//Nosztalgiátlanítva//
*Nem gondolta volna, hogy a mai estén még a pince helyiséget is lehetősége nyílik megszemlélni. Pláne nem ilyen készséges és látszatra szakavatott személyzet kíséretében. Amint a megállapítás, miszerint kívánsága parancs, elhangzik, pokrócától megszabadulva és rumos poharának tartalmát egy húzásra legurítva kel fel ültéből. Ha valóban így állnak a dolgok, nem szabad restelkednie kívánságaival, ez a gondolat pedig csak tovább kunkorítja ajkára ülő pajkos mosolyát.
A kimondottan kifinomult gesztust, mely azt hivatott jelezni, kövesse a férfit, elismerő kékekkel figyeli. Ki tudja, talán nem mindig pultoskodásból kereste kenyerét a másik, vagy legalábbis nehezen tudja elképzelni, hogy aközben ragadtak rá ilyen előkelő mozdulatok. Aztán ki tudja, barnánk képzelete meglepően sok dologhoz nem ér fel. Mindenesetre megindul Mik után, egészen a pultig jutva, ahol fegyvereitől kell megszabadulnia.*
- Igenis! *Jelzi játékosan, hogy tudomásul vette feladatát, már-már katonás helyesléssel. Ha bárki fegyverek garmadájának előbukkanását várta, annak most csalódnia kell. Tarisznyáját helyezi csak le a mutatott állványra, mi ezek szerint tartalmazhat valamiféle harcászati eszközt a csilingelő üvegcsék mellett. Ezen kívül pedig egy megkapóan díszes csonttőrt old le övéről, melyen így már csak erszénye marad fent.*
- Ennyi lenne. Ha gondolod meg is motozhatsz! *Kacsint kacéran Mikre, oldaltartásba emelve karjait.
Akár történik átkutatás, akár nem, idegenvezetőjéhez hasonlatosan széles mosollyal ballag a fiú mögött, hátrahagyva a vendégteret és annak minden résztvevőjét, időnként néma bólintásokkal hallgatva a felvezető szöveget. Ahogy pedig az utolsó lépcsőfokhoz érnek, s Mik utat enged kíváncsiságának, érdeklődő nézelődésbe kezd. Az első gondolata, ahogy a Kalmárba való betéréskor, most is az, hogy mennyit változott itt minden. Rá sem ismer az egykori bűnbarlangra, mi ugyan más szenvedélyeket elégített ki, mint a fogadó földfelszín feletti területe, azok sem voltak sokkal tiszteletre méltóbbak. Egészen elrévedve figyel meg minden szegletet, balról jobbra és alulról felfelé hordozva kékjeit. Alaposan megnézi a számára különlegesnek ható padló borítást, a gyakorló bábukat és céltáblákat, a fegyver állványt és minden szekrényt s azt a pár hordót is, mik az egyik sarokban pihennek. Ha szimata nem csal (márpedig sosem szokott), sör van, vagy legalábbis készül bennük, melynek aromájából mélyet szippantva vet véget szótlanságának.*
- Nos, azt kell mondjam, ez sem emlékeztet egy kicsit sem arra, amire emlékeztem. *Mosolyodik újra, ezúttal Mik tekintetét keresve.*
- Itt szoktál edzeni a bunyókra? *Nevet fel halkan, utalva a fiú meggyötört ábrázatára, igyekezve terelni a témát nosztalgiája irányából.*