*Nem kap azonnal választ a kérdésére, sőt, igazából egyáltalán nem, így csakis saját logikájára számíthat abban, hogy kikövetkeztesse, mit is várnak tőle. Érdekes kis csapat, egészen figyelemre méltó, bár van valami megfoghatatlan, ami óvatosságra, távolságtartásra inti. Talán a lány aurája?
Sajnos a betegről nem tud meg túl sokat, azt sem árulják el, mi a baja, így csak feltételezi, hogy ájult. De ha valóban csak ájult, miért éppen egy pap segítségét kérik? Lehetséges, hogy valójában már halott, őt pedig egyfajta temetési szertartáshoz kérnék fel. Hamar megbizonyosodhat róla, hogy a férfi, aki a padon épp csak feltápászkodik, nagyon is él, mert bár zavaros tekintetén látszik, hogy nincs teljesen jól, mégis igen virgonc ahhoz, hogy holt legyen. Ez jó hír, szívesen foglalkozik az élettel, mint a halállal...*
-Mondd el, hogy pontosan mi történt? Merről jöttök? Hogyan lett rosszul?
*Juvesas elmegy, hogy vizet hozzon, ő addig a lányra figyel, pillantása egyetlen másodpercre sem kalandozik el az arcáról, felfigyelve így a legkisebb rezdülésre is, bármilyen mimikára, ami bár a lány nem is tud róla, számára jelentéssel bír.
Elhal minden hang, csend üli meg a templom gondosan ápolt kertjét, amíg várnak, de vajon mire? Talán csodára? Az ismét öntudatlanságban heverő férfi eszmélésére? A válaszokra? vízre? Leirel tekintete, mely békés, akár a nyugvó tenger, legalább olyan mély és kifürkészhetetlen.*
-Köszönöm.
*Átveszi a kulacsot, majd féltérdre ereszkedik Moer fekvő teste mellett. Egy kevés vizet saját jobbjának tenyerébe tölt, ezt fröcsköli a férfi arcára, majd egy újabb adagot feje tetejére önt, hogy haját megnedvesítve próbálja hűteni. Amilyen forróság van mostanában, nem kizárt, hogy tényleg csak egy kiadó napszúrást szedett össze.
Épp csak megszólalna, hogy véleményének és megoldási javaslatának hangot adjon, amikor Juvesas közbevág, a szerzetesbe fojtva a szót, csak hogy saját buzgóságát előtérbe tolhassa. Bár Leirel arca nem rezdül, lélektükrei éles fénnyel tapadnak a kellemetlenkedőre, akinek ettől még a gyomra is görcsbe rándul, torkába pedig szinte gombóc nő, hogy hangját is csak nehezen találja újra.*
-Ha nincsen más hely, ahova mehetne, természetesen a templom menedék mindenkinek. Menj hát utadra, nem tartóztatlak.
*Kezével elbocsájtó mozdulatot tesz, és bár ajánlatnak tűnik, inkább hangzik parancsnak. Nem szereti, ha tekintélyét nem tisztelik.
Ha a férfi távozott, akkor Maou mellé lép, egyik kezét a vállára téve, a nő pillantását keresve.*
-Szeretném, ha te maradnál, hölgyem. Neked is jót tenne talán, ha lenne egy értő fülpár, amelyikre bajodat, gondjaidat, sötétséged bízhatod.
*Megint mintha csak a vesébe látna, holott inkább megérzés, alapos emberismeret ez, ráérzés, mint valós tudás. Érzi, hogy lappang valami sötét, titokzatos, baljós, ezen szeretne segíteni.*