//HVR//
*Kicsit ügyetlenkedik azzal az övcsattal, így az nem enged olyan gyorsan, mint szeretné. Nem kell hozzá felpillantania, hogy tudja, milyen elégedett képet vág a Kegyelmes Úr. Látja a tartása változásán is, ahogy kezeit előzékenyen összekulcsolja a háta mögött. Ez van. Most már túl kell lennie rajta. És ha már erre sodródott el ez a hajó, akkor ebből kell kihoznia a legjobbat. Persze azért ideges. Még mindig sok múlhat rajta, mennyire sikerül lenyűgöznie a Kancellár Urat. Annyira igyekszik végre meglazítani azt a nadrágot, hogy szinte fel sem tűnik neki, mikor a férfi leguggol hozzá. Igyekezetében csak nyújtózik tovább a makacs ruhadarabot megoldani, mígnem Habrertus megemeli az állát. Már-már riadtan pislog rá. Kétsége sincs afelől, hogy a Kancellárnak kedvére van az ilyesmi. De akkor miért állította meg? És kellene válaszolnia erre a kérdésre?
Teljesen összezavarja ez az újabb pálfordulás. Újra a jóságos, nyájas öregúr áll vele szemben. Nyikkanni se mer, úgy tart tőle, hogy rosszat szól. Egyelőre abban se biztos, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Minden bizarr módon visszazökken abba a kerékvágásba, amit eltervezett, mielőtt beütött volna a baj. Bókolnak neki, aztán kedélyesen az útjára engedik.
Amikor már odakint a folyosón áll, még mindig csak pislog bele a domborművekkel szegélyezett térbe.*
~ Ez meg mi a jó ég volt? ~ *Ráncok szöknek a homlokára és próbálja felfogni, ami odabent történt. A papagáj félreérthető megjegyzésével végleg összezagyválva az egészet, olyan, mintha egy igazán lidérces álomból ébredt volna. Az eseményektől kótyagos fejjel, tétova léptekkel indul el kifelé. Azt sem tudja eldönteni, hogy hálás-e a Kancellárnak vagy gyűlöli. Valahol a kettő torz elegyeként szilárdul meg benne az érzés, ami újfent összezavarja. Nagyon nincs ez jól így.
Mikor kiér a friss levegőre, mélyet sóhajt belőle. Aggodalmas pillantása végigfut a Vashegy épületeinek idegen motívumain. Ez kemény dió lesz.*