Sac: az ötlet jó. Ha bajt látok benne, az max annyi, hogy erre ugye elvileg most is van lehetőség, hogy odamentek öten a Vérkertbe, és Sati ad nektek küldit. Nincs előre kidolgozva, de ezt leszámítva fogtok hozzá egy mesélőt, és mehet a jöhet. És pont ez az, amit írtam korábban, hogy az emberek nem csinálják ezt. Nem értem, miért, de nem csinálják. Most két opció van: bele se gondolnak, hogy lehetne ilyet, vagy nem érdekli őket ez a lehetőség. Az első esetben nyilván megoldás lenne, ha nagyobb hype-ot adnánk a dolognak akár az általad felvázolt formában, akár valahogy máshogy (csak ne menjünk el addig, hogy a jtk-ban könyörgünk nekik, mer' az baromi gáz). Csak nem tudom, hogy így valóban a releváns játékosok közül tévednének többen az ilyen helyekre, vagy inkább random kezdőket rángatnánk bele, akik épp unatkoznak, és fel se fogják, mibe vágnak bele. Szóval ha valóban lennének ilyen egységek a rendszerben, ahonnan ilyen nagyobb horderejű dolgok indulnak, azt lehet valamihez kötném (mint az mmo-ban a szinthez kötés). Az biztos, hogy nem a játékos ranghoz, de mondjuk 50 IC-hez. Azt nem nehéz megugrani, és bár még nem garantál semmit, de talán addigra úgy kicsit képbe kerül a karijának képességeivel, a dolog horderejével, amibe belevágna, a kockázatokkal (pl 5 IC-s karit simán visznek vágóhídra, mert regelek újat. Ha már van benne kis effort, lehet meggondolják kétszer is).
Szóval én baromira támogatnám, hogy kicsit toljuk meg ezt a vonalat, legalább kiderülne, hogy igény nincs a dologra, vagy csak nem merik maguknak elindítani a lavinát. Akár konkrétan ebben a formában is, amit leírtál.
Még egy részt emelnék ki: az a "Nem fix, hogy így fog történni" nem tudom, hogy a sikerre, vagy az ígéret betartására vonatkozik, de mindkét verzió tetszik. Értelmezem most úgy, hogy nem fix a siker. És ezt kiemelném, hogy ne is legyen fix a siker. Főleg a nagyobb horderejű dolgoknál legyen ott a kudarc, mint opció. És most nem a karihalálról beszélek (bár nyilván aki ilyenbe kezd, az bevállalja), nem azt mondom, hogy kötelezően haljon meg a banda fele, vagy ha kudarcot vallanak, mindenki fűbe harap. Ha kivert kutyaként mennek vissza az njk-hoz, aki még külön seggbe rúgja őket ezért (tehét nem az híresül el róluk, hogy a világ királyai, hanem hogy lúzerek voltak), az pazar, és akkor így nem hírnévfarm a dolog. Ez olyan egyértelmű, de mégis azt érzem, hogy az első pár ilyennél lenne rinya. De szoktassuk hozzá a népet, nem minden happy end. Innentől még a karilapra kikerülhet mesélők által, hogy őt erről-arról ismerhetik (pozitív-negatív egyaránt), a helyszínleírásba bekerülő dolgokról... beszélgethetünk. De minek? Persze, úgy lenne a normális, hogy az ilyen következmények bekerülnek a helyszínleírásba, a világleírásba, a hírmondóba (elfelejtettem a nevét), de... és itt átkanyarodok picit Inthez.
Int: a két holdat, mint példát, szerintem engedjük el egy életre. Kiváló példa, ha így adjuk elő, de feltennék egy kérdést: valami világleírásba bekerült? Ha a világ összes JK-ja rácsodálkozott volna egy reagban, aztán azóta a kutya se beszélne róla (mert a te karid milyen gyakran emeli ki, hogy konkrétan hány hold van az égen? Kvázi amíg valaki nem írja le konkrétan a reagban, hogy egy hold van, addig nem sérült a világ), akkor az újak honnan tudnák ezt meg? Idővel mindenképp elfelejtődött volna. A két hold egy óriási staffmulasztás, hovatovább admini mulasztás (és igen, Morw, Tai mulasztása is), ha nincs benne a világleírásban. Egyébként említés szintjén benne van a Naptár és csillagképek részben, de olvassa azt bárki? Én nem is tudtam, hogy van ilyen, amíg el nem kezdtem 5 perce infókat keresni a két holdról. És megint mondom, említés szintjén van benne, utalunk rá. Szerintem egy ilyen infó simán elfért volna valami nagyobb leírásban, vagy akkor legalább ennek a legelejére írnánk oda, hogy amúgy két hold van. Mint tény, mint újdonság. Mert amúgy az lenne. Egy állandó dolog a világban, amit mindenki mindenhol lát. A pestis, a lázadás, meg ezek... Ok, a karim most érkezett a városba, eddig barlangban élt, megspóroltam a hírverő elolvasását a játék előtt. De a barlangból is látja, hogy eggyel több hold lett. Tehát igen, Int, tragikus, hogy nem tudják sokan, hogy két hold van, de nem az ő hibájuk, hanem a rossz információközlésé (kivéve persze, ha valamelyik releváns főoldali linken konkrétan ez elérhető, csak én nem találtam meg öt perc alatt, akkor azok hibája, akik nem tudják).
A barbárokra a hegyen elég sok reakció érkezett. Az élőholtak ostroma esetében több különböző mesélő volt, akik különböző szinteken interaktáltak JK-kal, de szerintem aki bele akart folyni, belefolyt, aki nem az nem, a következmények meg mindenkire vonatkoztak (játszik valaki jelenleg a Tündérkertben? Artheniori erdőben? Hold karavánpihenőben úgy, mintha nem pusztult volna el? Na látja!).
És megint ott vagyunk, hogy lehetett volna... Lehetett volna. Nézd, amikor nagyon akartuk, akkor kikerült a piros felirat a helyszínre, hogy IC változások, lásd hírverő, és akkor levertük azokon, akik nem tartották be. Szerintem ez minden esetben a staff egyéni elbírálása alá kell essen, nem kell rá szabályt alkotni (mivel nincs mértékegysége a kaland nagyságának, nem lehetne fix határt húzni, hogy meddig ignorálható). Nem mellesleg idősíkok is vannak, ha játszom a szegénynegyedben egy 3 órát felölelő játékot három hónapja, és közben a második IRL hónapban kitör a pestis, attól még a játékomat ugyanúgy végigvinném, még ha reagálni is akarnék a pestisre, mert hülyén nézne ki, hogy pont ott hirtelen megtörténik. Nem kizárt, erre ott a hírverő, ott az adott mesélő, akár konkrétan ráírhat az adott JK-kra. Ha nem tette meg, akkor nem szeretne, vagy nincs rá kapacitása, és miért kéne bármelyik esetben is ezt kötelezővé tenni? Döntse el a mesélő, meg úgy amblokk a staff, hogy milyen méretű kaland kire vonatkozik. Aztán a döntés függvényében menedzseljék a dolgot hírverővel, piros feliratokkal, random mesélői ráírásokkal azokra, akik ezt ignorálják, akár reagtörléssel, ha valaki ezzel annyira szembemegy a reagban, hogy az már mesélőivel nem kezelhető. És nem utolsó sorban a következmények kerüljenek rögzítésre a vonatkozó helyeken. A hírverő nem elég, ott évekre visszamenőleg a kutya nem olvas (értsd: elhanyagolhatóan kis százaléka az újaknak). Akár lehetne egy még tömörebb hírverő, amiben tényleg csak ilyenek vannak, hogy "o. sz. 885: Mostantól két hold van." Persze idővel ez is túl hosszú lenne ahhoz, hogy valaki végigolvassa 3 perc alatt, szóval kéne egy még tömörebb, majd egy még tömörebb... Szóval akkor már miért nem kerül be a világleírásba, hogy két hold van? A Térképek, A világ súgó első bekezdésébe totál beférne. Ennyit lehet tenni, hogy legalább az állandó dolgokat rögzítjük. Most az ilyen múló események, mint a lázadás, persze, az új JK-nak fingja nem lesz róla, miért Romvárosban játszik a Barakk helyett. De Romvárosban játszik, szerintem ez tökre elég következménye a dolognak.
Röviden meg tömören: én nem értem, neked hol és mi világromboló, mert minden általad felsorolt dolognak lett következménye, nem is gyenge, általában a helyszínfa is átíródott. Közben a mesélő meg eldönti kit von be, hogyan, milyen formában. Ha a te pestisben döglődős élményedet rontja, hogy a szomszéd nem döglődik pestisben, menj oda, és öleld meg. De alaphangon tudom javasolni, hogy a játékélményedet ne az határozza már meg, ki mit vesz észre a világból. Ami megtörténik, és IC-kkel igazolható, az megtörtént. Hiába ignorálja valaki, ha olyan helyzetbe kerül, ahol a következmények elérnék, el fogják (pl a barakkban töketlenkedik a robbanáskor). Ha meg életében nem kerül olyan helyzetbe, akkor nem mindegy, tudomásul veszi-e a kari? Én nem itt húzom meg a világromboló határát.
"Ha csak annyiban, hogy úgy írja a reagját, hogy az utcán erről sugdolóznak vagy neki is megfordul a fejében, hogy vajon mi lehet a fronton nekem tökéletes." És mindenki minden vonatkozó reagját, aki szerinted ignorálta a kalandot, A-tól Z-ig átnézted? Honnan tudod, hogy nem volt benne a közepén erről egy félmondat valahol? És mi a különbség aközött, ha volt, és aközött, ha nem? Végeredményben úgyis a saját játékát játszotta.
Én azt érzem, hogy te egy olyan problémával küzdesz, hogy baromi rég játszol itt, és nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy itt a többség "fiatalabb" nálad. Ebből fakad az, hogy ilyen dolgok a lelki békédet nyúzzák. De most nézzünk már rá az évekkel ezelőtti dolgok többségére... Nem a játék színesítését szolgálja, hogy már mérhető IC múltunk van? Ez nem olyan, amit izomból a nyakába kell varrni az újaknak, de egy játék keretein belül a karid simán utalhat ilyenekre. Max az a válasz, hogy jééé, erről nem is hallottam. Aztán jól eldumáltok róla. Az, hogy te ezt az IC múltat végigélted itt x karival, az frankón színesítheti a játékod, de ne kedvetlenítsen el, hogy más meg nem tudja. Vagy épp nem érdekli. Ugyanez a véleményem az aktuális dolgokról, amik helyenként ignorálva vannak. Ne rontsa a te játékélményedet, hogy más figyelembe veszi-e, miközben attól félsz, hogyha nem figyelnek elegen, 3 év múlva erre se fog emlékezni senki. Nem is kell nekik, a világ összes IC-je bizonyítja, hogy megtörtént, vagy épp történik. "Aki, meg részt vesz megkapja, azt az élményt, hogy tettek valami nagy dolgot, hatással voltak a világra, valakik lettek és nem érzik, azt hogy a kalanddal együtt ők sincsenek figyelembe véve." Komolyan mondom, már egzisztenciális kérdést csinálsz belőle. Létezik-e a karim, ha a játékosok egy részét nem érdeklik a kalandok, amikben részt veszek? Totál megértem, ha azért hősködsz, hogy aztán mások orra alá dörgöld, de akkor vegyél példát rólam, és dörgöld mindenki orra alá rendesen. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a lehetőség mindenre adott.
Azt meg legkevésbé sem értem se nálad, se Ingnél, hogy mit segítene a helyzeten, ha valamelyik oldalt támogatnánk (ne adja ég, kötelezővé tennénk). Úgy az oldal kb fele sérülne, most meg max azok, akiknek nem tetszik, hogy más hogy játszik. És az még az életben nem szült jó vért, amikor abból indítottunk valamit, hogy valakinek nem tetszik valaki más valamije. Ok? Ok.
tl/dr: Saca ötlete tetszik, csapassuk. A két holdat leszámítva Intnél sem érzem a problémát, de a két hold teljesen más kérdéskör, más téma, más topic.