Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 23 (441. - 460. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Lorew Mazoral [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/562_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
460. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-07 21:19:27
Üzenet elküldve: 2015-11-07 21:19:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Törékeny alkatú, hajlott alak bóklászik egészen közel a Grombar kastély romjaihoz. Kara ezúttal az időjárásnak megfelelően öltözött: Méretes, csuklyás szőrmebundát öltött, lábán sáros-kopottas csizma, arcán, mint mindig, gyanakvó-komiszkás arckifejezés. Növényeket gyűjtöget a vállán lógó apró tarisznyafélébe: Az már dudorodik mindenféle gyanús küllemű fűtől és terméstől, de a nő szemmel láthatólag célirányosan hajolgat fűhöz-fához-bokorhoz, ezért annak az esélye, hogy vaktában gesztenyét gyűjtöget, relatíve kevés. Nyomába szegődve vidoran bukdácsol körülötte a két medvebagoly. A gyalogcsőrösök az utóbbi időben jókorát nőttek: Marmagasságuk már majdnem eléri Kara combtájékát, ruganyos, egyaránt tollas és szőrös testük mozdulásával jól megfigyelhetőek szépen ívelt izmaik, karmukkal-csűrükkel mind céltudatosabban hadonásznak egymás irányába. Játékosságukból mit sem vesztettek: Macskamód kúsznak-lapulnak, zörgő ágat vagy a száraz levél közt surranó mezei egeret kergetnek, zajos mókájukból nemigen hagyják kizökkenteni magukat, ha Kara jártában majdhogynem keresztülesik rajtuk, vagy odébb tolja őket talpélével.*
- Ó, hát nicsak, kicsi kincseim! - *Hökken meg, amikor megpillantha a tőle kőhajításnyi távolságban szobrozó, hórihorgas pasekot. Kíváncsian kiegyenesedik, egyik kezével megtámasztja derekát. Félhangosan töprenkedik, miközben a falat fixírozó Lorewet bámulja.* - Vajon elment az esze? Mit nyomorgatja a köveket, hmm? Nem furcsa? De bizony hogy az!
*Azzal magát elhatározván a jövevény felé tart. Ha mögé ér, megkocogtatja vállát. Bizalmatlanul rápislog.*
- Hát az uraság mi okból taperolja a köveket eme szép napon, he? - *Nyilatkozik meg végül a szokásos, szívettördelően barátságos modorában.* - Már ha megkérdezhetem.
*Törékeny alkatú, hajlott alak bóklászik egészen közel a Grombar kastély romjaihoz. Kara ezúttal az időjárásnak megfelelően öltözött: Méretes, csuklyás szőrmebundát öltött, lábán sáros-kopottas csizma, arcán, mint mindig, gyanakvó-komiszkás arckifejezés. Növényeket gyűjtöget a vállán lógó apró tarisznyafélébe: Az már dudorodik mindenféle gyanús küllemű fűtől és terméstől, de a nő szemmel láthatólag célirányosan hajolgat fűhöz-fához-bokorhoz, ezért annak az esélye, hogy vaktában gesztenyét gyűjtöget, relatíve kevés. Nyomába szegődve vidoran bukdácsol körülötte a két medvebagoly. A gyalogcsőrösök az utóbbi időben jókorát nőttek: Marmagasságuk már majdnem eléri Kara combtájékát, ruganyos, egyaránt tollas és szőrös testük mozdulásával jól megfigyelhetőek szépen ívelt izmaik, karmukkal-csűrükkel mind céltudatosabban hadonásznak egymás irányába. Játékosságukból mit sem vesztettek: Macskamód kúsznak-lapulnak, zörgő ágat vagy a száraz levél közt surranó mezei egeret kergetnek, zajos mókájukból nemigen hagyják kizökkenteni magukat, ha Kara jártában majdhogynem keresztülesik rajtuk, vagy odébb tolja őket talpélével.*
- Ó, hát nicsak, kicsi kincseim! - *Hökken meg, amikor megpillantha a tőle kőhajításnyi távolságban szobrozó, hórihorgas pasekot. Kíváncsian kiegyenesedik, egyik kezével megtámasztja derekát. Félhangosan töprenkedik, miközben a falat fixírozó Lorewet bámulja.* - Vajon elment az esze? Mit nyomorgatja a köveket, hmm? Nem furcsa? De bizony hogy az!
*Azzal magát elhatározván a jövevény felé tart. Ha mögé ér, megkocogtatja vállát. Bizalmatlanul rápislog.*
- Hát az uraság mi okból taperolja a köveket eme szép napon, he? - *Nyilatkozik meg végül a szokásos, szívettördelően barátságos modorában.* - Már ha megkérdezhetem.
459. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-07 20:40:24
Üzenet elküldve: 2015-11-07 20:40:24
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Élete java részében nem éppen ideális körülményekhez kellett alkalmazkodnia, ráfért már a szerencse. Az, hogy a maga ura lehet, ennek köszönhető, de a Sors még ebben is fricskát mutatott neki, hiszen az ára azon kevés személyek lassú halála, akiket tisztel. De ha ezen keseregne naphosszat nem juthatna előrébb.
Csupán tekintetével követi a hím mozgását, ugyan izmai megfeszülnek készenlétben, ha már kényelembe helyezte magát, nem ugrik fel onnan apróságok miatt.*
- Cöh, nősülés. Nem annak házasodó fajtának tűnsz. *Méregeti a hímet. Nem mintha családjában nem az érdek házasságok lettek volna a megszokottak. Ez alól anyja sem volt kivétel, legalábbis, nem teljesen.
Azonban a mese folytatódik, és újabb részleteket tud meg a hím életéről. És ami a legbosszantóbb, hogy párhuzamot tud vonni vele, sőt mi több, valamiféle együttérzés kezd kialakulni benne. Kharasshi szavai nyomán halk, lemondó sóhaj kél.*
- Nem járunk egy cipőben, de részben meg tudom érteni. Sok teher nyomja a vállad, fivérem. *Jobb híján marad ennél a megszólításnál, hiszen a bemutatkozáson egyikük sem esett át. Bár tudna még mit hozzáfűzni, egyelőre nem teszi. Egyrészt, fogalma sincs szavai milyen hatást váltanának ki a hímben.
Nincs semmi habozás a mozdulatban, amivel elveszi a flaskát és kortyol belőle. Ha mégis lenne benne valami extra alapanyag, az úgyis hatni fog a hímre is, habár egyelőre sem okát, sem értelmét nem látja, miért érné meg neki egy efféle orvtámadás. Illetve, csak húzná meg, mivel a hím ráfog a csuklójára, és a földre teperi.
Sem félelem, sem a meglepettség nem kap helyet a vonásain. Hűvös tisztánlátás árad szét benne, és némi harag, részben a hím alattomos húzása, részben a saját figyelmetlensége miatt. De ha a másik mélységi azt hiszi, ennyivel annyiban hagyja, nagyon téved. Még nem ütközik a háta a kastély töredezett márványpadlójának, mikor szabad karját már lendíti is behajlítva, hogy könyökkel találja el a hím torkát vagy állát.*
*Élete java részében nem éppen ideális körülményekhez kellett alkalmazkodnia, ráfért már a szerencse. Az, hogy a maga ura lehet, ennek köszönhető, de a Sors még ebben is fricskát mutatott neki, hiszen az ára azon kevés személyek lassú halála, akiket tisztel. De ha ezen keseregne naphosszat nem juthatna előrébb.
Csupán tekintetével követi a hím mozgását, ugyan izmai megfeszülnek készenlétben, ha már kényelembe helyezte magát, nem ugrik fel onnan apróságok miatt.*
- Cöh, nősülés. Nem annak házasodó fajtának tűnsz. *Méregeti a hímet. Nem mintha családjában nem az érdek házasságok lettek volna a megszokottak. Ez alól anyja sem volt kivétel, legalábbis, nem teljesen.
Azonban a mese folytatódik, és újabb részleteket tud meg a hím életéről. És ami a legbosszantóbb, hogy párhuzamot tud vonni vele, sőt mi több, valamiféle együttérzés kezd kialakulni benne. Kharasshi szavai nyomán halk, lemondó sóhaj kél.*
- Nem járunk egy cipőben, de részben meg tudom érteni. Sok teher nyomja a vállad, fivérem. *Jobb híján marad ennél a megszólításnál, hiszen a bemutatkozáson egyikük sem esett át. Bár tudna még mit hozzáfűzni, egyelőre nem teszi. Egyrészt, fogalma sincs szavai milyen hatást váltanának ki a hímben.
Nincs semmi habozás a mozdulatban, amivel elveszi a flaskát és kortyol belőle. Ha mégis lenne benne valami extra alapanyag, az úgyis hatni fog a hímre is, habár egyelőre sem okát, sem értelmét nem látja, miért érné meg neki egy efféle orvtámadás. Illetve, csak húzná meg, mivel a hím ráfog a csuklójára, és a földre teperi.
Sem félelem, sem a meglepettség nem kap helyet a vonásain. Hűvös tisztánlátás árad szét benne, és némi harag, részben a hím alattomos húzása, részben a saját figyelmetlensége miatt. De ha a másik mélységi azt hiszi, ennyivel annyiban hagyja, nagyon téved. Még nem ütközik a háta a kastély töredezett márványpadlójának, mikor szabad karját már lendíti is behajlítva, hogy könyökkel találja el a hím torkát vagy állát.*
458. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-07 18:54:58
Üzenet elküldve: 2015-11-07 18:54:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
~Nocsak~
*A kis nőstény tehát a maga ura. Nehezen hiszi. A függetlenség olyan kiváltság, ami csak keveseknek adatik meg. A kötöttségek, a kötelezettségek olyanok, mint a makacs bogáncs. Idővel mindenki összeszedi őket így vagy úgy. A rokonok, főképp ha az illetőnek tetemes köze volt benne, hogy ne engedjen át a mélységiek közt gyakran előforduló korai halálnak, általában előállnak a követeléseikkel ennek kapcsán. És nem mindig hagynak lehetőséget arra, hogy vissza lehessen utasítani őket.
Kharasshi feltápászkodik. A hátasához sétál és felpattintja a nyeregtáska csatját. Egy flaska kerül elő belőle némi közepes minőségű kerítésszaggatóval meg egy szütyő szárított hússal és gesztenyével. Ez utóbbinak kapar a hamuban egy kis gödröt és parazsat húz fölé.*
- Csak behajtottam egy tartozást *válaszolja és ismét letelepszik.* - És nem fűlik a fogam a nősüléshez *teszi hozzá, mintha lényegtelen semmiségről beszélne.* - Meg ahhoz sem, hogy a fivérem kutyájaként ugráltasson, miközben porig rombolja, amit atyánk felépített.
*És megint csinálja. Mesél és mesél. Ráadásul nem semmiségekről, hanem az élete sarkalatos pontjairól. Nem tud rájönni, hogy csinálja a nőstény, de a tudással következmények is járnak. Kharasshi mesél, de nem fecseg. Pontosan tisztában van vele, hogy súlya van a dolgoknak, amiket elmondott.
Csak megcsóválja a fejét egy féloldalas mosollyal és ráhúz a flaskára, aztán visszateszi a tetejét és a lángokba bámul. Bizony-bizony, a mérleg nyelve kezd átbillenni.
Némi hallgatás után csak sóhajt egyet és a flaskát a nőstény felé nyújtja. Szinte kötelező kellék egy ilyen tűz melletti diskurzushoz. Ám ahogy a karcsú ujjak a fémbutellára fonódnak, Kharasshi a csukló után kap és már mozdul is, hogy a nőstény fölé kerekedve a földhöz szögezze. Tekintve, hogy a másik bevallottan a harciasabb fajtából való, nem bízza el magát, de reméli, hogy a meglepetés ereje az oldalára áll.*
~Nocsak~
*A kis nőstény tehát a maga ura. Nehezen hiszi. A függetlenség olyan kiváltság, ami csak keveseknek adatik meg. A kötöttségek, a kötelezettségek olyanok, mint a makacs bogáncs. Idővel mindenki összeszedi őket így vagy úgy. A rokonok, főképp ha az illetőnek tetemes köze volt benne, hogy ne engedjen át a mélységiek közt gyakran előforduló korai halálnak, általában előállnak a követeléseikkel ennek kapcsán. És nem mindig hagynak lehetőséget arra, hogy vissza lehessen utasítani őket.
Kharasshi feltápászkodik. A hátasához sétál és felpattintja a nyeregtáska csatját. Egy flaska kerül elő belőle némi közepes minőségű kerítésszaggatóval meg egy szütyő szárított hússal és gesztenyével. Ez utóbbinak kapar a hamuban egy kis gödröt és parazsat húz fölé.*
- Csak behajtottam egy tartozást *válaszolja és ismét letelepszik.* - És nem fűlik a fogam a nősüléshez *teszi hozzá, mintha lényegtelen semmiségről beszélne.* - Meg ahhoz sem, hogy a fivérem kutyájaként ugráltasson, miközben porig rombolja, amit atyánk felépített.
*És megint csinálja. Mesél és mesél. Ráadásul nem semmiségekről, hanem az élete sarkalatos pontjairól. Nem tud rájönni, hogy csinálja a nőstény, de a tudással következmények is járnak. Kharasshi mesél, de nem fecseg. Pontosan tisztában van vele, hogy súlya van a dolgoknak, amiket elmondott.
Csak megcsóválja a fejét egy féloldalas mosollyal és ráhúz a flaskára, aztán visszateszi a tetejét és a lángokba bámul. Bizony-bizony, a mérleg nyelve kezd átbillenni.
Némi hallgatás után csak sóhajt egyet és a flaskát a nőstény felé nyújtja. Szinte kötelező kellék egy ilyen tűz melletti diskurzushoz. Ám ahogy a karcsú ujjak a fémbutellára fonódnak, Kharasshi a csukló után kap és már mozdul is, hogy a nőstény fölé kerekedve a földhöz szögezze. Tekintve, hogy a másik bevallottan a harciasabb fajtából való, nem bízza el magát, de reméli, hogy a meglepetés ereje az oldalára áll.*
457. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-07 11:28:41
Üzenet elküldve: 2015-11-07 11:28:41
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Adok-kapok terén különösen edzetnek mondható a felszínen töltött éveknek köszönhetően. Míg a mélységben a többi rokontól kissé visszahúzódva élt anyjával, nagybátyja vidám kompániájában nem igazán volt lehetőség a többieket lerázva egyedül tölteni az időt. Keservesen de néha meg lehetett oldani, de többnyire valakibe mindig belebotlott a főhadiszállásukon. És ahogy az az ilyen társaságoknál lenni szokott, folyton egymás vérét szívták, folyton egymást ugratták, provokálták. Ő pedig vagy beletanult, vagy folyamatosan a tréfák áldozata lett volna.*
- Finom, úri nevelés. *Bólint halálosan komoly arccal.* Tudod, olyanok, mint szépen csomagold be azon jókívánságod, miként szeretnéd ha unokatestvéred eltávozna az élők sorából. Vagy a ritka családi összejöveteleket ne azzal kezd, hogy a kedves testvéred máris hátba akarod szúrni egy tőrrel. Mármint szó szerint. *Ugyan egy szem lánya anyjának, de a családi rivalizálást rendesen megfigyelhette megannyi nagynénje és azok kölykei között. Vele persze nem sokat törődtek, az elhalálozott matróna legkisebb lányának a porontya, nem osztottak neki lapot. Anyjának pedig nem is állt szándékában ebbe belefolyni, annál több esze volt.*
- Tevékenykedek. *Bólint rá.* A magam ura vagyok, de ha találok pár ideális jelöltet, nem bánom, ha ugráltathatok másokat.
*Részletekre ugyan nem tér ki, de eddigi stílusa, vagy csupán kisugárzása alapján egyértelmű, hogyha mondjuk Arthenior éber őrei tudtára jutna tettei listája, mindjárt nagyobbfajta ismeretségre tenne szert a Barakkban. Anélkül is, hogy betenné oda a lábát. Azért az élet ért az iróniához, hiszen megfordult már ott, teljes nyugalommal, akit pedig végül bekasztliztak, az a ideiglenes társa volt. Aminek bosszantó következményei is akadtak, ami miatt meg meg tudta volna fojtani azt az ostoba hímet, de ahogy az idő múlik, az emlék egy vicces kis történetté szelídül.*
- Te is messze kerültél a tieidtől. Miért járod a déli vidéket?
*Adok-kapok terén különösen edzetnek mondható a felszínen töltött éveknek köszönhetően. Míg a mélységben a többi rokontól kissé visszahúzódva élt anyjával, nagybátyja vidám kompániájában nem igazán volt lehetőség a többieket lerázva egyedül tölteni az időt. Keservesen de néha meg lehetett oldani, de többnyire valakibe mindig belebotlott a főhadiszállásukon. És ahogy az az ilyen társaságoknál lenni szokott, folyton egymás vérét szívták, folyton egymást ugratták, provokálták. Ő pedig vagy beletanult, vagy folyamatosan a tréfák áldozata lett volna.*
- Finom, úri nevelés. *Bólint halálosan komoly arccal.* Tudod, olyanok, mint szépen csomagold be azon jókívánságod, miként szeretnéd ha unokatestvéred eltávozna az élők sorából. Vagy a ritka családi összejöveteleket ne azzal kezd, hogy a kedves testvéred máris hátba akarod szúrni egy tőrrel. Mármint szó szerint. *Ugyan egy szem lánya anyjának, de a családi rivalizálást rendesen megfigyelhette megannyi nagynénje és azok kölykei között. Vele persze nem sokat törődtek, az elhalálozott matróna legkisebb lányának a porontya, nem osztottak neki lapot. Anyjának pedig nem is állt szándékában ebbe belefolyni, annál több esze volt.*
- Tevékenykedek. *Bólint rá.* A magam ura vagyok, de ha találok pár ideális jelöltet, nem bánom, ha ugráltathatok másokat.
*Részletekre ugyan nem tér ki, de eddigi stílusa, vagy csupán kisugárzása alapján egyértelmű, hogyha mondjuk Arthenior éber őrei tudtára jutna tettei listája, mindjárt nagyobbfajta ismeretségre tenne szert a Barakkban. Anélkül is, hogy betenné oda a lábát. Azért az élet ért az iróniához, hiszen megfordult már ott, teljes nyugalommal, akit pedig végül bekasztliztak, az a ideiglenes társa volt. Aminek bosszantó következményei is akadtak, ami miatt meg meg tudta volna fojtani azt az ostoba hímet, de ahogy az idő múlik, az emlék egy vicces kis történetté szelídül.*
- Te is messze kerültél a tieidtől. Miért járod a déli vidéket?
456. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-07 11:07:42
Üzenet elküldve: 2015-11-07 11:07:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nőstények! Mindig találnak olyan utakat, amire egy hím sose gondolna. Ez a kis szuka olyan szenvtelen mozdulattal rántja ki alóla a kastély íratlan birtoklevelét, hogy a replika is csak tanácstalanul pislog a torkára forrva. A gúnynak egy játékosan bájos határát pengeti a nőstény, amivel Kharasshi egyelőre nem tud mit kezdeni. Amilyen gördülékenyen fűzi Khannal az adok-kapok szóvirágait, olyan bizonytalan ebben a helyzetben.
Nincs mit tenni, a szurka-piszka hercegnő ezúttal két vállra fektette. Kharasshi megadón emeli meg kezeit, s csendesen dönögő nevetés bukik ki belőle.*
- Finom, úri nevelés *morzsolja el a nőstény szavai nyomán a fejét ingatva.*
- Azért érdekelne, melyik vérvonalban dívik ilyesmi.
*Bár sosem élt mélységi városban, azért vannak róla fogalmai, miféle elvek és törvények uralkodnak az óvilág hagyományait követő családokban. Ahányszor csak erre gondol, elönti az epe. Ha atyja maga mögött hagyja az árnyékvilágot, talán az övéire is ilyen sors vár. Fivére rosszabb egy veszett matrónánál is. Tény, hogy nem túl rózsás a helyzet a nem csillapodó határháborúk miatt, de bátyja, félő, visszavezeti népét arra az útra, melytől az ősei nem véletlenül fordultak el. A gondolat borús felhőket von a hím homlokára, de igyekszik elhessegetni őket. Ez a dolog biztosan nem most fog megoldódni és biztosan nem amiatt, hogy rágja magát rajta.*
- Tevékenykedsz? *jön a kérdés, mely e tevékenykedés mibenlétét tudakolja.* - Szolgálatban vagy a magad uraként?
*Ha tippelnie kéne, leginkább valahol a kettő között sejtené az igazságot.*
*Nőstények! Mindig találnak olyan utakat, amire egy hím sose gondolna. Ez a kis szuka olyan szenvtelen mozdulattal rántja ki alóla a kastély íratlan birtoklevelét, hogy a replika is csak tanácstalanul pislog a torkára forrva. A gúnynak egy játékosan bájos határát pengeti a nőstény, amivel Kharasshi egyelőre nem tud mit kezdeni. Amilyen gördülékenyen fűzi Khannal az adok-kapok szóvirágait, olyan bizonytalan ebben a helyzetben.
Nincs mit tenni, a szurka-piszka hercegnő ezúttal két vállra fektette. Kharasshi megadón emeli meg kezeit, s csendesen dönögő nevetés bukik ki belőle.*
- Finom, úri nevelés *morzsolja el a nőstény szavai nyomán a fejét ingatva.*
- Azért érdekelne, melyik vérvonalban dívik ilyesmi.
*Bár sosem élt mélységi városban, azért vannak róla fogalmai, miféle elvek és törvények uralkodnak az óvilág hagyományait követő családokban. Ahányszor csak erre gondol, elönti az epe. Ha atyja maga mögött hagyja az árnyékvilágot, talán az övéire is ilyen sors vár. Fivére rosszabb egy veszett matrónánál is. Tény, hogy nem túl rózsás a helyzet a nem csillapodó határháborúk miatt, de bátyja, félő, visszavezeti népét arra az útra, melytől az ősei nem véletlenül fordultak el. A gondolat borús felhőket von a hím homlokára, de igyekszik elhessegetni őket. Ez a dolog biztosan nem most fog megoldódni és biztosan nem amiatt, hogy rágja magát rajta.*
- Tevékenykedsz? *jön a kérdés, mely e tevékenykedés mibenlétét tudakolja.* - Szolgálatban vagy a magad uraként?
*Ha tippelnie kéne, leginkább valahol a kettő között sejtené az igazságot.*
455. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-06 21:13:28
Üzenet elküldve: 2015-11-06 21:13:28
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem zavarja meg a már-már rituálénak tűnő pakolás menetét. Csendben követi figyelemmel, miként kerülnek vissza szépen, rendben a helyükre az eszközök, és miképp bújik vissza ruháiba a hím. Ahogyan a túl mélyre szaladt szúrások esetében, úgy az alkaron végzett szárnypróbálgatásokért sem kér elnézést. A hím ajánlotta fel, semmilyen meglepetés nem érte. Pedig a kísértés megvolt. De rossz szava igazán nem lehet, és a lényegi alkotás jól sikeredett.
Azért mégsem szoborként, mozdulatlanul vár végig. A hímtől kicsit odébb lépve leül a tűz mellé a földre, egyértelművé téve, hogy magától nem nagyon akaródzik neki elmennie innen. A másik mélységinek így vagy meg kell békélnie a tudattal, hogy társaságot kapott, vagy valamiféleképp el kell űznie innen. És mintha csak arra várt volna a hím, hogy mikor telepszik le a nőstény, érkezik a provokatív kérdés.*
- Majd megbeszélem vele, ha előkerül. *Horkan fel, bár azt a hangot nem sok választja el attól, hogy nevetésnek lehessen titulálni.*
- De talán elvitte egy kóbor macska a nyelved, vagy a mersz hagyott cserben, hogy csupán ennyit kérdezel? Esetleg, szeretnéd folytatni az abbamaradt történetet?
*Provokációra mi mással lehetne felelni, mint provokációval. A maró gúnyt hanyagolja, túlságosan elrontaná az efféle rítusok kellemesen csípős hangulatát, de meghagyja azt az apró élt, amitől megmarad a kérdések alattomos kis döfése.
A szótlanságot megelőzendő apró morzsákkal csak viszonozza a mese estet. Arról nem is beszélve, kicsit hajtja a kíváncsiság is, vajon mivel próbálkozna a hím, hogy kiszedjen belőle bármi konkrétumot, már ha rá tudja magát venni erre. És mi az, amit ki akarna deríteni. Hamar tisztává tette számára anyja, hogy a tudás hatalom, és megszívlelte ezt a leckét. Az évek során pedig azt is kitapasztalta, sok mindent le lehet szűrni nem csak a válaszok, de a kérdések alapján is.*
- Még a mélységben születtem, egy olyan család sarjaként, amely a régi elvekben hitt. De életem felét már egy felszíni rokonnál töltöttem, Lichanechben. A finom úri nevelést ott felváltotta a harcosok élete. Most pedig Artheniorba sodort a Sors, és itt tevékenykedem. Látod? Máris nem vagyunk annyira idegenek egymásnak. *Ami kissé ironikusan hangzik úgy, hogy egymás nevét nem is tudják. A bemutatkozással mégsem ő akarja nyitni a sort, annyi engedményt fontolgat csupán, hogy igazi nevét használva belevonja-e talán már kihalt családja nevét is.*
*Nem zavarja meg a már-már rituálénak tűnő pakolás menetét. Csendben követi figyelemmel, miként kerülnek vissza szépen, rendben a helyükre az eszközök, és miképp bújik vissza ruháiba a hím. Ahogyan a túl mélyre szaladt szúrások esetében, úgy az alkaron végzett szárnypróbálgatásokért sem kér elnézést. A hím ajánlotta fel, semmilyen meglepetés nem érte. Pedig a kísértés megvolt. De rossz szava igazán nem lehet, és a lényegi alkotás jól sikeredett.
Azért mégsem szoborként, mozdulatlanul vár végig. A hímtől kicsit odébb lépve leül a tűz mellé a földre, egyértelművé téve, hogy magától nem nagyon akaródzik neki elmennie innen. A másik mélységinek így vagy meg kell békélnie a tudattal, hogy társaságot kapott, vagy valamiféleképp el kell űznie innen. És mintha csak arra várt volna a hím, hogy mikor telepszik le a nőstény, érkezik a provokatív kérdés.*
- Majd megbeszélem vele, ha előkerül. *Horkan fel, bár azt a hangot nem sok választja el attól, hogy nevetésnek lehessen titulálni.*
- De talán elvitte egy kóbor macska a nyelved, vagy a mersz hagyott cserben, hogy csupán ennyit kérdezel? Esetleg, szeretnéd folytatni az abbamaradt történetet?
*Provokációra mi mással lehetne felelni, mint provokációval. A maró gúnyt hanyagolja, túlságosan elrontaná az efféle rítusok kellemesen csípős hangulatát, de meghagyja azt az apró élt, amitől megmarad a kérdések alattomos kis döfése.
A szótlanságot megelőzendő apró morzsákkal csak viszonozza a mese estet. Arról nem is beszélve, kicsit hajtja a kíváncsiság is, vajon mivel próbálkozna a hím, hogy kiszedjen belőle bármi konkrétumot, már ha rá tudja magát venni erre. És mi az, amit ki akarna deríteni. Hamar tisztává tette számára anyja, hogy a tudás hatalom, és megszívlelte ezt a leckét. Az évek során pedig azt is kitapasztalta, sok mindent le lehet szűrni nem csak a válaszok, de a kérdések alapján is.*
- Még a mélységben születtem, egy olyan család sarjaként, amely a régi elvekben hitt. De életem felét már egy felszíni rokonnál töltöttem, Lichanechben. A finom úri nevelést ott felváltotta a harcosok élete. Most pedig Artheniorba sodort a Sors, és itt tevékenykedem. Látod? Máris nem vagyunk annyira idegenek egymásnak. *Ami kissé ironikusan hangzik úgy, hogy egymás nevét nem is tudják. A bemutatkozással mégsem ő akarja nyitni a sort, annyi engedményt fontolgat csupán, hogy igazi nevét használva belevonja-e talán már kihalt családja nevét is.*
454. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-06 20:17:41
Üzenet elküldve: 2015-11-06 20:17:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Csupán a fakó tekintet pillanatnyi szűkülése jelzi, hogy nincs ínyére, hogy a nőstény ismét előcitálja a hallottakat. Sőt, valamiféle költői mázat is kerít köré. De a sebhelyes arcú most is időben vált ebben a sajátos húzd meg, ereszd meg játszmájában.
Simulékony, de öntörvényű is. Olyan, mint a csillogó hátú garda, ami a Nagy Erdőkerülő Folyó kövei közt lavíroz. Könnyű zsákmánynak tűnhet, de túl fürge jószág, kisiklik az utána kapó kezek közül.
Kharasshi végigsimít a mellkasára került rováson. Szinte megnyugvással fújja ki a levegőt, ahogy ujjai végigérnek rajta. Régi adósságok törlesztésekor látni ilyesmit. Azon pedig igyekszik hamar túllépni, amikor megpillantja a karján a próbálkozások hagyta nyomot. Elharap egy méltatlankodó morranást és inkább belebújik először az ing majd a tunika ujjaiba. Nem nagyon foglalkozik vele, hogy visszarendezgesse a ruháit, csak úgy tessék-lássék igazít rajtuk. Letörli a tűket is, rázárja fedelét a sűrű tinktúrára is, amit festék gyanánt használtak. Olybá tűnhet, egészen el is feledkezett a kérdésről is, a kérdezőről is. A holmikat akkurátusan visszapakolja a bőrtarisznyába, ahonnét érkeztekor előszedte. Csak eztán fordul vissza a nőstényhez.*
- Azt mondd meg nekem, mivel kívánod megfizetni, hogy a kastély urának tüzét élvezed?
*Nagyon úgy fest, ragaszkodik a címhez, s ezt a savószín szemek villanása is alátámasztja. Mintha csak makacs kihívás lenne: Vitasd el, ha van bátorságot!
Még sok-sok kérdése volna. Igazából több dolog is jobban érdekelné ennél, de aki ilyen jól kufárkodik a titkokkal, biztos nem adja ki könnyen magát. Egy amolyan puhatolózó faggatózáshoz pedig nem igazán fűlik Kharassi foga. A provokáció művészete viszont tőle sem idegen, ahogy valószínűleg fajtája egyetlen tagjától sem.*
*Csupán a fakó tekintet pillanatnyi szűkülése jelzi, hogy nincs ínyére, hogy a nőstény ismét előcitálja a hallottakat. Sőt, valamiféle költői mázat is kerít köré. De a sebhelyes arcú most is időben vált ebben a sajátos húzd meg, ereszd meg játszmájában.
Simulékony, de öntörvényű is. Olyan, mint a csillogó hátú garda, ami a Nagy Erdőkerülő Folyó kövei közt lavíroz. Könnyű zsákmánynak tűnhet, de túl fürge jószág, kisiklik az utána kapó kezek közül.
Kharasshi végigsimít a mellkasára került rováson. Szinte megnyugvással fújja ki a levegőt, ahogy ujjai végigérnek rajta. Régi adósságok törlesztésekor látni ilyesmit. Azon pedig igyekszik hamar túllépni, amikor megpillantja a karján a próbálkozások hagyta nyomot. Elharap egy méltatlankodó morranást és inkább belebújik először az ing majd a tunika ujjaiba. Nem nagyon foglalkozik vele, hogy visszarendezgesse a ruháit, csak úgy tessék-lássék igazít rajtuk. Letörli a tűket is, rázárja fedelét a sűrű tinktúrára is, amit festék gyanánt használtak. Olybá tűnhet, egészen el is feledkezett a kérdésről is, a kérdezőről is. A holmikat akkurátusan visszapakolja a bőrtarisznyába, ahonnét érkeztekor előszedte. Csak eztán fordul vissza a nőstényhez.*
- Azt mondd meg nekem, mivel kívánod megfizetni, hogy a kastély urának tüzét élvezed?
*Nagyon úgy fest, ragaszkodik a címhez, s ezt a savószín szemek villanása is alátámasztja. Mintha csak makacs kihívás lenne: Vitasd el, ha van bátorságot!
Még sok-sok kérdése volna. Igazából több dolog is jobban érdekelné ennél, de aki ilyen jól kufárkodik a titkokkal, biztos nem adja ki könnyen magát. Egy amolyan puhatolózó faggatózáshoz pedig nem igazán fűlik Kharassi foga. A provokáció művészete viszont tőle sem idegen, ahogy valószínűleg fajtája egyetlen tagjától sem.*
453. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-06 10:48:08
Üzenet elküldve: 2015-11-06 10:48:08
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Kevés dolog van, amit csak úgy tenne, ami mögött ne húzódna valamilyen érdek vagy ok. Hogy csak egy-egy ártatlannak tűnő kérdést szúr közbe, egyetlen célt szolgál, hadd beszéljen a hím, hadd ringassa a megnyugtató, hamis tudat, hogy maga mesélne.
A mélységi azonban mégis résen van, s a kérdésnek szánt kijelentésre nem érkezik válasz. Ez már önmagában is beszédes lehet, ám még azt sem zárhatja ki, csupán nem ismételgetné a nyilvánvalót. Akárhogyan is, a jelzéssel elkészül, és bár egy hozzáértő személy valószínűleg meg tudja mondani, hogy az utolsó darabot más, gyakorlatlanabb kéz készítette, avatatlan szem számára ez nem lesz nyilvánvaló.
Az apró érintés, és az azt követő szavak egy elégedett ragadozó széles mosolyát csalják a nőstény ajkára.*
- Ki tudja, talán ha meguntam már az acél dalát, nyitok egy fogadót. *Bohókás kis gondolat, hogy ott áll a söntés mögött, másokat kiszolgálva, vidáman pletykálva, nap mint nap szert tenni a friss értesülésekre... valósággá azonban sosem válik. Ha meg is éri azt a napot, hogy elteszi a pengét, nem tudja magát efféle környezetben, ilyen szerepben elképzelni.
Ami viszont jobban megragadja gondolatait, hogy a hím éber, most már talán jobban is, mint eddig. A nőstény óvatosan lavírozott a korábbiakban is, ez után még inkább résen kell lennie. A rég nem játszott játék felpezsdíti a vérét.*
- Miért lenne az én történetem érdekesebb egy híménél, kit megperzselt a felszíni tűz? *Kérdő pillantással viszonozza a tekintetét, ám a kérdés visszhangját nem hagyja sokáig nyúlni. Addig azért még nem menne, hogy túlságosan feszegesse a másik mélységi türelmének határait.*
- Ám legyen, a kérdezés jogát átadom neked. Mit szeretnél tudni?
*Kevés dolog van, amit csak úgy tenne, ami mögött ne húzódna valamilyen érdek vagy ok. Hogy csak egy-egy ártatlannak tűnő kérdést szúr közbe, egyetlen célt szolgál, hadd beszéljen a hím, hadd ringassa a megnyugtató, hamis tudat, hogy maga mesélne.
A mélységi azonban mégis résen van, s a kérdésnek szánt kijelentésre nem érkezik válasz. Ez már önmagában is beszédes lehet, ám még azt sem zárhatja ki, csupán nem ismételgetné a nyilvánvalót. Akárhogyan is, a jelzéssel elkészül, és bár egy hozzáértő személy valószínűleg meg tudja mondani, hogy az utolsó darabot más, gyakorlatlanabb kéz készítette, avatatlan szem számára ez nem lesz nyilvánvaló.
Az apró érintés, és az azt követő szavak egy elégedett ragadozó széles mosolyát csalják a nőstény ajkára.*
- Ki tudja, talán ha meguntam már az acél dalát, nyitok egy fogadót. *Bohókás kis gondolat, hogy ott áll a söntés mögött, másokat kiszolgálva, vidáman pletykálva, nap mint nap szert tenni a friss értesülésekre... valósággá azonban sosem válik. Ha meg is éri azt a napot, hogy elteszi a pengét, nem tudja magát efféle környezetben, ilyen szerepben elképzelni.
Ami viszont jobban megragadja gondolatait, hogy a hím éber, most már talán jobban is, mint eddig. A nőstény óvatosan lavírozott a korábbiakban is, ez után még inkább résen kell lennie. A rég nem játszott játék felpezsdíti a vérét.*
- Miért lenne az én történetem érdekesebb egy híménél, kit megperzselt a felszíni tűz? *Kérdő pillantással viszonozza a tekintetét, ám a kérdés visszhangját nem hagyja sokáig nyúlni. Addig azért még nem menne, hogy túlságosan feszegesse a másik mélységi türelmének határait.*
- Ám legyen, a kérdezés jogát átadom neked. Mit szeretnél tudni?
452. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-06 08:16:15
Üzenet elküldve: 2015-11-06 08:16:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ó, micsoda fesztelen csevegés. Alattomos talpraesettséggel elhelyezett kérdések. Nem tolakodók vagy faggatózók. Mindig csak annyit csalnak a történet szálán, hogy ez a húzás megmaradjon. Lassú sodrú folyó. Felfekteti a hátára a gondterhelt lelkeket, hiszen a beszéd régi gyógyír a bajokra. Valahogy felszabadít, de meg is rabol. Védtelenné tesz egy olyan ponton, ami kiváltképp veszélyes lehet.
Azt nem tudni, hogy Kharasshinak csupán szerencséje volt, hogy egy óvatlan pillanatban magához tért ennek a puhatolózó szirénéneknek a hatása alól vagy végig tudta, mit csinál.
Válasz nélkül hagyja a nőstényt, viszont a képére elismerő, galád vigyor terpeszkedik. Olyasfajta, ami mélységit kíván maga mögé. Apró mozdulattal simít végig a hipnotikus ajkakon s csak hümment egyet.*
- Kurtizánokat és csaplárosokat megszégyenítő tehetséggel beszéltetsz idegeneket a titkaikról.
*A mélyen morajló hang most egészen más színezetű, mint korábban. Valami mozgolódik a mélyén. Kharasshi szavai lassabbak, csendesebbek, mint az imént, de hallani bennük, hogy a figyelme ezúttal egészen a sebhelyes arcú nőstényre fordult. Ez pedig egy magafajta tekintetében gyakorta futtat végig valami nyugtalanító érzést a másik fél csontjai mentén.*
- Meglehet, érdekesebb téma lennél nálam, nőstény. *A savószín tekintet Iluse vonásait fürkészi, a skarlát íriszeket kutatja.* - Egyedül egy ilyen elátkozott romnál, amit a varjakon és sakálokon kívül minden élő elkerül inkább...
*Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán fivére keze lehet a dologban, de túl bonyolult szálakat fűzne a képbe ez a tényező, s mivel hogy Chaszmyr szándékait még enélkül se látja át, inkább elengedi a gondolatot.*
*Ó, micsoda fesztelen csevegés. Alattomos talpraesettséggel elhelyezett kérdések. Nem tolakodók vagy faggatózók. Mindig csak annyit csalnak a történet szálán, hogy ez a húzás megmaradjon. Lassú sodrú folyó. Felfekteti a hátára a gondterhelt lelkeket, hiszen a beszéd régi gyógyír a bajokra. Valahogy felszabadít, de meg is rabol. Védtelenné tesz egy olyan ponton, ami kiváltképp veszélyes lehet.
Azt nem tudni, hogy Kharasshinak csupán szerencséje volt, hogy egy óvatlan pillanatban magához tért ennek a puhatolózó szirénéneknek a hatása alól vagy végig tudta, mit csinál.
Válasz nélkül hagyja a nőstényt, viszont a képére elismerő, galád vigyor terpeszkedik. Olyasfajta, ami mélységit kíván maga mögé. Apró mozdulattal simít végig a hipnotikus ajkakon s csak hümment egyet.*
- Kurtizánokat és csaplárosokat megszégyenítő tehetséggel beszéltetsz idegeneket a titkaikról.
*A mélyen morajló hang most egészen más színezetű, mint korábban. Valami mozgolódik a mélyén. Kharasshi szavai lassabbak, csendesebbek, mint az imént, de hallani bennük, hogy a figyelme ezúttal egészen a sebhelyes arcú nőstényre fordult. Ez pedig egy magafajta tekintetében gyakorta futtat végig valami nyugtalanító érzést a másik fél csontjai mentén.*
- Meglehet, érdekesebb téma lennél nálam, nőstény. *A savószín tekintet Iluse vonásait fürkészi, a skarlát íriszeket kutatja.* - Egyedül egy ilyen elátkozott romnál, amit a varjakon és sakálokon kívül minden élő elkerül inkább...
*Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán fivére keze lehet a dologban, de túl bonyolult szálakat fűzne a képbe ez a tényező, s mivel hogy Chaszmyr szándékait még enélkül se látja át, inkább elengedi a gondolatot.*
451. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-05 20:20:18
Üzenet elküldve: 2015-11-05 20:20:18
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Hiába kapott meglehetősen mást nevelést azóta, mióta a felszínre került, a mélység leckéinek egy része visszacsengett benne, és egy részük itt a felszínen is remekül hasznosíthatóak. Míg a zsoldos csapat tagja volt, sokszor teljesen más fellépés szükségeltetett, magabiztos, határozott, félelemkeltő, nyers, durva, mind terítékre került. Van, amikor viszont az óvatos lavírozással nyerhet többet. Ez is olyan eset.
Ezért is nem mordul a hímre, mikor az megragadja a csuklóját, csupán a szúrós tekintetével inti jobb belátásra. A másik mélységi pedig veszi a lapot, s elengedi a nőstényt. Jó hír, hogy az indulatok nem nyomják el a hím józan eszét, legalábbis még nem jutott el arra a szintre.
S lám, a minta jelenlegi utolsó jegye más lesz, mint a többi. Hagyja, hogy a meglepettség tükröződjön vonásait, hiszen biztosra meri venni, nem az ő kezdő tűhasználata miatt fogná rövidebbre a műveletet a hím. Ellenben csupán egy bólintással jelez vissza, egyetlen faggatózó kérdéssel sem áll elő.
Annyira persze a hím sem bízik az elsőre majd sikerülni fog hiedelemben, hogy rögtön a sor folytatásához engedje a nőstényt. Ezt sem szívja mellre, hiszen fordított esetben ő is inkább egy kevésbé feltűnő testrészét áldozná fel az első próbálkozásra, minthogy egy lényeges darab szégyenüljön meg. A gondolattal persze eljátszik, hogy míg az egyenes vonalakat gyakorolja, mégis valami kés képet is készít, de most csak fekete tinta áll a rendelkezésére, ahhoz pedig kellenének a színek. Anélkül még a végén valaki valami mezei nyúlnak nézné a veszedelem képét, nem pedig annak az alattomos szörnyetegnek.
Amíg ő gyakorolja, hogy milyen szögben és milyen mélyen döfje a hím bőrébe a tőrt, addig megkapja a következő jelhez tartozó történetet. A sebhelyre csupán fél szemmel pillant fel, ám az elég is, hogy lássa, bár kényes helyre került, cseppet sem veszedelmes sérülésről van szó. És mégis, a felszíni rokon mély benyomást tett a hímre, ami miatt a nőstényt máris balsejtelmek kezdik gyötörni.
Közbevágás nélkül hallgatja végig a történetet. Ahogy Ryz esetében is tette, előbb figyel, begyűjt minden szükséges információt, utána mérleges csak, s hoz ítéletet. Jól bevált módszer, amin nem kell változtatnia. Figyelme csupán egyszer kallódik, mikor túl mélyre szalad a tű, bocsánatot azonban nem kér érte, csak próbálkozik tovább. A közös jövő említésére újfent megszalad a tű, de mit sem törődik vele, a nőstény vonásairól pedig nem lehet leolvasni, szánt szándékkal jött a merénylet, a meglepettség jele, vagy a puszta véletlen műve.
A történet végére érve pedig maga is jelzi, hogy felkészült az éles bevetésre, belőtte, milyen mélységbe kell szúrnia, és begyakorolta a mozdulatot. Így Kharasshi alkarján bár lesz néhány változó minőségű vékony (legalábbis igyekezett vékonyakat húzva gyakorolni), de attól nem kell tartania, hogy a tizenharmadik jel nem sikerülne jól.*
- És végül megölted. *Vonja le a konklúziót, hiszen a halál újabb jelét kezdi el éppen felvésni. De a kijelentő mód ellenére mégis inkább kérdésnek hatnak a nőstény szavai.*
- És most hogyan tovább? Mert nem tértél vissza a tieidhez még. *Újabb érzelemmentes hangon leadott kérdés, újabb talány, vajon mi járhat pontosan a nőstény fejében. Nem olyasvalaki, akivel szívesen kártyázna bárki is, hiszen eddig úgy fest, nagyon jól uralkodik nem csak vonásain, de hangján, tekintetén, apróbb rezdülésein is.*
*Hiába kapott meglehetősen mást nevelést azóta, mióta a felszínre került, a mélység leckéinek egy része visszacsengett benne, és egy részük itt a felszínen is remekül hasznosíthatóak. Míg a zsoldos csapat tagja volt, sokszor teljesen más fellépés szükségeltetett, magabiztos, határozott, félelemkeltő, nyers, durva, mind terítékre került. Van, amikor viszont az óvatos lavírozással nyerhet többet. Ez is olyan eset.
Ezért is nem mordul a hímre, mikor az megragadja a csuklóját, csupán a szúrós tekintetével inti jobb belátásra. A másik mélységi pedig veszi a lapot, s elengedi a nőstényt. Jó hír, hogy az indulatok nem nyomják el a hím józan eszét, legalábbis még nem jutott el arra a szintre.
S lám, a minta jelenlegi utolsó jegye más lesz, mint a többi. Hagyja, hogy a meglepettség tükröződjön vonásait, hiszen biztosra meri venni, nem az ő kezdő tűhasználata miatt fogná rövidebbre a műveletet a hím. Ellenben csupán egy bólintással jelez vissza, egyetlen faggatózó kérdéssel sem áll elő.
Annyira persze a hím sem bízik az elsőre majd sikerülni fog hiedelemben, hogy rögtön a sor folytatásához engedje a nőstényt. Ezt sem szívja mellre, hiszen fordított esetben ő is inkább egy kevésbé feltűnő testrészét áldozná fel az első próbálkozásra, minthogy egy lényeges darab szégyenüljön meg. A gondolattal persze eljátszik, hogy míg az egyenes vonalakat gyakorolja, mégis valami kés képet is készít, de most csak fekete tinta áll a rendelkezésére, ahhoz pedig kellenének a színek. Anélkül még a végén valaki valami mezei nyúlnak nézné a veszedelem képét, nem pedig annak az alattomos szörnyetegnek.
Amíg ő gyakorolja, hogy milyen szögben és milyen mélyen döfje a hím bőrébe a tőrt, addig megkapja a következő jelhez tartozó történetet. A sebhelyre csupán fél szemmel pillant fel, ám az elég is, hogy lássa, bár kényes helyre került, cseppet sem veszedelmes sérülésről van szó. És mégis, a felszíni rokon mély benyomást tett a hímre, ami miatt a nőstényt máris balsejtelmek kezdik gyötörni.
Közbevágás nélkül hallgatja végig a történetet. Ahogy Ryz esetében is tette, előbb figyel, begyűjt minden szükséges információt, utána mérleges csak, s hoz ítéletet. Jól bevált módszer, amin nem kell változtatnia. Figyelme csupán egyszer kallódik, mikor túl mélyre szalad a tű, bocsánatot azonban nem kér érte, csak próbálkozik tovább. A közös jövő említésére újfent megszalad a tű, de mit sem törődik vele, a nőstény vonásairól pedig nem lehet leolvasni, szánt szándékkal jött a merénylet, a meglepettség jele, vagy a puszta véletlen műve.
A történet végére érve pedig maga is jelzi, hogy felkészült az éles bevetésre, belőtte, milyen mélységbe kell szúrnia, és begyakorolta a mozdulatot. Így Kharasshi alkarján bár lesz néhány változó minőségű vékony (legalábbis igyekezett vékonyakat húzva gyakorolni), de attól nem kell tartania, hogy a tizenharmadik jel nem sikerülne jól.*
- És végül megölted. *Vonja le a konklúziót, hiszen a halál újabb jelét kezdi el éppen felvésni. De a kijelentő mód ellenére mégis inkább kérdésnek hatnak a nőstény szavai.*
- És most hogyan tovább? Mert nem tértél vissza a tieidhez még. *Újabb érzelemmentes hangon leadott kérdés, újabb talány, vajon mi járhat pontosan a nőstény fejében. Nem olyasvalaki, akivel szívesen kártyázna bárki is, hiszen eddig úgy fest, nagyon jól uralkodik nem csak vonásain, de hangján, tekintetén, apróbb rezdülésein is.*
450. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-05 12:41:11
Üzenet elküldve: 2015-11-05 12:41:11
ÚJ
![>Lorew Mazoral [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/562_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 130
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 130
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ó igen, a Grombar kastély. El sem lehet téveszteni. Csukott szemmel is odatalál az ember... Na persze! Igen, igaz, hogy szép nagy építményről beszélünk, és igen, ha mellette áll az emberfia, akkor már tök egyértelmű, hogy igen, ez a Grombar kastély. De nem, cáfolja a pletykákat, miszerint látszik a világ másik feléről is, vagy hogy éjszaka nagy vörös fényt lövell a tornyaiból, vagy hogy egyáltalán egy gyertya is égne benne, nehogy az éjszakai utazók eltévesszék. Egyáltalán hogy állíthat felnőtt ember ekkora baromságot? Amikor találkozott a fura mutatványossal, eredetileg komolyan vette, talán ez volt a nagy hiba. De még csak nem is fizetett neki. A mutatványos akkor csinál hülyeségeket, ha fizetnek neki, Lorew nem fizetett, akkor miért nem változott értelmes emberi lénnyé arra a kis időre? Nem, sajnos a halandók nagyja nem így működik, ha sokat játsszák a hülyét, akkor egyszer csak hirtelen úgy maradnak.
Mondjuk tény és való, nagyon hangulatos volt a beszámoló, amit előadott a hatalmas, misztikus kastélyról, ami lidércek és szellemek tanyája. Legendák szólnak róla, hogy mi minden borzalom történt már itt, hány ártatlan idetévedő lett már démonok lakomája, meg ilyenek. Még a közelmúlt eseményei is, amikor összegyűjtöttek ott egy rakás jelentéktelen személyt, akik közül csak néhány tért vissza élve... Persze Lorew örült volna, ha ezekkel a személyekkel is beszélhet a helyről (nem is sejti, hogy egy ilyennel már találkozott, de hát ez pont nem került szóba), de még így magában is elég volt. Aztán jött a parasztvakítás, hátha pótolja az útbaigazítást.*
- El sem lehet téveszteni, ha a jó irányba mész, látod, éjszaka vörös fényeket lövell a tornyaiból, úgy hírlik az a benne élő démonok egy-egy köhintése... *ismétli morogva szóról szóra, amiket az a bolond mondott neki* Hát én nem láttam vörös fényeket! Úgy látszik ebben az évszakban a démonok nem betegek, hogy köhögjenek!
*Vagy lehet, hogy fekete fényt lövell ki magából? Nappal meg átlátszót? Csak még egyszer lássa meg azt a mutatványost, lesz hozzá egynéhány keresetlen szava. Ugyanakkor most már felesleges szidni, ha nehezen is, de valahogy idevergődött. Tény, hogy több napot vett igénybe, mint kellett volna, de... Minek ezen most már aggodalmaskodni? Nem tévedt el, pusztán kíváncsi volt a környékre, ezért alaposan felmérte.*
- Hogy a francba lehet így eldugni egy ekkora kastélyt? Akarattal nem tudnám... *morog még mindig, miközben odasétál, egészen közel az építményhez, és szépen lassan ráteszi a kezét annak falára. Kő. Hideg. De semmi különös bizsergést nem érez, semmi olyat, ami közeledő veszélyt, vagy ilyesmiket jelentene (nem mintha erre lenne valami sokadik érzéke. Sőt, súlyos fogyatékossága is gátolja, miszerint belőle még az életösztön nagyja is hiányzik). Enyhén megpaskolja a követ, majd hátralép néhányat, és újból felpillant. A kastély épp elég gyönyörűnek és kísértetiesnek tűnik ebből a szögből is, így végső döntésre jut. Be fog menni. Ekkor szembesül a következő igencsak súlyos problémával.*
- Hol a fenében van az ajtó? A kapu? Miért nem... Legalább egy luk lehetne a falon, azzal tele van az egész rom! *nem csak hogy alig jutott ide, de még kerülgesse is az építményt? Hát... sok választása nincs, ezt néhány percnyi duzzogás után ő maga is be fogja látni.*
*Ó igen, a Grombar kastély. El sem lehet téveszteni. Csukott szemmel is odatalál az ember... Na persze! Igen, igaz, hogy szép nagy építményről beszélünk, és igen, ha mellette áll az emberfia, akkor már tök egyértelmű, hogy igen, ez a Grombar kastély. De nem, cáfolja a pletykákat, miszerint látszik a világ másik feléről is, vagy hogy éjszaka nagy vörös fényt lövell a tornyaiból, vagy hogy egyáltalán egy gyertya is égne benne, nehogy az éjszakai utazók eltévesszék. Egyáltalán hogy állíthat felnőtt ember ekkora baromságot? Amikor találkozott a fura mutatványossal, eredetileg komolyan vette, talán ez volt a nagy hiba. De még csak nem is fizetett neki. A mutatványos akkor csinál hülyeségeket, ha fizetnek neki, Lorew nem fizetett, akkor miért nem változott értelmes emberi lénnyé arra a kis időre? Nem, sajnos a halandók nagyja nem így működik, ha sokat játsszák a hülyét, akkor egyszer csak hirtelen úgy maradnak.
Mondjuk tény és való, nagyon hangulatos volt a beszámoló, amit előadott a hatalmas, misztikus kastélyról, ami lidércek és szellemek tanyája. Legendák szólnak róla, hogy mi minden borzalom történt már itt, hány ártatlan idetévedő lett már démonok lakomája, meg ilyenek. Még a közelmúlt eseményei is, amikor összegyűjtöttek ott egy rakás jelentéktelen személyt, akik közül csak néhány tért vissza élve... Persze Lorew örült volna, ha ezekkel a személyekkel is beszélhet a helyről (nem is sejti, hogy egy ilyennel már találkozott, de hát ez pont nem került szóba), de még így magában is elég volt. Aztán jött a parasztvakítás, hátha pótolja az útbaigazítást.*
- El sem lehet téveszteni, ha a jó irányba mész, látod, éjszaka vörös fényeket lövell a tornyaiból, úgy hírlik az a benne élő démonok egy-egy köhintése... *ismétli morogva szóról szóra, amiket az a bolond mondott neki* Hát én nem láttam vörös fényeket! Úgy látszik ebben az évszakban a démonok nem betegek, hogy köhögjenek!
*Vagy lehet, hogy fekete fényt lövell ki magából? Nappal meg átlátszót? Csak még egyszer lássa meg azt a mutatványost, lesz hozzá egynéhány keresetlen szava. Ugyanakkor most már felesleges szidni, ha nehezen is, de valahogy idevergődött. Tény, hogy több napot vett igénybe, mint kellett volna, de... Minek ezen most már aggodalmaskodni? Nem tévedt el, pusztán kíváncsi volt a környékre, ezért alaposan felmérte.*
- Hogy a francba lehet így eldugni egy ekkora kastélyt? Akarattal nem tudnám... *morog még mindig, miközben odasétál, egészen közel az építményhez, és szépen lassan ráteszi a kezét annak falára. Kő. Hideg. De semmi különös bizsergést nem érez, semmi olyat, ami közeledő veszélyt, vagy ilyesmiket jelentene (nem mintha erre lenne valami sokadik érzéke. Sőt, súlyos fogyatékossága is gátolja, miszerint belőle még az életösztön nagyja is hiányzik). Enyhén megpaskolja a követ, majd hátralép néhányat, és újból felpillant. A kastély épp elég gyönyörűnek és kísértetiesnek tűnik ebből a szögből is, így végső döntésre jut. Be fog menni. Ekkor szembesül a következő igencsak súlyos problémával.*
- Hol a fenében van az ajtó? A kapu? Miért nem... Legalább egy luk lehetne a falon, azzal tele van az egész rom! *nem csak hogy alig jutott ide, de még kerülgesse is az építményt? Hát... sok választása nincs, ezt néhány percnyi duzzogás után ő maga is be fogja látni.*
449. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-05 11:16:31
Üzenet elküldve: 2015-11-05 11:16:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem válaszol, csak ismét félrefordítja a tekintetét. Honnan a rossebből tudná? Olyan vagy nem olyan? Teljesen mindegy. Csak azt tudja, hogy keresi a kiutat, mert esze ágában sincs elmerülni ebben a posványos mocsárban, amibe ez az átok húzza.
A nőstény nem élcelődik vele, nem kezdi ki az egyértelmű gyenge pontoknál. Csak egy idő után jön rá, hogy ez a dolog határozottan zavarja. Már nem úgy értve, hogy bosszantja, inkább óva inti. Ez a szuka figyel rá, mi több, egyre közelebb és közelebb furakszik olyan dolgokhoz, melyek említésére máskülönben csak néma, dühödt vicsor lenne a válasz. Apró, óvatos lépésekkel halad a beste, s a legrosszabb, hogy Kharasshi pontosan látja, mit művel, mégsem áll ellen. Csak azt a csendes, fenyegető morgást hallja a lelke mélyéről, ami fakó szemeiből végig tükröződik a kényes határokra tévedt nőstény felé. Az ilyen játszmákban a hibák könnyen végzetesek lehetnek, s pont olyan hirtelen mozdulat lavinája visz odáig, mint amivel Kharasshi elkapja az érintésig merészkedő kezet.
A nőstény viszont tudja, mit csinál. Pillantása biztos kézzel oldja meg a Kharasshiban felhorgadó indulat gócát. A csuklóra fogó szorítás enged, a hím szája sarkában a rándulás pedig jelzi, már érti az okokat.*
- Csak a hosszú rovást *mondja.* - A többi nem fontos. *Csak néhány jel, ami arról beszél, hogy kiféle-miféle volt az áldozata. Ez a vonal most jobb is, ha hallgatag marad. Ez csak neki szól, nem a világnak, ahogy a többi.
Mielőtt a nőstény nekifogna, Kharasshi elé bonja jobb alkarját.*
- Próbáld ki itt *mondja.* - Támaszd meg az ujjadon a szárat és egy határozott mozdulattal szúrj a bőr alá. Elég mélyre, de ne túl mélyre. *A nőstény elé igazítja a kezét, hogy annak melyik részén lát neki, rá bízza.* - Szólok, ha jó. *Már van tapasztalata a dologban. Érzésre egész jó közelítéssel meg tudja állapítani, mikor találja el a jó mélységet a nőstény.* - Tiszta, egyenes vonal kell. Pont olyan vastag, pont olyan hosszú, mint az előzőek. Csak akkor láss neki, ha már úgy érzed, tudod mint csinálsz.
*Míg a nőstény egy életre a bőrére rója a tetoválás művészetében való szárnypróbálgatásait, némi hallgatás után újra megszólal. Kelletlen tónusokon gördülnek a mély zöngék, hiszen nem akaródzik mesélni, de hiába kerülgetné, a segítség ára egyértelműen meg lett szabva.*
- Ez a kése nyoma *emeli az állát és baljával végigsimít egy, a többihez képest nevetségesnek tetsző kis hegen. Nem lehetett több felszíni sérülésnél, mégis pontosan tudja, hol van.
Ennyi. Nem mozdul újabb és újabb sebhelyek felé, hogy folytassa a sort, de az ábrázatából nem lehet nehéz kitalálni, hogy mindennek ellenére további súlyos sebeket őriz a vörös kapcsán. Csak nem a húsán.*
- A népem távol él a városoktól. A szálláshelyünk földje vértől iszamos, mióta az eszemet tudom. Alig lohadó határháborúkban élünk a fakóvérűekkel. Elfekkel *mondja, hogy a nősténynek is világos legyen az övéi közt használatos kifejezés.* - Mind a tizenkettő *pillant a mellkasára rótt jelekre* - ezekben a harcokban szerzett trófea. *Nem tér ki rá, hogy ennyi volt-e az összes vagy csupán azokat illette jelöléssel, melyeket méltónak talált.*
- A fakóvérűek az ellenségeim. Sosem gondoltam rájuk másképp. Egészen addig a napig. *Mélyet, mordat sóhajt, mintha épp újra elátkozná magában azt az átkozott napot.* - Az artheniori vásárban láttam meg. Nyár derekán. Egy rőt fakóvérű. Engem figyelt. Eltűntem a szeme elől a tömegben és a háta mögé kerültem. Azt akartam, hogy tudja, jobb, ha nem próbálgatja egy mélységi türelmét. De... Neki fogalma sem volt róla. Nyoma sem volt benne annak az eredendő gyűlölségnek, ami fajtáink közt az óidőktől feszül. És ez határtalanul dühített. Ahogy az is, hogy mennyire hasonlít az enyéimhez. Nomád, szabad nép volt az övé is, akárcsak a miénk, távol a városiak koszlott világától.
*Szisszen egy túl mélyre szaladt szúrás okán, aztán vár egy kicsit, míg a nőstény tovább próbálkozik, s bólint, amikor megfelelő a mélység.*
- Csapdába csaltam, megzsaroltam, megfenyegettem. A szolgálatatomba kényszerítettem csupán kedvtelésből, s hogy a helyére tegyem azt a hibás szólamot a rendben. Hogy tudja, miért is kell gyűlölnie a fajtámat, hogy miért is kell távol maradnia, hogy miért nem szabad egy szavunkat sem elhinnie.
- Aljas játéknak indult az egész. Olyannak, amit egy fakóvérű érdemel.
*Elhallgat. Keserűt nyelve folytatja a mesét, miközben a nőstény ténykedését figyeli a karján.*
- Csak azt nem vettem észre, hogy a saját nyakamba is hurkot raktam. Magam mellett akartam tudni. Az első pillanattól. Túl közel engedtem. Elhitte, hogy lehet a számunkra jövő. Talán volt egy pillanat, amikor én is *vallja be mélységes szégyennel.*
- Amikor rájöttem, billogot sütöttem rá, vasat tettem a nyakába és elindultam vele, hogy hazavigyem az enyémeknek, ahogy hadizsákmányt szokás. De még akkor is... Meg akartam tartani magamnak.
*Nem fűzi tovább a történet szálát. Így is elég kényelmetlenül érzi magát.*
*Nem válaszol, csak ismét félrefordítja a tekintetét. Honnan a rossebből tudná? Olyan vagy nem olyan? Teljesen mindegy. Csak azt tudja, hogy keresi a kiutat, mert esze ágában sincs elmerülni ebben a posványos mocsárban, amibe ez az átok húzza.
A nőstény nem élcelődik vele, nem kezdi ki az egyértelmű gyenge pontoknál. Csak egy idő után jön rá, hogy ez a dolog határozottan zavarja. Már nem úgy értve, hogy bosszantja, inkább óva inti. Ez a szuka figyel rá, mi több, egyre közelebb és közelebb furakszik olyan dolgokhoz, melyek említésére máskülönben csak néma, dühödt vicsor lenne a válasz. Apró, óvatos lépésekkel halad a beste, s a legrosszabb, hogy Kharasshi pontosan látja, mit művel, mégsem áll ellen. Csak azt a csendes, fenyegető morgást hallja a lelke mélyéről, ami fakó szemeiből végig tükröződik a kényes határokra tévedt nőstény felé. Az ilyen játszmákban a hibák könnyen végzetesek lehetnek, s pont olyan hirtelen mozdulat lavinája visz odáig, mint amivel Kharasshi elkapja az érintésig merészkedő kezet.
A nőstény viszont tudja, mit csinál. Pillantása biztos kézzel oldja meg a Kharasshiban felhorgadó indulat gócát. A csuklóra fogó szorítás enged, a hím szája sarkában a rándulás pedig jelzi, már érti az okokat.*
- Csak a hosszú rovást *mondja.* - A többi nem fontos. *Csak néhány jel, ami arról beszél, hogy kiféle-miféle volt az áldozata. Ez a vonal most jobb is, ha hallgatag marad. Ez csak neki szól, nem a világnak, ahogy a többi.
Mielőtt a nőstény nekifogna, Kharasshi elé bonja jobb alkarját.*
- Próbáld ki itt *mondja.* - Támaszd meg az ujjadon a szárat és egy határozott mozdulattal szúrj a bőr alá. Elég mélyre, de ne túl mélyre. *A nőstény elé igazítja a kezét, hogy annak melyik részén lát neki, rá bízza.* - Szólok, ha jó. *Már van tapasztalata a dologban. Érzésre egész jó közelítéssel meg tudja állapítani, mikor találja el a jó mélységet a nőstény.* - Tiszta, egyenes vonal kell. Pont olyan vastag, pont olyan hosszú, mint az előzőek. Csak akkor láss neki, ha már úgy érzed, tudod mint csinálsz.
*Míg a nőstény egy életre a bőrére rója a tetoválás művészetében való szárnypróbálgatásait, némi hallgatás után újra megszólal. Kelletlen tónusokon gördülnek a mély zöngék, hiszen nem akaródzik mesélni, de hiába kerülgetné, a segítség ára egyértelműen meg lett szabva.*
- Ez a kése nyoma *emeli az állát és baljával végigsimít egy, a többihez képest nevetségesnek tetsző kis hegen. Nem lehetett több felszíni sérülésnél, mégis pontosan tudja, hol van.
Ennyi. Nem mozdul újabb és újabb sebhelyek felé, hogy folytassa a sort, de az ábrázatából nem lehet nehéz kitalálni, hogy mindennek ellenére további súlyos sebeket őriz a vörös kapcsán. Csak nem a húsán.*
- A népem távol él a városoktól. A szálláshelyünk földje vértől iszamos, mióta az eszemet tudom. Alig lohadó határháborúkban élünk a fakóvérűekkel. Elfekkel *mondja, hogy a nősténynek is világos legyen az övéi közt használatos kifejezés.* - Mind a tizenkettő *pillant a mellkasára rótt jelekre* - ezekben a harcokban szerzett trófea. *Nem tér ki rá, hogy ennyi volt-e az összes vagy csupán azokat illette jelöléssel, melyeket méltónak talált.*
- A fakóvérűek az ellenségeim. Sosem gondoltam rájuk másképp. Egészen addig a napig. *Mélyet, mordat sóhajt, mintha épp újra elátkozná magában azt az átkozott napot.* - Az artheniori vásárban láttam meg. Nyár derekán. Egy rőt fakóvérű. Engem figyelt. Eltűntem a szeme elől a tömegben és a háta mögé kerültem. Azt akartam, hogy tudja, jobb, ha nem próbálgatja egy mélységi türelmét. De... Neki fogalma sem volt róla. Nyoma sem volt benne annak az eredendő gyűlölségnek, ami fajtáink közt az óidőktől feszül. És ez határtalanul dühített. Ahogy az is, hogy mennyire hasonlít az enyéimhez. Nomád, szabad nép volt az övé is, akárcsak a miénk, távol a városiak koszlott világától.
*Szisszen egy túl mélyre szaladt szúrás okán, aztán vár egy kicsit, míg a nőstény tovább próbálkozik, s bólint, amikor megfelelő a mélység.*
- Csapdába csaltam, megzsaroltam, megfenyegettem. A szolgálatatomba kényszerítettem csupán kedvtelésből, s hogy a helyére tegyem azt a hibás szólamot a rendben. Hogy tudja, miért is kell gyűlölnie a fajtámat, hogy miért is kell távol maradnia, hogy miért nem szabad egy szavunkat sem elhinnie.
- Aljas játéknak indult az egész. Olyannak, amit egy fakóvérű érdemel.
*Elhallgat. Keserűt nyelve folytatja a mesét, miközben a nőstény ténykedését figyeli a karján.*
- Csak azt nem vettem észre, hogy a saját nyakamba is hurkot raktam. Magam mellett akartam tudni. Az első pillanattól. Túl közel engedtem. Elhitte, hogy lehet a számunkra jövő. Talán volt egy pillanat, amikor én is *vallja be mélységes szégyennel.*
- Amikor rájöttem, billogot sütöttem rá, vasat tettem a nyakába és elindultam vele, hogy hazavigyem az enyémeknek, ahogy hadizsákmányt szokás. De még akkor is... Meg akartam tartani magamnak.
*Nem fűzi tovább a történet szálát. Így is elég kényelmetlenül érzi magát.*
448. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 21:34:16
Üzenet elküldve: 2015-11-04 21:34:16
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Akkor hát ilyen lennél? A hús börtönébe zárt elveszett lélek? *Teszi fel a kérdést tűnődve. Semmi gúny, semmi marás. A kifürkészhetetlen vonásokon nem sok kapaszkodót találni érzelmek terén, és a skarlát szempár sem fedi fel, gazdájuk fejében vajon miféle gondolatok járnak. Vagy miféle ítéletet hoz éppen.
Hegek sokasága mesél a hím eddigi küzdelmeiről, ezek alapján kétsége sem fér hozzá, melyikük látott több csatát. Igaz a legutóbbi rajtaütést is épp bőrrel megúszta a nőstény, ami áldozatairól nem mondható el. Még mindig beleborzong, ha visszagondol, szedett-vedett csapatuk, akik alig néhány órája találkoztak furcsa véletlenek során, milyen összhangban, milyen precizitással, és milyen kegyetlenséggel csapott le a pórul járt hintóhoz érkezőkre. A jelek tehát tizenkét a hím által kiontott életet jeleznek, amihez egy tizenharmadik is csatalakozott.
A hím indulatait látva pedig nem egy egyszerű eset lehetett a legutolsó. Rég találkozott már ennyi indulattal, ez pedig tovább szítja benne a kíváncsiságot. Néhány pillanatig komoly, szinte szigorú tekintettel méregeti a pillantását kerülő hímet. Most már nem fogja megúszni a mesélést, noha ha ráparancsol, bizonyosan megmakacsolja magát.
Előbb azonban közelebb lép, és elveszi a szárat, amin a tűk sorakoznak. Meglepődne, ha valaha is elhangzana az a bizonyos szó a hím szájából, megelégszik hát ennyivel is.*
- Mely sérüléseket köszönheted annak a vörösnek? *Jön végül az első kérdés, amit szinte biztos, hogy fognak még újabbak követni. És mintha ez nem lenne elég, még meg is érinti a hímet, vagy legalábbis próbálja egyik ujját végig vezetni az egyik már elkészült minta vonalain.
Ha nem engedné ezt a hím, szúrós tekintettel néz rá. Nem az érintés kedvéért teszi, amit tesz. Alapos munkát akar végezni, ehhez viszont jobb, ha nem pusztán másol, de előbb megérti a jel szerkezetét, ha meglátja, miképp épül fel, mely vonal követi melyiket sorrendben az elkészítés során. Eleven vászna még sosem akadt, ilyesfajta művészettel korábban még nem kísérletezett, hát most ennek az első alkalma is elérkezett. Attól persze nem fog megremegni a keze, hogy valakinek fájdalmat fog okozni.*
- Akkor hát ilyen lennél? A hús börtönébe zárt elveszett lélek? *Teszi fel a kérdést tűnődve. Semmi gúny, semmi marás. A kifürkészhetetlen vonásokon nem sok kapaszkodót találni érzelmek terén, és a skarlát szempár sem fedi fel, gazdájuk fejében vajon miféle gondolatok járnak. Vagy miféle ítéletet hoz éppen.
Hegek sokasága mesél a hím eddigi küzdelmeiről, ezek alapján kétsége sem fér hozzá, melyikük látott több csatát. Igaz a legutóbbi rajtaütést is épp bőrrel megúszta a nőstény, ami áldozatairól nem mondható el. Még mindig beleborzong, ha visszagondol, szedett-vedett csapatuk, akik alig néhány órája találkoztak furcsa véletlenek során, milyen összhangban, milyen precizitással, és milyen kegyetlenséggel csapott le a pórul járt hintóhoz érkezőkre. A jelek tehát tizenkét a hím által kiontott életet jeleznek, amihez egy tizenharmadik is csatalakozott.
A hím indulatait látva pedig nem egy egyszerű eset lehetett a legutolsó. Rég találkozott már ennyi indulattal, ez pedig tovább szítja benne a kíváncsiságot. Néhány pillanatig komoly, szinte szigorú tekintettel méregeti a pillantását kerülő hímet. Most már nem fogja megúszni a mesélést, noha ha ráparancsol, bizonyosan megmakacsolja magát.
Előbb azonban közelebb lép, és elveszi a szárat, amin a tűk sorakoznak. Meglepődne, ha valaha is elhangzana az a bizonyos szó a hím szájából, megelégszik hát ennyivel is.*
- Mely sérüléseket köszönheted annak a vörösnek? *Jön végül az első kérdés, amit szinte biztos, hogy fognak még újabbak követni. És mintha ez nem lenne elég, még meg is érinti a hímet, vagy legalábbis próbálja egyik ujját végig vezetni az egyik már elkészült minta vonalain.
Ha nem engedné ezt a hím, szúrós tekintettel néz rá. Nem az érintés kedvéért teszi, amit tesz. Alapos munkát akar végezni, ehhez viszont jobb, ha nem pusztán másol, de előbb megérti a jel szerkezetét, ha meglátja, miképp épül fel, mely vonal követi melyiket sorrendben az elkészítés során. Eleven vászna még sosem akadt, ilyesfajta művészettel korábban még nem kísérletezett, hát most ennek az első alkalma is elérkezett. Attól persze nem fog megremegni a keze, hogy valakinek fájdalmat fog okozni.*
447. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 21:10:55
Üzenet elküldve: 2015-11-04 21:10:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Mintha eleven húst nem mozgathatna elveszett lélek *morogja az orra alatt inkább csak magának. A nyomorúság királyságában bizonyosan előkelő címet kaphatna egy hozzá hasonló. Az élet apróságát kivéve ugyan mivel lenne ő több vagy kevesebb egy lidércnél?*
- Olyanokat, amik az én kezem által hunytak ki *mondja, s egyúttal meg is válaszolja a kérdést. Más esetben talán bőbeszédűbb lenne. Lehet, hogy el is mesélné a dolog történetét. Ha Kharasshi bőre vászon, bizony beszédes műnek mondható. Népe rusztikus ábrái éppúgy tarkítják, mint a sebhelyek. Némelyik komoly sérülés emléke, némelyik kevésbé komoly, de csak nemrég gyógyult. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a hím karddal vágja át magát a barátságtalan mindennapok rút bozótosán.
A diskurzus mégis akadozó. Míg a mellkasán sorakozó tizenkét jelet elégtétellel etetett bosszú írta, ez a mostani egészen más. Düh csikorgatja a fogát a helye felett ennek is, de másfajta. Sokkal személyesebb. A nőstény pedig remek érzékkel tipor a kényes pontokra a szavaival.
Kharasshi hallgat. Ajkai egyre szorosabban préselődnek egymáshoz, egyre jobban meggyűlik a szájában az indulat, ahogy némán hallgatja a nőstény csicsergését. De minden szó csak egyre tovább csepegteti az alattomos mérget. Mondandója rekedt vehemenciával tör magának utat.*
- Ez a rovás pont egy olyan vörös szukáé lesz! *Ahogy kimondta, a dühe el is párolog mindjárt. Fújtatva fordítja félre a tekintetét. Nem örül neki, hogy kimondta, amit kimondott. Olyan, mintha máris magán érezné a megvetést vagy a lesajnálást a nőstény pillantásában. Mintha máris tudná az egész történetet töviről hegyire. A büszkesége szinte sistereg, mint az esőbe tartott izzó acél.*
- Segítenél végre? *morran kényszeredetten, hiszen akárhogy is áll a helyzet, túl akar esni ezen a dolgon. Az pedig úgy néz ki, csak segítséggel fog menni. Az árát persze valószínűleg meg kell majd fizesse, efelől nem sok kétsége van. De úgy lesz, mint lennie kell. A nőstény felé nyújtja a kétarasznyi szárra sorba erősített tűket, de még mindig inkább leharapná a nyelvét, minthogy kinyögje azt a bizonyos kérlek-et.*
- Mintha eleven húst nem mozgathatna elveszett lélek *morogja az orra alatt inkább csak magának. A nyomorúság királyságában bizonyosan előkelő címet kaphatna egy hozzá hasonló. Az élet apróságát kivéve ugyan mivel lenne ő több vagy kevesebb egy lidércnél?*
- Olyanokat, amik az én kezem által hunytak ki *mondja, s egyúttal meg is válaszolja a kérdést. Más esetben talán bőbeszédűbb lenne. Lehet, hogy el is mesélné a dolog történetét. Ha Kharasshi bőre vászon, bizony beszédes műnek mondható. Népe rusztikus ábrái éppúgy tarkítják, mint a sebhelyek. Némelyik komoly sérülés emléke, némelyik kevésbé komoly, de csak nemrég gyógyult. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a hím karddal vágja át magát a barátságtalan mindennapok rút bozótosán.
A diskurzus mégis akadozó. Míg a mellkasán sorakozó tizenkét jelet elégtétellel etetett bosszú írta, ez a mostani egészen más. Düh csikorgatja a fogát a helye felett ennek is, de másfajta. Sokkal személyesebb. A nőstény pedig remek érzékkel tipor a kényes pontokra a szavaival.
Kharasshi hallgat. Ajkai egyre szorosabban préselődnek egymáshoz, egyre jobban meggyűlik a szájában az indulat, ahogy némán hallgatja a nőstény csicsergését. De minden szó csak egyre tovább csepegteti az alattomos mérget. Mondandója rekedt vehemenciával tör magának utat.*
- Ez a rovás pont egy olyan vörös szukáé lesz! *Ahogy kimondta, a dühe el is párolog mindjárt. Fújtatva fordítja félre a tekintetét. Nem örül neki, hogy kimondta, amit kimondott. Olyan, mintha máris magán érezné a megvetést vagy a lesajnálást a nőstény pillantásában. Mintha máris tudná az egész történetet töviről hegyire. A büszkesége szinte sistereg, mint az esőbe tartott izzó acél.*
- Segítenél végre? *morran kényszeredetten, hiszen akárhogy is áll a helyzet, túl akar esni ezen a dolgon. Az pedig úgy néz ki, csak segítséggel fog menni. Az árát persze valószínűleg meg kell majd fizesse, efelől nem sok kétsége van. De úgy lesz, mint lennie kell. A nőstény felé nyújtja a kétarasznyi szárra sorba erősített tűket, de még mindig inkább leharapná a nyelvét, minthogy kinyögje azt a bizonyos kérlek-et.*
446. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 18:47:20
Üzenet elküldve: 2015-11-04 18:47:20
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Bizony, a mélység és a felszín különös keveréke, már ami a természetét és a mentalitását illeti. Anyjától megtanult határozottnak, magabiztosnak, kegyetlennek lenni, de a nőstényekre jellemző gőgnek legfeljebb apró visszhangjai köszönnek vissza Iluseban. Egyrészt, mert egyetlen megmaradt szülője tisztában volt vele, hova kell küldenie lányát, és ott a mélységiek ezen tulajdonsága csak halálát siettetné. Másrészt pedig élete felében nagybátyja nevelte, egy erőskezű hím, aki mellett ha a gőg csírát is vetett volna a kis nőstényben, hamar kigyomlálták volna belőle.
Teljesen és tökéletesen tisztában van vele, hogy a hím is tisztában van vele. Ám a csökönyössége, és hogy mégis maga akarja megcsinálni ad némi derűre okot a nősténynek, és nem átall ezt látszani hagyni vonásain és skarlát tekintetében egyaránt. De legalább további hangos szóval nem illeti a műveletet. Egyelőre.*
- Egy kísértet kastély ura maga is valamiféle lidérc lenne, de legalábbis valamiféle holt kreatúra. Te pedig elég eleven húsvér lény vagy. *Adja meg a maga egyszerű válaszát a kérdésre, amit rövidebben úgy lehetne összefoglalni, nem ettem meszet. Vagy, már nem vagyok kölyök.
A minták jelentése azonban kihunyni tűnő érdeklődését ismét felélénkíti.*
- Tehát a kihunyt életeket számolod velük. Bajtársaké, vagy ellenségeké? *Egyiket eshetőséget sem zárja ki, elvégre változó, ki miről akar megemlékezni.
Csapatuk általában sikeresnek volt mondható, de akadtak bevetések és feladatok, amiket nem mindenki úszott meg élve. Egy-egy társ, cimbora elvesztését mindenki másképp élte meg, ahogyan az értük ejtett bosszút is.*
- Mindenkinek van valami hóbortja. Te a bőröd használod vászonnak, én néhány tincsemet mázolom be. Talán nem kedved a felszín tűzről pattant vöröskéit? *Jelenik meg egy galád vigyor az arcán. Vörösök, feltűnőek, és a felszíniek fantáziáját oly annyira megmozgatja ez a szín. Elvégre még kedvenc kicsi orkja is egy vöröset akar fogni magának. Teendői gondolatban vezetett listáján aláhúzza eme elmaradását, hiszen ígért neki egy rőt leányt.*
- Igazából az első alkalom a véletlennek volt köszönhető, de megtetszett. A sok babonás marha pedig még rémisztő mendemondákat is fűzött hozzá. *Egészen beszédessé válik, noha nem véletlen. Bár sosincs ellenére, ha szívhatja másnak a vérét, ha már társasága akadt, inkább próbálja elkerülni, hogy a másig rideg jéghegyként hallgatózásba burkolózzon. A segítséget azonban továbbra sem ajánlja fel, hadd főjön még egy kicsit ebben a lében a hím.*
*Bizony, a mélység és a felszín különös keveréke, már ami a természetét és a mentalitását illeti. Anyjától megtanult határozottnak, magabiztosnak, kegyetlennek lenni, de a nőstényekre jellemző gőgnek legfeljebb apró visszhangjai köszönnek vissza Iluseban. Egyrészt, mert egyetlen megmaradt szülője tisztában volt vele, hova kell küldenie lányát, és ott a mélységiek ezen tulajdonsága csak halálát siettetné. Másrészt pedig élete felében nagybátyja nevelte, egy erőskezű hím, aki mellett ha a gőg csírát is vetett volna a kis nőstényben, hamar kigyomlálták volna belőle.
Teljesen és tökéletesen tisztában van vele, hogy a hím is tisztában van vele. Ám a csökönyössége, és hogy mégis maga akarja megcsinálni ad némi derűre okot a nősténynek, és nem átall ezt látszani hagyni vonásain és skarlát tekintetében egyaránt. De legalább további hangos szóval nem illeti a műveletet. Egyelőre.*
- Egy kísértet kastély ura maga is valamiféle lidérc lenne, de legalábbis valamiféle holt kreatúra. Te pedig elég eleven húsvér lény vagy. *Adja meg a maga egyszerű válaszát a kérdésre, amit rövidebben úgy lehetne összefoglalni, nem ettem meszet. Vagy, már nem vagyok kölyök.
A minták jelentése azonban kihunyni tűnő érdeklődését ismét felélénkíti.*
- Tehát a kihunyt életeket számolod velük. Bajtársaké, vagy ellenségeké? *Egyiket eshetőséget sem zárja ki, elvégre változó, ki miről akar megemlékezni.
Csapatuk általában sikeresnek volt mondható, de akadtak bevetések és feladatok, amiket nem mindenki úszott meg élve. Egy-egy társ, cimbora elvesztését mindenki másképp élte meg, ahogyan az értük ejtett bosszút is.*
- Mindenkinek van valami hóbortja. Te a bőröd használod vászonnak, én néhány tincsemet mázolom be. Talán nem kedved a felszín tűzről pattant vöröskéit? *Jelenik meg egy galád vigyor az arcán. Vörösök, feltűnőek, és a felszíniek fantáziáját oly annyira megmozgatja ez a szín. Elvégre még kedvenc kicsi orkja is egy vöröset akar fogni magának. Teendői gondolatban vezetett listáján aláhúzza eme elmaradását, hiszen ígért neki egy rőt leányt.*
- Igazából az első alkalom a véletlennek volt köszönhető, de megtetszett. A sok babonás marha pedig még rémisztő mendemondákat is fűzött hozzá. *Egészen beszédessé válik, noha nem véletlen. Bár sosincs ellenére, ha szívhatja másnak a vérét, ha már társasága akadt, inkább próbálja elkerülni, hogy a másig rideg jéghegyként hallgatózásba burkolózzon. A segítséget azonban továbbra sem ajánlja fel, hadd főjön még egy kicsit ebben a lében a hím.*
445. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 15:05:31
Üzenet elküldve: 2015-11-04 15:05:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Kényelmetlen pozitúrába forgatja csuklóját a művelethez, de mielőtt nekikezdene, a nőstény megszólal. Kharasshi felemeli rá morcos pillantását. Szinte betűről betűre olvasható ki a savószín szemekből: én is tudom. Sóhajtva ereszti le az eszközt, de még mindig nem mutatja jelét, hogy letett volna róla, hogy maga oldja meg a dolgot. Olybá tűnik, csak addig függeszti fel a kacska próbálkozást, míg válaszol a nősténynek. Persze az is lehet, hogy csak az időt húzza, hogy valahogy kicsalja a másikból az ajánlkozást vagy hogy megrágja a kellemetlen gondolatot, hogy mégis segítséget kérjen.*
- Itt vert tanyát? *kérdez vissza.* - Fel sem merül benned, hogy a kastély urával beszélsz? *biccenti félre a fejét baljós komolysággal.* - E szapora rémálmok atyjával?
*Lepillant mellkasára s letöröl róla egy fekete cseppet, amit a sorba fogott tűk maszatoltak oda.*
- Ez egy halál jele, aminek meg kell lennie *mondja sötéten, de akármennyire próbálja a maga köré kanyarított kísértethistóriás pátoszba erőltetni a dolgot, érezhető, hogy az indíttatás mögött komoly lelki viharok húzódnak.*
- Mivégre a rőt festés a hajadban? *kérdi, mintha csak vissza akarna vágni a kényes határokat feszegető kíváncsiskodásra. Egyrészt. Másrészt a zord vonások apró rándulásából sejthető, hogy valamiért zavarja ez a dolog. Nem is kicsit. Mindezek ellenére kellemes csalódás, hogy a nőstény viselkedése távol marad attól a gyűlöletes pökhendiségtől, ami fajtájukban oly jellemző. Sejtése szerint ezt itt már a felszín nevelte. Talán nem a kezdetektől, ahogy Kharasshit, de biztosan régtől. Az Óhaza lehelete sejtelmes visszhangokká szelídül a nőstényben. Éberségre intő, de valamiképp mégis az ismerősség sugalmával álltató dolog ez.*
*Kényelmetlen pozitúrába forgatja csuklóját a művelethez, de mielőtt nekikezdene, a nőstény megszólal. Kharasshi felemeli rá morcos pillantását. Szinte betűről betűre olvasható ki a savószín szemekből: én is tudom. Sóhajtva ereszti le az eszközt, de még mindig nem mutatja jelét, hogy letett volna róla, hogy maga oldja meg a dolgot. Olybá tűnik, csak addig függeszti fel a kacska próbálkozást, míg válaszol a nősténynek. Persze az is lehet, hogy csak az időt húzza, hogy valahogy kicsalja a másikból az ajánlkozást vagy hogy megrágja a kellemetlen gondolatot, hogy mégis segítséget kérjen.*
- Itt vert tanyát? *kérdez vissza.* - Fel sem merül benned, hogy a kastély urával beszélsz? *biccenti félre a fejét baljós komolysággal.* - E szapora rémálmok atyjával?
*Lepillant mellkasára s letöröl róla egy fekete cseppet, amit a sorba fogott tűk maszatoltak oda.*
- Ez egy halál jele, aminek meg kell lennie *mondja sötéten, de akármennyire próbálja a maga köré kanyarított kísértethistóriás pátoszba erőltetni a dolgot, érezhető, hogy az indíttatás mögött komoly lelki viharok húzódnak.*
- Mivégre a rőt festés a hajadban? *kérdi, mintha csak vissza akarna vágni a kényes határokat feszegető kíváncsiskodásra. Egyrészt. Másrészt a zord vonások apró rándulásából sejthető, hogy valamiért zavarja ez a dolog. Nem is kicsit. Mindezek ellenére kellemes csalódás, hogy a nőstény viselkedése távol marad attól a gyűlöletes pökhendiségtől, ami fajtájukban oly jellemző. Sejtése szerint ezt itt már a felszín nevelte. Talán nem a kezdetektől, ahogy Kharasshit, de biztosan régtől. Az Óhaza lehelete sejtelmes visszhangokká szelídül a nőstényben. Éberségre intő, de valamiképp mégis az ismerősség sugalmával álltató dolog ez.*
444. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 14:26:15
Üzenet elküldve: 2015-11-04 14:26:15
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ugyan élete felét már a felszínen élte le, s a nap világát is már kamaszként látta meg, a mélység gyermeke még. Amennyire ennyi idő alatt az lehetséges, hozzá edződött a verőfényes órákhoz, de a sötétség ideje még mindig közelebb áll szívéhez. Habár származását tekintve bőrszíne csalóka, egyértelműen szürke, de nem az a kifejezetten sötét árnyalat.
Látja azokat a megfeszülő izmokat, amit felbukkanása eredményez, de nem súlyosbítja a helyzetet azzal, hogy fegyverei után kapdos. nincs ellenére semmiféle harc és küzdelem, meghátrálni sem szokása, de vére lehűlt már annyira, hogy a felesleges összecsapásokat kerülje. Ennek pedig most nem látná sem értelmét, sem hasznát.
A bizalmatlanság nem éri váratlanul, fajtájuk körében az természetes, főleg, ha egymás között vannak. Bolond lenne ő is, ha egyből óvatlanul, tárt karokkal fogadná a hímet, és a másik is ostoba lenne, ha elnyomná az ösztönös gyanakvást - még ha nem is kelt fenyegető benyomást a nőstény.*
- Ezt pont az kérdezi, ki maga is itt vert tanyát? *vonja fel kérdőn egyik szemöldökét. A fiatalabb testvér jelzőjét elengedi a füle mellett. Miért is zavartatná magát, mindig is ő volt a fiatal a családban. Ugyan csak egyke, de akadt elég unokanővér és -báty, nagynéni meg nagybácsi, hogy emlékeztessék, ki itt a zsenge préda. Ahogyan azt is megtanulta, hogy a kornak nem mindig velejárója a bölcsesség, ezért igazán nincs mit mellre szívnia és fölöslegesen puffognia.*
- A világ tele van kísértet históriákkal, legfeljebb kevesen hallanak egyikről-másikról. Holtak meg mindenhol akadnak, kísérthetnek bárhol, akkor minek aggódni amiatt, hogy itt különösen szeretnek effélével riogatni? *Von vállat egyszerűen, nem törődve sem vélt, sem valós veszély esélyével. Ha majd manifesztálódik a fenyegetés valami lidérc formájában, ráér akkor aggódni, hogy mit kezd a helyzettel.
Egy darabig némán figyeli a hím ténykedését, kíváncsi. Látja, hogy nem lesz egyszerű folytatnia a minta adta sort, valószínűleg a korábbi jeleket sem ő írta a bőrébe. Segítséget mégsem kér. Ó átkozott büszkeség, mi oly sokakat tévútra visz. Nem tagadja, ő is beleesik a makacsság és az önérzet csapdájába időről, dőre, de sokkal szórakoztatóbb, ha mást látja ilyen állapotban.*
- Az úgy nem fog menni. *Jegyzi meg egyenesen türelmes hangon, a gúny mellőzése talán tovább növeli a tényre rávilágítás fricskáját.* - Miért olyan fontos, hogy kiegészítsd? *Lecsaphatna arra is, hogy és miért olyan fontos, hogy maga folytassa a mintát, hogy inkább megkockáztatja a kétes végeredményt, mintsem a nőstény felé forduljon, de ezzel még vár. Túlságosan nyilvánvaló reakció lenne ez a részéről.*
*Ugyan élete felét már a felszínen élte le, s a nap világát is már kamaszként látta meg, a mélység gyermeke még. Amennyire ennyi idő alatt az lehetséges, hozzá edződött a verőfényes órákhoz, de a sötétség ideje még mindig közelebb áll szívéhez. Habár származását tekintve bőrszíne csalóka, egyértelműen szürke, de nem az a kifejezetten sötét árnyalat.
Látja azokat a megfeszülő izmokat, amit felbukkanása eredményez, de nem súlyosbítja a helyzetet azzal, hogy fegyverei után kapdos. nincs ellenére semmiféle harc és küzdelem, meghátrálni sem szokása, de vére lehűlt már annyira, hogy a felesleges összecsapásokat kerülje. Ennek pedig most nem látná sem értelmét, sem hasznát.
A bizalmatlanság nem éri váratlanul, fajtájuk körében az természetes, főleg, ha egymás között vannak. Bolond lenne ő is, ha egyből óvatlanul, tárt karokkal fogadná a hímet, és a másik is ostoba lenne, ha elnyomná az ösztönös gyanakvást - még ha nem is kelt fenyegető benyomást a nőstény.*
- Ezt pont az kérdezi, ki maga is itt vert tanyát? *vonja fel kérdőn egyik szemöldökét. A fiatalabb testvér jelzőjét elengedi a füle mellett. Miért is zavartatná magát, mindig is ő volt a fiatal a családban. Ugyan csak egyke, de akadt elég unokanővér és -báty, nagynéni meg nagybácsi, hogy emlékeztessék, ki itt a zsenge préda. Ahogyan azt is megtanulta, hogy a kornak nem mindig velejárója a bölcsesség, ezért igazán nincs mit mellre szívnia és fölöslegesen puffognia.*
- A világ tele van kísértet históriákkal, legfeljebb kevesen hallanak egyikről-másikról. Holtak meg mindenhol akadnak, kísérthetnek bárhol, akkor minek aggódni amiatt, hogy itt különösen szeretnek effélével riogatni? *Von vállat egyszerűen, nem törődve sem vélt, sem valós veszély esélyével. Ha majd manifesztálódik a fenyegetés valami lidérc formájában, ráér akkor aggódni, hogy mit kezd a helyzettel.
Egy darabig némán figyeli a hím ténykedését, kíváncsi. Látja, hogy nem lesz egyszerű folytatnia a minta adta sort, valószínűleg a korábbi jeleket sem ő írta a bőrébe. Segítséget mégsem kér. Ó átkozott büszkeség, mi oly sokakat tévútra visz. Nem tagadja, ő is beleesik a makacsság és az önérzet csapdájába időről, dőre, de sokkal szórakoztatóbb, ha mást látja ilyen állapotban.*
- Az úgy nem fog menni. *Jegyzi meg egyenesen türelmes hangon, a gúny mellőzése talán tovább növeli a tényre rávilágítás fricskáját.* - Miért olyan fontos, hogy kiegészítsd? *Lecsaphatna arra is, hogy és miért olyan fontos, hogy maga folytassa a mintát, hogy inkább megkockáztatja a kétes végeredményt, mintsem a nőstény felé forduljon, de ezzel még vár. Túlságosan nyilvánvaló reakció lenne ez a részéről.*
443. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 13:32:45
Üzenet elküldve: 2015-11-04 13:32:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A természet mindennek megszabja az árát. Kharasshi alkatában talán masszívabb, mint fajtársai legtöbbje, de szemei már koránt sincsenek olyan jó barátságban a sötétséggel, mint a mélység ölét tovább élvező rokonoké. Bitang érzékeiben azonban bízhat. A hátas valóban felkapja fejét az idegen érkeztére, így Kharasshi már kardja markolatára csúsztatott kézzel várhatja, hogy az egyre mélyülő sötétben a jövevény megmutassa magát.
Sudár alak, finom léptek. Nőstény lehet. Az első konkrétum, amit megfigyelhet rajta: a csuklya alól kivillanó rőt tincsek. Kharasshi izmai megfeszülnek. Talán ezért is dönthet úgy az idegen, hogy inkább felfedi magát. Meglepetés találkozik meglepetéssel a két sötételf egymást vizslató pillantásában. Kharasshi szemmel láthatóan nem erre számított, de hogy mit is kapott helyette, azt még nem tudja.*
- Pont olyan jó ez is, mint bármelyik másik Lanawin ege alatt *felel kissé morózusnak tűnő hangon, de ez inkább bizalmatlanságnak, mint ellenségességnek tudható be. Ezt az is alátámasztja, hogy a hím fél szemét az érkezőn tartva egyéb mozgást, zajt keres. Nem tudhatja, hogy a nőstény egyedül van-e. Némi csend után azonban kénytelen megállapítani, hogy ha lapulnak is társai valahol, azok túlságosan jól rejtőzködnek. A sorsra bízza hát magát. Ha harcolnia kell, nem fogja könnyen adni magát, az biztos. De addig fölösleges ezen rágódnia.*
- És te? *ereszti el a jobbja mellett elfektetett pallos markolatát.* - Mi hozott ide, húgom? *viszonozza a megszólítás formuláját, de készakarva használja a fiatalabb testvér kifejezését.* - Vackot keresel éjszakára? Micsoda ötlet? *Megcsóválja a fejét.* - poros kísértethistóriákkal hálni.
*A sűrű tinktúrába mártja a tűkkel preparált pálca végét. Mellkasához emeli, hogy nekilásson a soron következő vonalnak, de csak elfintorodik. Kelletlenül kénytelen bevallani magának, hogy nem igazán áll kézre. Az előzőeket nem is saját kezűleg rótta. Kontár munkát nem akar csinálni, de lemondani se szeretne róla, hogy ezt a dolgot letudja, ha már így nekikészült. Igen, persze, megkérhetné az idegen nőstényt, de túl büszke, túl konok, hogy egy ismeretlentől szívességet kérjen. Megoldja. Majd valahogy.*
*A természet mindennek megszabja az árát. Kharasshi alkatában talán masszívabb, mint fajtársai legtöbbje, de szemei már koránt sincsenek olyan jó barátságban a sötétséggel, mint a mélység ölét tovább élvező rokonoké. Bitang érzékeiben azonban bízhat. A hátas valóban felkapja fejét az idegen érkeztére, így Kharasshi már kardja markolatára csúsztatott kézzel várhatja, hogy az egyre mélyülő sötétben a jövevény megmutassa magát.
Sudár alak, finom léptek. Nőstény lehet. Az első konkrétum, amit megfigyelhet rajta: a csuklya alól kivillanó rőt tincsek. Kharasshi izmai megfeszülnek. Talán ezért is dönthet úgy az idegen, hogy inkább felfedi magát. Meglepetés találkozik meglepetéssel a két sötételf egymást vizslató pillantásában. Kharasshi szemmel láthatóan nem erre számított, de hogy mit is kapott helyette, azt még nem tudja.*
- Pont olyan jó ez is, mint bármelyik másik Lanawin ege alatt *felel kissé morózusnak tűnő hangon, de ez inkább bizalmatlanságnak, mint ellenségességnek tudható be. Ezt az is alátámasztja, hogy a hím fél szemét az érkezőn tartva egyéb mozgást, zajt keres. Nem tudhatja, hogy a nőstény egyedül van-e. Némi csend után azonban kénytelen megállapítani, hogy ha lapulnak is társai valahol, azok túlságosan jól rejtőzködnek. A sorsra bízza hát magát. Ha harcolnia kell, nem fogja könnyen adni magát, az biztos. De addig fölösleges ezen rágódnia.*
- És te? *ereszti el a jobbja mellett elfektetett pallos markolatát.* - Mi hozott ide, húgom? *viszonozza a megszólítás formuláját, de készakarva használja a fiatalabb testvér kifejezését.* - Vackot keresel éjszakára? Micsoda ötlet? *Megcsóválja a fejét.* - poros kísértethistóriákkal hálni.
*A sűrű tinktúrába mártja a tűkkel preparált pálca végét. Mellkasához emeli, hogy nekilásson a soron következő vonalnak, de csak elfintorodik. Kelletlenül kénytelen bevallani magának, hogy nem igazán áll kézre. Az előzőeket nem is saját kezűleg rótta. Kontár munkát nem akar csinálni, de lemondani se szeretne róla, hogy ezt a dolgot letudja, ha már így nekikészült. Igen, persze, megkérhetné az idegen nőstényt, de túl büszke, túl konok, hogy egy ismeretlentől szívességet kérjen. Megoldja. Majd valahogy.*
442. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 12:39:29
Üzenet elküldve: 2015-11-04 12:39:29
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Hosszú órák óta kutyagol már, mikor végre egy kis pihenőt tart. Vagy talán a közeli omladozó kastély látványa késztetett megállásra, esetleg a kettő együtt. Kulcsát veszi elő, s jól meghúzza, igaz, csak víz van benne. Skarlát íriszei a jobb napokat is látott épületet fürkészik. Roppant kastély, mely pompája már a feledés homályába merült, s csupán a kísértethistóriák láván él az emberek emlékezetében.
Mennyire ismerős, folyton folyvást ebbe fut bele. Először is ott van családja. A büszke nemesi vér, mely vezérét vesztve egymást kezdte marni, hogy végül önnön vérébe fulladjon bele. Lassú és szánalmas vég, amitől anyja megóvta az által, hogy a felszínre küldte. Vajon mennyi rokona maradt még életben? És egyáltalán mit számít ez még?
Aztán ott van a nagybátyja, a hím, aki a felszínen nem kevés befolyásra tett szert sötét üzemei révén. Zsoldosok, csempészek orgyilkosok, és megannyi más alvilági figura ugrott egyetlen szavára Lichanechben. Aztán elkapta valami nyavalya, mely a testet lassan emészti el a szellemet azonban megkíméli, hogy mardoshassa azt a tehetetlen düh, és amit az szül. S miként a vérszagra gyűlik a vad, amint a leghalványabb jele megmutatkozott a hím gyengülésének, már elkezdtek gyülekezni a viharfellegek. Neki pedig ismét szerencséje volt, legalábbis a sors újfent előrelátó személy felügyelete alá rendelte, nagybátyja ugyanis még idejében szélnek eresztette, hogy a fiatal nőstény saját lábára állhasson máshol, mielőtt a lichanechi események káosza menthetetlenül magába szippantja.
És most itt van, túl néhány zsiványságon, amivel pénzt biztosan, nevet aligha szerzett, legfeljebb suttognak a sebzett arcú nőstényről itt-ott, ahol felbukkant. Sötét leány... az ork által használt megnevezése ég mindig mosolyt csal az arára.
Közben pedig arra eszmél, hogy mintha csak az elmúlás varázsa vonzaná közelebb, már rég a romos kastély felé viszik léptei. Az első árulkodó jel, hogy a kastély mégsem annyira kihalt, a magasba reppenő fekete, károgó madarak hada. Talán egy kósza állat verte fel őket nyugalmukból, talán valaki a nőstényhez hasonlóan ott verne tábort egy estére. Akárhogy is, fegyvereit meglazítja tokjukban. Talán, lesz társasága az estére, talán a vak szerencse kedvez neki ismét, és magányos áldozatra lel az omladozó kőfalak között.
Gyalog szerrel beletelik egy időbe, mire a dombon felbaktat, ám addigra beigazolódik sejtése, hogy nem egy kósza korcs kutya, vagy messzire merészkedett róka verte lármára a zajos tollasokat. Egy-egy pillanatra elcsípi a lyukak közt narancssárgálló fényeit a tábortűznek. A köpeny csuklyáját mélyen az arcába húzva közeledik csendes léptekkel, de nem lopakodik. Nem holmi tolvaj, nem is valakinek a nyomába szegődve érkezik. Harcos, aki az akaratát, ha kell, fizikai erővel, villanó pengékkel juttatja érvényre.
Ahogy közeledik, előbb a hátast pillantja meg, ami jó eséllyel jelzi is gazdájának, hogy valaki közeledik. Ám legnagyobb meglepetésére egy mélységi hímet talál a tábortűz mellett. A csuklya rejtette vonásokra meglepettség költözik egy pillanatra. Első pillantásra megállapítja, ez a hím teljesen más, mint az orgyilkos, kivel összesodorta a szél, vagy akár régi cimborája, s nem csak az alkatbeli különbségek miatt. Jobb lesz észnél lenni, ezt rögvest elkönyveli magában.*
- Furcsa helyet választottál a mintha folytatására fivérem. *Szólal meg közelebb lépve, ugyan nem tartja fel kezeit, de laza tartása alapján nem áll szándékában támadni. Egyelőre semlegesnek mondható hangnemet üt meg, a többi majd még elválik. Jó szándéka jeleként azonban nem játssza sokáig a titokzatos mélységi nőstényt, hátraveti a csuklyát, miközben kíváncsian méregeti a hím testén húzódó tetoválásokat és hegeket.*
*Hosszú órák óta kutyagol már, mikor végre egy kis pihenőt tart. Vagy talán a közeli omladozó kastély látványa késztetett megállásra, esetleg a kettő együtt. Kulcsát veszi elő, s jól meghúzza, igaz, csak víz van benne. Skarlát íriszei a jobb napokat is látott épületet fürkészik. Roppant kastély, mely pompája már a feledés homályába merült, s csupán a kísértethistóriák láván él az emberek emlékezetében.
Mennyire ismerős, folyton folyvást ebbe fut bele. Először is ott van családja. A büszke nemesi vér, mely vezérét vesztve egymást kezdte marni, hogy végül önnön vérébe fulladjon bele. Lassú és szánalmas vég, amitől anyja megóvta az által, hogy a felszínre küldte. Vajon mennyi rokona maradt még életben? És egyáltalán mit számít ez még?
Aztán ott van a nagybátyja, a hím, aki a felszínen nem kevés befolyásra tett szert sötét üzemei révén. Zsoldosok, csempészek orgyilkosok, és megannyi más alvilági figura ugrott egyetlen szavára Lichanechben. Aztán elkapta valami nyavalya, mely a testet lassan emészti el a szellemet azonban megkíméli, hogy mardoshassa azt a tehetetlen düh, és amit az szül. S miként a vérszagra gyűlik a vad, amint a leghalványabb jele megmutatkozott a hím gyengülésének, már elkezdtek gyülekezni a viharfellegek. Neki pedig ismét szerencséje volt, legalábbis a sors újfent előrelátó személy felügyelete alá rendelte, nagybátyja ugyanis még idejében szélnek eresztette, hogy a fiatal nőstény saját lábára állhasson máshol, mielőtt a lichanechi események káosza menthetetlenül magába szippantja.
És most itt van, túl néhány zsiványságon, amivel pénzt biztosan, nevet aligha szerzett, legfeljebb suttognak a sebzett arcú nőstényről itt-ott, ahol felbukkant. Sötét leány... az ork által használt megnevezése ég mindig mosolyt csal az arára.
Közben pedig arra eszmél, hogy mintha csak az elmúlás varázsa vonzaná közelebb, már rég a romos kastély felé viszik léptei. Az első árulkodó jel, hogy a kastély mégsem annyira kihalt, a magasba reppenő fekete, károgó madarak hada. Talán egy kósza állat verte fel őket nyugalmukból, talán valaki a nőstényhez hasonlóan ott verne tábort egy estére. Akárhogy is, fegyvereit meglazítja tokjukban. Talán, lesz társasága az estére, talán a vak szerencse kedvez neki ismét, és magányos áldozatra lel az omladozó kőfalak között.
Gyalog szerrel beletelik egy időbe, mire a dombon felbaktat, ám addigra beigazolódik sejtése, hogy nem egy kósza korcs kutya, vagy messzire merészkedett róka verte lármára a zajos tollasokat. Egy-egy pillanatra elcsípi a lyukak közt narancssárgálló fényeit a tábortűznek. A köpeny csuklyáját mélyen az arcába húzva közeledik csendes léptekkel, de nem lopakodik. Nem holmi tolvaj, nem is valakinek a nyomába szegődve érkezik. Harcos, aki az akaratát, ha kell, fizikai erővel, villanó pengékkel juttatja érvényre.
Ahogy közeledik, előbb a hátast pillantja meg, ami jó eséllyel jelzi is gazdájának, hogy valaki közeledik. Ám legnagyobb meglepetésére egy mélységi hímet talál a tábortűz mellett. A csuklya rejtette vonásokra meglepettség költözik egy pillanatra. Első pillantásra megállapítja, ez a hím teljesen más, mint az orgyilkos, kivel összesodorta a szél, vagy akár régi cimborája, s nem csak az alkatbeli különbségek miatt. Jobb lesz észnél lenni, ezt rögvest elkönyveli magában.*
- Furcsa helyet választottál a mintha folytatására fivérem. *Szólal meg közelebb lépve, ugyan nem tartja fel kezeit, de laza tartása alapján nem áll szándékában támadni. Egyelőre semlegesnek mondható hangnemet üt meg, a többi majd még elválik. Jó szándéka jeleként azonban nem játssza sokáig a titokzatos mélységi nőstényt, hátraveti a csuklyát, miközben kíváncsian méregeti a hím testén húzódó tetoválásokat és hegeket.*
441. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2015-11-04 10:23:37
Üzenet elküldve: 2015-11-04 10:23:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az őszi alkonyok hosszúra nyúlnak, párában fürdetik arcukat és fagyos szelekkel törülköznek. Ilyenkor mindig adománynak tűnik egy-egy aranyszínben fürdőző nap. Nem tudni, melyik lesz a tél előtt az utolsó. Meglehet, épp ez volt.
A levelek egy része még kitartóan kapaszkodik az egyre kopaszabb ágakon, de az avarszőnyeg is friss, élénk színekben pompázik már. Bitang unottan baktat. Kifutotta már magát, s inkább fordulna már vissza a száraz, szénaillatú istálló felé, hogy az abrakos vödör fölé hajthassa busa fejét. Kharasshinak viszont még nem akaródzik pontot tenni ennek a kis kirándulásnak a végére. Ő maga sem tudja, mit keres, de amikor feltűnik a távolban az omladozó kastély, gondolkodás nélkül veszi arra az irány, pedig aztán a hely kicsit se mutatja magát hívogató látványosságnak.
A kastély körül a fák ágai kopaszon merednek a szürke ég felé. Mintha sose lett volna rajtuk levél, csupán azzal a komor varjúcsapattal takaróznak, mely most szárnyra kap a mélységi jöttére. Hangos, örvénylő balsejtelemmé verődnek a tornyok felett körözve.
Bitang nem egy félős jószág, de most azért ösztökélni kell sarokkal, hogy fölkaptasson a főkapu előtti lépcsősoron. Prüszkölve, párabodrokat hányva csapja patáját a kőnek, mielőtt újabb noszogatásra átlép a kidőlt kapuszárnyak között.
A fogadócsarnok teteje rég beomlott. Maradványai, a roppant gerendák, cserepek torzói közé beférkőzött a természet. E gizgazos sír csúfos mementója annak, hogy az idő ellenében egyszer minden és mindenki veszíteni hivatott.
Kharasshi leszáll a nyeregből, a kantárt hátraveti a csődör nyakára, hogy bele ne lépjen, míg a nyomában poroszkál. Pallosát azért leemeli a hátáról míg körülnéz. Különös hely ez. Olyan, ami mogorván próbál elzavarni, mint egy magának való vénember, de egyszersmind ott suttog benne az az alattomos hívogatás is, amiről mindenki tudja, hogy jót még nem szült soha, mégsem tud ellenállni.
A kesely hátas rosszallóan toppant, mikor a mélységi nekilát, hogy száraz fát halmozzon össze a repedezett márványpadlón. A fa között hamarosan láng is éled, s mohón harapni kezdi a számára terített gúla pilléreit. Kharasshi előszed néhány holmit a nyeregtáskából, aztán pepecselő tesz-veszbe kezd a tűz elé telepedve. Kis tégelyben sötét színű port kever ki pár csepp vízzel, aztán előveszi a pálcát is, aminek a végére valamit ráerősít.
Hátraveti vállairól a prémes köpenyt, kigombolkozik tunikájából, ingéből is, kihúzza belőlük a karjait és a derekáig tűri a ruhákat. Számos tetoválás és számos sebhely tarkítja szürkés-kreol bőrét. A többi közé most egy új jelet készül róni. Szeszbe mártott kendővel törli át mellkasa bal oldalát, ahol tizenkét, egyenként arasznyi rovás sorakozik egymás alatt. Egy-egy halál mind. Ez a tizenharmadik mégis másnak ígérkezik, hiába ugyanazt a jelentést hordozza.*
*Az őszi alkonyok hosszúra nyúlnak, párában fürdetik arcukat és fagyos szelekkel törülköznek. Ilyenkor mindig adománynak tűnik egy-egy aranyszínben fürdőző nap. Nem tudni, melyik lesz a tél előtt az utolsó. Meglehet, épp ez volt.
A levelek egy része még kitartóan kapaszkodik az egyre kopaszabb ágakon, de az avarszőnyeg is friss, élénk színekben pompázik már. Bitang unottan baktat. Kifutotta már magát, s inkább fordulna már vissza a száraz, szénaillatú istálló felé, hogy az abrakos vödör fölé hajthassa busa fejét. Kharasshinak viszont még nem akaródzik pontot tenni ennek a kis kirándulásnak a végére. Ő maga sem tudja, mit keres, de amikor feltűnik a távolban az omladozó kastély, gondolkodás nélkül veszi arra az irány, pedig aztán a hely kicsit se mutatja magát hívogató látványosságnak.
A kastély körül a fák ágai kopaszon merednek a szürke ég felé. Mintha sose lett volna rajtuk levél, csupán azzal a komor varjúcsapattal takaróznak, mely most szárnyra kap a mélységi jöttére. Hangos, örvénylő balsejtelemmé verődnek a tornyok felett körözve.
Bitang nem egy félős jószág, de most azért ösztökélni kell sarokkal, hogy fölkaptasson a főkapu előtti lépcsősoron. Prüszkölve, párabodrokat hányva csapja patáját a kőnek, mielőtt újabb noszogatásra átlép a kidőlt kapuszárnyak között.
A fogadócsarnok teteje rég beomlott. Maradványai, a roppant gerendák, cserepek torzói közé beférkőzött a természet. E gizgazos sír csúfos mementója annak, hogy az idő ellenében egyszer minden és mindenki veszíteni hivatott.
Kharasshi leszáll a nyeregből, a kantárt hátraveti a csődör nyakára, hogy bele ne lépjen, míg a nyomában poroszkál. Pallosát azért leemeli a hátáról míg körülnéz. Különös hely ez. Olyan, ami mogorván próbál elzavarni, mint egy magának való vénember, de egyszersmind ott suttog benne az az alattomos hívogatás is, amiről mindenki tudja, hogy jót még nem szült soha, mégsem tud ellenállni.
A kesely hátas rosszallóan toppant, mikor a mélységi nekilát, hogy száraz fát halmozzon össze a repedezett márványpadlón. A fa között hamarosan láng is éled, s mohón harapni kezdi a számára terített gúla pilléreit. Kharasshi előszed néhány holmit a nyeregtáskából, aztán pepecselő tesz-veszbe kezd a tűz elé telepedve. Kis tégelyben sötét színű port kever ki pár csepp vízzel, aztán előveszi a pálcát is, aminek a végére valamit ráerősít.
Hátraveti vállairól a prémes köpenyt, kigombolkozik tunikájából, ingéből is, kihúzza belőlük a karjait és a derekáig tűri a ruhákat. Számos tetoválás és számos sebhely tarkítja szürkés-kreol bőrét. A többi közé most egy új jelet készül róni. Szeszbe mártott kendővel törli át mellkasa bal oldalát, ahol tizenkét, egyenként arasznyi rovás sorakozik egymás alatt. Egy-egy halál mind. Ez a tizenharmadik mégis másnak ígérkezik, hiába ugyanazt a jelentést hordozza.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258