OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> Drénia- Az Északi Földek 2.rész |
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2013-06-29 15:54:33
Üzenet elküldve: 2013-06-29 15:54:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 3
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 3
Íme a folytatás:
Jómagam rögtön előrántottam a Salamancam. Ezzel a mozdulattal körülöttem négy emberbe vágtam kis sebet. De most nem volt vele időm törődni. A tömegen átverve magam először egy halott Kristálykígyós őrt láttam. A szemét járhatta át egy kard egészen az agyáig. Rögtön meghalt. Talán őt helyettesítve avatkoztam a harcba.
A katonák nagyszerűen harcoltak, de a kemwelliek is erősek voltak. Azonban nem volt esélyük. Innen-onnan újabb katonák jöttek elő, sőt egy fogadóból két szigonyos halász is előlépett.
Nem tagadom nem volt könnyű dolgom. Ahogy bevetettem magam a tömegbe, rögtön valaki meglökött ami miatt kis híján orra buktam. Végül az egyik vágott kezű kemwelli volt akin sikerült megtámaszkodnom.
A kardom pengéjével.
A Salamanca a férfi májába fúródott és valahol a veséje környékén bukkant ki. A fickó nyögött egyet majd eldőlt mint egy lisztes zsák. Egy pillanatra ránéztem majd felkaptam a fejem. Rajtam kívül még négyen harcoltak, akik nem voltak katonák. Ketten halászok voltak, egyikük valami fejvadász félének tűnt a széles karimájú fekete kalapja miatt, a másik pedig egy díszes dolmányú öregedő férfi pedig nemes vagy valami nagyúr lehetett. Sajnos az utóbbi rögtön belerohant egy tőrbe, méghozzá Majren NoVektuméba, aki előtte a katonák vezetőjének kezét sebezte meg. Nem sokáig örülhetett az öregember felett aratott győzelmének, ugyanis a Kristálykígyós kapitány dühödt bikaként ugrott neki. A vékony kemwelli, akár egy sarokba szorított patkány, csapkodott és csattogtatta a fogát. Nos, az egyik ilyen csapkodás közben a vezér kardja eljárt és könyékből levágta a "kereskedő" karját. Aztán mintha mi sem történt volna, felugrott és tovább irtotta a kemwellieket.
Miután az egyiket vállon szúrtam egy másikat visszacsapásból vágtam képen pusztaököllel. Sajnos ez az alak keményebb volt mint a társai vagy a vezetőjük. Igaz, hogy szemei összeakadtak és orrából is dőlni kezdett a vér, de még harciasabb lett. Két kést kapott elő az övéből és üvöltve támadt nekem. Bár csapásai gyorsak volt, bírtam védeni. Egy percnyi szünet közben, zihálva támadtam rá. Az első ütésem elől félre hajolt és felém szúrt. Sajnos a csapás miatti lendületből nem tudtam visszafordulni, így a penge belém fúródott a csontomig.
Felüvöltöttem majd vak dühvel lefejeltem.
Azt hiszem nekem jobban fájt. Orrnyereggel fejeltem le a homlokát, így hát nem maradt el a hatás. Azt hiszem akkor Kargil Yhron lehozta nekem a csillagokat, hogy gyönyörködhessem bennük. Azonban betört orral és lyukas vállal nem volt ez olyan gyönyörű, mint hittem. Látásomat csak fokozatosan kaptam vissza ahogy a drén isten visszavette gyémánttal ékesített tarsolyába őket. Először csak kisebb foltok majd furcsa alakzatú alakok kezdtek felderengeni előttem. Az első akit észrevettem egy kemwelli volt. Egy nagyon ismerős kemwelli. És egy nagyon dühös vérző fejű kemwelli.
A fickó barna kobakja úgy izzott akár egy frissen kovácsolt kard, vagy egy szerelmes ifjú első csókjakor. Annyi rontott csupán a helyzeten, hogy fogai fájdalmasan csikorogtak, barna fejéből patakzott a vér, kezében pedig izzadságtól csúszós kard villogott. Dühtől sikoltva támadt újra rám. Azonban úgy látszik hiába készült rá, hogy megöljön, ő vesztett. Szédült arccal suhintottam egyet. A kemwelli lendülete megtört, hangja elcsuklott, teste pedig, kirántva kezemből a Salamancat, suta mozdulattal oldalra dőlt és kiszenvedett. Próbálván kitisztítani a látásom, rezzenéstelenül bámultam a holttestet majd mikor viszonylag rendbe jöttem, kivettem a fegyverem. A halott kemwelli egy utolsót nyögött és rándult, ahogy a penge elhagyta a testét. Lassúnak tűntek a mozdulataim, legalább óráknak éreztem míg lehajoltam majd felegyenesedtem, pedig alig volt hat másodperc. Most, hogy újra kezembe éreztem a kissé csatakos és véres markolatot, felmértem a helyzetet.
Körülöttem minden szépen elhalkult, csupán innen-onnan hallatszott panaszos nyögés és fájdalmas sikítás. A kemwelliekből senki nem maradt életbe, csupán vezetőjük: Majren NoVektum. Egy idegen ember vértócsájába feküdt. Jobb karja könyékből hiányzott. Szemei tágra nyíltak, szájából néma sikoltások törtek elő. Nem sok volt neki vissza. A Kristálykígyósok vezére, aki eddig sziszegve fogta sérült csuklóját, most dühösen szólt rá katonáira:
- Nyaláboljátok őt össze és az istenért se hagyjátok meghalni! Kíváncsi vagyok, hogy minek köszönhető a látogatásuk.
Aztán körülnézett és hangosan így szólt.
- Hé, hol van az néhány önkéntes aki segített nekem és az embereimnek?
Fáradtan emeltem fel a kezem, majd ugyanilyen lendülettel tettem is le. Most kezdett feltűnni újra, hogy bal vállamból patakzik a vér. Mivel a karom iszonyatosan fájt, dühömbe belerúgtam a kemwelli hullájába. A fickó félrefordult és felhasított gyomrából kigurult a beleiből néhány darab. Utálkozva bámultam még, majd hirtelen felkaptam a fejem egy harsogó hangra.
- Hé, ti! Vigyétek azt a hármat orvoshoz, ti ketten pedig hordjátok el a hullákat! Oszoljanak! Oszoljanak innen, ha mondom!
Álmatagon pillantottam arra a Kristálykígyósra aki felém közeledett majd az ép vállamat megfogva tolt maga előtt.
- Menj, csak! Garantálom, hogy jobban leszel! Hadd nézzelek! Kutya bajod! Egy magadfajta drénnek ez nem sérülés!
Örültem neki, hogy így biztat és, hogy próbálja pozitívan felfogni a dolgokat, azonban ezer aranydukátban mertem volna fogadni, hogy újonc és még csak hasonló sebe sem volt. Közben hallottam ahogy mögöttem az egyik halász a barátjához beszél aki igencsak nyomorult állapotban volt, hisz míg az elsőnek, egy széles vállú, alacsony, szőke drén, csak kisebb karcolásai voltak, addig a barátjának a nyakát érte egy szúrás és a gyomrát is meg vágták. Sajnálva figyeltem szerencsétlenre, de azzal foglalkoztam inkább, hogy minél hamarabb egy gyógyítóhoz jussak. Ő mögöttük egy sebhelyes katona cammogott, bal kezével átnyúlva a kalapos hónalja alatt. Ő a többiekkel ellentétben nem biztatta és nem vigasztalt. Inkább olyan arcot vágott mint aki undorodik a kalapos alaktól.
Jó háromszáz méter után a kaszárnyához értünk ahol vékony testalkatú, fehér ruhás drének vártak már ránk. Az én gyógyítom (hisz azok voltak) egy kopaszodó, öreg orvos volt. Arca ráncos volt, szeme alja pedig ahogy szokás mondani, "szatyros" volt. Vékony inas kezével megmarkolta az alkarom majd orrhangon így szólt:
- Erre, fiatalúr!
Az ájulással egyre inkább küszködve követtem, egészen egy kőpadig ahol leültetett majd szembefordul velem.
- Mi dolga volt ott azokkal a haramiákkal? Talán katona?
Fájdalmasan felnyögtem majd halkan ennyit motyogtam.
- Az, de ha nem gyógyítasz meg, hamarosan néhai orvossá fogsz válni.
Nem értette, ez tisztán látszódott az arcán, de komoly arccal bólogatott.
- Vagy úgy. Ez érdekes.
Azzal munkához látott.
Arra tértem magamhoz, hogy valaki lökdöss. Miután a sebem kitisztul, körülnéztem a kaszárnyába, ahol sérült Kristálykígyósok, sebesült utcaiak és halott kemwelliek voltak. Nem tartott sokáig, hisz utána valami rejtélyes ok miatt elálmosodtam és ledőltem. Mint kiderült az ájultság tette ezt. Azonban most, hogy magamhoz tértem cseppet sem volt barátságos, hogy valaki bökdöss és lökdöss. Ennek hangot is adtam.
- Hogy az ótvar nem rohasztja le a húst a csontodról! Menj, mást taperolj, ne engem!
Mentségemre szóljon, hogy nem szokásom durván beszélni, de a gyógyulás miatt viszkető vállam, zavaró volt. És ezt bizonyára zaklatóm is megértette, mert öblös kacaj hallatszott majd látóterembe egy vörös arc bukkant elő.
- Na mi van, nem viseljük jól a sérüléseket?
Az arc rögtön magamhoz térített, hisz nagybátyám piros pozsgás profilja tekintett a szemembe. Meglepődésemtől még fel is ugrottam a padról, amihez viszont egy jókora adag szédülés párosult. Behunytam a szemem majd zihálva felnyitottam. Nagybátyám még mindig előttem állt, töretlen vigyorral az arcán.
- Na mi van, fiatalúr? Nem bírunk egy kis vállszúrást?
Fájdalmasan elmosolyodtam.
- Még nem szoktam igazán hozzá.
Shroel nevetve megingatta a fejét majd komoly arccal leült mellém.
- Miért avatkoztál a harcba, mi?
Megtöröltem a homlokom majd válaszoltam.
- Muszáj volt. Az egyik katona meghalt.
- Meghalt, vagy sem ez nem add rá okot, hogy megölesd magad, ostoba kölyke!- mordult rám a nagybátyám.
- De hát, ezek csak nyomorult kemwelli gazemberek voltak!- méltatlankodtam.- Bármikor legyőztem volna őket fél kézzel.
Shroel felhorkantott.
- Igen? Fél kézzel? Azért vagy itt betört orral és átszúrt vállal? Ide figyelj! Ezek nem egyszerű kemwelli banditák voltak, hanem orgyilkosok. A királyt akarták megölni!
Mélyen elgondolkoztam majd csak öt perc múltán szólaltam meg.
- Shroel! Egyáltalán mit kerestek itt kemwelliek? Mit akarnak tőlünk?
Nagybátyám sóhajtott egyet majd halkan beszélni kezdett.
- Nagyon fontos, hogy ezt ne mondd el senkinek Raydof. Ígérd meg! Úgy hallottam Zhíli hadi gályákat láttak erre tartani. Azt hiszem megtámadnak minket.
Elsápadtam ennek a hírnek hallatára. Bal kezemet térdemre helyeztem majd fejemet ráhajtottam. Bénultan bámultam a padlót majd remegve egyenesedtem ki.
- Háború lesz, Shroel?- kérdeztem akadozva.
Nagybátyám bólintott.
- Lehetséges. Erős rá a gyanúm.
A hozzászólás írója (Slord Amfis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.06.29 16:19:15
Jómagam rögtön előrántottam a Salamancam. Ezzel a mozdulattal körülöttem négy emberbe vágtam kis sebet. De most nem volt vele időm törődni. A tömegen átverve magam először egy halott Kristálykígyós őrt láttam. A szemét járhatta át egy kard egészen az agyáig. Rögtön meghalt. Talán őt helyettesítve avatkoztam a harcba.
A katonák nagyszerűen harcoltak, de a kemwelliek is erősek voltak. Azonban nem volt esélyük. Innen-onnan újabb katonák jöttek elő, sőt egy fogadóból két szigonyos halász is előlépett.
Nem tagadom nem volt könnyű dolgom. Ahogy bevetettem magam a tömegbe, rögtön valaki meglökött ami miatt kis híján orra buktam. Végül az egyik vágott kezű kemwelli volt akin sikerült megtámaszkodnom.
A kardom pengéjével.
A Salamanca a férfi májába fúródott és valahol a veséje környékén bukkant ki. A fickó nyögött egyet majd eldőlt mint egy lisztes zsák. Egy pillanatra ránéztem majd felkaptam a fejem. Rajtam kívül még négyen harcoltak, akik nem voltak katonák. Ketten halászok voltak, egyikük valami fejvadász félének tűnt a széles karimájú fekete kalapja miatt, a másik pedig egy díszes dolmányú öregedő férfi pedig nemes vagy valami nagyúr lehetett. Sajnos az utóbbi rögtön belerohant egy tőrbe, méghozzá Majren NoVektuméba, aki előtte a katonák vezetőjének kezét sebezte meg. Nem sokáig örülhetett az öregember felett aratott győzelmének, ugyanis a Kristálykígyós kapitány dühödt bikaként ugrott neki. A vékony kemwelli, akár egy sarokba szorított patkány, csapkodott és csattogtatta a fogát. Nos, az egyik ilyen csapkodás közben a vezér kardja eljárt és könyékből levágta a "kereskedő" karját. Aztán mintha mi sem történt volna, felugrott és tovább irtotta a kemwellieket.
Miután az egyiket vállon szúrtam egy másikat visszacsapásból vágtam képen pusztaököllel. Sajnos ez az alak keményebb volt mint a társai vagy a vezetőjük. Igaz, hogy szemei összeakadtak és orrából is dőlni kezdett a vér, de még harciasabb lett. Két kést kapott elő az övéből és üvöltve támadt nekem. Bár csapásai gyorsak volt, bírtam védeni. Egy percnyi szünet közben, zihálva támadtam rá. Az első ütésem elől félre hajolt és felém szúrt. Sajnos a csapás miatti lendületből nem tudtam visszafordulni, így a penge belém fúródott a csontomig.
Felüvöltöttem majd vak dühvel lefejeltem.
Azt hiszem nekem jobban fájt. Orrnyereggel fejeltem le a homlokát, így hát nem maradt el a hatás. Azt hiszem akkor Kargil Yhron lehozta nekem a csillagokat, hogy gyönyörködhessem bennük. Azonban betört orral és lyukas vállal nem volt ez olyan gyönyörű, mint hittem. Látásomat csak fokozatosan kaptam vissza ahogy a drén isten visszavette gyémánttal ékesített tarsolyába őket. Először csak kisebb foltok majd furcsa alakzatú alakok kezdtek felderengeni előttem. Az első akit észrevettem egy kemwelli volt. Egy nagyon ismerős kemwelli. És egy nagyon dühös vérző fejű kemwelli.
A fickó barna kobakja úgy izzott akár egy frissen kovácsolt kard, vagy egy szerelmes ifjú első csókjakor. Annyi rontott csupán a helyzeten, hogy fogai fájdalmasan csikorogtak, barna fejéből patakzott a vér, kezében pedig izzadságtól csúszós kard villogott. Dühtől sikoltva támadt újra rám. Azonban úgy látszik hiába készült rá, hogy megöljön, ő vesztett. Szédült arccal suhintottam egyet. A kemwelli lendülete megtört, hangja elcsuklott, teste pedig, kirántva kezemből a Salamancat, suta mozdulattal oldalra dőlt és kiszenvedett. Próbálván kitisztítani a látásom, rezzenéstelenül bámultam a holttestet majd mikor viszonylag rendbe jöttem, kivettem a fegyverem. A halott kemwelli egy utolsót nyögött és rándult, ahogy a penge elhagyta a testét. Lassúnak tűntek a mozdulataim, legalább óráknak éreztem míg lehajoltam majd felegyenesedtem, pedig alig volt hat másodperc. Most, hogy újra kezembe éreztem a kissé csatakos és véres markolatot, felmértem a helyzetet.
Körülöttem minden szépen elhalkult, csupán innen-onnan hallatszott panaszos nyögés és fájdalmas sikítás. A kemwelliekből senki nem maradt életbe, csupán vezetőjük: Majren NoVektum. Egy idegen ember vértócsájába feküdt. Jobb karja könyékből hiányzott. Szemei tágra nyíltak, szájából néma sikoltások törtek elő. Nem sok volt neki vissza. A Kristálykígyósok vezére, aki eddig sziszegve fogta sérült csuklóját, most dühösen szólt rá katonáira:
- Nyaláboljátok őt össze és az istenért se hagyjátok meghalni! Kíváncsi vagyok, hogy minek köszönhető a látogatásuk.
Aztán körülnézett és hangosan így szólt.
- Hé, hol van az néhány önkéntes aki segített nekem és az embereimnek?
Fáradtan emeltem fel a kezem, majd ugyanilyen lendülettel tettem is le. Most kezdett feltűnni újra, hogy bal vállamból patakzik a vér. Mivel a karom iszonyatosan fájt, dühömbe belerúgtam a kemwelli hullájába. A fickó félrefordult és felhasított gyomrából kigurult a beleiből néhány darab. Utálkozva bámultam még, majd hirtelen felkaptam a fejem egy harsogó hangra.
- Hé, ti! Vigyétek azt a hármat orvoshoz, ti ketten pedig hordjátok el a hullákat! Oszoljanak! Oszoljanak innen, ha mondom!
Álmatagon pillantottam arra a Kristálykígyósra aki felém közeledett majd az ép vállamat megfogva tolt maga előtt.
- Menj, csak! Garantálom, hogy jobban leszel! Hadd nézzelek! Kutya bajod! Egy magadfajta drénnek ez nem sérülés!
Örültem neki, hogy így biztat és, hogy próbálja pozitívan felfogni a dolgokat, azonban ezer aranydukátban mertem volna fogadni, hogy újonc és még csak hasonló sebe sem volt. Közben hallottam ahogy mögöttem az egyik halász a barátjához beszél aki igencsak nyomorult állapotban volt, hisz míg az elsőnek, egy széles vállú, alacsony, szőke drén, csak kisebb karcolásai voltak, addig a barátjának a nyakát érte egy szúrás és a gyomrát is meg vágták. Sajnálva figyeltem szerencsétlenre, de azzal foglalkoztam inkább, hogy minél hamarabb egy gyógyítóhoz jussak. Ő mögöttük egy sebhelyes katona cammogott, bal kezével átnyúlva a kalapos hónalja alatt. Ő a többiekkel ellentétben nem biztatta és nem vigasztalt. Inkább olyan arcot vágott mint aki undorodik a kalapos alaktól.
Jó háromszáz méter után a kaszárnyához értünk ahol vékony testalkatú, fehér ruhás drének vártak már ránk. Az én gyógyítom (hisz azok voltak) egy kopaszodó, öreg orvos volt. Arca ráncos volt, szeme alja pedig ahogy szokás mondani, "szatyros" volt. Vékony inas kezével megmarkolta az alkarom majd orrhangon így szólt:
- Erre, fiatalúr!
Az ájulással egyre inkább küszködve követtem, egészen egy kőpadig ahol leültetett majd szembefordul velem.
- Mi dolga volt ott azokkal a haramiákkal? Talán katona?
Fájdalmasan felnyögtem majd halkan ennyit motyogtam.
- Az, de ha nem gyógyítasz meg, hamarosan néhai orvossá fogsz válni.
Nem értette, ez tisztán látszódott az arcán, de komoly arccal bólogatott.
- Vagy úgy. Ez érdekes.
Azzal munkához látott.
Arra tértem magamhoz, hogy valaki lökdöss. Miután a sebem kitisztul, körülnéztem a kaszárnyába, ahol sérült Kristálykígyósok, sebesült utcaiak és halott kemwelliek voltak. Nem tartott sokáig, hisz utána valami rejtélyes ok miatt elálmosodtam és ledőltem. Mint kiderült az ájultság tette ezt. Azonban most, hogy magamhoz tértem cseppet sem volt barátságos, hogy valaki bökdöss és lökdöss. Ennek hangot is adtam.
- Hogy az ótvar nem rohasztja le a húst a csontodról! Menj, mást taperolj, ne engem!
Mentségemre szóljon, hogy nem szokásom durván beszélni, de a gyógyulás miatt viszkető vállam, zavaró volt. És ezt bizonyára zaklatóm is megértette, mert öblös kacaj hallatszott majd látóterembe egy vörös arc bukkant elő.
- Na mi van, nem viseljük jól a sérüléseket?
Az arc rögtön magamhoz térített, hisz nagybátyám piros pozsgás profilja tekintett a szemembe. Meglepődésemtől még fel is ugrottam a padról, amihez viszont egy jókora adag szédülés párosult. Behunytam a szemem majd zihálva felnyitottam. Nagybátyám még mindig előttem állt, töretlen vigyorral az arcán.
- Na mi van, fiatalúr? Nem bírunk egy kis vállszúrást?
Fájdalmasan elmosolyodtam.
- Még nem szoktam igazán hozzá.
Shroel nevetve megingatta a fejét majd komoly arccal leült mellém.
- Miért avatkoztál a harcba, mi?
Megtöröltem a homlokom majd válaszoltam.
- Muszáj volt. Az egyik katona meghalt.
- Meghalt, vagy sem ez nem add rá okot, hogy megölesd magad, ostoba kölyke!- mordult rám a nagybátyám.
- De hát, ezek csak nyomorult kemwelli gazemberek voltak!- méltatlankodtam.- Bármikor legyőztem volna őket fél kézzel.
Shroel felhorkantott.
- Igen? Fél kézzel? Azért vagy itt betört orral és átszúrt vállal? Ide figyelj! Ezek nem egyszerű kemwelli banditák voltak, hanem orgyilkosok. A királyt akarták megölni!
Mélyen elgondolkoztam majd csak öt perc múltán szólaltam meg.
- Shroel! Egyáltalán mit kerestek itt kemwelliek? Mit akarnak tőlünk?
Nagybátyám sóhajtott egyet majd halkan beszélni kezdett.
- Nagyon fontos, hogy ezt ne mondd el senkinek Raydof. Ígérd meg! Úgy hallottam Zhíli hadi gályákat láttak erre tartani. Azt hiszem megtámadnak minket.
Elsápadtam ennek a hírnek hallatára. Bal kezemet térdemre helyeztem majd fejemet ráhajtottam. Bénultan bámultam a padlót majd remegve egyenesedtem ki.
- Háború lesz, Shroel?- kérdeztem akadozva.
Nagybátyám bólintott.
- Lehetséges. Erős rá a gyanúm.
A hozzászólás írója (Slord Amfis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.06.29 16:19:15
1-1