OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> [Novella] Halálfalva 1. rész |
12. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-27 20:02:20
Üzenet elküldve: 2010-10-27 20:02:20
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 4
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 4
Most szeretnék letisztázni pár dolgot:
1. A Halálfalva nem Lanawin világában játszódik, hanem Nimerdében
2. Ott lopok ahol tudok, Yuri karakterét átemeltem lanawinből, majd a...tetszésemre :) formáltam
3. Yuri egyáltalán nem gonosz, inkább emberi. Komolyan, ti még sose mondtatok olyat forrófejűen, amit később megbántatok? (vagy csak én vagyok ilyen tökéletlen xD)
4. Nimerde világára ne nagyon próbáljatok rákeresni, saját agymenés az egész... kb 9 évesen tettem le az alapjait, (igen énis a Gyűrűk Urán felnőtt korosztályba tartozom) bár a tündék szerepét egy kicsit átértelmeztem, és a középkor helyett a 16. századot vettem, a Halálfalva is ebben a hanyatló feudális káoszban játszódik, jön az őszi szünet, úgyhogy lesz időm megírni a folytatást.
Csak ennyit akartam leszögezni.
1. A Halálfalva nem Lanawin világában játszódik, hanem Nimerdében
2. Ott lopok ahol tudok, Yuri karakterét átemeltem lanawinből, majd a...tetszésemre :) formáltam
3. Yuri egyáltalán nem gonosz, inkább emberi. Komolyan, ti még sose mondtatok olyat forrófejűen, amit később megbántatok? (vagy csak én vagyok ilyen tökéletlen xD)
4. Nimerde világára ne nagyon próbáljatok rákeresni, saját agymenés az egész... kb 9 évesen tettem le az alapjait, (igen énis a Gyűrűk Urán felnőtt korosztályba tartozom) bár a tündék szerepét egy kicsit átértelmeztem, és a középkor helyett a 16. századot vettem, a Halálfalva is ebben a hanyatló feudális káoszban játszódik, jön az őszi szünet, úgyhogy lesz időm megírni a folytatást.
Csak ennyit akartam leszögezni.
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-27 14:57:15
Üzenet elküldve: 2010-10-27 14:57:15
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 16
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 16
Jó lett, Elias! :)
És Yuri, ki kérem magamnak, vagy vagyok gonosz hárpia! :P
És Yuri, ki kérem magamnak, vagy vagyok gonosz hárpia! :P
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-27 08:25:38
Üzenet elküldve: 2010-10-27 08:25:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 134
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 134
Hát Yuri, mind2en eléggé... hogy is mondjam nehéz esetek vagytok :D
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-25 19:39:45
Üzenet elküldve: 2010-10-25 19:39:45
ÚJ
Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
Tessék sok jó reagot írni IC-re, és máris nem könyvelnek el annak. :P
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-25 19:30:15
Üzenet elküldve: 2010-10-25 19:30:15
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 27
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 27
Örülök, na de milyen áron a kedves olvasók a végén még elkönyvelnek a gonosz banyának, akit nem én játszom, hanem a "kedves" Mila :D
És mégse köszöntem, hogy szerepelhetek a novelládban, úgy, hogy KÖSZI! :DDD
Lehet én is felrakok, majd egyet remélem nem baj, hogy nem lanawin témájú fantasy lesz, hanem más féle :)
A hozzászólás írója (Yuri Hiral) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2010.10.25 19:33:29
És mégse köszöntem, hogy szerepelhetek a novelládban, úgy, hogy KÖSZI! :DDD
Lehet én is felrakok, majd egyet remélem nem baj, hogy nem lanawin témájú fantasy lesz, hanem más féle :)
A hozzászólás írója (Yuri Hiral) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2010.10.25 19:33:29
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-25 15:43:30
Üzenet elküldve: 2010-10-25 15:43:30
ÚJ
Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
Az egy helyes gondolat, hogy megbarátkozol a szabályokkal. ;)
Remélem majd a játék mellett a folytatásra is lesz időd. :)
Remélem majd a játék mellett a folytatásra is lesz időd. :)
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-25 14:45:43
Üzenet elküldve: 2010-10-25 14:45:43
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 4
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 4
Kösz az elismerést :)
Még átrágom magam a szabálykönyven és hétvégén én is belelendülök :)
Yuri: örülj hogy te lettél az egyik főszereplő :D ,ennyivel tartozom ;)
Még átrágom magam a szabálykönyven és hétvégén én is belelendülök :)
Yuri: örülj hogy te lettél az egyik főszereplő :D ,ennyivel tartozom ;)
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-24 21:39:27
Üzenet elküldve: 2010-10-24 21:39:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
Nagyon jó lett :)
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-24 20:44:32
Üzenet elküldve: 2010-10-24 20:44:32
ÚJ
Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
:D
Elias, a fórumos játékba nem fogsz becsatlakozni?? :) Vagy csak novellát jöttél felrakni?? :(
Elias, a fórumos játékba nem fogsz becsatlakozni?? :) Vagy csak novellát jöttél felrakni?? :(
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-24 20:32:06
Üzenet elküldve: 2010-10-24 20:32:06
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 27
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 27
Elias drága hát nem Yuri Hiral hanem Mila Hiral az undokabb :) joh most már mind1 :D
Nagyon jó lett a sztori de akkor is böki a csőröm hogy én lettem a gonosz hárpia :)
Nagyon jó lett a sztori de akkor is böki a csőröm hogy én lettem a gonosz hárpia :)
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-22 18:17:21
Üzenet elküldve: 2010-10-22 18:17:21
ÚJ
Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
Fúha. Várom a folytatást. :)
Több hozzáfűznivalóm nincsen. Nagyon jó! :D
Több hozzáfűznivalóm nincsen. Nagyon jó! :D
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-10-22 17:02:43
Üzenet elküldve: 2010-10-22 17:02:43
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 4
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 4
Halálfalva
I.
Idegen az esőben
Esett. Egész nap kitartóan zuhogott, nehéz ködpászmák úsztak az alkonyodó erdő fölött, a zöld fenyők lombjai alatt egy furcsa férfi gyalogolt. Hiába szakadt a zápor szüntelen, ő még a csuklyáját se húzta fel, úgy tűnt, mintha élvezné is a hideg, kora őszi zivatart. Első ránézésre nem lehetett több harmincnál, természetellenesen szőke haja szinte már fehérnek hatott, ahogy víztől csöpögve lelapult a fején. Néha-néha megrázta magát, mint a vízből kikecmergő kutya, ilyenkor felismerhetetlenségig összekócolódott bizarr hajzata.
Különcségét még emelte folytonos vigyorgása, ami egyszerre tartalmazott undort és gúnyt, megvetést és egy szemernyi tébolyult derűt. De a szemei…mintha két zsugorított jégcsapot helyeztek volna el ott, ahol másoknak a látást szolgáló szervei szoktak lenni. És ha valaki ebbe a feketén lángoló rideg szempárba nézett…egykönnyen biztos nem felejtette el.
Egyenes, keményített gallérja is valami furcsaságot kölcsönzött neki, másoknak alattomosnak tűnő vigyora hol eltűnt, hol előkerült e mögött. Fekete, dísztelen térdig érő zakóját vörös sállal fogta közre, melyből egy hosszú, díszes markolatú tőr nyele kacsingatott ki. Energikus testén keresztben átvetett övén gondosan élezett rövidkard himbálódzott, markolata kidolgozottságából ítélve valahonnan délről származhatott, míg egyenes pengéje északi mesterek keze munkájára vallott.
Egy időre abbahagyta az idétlen szökdécselést, és valamilyen ismeretlen dallam dúdolásába kezdett: Hean, eshajj e mear de hildar tey o vaer y demaoulis…
- Állj meg ott, ahol vagy! – hallatszott a felszólítás valahonnan a távolból.
Úgy tűnt, mintha a férfi meg se hallotta volna, ugyanúgy tovább dünnyögte a dalát, ugyanúgy tovább sétálgatott.
- Állj meg! Talán süket vagy?!
Azon kívül, hogy a dal végére ért, más változás nem történt.
- Megállni! Különben meghalsz! – itt már kis elbizonytalanodás csengett a hangjában.
Egy ideig nem érkezett több figyelmeztetés, majd az ezüstszőke hajú férfi mégis megállásra kényszerült. Majdnem beleszaladt egy karcsú penge a homlokába, még épp időben torpant meg, bár ebbe semmi ijedtség, semmi meglepetés nem volt.
- Végre – konstatálta elégedetten hátráltatója.
Lassan felnézett, egy lépést hátrált, hogy kényelmes távolságba kerüljön az arcára meredő hosszú tőrtől. Másra számított. Esetleg egy büdös, rongyokban feszítő banditára, vagy egy baltával ordibáló útonállóra. Nem egy nőre.
Meglepetésének még tőle is szokatlannak számító féloldalas vigyorral tett eleget, jeges szemei sötéten végigmérték a fegyveres nőt, tetőtől-talpig. Azt első ránézésre megállapította, hogy gyönyörű.
Kisé sápadt, szív alakú arcát hosszú, fekete haj övezte, finoman ível orrából néha egy-két kis párafelhő türemkedett elő, hogy utána nyomban eltűnjön a szakadó eső rideg rengetegében. Dús, mellig érő szénfekete haja víztől csöpögve lapult le, jelenleg arca bal felét kisé elfedve. Szemei tökéletes ellentétként szolgáltak az előtte álló férfiéval. Míg az előbbi két jégcsapa most hűvös élvezettel méregették a nő idomait, addig az ő szemei valamilyen furcsa melegséget sugároztak, mint két parányi, izzó obszidián egy zöldesbarna tóban… Vékony, a hidegtől enyhén cserepes ajkai idegesen megrándultak, mikor észrevette, hogy a férfi épp mit szemlél…rajta.
- Szeretnél plusz két lyukat az arcodra, rohadék?! – mondta, miközben tőrével finomnak nem éppen nevezhető mozdulattal feljebb kényszerítette az idétlenül vigyorgó férfi tekintetét.
Két kis vércsík indult meg onnan, ahol a tőr a nyakához ért, de ezt vagy nem vette észre, vagy nem foglalkozott vele.
- Ki vagy?
Újra tett egy óvatos lépést hátra, miközben széles kézmozdulattal kísérve meghajolt a nő előtt:
- Elias Cardwall, szolgálatára.
- Fogd be a szád, és fordulj vissza!
- És ha nincs kedvem? – vetette oda flegmán.
- Tűnj el vagy megkeserülöd!
- Mi az? Csak nem bokros találkozót zavartam meg? – mondta vigyorogva.
- Azt hiszed nem merem átmetszeni a mocskos torkod?!
- Azt. Semmi kifosztás, gyilkolás? Milyen bandita vagy te?
- Nem vagyok bandita! Húzz el, vagy megjárod. Ha nem mész el, kénytelen leszek használni a fegyvereim!
- Én pedig kénytelen leszek megvédeni magam – mondta, miközben széles ívben kivonta kardját.
- Első csepp vérig. Nem akarlak megölni, egyezz bele a párbajba – a fiatal lány nem tudta, miért mondja ezeket, hiszen egy vékony hang egyre csak azt zakatolta a fejében:”öld meg, öld meg, öld meg!”
- Én se akarok egy ilyen formás virágszálat keresztüldöfni – mondta Elias – ígérem gyors leszek – majd megtoldta egy kis kacajjal.
Elhelyezkedtek egymással szemben, az egyre jobban zuhogó esőben, a lány nem is hallhatta, hogy Elias mikor ejti a kezdést jelző mondatot, csak a felé villanó kardot, látta, majd a messzire repülőt. Hosszú tőrének egy ügyes mozdulatával kicsapta a kardot Elias kezéből, ami most messzire repülve landolt egy sáros pocsolyában, egy pillanat alatt el is merült a mocsokban.
Már nyílt volna a szája, de torkára forrt a szó. A vele szemben álló Elias arcán se hitetlenkedés, se meglepődés nem tükröződött. Szeme, mint egy befagyott tó, úgy ontotta magából a hideget. Arcán árnyékként suhant át egy gyenge, féloldalas mosoly, a lánynak feleszmélni se volt ideje, rideg ellenfele kiéhezett ragadozóként vetette rá magát. Érezte ahogy két erős marok fonódik jobb karjára, egy erőteljes mozdulattal hátra rántják, majd kicsavarják kezéből fegyverét. Eközben mindketten elestek, jobban mondva Elias teperte le korábbi lefegyverzőjét.
A lány érezte, ahogy fejét először a sárba nyomják, majd egy villámgyors, ám közben furcsán gyengéd mozdulattal felemelik fejét. Nyakán éles fém hűs érintését érezte. A saját tőrét nyomták torkához, Elias ott trónolt a hátán, jobban mondva jobb lábát a fiatal nő csípőjén nyugtatta, bal kezével a homlokát fogta, miközben arcába sűrű, éjfekete haja omlott, eltakarva előle a nagyvilágot.
Úgy érezte, mintha tömény jeget nyomtak volna homlokához. Még a férfi érintése is rettegéssel töltötte meg sárba tiport lelkét. Izgatottan szedte a levegőt, felkészült a legrosszabbakra, fején a nemi erőszaktól kezdve a halálig minden lehetőség átfutott.
Legnagyobb meglepetésére a következő pillanatban megenyhült a tőr szorítása, a jeges érintés tovább haladt homlokán, egészen a füléig, ahol finoman félrehajtott pár fekete tincset:
- Elég ennyi, vagy jöhet a vér is? – suttogta halvány gúnnyal a hangjában.
Elias nem várt választ, mire a lány feleszmélt már el is tűnt róla mind a jeges kéz, mind a csizmás láb. Tőre visszakerült az oldalán himbálódzó hüvelyébe. Egy ideig kereste szemével a férfit, majd megpillantotta a sárban a nyomokat…
- Várj! – kiáltotta, mikor észrevette a magányosan ballagó alakot – Rohadj meg – mondta, mikor látta, hogy Elias ismét nem reagál semmit…mégis utána eredt.
- Állj már meg!
- Mi az? Visszavágót akarsz? – vetette oda hűvösen.
- Ne menj arra, ha csak nem akarsz meghalni.
- A halálom csak rajtam múlik.
- Pestis terjed erre.
- Nem érdekel. Szóval te vagy az ártatlan harcos, aki megvédelmezi a vándorokat a fertőzéstől. A fertőzéstől ami nem létezik.
- De… - majd rájött, hogy már mondhat akármit, az igazságon kívül már úgysem hat a férfire semmi más.
- Ki vagy?
- Yuri Hiral.
- Hallottam rólad.
- Mit hallottál rólam?
- Ezt-azt. Azt hittem jobban harcolsz.
- Legyőztelek! – vetette oda, kislányos sértődöttséggel.
- A sárban fekve? Nekem valahogy másként tűnt az egész.
- Féreg. Úgy harcolsz mint egy vadember…mint egy sarokba szorított vadállat.
- Minek finomkodni? A végeredmény ugyanaz, nem? Különben is, ha ennyire utálsz, minek rohangászol utánam, hogy megments mindenféle kitalált járványoktól?
Jó kérdés. Minek akarja megvédeni ezt a mocskot? Az egyik fele undorodott tőle, míg a másik rettegett… Mégis melyik sarkalja most őrültségek tömkelegére?!
- Én szóltam… - mondta, és már meg is fordult.
Alig tehetett két lépést, máris egy jeges kéz fonódott vállára, hogy utána a már ismert gyengéd, ugyanakkor ijesztő mozdulattal megfordítsa. A következő pillanatban Elias hideg tekintete meredt az arcába:
- Fenét szóltál. És most elmondod az igazságot – hangja nem volt se fenyegető, se követelőző. Csupán kijelentő.
- Rendben – rebegte csendben Yuri – De ne itt. Itt nem biztonságos.
II.
Menedék
Míg a kandallóban vidám tűz ropogott, addig a szoba többi részén sűrű, áthatolhatatlan jeges sötétség honolt. Kintről behallatszott az eső kopogása, a tető egy kis része már át is nedvesedett. Az erdőre lassan leszállt az éjszaka fekete köpenye, a nap vérző vadként húzódott vissza a látóhatár mögé, maga után sárgás foltokat hagyva. A fák reszketeg árnyai gyorsan olvadtak bele az éjszaka tinta sötétjébe…elrejtve a többi árnyat a kereső szemek elől.
A kandalló előtt Yuri rugalmas alakja ült, hosszú fekete hajával matatott szórakozottan, míg kényszeredetten az ide-oda táncoló és pattogó lángokat figyelte. A feketeségből néha előtűnt egy sötétebb árny is, Elias már jó ideje járkált fel-alá a szobában, egy rövid ideig várta, hogy a lány kezdeményezzen, majd a hosszú tétlenkedést megelégelve végül a maga velős életformája szerint cselekedett:
- Beszélj.
Yuri sóhajtott egyet, majd végre belekezdett:
- Az erdőben van egy kis falu …Itt ölték meg a szüleim. A falu szélén laktunk – a szavak csak nagy nehezen buktak ki belőle – még járni sem tudtam. Pár leégett roncs között találtak rám. Ezzel a kezemben – mondta, miközben nyakáról leemelt egy kis amulettet. Pár pillanatig úgy tűnt, felkattintja a zárat, és megmutatja tartalmát, végül egy magyarázó pillanat kíséretében visszatette ruhája takarásába – a falusiak neveltek fel. Hosszú ideig távol voltam. De nemrég visszatértem.
- Tovább – fűzte hozzá sürgetően Elias.
- A falu…a falu többé már nem létezik. Csupán egy fogalom.
- És nem járvány miatt, gondolom.
- Nem. Ez rosszabb. A falut most egy…egyetlen egy…ember lakja. Egy varázsló.
- És hol hagyta a sárkányait?
- Kussolj! Nem hazudok! A saját szememmel láttam! Azon a napon, amikor megérkeztem összegyűjtötte az embereket egy csoportba a főtéren, az egyik fickó menekülni akart, ő meg csak mormolt pár szót és…és…a másik meg meghalt, egyszerűen összeesett!
- Ugye tudod, hogy a maesini magiszterek, ezért már megégegetnének?
- Tehát az ő kutyájuk vagy?
- A magam kutyája vagyok. J maos bla Maesin mon. Maesinben nőttem fel, ennyi.
- Mondok neked valamit hülyegyerek, ez itt nem Maesin, hanem Shaliel, itt az emberek nem égetik meg azokat akik igazat mondanak.
- Tudom, tudom. Itt akasztanak. Hisz mennyivel kellemesebb egy mocskos kötélen himbálódzni, miközben az emberek röhögnek rajtad, rohadt gyümölcsökkel és kövekkel dobálnak, egy köcsög pap pedig ott prédikál a bal oldaladon a Hármakhoz, mintha az Istenek nem szarnának arra, hogy itt kit, miért nyírnak ki! Igazad van, itt sokkal jobb emberek élnek! – mondta szenvedélyesen, miközben kisé előrébb hajolt, így keményített gallérja kisé előre dőlhetett.
Ha csak egy pillanatra is, de Yuri agyába szinte beleégett a látvány, amit a gallér eltakarni óhajtott. Lilás csíkok, Elias nyaka mentén, kékes horzsolásokkal tarkítva. Először sajnálat ára ömlött végig agyán, majd ennek helyére a sértettség sötétsége tolakodott be, így csak ennyit mondott:
- Miért nem veszed le a kabátod Akasztott Elias?
- Gyere és vedd le rólam, a nadrágommal együtt. Hideg az éjszaka, gyere és felforrallak.
Erre nem tudott mit válaszolni, Elias csecsemőként anyatej helyett pimaszságot szívott magába. Majd eszébe jutott, az a gondolat, hogy a férfi mellett inkább minden megfagyna, mint, hogy melegedne.
Tessék, most is magának köszönheti az egészet, ahelyett, hogy hagyta volna ezt a férget a halálba gyalogolni, inkább segített neki, elhívta az erdő egyetlen biztonságos részére. Hogy lehetett ilyen bolond? Az ember ugye két dologra szokott hallgatni. A szívére, és a fejére. Neki mégis melyik diktálta, hogy mentse meg ezt a barmot?
Önkínzó elmélkedéséből maga Elias riasztotta fel.
- Megfogadtam a tanácsod. Így sokkal kényelmesebb. Már kezdett melegem lenni.
Közvetlen mellette Elias ült, kabátja és inge egy rozoga széken hevertek. Yuri ösztönösen hátrébb csúszott egy kicsit. Nem az újabb pimasz vicsorgás szerű mosolyparódiától undorodott el, hanem a Elias testétől. Hátát és mellkasát szinte behálózták a beforrt sebek és vágások kusza szövedéke, így alkotva enyhén szólva groteszk összképet.
- Tetszik, mi?
- Mi…vagy…te?
- Ugyanolyan vagyok mint te, csak egy kicsit cakkosabb kiadásban – most nem grimaszolt. Csupán elégedett mosoly ült az arcán, ahogy végigmérte az ijedt, és kisé szörnyülködő Yurit.
Yuri lassan elhátrált a tűztől, majd gyertyát gyújtva leült a túlsó oldalon lévő asztalhoz. Enni próbált, de a tűz mellett csendesen üldögélő alak puszta látványa is elég volt, hogy elvegye az étvágyát. Hosszú percek teltek el így, szerette volna elmondani Eliasnak az igazat a faluról, de nem volt képes rá, hogy tovább görgesse a megszakadt beszélgetés fonalát. Inkább üldögélt tovább.
Hosszú idő után Elias megmozdult, valamit kivett a zsebéből. Yuri felállt, és nesztelenül leült az emeletre vezető poros lépcsőre. A férfi előtt egy kis csomag feküdt, egy gondosan összehajtogatott vászonkendő. Elias óvatos mozdulatokkal feltárta tartalmát: egy jó adagnyi fehér por. Egy csipetnyit tenyerére helyezett, és mire Yuri végre kapcsolt volna, már orrával fel is szippantotta az összeset.
- Ne! Mit csinálsz?!
Mire a kandallóhoz ért már Elias elterülve aludt. Nem elájult, pontosan az történt amire számított, nem is összecsuklott, hanem lassan leheveredett, egyik kezét feje alá téve, csukott szemmel, arcán lassan halványodni kezdő mosollyal szuszogott.
A por pontosan az volt, mint aminek látszott. Mephis, a nép egyszerűen csak álompornak hívta. Kis dózisban könnyű álmot nagyobban nehéz halált jelentett. Bedil Carrackban, Shaliel fővárosában kiterjedt díler hálózat működött, a legtöbb bordély is lassan kezdett Mephist árulni, továbbá a „túl élénk” látogatók borába keverve jobban kezelhetőbbé váltak, így még az orgazmus se hiányzott, hisz azt se tudták a félcsipetnyi drog hatása alatt, hogy élnek-e vagy halnak, jobban mondva nem is érdekelte őket. És itt jött be a Mephis következő nagy szerepe. A Bedurok, Nimerde profi bérgyilkosai előszeretettel használták ölés előtt ezt a szert, így sokszor áldozatukat álmában, vagy önkívületi állapotában lelte a halál.
Nem tudta miért, mégis a férfi nyakára tette a kezét, ott ahol az ütőerét sejtette. A pulzusa rendben volt. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve keze Elias mellkasára csúszott. A bal oldalon van valami…határozottan dobog. Ki gondolta volna?
Az egész kunyhó ezután még kietlenebbnek tűnt. Először az emeleten próbált elaludni, de az eső folytonos kopogása, a beázott, csöpögő tető, az iszonyatos nyikorgás végül lekergette. Leheveredett a tűz elé, Eliastól a lehető legtávolabb.
Még csak pár perce feküdt a tűz melegénél, de majdnem felsikoltott, mikor valami a hasához ért. Egy kéz, volt, Elias keze. Gyorsan felpattant, és indulatában rátaposott a vaksin matató kézre. Először azt hitte, Elias felkelt, és valami idióta heccet próbál kivitelezni, de amikor meglátta a magát őrülten dobáló férfit…
A Mephis lényegében az álmatlan, könnyű alvást segítené elő. Ez viszont minden volt csak nem álmatlan és nem könnyű. Ide-oda hempergett, karjaival hadonászott, miközben idegesen motyogott. Az egyik felét egy Yuri számára ismeretlen, dallamos nyelven, míg a másikat ő is megtudta érteni: „Ne! Ne! Ne, kérlek ne! Menj el! Ez fáj! – és itt már ordított- Yuri ijedtében a falig hátrált, és onnan nézte hitetlenkedve a szörnyű rémálmokat átélő Eliast.
Rémálmokat, vagy emlékeket? Sebeiből ítélve ez könnyen el volt képzelhető.
Végül abbamaradt a roham, hogy azután még kétszer rájöjjön. Yurinak nem volt kellemes éjszakája.
Újra otthont volt, ismerős arcok vették körül. Csak álltak körülötte, de nem beszéltek. Egyikük se. Csak álltak és hallgattak. Valami nincs rendben. Majd megszólal az egyikük:
- Kelj fel. Gyerünk.
Nemsokára felpattant szemhéja, és az őt unottan rázogató Eliasszal nézett farkasszemet.
- Végre – jegyezte meg, majd visszatért a kandallóhoz, ahol sovány reggelijük sült.
- Az este… - kezdett bele Yuri – amit bevettél.
- Mephis. Segít az elalvásban.
- Mióta szeded?
- Egy ideje.
- Függő vagy.
- Semmi bajom nincs tőle.
- Nekem este nem úgy tűnt.
- Az álmok csak az álmodókra tartoznak – zárta rövidre a komor férfiú.
- Üvöltöttél. Többször is – próbálta tovább görgetni a beszélgetést.
- Meglehet – szólalt meg hosszú hallgatás után.
- Merre tartasz?
- Amerre az utam visz.
- Nem vagy egy társalkodó alkat.
Elias erre nem reagált semmit, némán folytatta a reggeli készítést.
- És most mihez kezdünk? – folytatódott a beszélgetés az asztalnál.
- Mivel tegnap sikerült szerencsésen belőnöd magad, nem tudtam minden elmondani – vágott vissza élesebben, mint szeretett volna Yuri – A faluban, nem is tudom…A varázsló magához gyűjtötte az embereket, megölte az egyiküket, és én elrohantam.
- Remek. Okosan tetted. Miért nem mentél vissza? Minek őrködtél az útnál?
- Én nem mertem visszamenni. Te nem láttad, amit én. Egy karaván tartott a falu felé, ez lett volna az utolsó állomásuk, rögtön fordultak volna vissza. Kértem őket, hogy küldjenek egy hírnököt ehhez a házhoz, ha beérnek a faluba. Ki is fizettem volna…
- Gondolom nem jött semmilyen hírnök.
- A halálba küldtem őket. Egy szóval se figyelmeztettem, egyiküket sem. Ha meghaltak, az csakis az én hibám.
- Így igaz – vigasztalta Elias – Csak te tehetsz róla. A kicsinyes gyávaságod egy egész karavánnyi életbe került – vonta le a végén a következtetést.
- Utolsó szemétláda, drogfüggő, körözött… - a düh teljesen elvakította, már nem is tudta, hogy mit beszél, majd váratlanul meglátott egy fehér tincsek mögül előtűnő enyhén hegyes fület… - félvér!
Még pislantani se volt ideje, Elias fél kézzel felborította az asztalt, a másikkal pedig torkon ragadta a meglepett lányt, egy gyors mozdulattal felemelte, és nekitaszította a falnak. De még nem ez volt a legrosszabb. Újra szembe kellett néznie azzal a rettegett, fagyos szempárral, ami már párbajuk során is borzongással töltötte el. A harag, és a tömény utálat szinte szikrázott körülöttük.
- Kurva – több szót nem volt képes kipréselni magából.
Yuri tudta, hogy ezúttal túl messzire ment.
- A sebeket azért kaptam, mert az vagyok ami. Amikor a tündék fellázadtak Bourne, maesini atimista marsall ellen felgyújtották az egész várat. Úgy bántak el a maesini emberekkel, ahogy ők a tündékkel. Az embereket megölték, a gyerekeket, öregeket utoljára hagyták. A szebb nőket megerőszakolták, a többit élve megégették. A marsallt lassú tűzön, a saját páncéljában sütötték meg. Az egyik nő véletlenül élve túlélte, szinte az összes tünde végigment rajta. Így születtem meg. A tündék undorodtak tőlem, a maesini tudósok rajtam akartak kikísérletezni egy mérget, ami csak a tündékre halálos. Később én is a koncentrációs táborokba kerültem. Nappal az emberek próbáltak halálra verni, éjszaka a cellatársaim. A többi tünde inkább meghalt, minthogy részt vegyen társaik hulláinak elszállításában. Egész nap talicskával hordtam a kivégzetteket a tömegsírba. Az egyik nap nem fordultam többször, befeküdtem a hullák közé, a maesiniek azt hitték elszöktem. A helyőrség nagy része elment hajtóvadászatra. Este kimásztam a hullák közül, és tényleg elszöktem. Ide jöttem, Shalielbe. Az egyik kocsmában részegen elkotyogtam egy fickónak, mi vagyok. Megbántam. Egy maesini fejvadász volt. De nem ölt meg. Csak megpróbált. Amikor kitámolyogtam az ivóból hurkot dobott a nyakamba, majd végigvonszolt a fél falun. És az emberek csak nézték. Mintha csak színházban lennének. Akkor is csak néztek, mikor megrántottam a kötelet, és kiesett a nyeregből a seggfej. Akkor is csak néztek, amikor a saját kötelével fojtottam meg. De legalább lóhoz jutottam. Minden rosszban van egy aprócska jó is. Mond meg, mit csináljak most veled? – majd még jobban szorítani kezdte Yuri nyakát, aki erre felszisszent – Öljelek meg? Döfjem át a kerek kis melleid? Vagy inkább tegyem azt veled, mint amit a tündék tettek Bourne fehérnépével? – most már olyan erősen szorongatta a nyakát, hogy a lány szinte már bele is törődött, hogy most megfojtják – Vagy inkább hagyjalak megrohadni a kibaszott faluddal együtt! – recsegte, miközben nagyot taszítva a földre lökte a lányt.
Felkapott egy széket és egy lendítéssel a kandallóba repítette, parazsat, és hamut szétszórva a szobában.
Mire Yuri feltápászkodott, már rajta kívül senki se volt a házban, az ajtó tárva-nyitva állt.
I.
Idegen az esőben
Esett. Egész nap kitartóan zuhogott, nehéz ködpászmák úsztak az alkonyodó erdő fölött, a zöld fenyők lombjai alatt egy furcsa férfi gyalogolt. Hiába szakadt a zápor szüntelen, ő még a csuklyáját se húzta fel, úgy tűnt, mintha élvezné is a hideg, kora őszi zivatart. Első ránézésre nem lehetett több harmincnál, természetellenesen szőke haja szinte már fehérnek hatott, ahogy víztől csöpögve lelapult a fején. Néha-néha megrázta magát, mint a vízből kikecmergő kutya, ilyenkor felismerhetetlenségig összekócolódott bizarr hajzata.
Különcségét még emelte folytonos vigyorgása, ami egyszerre tartalmazott undort és gúnyt, megvetést és egy szemernyi tébolyult derűt. De a szemei…mintha két zsugorított jégcsapot helyeztek volna el ott, ahol másoknak a látást szolgáló szervei szoktak lenni. És ha valaki ebbe a feketén lángoló rideg szempárba nézett…egykönnyen biztos nem felejtette el.
Egyenes, keményített gallérja is valami furcsaságot kölcsönzött neki, másoknak alattomosnak tűnő vigyora hol eltűnt, hol előkerült e mögött. Fekete, dísztelen térdig érő zakóját vörös sállal fogta közre, melyből egy hosszú, díszes markolatú tőr nyele kacsingatott ki. Energikus testén keresztben átvetett övén gondosan élezett rövidkard himbálódzott, markolata kidolgozottságából ítélve valahonnan délről származhatott, míg egyenes pengéje északi mesterek keze munkájára vallott.
Egy időre abbahagyta az idétlen szökdécselést, és valamilyen ismeretlen dallam dúdolásába kezdett: Hean, eshajj e mear de hildar tey o vaer y demaoulis…
- Állj meg ott, ahol vagy! – hallatszott a felszólítás valahonnan a távolból.
Úgy tűnt, mintha a férfi meg se hallotta volna, ugyanúgy tovább dünnyögte a dalát, ugyanúgy tovább sétálgatott.
- Állj meg! Talán süket vagy?!
Azon kívül, hogy a dal végére ért, más változás nem történt.
- Megállni! Különben meghalsz! – itt már kis elbizonytalanodás csengett a hangjában.
Egy ideig nem érkezett több figyelmeztetés, majd az ezüstszőke hajú férfi mégis megállásra kényszerült. Majdnem beleszaladt egy karcsú penge a homlokába, még épp időben torpant meg, bár ebbe semmi ijedtség, semmi meglepetés nem volt.
- Végre – konstatálta elégedetten hátráltatója.
Lassan felnézett, egy lépést hátrált, hogy kényelmes távolságba kerüljön az arcára meredő hosszú tőrtől. Másra számított. Esetleg egy büdös, rongyokban feszítő banditára, vagy egy baltával ordibáló útonállóra. Nem egy nőre.
Meglepetésének még tőle is szokatlannak számító féloldalas vigyorral tett eleget, jeges szemei sötéten végigmérték a fegyveres nőt, tetőtől-talpig. Azt első ránézésre megállapította, hogy gyönyörű.
Kisé sápadt, szív alakú arcát hosszú, fekete haj övezte, finoman ível orrából néha egy-két kis párafelhő türemkedett elő, hogy utána nyomban eltűnjön a szakadó eső rideg rengetegében. Dús, mellig érő szénfekete haja víztől csöpögve lapult le, jelenleg arca bal felét kisé elfedve. Szemei tökéletes ellentétként szolgáltak az előtte álló férfiéval. Míg az előbbi két jégcsapa most hűvös élvezettel méregették a nő idomait, addig az ő szemei valamilyen furcsa melegséget sugároztak, mint két parányi, izzó obszidián egy zöldesbarna tóban… Vékony, a hidegtől enyhén cserepes ajkai idegesen megrándultak, mikor észrevette, hogy a férfi épp mit szemlél…rajta.
- Szeretnél plusz két lyukat az arcodra, rohadék?! – mondta, miközben tőrével finomnak nem éppen nevezhető mozdulattal feljebb kényszerítette az idétlenül vigyorgó férfi tekintetét.
Két kis vércsík indult meg onnan, ahol a tőr a nyakához ért, de ezt vagy nem vette észre, vagy nem foglalkozott vele.
- Ki vagy?
Újra tett egy óvatos lépést hátra, miközben széles kézmozdulattal kísérve meghajolt a nő előtt:
- Elias Cardwall, szolgálatára.
- Fogd be a szád, és fordulj vissza!
- És ha nincs kedvem? – vetette oda flegmán.
- Tűnj el vagy megkeserülöd!
- Mi az? Csak nem bokros találkozót zavartam meg? – mondta vigyorogva.
- Azt hiszed nem merem átmetszeni a mocskos torkod?!
- Azt. Semmi kifosztás, gyilkolás? Milyen bandita vagy te?
- Nem vagyok bandita! Húzz el, vagy megjárod. Ha nem mész el, kénytelen leszek használni a fegyvereim!
- Én pedig kénytelen leszek megvédeni magam – mondta, miközben széles ívben kivonta kardját.
- Első csepp vérig. Nem akarlak megölni, egyezz bele a párbajba – a fiatal lány nem tudta, miért mondja ezeket, hiszen egy vékony hang egyre csak azt zakatolta a fejében:”öld meg, öld meg, öld meg!”
- Én se akarok egy ilyen formás virágszálat keresztüldöfni – mondta Elias – ígérem gyors leszek – majd megtoldta egy kis kacajjal.
Elhelyezkedtek egymással szemben, az egyre jobban zuhogó esőben, a lány nem is hallhatta, hogy Elias mikor ejti a kezdést jelző mondatot, csak a felé villanó kardot, látta, majd a messzire repülőt. Hosszú tőrének egy ügyes mozdulatával kicsapta a kardot Elias kezéből, ami most messzire repülve landolt egy sáros pocsolyában, egy pillanat alatt el is merült a mocsokban.
Már nyílt volna a szája, de torkára forrt a szó. A vele szemben álló Elias arcán se hitetlenkedés, se meglepődés nem tükröződött. Szeme, mint egy befagyott tó, úgy ontotta magából a hideget. Arcán árnyékként suhant át egy gyenge, féloldalas mosoly, a lánynak feleszmélni se volt ideje, rideg ellenfele kiéhezett ragadozóként vetette rá magát. Érezte ahogy két erős marok fonódik jobb karjára, egy erőteljes mozdulattal hátra rántják, majd kicsavarják kezéből fegyverét. Eközben mindketten elestek, jobban mondva Elias teperte le korábbi lefegyverzőjét.
A lány érezte, ahogy fejét először a sárba nyomják, majd egy villámgyors, ám közben furcsán gyengéd mozdulattal felemelik fejét. Nyakán éles fém hűs érintését érezte. A saját tőrét nyomták torkához, Elias ott trónolt a hátán, jobban mondva jobb lábát a fiatal nő csípőjén nyugtatta, bal kezével a homlokát fogta, miközben arcába sűrű, éjfekete haja omlott, eltakarva előle a nagyvilágot.
Úgy érezte, mintha tömény jeget nyomtak volna homlokához. Még a férfi érintése is rettegéssel töltötte meg sárba tiport lelkét. Izgatottan szedte a levegőt, felkészült a legrosszabbakra, fején a nemi erőszaktól kezdve a halálig minden lehetőség átfutott.
Legnagyobb meglepetésére a következő pillanatban megenyhült a tőr szorítása, a jeges érintés tovább haladt homlokán, egészen a füléig, ahol finoman félrehajtott pár fekete tincset:
- Elég ennyi, vagy jöhet a vér is? – suttogta halvány gúnnyal a hangjában.
Elias nem várt választ, mire a lány feleszmélt már el is tűnt róla mind a jeges kéz, mind a csizmás láb. Tőre visszakerült az oldalán himbálódzó hüvelyébe. Egy ideig kereste szemével a férfit, majd megpillantotta a sárban a nyomokat…
- Várj! – kiáltotta, mikor észrevette a magányosan ballagó alakot – Rohadj meg – mondta, mikor látta, hogy Elias ismét nem reagál semmit…mégis utána eredt.
- Állj már meg!
- Mi az? Visszavágót akarsz? – vetette oda hűvösen.
- Ne menj arra, ha csak nem akarsz meghalni.
- A halálom csak rajtam múlik.
- Pestis terjed erre.
- Nem érdekel. Szóval te vagy az ártatlan harcos, aki megvédelmezi a vándorokat a fertőzéstől. A fertőzéstől ami nem létezik.
- De… - majd rájött, hogy már mondhat akármit, az igazságon kívül már úgysem hat a férfire semmi más.
- Ki vagy?
- Yuri Hiral.
- Hallottam rólad.
- Mit hallottál rólam?
- Ezt-azt. Azt hittem jobban harcolsz.
- Legyőztelek! – vetette oda, kislányos sértődöttséggel.
- A sárban fekve? Nekem valahogy másként tűnt az egész.
- Féreg. Úgy harcolsz mint egy vadember…mint egy sarokba szorított vadállat.
- Minek finomkodni? A végeredmény ugyanaz, nem? Különben is, ha ennyire utálsz, minek rohangászol utánam, hogy megments mindenféle kitalált járványoktól?
Jó kérdés. Minek akarja megvédeni ezt a mocskot? Az egyik fele undorodott tőle, míg a másik rettegett… Mégis melyik sarkalja most őrültségek tömkelegére?!
- Én szóltam… - mondta, és már meg is fordult.
Alig tehetett két lépést, máris egy jeges kéz fonódott vállára, hogy utána a már ismert gyengéd, ugyanakkor ijesztő mozdulattal megfordítsa. A következő pillanatban Elias hideg tekintete meredt az arcába:
- Fenét szóltál. És most elmondod az igazságot – hangja nem volt se fenyegető, se követelőző. Csupán kijelentő.
- Rendben – rebegte csendben Yuri – De ne itt. Itt nem biztonságos.
II.
Menedék
Míg a kandallóban vidám tűz ropogott, addig a szoba többi részén sűrű, áthatolhatatlan jeges sötétség honolt. Kintről behallatszott az eső kopogása, a tető egy kis része már át is nedvesedett. Az erdőre lassan leszállt az éjszaka fekete köpenye, a nap vérző vadként húzódott vissza a látóhatár mögé, maga után sárgás foltokat hagyva. A fák reszketeg árnyai gyorsan olvadtak bele az éjszaka tinta sötétjébe…elrejtve a többi árnyat a kereső szemek elől.
A kandalló előtt Yuri rugalmas alakja ült, hosszú fekete hajával matatott szórakozottan, míg kényszeredetten az ide-oda táncoló és pattogó lángokat figyelte. A feketeségből néha előtűnt egy sötétebb árny is, Elias már jó ideje járkált fel-alá a szobában, egy rövid ideig várta, hogy a lány kezdeményezzen, majd a hosszú tétlenkedést megelégelve végül a maga velős életformája szerint cselekedett:
- Beszélj.
Yuri sóhajtott egyet, majd végre belekezdett:
- Az erdőben van egy kis falu …Itt ölték meg a szüleim. A falu szélén laktunk – a szavak csak nagy nehezen buktak ki belőle – még járni sem tudtam. Pár leégett roncs között találtak rám. Ezzel a kezemben – mondta, miközben nyakáról leemelt egy kis amulettet. Pár pillanatig úgy tűnt, felkattintja a zárat, és megmutatja tartalmát, végül egy magyarázó pillanat kíséretében visszatette ruhája takarásába – a falusiak neveltek fel. Hosszú ideig távol voltam. De nemrég visszatértem.
- Tovább – fűzte hozzá sürgetően Elias.
- A falu…a falu többé már nem létezik. Csupán egy fogalom.
- És nem járvány miatt, gondolom.
- Nem. Ez rosszabb. A falut most egy…egyetlen egy…ember lakja. Egy varázsló.
- És hol hagyta a sárkányait?
- Kussolj! Nem hazudok! A saját szememmel láttam! Azon a napon, amikor megérkeztem összegyűjtötte az embereket egy csoportba a főtéren, az egyik fickó menekülni akart, ő meg csak mormolt pár szót és…és…a másik meg meghalt, egyszerűen összeesett!
- Ugye tudod, hogy a maesini magiszterek, ezért már megégegetnének?
- Tehát az ő kutyájuk vagy?
- A magam kutyája vagyok. J maos bla Maesin mon. Maesinben nőttem fel, ennyi.
- Mondok neked valamit hülyegyerek, ez itt nem Maesin, hanem Shaliel, itt az emberek nem égetik meg azokat akik igazat mondanak.
- Tudom, tudom. Itt akasztanak. Hisz mennyivel kellemesebb egy mocskos kötélen himbálódzni, miközben az emberek röhögnek rajtad, rohadt gyümölcsökkel és kövekkel dobálnak, egy köcsög pap pedig ott prédikál a bal oldaladon a Hármakhoz, mintha az Istenek nem szarnának arra, hogy itt kit, miért nyírnak ki! Igazad van, itt sokkal jobb emberek élnek! – mondta szenvedélyesen, miközben kisé előrébb hajolt, így keményített gallérja kisé előre dőlhetett.
Ha csak egy pillanatra is, de Yuri agyába szinte beleégett a látvány, amit a gallér eltakarni óhajtott. Lilás csíkok, Elias nyaka mentén, kékes horzsolásokkal tarkítva. Először sajnálat ára ömlött végig agyán, majd ennek helyére a sértettség sötétsége tolakodott be, így csak ennyit mondott:
- Miért nem veszed le a kabátod Akasztott Elias?
- Gyere és vedd le rólam, a nadrágommal együtt. Hideg az éjszaka, gyere és felforrallak.
Erre nem tudott mit válaszolni, Elias csecsemőként anyatej helyett pimaszságot szívott magába. Majd eszébe jutott, az a gondolat, hogy a férfi mellett inkább minden megfagyna, mint, hogy melegedne.
Tessék, most is magának köszönheti az egészet, ahelyett, hogy hagyta volna ezt a férget a halálba gyalogolni, inkább segített neki, elhívta az erdő egyetlen biztonságos részére. Hogy lehetett ilyen bolond? Az ember ugye két dologra szokott hallgatni. A szívére, és a fejére. Neki mégis melyik diktálta, hogy mentse meg ezt a barmot?
Önkínzó elmélkedéséből maga Elias riasztotta fel.
- Megfogadtam a tanácsod. Így sokkal kényelmesebb. Már kezdett melegem lenni.
Közvetlen mellette Elias ült, kabátja és inge egy rozoga széken hevertek. Yuri ösztönösen hátrébb csúszott egy kicsit. Nem az újabb pimasz vicsorgás szerű mosolyparódiától undorodott el, hanem a Elias testétől. Hátát és mellkasát szinte behálózták a beforrt sebek és vágások kusza szövedéke, így alkotva enyhén szólva groteszk összképet.
- Tetszik, mi?
- Mi…vagy…te?
- Ugyanolyan vagyok mint te, csak egy kicsit cakkosabb kiadásban – most nem grimaszolt. Csupán elégedett mosoly ült az arcán, ahogy végigmérte az ijedt, és kisé szörnyülködő Yurit.
Yuri lassan elhátrált a tűztől, majd gyertyát gyújtva leült a túlsó oldalon lévő asztalhoz. Enni próbált, de a tűz mellett csendesen üldögélő alak puszta látványa is elég volt, hogy elvegye az étvágyát. Hosszú percek teltek el így, szerette volna elmondani Eliasnak az igazat a faluról, de nem volt képes rá, hogy tovább görgesse a megszakadt beszélgetés fonalát. Inkább üldögélt tovább.
Hosszú idő után Elias megmozdult, valamit kivett a zsebéből. Yuri felállt, és nesztelenül leült az emeletre vezető poros lépcsőre. A férfi előtt egy kis csomag feküdt, egy gondosan összehajtogatott vászonkendő. Elias óvatos mozdulatokkal feltárta tartalmát: egy jó adagnyi fehér por. Egy csipetnyit tenyerére helyezett, és mire Yuri végre kapcsolt volna, már orrával fel is szippantotta az összeset.
- Ne! Mit csinálsz?!
Mire a kandallóhoz ért már Elias elterülve aludt. Nem elájult, pontosan az történt amire számított, nem is összecsuklott, hanem lassan leheveredett, egyik kezét feje alá téve, csukott szemmel, arcán lassan halványodni kezdő mosollyal szuszogott.
A por pontosan az volt, mint aminek látszott. Mephis, a nép egyszerűen csak álompornak hívta. Kis dózisban könnyű álmot nagyobban nehéz halált jelentett. Bedil Carrackban, Shaliel fővárosában kiterjedt díler hálózat működött, a legtöbb bordély is lassan kezdett Mephist árulni, továbbá a „túl élénk” látogatók borába keverve jobban kezelhetőbbé váltak, így még az orgazmus se hiányzott, hisz azt se tudták a félcsipetnyi drog hatása alatt, hogy élnek-e vagy halnak, jobban mondva nem is érdekelte őket. És itt jött be a Mephis következő nagy szerepe. A Bedurok, Nimerde profi bérgyilkosai előszeretettel használták ölés előtt ezt a szert, így sokszor áldozatukat álmában, vagy önkívületi állapotában lelte a halál.
Nem tudta miért, mégis a férfi nyakára tette a kezét, ott ahol az ütőerét sejtette. A pulzusa rendben volt. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve keze Elias mellkasára csúszott. A bal oldalon van valami…határozottan dobog. Ki gondolta volna?
Az egész kunyhó ezután még kietlenebbnek tűnt. Először az emeleten próbált elaludni, de az eső folytonos kopogása, a beázott, csöpögő tető, az iszonyatos nyikorgás végül lekergette. Leheveredett a tűz elé, Eliastól a lehető legtávolabb.
Még csak pár perce feküdt a tűz melegénél, de majdnem felsikoltott, mikor valami a hasához ért. Egy kéz, volt, Elias keze. Gyorsan felpattant, és indulatában rátaposott a vaksin matató kézre. Először azt hitte, Elias felkelt, és valami idióta heccet próbál kivitelezni, de amikor meglátta a magát őrülten dobáló férfit…
A Mephis lényegében az álmatlan, könnyű alvást segítené elő. Ez viszont minden volt csak nem álmatlan és nem könnyű. Ide-oda hempergett, karjaival hadonászott, miközben idegesen motyogott. Az egyik felét egy Yuri számára ismeretlen, dallamos nyelven, míg a másikat ő is megtudta érteni: „Ne! Ne! Ne, kérlek ne! Menj el! Ez fáj! – és itt már ordított- Yuri ijedtében a falig hátrált, és onnan nézte hitetlenkedve a szörnyű rémálmokat átélő Eliast.
Rémálmokat, vagy emlékeket? Sebeiből ítélve ez könnyen el volt képzelhető.
Végül abbamaradt a roham, hogy azután még kétszer rájöjjön. Yurinak nem volt kellemes éjszakája.
Újra otthont volt, ismerős arcok vették körül. Csak álltak körülötte, de nem beszéltek. Egyikük se. Csak álltak és hallgattak. Valami nincs rendben. Majd megszólal az egyikük:
- Kelj fel. Gyerünk.
Nemsokára felpattant szemhéja, és az őt unottan rázogató Eliasszal nézett farkasszemet.
- Végre – jegyezte meg, majd visszatért a kandallóhoz, ahol sovány reggelijük sült.
- Az este… - kezdett bele Yuri – amit bevettél.
- Mephis. Segít az elalvásban.
- Mióta szeded?
- Egy ideje.
- Függő vagy.
- Semmi bajom nincs tőle.
- Nekem este nem úgy tűnt.
- Az álmok csak az álmodókra tartoznak – zárta rövidre a komor férfiú.
- Üvöltöttél. Többször is – próbálta tovább görgetni a beszélgetést.
- Meglehet – szólalt meg hosszú hallgatás után.
- Merre tartasz?
- Amerre az utam visz.
- Nem vagy egy társalkodó alkat.
Elias erre nem reagált semmit, némán folytatta a reggeli készítést.
- És most mihez kezdünk? – folytatódott a beszélgetés az asztalnál.
- Mivel tegnap sikerült szerencsésen belőnöd magad, nem tudtam minden elmondani – vágott vissza élesebben, mint szeretett volna Yuri – A faluban, nem is tudom…A varázsló magához gyűjtötte az embereket, megölte az egyiküket, és én elrohantam.
- Remek. Okosan tetted. Miért nem mentél vissza? Minek őrködtél az útnál?
- Én nem mertem visszamenni. Te nem láttad, amit én. Egy karaván tartott a falu felé, ez lett volna az utolsó állomásuk, rögtön fordultak volna vissza. Kértem őket, hogy küldjenek egy hírnököt ehhez a házhoz, ha beérnek a faluba. Ki is fizettem volna…
- Gondolom nem jött semmilyen hírnök.
- A halálba küldtem őket. Egy szóval se figyelmeztettem, egyiküket sem. Ha meghaltak, az csakis az én hibám.
- Így igaz – vigasztalta Elias – Csak te tehetsz róla. A kicsinyes gyávaságod egy egész karavánnyi életbe került – vonta le a végén a következtetést.
- Utolsó szemétláda, drogfüggő, körözött… - a düh teljesen elvakította, már nem is tudta, hogy mit beszél, majd váratlanul meglátott egy fehér tincsek mögül előtűnő enyhén hegyes fület… - félvér!
Még pislantani se volt ideje, Elias fél kézzel felborította az asztalt, a másikkal pedig torkon ragadta a meglepett lányt, egy gyors mozdulattal felemelte, és nekitaszította a falnak. De még nem ez volt a legrosszabb. Újra szembe kellett néznie azzal a rettegett, fagyos szempárral, ami már párbajuk során is borzongással töltötte el. A harag, és a tömény utálat szinte szikrázott körülöttük.
- Kurva – több szót nem volt képes kipréselni magából.
Yuri tudta, hogy ezúttal túl messzire ment.
- A sebeket azért kaptam, mert az vagyok ami. Amikor a tündék fellázadtak Bourne, maesini atimista marsall ellen felgyújtották az egész várat. Úgy bántak el a maesini emberekkel, ahogy ők a tündékkel. Az embereket megölték, a gyerekeket, öregeket utoljára hagyták. A szebb nőket megerőszakolták, a többit élve megégették. A marsallt lassú tűzön, a saját páncéljában sütötték meg. Az egyik nő véletlenül élve túlélte, szinte az összes tünde végigment rajta. Így születtem meg. A tündék undorodtak tőlem, a maesini tudósok rajtam akartak kikísérletezni egy mérget, ami csak a tündékre halálos. Később én is a koncentrációs táborokba kerültem. Nappal az emberek próbáltak halálra verni, éjszaka a cellatársaim. A többi tünde inkább meghalt, minthogy részt vegyen társaik hulláinak elszállításában. Egész nap talicskával hordtam a kivégzetteket a tömegsírba. Az egyik nap nem fordultam többször, befeküdtem a hullák közé, a maesiniek azt hitték elszöktem. A helyőrség nagy része elment hajtóvadászatra. Este kimásztam a hullák közül, és tényleg elszöktem. Ide jöttem, Shalielbe. Az egyik kocsmában részegen elkotyogtam egy fickónak, mi vagyok. Megbántam. Egy maesini fejvadász volt. De nem ölt meg. Csak megpróbált. Amikor kitámolyogtam az ivóból hurkot dobott a nyakamba, majd végigvonszolt a fél falun. És az emberek csak nézték. Mintha csak színházban lennének. Akkor is csak néztek, mikor megrántottam a kötelet, és kiesett a nyeregből a seggfej. Akkor is csak néztek, amikor a saját kötelével fojtottam meg. De legalább lóhoz jutottam. Minden rosszban van egy aprócska jó is. Mond meg, mit csináljak most veled? – majd még jobban szorítani kezdte Yuri nyakát, aki erre felszisszent – Öljelek meg? Döfjem át a kerek kis melleid? Vagy inkább tegyem azt veled, mint amit a tündék tettek Bourne fehérnépével? – most már olyan erősen szorongatta a nyakát, hogy a lány szinte már bele is törődött, hogy most megfojtják – Vagy inkább hagyjalak megrohadni a kibaszott faluddal együtt! – recsegte, miközben nagyot taszítva a földre lökte a lányt.
Felkapott egy széket és egy lendítéssel a kandallóba repítette, parazsat, és hamut szétszórva a szobában.
Mire Yuri feltápászkodott, már rajta kívül senki se volt a házban, az ajtó tárva-nyitva állt.
1-12