OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Nincs "nagyobb" helyszínJátékon kívüli fórumArthenior főtere (új)
Amon Ruadh (új)
Füves puszta (új)
Dokkok és kikötő (új)
Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >>
[Novella] Szerezd meg hát mind!
Mostani oldal: 1 (1. - 15. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>

15. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-09 17:17:26
 ÚJ
>Eshilia Hyast avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 11
Jaj, köszönöm! Már egy-egy őszinte mosollyal is megelégedtem volna, de így... ennél nem is kell nagyobb bók, tényleg köszi :).


14. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-09 15:01:33
 ÚJ
>Turrog a Behemót avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
hát, ez velem is megtörtént :D


13. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-09 01:09:25
 ÚJ
>Meera Cyrienne avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 105
konkrétan szerintem még nem fordult elő hogy novellán hangosan felnevettem de ez most megtörtént mikor olvastam:D


12. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-08 21:35:01
 ÚJ
>Turrog a Behemót avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
Nagyon jó lett ^^


11. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-08 21:20:43
 ÚJ
>Eshilia Hyast avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 11
Én köszönöm, hogy elolvastad :).


10. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-08 19:03:14
 ÚJ
>Meera Cyrienne avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 105
nekem tetszett jókat vigyorogtam rajta felvidítottad egy fáradt nyűgös estém köszönöm:D


9. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-05 18:24:38
 ÚJ
>Csalántüske Liante avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 214
OOC üzenetek: 126
No igen, kérdés, hogy hol kezdődik a stílus utánzása, és mi az, ami a karaktereken múlik. Ne vedd magadra, nem támadásként írtam, csak megfogalmaztam, mi az ami egy kicsit zavart az írásban. ;)

Ha esetleg úgy alakul, asztali játékra szívesen látnálak a csapatomban. :)


8. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-05 17:24:51
 ÚJ
>Eshilia Hyast avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 11
A mesternő legutóbbi nyilatkozata szerint zaklatni kell őt, hogy írjon, mivel a gyermeknevelés mellett kicsit nehezen szánja rá magát, és a bűntudat maradt az egyetlen lehetséges ihletője. Szóval nem, sajnos, nem ő vagyok, amiket a saját stílusbeli hibáim alapján ki is tudnék mutatni.

Egyfelől örülök, hogy valamennyire őt idézem, másrészt viszont nyilván rossz érzés (főleg azért, mert amikor modern stílusú szerepjátékot játszom, akkor mindig Vavyan Fable-t fogják rám, akitől még soha nem olvastam semmit). Fantasy közben nyilván van az én játékomban, fantasy novelláimban egy jó adag Goldenlane, de isten ments, hogy majmoljam a művésznőt - az már más kérdés, hogy viccesnek szánt karakterekkel szinte megkerülhetetlen az, amit ő alkotott.


7. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-05 15:02:29
 ÚJ
>Csalántüske Liante avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 214
OOC üzenetek: 126
Nem feltétlen kell minden történetet befejezni. ;)

Sztem teljesen kerek és egész a sztori, folytatni vagy lezárni sztem max asztaliban érdemes. Kiindulási alapnak tökéletesen megfelel: világtaroló csapat pofozta le a karaktereket (valamiért mindegyik túlélte), s mire kiderítik h kik is ezek és mit akarnak, feltűnik Retek, aki felajánlja kétes segítségét... Esetleg a szőke csodamaca segítői lehetnek a karakterek, akik rájönnek, hogy nem annyira védtelen gyenge nőszeméllyel van dolguk. :P

Szóval konkrétan leírni, mi lesz a befejezés... sztem felesleges. ;)

Ami nekem kicsit böki a csőrömet, kb olyan volt az egész, mintha Goldenlane vmelyik történetet olvasnám. Amennyiben Eshilia mögött ő rejtőzik, nem probléma, ebben az esetben örömmel olvasom az írásait (és egyúttal érdeklődnék, hogy mikor és hol érhető el a legújabb könyve), amennyiben mégsem... Nagyon jó a stílus, csak... Nekem egyértelműen őt idézi. ;)


6. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-04 21:56:56
 ÚJ
>Emphus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5968
Végül is, igen. :)
Remélem azért kigondolsz hozzá egy folytatást, mert egy ilyen szálban rengeteg lehetőség van, és engem érdekelne, hogy mi történik végül. :)


5. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-04 19:01:31
 ÚJ
>Eshilia Hyast avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 11
Talán túlzó lenne balladai homálynak nevezni a befejezést, de hiszek benne, hogy minden vég egy kezdet, és szeretem, ha van mit továbbgondolni :). Látod, te is megkérdezted, hogy megmenekült-e a világ vagy sem, ami közel sem jelenti azt, hogy egy jó írás, de ha egy pici kíváncsiság is maradt az elolvasása után, akkor már elérte a célját :).


4. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-04 16:58:16
 ÚJ
>Emphus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5968
Értem. Csak hát nyitva maradt egy kérdés a végére, hogy akkor most megmenekült a világ, vagy megint a "pusztulás szélére sodródott". És ezért gondolkodtam el azon, hogy ez vajon tényleg így akart-e véget érni.
Az is lehet, hogy egyszerűen csak én nem értem a lényeget. :)


3. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-04 15:57:24
 ÚJ
>Eshilia Hyast avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 11
Ez egy teljesen kerek, egész történet :). Eddig senki sem említette, hogy zavaros lenne, pedig Karcolaton azért általában szétszedik az embert, ha hülyeségeket ír :D.


2. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-04 13:39:46
 ÚJ
>Emphus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5968
Húha... érdekes. :)
Ez gy vége akar lenni, vagy lesz valamiféle folytatás?? Mert ez így elég zavaros. :)


1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-09-03 21:58:15
 ÚJ
>Eshilia Hyast avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 11
//Készült a IV. Lidércfény Pályázat alkalmából.//

- ... tehát nincs agyrágás! - teszem még hozzá, de nem hiszem, hogy jól irányzott figyelmeztetésem célt ér. Koncentrált figyelme nem terjed túl ejnyebejnyét intő mutatóujjamon, koncentrálatlan figyelme pedig... olyan figyelme nincs. Lehet, hogy alapból a figyelmet nem emlegethetjük esetében, de nem teljesen mindegy, hogy figyel-e, vagy sem, ha egyszer teljesíti a parancsaimat? – Akkor… csukd be a szád. Jó, úgy csukd be, hogy ne folyjon a nyálad. Hogy a viharba’ maradhatott benned egyáltalán ennyi testnedv? Tudtam, hogy túl friss hullát használtam, hogy rohadnál meg... nem, nem mondtam komolyan, NE KEZDJ EL ROHADNI!
A hajam módszeres tépkedésén már túl vagyok, esetleg még saját köpenyem szegélyét tudnám rángatni, ha már az ő ágyékkötőjét azért mégse illenék (nem akarom látni, hogy a halál mennyire áll jól neki odalent, én nem, akkor sem, pfuj), de mégis, mit érnék el vele? Önuralom. Az önuralom a legfontosabb. Amelyik nekromanta uralja saját érzelmeit, az kontrollálhatja a legvadabb zombiét is! Vagy valami ilyesmit mondott mindig a Félszemű, mielőtt meditációja közben letépte a fejét egyik teremtménye. Utána már nem sok tanácsot adott azon kívül, hogy HÖEÖRGH, HÖRR – és bár azt is tanítványai lelkére kötötte, hogy értsünk halottul, az utolsó szavak megfejtésére a „büszke vagyok rátok”-tól a „legyetek átkozottak”-on át a végtelenül egyszerű „rohadjatok meg, hogy nem figyelmeztettetek”-ig sok variáció érkezett. Magam részéről még mindig azt vallom, hogy csak a szájüregében maradt vér bugyborékolása erősödött fel a jó akusztikával rendelkező helyiségben.
Lesöpröm az időközben feleslegessé vált csontszilánkokat és húscafatokat a hozzám legközelebb eső sírkőről, eldörzsölöm a lassan rászáradó vért, aztán ernyedten roskadok a tetejére. Kaftánom mocskosbordó, alapfoltozott árnyalatának nem árt az extra mintázat, meg egyébként is bír holmi hatásfokozó jelleggel, ha alvadt vértől vagyok piszkos. Ha félelmetes nem is leszek tőle, legalább valahol megszánnak, és adnak ennem. Ez persze derogál a köpenyem szegélyét díszítő rúnáknak, melyekbe jobb napjaimon a temető friss lelkeit töltöm, hogy erőmet támogassák: mély sóhajjal nyugtázzák, hogy tisztábbak megint nem lesznek, kínjukban bágyadt csillogással adják át magukat a szellő kénye-kedvének, mely él is a lehetőséggel, és lelkesen lengeti őket. Persze, csak addig, amíg fel nem fed némi meztelen bőrt: akkor azért igyekszem rendezni ruházatomat, hiszen… nos, próbált már megerőszakolni zombi, férfi létedre?
A gondolat kicsit magamhoz térít intenzív és felettébb érzelmes önsajnálatomból, kissé riadtan pillantok fel: ám frissen keltett naposhullámat egyelőre jobban leköti saját ágyékkötőjének babrálása, mint a... ó, de hát nem is az ágyékkötőt, hanem a... ó, ne már!
- Ne nyúlkálj oda! - ripakodok rá, mire ártatlan szemekkel mered rám, s kezeit erőtlenül maga mellé engedi. Az „ártatlan” persze relatív, hiszen egy nálam kétszer magasabb és háromszor szélesebb monstrumra, aki – a mellékelt ábra alapján – minden egyes sikeres gyilok után a bőrére tetovált egy fekete ikszet (oké, lehet, hogy csak az aláírását gyakorolta, még mindig csak egy mezei nekromanta vagyok, aki a sírfosztáson kívül nagyjából semmihez sem ért), nehezen egyeztethető össze nagy szemű őzikék képével, melyek épp összepisilik magukat, ahogy meglátják a kezedben a vadászkést... Talán akaszthatnék rá pár egyértelműbb jelzőt is. Ilyenek például a vérszomjas, agresszív, erőszakos, kegyetlen, irgalmatlan, meg még egy pár –telen és –talan képzős kifejezés, főleg annak függvényében, hogy az említett ikszek bőrének harminc százalékát borítják, és nincsenek köztük nagyobb hézagok.
Ahogy előttem álldogál a maga zsíros és hullaszagú valójában, tanácstalanul ejtem tenyerembe állam. Tekintetében nem hogy az őzikék ártatlanságát, de igazából még az értelmüket se igazán látom - a probléma pedig az, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ha egy komplikáltabb varázslattal visszaadnám a tudatát, akkor sokkal előrébb lennék. Hiszen mégiscsak egy... barbárról van szó! Vagy ez most negatív diszkriminációnak számít?
- De aranyos! Honnan szerezted ezt a cukorfalatot?
Pont ez hiányzott. Ha nem fordulok felé, és csendben megsemmisülök, akkor vajon továbbmegy, vagy...
- Na, hát így illik üdvözölni egy régi barátot? Fel sem állsz? Persze, az én látványomtól nyilván nem, de ha az övétől sem, akkor már tényleg nem tudom, mihez is vonzódsz igazán! Kutyákhoz? Zombikutyát nem adom – és csacsog, és trillázik, és dalol a fejhangján, és megpróbál módszeresen az őrületbe kergetni -, jaj, szegénykém, hát nem hagynám, hogy megrontson egy ilyen mogorva alak, mint ez a...
- Nem lehetne, hogy inkább magára hagyd ezt a mogorva alakot - hadd haljon csak meg csendesen és senki által nem zavartatva, folytatnám a gondolatmenetet, miközben felé fordulok -, és inkább valahol máshol próbáld megsemmisíteni valami szerencsétlen önbizalmának utolsó morzsáit?
Erre egy pillanatra megdöbbenni látszik, macskaszemei tágra nyílnak, aztán viszont máris ellágyulnak vonásai. A következő pillanatban a nyakamba ugrik, én pedig engedelmesen fuldoklom a szőke fürtökben. A köpenyembe szőtt lelkek egyszerre sóhajtanak fel gyönyörükben, s az önhatalmú ruhadarab mintha rá akarna tapadni tanonctársam kebleire és egyéb testrészeire: alig bírom eltaszítani magamtól a túlfűtött hölgyeményt. Már amennyiben ezt a közveszélyes, figyelemelterelésre tökéletes külsővel megáldott, nagyképű nőszemélyt lehet a végtelenül megtisztelő hölgyemény megnevezéssel illetni. Végül is, a hölgyemények többsége nem rohangál kétméteres lándzsával a kezében és félig rothadó farkaskutyával a nyomában, ugye?
- Sziasztok, lelkecskék, rátok férne már egy mosás, ugye? - hajol szinte földig hirtelen: mélyen kivágott köntöse újra fellelkesíti a rúnák lakóit, ruhám hullámozni kezd (hát persze, hogy csak a szél sepri őket oda, hát persze, hogy csak a szél...), én meg ökölbe szorult kezekkel tűröm, hogy hülyének nézzen a nőszemély, hogy figyelemre se méltassanak a befogott lelkek, és hogy a friss, szinte még ropogós zombi cuppogva rohadjon, mivel nem tettem még fel rá a védőátkot. Persze, nem probléma, legalább addig is tud mit nyalogatni Zombikutya, akit egyébként nem, nem kívántam meg még soha, és nem is tervezem megkívánni. Legfeljebb roston sülve, Pitypang kisasszony szeme láttára. – Majd hazaviszlek titeket, és jó alaposan végigdörzsölök rajtatok, hogy aztán...
- Fejezd már be! Mit áltatod szerencsétleneket, már így is teljesen be vannak gerjedve! - A kifakadással egyidejűleg a köpenyem alját is elrántom a lánytól.
Morcosan egyenesedik fel, hosszú ujjú, vékony kezeit karcsú csípőjére teszi, mágiától fénylő haját hátracsapja, telt ajkait duzzogva biggyeszti le.
- Én nem áltatom őket, csak felvetem annak a lehetőségét, hogy végre ne csak a te szagoddal, hanem mosóvízzel is keveredhessenek végre! Egyébként is, tiszta igazságtalanság, hogy pont hozzád került egy ilyen értékes holmi, egy lélekgyűjtő kaftán, te pedig képtelen vagy vigyázni rá - vágja ki felháborodottan, aztán (mit sem foglalkozva tovább a sóhajtozó, csak az ő kedvéért ragyogó rúnákkal) megkerül, hogy közelről szemrevételezhesse legutóbbi alkotásomat. Sértett méltóságomban keresztbe fonom magam előtt a karjaimat, és csak azért sem foglalkozom vele. Sem az inkább mégis engem szimatolgató kutyájával. Rossz kutya. Rossz kutya. Fúj, menj innen, rossz kutya, na de… na de, hé! – Ez a zombi pedig hibás! Nem áldottad meg, nem kapta vissza a tudatát, alig áll a lábán, ráadásul... hűha, hogy ez mekkora!
- Nimfomán nőszemély! - pördülök meg a tengelyem körül, közben igyekszem magamról lerázni a mihamarabbi ivartalanítást igénylő farkasfélét, és már emelném a kezem, hogy valami gyengébb átkot bocsássak az erkölcstelenség földi helytartójának arany fürtökkel borított fejére, amikor realizálom, hogy kivételesen pozitívan kell csalódnom benne. Lehet, hogy nem kellene mindenkiről a legrosszabbat feltételezn ---
- Nimfomán, nimfomán, inkább nézz magadra, hogy megint mit művelsz azzal a szerencsétlen kutyával!
... de, mindenkiről a legrosszabbat kéne feltételeznem.
Fogcsikorgatásom és intenzív ökölszorításom egy-kettőre csillapíthatatlan ízületi fájdalmakhoz vezet, így inkább feladom abbéli próbálkozásaimat, hogy felettébb keménynek és dühösnek látszódjam; visszatérek az alapjáratú „engem verjetek” jellegű, reményvesztett stílushoz. Megereszkedett vállakkal figyelem, ahogy Pitypang lelkiismeretesen számolgatja a zombi barbárom bőrére vésett ikszeket, aztán töpreng. Aztán megint számol, aztán megint töpreng. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a barbárom pont jól helyezkedik ahhoz, hogy egy jól irányzott csapással az összes gondomtól megszabadítson (melyek nagy koncentrációban egy testben összpontosultak), de akkor ki védene meg egy élőhalott farkas szerelmétől? Hát visszatelepedem a sírkőre, és figyelem a ciklikusan ismétlődő műveletsort, mígnem a művelő felsikolt, én meg kidöntöm a sírkövet ijedtemben.
Sebaj, úgyse jövök ide megint sírokat fosztogatni, pont az kell, hogy megint mellényúljak halottkeltés közben!
- De hát... hogyan... én... mindig is tudtam, hogy szeretsz, Retek, de ez...
- Mi a fenéről beszélsz? - kérdezem (egyébként jogosan), mert hát oké, én legalább csak halottkeltés közben nyúlok mellé, ő viszont…
- Nem, nem kell tagadnod, ez a legszebb szerelmi vallomás, amit valaha…
- Akkor eddig elég gyér szerelmi vallomásokat kaphattál, ha ezt most annak nézed, mert ez nem az. Ismétlem, NEM AZ - és akkor most összefűzöm a mágiám szálait, hogy kimondassam a zombi barbárral, hogy ez pedig...
- Ugyan már, hiszen... felkeltetted a kedvenc arénásomat!
- A kedvenc midet? - ugrik fel szemöldököm a homlokom közepéig, a készülő varázslat egy pillanat alatt semmivé foszlik, akárcsak a maradék fogalmam arról, hogy bárhova is be tudjam sorolni a lányt. A félhülye után a tökhülye kategória vajon előrelépésnek számítana?
- Hát Holdostromot! A négy Nagy Hős egyikét, aki legyőzte a Nagy Kormost, aki átküzdte magát a Csontszikár-sivatagon, aki egyetlen, saját maga által eszkábált ladikkal meglovagolta a Furfang-tenger hullámait, aki megzabolázta a Villámlábút, és...
- Állj meg egy pillanatra - emelem fel a kezeimet, miután felkászálódom a kidőlt sírkőről, és leseprek magamról fél kiló férget. Pitypang szemeiben a fény úgy alszik ki, mintha csak a benyálazott ujjammal oltottam volna el egy gyertya lángját. - Tehát azt mondod, hogy a rohadék nagyapám sírjára, aki ugye méltóztatott kitagadni a családból, és így megfosztott az örökségemtől... szóval, a nagyapám sírjára ráhalt egy hihetetlen nagy barbár harcos, és nekem sikerült felébresztenem őt a nagyfater helyett, amikor valószínűleg a következő újholdig nem lesz erőm halottkeltésre? Ezt akarod mondani?
- Ezt, hát persze! - És újra megtelnek fénnyel a zöld szemek.
Ez semmi jót nem jelenthet.
- És hát mi is lehetne ékesebb bizonyíték ennél arra, hogy szeretsz? - És tényleg!
Hirtelenjében nem tudom, mit is reagálhatnék: verjem a fejem a sírkőbe, hagyjam, hogy megerőszakoljon egy élőhalott dög, tépkedjem újra a hajam, vagy inkább temessem el magam élve? Vagy... ha kitekerném a csaj nyakát, akkor sokaknak hiányozna? Elszívhatnám az erejét, és akkor talán még a nagyapára is lenne kapacitásom, gyorsan megkérdezném tőle, hova rejtette a családi kincseket, aztán meglógnék, és...
- Megtarthatom? Az enyém lehet?
- Mit akarsz egy zombi barbárral? Lecseréled a kutyát? Nem biztos, hogy reggelente ez is be tudja kergetni a hírmondót, meg beéri egy buksisimivel és heti két agyvelővel - próbálom magamról lefejteni az újfent érzelmi kitörést produkáló hölgyeményt, persze, ezt nem csak a fizikális erő teljes hiánya, hanem ruházatom elnyújtott „ahhh” és „uhh” sóhajai is erősen nehezítik. - De jó, ha cserébe...
- Bármit megteszek! - vág a szavamba, zöld szemeit pedig már megint tágra és ártatlanra nyitja. Pedig ilyen mellekkel a szem jelzései igencsak elhalványulnak mindenféle laikus számára! És (mintha csak meghallotta volna a gondolatot) még jobban hozzám préseli a testét, köpenyem teljes eksztázisban sóhajtozik és nyöszörög, én meg kezdek megfulladni. - Bármit! A kezemet kéred? Megkapod! A testemet? Azt is, bármit megadok!
- Kell a fenének a kezed, ostoba nőszemély! - Hogy aztán minden helyi vagány engem akarjon kivégezni a leendő özvegy miatt? Egy frászt! - A tested meg aztán még annyira sem!
- ... Zombikutyáé?
- HAGYJ MÁR A KUTYÁDDAL! - Mély levegő. Mély levegő. A zombi barbár még a végén megzavarodik, és... és mivel hold nincs az égen, a végén minket ostromolna meg. Vagyis, nagy eséllyel inkább engem, aki cseszett neki egy ilyen mozgalmas élet után örök nyugtot hagyni. - Inkább... inkább odaadom ingyen, jó? Közös tanulmányainkra való tekintettel. A mester emlékére.
- Ó, a mester - ismétli áhítattal, s úgy érzem, az ő emlékei is a legendás HÖEÖRGH, HÖRR felé kalandoznak, melyek jelen pillanatban esetleg „add a zombit, és fuss”-ként értelmezhetők számomra. - Ez olyan nagylelkű tőled, Retek! Mindig is vágytam egy zombi barbárra, hát még hogy maga a hatalmas Holdostrom az!
- Semmiség, majd találok egy Napbástyát, aztán párbajozhatunk velük - rándítom meg a vállam, ahogy újra szabaddá válok. Pitypang a célját elérte, hát szerencsére érdektelenné válok a számára, helyettem legújabb szerzeményével kezd foglalkozni.
Módszeresen kiszedegeti a kaja- és féregdarabokat a rőt szakállból, simogatja a méretes mellizmokat, pillanatokon belül már a kusza és sárdarabos hajat fonogatja – elérkezettnek látom az időt arra, hogy megcsináljam az átutaló varázslatot, de mielőtt koncentrálni kezdenék (ezzel pedig elvenném magamtól a lehetőséget nem hogy a következő, de minimum további három holdhónap erejéig arra, hogy kiszedjem nagyfaterból a titkot), fel kell tennem még egy kérdést.
- Egyébként... oké, hogy biztos nagyon megnyerő a felsőteste, de mégis, mi a fene indított be rajta ennyire?
- Hm? - Felém sem fordul, csupán tesz-vesz, csinosítgatja legújabb szerzeményét. Mozdulatai, egész lénye valahogy érettebbnek, komolyabbnak tűnik, mint akár csak egy perccel ezelőtt is, és bár az imént még a kezét, a testét, sőt, a kutyáját is felajánlotta, most mintha nem is foglalkozna velem.
- Minek kell neked egy zombi barbár? Mit fogsz vele kezdeni?
- Csináld meg a varázslatot, kérlek - felel hűvösen és kimérten, szavaiban lehetetlen nem észrevenni a nyomatékot. Mégis, talán inkább Zombikutya újbóli közeledése adja meg a kezdőlökést ahhoz, hogy hozzákezdjek az átok szálainak összefűzéséhez. A tér megnyúlik, az idő megáll, mintha egy hatalmas pókhálónak csapódnék – aztán a teher, egy másik elme irányításának a terhe egyszeriben lehull rólam. Innentől Pitypangé a zombi.
- Parancsolj. Tehát?
Egy pillanatra megszédül, ahogy az irányítás az ő kezébe kerül – szinte önkéntelenül mozdulnék, hogy segítsek neki, ám úgy tűnik, nem szorul rá. Ahogy kiegyenesedik, alakja valószerűtlenül megnyúlik, s elmém egy hátsó zugában megcsendülnek a vészharangok, tarkómon égnek állnak a szőrpihék. A rúnákban lakó lelkek elhalványulnak, s valahol a szövet mélyén vacognak. Mit... tehettem tönkre? Egyszer már sikerült majdnem elpusztítani a világot, de...
- Tényleg nem figyeled a hírmondókat? Nem hallottad, hogy a Négy Hős közül három eltűnt? - Csak most emeli rám tekintetét, smaragd szemei egészen feketének tűnnek. Önkéntelenül megborzongok. – Hogy... haláluk után tűntek el?
- Ugye, nem a gardróbodban rejtegeted őket? - Hangom csak annyira remeg, hogy én is alig értem a szavaimat.
- A kamrában - vonja meg a vállát flegmán.
- Ó, a kamrában - bólogatok meggyőzötten, mintha ez bármin is változtatna. Igazából változtat. Hiszen milyen csúnya nyavalyákat kaphat már el az ember, ha a kaja között tartja a hullákat! És ím’, a nagy varázslót kinyírta zombihada, és a világ újfent megmenekült!
Vagy inkább: és ím’, a kis varázsló lepasszolta a nagy varázslónak kollekciója utolsó darabját, és a világ újfent a pusztulás szélére sodródott! ... és már megint én tehetek róla!?


1-15