Egy idős asszony a vadnyugati városban az öszvérével baktatott a főúton, majd kikötötte az öreg állatot egy karóhoz.
Ahogy ott állt, letörölve az arcáról és ruhájáról a port, egy fiatal pisztolyhős lépett ki a szalonból, egyik kezében fegyverrel, a másikban egy üveg whiskeyvel.
A fiatal fickó az öregasszonyra nézett és felnevetett: - Hé, öregasszony, táncoltál már valaha?
Az asszony felnézett a pisztolyhősre, és így szólt: - Nem… soha nem táncoltam… és igazából soha nem is akartam.
Kisebb tömeg gyűlt köréjük, a pisztolyhős pedig vigyorogva folytatta: - Hát akkor, te vén banya, most táncolni fogsz! -, és elkezdett lövöldözni az asszony lába elé.
Az öregasszony — nem akarván, hogy lelője a lábujját — ugrálni kezdett. A tömeg hahotázott.
Amikor a pisztolyhős kilőtte az utolsó golyóját is, még mindig nevetve visszatette a fegyverét a tokjába, és megfordult, hogy visszamenjen a szalonba.
Az asszony odafordult az öszvéréhez, elővett egy dupla csövű sörétes puskát, és hátrahúzta mindkét kakast.
A hangos „katt” tisztán visszhangzott a sivatagi levegőben, és a tömeg azonnal abbahagyta a nevetést.
A fiatal pisztolyhős is meghallotta a hangot, és nagyon lassan megfordult.
A csend szinte fülsiketítő volt.
Mindenki nézte, ahogy a fiú a nőre és a puskacsövek hatalmas, sötét torkára mered.
A puska csövei egy pillanatra sem remegtek az asszony kezében, miközben halkan így szólt: - Fiam, csókoltál már valaha öszvérsegget?
A pisztolyhős nagyot nyelt, és azt mondta: - Nem, asszonyom… de mindig is szerettem volna.