//Medliel, Shelquatin, Zenyuki, M3//
*Hűvös, vérszagtól terhes levegő kúszik a Holdudvarról az erdő felé. Kellemes este lehetett volna a mai és az események meg is fűszerezték ugyan izgalommal, de nem úgy, ahogy ő azt elképzelte. Tölthette volna hátralévő éveit önmarcangoló magányban, nem ezek között a pojácák között. Bosszúsan összeráncolja a homlokát, mikor az őr elfordítja tekintetét, hogy haszontalan kiabálásba kezdjen.* ~ Ennyire nem fél tőlem? ~ *Radlinát még mindig bosszantja saját figyelmetlensége, a megaláztatás és egész szánalmas életének értelmetlensége, ezért nem habozik sokáig. Dühöt érez és vért kíván, de tud annyira uralkodni magán, hogy ésszel mozduljon. Mivel a gáncsolási kísérlet kudarcba fulladt, úgy dönt, hogy az őr háta felé lendülve próbálja meg a nyakába mártani a pengét. Inkább többször, mint egyszer. Érdekli is őt, hogy a nőstényke kegyelmet ígért. Ez a jog, egyedül őt illeti meg.
Szívesen eljátszadozna a fiúval, ha tehetné, de most szorítja az idő és mihamarább vérét szeretné venni. Az őr páncélja, a gyásza és felháborodottsága, előbbi eszméletlensége, de még a sötétség is Radlinának kedvez, miközben támad. Csak hegyes fülei közvetítik "társai" mozgolódását: A nagydarab sötételf nyögéseit, súlyos lépteit az erdő felé, majd csizmatalp dobbanását az udvaron, mely feltehetően az íjász érkezését jelzi.
Ha tervei szerint végzett áldozatával, fejével int az ablakból kiugró férfi felé, hogy vegye ő is az irányt az erdő felé. Ellenkező esetben kénytelen mégis életben hagyni a városőrt és egy utolsó próbálkozás után felhúzni a nyúlcipőt.*
- Két ló vár minket a tisztás túloldalán.* Mondja rekedten, pont annyira hangosan, hogy a két sötételf is hallja.
Ha minden a tervei szerint alakul, a tisztás felé futva megelőzi a botorkálókat, mivel ő tudja a lovak pontos helyét. Reméli szorult "társaiba" annyi ész, hogy kövessék, de ha nem azzal sincs baj... Ráér később is azon töprengeni, mekkora ostobaságot művelt és művel épp.*