//Lazziar//
* Hiába tervezgették oly' sokáig, hogy hogyan fognak sok pénzhez és sok ételhez jutni, végül semmi nem lett az egészből. Böröngő hangulata borongóssá válik, végül megelégeli az asztaltársaságát és elhagyja a Pegazus fogadót. Elindul várost nézni. Útközben sok szép dolgot lát, házakat, volt házakat, embereket, nem embereket, de egyik sem köti le túlságosan a figyelmét. A romvárosnak nevezett városrészen halad át céltalan bolyongása közepette, amikor megérez valamit. Egy szagot. Füst szagát. Ahol füst van, ott nagy valószínűséggel ételt is találni. Ugyan épp egy fogadóból jön, de útközben megéhezett, és amúgy sincs jobb ötlete, hogy mihez kezdjen így egymagában, ha nincs kit megverni, hogy legyen sok pénze és étele, ezért követi a nyomot. Elér a Törött Korsónak elkeresztelt kocsmáig, de persze fogalma sincs róla, hogy így hívják vagy akár, hogy egy fogadó. De szimpatikus hely. A többi romos ház közül némileg kitűnik, és úgy tűnik, odabent emberek vannak. Böröngő bizakodóan emeli hatalmas mancsát a kilincsre, illetve emelné, ha lenne kilincs. Ám ennek hiányában a tőr markolatát ragadja meg, és próbálja először kifelé húzni, de amikor nem történik semmi, akkor belöki az ajtót. Le kell hajolnia, hogy beférjen a kis ajtón, de ehhez már hozzászokott otthon. Odabent még erősebben érzi a pipafüst szagát, és bár kicsit csípi a szemét, nem retten el ettől. Tovább ballag a pulthoz, ahol egy magas férfi többek között valószínűleg épp őt is megbámulja. Böröngőnek nincs pénze, csak egy szigonya, ami hatalmas fehér kezeiben szorongat. Amikor közelebb ér Lazziarhoz, a szigonyt baljába veszi, és húsos mutatóujjával rámutat. *
– Te! Adj enni.