OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Nincs "nagyobb" helyszínJátékon kívüli fórumArthenior főtere (új)
Amon Ruadh (új)
Füves puszta (új)
Dokkok és kikötő (új)
Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >>
[Novella][LSZ] Az imposztor
Mostani oldal: 1 (1. - 7. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>

7. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-08-07 14:16:36
 ÚJ
>Milan Alarev avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 6
Van még egy pár ilyen novella, még kettő belőle olvasható is a neten. :)


6. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-08-02 21:55:42
 ÚJ
>Alea Hwarang avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 2
Iszonyúan tetszett!!! Lesz folytatás?? :o)


5. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-06-08 13:26:51
 ÚJ
>Emphus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5968
Nekem is tetszik a novella. Jó lett, nagyon. :)

Talán annyi, hogy nem teljesen látszik belőle, mi köze Lanawinhoz. Talán 1-2 helyen lehet azt mondani, hogy na itt kapcsolódik hozzá, de a novella egészére ezt nem látom...

A hozzászólás írója (Emphus Engora) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2010.06.08 13:34:28


4. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-05-18 11:53:04
 ÚJ
>Ariana Sineas avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 83
Végre volt időm végigolvasni. Nagyszerű lett! Én is próbálkozok ide írni valamit (ez lesz az első), de ha csak fele ennyire lesz jó, akkor már boldog leszek. :) Majd a határidő lejártának közelében pontozok...de annyit elárulok, hogy idáig ez vezet! :D


3. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-05-10 10:26:19
 ÚJ
>Milan Alarev avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 6
A projekt már folyamatban van. ;)


2. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-05-10 08:20:27
 ÚJ
>Gaiaea Miriam Letisse avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 14
Ez nagyon szuper Milan:D. Mikor olvastam, te jó ég neked írónak kéne menned. Gratulálok. Üdvözöl: Miriam


1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-05-04 17:24:06
 ÚJ
>Milan Alarev avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 6
Az imposztor

– Húzd le a fejed!
Will hiába akarta teljesíteni a parancsot, elkésett. A kis vitorlás rúdja átcsapott, és fejbe verte, s mivel botor módon állt, hát azonmód bele is bukfencezett a folyóba. Prüszkölve bukkant fel, és indult a csónak után, ami ugyan távolodott, de némi erőfeszítéssel elérte a szélét. Mestere azonban a kezére koppintott egy evezőlapáttal.
– Ha már egyszer voltál olyan balga, hogy belestél, akkor ússz ki magad!
Fancsali képet vágott, de hát mit lehet tenni? Ez a lecke sem ért túl jó véget. Hol van az már, amikor az ő volt a legjobb a korosztályában? Na, jó, most sem az utolsó, de mindig, mindig becsúszik valami gikszer. Azoknak a lányoknak is mért pont most kellett mosni jönniük a folyópartra? Amikor előrehajoltak, be lehetett látni a blúzuk alá, s az éledező kamaszvágyak máris háttérbe seperték a tanulást. De most legalább megnézheti közelebbről is azokat a formás idomokat. Elhatározta, hogy arrafelé fog partot érni.
– Láttad azt a maflát?
– Ahha! Jól pórul járt!
– Kíváncsi vagyok melyikük lehetett az.
Hozta feléje a víz a lányok beszédét, és a jókedvű kacagást. Nem, ez mégsem a jó irány. Kicsit hagyta magát sodortatni az árral, s inkább a nádasban kecmergett ki. Ebben is volt jó. Talált madárfészket, s megehette a nyers tojást. Mindig éhes volt, egyrészt, mert egy fejlődő kamasz fiú, aki fizikailag a végletekig le van terhelve mindig tud enni, másodszor, mert a csíntevéseinek hála gyakran nem kapott ebédet vagy vacsorát. Felötlött benne, hogy kerül egyet a málnás felé is, de akkor már túl későn ért volna haza, és azért biza verés is jár. Kikászálódott a nádasból, és kocogva elindult az iskola felé. Az udvaron még volt egy-két kínos pillanata.
– Nocsak, nocsak, valaki de nagyon elázott.
– Tényleg! Pedig nem is esett az eső!
– Hé, csak nem vitorlázni voltál?
– Áááá … ha itt nem esik, akkor a folyónál sem … vagy mégis? Mondd csak, esik a folyónál?
Nem szólt semmit a többiek csipkelődéseire, csak beiszkolt a hálóterembe száraz ruháért, mert már rég a következő edzésen kellett volna lennie, s máris irány a gyakorlótér. Persze a csapata már rég befejezte a bemelegítést is. Felmérte, vajon megkockáztathatja-e hogy hirtelen beáll a többiek közé, de a mester tekintete feléje villant. Egy lemondó sóhajjal térdelt le a szélen, s megvárta, míg ennél több figyelemre méltatják.
- Elkéstél. Ötven fekvőtámasz.
Na, ezzel jó lesz gyorsan végezni, mert ha nem ér oda a páros küzdelmekre, akkor úgy veszi, hogy nem jelent meg a kiképzésen, és azért egy hétig dupla házimunka jár, meg persze verés. Eszébe sem jutott, hogy esetleg elég lenne negyvenöt fekvőtámasz is, vagy negyven, pedig csak ő számolta, senki más. Arcul is köpné magát, ha csalna. Úgy érezte, tőből leszakad a karja, mire lenyomta az ötvenediket, de még éppen időben, hogy beállhasson a többiek közé. A pechsorozat miatt felgyülemlett indulat aztán jót tett, s földhöz csapott mindenkit, akivel a mestere párba állította, s végre bezsebelte a nap első dicséretét is.
Szerencsére ma nem volt eltiltva az ebédtől, utána pedig jött a nap fénypontja, a házimunka. Alapjában véve utálta, de jelenleg nem kellett semmit csinálnia. Ki volt rá osztva ugyan az egyik hálóterem felmosása, és rendbetétele, de a múlt héten csinált az egyik újonc kölöknek egy sípot, és a kis mafla ezért most egy hétig dolgozik helyette. A szabadidő éppen elég lesz arra, hogy kiszökjön a faluba. Mara, a pék lánya kért tőle egy faragott lovat a kisöccsének, és cserébe ígért két fánkot. Az pont jó lesz most ebéd utánra.
A lányok a kútnál beszélgettek.
– Hát te meg hogy kerülsz ide? Nem is járhatnátok ki! – fintorgott rá egy dagadt szeplős fruska.
– Hagyd már, Linett, üzleti ügyünk van.
– Üzleti ügy! Hogy el ne ájuljak! Azt hallottam, hogy valaki ma közületek megfürdött a folyóban. Nem tudod ki is volt az? – folytatta a rusnyaság zavartalanul.
– Oh, hogy szakadna rád az ég! Mért pont ezt kell felhozni?!
De az arcán nem látszott a bosszúsága, helyette kaján vigyor tűnt fel.
– De. Marko volt az. Azt mondja, hogy direkt csinálta, mert nagyon melege volt, és unta a leckét, de mindenki szerint elbambult.
A lányok jót derültek a kis pletykán, és végre nyugodtan félrevonulhatott egy csendes helyre Marával.
– Szóval Marco volt. – bólintott Mara, és aztán egy elegáns mozdulattal kihúzott Will hajából egy kis hínárdarabot.
A diadal szertefoszlott, helyét átvette a szégyen, ami rögtön meg is látszott az arcszínén, de az esze már előrébb járt.
– Köszönöm! Nagyon kedves tőled, hogy nem a többi lány előtt szégyenítettél meg. – s gálánsan meg is hajolt. Mara előtt eddig s ezután sem sokan fognak meghajolni, a lány le volt nyűgözve. Imígyen megteremtve a megfelelő hangulatot az üzletkötéshez előhúzta a lovat az inge alól. – Kész van. Remélem tetszeni fog az öcsédnek!
- Nekem tetszik. Maradj itt, mindjárt hozom a két fánkot. – felelte Mara, s elviharzott. A pékség itt volt a szomszéd utcában, hamar visszatért, s aztán elégedetten nézte, ahogy a két sütemény hihetetlen gyorsasággal eltűnt egy feneketlen bendőben. – Hogy te mennyire éhes vagy mindig! Nem adnak nektek enni eleget?
– Nem tudom. Nekem nem elég. Lehetek még valamiben a szolgálatodra?
– Majd még gondolkodom rajta. Azért nem olyan könnyű ám ezeket a fánkokat sem elcsenni.
– Jó lesz cipó is. Vagy bármi …
– Na, te tényleg nagyon éhes vagy! – nevetett fel a lány, majd kicsit megváltozott hangon, s egy csábosnak tetsző pillantással folytatta. – Engem is majd felfalsz a pillantásoddal!
Mi tagadás Marának jó alakja volt, és ezt Will már hetekkel ezelőtt észrevette. Ez volt az egyik ok, amiért neki szállított ezt-azt, s nem másnak. Mara már belépett abba a korba, amikor a lányok már nem teljesen kislányok, itt-ott megtelt, de még nem számíthatott a helyi legények érdeklődésére, tekintve, hogy az esti táncokra, és egyéb közös helyekre még nem mehetett el. Willnek ezért nem volt riválisa, és a lányoknál pedig Mara dicsekedhetett azzal, hogy egy „erődbeli” fiú csapja neki a szelet. Persze csábos pillantásoknál, egy két esetlen csóknál még nem jutottak tovább. Most sem lehetett ebbe a témába túlzottan belemerülni, ideje volt visszatérni a falak közé.
– Nem, nem teszem, mert akkor ki hoz nekem legközelebb cipót? – felelte hát vigyorogva, s sarkon fordulva eliszkolt.
A hálóterembe érve nem volt ott a kis maszat Beru, aki helyette a dolgozott volna, s a munka csak félig elvégezve.
– Huuuú, hogy ezért mit kap! – morrant, s már indult is a kicsik termei felé. Hamar megtalálta a pácienst, aki azonban épp az ágyán hason fekve hüppögött, s a hátán botütések csíkjai vöröslöttek.
– A mestered vár rád. – szipogta, s elfordult.
– Ó, na, most van igazán baj!
Nem volt értelme húzni az időt. Sarkon fordult, s meg sem állt a mester szobájáig. Illedelmesen bekopogott, megkapta az engedélyt, belépett. Mikor a gyékényszőnyegre térdelt, felvillant benne, hogy sosem jó egy nap kétszer büntetésre várakozni.
– Nagyon jól küzdöttél délelőtt. Délután fel akartalak keresni, hogy kipróbáljalak egy pár felsőéves ellen, de nem találtalak.
– Huuuú, ezt de nagyon elszúrtam!
– Mester, köszönöm az elismerést, de nem vagyok rá méltó. Kiszöktem a faluba.
Inkább önként megmondta, minthogy az öregnek kelljen rákérdeznie. Beszámolt róla mit és miért művelt. Könnyebb lett volna azt mondani, hogy házimunka helyett gyakorolt valahol, de soha nem hazudott. A többiek néha megtették az idősebbekkel, egyesek a mesterekkel is, ő nem. A kicsiket is inkább segítette, még ha meg is kérte érte az árát.
– A harcbeli alkalmasság és a tűrhetetlen magatartás az két dolog. Holnap délután eljössz a felsőbb évesek edzésére, és csak aznap este kapod meg a büntetésedet. Azt akarom, hogy holnap a legjobb formádban legyél, ne zavarjanak a sajgó csontjaid. Egy hónapig dupla adag házimunkát kapsz, hogy ne legyen túl sok felesleges időd. Minden második vacsorát kihagysz. Meg kell tanulnod elviselni az éhséget. Ha nincs több kérdésed, vagy hozzáfűznivalód, elmehetsz.
Volt kérdése, hogy ne lett volna.
– Beru is kapott büntetést?
– Igen, ő is egy hétig dupla házimunkát kap. Ha már ilyen lelkes, s elvégzi másokét …
– Szeretném átvállalni a büntetését.
– Igen? És aztán mért?
– Mert sípja lehet, az nem tilos. Az én bűnöm, hogy ellenszolgáltatást kértem érte.
Amolyan tizenkét éves kamasz logika volt, de megállta a helyét.
– Jól van. Elfogadom.
– Köszönöm, mester.
Meghajolt, s kihátrált. Visszasietett a hálóterembe, és befejezte a felmosást. Már előre irtózott a rá váró egy hónaptól, de ennél sokkal jobban izgatta a másnapi edzés a nagyobbakkal. Este is csak nehezen tudott elaludni. Valami előnyre kell szert tennie. Kell valami, ami miatt jobb lehet … na nem a nagyobbaknál, hanem annál, amennyire a mestere elvárja tőle. Addig gyúrta az agyát, amíg, ha stratégiát nem is tudott kitalálni, de ötlete akadt arra nézve, kitől is szerezhetne tanácsot.
Másnap a délelőtti edzés, és az ebéd között rövid szünetben látott neki a kérdezősködésnek. A nagyobbak, pontosan úgy ahogy ők, és a kicsik, csoportokra voltak osztva, s ezek a csoportok versengtek egymással, már csak azért is, mert az ember, s különösen a férfiak ilyenek. Ő a feketékkel fog küzdeni, felkereste hát a vörösek egyik különösen kistermetű, de jó verekedő hírében álló tagját, kinek a gúnyneve is csak Manó volt.
– Na, mi van? Hallom már megint kiérdemelted a mester figyelmét.
Manó persze a lebukásra gondolt, az délutáni edzés nem volt köztudott a többiek körében.
– Nos, igen. A mesternek valóban feltűnt egy-két dolog velem kapcsoltban. – felelte halál komolyan, mintha ugyanarról beszélnének. – Délután együtt edzek a feketékkel. Úgy vélem, szívesen vennétek, ha a riválisok kicsit beégnének, hisz nagy szégyen lenne, ha akárcsak egy jó támadásom is lenne velük szemben. – elhallgatott, és megvárta, vajon Manónál bekattan-e mért is jött.
– Mutassak valami jó fogást, amiben a kis termet előny? – vigyorodott el a másik. Persze, hogy értette. – Gyere!
Félrevonultak, s Will megkapta, amit akart, pár dobási és ledöntési technikát. Vérmes reményekkel készült a délutáni edzésre. Persze ezeket a fogásokat a nagyok mind ismerték, csak annyi előnye volt, hogy róla nem is feltételezték még ezt a technikai színvonalat. Magyarán szólva egy dobása volt.
Az edzés kezdetén a mester bemutatta őt a csapatnak, nem mintha erre szükség lett volna, őt már mindenki úgy ismerte, mint a rossz pénzt. S eljött az első küzdelem. Az ellenfél nem nagyon vette komolyan a dolgot, de nem is próbálkozott semmi kockázatossal, egyszerűen leiskolázta őt. Will csendesen tűrte a felettébb gyengéd pofonokat, és kászálódott fel egy-egy dobás után. Egyértelműen, de szándékosan alulteljesített. Várta az alkalmat arra az egy dobásra. Sajnos az első meccsen nem jött el az ő ideje, de a mester nem volt bosszús, betudta a silány kezdést az esetleges megilletődöttségnek. A csapat is zavarban volt, nem értették mire jó ez. A hangulat langyos volt, páran szinte már unatkoztak.
S igen, ekkor a mester is úgy döntött, hogy egy kis élénkséget kényszerít ki apró tanítványából. A következő ellenfélnek egy olyan fiút hívott ki, aki híres, vagy inkább hírhedt volt arról, hogy szereti a kisebbeket ugratni, megleckéztetni. Will érezte, hogy most sokkal kellemetlenebb élményekre számíthat. Az első pár perc keserves volt, fájdalmas, és megalázó. Kekec, ahogy a többiek nevezték, tényleg aljasan kihasználta testi fölényét, és kifigurázta kisebb társát.
Will ekkor látta elérkezettnek a pillanatot, hogy akcióba lépjen. Amikor Kekec legközelebb támadásba lendült, úgy tett, mintha megijedne, s összekuporodva próbálna kitérni a karok elől, de aztán lendületet vett, és egy térdfogással megakadályozva a másikat a hátralépésben hanyatt döntötte. Nagyon egyszerű támadás volt, s ha Kekec rendes támadó állást vett volna fel, nem tudja egyszerre elkapni mind a két térdét. De a másik elbizakodottsága neki hozta meg a sikert, ahogy a nála majd egy karral magasabb test nagy döndüléssel elterült. Egyszerre hördült fel mindenki.
Will még folytatta volna, éppen földharcban készült magát ellenfelére vetni, de akkora rúgást kapott a gyomrába, hogy a térfél végéig repült, s nem is bírt aztán felkelni. Pár pillanat múlva kiadta az ebédet, s kínlódva kapkodott levegőért. A mérkőzésnek vége volt, s számára az edzésnek is. Vesztett megint, de a csapat mégis a győztest cikizte, aki forrt a méregtől.
– Tom, Bert, vigyétek el a gyengélkedőre! A többiek páros gyakorlatokhoz álljanak fel! Kekec, takarítsd fel azt a mocskot onnan!
A mester hangja nem mutatott érzelmet, de az, hogy a győztest küldte hányadékot takarítani sok mindent elárult.
– Ugye tudod, hogy szereztél magadnak egy haragost? – jegyezte meg Tom csendesen a gyengélkedő felé menet.
– Mmmmm …. – nyögte Will helyeslőleg.
– S sok-sok rajongót. – tette hozzá vigyorogva Bert. – Az összes kicsit, akikre Kekec valaha rászállt.
– Mmmmm …
– Hogy fogok én lábra állni estére?!
Akkor kellett volna jelentkeznie a büntetéséért, s megkezdenie a tripla házimunkát. A vacsora utáni mosogatáshoz osztották be, nem csak mára, de az egész hónapra. Hálátlan meló volt, s mindig egy végzős felügyelte, így sem lógásra, sem cserére nem volt alkalom. De mindezek a problémák eltörpültek, semmivé foszlottak, ha felidézte, ahogy Kekec hanyatt esik.
Az egyik idősebb mester lépett be a terembe, s leült az ágya mellé. Émelygő-sajgó hasára tette a kezét, s egy ideig rajta tartotta. A tenyere olyan forró volt, hogy szinte égetett. Aztán egy kis tégelyből valami masszát kent a kezeire, s azt lassan, komótosan bedörzsölte Will bőrébe. Rövidesen a fiú bőre is úgy tüzelt, mint a mester tenyere. A fájdalom alábbhagyott, a görcsös tartás felengedett. Egy tanítvány lépett be egy kupával.
– Ezt idd meg! – nyújtotta a mester oda Willnek, aki engedelmesen ledöntötte a szert, bár pár perce még azt sem tudta volna elképzelni, hogy képes lesz bármit is lenyelni. – Estére kutya bajod. – jelentette ki az öreg, s távozott.
– Pontosabban estig kutya bajom. – morogta morcosan maga elé, de hát ez ellen nem lehetett mit tenni. „Az üzlet mindig kockázattal jár.” Már nem emlékezett rá, kitől is hallotta, de a mondás valóságtartalmát maga is tapasztalta. Mire idáig ért a gondolatmenetben egyszerűen elaludt.

Másnap reggelig nem is tudott magáról. Először bambán heverészett egy ideig az ágyon, s az sem volt világos mért is nem a hálóteremben ébredt, s mért van itt. De aztán hirtelen kitisztult minden.
– Ó, jaj! – eszmélt rá a valóságra, s nem is tudott mást mondani. – Ó, jaj!
Emlékezve a tegnapi fájdalmakra óvatosan kászálódott ki az ágyból, de aztán amikor rájött, hogy kutya baja, úgy rohant, mint akit legalább egy medve kerget. A csapata és a mestere a délelőtti edzésen vannak ilyenkor, így arra vette az irányt, s lihegve rogyott le a térdére, mikor odaért. A mester rápillantott, majd odalépve hozzá félrevonta.
– Most az egyszer nem Te vagy a hibás. Ellenfeled a neked készült gyógyszerbe altatót kevert, míg az egyik társa elterelte a készítője figyelmét. Ezért aludtál reggelig. Állj be a többiek közé!
Még csak szólni sem bírt a meglepetéstől. Aznap ebédkor hallotta meg a következő meglepő hírt. Kekec éjszaka távozott az erődből, egy magányos küldetésre: a rivális klán egyik zászlóját kell megszereznie. Mindenki pontosan tudta, mit is jelent ez. A mesterek megelégelték az állandó áskálódását, és mivel nem láttak reményt arra, hogy a klán érdemes tagja legyen belőle, megváltak tőle. Ez egy lehetőség volt a fiúnak, hogy becsülettel meghaljon, lévén egy fejvadász klánból kilépni nem lehet. Páran nyíltan gratuláltak neki a teljesítményéért, mások rosszkedvűen méregették, attól függően, hogy kedvelték-e Kekecet, vagy sem.
Nem tudta mit is gondoljon a dologról, mit is érezzen. Tanácstalanul ténfergett ebéd után, míg a mestere magához nem intette.
– Hogy érzed magad?
– Köszönöm, mester, jól. Már nem fáj a hasam.
– Nem is a hasadra gondoltam.
- Jaaa …. Hááát … - tétován egyik lábáról a másikra állt, majd csak megtalálta a hangját. – Egyrészről megkönnyebbültem, mert Kek … - megakadt, a fiút igazából nem így hívták, s ekkor döbbent rá, nem is tudja a rendes nevét.
– Kekec, mondd csak ki, tudom, hogy így neveztétek magatok között.
– Nos, igen. Szóval tartottam tőle, hogy miután földhöz vágtam sokáig nem fog rólam leszállni. Ezért nagy megkönnyebbülés, hogy nem kell tőle tartanom. De ugyanakkor … – Will akkorát sóhajtott, hogy tán egy gyertyát is elfújt volna – … mégis … nem akartam, hogy ilyesminek az okozója legyek. Persze tudom, hogy nem miattam, hogy nem csak miattam … de mégis … – tétován próbálta kifejteni, mit is gondol.
– Zavar, és nyomaszt, hogy valakinek a halálában esetleg részes vagy?
– Á, nem, mester, elvégre fejvadásznak készülök! – legyintett fölényesen. – Tudom, hogy ez nem az utolsó eset lesz. De hogy az illető valaki közülünk … az … szóval az nyomaszt, ahogy a mester mondta, mert én soha … soha – nyomta meg a szót – nem akarnék ártani valakinek, aki közénk tartozik.
– Na, látod, ez az a különbség, ami miatt úgy véltük, hogy ha választanunk kell kettőtök között, akkor inkább Te maradj velünk. – bólintott rá a mester. – Most menj a dolgodra, és este már nincs több haladék.
Will megkönnyebbülten bólintott, és tűnt el a többiek között. Már azon járt az esze, hogy amíg nem lesz ideje kiszökni a faluba, addig idebenn milyen előnyös üzleteket tud majd lebonylítani.


1-7