//A Nagy Egyenlőség Napja//
//Aleimord, Intath, Luninari//
*Próbált őszinte lenni az érzéseivel kapcsolatban, de Aleimord elkövetkezendő szavaira még a fájdalom és a fáradtság is eltűnik az arcáról. Nem akart vele veszekedni, most egyáltalán nem, de hát megszokhatta volna, hogy ha a napjaik nem úgy telnek, ahogy azt két nemes megszokhatta, akkor ők bizony folyamatosan marják egymást. Nem újdonság, így megy ez köztük évek óta.*
- Nem téged zártak be egy mocskos pincébe, nem téged kötöztek meg és nem téged kínoztak meg úgy, hogy azt sem tudtad, miért kapod. A szerelem vak, ezt tanította nekünk édesapánk is, nem emlékszel? Mindegy, ez most nem fontos, de ne akard rám fogni, hogy elvesztetted Nairadát.
*Nagyon nem esik jól neki a gúnyos hangnem, amit bátyja megenged magának. Egy házasság egyáltalán nem olyan borzasztó, mint élve végignézni, ahogy levágják a saját ujjadat, ami Intath szerint még rosszabbá is válhat, és lehet, hogy az egész karját elveszíti.*
- Egyébként... *Folytatja az előbbi gondolatmenetét.* Már párszor próbáltam beszélni veled, de valamiért nem értél rá soha, mióta hazaértem, aztán meg ebbe a borzalomba keveredtünk, de...
*Itt kicsit megakad, nagy levegőt vesz, mert valami fontosat szeretne elmondani Aleimordnak.*
- Akik elraboltak, azt mondták, hogy soha többé nem válhatsz el a feleségedtől, és nem lehetsz újra együtt Nairadával, különben engem meg fognak ölni. Igen, határozottan ezt mondták, és látod, hogy ők nem viccelnek. Parancsolj drága bátyám, egy fegyvert kaptál a kezedbe. Ha el akarsz távolítani engem a közeledből, akkor csak házasodj össze Nairadával, és én nem leszek többé.
*Nem így akarta ezt közölni testvérével, de nem hagyott neki más lehetőséget, és bármennyire is rossz állapotban van, ő bizony gúnyos hozzállásra nem kedvesen fog válaszolni.
Szerencsére Intath és Luninari sokkal kedvesebb vele, de most már ő sem tudja eldönteni, kiben bízhat meg igazán és kiben nem. Mindenesetre mind a férfi, mind a lány segítségét szívesen fogadja. Járni ugyan tud, bár kissé bizonytalanul, így Intath karjába kapaszkodik, de nem rajta tartja meg magát, csak amolyan biztonságképp van rá szüksége, hogy ha esetleg elesne, legyen aki megtartsa.*
- Köszönöm nektek. Hálás vagyok, és ne haragudjatok, amiért nektek is végig kell hallgatni ezt a históriát köztem és Aleimord közt. Luninarit már nem hiszem, hogy meglepi, de Önnek Intath még új lehet, hogy ennyire rossz a viszonyunk a bátyámmal. Mindig is ilyen volt. Azért, mert egyszerűen mások vagyunk, és úgy látszik, bármi történik, ezen már soha nem fogunk tudni változtatni.
*Nagyot sóhajt ismét, majd bizonytalan léptekkel indul arra, amerre vezetik. Közben azon gondolkozik, hogy a többiek megvárják-e őt, vagy csak Luninarinak van akkora szíve, hogy itt marad mellette egészen addig, míg ő is készen nem áll az indulásra.*