OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Nincs "nagyobb" helyszínJátékon kívüli fórumArthenior főtere (új)
Amon Ruadh (új)
Füves puszta (új)
Dokkok és kikötő (új)
Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >>
Néhány szösszenet
Mostani oldal: 1 (1. - 1. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>

1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2012-08-19 16:17:14
 ÚJ
>Ayen Artemor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 90
Ezeket az apró momentumokat egy másik játékban a multimmal írtam, de mivel önálló novellakezdeményekként is megállják a helyüket, így gondoltam miért ne, akár meg is oszthatom.

Kérem 16 éven aluliak NE olvassák!

###



Hófehér függönyt ringat ezüstös karján a Hold, alatta a szél lejt lágy táncot. Karcsú, nyúlánk ablakot fátyoloz. A termet liliomok édeskés illata tölti be. Bódító, akár csak az ágy puhasága, mely álomba ringatta. Még is fenn van, valóság és illúziók peremén lebeg, az álmok síkján. A sötét lassacskán megelevenedik előtte. Először az anyag redői közt éledő alak. Őt nézi, jéghideg tekintete áthatol a szöveten, nincs az az erő, mely visszatarthatná magától. Feszült csend honol körülötte, szinte tapintható. Láthatatlan villámok cikáznak a levegőben. Szíve dübörgésén kívül mást nem is hall. Aztán lustán előlép a nőalak. Először csupán formás lába villan ki kecsesen az anyag takarása mögül, majd mielőtt úrrá lenne rajta a félelem kilép...
...de ezt már nem láthatja Celorn, mert valami visszarántja. Sötét karmaival húzza maga felé a mélység, s az ezüstös jelenés eltűnik szeme elől. Olyan érzés, mintha egy feneketlen kútba zuhanna, hová egyedül a nő édeskés hangja kíséri el.
Hosszú ujjak fonódnak hátulról mellkasára, s emelik ki a tó vizéből. Tüdeje tele van, alig kap levegőt, míg végül a folyadék feltör, s vad köhögőrohamba torkollik. Egy bájos arc magasodik fölé, hamvasszőke tincsei a férfi arcához gyűrűznek. Puhán cirógatják bőrét, finom liliom illat árad belőlük.
Ellenállhatatlan késztetést érez, hogy lehunyja szemét, s mire újra kinyitja ismét ágyán van. Az ablak ugyanolyan, előtte a függöny szellemként vonaglik a betörni próbáló hűsítő fuvallattól. Hideg van, csontfagyasztóan. Tagjai remegnek, de a nőalak, még mindig ott van. Gleccserkék íriszei rászegeződnek. Karján, mellyel magához szorítja a függöny egyik szélét a különös mintázat rajzolódik ki. Ében vonalait tűvel, s pengével metszették, néhol egészen éles, máshol puhán beleolvad fakó bőrébe, mint a füst. Vékony művészujjai görcsösen markolják az anyag redőit. Arca olykor félénken előtűnik az anyag mögül. Ismerős lehet számára. Ugyanaz a meggyötört nő, ki az oltárhoz leláncolva feküdt akkor. Testét démoni rúnák szövete hálózza be, ajkain talányos mosoly. Régóta nem kísértette, sem ébren, sem itt, ezen a helyen legyenek is bárhol. Vajon most mit akarhat, s melyik valóját látja. Az igazat, vagy a megszállottat?...



###



Érzékien lüktető dallam kebelezi be a sötétséget, eluralva a termet, s ében szívedet. Halk dobbanás, apró rezdülések, az éj, mintha szemed előtt elevenedne meg. Egy hosszú asztalnál ülsz, melletted véreid ejtőznek. Jobb oldaladon Anekril akvamarinjai fürkészik őrült csillogásukkal a végtelennek tetsző feketeséget. Ajkain kislányosan ártatlan, mégis perverz mosoly honol, élveteg pillantása pedig szinte falja a látványt. Alig várja, hogy a sötétből kibontakozzon leendő áldozata. Tudod a feladatod, húgod Őt akarja, mert testét régóta sanyargatja, így biztosan könnyedén kibírja majd kisded játékait. Vele talán eljuthat odáig. Csak olyan nehéz volt elcsalni... de most itt van, s egyedül rajtad áll meddig marad. Ám mielőtt jobban belemerülnél a gondolatokba előtted kékes-zölden derengő hollószárnyak rajzolódnak ki a félhomályban. Az ingó árnyalak úgy ringatózik az ablakon beszüremlő holdfényben, mintha inverz gyertyaláng volna. Fejét mélyen lehajtja, hamvasszőke tincseit pedig még elfátyolozza a csuklyája. Aztán roppant szárnyait kecsesen széttárja. Ruhájának bő lebernyegeit finoman megrengeti egy a semmiből kélt fuvallat, melytől tollai önálló életre kelnek, míg alatta lapuló legyezői hegyesen felfelé merednek, merészen karcolva a leget. Egyedül kulcscsontja íve, s kívánatos dekoltázsa mely vakító fehéren elősejlik a ruha alól. A bársonyos halmok óhatatlanul is magukhoz vonzzák az éhes férfitekinteteket, s a tánc csak most kezdődött el. Kezeivel hullámozni kezd, majd lassan egész teste átveszi a kígyózó mozgást. Olyan most, mint egy tébolyult árny, főként ahogy tánca egyre hevesebbre vált követve a fokozódó dallam ritmusát. Karjaival félköríveket rajzol maga előtt a levegőbe, aztán pörögni kezd, őrjítően gyorsan, annyira, hogy agyad szinte képtelen felfogni, egészen emberfeletti. Mindemellett pedig kecses kézmozdulatokat tesz, mellyel mindinkább megvadítja a kaotikus rendet. Aztán... hirtelen abbahagyja, s kimerevedik egy fenséges pózban. Kezeit feszesen hátratartja, derekát egészen mélyen meghajlítja, úgy, hogy feje egy magasságba kerül csípőjével, s ekkor... köpenye lehullik róla, majd halkan surrogva földet ér végre felszabadítva az alatta lakozó kecses démont, kinek gyűrű göndör tincsei ezüst folyamként törnek elő, s omlanak alá a hűvös kőpadlóra. Most látszik először nemes arcéle, ám gleccserkék lélektükreit az arcán angyalszárnyakként szétterülő hószín pillák még mindig elfátyolozzák. Ajkain játszi mosoly honol ahogy előretáncol, s a combjáig felhasított, enyhén áttetsző kelmék alól kivillannak formás lábai. Ami ezután következik az egy lázálomnak is beillő mozdulatsor, egészen megfoghatatlan, oly' tébolyultan vonaglik előtted, mintha egy démon űzné. Szinte hallani a láncok csörgését, ahogy feszegeti bordái börtönét egészen a végső korlátokig hajtva a táncosnőt, ki szemmel láthatóan élvezi jelenét. Átszellemült arca enyhén kipirult, alakja rég egybeforrt a dallammal, mely hű szeretőként lengi őt körül. Káprázatos látvány. Majd végül jégkék íriszei hirtelen rád villannak, s innentől se kép se hang...

...A következő pillanatban már ott van előtted, a karjaidban és acélos tested a falhoz passzírozza törékeny alakját. Lélektükrei vágyódó fénnyel izzanak, hosszú ujjai ében tincseid közé furakodnak, s tarkódnál simogatnak. Másik kezével gerinced medrét simogatja kínzó lassúsággal, közben combja felsiklik a derekadra. Csókja perzselőbb, mint a legforróbb láva. Anyag hasad, s a lány halkan puffan az ágyon, majd éhes ragadozóként ráveted magad...

Végül ismét sötétségbe veszik minden, pont, mint a legelején. Ő ugyanúgy a terem közepén áll, meztelen testtel láncra verve. Szárnyait rég elvesztette. Fénylő láncokon lóg széttárt keze, csuklóját alvadt vér festi mélyvörösre ahogy megpróbált kitörni belőle. Mindhiába, mágikus béklyója csak szorosabb lett, s alattomos kígyóként fonódott alkarjára. Szemét immár gyűlölet lángja járja át. Ezüstös tincsei arcát fátyolozzák. Lépteid zajára felkapja fejét, s idegesen körbenéz, de nem lát. Mögötte állsz. Hátán Anekril már megejtett néhány vágást, vászonnak nézve tejfehér bőre bársonyát. A seb durva és mély, ez adja majd ki a totem fő vonalát. Érdekesen fest. Olyan érzés lehet mikor szűz hómezőn sétálsz. Ujjaiddal végigsimítasz felszínén, mire Celine halkan felszisszen. Próbálja tartani magát, van jó néhányan valószínűleg már rég elordították volna magukat. Vágyod sikolyát, ám bárhogy kínzod nem fogod megkapni, sem te, sem pedig húgod. Idővel véred majd elkezdi bosszantani, persze az nem a te gondod. A fájdalomhoz hozzá lehet szokni, s műve egyre erősebb lesz. Azt vártad, hogy a testébe zárt démon majd megtöri, de nem így lett. Félelem uralja el egy pillanatra szívedet, attól mit tesz majd veled, ha egyszer elszabadul. Arcod megcsapja a közelgő végzeted szele. Jegesen mar bőrödbe, ahogy a lány kristálytiszta lélekbe metsző tekintetével találod szemben magad. Nem tudni mennyi idő telt el, de szinte érzed, ahogy csontjaidról lefoszlik a hús, s ő még tovább hatol. Gyöngyöző kacaj csendül a távolban, majd tőre ében tüskeként szívedbe hatol, ám mielőtt meghalhatnál felriadsz, s rájössz mindez álom volt. Ébren sosem félnél egy hozzá hasonlótól...

A hozzászólás írója (Ayen Artemor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.08.19 16:33:15


1-1