*Egyszercsak azon kapja magát, hogy valami sorsát kísértő, a moderátori hatalmat semmibe vevő melák letaszítja újonnan szerzett kis dombjáról, s máris gurul lefelé a büdös, csatornaszagú lejtőn. Közben a szája telemegy földdel, kavicsokkal - és még fűbe is harap... Nem, nem érzi jól magát és valahogy úgy sem érzi, hogy képes lenne repülni.
A domb alján elkezdi leporolni kis fekete estélyijét, majd rájön, mekkora barom... És inkább varázsol magának egy újat. Méghozzá egy lépegetőt, ami a semmiből emelkedik alatta és öleli körbe.
Eddigre még háromszor cserél gazdát a domb, de mivel még jobban felbőszítették, neki már édes mindegy, kit lökdös le onnét... Vagyis lő. Mert ha már egyszer Mátrix, neki is olyan lépegetője van, golyószóróval.
Felléptet hát robosztus masinájával a dombra (mert hát ő a kiválasztott, a Hatvanwattos mosolyú moderátorkirálynő, neki nem szab gátat ilyen Inges ügyködés), és céloz. Először Ingre, majd meggondolja magát, és úgy dönt, azért ad még neki egy esélyt, lássa, kivel van dolga. Kicsit lejjebb ereszti a fegyver csövét és csupán az Ing alatti területet küldi tele ólommal. Ahogy a földdarabkák röpdösnek, viszik magukkal a mesélőt is. Kénytelenek, mivel addig nem hagyja abba a lövöldözést, míg ő a dombon van.*
-Látod, kedves voltam!
*Kiabál a repülő Ing után. Persze, nesze semmi - fogd meg jól lépés volt ez, de Shiro ezt szereti.
Megrántja vállát, majd nagyokat dobbant a felboríthatatlan lépegetővel.*
-Enyém a dombocska. Nincs vita. Pont.