suttogás és sistergés fut végig, majd egy halk, vékony hang csendül fel a plafon felül.*
- Megvakult, ideges.* Jelenti ki a kísérteties hang gyengén. Ha valaki a hangforrás irányába néz, egy pillanatig láthat egy homályba burkolózó, apró pókszerű alakot, ami a plafonon pihen, arccal lefelé lógva. Az árnyék csak egy másodpercig tűnik fel, egészen csak addig, ameddig elmondja mondandóját, majd el is illan a sötétségben. A kastély falak sistergése rögtön elmúlik, ám a csend csak egy szekundumig tart. A megfigyelt ajtó hatalmas erővel robban ki a fényben egyre jobban kirajzolódó állat lökése által. Amint a lény kilép a folyosóra, láthatóvá válik izmos, bundával benőtt véres teste, medvééhez hasonló, ám feje és végtagjai sokkal inkább egy termetes hegyi oroszlánhoz illenek. A lény félelmetes bömbölés közepette veti az kalandorok felé magát, vadul csapkodva mancsaival a levegőben. Nehezen kivehető, ám a szemfülesebbek észrevehetik, hogy arca sebektől és égéstől eltorzult, szemei helyén csak szörnyű hegek virítanak. Az ordításának hangja visszhangozva járja be a kastélyt, csakis félelmet hagyva maga után.*
// Második rész: Egy kastély //
*A csapat éppen egymás társaságával van elfoglalva, viszont szerencsére nyitva tartják mind a fülüket, mind a szemüket. A kísérteties érzés nem múlik el, sőt, mintha egyre erősödne bennük. Valami közeledik és ezt mindannyian érzik. A fegyvert tartó kezek és a remegő hangszálak szinte egyszerre feszülnek meg, mikor a Roddar mellett magasodó ajtó nyikorogva megmozdul. Tompa, ütemtelen lépesek zaja hangzik bentről, mintha egy nagyobb állat éppen sziesztájából tápászkodna fel. A kalandorok ereiben megfagy a vér, ahogy meghallják a hatalmas tüdő mély levegővételét az ajtó másik feléről. Valami van a szobában, mégpedig pontosan az ajtó előtt. Bármi meglapulhat a fal másik oldalán, akár még olyan dolog is, amit nem látott ember a varázslón kívül, aki ideküldte őket. A falakon újra suttogás és sistergés fut végig, majd egy halk, vékony hang csendül fel a plafon felül.*
- Megvakult, ideges.* Jelenti ki a kísérteties hang gyengén. Ha valaki a hangforrás irányába néz, egy pillanatig láthat egy homályba burkolózó, apró pókszerű alakot, ami a plafonon pihen, arccal lefelé lógva. Az árnyék csak egy másodpercig tűnik fel, egészen csak addig, ameddig elmondja mondandóját, majd el is illan a sötétségben. A kastély falak sistergése rögtön elmúlik, ám a csend csak egy szekundumig tart. A megfigyelt ajtó hatalmas erővel robban ki a fényben egyre jobban kirajzolódó állat lökése által. Amint a lény kilép a folyosóra, láthatóvá válik izmos, bundával benőtt véres teste, medvééhez hasonló, ám feje és végtagjai sokkal inkább egy termetes hegyi oroszlánhoz illenek. A lény félelmetes bömbölés közepette veti az kalandorok felé magát, vadul csapkodva mancsaival a levegőben. Nehezen kivehető, ám a szemfülesebbek észrevehetik, hogy arca sebektől és égéstől eltorzult, szemei helyén csak szörnyű hegek virítanak. Az ordításának hangja visszhangozva járja be a kastélyt, csakis félelmet hagyva maga után.*
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-04 14:53:33
Üzenet elküldve: 2013-09-04 14:53:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Log a földön térdel és a padló réseit bámulja, remegő kézzel. Kelteria pedig az ágon ülve, két kezével szorosan markolva azt, ugyancsak a repedéseket figyeli, olyan érzése van, mintha az a valami, amit lenn találtak a réseken keresztül tudná őket figyelni. Mintha az a hang, ami a rengést követte, abból a valamiből jött volna és bármikor fel tudna a szoba padlóján kersztül jönni az emeletre. Most már nem látja érdekesnek a kastélyt, inkább ellenszenvet vált ki belőle. Legszívesebben menekülne innen, de nem tud, még nem. Nem bír megnyugodni, ellenben Log valószínűleg gyorsabban meg fog tudni. Nem tévedett a férfi néhány perc és egy nagy sóhaj után, nyugtató mosolyt húz arcára és odaül a hölgy mellé. Kelteria próbál mosolyt eröltetni arcára, aminek felvételét az idegesség és a zaklatottság nagy mértékben gátolja.*
- Remélem is, hogy a bál után elmehetünk. Szerintem sincs nagy esély rá, hogy előbb megszökjünk. Ahogy az a fal kinézett kizárt dolog.
*Mondja kicsit ideges hanggal, s nyel egy nagyot, mikor az a nagy vastag fal, ami elválasztja őket a külvilágtól, az eszébe jut. A férfi ledobja a cipőjét és az ingjét a padlóra, majd fellibenti a takaró és befekszik alá. A műveletet Kelteria csendben figyeli, s próbálja gondolatait elterelni a valamiről oda lenn.*
~Milyen jól néz ki és milyen nyugodt tud maradni, de érzem, hogy ő is aggódik. Ennek ellenére, teljesen megnyugtat a jelenléte.~
*Gondolja magában, egyre nagyobb, de még mindig kicsit zavart nyugalommal szívében, szinte telesen elfelejtve a valamit, amíg a férfit figyeli. Ez a feszes nyugalma csak akkor enyhül, mikor Log egy kézmozdulattal jelzi neki, hogy ha akar oda fekhet mellé. Kelteria arcán újra úrrá lesz az őszinte mosoly, ami még akkor jelent meg rajta, mikor ápolta a férfi sebeit. Leveszi fekete csizmáját és oda fekszik Log mellé, aki szorosan magához öleli és a fejét a hölgy fejére helyezi, majd suttogni kezd.*
- Az lesz a legjobb és legegyszerűbb, ha elfogadjuk. Hiszen van, amire nincs magyarázat.
*Jegyzi meg halkan, s ekkor a férfi hirtelen csókot nyom a homlokára, mire ő egyszerűen csak elmosolyodik, s kezét a férfi mellkasára helyezi. Szemei le-le csukódnak, ahogy hallgatja a férfit, nagyon elfáradt a mai nap folyamán.*
- Remélem is, hogy a holnapot jobb kedély állapottal kezdhetem. Viszont, most teljesen megnyugtat, hogy itt lehetek veled Log.
*Mondja végül, lassú, fáradt hangon. Tekintetét folyamatosan a férfi megkapó, mosolygós arcán tartva. Ebben a percben, a férfi a hölgy ajkait is tüzes csóknak veti alá, amit a hölgy is ugyanúgy viszonoz. Majd lehunyja a szemét és egy két perc elteltével már alszik is. Álmai kezdetben szépek és nyugodtak,mint ahogyan az éjszakája kezdődött. Az egyikben a bálon van, s most különös módon még a nemes hölgy viselkedése se zavarja, amit pedig eddig képtelen volt elviselni. Majd Log felkéri egy táncra, mint ahogy ígérte, s ekkor már, csak a férfira tud koncentrálni, a következő percben meg hirtelen az egyik erkélyen áll szintén a férfi táraságában, mit sem törődve az őket körülvevő homállyal. Minden álma kellemes volt egésze hajnalig, mikor is az álmok hirtelen rosszra fordultak. Az egyiben például lentről rohan a kastélyban felfelé, olyan helyeken, amiket nem ismer, s közben hátrafelé pillantgat, mögülle pedig szüntelen hallja azt a keserves sóhajtást, amit a rengés után is hallott. Fut felfelé egészen addig, amíg el nem esik és a sötétség el nem nyeli. Egy másikban pedig a lépcső legaljánál térdel a hasát szorítva. Óriási seb van rajta, mellette ott fekszik Log, meg a mágus, attól pedig két lépésre a vörös hajú nemes lány, azon túl meg csak a sötétség. Jól látszik rajtuk a tény, ami egy pillanat alatt tudatosul Kelteriában, mind halottak mellette. Ekkor valahonnan fentről, gúnyos kacaj hallatszik, feltekint és egy halvány arcot lát. "Halál rá.." ennyit bír még kimondani, majd elterül a földön. Ebben a pillanatban felriad, hirtelen kapkodni kezdi a levegőt, éppen megnyugszik, mikor kopognak az ajtón és hangosan bekiabálnak.*
~Még hogy, jó reggelt?! Meg szép este?! Minden volt, csak szép nem.. Legfeljebb az eleje, de a vége az borzalmas.~
*Zsörtölődik magában, majd a mellette mélyen alvó férfira pillant.*
~Milyen nyugodtan alszik, mint a gyermekek.~
*Gondolja, s megsimítja az arcát, ha nem mozdul, lágy csókot lehel a homlokára és halkan megszólal.*
- Log! Itt az ideje felkelni, fél óra és reggeli. A nap is felkelt már, te se légy rest. Még kicsit rendbe kellene tenni magunkat is.
*Majd, ha a férfi felébredt, kibújik a takaró alól, s az ágy szélére ül. Nyújtózik egy kicsit, majd felhúzta a csizmáját, feláll és lábait is kinyújtóztatja. Teljesen elgémberedett, de gyorsan visszanyeri önmagát. Tekintetét végig futtatja ruháján és rugalmasságukat frissen visszanyert végtagjain, majd a férfira néz és mosolyog.*
- Ha nem bánod én átöltöznék, ha egyszer lehet, akkor rendbe szedem magam. Használjuk ki a vendég szeretetét, ha már úgy is a szívbajt akarja ránk hozni. Aztán ha végeztem visszajövök. Rendben?
*Mondja szélesen mosolyogva, s ha a férfi beleegyezik, eltolja az ajtó elől a szekrényt és átmegy a szobájába. Már tegnap kinézett magának egy összeállítást, most pedig csak elő kell vennie azt. Gyorsan meg is van a sötét barna térdig érő nadrág a fekete övvel és a világos barna ingel, aminek éppen hogy csak van ujja. A reggeli nap fényében nézi meg, hogy fest a tükörben, a nyakláncot nem cseréli le, az amit tegnap kivett pontosan megfelel neki. Miután végzett kimegy a szemközti szoba elé és bekopog.*
- Na készen vagy Logral? Esetleg várjak még rád?
*Kérdezi kedves, halk hangon. S ha a férfi elkészült, akkor nagy valószínűséggel ketten mennek le reggelizni. Abban a teremben, ahová irányították őket, csak az asztal van és rajta a finomabbnál finomabb ételek, de senki sincs benn. Szerencsére a nap besüt az ablakon, így nem olyan kisérteties a hely, mint amilyen az este volt az egész kastély.*
*Log a földön térdel és a padló réseit bámulja, remegő kézzel. Kelteria pedig az ágon ülve, két kezével szorosan markolva azt, ugyancsak a repedéseket figyeli, olyan érzése van, mintha az a valami, amit lenn találtak a réseken keresztül tudná őket figyelni. Mintha az a hang, ami a rengést követte, abból a valamiből jött volna és bármikor fel tudna a szoba padlóján kersztül jönni az emeletre. Most már nem látja érdekesnek a kastélyt, inkább ellenszenvet vált ki belőle. Legszívesebben menekülne innen, de nem tud, még nem. Nem bír megnyugodni, ellenben Log valószínűleg gyorsabban meg fog tudni. Nem tévedett a férfi néhány perc és egy nagy sóhaj után, nyugtató mosolyt húz arcára és odaül a hölgy mellé. Kelteria próbál mosolyt eröltetni arcára, aminek felvételét az idegesség és a zaklatottság nagy mértékben gátolja.*
- Remélem is, hogy a bál után elmehetünk. Szerintem sincs nagy esély rá, hogy előbb megszökjünk. Ahogy az a fal kinézett kizárt dolog.
*Mondja kicsit ideges hanggal, s nyel egy nagyot, mikor az a nagy vastag fal, ami elválasztja őket a külvilágtól, az eszébe jut. A férfi ledobja a cipőjét és az ingjét a padlóra, majd fellibenti a takaró és befekszik alá. A műveletet Kelteria csendben figyeli, s próbálja gondolatait elterelni a valamiről oda lenn.*
~Milyen jól néz ki és milyen nyugodt tud maradni, de érzem, hogy ő is aggódik. Ennek ellenére, teljesen megnyugtat a jelenléte.~
*Gondolja magában, egyre nagyobb, de még mindig kicsit zavart nyugalommal szívében, szinte telesen elfelejtve a valamit, amíg a férfit figyeli. Ez a feszes nyugalma csak akkor enyhül, mikor Log egy kézmozdulattal jelzi neki, hogy ha akar oda fekhet mellé. Kelteria arcán újra úrrá lesz az őszinte mosoly, ami még akkor jelent meg rajta, mikor ápolta a férfi sebeit. Leveszi fekete csizmáját és oda fekszik Log mellé, aki szorosan magához öleli és a fejét a hölgy fejére helyezi, majd suttogni kezd.*
- Az lesz a legjobb és legegyszerűbb, ha elfogadjuk. Hiszen van, amire nincs magyarázat.
*Jegyzi meg halkan, s ekkor a férfi hirtelen csókot nyom a homlokára, mire ő egyszerűen csak elmosolyodik, s kezét a férfi mellkasára helyezi. Szemei le-le csukódnak, ahogy hallgatja a férfit, nagyon elfáradt a mai nap folyamán.*
- Remélem is, hogy a holnapot jobb kedély állapottal kezdhetem. Viszont, most teljesen megnyugtat, hogy itt lehetek veled Log.
*Mondja végül, lassú, fáradt hangon. Tekintetét folyamatosan a férfi megkapó, mosolygós arcán tartva. Ebben a percben, a férfi a hölgy ajkait is tüzes csóknak veti alá, amit a hölgy is ugyanúgy viszonoz. Majd lehunyja a szemét és egy két perc elteltével már alszik is. Álmai kezdetben szépek és nyugodtak,mint ahogyan az éjszakája kezdődött. Az egyikben a bálon van, s most különös módon még a nemes hölgy viselkedése se zavarja, amit pedig eddig képtelen volt elviselni. Majd Log felkéri egy táncra, mint ahogy ígérte, s ekkor már, csak a férfira tud koncentrálni, a következő percben meg hirtelen az egyik erkélyen áll szintén a férfi táraságában, mit sem törődve az őket körülvevő homállyal. Minden álma kellemes volt egésze hajnalig, mikor is az álmok hirtelen rosszra fordultak. Az egyiben például lentről rohan a kastélyban felfelé, olyan helyeken, amiket nem ismer, s közben hátrafelé pillantgat, mögülle pedig szüntelen hallja azt a keserves sóhajtást, amit a rengés után is hallott. Fut felfelé egészen addig, amíg el nem esik és a sötétség el nem nyeli. Egy másikban pedig a lépcső legaljánál térdel a hasát szorítva. Óriási seb van rajta, mellette ott fekszik Log, meg a mágus, attól pedig két lépésre a vörös hajú nemes lány, azon túl meg csak a sötétség. Jól látszik rajtuk a tény, ami egy pillanat alatt tudatosul Kelteriában, mind halottak mellette. Ekkor valahonnan fentről, gúnyos kacaj hallatszik, feltekint és egy halvány arcot lát. "Halál rá.." ennyit bír még kimondani, majd elterül a földön. Ebben a pillanatban felriad, hirtelen kapkodni kezdi a levegőt, éppen megnyugszik, mikor kopognak az ajtón és hangosan bekiabálnak.*
~Még hogy, jó reggelt?! Meg szép este?! Minden volt, csak szép nem.. Legfeljebb az eleje, de a vége az borzalmas.~
*Zsörtölődik magában, majd a mellette mélyen alvó férfira pillant.*
~Milyen nyugodtan alszik, mint a gyermekek.~
*Gondolja, s megsimítja az arcát, ha nem mozdul, lágy csókot lehel a homlokára és halkan megszólal.*
- Log! Itt az ideje felkelni, fél óra és reggeli. A nap is felkelt már, te se légy rest. Még kicsit rendbe kellene tenni magunkat is.
*Majd, ha a férfi felébredt, kibújik a takaró alól, s az ágy szélére ül. Nyújtózik egy kicsit, majd felhúzta a csizmáját, feláll és lábait is kinyújtóztatja. Teljesen elgémberedett, de gyorsan visszanyeri önmagát. Tekintetét végig futtatja ruháján és rugalmasságukat frissen visszanyert végtagjain, majd a férfira néz és mosolyog.*
- Ha nem bánod én átöltöznék, ha egyszer lehet, akkor rendbe szedem magam. Használjuk ki a vendég szeretetét, ha már úgy is a szívbajt akarja ránk hozni. Aztán ha végeztem visszajövök. Rendben?
*Mondja szélesen mosolyogva, s ha a férfi beleegyezik, eltolja az ajtó elől a szekrényt és átmegy a szobájába. Már tegnap kinézett magának egy összeállítást, most pedig csak elő kell vennie azt. Gyorsan meg is van a sötét barna térdig érő nadrág a fekete övvel és a világos barna ingel, aminek éppen hogy csak van ujja. A reggeli nap fényében nézi meg, hogy fest a tükörben, a nyakláncot nem cseréli le, az amit tegnap kivett pontosan megfelel neki. Miután végzett kimegy a szemközti szoba elé és bekopog.*
- Na készen vagy Logral? Esetleg várjak még rád?
*Kérdezi kedves, halk hangon. S ha a férfi elkészült, akkor nagy valószínűséggel ketten mennek le reggelizni. Abban a teremben, ahová irányították őket, csak az asztal van és rajta a finomabbnál finomabb ételek, de senki sincs benn. Szerencsére a nap besüt az ablakon, így nem olyan kisérteties a hely, mint amilyen az este volt az egész kastély.*
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-03 21:12:52
Üzenet elküldve: 2013-09-03 21:12:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Álomra hatja a fejét, habár nem önszántából. Szemét lehunyva azonnal álomkép jelenik meg előtte. A férfi, az ijesztő férfi, az ellenség, akit a tükör szétrepedése előtt látott, és aki elől menekült. A gonosz szakállas férfit lája, méghozzá itt, a kastélyban. Zsörtölődve sétál fel a lépcsőn, de inkább magában tartja a megjegyzéseit. Egy darabig, aztán gorombán reagál két másik fura fickónak. De nem csak ő van ott, meg a két fura alak, hanem sokan... Még az ismerős nő is! Ezután a szakállas bevonul a szobájába, amely pont azzal szemben van, amiben jelenleg vélhetően Rather tartózkodik. Ez megrémíti. Hát ezért menekült volna? Előle? Nyilvánvaló... ezt eddig is tudta. Majd a szakállas ismét megjelenik, ezúttal kettesben marad a vörös hajú nővel, majd újra megjelenik mindenki, és két ismeretlent kidobnak. Egyre zavarosabbá kezd válni... Majd szétválnak, és a gonosz idegen a nővel marad. Majd feljutnak egy furcsa terembe, ahol van is valami, de azt nem látni, mert pici. Majd a szakállas behúzódik a sarokba, és megkísérli egy késsel megölni a nőt. Szerencsére elvéti... majd leszalad a lépcsőn és... és... valahonnan kopogás hallatszik. Azonban nem az álomban.
Hirtelen magához tér, és még mindig hallatszik a kopogás, meg valami beszéd. Valószínűleg ha nem lenne álomittas állapotban, akkor sem értené, miről hadovál, aki a túloldalon van, vagy legfeljebb megijedne, hogy mi van, ha a szakállas jött vissza. Elvégre ő még mindig itt van... valahol a kastély falai között bujkál, és ez a gondolat egészen addig rémülettel tölti el Rathert, amíg fel nem ébred teljesen. Akkor aztán az álom visszasüllyed abba a kis fiókba, ahol szerinte minden megvan, csak nem tudja kivenni, mert egyszerűen kifolyik a kezei közül. Most persze újult erővel lappang benne, hogy igenis tud dolgokat, csak képtelen emlékezni rá, illetve a félelem is ott van eldugva, csak nem tudja, mitől fél. Mindenesetre szép lassan felül. Újra, éppen úgy, ahogy azelőtt is tette, hogy elaludt volna. Nem, azelőtt még mászni is képes volt. De miért mászott? A talpai... Erre a gondolatra tekintetét a megszáradt vérre kapja, de úgy érzi, hogy amelyik szilánknak ki kellett jönnie a vérrel, az kijött, amelyik nem jött ki, az ellen nem tehetne akkor sem, ha elkaparná a sebeket. De ettől függetlenül még fájnak, szóval csak akkor fog ráállni, ha nagyon muszáj. Majd tekintete ismét a nőre szegeződik, aki kicsit arrébb álldogál. A sebeket nem látja, de talán is, úgyis csak bűntudat töltené el miatta.*
- Jó reggelt *mondja, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ez olyan ösztönszerűen ugrott ki a száján, de nyilván érti is mit mondott, hiszen beszélni még nem felejtett el.*
- Most már elmondod, hogy ki vagyok? *néz kérlelő szemekkel, miközben térdeire helyezkedik, de ennek a könyörgéshez semmi köze, ez jelenleg az állást helyettesíti, hogy ne kelljen talpait terhelnie. Igazából úgy érzi, ideje lenne, hogy az ismerős nő mindent elmondjon. Elvégre milyen barát az, aki ilyenkor nem segít?*
- Nem tudok semmit, még azt sem, hogy hol vagyok, vagy mit kéne csinálnom. Kérlek segíts! De biztosan tudod, hogy ki vagyok, és mit keresek itt *azt az opciót már kizárta, hogy itt lakik. Nem tudatosan, főleg az álom miatt. Valahol tudat alatt érzi, hogy csak vendégségbe jött ide, de ez még nem tudatosult benne. Csak érzi...
Ekkor hirtelen megpillantja a szilánkokat szerte a padlón, melynek hatására ismét eltölti a görcsös félelem, így ülőhelyzetbe veti magát, és elkezd hátrafelé kúszni, amíg bele nem ütközik az ágyba. Ekkor eltakarja szemeit, és úgy mondja félhangosan, kétségbeesve:*
- Vidd el a szilánkokat! Tüntesd el őket! Félek... a szilánkok rosszak, azok... azok... *nem is tudja mit akar mondani, vagy hogy éppen hogyan is kéne a nőnek pár perc alatt összeszedni a padlót beborító szilánkokat, de a tudat alól jövő félelem hatására amúgy sem gondolkozik sem ezen, sem máson. Jelenleg kezdi inkább úgy érezi, hogy már ez a szoba sem biztonságos.*
*Álomra hatja a fejét, habár nem önszántából. Szemét lehunyva azonnal álomkép jelenik meg előtte. A férfi, az ijesztő férfi, az ellenség, akit a tükör szétrepedése előtt látott, és aki elől menekült. A gonosz szakállas férfit lája, méghozzá itt, a kastélyban. Zsörtölődve sétál fel a lépcsőn, de inkább magában tartja a megjegyzéseit. Egy darabig, aztán gorombán reagál két másik fura fickónak. De nem csak ő van ott, meg a két fura alak, hanem sokan... Még az ismerős nő is! Ezután a szakállas bevonul a szobájába, amely pont azzal szemben van, amiben jelenleg vélhetően Rather tartózkodik. Ez megrémíti. Hát ezért menekült volna? Előle? Nyilvánvaló... ezt eddig is tudta. Majd a szakállas ismét megjelenik, ezúttal kettesben marad a vörös hajú nővel, majd újra megjelenik mindenki, és két ismeretlent kidobnak. Egyre zavarosabbá kezd válni... Majd szétválnak, és a gonosz idegen a nővel marad. Majd feljutnak egy furcsa terembe, ahol van is valami, de azt nem látni, mert pici. Majd a szakállas behúzódik a sarokba, és megkísérli egy késsel megölni a nőt. Szerencsére elvéti... majd leszalad a lépcsőn és... és... valahonnan kopogás hallatszik. Azonban nem az álomban.
Hirtelen magához tér, és még mindig hallatszik a kopogás, meg valami beszéd. Valószínűleg ha nem lenne álomittas állapotban, akkor sem értené, miről hadovál, aki a túloldalon van, vagy legfeljebb megijedne, hogy mi van, ha a szakállas jött vissza. Elvégre ő még mindig itt van... valahol a kastély falai között bujkál, és ez a gondolat egészen addig rémülettel tölti el Rathert, amíg fel nem ébred teljesen. Akkor aztán az álom visszasüllyed abba a kis fiókba, ahol szerinte minden megvan, csak nem tudja kivenni, mert egyszerűen kifolyik a kezei közül. Most persze újult erővel lappang benne, hogy igenis tud dolgokat, csak képtelen emlékezni rá, illetve a félelem is ott van eldugva, csak nem tudja, mitől fél. Mindenesetre szép lassan felül. Újra, éppen úgy, ahogy azelőtt is tette, hogy elaludt volna. Nem, azelőtt még mászni is képes volt. De miért mászott? A talpai... Erre a gondolatra tekintetét a megszáradt vérre kapja, de úgy érzi, hogy amelyik szilánknak ki kellett jönnie a vérrel, az kijött, amelyik nem jött ki, az ellen nem tehetne akkor sem, ha elkaparná a sebeket. De ettől függetlenül még fájnak, szóval csak akkor fog ráállni, ha nagyon muszáj. Majd tekintete ismét a nőre szegeződik, aki kicsit arrébb álldogál. A sebeket nem látja, de talán is, úgyis csak bűntudat töltené el miatta.*
- Jó reggelt *mondja, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ez olyan ösztönszerűen ugrott ki a száján, de nyilván érti is mit mondott, hiszen beszélni még nem felejtett el.*
- Most már elmondod, hogy ki vagyok? *néz kérlelő szemekkel, miközben térdeire helyezkedik, de ennek a könyörgéshez semmi köze, ez jelenleg az állást helyettesíti, hogy ne kelljen talpait terhelnie. Igazából úgy érzi, ideje lenne, hogy az ismerős nő mindent elmondjon. Elvégre milyen barát az, aki ilyenkor nem segít?*
- Nem tudok semmit, még azt sem, hogy hol vagyok, vagy mit kéne csinálnom. Kérlek segíts! De biztosan tudod, hogy ki vagyok, és mit keresek itt *azt az opciót már kizárta, hogy itt lakik. Nem tudatosan, főleg az álom miatt. Valahol tudat alatt érzi, hogy csak vendégségbe jött ide, de ez még nem tudatosult benne. Csak érzi...
Ekkor hirtelen megpillantja a szilánkokat szerte a padlón, melynek hatására ismét eltölti a görcsös félelem, így ülőhelyzetbe veti magát, és elkezd hátrafelé kúszni, amíg bele nem ütközik az ágyba. Ekkor eltakarja szemeit, és úgy mondja félhangosan, kétségbeesve:*
- Vidd el a szilánkokat! Tüntesd el őket! Félek... a szilánkok rosszak, azok... azok... *nem is tudja mit akar mondani, vagy hogy éppen hogyan is kéne a nőnek pár perc alatt összeszedni a padlót beborító szilánkokat, de a tudat alól jövő félelem hatására amúgy sem gondolkozik sem ezen, sem máson. Jelenleg kezdi inkább úgy érezi, hogy már ez a szoba sem biztonságos.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258