//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Soynara//
*A kicsiny tündér csak annyit értett félre, hogy a kardért nem kell átverekednie magát egyetlen vízesésen sem. A lezúduló vízfal a barlang bejáratát rekeszti el a külvilágtól. A barlangban magában a vízesés egy kisebb ikertestvére van csupán, ahol a patak, a pincén átcsordogáló része beömlik a barlangba. Ezt a "vízesést" viszont a tündér könnyen kikerülheti, nem kell rajta áttörnie rajta, noha szárazon semmiképpen sem úszhatja meg. A lábával át kell sétálnia a jéghideg vízen, de ezt már rutinosan megteheti, különösképpen úgy, hogy már meg is fürdött benne néhány órával korábban.
Egyébként a tündér ruhája már megszáradt azóta, és már nem is nagyon fázik. Sokat segített az is, hogy lényegében állandó mozgásban volt. Talán így nem is fog összeszedni egy végzetes betegséget.
De térjünk csak a tárgyra, a fényből készült fegyverre. A kicsiny lénynek sziklát kell másznia érte, ám a megközelítése nem lehetetlen. Kicsit talán nehézkes felkapaszkodni az éles köveken, de végezetül eléri a célját, és meg tudja fogni a fegyvert. Áramütés nem éri, és semmilyen csapda sem sül el körülötte. A sziklás priccs fölött lebegő kard megszűnik lebegni, amikor a tündérke megragadja a markolatát. Sőt, még egy dolgot tapasztalhat: A kard maga egyébként egy hosszú kard méretével egyezik meg, ám, ahogy a tündér megragadja, megváltozik a mérete. A markolata egy kicsit kisebb lesz, és a penge is összemegy akkorára, amit Soynara a méretéből fakadóan sokkal kényelmesebben forgathat. Hosszú kardként került a kezébe, de a mérete már a rövid kardéval egyezik meg. Ha a fegyvert megszerezte a lány, és lemászott, elindulhat a barlang bejárata felé. A vízesés íve mellett a bejáratnál van egy kiképzett perem, amin oldalazva ki bír jutni a barlangból a lány. A víz a maga teljes erejével nem zúdul erre a peremre, de a kicsapódó pára miatt nem ússza meg ezt sem szárazon.
Ha kiér a barlangból, bámulatos látvány fogadja.
Gyönyörű, őszi színekben pompázó lombhullató erdő látképe tárul elé, alatta pedig egy tó van, ahová a vízesés beleömlik. Kissé távolabb, ahol már a habok nem kavarják fel, ez a víz kristálytiszta, látszódik benne a tófenék összes köve, az úszkáló halak és az aljnövényzet egyaránt.
Ám a látványt egy vad, éhes jelenség rondítja el, ez pedig a tűz. Nagyjából nyolcvan méterre tőle egy fa lángokban áll, hamarosan leéghet az egész erdő.*
//Learon//
*Ahogy csak tudja, húzza az időt, ám a lángok egyre feljebb és feljebb kényszerítik a fatörzsön. Mígnem olyan elviselhetetlenné válik számára a hőség, hogy kénytelen megkockáztatni az ugrást. Nekifutásból elrugaszkodik, és célba veszi a mellette lévő hatalmas egyik elnyúló ágát. Fél karjának hála nem először kerül lehetetlen helyzetbe, most sincs ez különbül. Ahogy átérkezik, az ép karjában nincs annyi erő, hogy megtartsa a testsúlyát, és előre bukik. Ösztönösen próbálja magát fékezni a mozdulataival Learon, ám tökéletesen ez sem sikerül. Ütést érez a vállán, a combján, az oldalán, és végül a fején. Ezen utolsó ütés után a zuhanása abbamarad, és neki irdatlan fejfájása lesz. A feje szédül, jelenleg mozdulni sem bír. Egyelőre nem képes felfogni, hogy mi történt vele pontosan, de egy dolgot mégis érzékel: a jobb lába lefelé lóg, ami arra enged következtetni, hogy még mindig a fán van, nem zuhant le a pokolkutya lábai elé prédának. A zuhanástól a korábbi, borzoik okozta sebei ismét vérezni kezdenek, egyáltalán nincs jó állapotban a pásztormágus.*
//Bato//
*A halála előtti pillanatban a feje felé törő csáp megáll, majd a sátorból kilépő démonlovas ismét megszólal.*
-Kötözzétek meg!
*Ha Bato körbenéz, akkor láthatja, hogy a korábban őt üldöző bennszülöttek előlépnek a közeli bokrok mögül, és elkezdenek közeledni a férfihez.
A csápokkal rendelkező nő elveszi a tőrt a kopasztól -ha még az nála volt, és nem ejtette el-, majd odaemeli a máglyához. A csápok egyszerre távolodnak el a férfi testéből, ami igencsak fájdalmas. De mielőtt összeesne, a bennszülöttek elkezdik odakötözni a férfit, méghozzá elég szakszerűen. A lábát megkötik, és a kezeit is, külön külön, majd alulról felfelé indulva elkezdik betekerni, mint a pókok az áldozatukat. Az oszlop természetesen a háta mögött van, szorosan hozzá kötözik.*
-A nevem Argath, halandó!
*Mutatkozik be gyorsan a törzsfőnöki sátorból kilépett páncélos, majd fellépdel a máglyára, és közvetlenül Bato előtt áll meg.
Sárgás fényű tekintetét belefúrja a kopasz férfiébe, amire azt elfogja a mélyről jövő, számára is teljességgel ismeretlen erővel, csontig hatoló félelem. Retteg a férfi, miközben szinte visszhangozva jutnak el a páncélos szavai hozzá.*
-Mondd csak, hol vannak a kis barátaid? Az elején még hárman voltatok!
*Mondja, hangján lehet mondani, hogy ellentmondást nem tűrve várja a válaszokat.*