Nincs játékban - Sillerforw villa
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Sillerforw villa | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 5 (81. - 100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 377-396
100. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-25 23:57:27
Üzenet elküldve: 2016-08-25 23:57:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Napváltás//
//Reggeli a Nagyteremben//
*Mindig úgy ébredt, hogy kipattant a szeme, még seblázban, élet és halál között is, ha reggel lett, ahogy feleszmélt, úgy akár rögtön harcba is indulhatott volna, legalábbis ami az éberségét illeti. Most valami nincs rendben. Ahogy kinyílik a szeme és fektében körülnéz, minden elhomályosul. Egy pillanatig nem is érti, mi történik, aztán egy könnycsepp megtalálja az utat a szájához és a sós íz ráébreszti a valóságra. ~Otthon vagyok.~ Még sosem érezte ennyire a súlyát a szónak: "otthon". Persze, a büszkesége nem hagyja sokáig érzelgősködni. ~Remek lovag vagyok, dicső harcosa a Sillerforw háznak. Felkelek és rögtön sírva fakadok.~ De a mosolyt nem tudja eltüntetni az arcáról egészen addig, amíg meg nem próbál lábra állni.*
*Megszenved vele, mire elbírja a lába, de tudja, ezt az utazást nem egy éjjel alatt piheni ki és még ki tudja, mennyi idő, amíg teljesen rendbe jön a lábseb. ~Már annak is örülhetek, hogy még van minek fájnia.~ Sokadjára gondol hálával az Őt megmentő emberekre, akik maguk is az életükért futva még kerítettek időt a lába megmentésére is. Nagy nehezen talpra vergődik és botorkál néhány kört a szobában. Mikor úgy tűnik, már megbirkózik a járással, régi szekrényéhez lép. Ruhája mosva, illatosan kerül elő. Újra elmosolyodik, látszik, hogy hazavárták. ~Lyv...?~ Eszébe jut az álma. Álom volt egyáltalán? Mintha a lány itt lett volna vele és simogatta volna... Valaki levetkőztette, ez tény, de a többit lehet, hogy csak képzelte. Reméli legalábbis, valahogy furcsa arra gondolni, hogy a lány vette le a ruháit, amíg Ő eszméletlenül hevert. Furcsa rá gondolni, de azért nem rossz... Kiveri a gondolatot a fejéből, jobb dolga is van. Felöltözik, könnyű nadrágot és inget vesz, fölé egyszerű, sötétszürke zekék kanyarít, majd az éjszakát az úti csomagban töltő felszerelését teszi rendbe. A vért darabjai az állványra kerülnek, de Gradak elégedetlen. Horpadások, karcolások mindenütt, a fény pedig ahelyett, hogy hasra esne a sima felületeken, csak itt-ott csillan meg. Ezen bizony változtatni kell majd. ~A kovácsoltatás nem olcsó mulatság. Remélem, erre azért még telik a Kismacskának.~ Felidézi a tegnap estét. Hogy megrázhatta a kislányt az, ami történt. Biztos nem gondolta, hogy ennyi idő után még visszatér valamelyik rokona, de Ő elhozta erről a bizonyosságot és szétoszlatott minden reményt. Gradak tudja, még egyszer fájdalmat kell majd okoznia úrnőjének, mikor beszámol a csata részleteiről. Talán Liornnal kellene előbb megvitatnia a kérdést, hátha szolgál valami tanáccsal, hogy mi módon tehetné könnyebbé a történtek feldolgozását.*
*Mindenek előtt azonban most felköti a kardját, aztán megy és kerít egy teát reggelire. Ez a régen oly megszokott kis szertartás lesz a hazatérés beteljesülése. Persze Tuzen most nem lesz itt, a reggeli viccelődés is elmarad... Eszébe jut egy régi beszélgetésük, a kilinccsel a kezében a plafon felé pillant.*
-Akkor ezt most majd a Te egészségedre, barátom! *Azzal kilép az ajtón, de első célja nem a konyha, ahol majd teát kérhet. Szokás szerint indul üdvözölni urát, aki bizonyára már ott ül a bejárattal szembeni kereveten és szokott reggeli teáját iszogatva olvas valamit. Két lépés után megtorpan. ~Szokás szerint? Az Úr halott.~ Újra felsajdul benne a fájdalom, de tovább indul. Igenis elmegy ahhoz a kerevethez! Ha valahonnan odanéz, lássa az Úr, hogy hűséges lovagja őrzi az emlékét!*
*A ház még csendes, mindenki alszik. Jól van ez így, szégyen is lett volna, ha Őt, Gradak Wolfert valaki más ébreszti! Akármilyen beteg, azért mégiscsak a Sillerforw ház testőrlovagja. Ez jó érzéssel tölti el, miközben a lépcsőre fordul. Elgondolja, milyen lesz ezúttal üresen látni azt a heverőt, milyen szomorú... De a kerevet nem üres. Egy vörös hajú kislány ücsörög rajta, zöld köntöse alatt itt-ott látszik a fehér hálóing. Egy könyvet olvas elmélyülten, észre sem veszi a férfi érkezését. Gradak tekintete egy pillanatra elidőzik a komoly kis arcon. ~Szilaj büszkeséggel!~ Elnyom egy mosolyt, de egy gombócot is lenyel a torkából, mielőtt megszólal.*
-Jó reggel, Úrnő!
A hozzászólás írója (Gradak Wolfer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.26 00:29:27
//Reggeli a Nagyteremben//
*Mindig úgy ébredt, hogy kipattant a szeme, még seblázban, élet és halál között is, ha reggel lett, ahogy feleszmélt, úgy akár rögtön harcba is indulhatott volna, legalábbis ami az éberségét illeti. Most valami nincs rendben. Ahogy kinyílik a szeme és fektében körülnéz, minden elhomályosul. Egy pillanatig nem is érti, mi történik, aztán egy könnycsepp megtalálja az utat a szájához és a sós íz ráébreszti a valóságra. ~Otthon vagyok.~ Még sosem érezte ennyire a súlyát a szónak: "otthon". Persze, a büszkesége nem hagyja sokáig érzelgősködni. ~Remek lovag vagyok, dicső harcosa a Sillerforw háznak. Felkelek és rögtön sírva fakadok.~ De a mosolyt nem tudja eltüntetni az arcáról egészen addig, amíg meg nem próbál lábra állni.*
*Megszenved vele, mire elbírja a lába, de tudja, ezt az utazást nem egy éjjel alatt piheni ki és még ki tudja, mennyi idő, amíg teljesen rendbe jön a lábseb. ~Már annak is örülhetek, hogy még van minek fájnia.~ Sokadjára gondol hálával az Őt megmentő emberekre, akik maguk is az életükért futva még kerítettek időt a lába megmentésére is. Nagy nehezen talpra vergődik és botorkál néhány kört a szobában. Mikor úgy tűnik, már megbirkózik a járással, régi szekrényéhez lép. Ruhája mosva, illatosan kerül elő. Újra elmosolyodik, látszik, hogy hazavárták. ~Lyv...?~ Eszébe jut az álma. Álom volt egyáltalán? Mintha a lány itt lett volna vele és simogatta volna... Valaki levetkőztette, ez tény, de a többit lehet, hogy csak képzelte. Reméli legalábbis, valahogy furcsa arra gondolni, hogy a lány vette le a ruháit, amíg Ő eszméletlenül hevert. Furcsa rá gondolni, de azért nem rossz... Kiveri a gondolatot a fejéből, jobb dolga is van. Felöltözik, könnyű nadrágot és inget vesz, fölé egyszerű, sötétszürke zekék kanyarít, majd az éjszakát az úti csomagban töltő felszerelését teszi rendbe. A vért darabjai az állványra kerülnek, de Gradak elégedetlen. Horpadások, karcolások mindenütt, a fény pedig ahelyett, hogy hasra esne a sima felületeken, csak itt-ott csillan meg. Ezen bizony változtatni kell majd. ~A kovácsoltatás nem olcsó mulatság. Remélem, erre azért még telik a Kismacskának.~ Felidézi a tegnap estét. Hogy megrázhatta a kislányt az, ami történt. Biztos nem gondolta, hogy ennyi idő után még visszatér valamelyik rokona, de Ő elhozta erről a bizonyosságot és szétoszlatott minden reményt. Gradak tudja, még egyszer fájdalmat kell majd okoznia úrnőjének, mikor beszámol a csata részleteiről. Talán Liornnal kellene előbb megvitatnia a kérdést, hátha szolgál valami tanáccsal, hogy mi módon tehetné könnyebbé a történtek feldolgozását.*
*Mindenek előtt azonban most felköti a kardját, aztán megy és kerít egy teát reggelire. Ez a régen oly megszokott kis szertartás lesz a hazatérés beteljesülése. Persze Tuzen most nem lesz itt, a reggeli viccelődés is elmarad... Eszébe jut egy régi beszélgetésük, a kilinccsel a kezében a plafon felé pillant.*
-Akkor ezt most majd a Te egészségedre, barátom! *Azzal kilép az ajtón, de első célja nem a konyha, ahol majd teát kérhet. Szokás szerint indul üdvözölni urát, aki bizonyára már ott ül a bejárattal szembeni kereveten és szokott reggeli teáját iszogatva olvas valamit. Két lépés után megtorpan. ~Szokás szerint? Az Úr halott.~ Újra felsajdul benne a fájdalom, de tovább indul. Igenis elmegy ahhoz a kerevethez! Ha valahonnan odanéz, lássa az Úr, hogy hűséges lovagja őrzi az emlékét!*
*A ház még csendes, mindenki alszik. Jól van ez így, szégyen is lett volna, ha Őt, Gradak Wolfert valaki más ébreszti! Akármilyen beteg, azért mégiscsak a Sillerforw ház testőrlovagja. Ez jó érzéssel tölti el, miközben a lépcsőre fordul. Elgondolja, milyen lesz ezúttal üresen látni azt a heverőt, milyen szomorú... De a kerevet nem üres. Egy vörös hajú kislány ücsörög rajta, zöld köntöse alatt itt-ott látszik a fehér hálóing. Egy könyvet olvas elmélyülten, észre sem veszi a férfi érkezését. Gradak tekintete egy pillanatra elidőzik a komoly kis arcon. ~Szilaj büszkeséggel!~ Elnyom egy mosolyt, de egy gombócot is lenyel a torkából, mielőtt megszólal.*
-Jó reggel, Úrnő!
A hozzászólás írója (Gradak Wolfer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.26 00:29:27
99. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-25 17:42:01
Üzenet elküldve: 2016-08-25 17:42:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Napváltás//
//Reggeli a Nagyteremben//
*Az este finoman szólva is elég zsúfolt és eseménydús volt a Sillerforw villában.
Azóta nem volt ilyen nagy tolongás, hogy még apjáék a közelgő csatára készülődtek. Mai napig látja maga előtt Kyr arcát. Az ifjabb Dellron, a bátyja, a szobájában volt, amikor Meropea benyitott hozzá. Dellron egyedül állt az ablaknál, már teljes vértben, és olyan kétségbeesett arcot vágott, mint ahogyan addig még soha. Meropea nyomban bezárta maga mögött az ajtót. "Félsz?" kérdezte bátyját, mire az a lány felé fordult. "Hogyne félnék." mondta. "Csatába megyünk, és én még sosem harcoltam igazán. Ez pedig nem is egyszerű csata lesz..."
Meropea megrémült attól, ahogyan a testvére arcát nézte, ám Dellron ekkor hirtelen elmosolyodott. "De ez nem jelenti azt, hogy nem leszek bátor. Tudod mit mond mindig atyánk. A bátorságod csak akkor jön meg igazán, ha félsz. És aki sosem félt még az..."
"Sosem volt igazán bátor." fejezte be a mondatot bátyja helyett a lány. Aztán elmosolyodott, és Kyr visszamosolygott rá.
Ez volt az utolsó kettesben töltött idejük. És az utolsó nap, amikor zsibongás volt a házban.
Aztán nem maradt más csak üresség, csend és gyász.
Mostanáig.
Gradak visszatérte eleve valamit megmozdított. Nagy lett a zűrzavar is, és nyomban mindenki elfeledte, hogy mi is volt a házzal az elmúlt hatokban. Meropeának szólni se maradt ideje, hogy ki merre menjen, mintha csak ismét az a kislány volna, akit tisztelnek mert nemes, de valaki más, egy igazi házúr irányítaná az eseményeket. De már mindegy volt... végső soron minden a helyére került.
Gradak például az ágyába. Lyv pedig bizonyára a dolgát csinálta tovább. Meropea maga vezette fel a szobájába Nixyt, aztán kiadta a feladatot a mellette maradt Liorn mesternek, hogy várja meg Arac érkezését, és vigye őt a saját szobájába. Ezután már nem volt étvágya sem, maga se tudta tulajdonképpen miért. Vacsora nélkül ment a szobájába, és nem figyelt a továbbiakban arra, hogy ki merre jár a házban.
Az éjszaka folyamán sem aludt túl sokat. Amikor pedig végre elaludt, újra és újra felriadt álmából. Különös rémek gyötörték. Atyja visszatérő halott teste, a bátyja segélykiáltásai a kardok csattogásában... és a lehullott Sillerforw kard, amelyet Gradak kiragad a vérmocskos kezek tömegéből...
Sikkantva ébred fel.
Már pirkad odakint, de még nincs reggeli idő. Talán az egész ház alszik. Legalábbis úgy hallja, minden néma. Még az ablakon át sem szűrődnek be hangok a gazdagnegyed szépen kikövezett utcáiról. Egy ideig csak ül az ágyában, csavargatva az ezüstöskék takarót, aztán végül feláll és egy halványzöld köntöst vesz fel fehér hálóruhájára. A tükrösszekrényéhez lép, kicsit megfésülgeti a haját, hogy ne nézzen ki úgy, mint aki most kelt ki az ágyból, majd halkan nyitja ki a szobája ajtaját.
Minden néptelennek tűnik a folyosón. Az ajtók zárva, a szobákból sem szűrődik ki semmilyen zaj. Vet egy pillantást Lyv ajtajára, de aztán tovább halad és a galérián megáll egy kicsit, hogy az erkélyre kipillantva megcsodálja az első, halovány napsugarakat. Egy madár repül a korlátra. Különös tarka színekben játszik. Billegteti kissé a fejét, csivitel egy párat, majd már tova is röppen, ki tudja merre... Meropea továbbindul a lépcső felé.
Néha szeretne ő is madár lenni, nem pedig irbisz. Szárnyai volnának és díszes tollai. Elrepülhetne és oda mehetne ahová akar. De itt csak visszhangot vernek a léptei a falak között. A díszes, míves, faragott lépcső, a cikornyás falak, a hajlított kovácsoltvas gyertyatartók... régi fényükben pompáznak, mégsem tűnnek olyannak, mint voltak.
És megmaradhatnak vajon? Lehetnek még olyanok, mint régen? Lehet ez még tényleg az otthona újra?
Az előtéren áthaladva az ebédlő felé veszi az irányt. A konyhából már kiszűrődik némi zaj, de odabent, a Nagyteremben még senki sincsen. Biztosan csak Serény Venna szorgoskodik a reggelivel. A negyvenes éveiben járó nő hű maradt családjához, és ez remek hír volt ami a húsos pite fogyasztást illeti. Ugyanis Dellron, Meropea néha atyja esküdni mert, hogy Venna csinálja a legjobbat egész Artheniorban. Meropea nem evett még más húsos pitéjéből, így készséggel elhitte neki.
Most viszont nem sétál nyomban a hosszú asztalhoz az lány. Helyette a bejárattal szemközti kis kerevetre helyezkedik. Nem tervez semmit, csak, hogy elücsörög egy kissé, de ekkor megpillant egy könyvet az egyik párna mellett. A kezébe veszi és megszemléli.*
~Arthenior regéi~ *mondja magában a címet. Érdekes mű, tele történelmi lenyomatokkal, de mégis mesésen megfogalmazva és némi fantáziát beleszőve. Vajon ki hagyhatta itt?
Nem teszi vissza a művet, hiszen senki nincs még itt, és ha már így alakult, belelapoz egy kissé. Legalább elüti az időt, amíg el kell ütnie. De talán Venna hamarosan hoz ki egy kis reggeli teát, ahogyan kezdeni szokta minden nap. Atyja mindig hamarabb kelt náluk és már ezen a szófán teázott, mikor ők felébredtek. Most talán rajta a sor, hogy mint a ház új ura, pontosabban úrnője, minden nap ezt tegye.*
//Reggeli a Nagyteremben//
*Az este finoman szólva is elég zsúfolt és eseménydús volt a Sillerforw villában.
Azóta nem volt ilyen nagy tolongás, hogy még apjáék a közelgő csatára készülődtek. Mai napig látja maga előtt Kyr arcát. Az ifjabb Dellron, a bátyja, a szobájában volt, amikor Meropea benyitott hozzá. Dellron egyedül állt az ablaknál, már teljes vértben, és olyan kétségbeesett arcot vágott, mint ahogyan addig még soha. Meropea nyomban bezárta maga mögött az ajtót. "Félsz?" kérdezte bátyját, mire az a lány felé fordult. "Hogyne félnék." mondta. "Csatába megyünk, és én még sosem harcoltam igazán. Ez pedig nem is egyszerű csata lesz..."
Meropea megrémült attól, ahogyan a testvére arcát nézte, ám Dellron ekkor hirtelen elmosolyodott. "De ez nem jelenti azt, hogy nem leszek bátor. Tudod mit mond mindig atyánk. A bátorságod csak akkor jön meg igazán, ha félsz. És aki sosem félt még az..."
"Sosem volt igazán bátor." fejezte be a mondatot bátyja helyett a lány. Aztán elmosolyodott, és Kyr visszamosolygott rá.
Ez volt az utolsó kettesben töltött idejük. És az utolsó nap, amikor zsibongás volt a házban.
Aztán nem maradt más csak üresség, csend és gyász.
Mostanáig.
Gradak visszatérte eleve valamit megmozdított. Nagy lett a zűrzavar is, és nyomban mindenki elfeledte, hogy mi is volt a házzal az elmúlt hatokban. Meropeának szólni se maradt ideje, hogy ki merre menjen, mintha csak ismét az a kislány volna, akit tisztelnek mert nemes, de valaki más, egy igazi házúr irányítaná az eseményeket. De már mindegy volt... végső soron minden a helyére került.
Gradak például az ágyába. Lyv pedig bizonyára a dolgát csinálta tovább. Meropea maga vezette fel a szobájába Nixyt, aztán kiadta a feladatot a mellette maradt Liorn mesternek, hogy várja meg Arac érkezését, és vigye őt a saját szobájába. Ezután már nem volt étvágya sem, maga se tudta tulajdonképpen miért. Vacsora nélkül ment a szobájába, és nem figyelt a továbbiakban arra, hogy ki merre jár a házban.
Az éjszaka folyamán sem aludt túl sokat. Amikor pedig végre elaludt, újra és újra felriadt álmából. Különös rémek gyötörték. Atyja visszatérő halott teste, a bátyja segélykiáltásai a kardok csattogásában... és a lehullott Sillerforw kard, amelyet Gradak kiragad a vérmocskos kezek tömegéből...
Sikkantva ébred fel.
Már pirkad odakint, de még nincs reggeli idő. Talán az egész ház alszik. Legalábbis úgy hallja, minden néma. Még az ablakon át sem szűrődnek be hangok a gazdagnegyed szépen kikövezett utcáiról. Egy ideig csak ül az ágyában, csavargatva az ezüstöskék takarót, aztán végül feláll és egy halványzöld köntöst vesz fel fehér hálóruhájára. A tükrösszekrényéhez lép, kicsit megfésülgeti a haját, hogy ne nézzen ki úgy, mint aki most kelt ki az ágyból, majd halkan nyitja ki a szobája ajtaját.
Minden néptelennek tűnik a folyosón. Az ajtók zárva, a szobákból sem szűrődik ki semmilyen zaj. Vet egy pillantást Lyv ajtajára, de aztán tovább halad és a galérián megáll egy kicsit, hogy az erkélyre kipillantva megcsodálja az első, halovány napsugarakat. Egy madár repül a korlátra. Különös tarka színekben játszik. Billegteti kissé a fejét, csivitel egy párat, majd már tova is röppen, ki tudja merre... Meropea továbbindul a lépcső felé.
Néha szeretne ő is madár lenni, nem pedig irbisz. Szárnyai volnának és díszes tollai. Elrepülhetne és oda mehetne ahová akar. De itt csak visszhangot vernek a léptei a falak között. A díszes, míves, faragott lépcső, a cikornyás falak, a hajlított kovácsoltvas gyertyatartók... régi fényükben pompáznak, mégsem tűnnek olyannak, mint voltak.
És megmaradhatnak vajon? Lehetnek még olyanok, mint régen? Lehet ez még tényleg az otthona újra?
Az előtéren áthaladva az ebédlő felé veszi az irányt. A konyhából már kiszűrődik némi zaj, de odabent, a Nagyteremben még senki sincsen. Biztosan csak Serény Venna szorgoskodik a reggelivel. A negyvenes éveiben járó nő hű maradt családjához, és ez remek hír volt ami a húsos pite fogyasztást illeti. Ugyanis Dellron, Meropea néha atyja esküdni mert, hogy Venna csinálja a legjobbat egész Artheniorban. Meropea nem evett még más húsos pitéjéből, így készséggel elhitte neki.
Most viszont nem sétál nyomban a hosszú asztalhoz az lány. Helyette a bejárattal szemközti kis kerevetre helyezkedik. Nem tervez semmit, csak, hogy elücsörög egy kissé, de ekkor megpillant egy könyvet az egyik párna mellett. A kezébe veszi és megszemléli.*
~Arthenior regéi~ *mondja magában a címet. Érdekes mű, tele történelmi lenyomatokkal, de mégis mesésen megfogalmazva és némi fantáziát beleszőve. Vajon ki hagyhatta itt?
Nem teszi vissza a művet, hiszen senki nincs még itt, és ha már így alakult, belelapoz egy kissé. Legalább elüti az időt, amíg el kell ütnie. De talán Venna hamarosan hoz ki egy kis reggeli teát, ahogyan kezdeni szokta minden nap. Atyja mindig hamarabb kelt náluk és már ezen a szófán teázott, mikor ők felébredtek. Most talán rajta a sor, hogy mint a ház új ura, pontosabban úrnője, minden nap ezt tegye.*
98. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-25 16:29:15
Üzenet elküldve: 2016-08-25 16:29:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Sillerforw villa//
//Gradak szobája//
*Érzi, hogy valaki felnyalábolja, hogy viszik és sejti is, hogy hova, de arra sincs ereje, hogy a szemét kinyissa, csak az eszmélés határán lebeg. Furcsa érzetek, benyomások érik, amikkel nem tud mit kezdeni, mintha a bőre, amivel tárgyakhoz ér hozzá, füle, amivel mások hangját hallja, nem hozzá tartozna, csak valaki más testébe hallgatózna bele. A fájdalom is távolinak tűnik most, csak a szívverésének ütemére érez valami lüktetést a jobb lábában. Aztán zuhan, ki tudja, meddig és milyen magasról, de a következő, amit érez, hogy valami hűvös puhaság veszi körül és édes illatok.*
*Továbbra sem képes mozdulni vagy akár a szemét kinyitni, de már felfog dolgokat. Érzi, ahogy testének egyik-másik része meg-megemelkedik és mintha gyengéd kezek a bőrét akarnák lehúzni. Nem is a bőrét, hiszen nem fáj, valami mégis végig siklik rajta, egyik kezén, majd másikon, valami végig simítja az arcát, a kezét, a mellét, a vállait… ruha! A ruhái azok, amiket most valaki óvatosan lehúz róla. Már a nadrágjánál tart, mire megszületik a felismerés. Gradak próbálja felnyitni a szemét, sikerül is neki… vagy csak azt hiszi? A szobájába van, de minden elmosódott, érthetetlen színes felhők, ködfoltok kúsznak a látómezőjében, a fény furcsán csillog a fal melletti állványon tartott páncéljára, holott tudja, emlékszik, hogy vértezete egy zsákba van bepakolva. Most akkor hol a páncélja? Képzelődik? Mi ez az illat? Mintha lenne itt még valaki… igen, egészen közel, itt, mellette! Fel akar kelni, de izmai nem engedelmeskednek, a támadója arcába akar nézni, de a kép szétugrik. Ahogy újra nézni, látni próbál, egy árny az ajtó felől közelít lassan, nagyon lassan, de nem tesz vagy mond semmit, csak nézi, szemek nélkül mered rá. Nem lép, inkább úszik felé, már az ágy végében áll, aztán lassan szétterjed, egy pillanat alatt lesz sötét az egész szobában. Most már tudja, hogy csukva a szeme, amit lát, nem lehet a valóság, hiszen ha az lenne, oda tudná fordítani a fejét, ahol biztosan van valaki, aki lehúzta a ruháit, aki most a nadrágját igyekszik lefejteni róla és aki azt tesz vele, amit akar, itt fekszik kiszolgáltatottan, még a fejét sem képes mozdítani. Közben az idegen már az alsó nadrágját húzza, próbálna tenni ellene, de valami pokoli zsibbadás ül minden tagján, próbálna kiáltani, de egy hang sem jön ki a torkából. Már meztelenül fekszik, úgy érzi, semmi nem takarja, az idegen pedig itt mozog mellette, hallja a neszezését, érzi az illatát…*
*Lyvanar.*
*Megismeri végre és egy csapásra megnyuszik. Most nem képzeleg, csak a puha sötétség létezik, a hűvös puhaság, ami körülöleli, a lány illata, ami kitölti az ürességet és a mellkasán kalandozó ujjak. Ujjak? Igen, biztosan érzi, ahogy a vékony, puha kis ujjak cirógatják a bőrét. Szívverése kicsit felgyorsul, maga sem érti, miért, de hát nem ért Ő most semmit, a világ számára most csak egy sötét fátyol túloldalán létezik, de megnyugszik ebben és csak élvezi, ahogy az érintés nyomán ellazul és ahol hozzáér, valami jóleső bizsergés marad utána, ami fürgén szétszalad a testében. Felszakad belőle egy mély sóhaj, mire a puha ujjak egy pillanatra összerándulnak, éles kis körmök karcolják végig pár centin a férfi bőrét. Minden eddiginél erősebb vibrálás indul el a férfiben, végig csiklandozza a gerincét és szétszalad a karjába, lábába, de itt-ott nem szűnik meg teljesen. Combjai körül furcsán kellemes kényelmetlenség marad utána. Most újra mozdulna, maga sem tudja, miért, merre, de most jó lenne kicsit máshogy feküdni, kicsit elfordulni, talán megfogni a puha kis ujjakat is… De még mindig nem ura testének, bár az ágyékából indulva mintha kicsit visszahúzódna a zsibbadás, ami béklyóba köti tagjait. A sötét fátyol túloldalán felsejlik valami fény, valami megfogható, a férfi tudatával utána kap. Talán ha ezt megragadja… még egy kicsit…*
*Az ujjak eltűnnek a melléről. Még egy futó érintés, egy kedves simogatás az arcán, aztán megszűnik a jelenlét. Csend van és béke, az édes illat lassan oszlani kezd és Gradak visszazuhan a teljes öntudatlanságba, az álomtalan alvás mélységébe.*
//Gradak szobája//
*Érzi, hogy valaki felnyalábolja, hogy viszik és sejti is, hogy hova, de arra sincs ereje, hogy a szemét kinyissa, csak az eszmélés határán lebeg. Furcsa érzetek, benyomások érik, amikkel nem tud mit kezdeni, mintha a bőre, amivel tárgyakhoz ér hozzá, füle, amivel mások hangját hallja, nem hozzá tartozna, csak valaki más testébe hallgatózna bele. A fájdalom is távolinak tűnik most, csak a szívverésének ütemére érez valami lüktetést a jobb lábában. Aztán zuhan, ki tudja, meddig és milyen magasról, de a következő, amit érez, hogy valami hűvös puhaság veszi körül és édes illatok.*
*Továbbra sem képes mozdulni vagy akár a szemét kinyitni, de már felfog dolgokat. Érzi, ahogy testének egyik-másik része meg-megemelkedik és mintha gyengéd kezek a bőrét akarnák lehúzni. Nem is a bőrét, hiszen nem fáj, valami mégis végig siklik rajta, egyik kezén, majd másikon, valami végig simítja az arcát, a kezét, a mellét, a vállait… ruha! A ruhái azok, amiket most valaki óvatosan lehúz róla. Már a nadrágjánál tart, mire megszületik a felismerés. Gradak próbálja felnyitni a szemét, sikerül is neki… vagy csak azt hiszi? A szobájába van, de minden elmosódott, érthetetlen színes felhők, ködfoltok kúsznak a látómezőjében, a fény furcsán csillog a fal melletti állványon tartott páncéljára, holott tudja, emlékszik, hogy vértezete egy zsákba van bepakolva. Most akkor hol a páncélja? Képzelődik? Mi ez az illat? Mintha lenne itt még valaki… igen, egészen közel, itt, mellette! Fel akar kelni, de izmai nem engedelmeskednek, a támadója arcába akar nézni, de a kép szétugrik. Ahogy újra nézni, látni próbál, egy árny az ajtó felől közelít lassan, nagyon lassan, de nem tesz vagy mond semmit, csak nézi, szemek nélkül mered rá. Nem lép, inkább úszik felé, már az ágy végében áll, aztán lassan szétterjed, egy pillanat alatt lesz sötét az egész szobában. Most már tudja, hogy csukva a szeme, amit lát, nem lehet a valóság, hiszen ha az lenne, oda tudná fordítani a fejét, ahol biztosan van valaki, aki lehúzta a ruháit, aki most a nadrágját igyekszik lefejteni róla és aki azt tesz vele, amit akar, itt fekszik kiszolgáltatottan, még a fejét sem képes mozdítani. Közben az idegen már az alsó nadrágját húzza, próbálna tenni ellene, de valami pokoli zsibbadás ül minden tagján, próbálna kiáltani, de egy hang sem jön ki a torkából. Már meztelenül fekszik, úgy érzi, semmi nem takarja, az idegen pedig itt mozog mellette, hallja a neszezését, érzi az illatát…*
*Lyvanar.*
*Megismeri végre és egy csapásra megnyuszik. Most nem képzeleg, csak a puha sötétség létezik, a hűvös puhaság, ami körülöleli, a lány illata, ami kitölti az ürességet és a mellkasán kalandozó ujjak. Ujjak? Igen, biztosan érzi, ahogy a vékony, puha kis ujjak cirógatják a bőrét. Szívverése kicsit felgyorsul, maga sem érti, miért, de hát nem ért Ő most semmit, a világ számára most csak egy sötét fátyol túloldalán létezik, de megnyugszik ebben és csak élvezi, ahogy az érintés nyomán ellazul és ahol hozzáér, valami jóleső bizsergés marad utána, ami fürgén szétszalad a testében. Felszakad belőle egy mély sóhaj, mire a puha ujjak egy pillanatra összerándulnak, éles kis körmök karcolják végig pár centin a férfi bőrét. Minden eddiginél erősebb vibrálás indul el a férfiben, végig csiklandozza a gerincét és szétszalad a karjába, lábába, de itt-ott nem szűnik meg teljesen. Combjai körül furcsán kellemes kényelmetlenség marad utána. Most újra mozdulna, maga sem tudja, miért, merre, de most jó lenne kicsit máshogy feküdni, kicsit elfordulni, talán megfogni a puha kis ujjakat is… De még mindig nem ura testének, bár az ágyékából indulva mintha kicsit visszahúzódna a zsibbadás, ami béklyóba köti tagjait. A sötét fátyol túloldalán felsejlik valami fény, valami megfogható, a férfi tudatával utána kap. Talán ha ezt megragadja… még egy kicsit…*
*Az ujjak eltűnnek a melléről. Még egy futó érintés, egy kedves simogatás az arcán, aztán megszűnik a jelenlét. Csend van és béke, az édes illat lassan oszlani kezd és Gradak visszazuhan a teljes öntudatlanságba, az álomtalan alvás mélységébe.*
97. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-23 17:14:18
Üzenet elküldve: 2016-08-23 17:14:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A sírástól, zökögástól egyre rapszodikusabb, zaklatottabb légzése, nem tesz jót az elméjének. Kezdi újra elveszteni az eszméletét. Az egyetlen ami megnyugtatja az ölelés, és a barátja hangja, ami lassan de biztosan eljut az agyáig. És most hogy ez egy picit, visszahozta a fizikai valóba, most talán ki tud zihálni magából egy szót, még mielőtt, a zöld löttyöt megpróbálnák leerőszakolna a torkán.*
-Kö... Könyv.
*Mondja ki nagy nehezen, és az asztalra is tud mutatni, ahogy, lassanként lefejti magát Lyvanarról. Elengedi, és azt asztal felé kalimpál. Csak ez után kapja meg a kis fiolácskát. Ha odaadja, megpróbálja maga felhajtani. A kapkodó levegő miatt félrenyel. Köhögésben tör ki, ami felrázza a fájdalmat. Ismételten homályosodik a világ a szeme előtt, ha nem is ájul el, de senki sem hinné, hogy ő most bármilyen segítséggel is lépcsőt másszon.*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A sírástól, zökögástól egyre rapszodikusabb, zaklatottabb légzése, nem tesz jót az elméjének. Kezdi újra elveszteni az eszméletét. Az egyetlen ami megnyugtatja az ölelés, és a barátja hangja, ami lassan de biztosan eljut az agyáig. És most hogy ez egy picit, visszahozta a fizikai valóba, most talán ki tud zihálni magából egy szót, még mielőtt, a zöld löttyöt megpróbálnák leerőszakolna a torkán.*
-Kö... Könyv.
*Mondja ki nagy nehezen, és az asztalra is tud mutatni, ahogy, lassanként lefejti magát Lyvanarról. Elengedi, és azt asztal felé kalimpál. Csak ez után kapja meg a kis fiolácskát. Ha odaadja, megpróbálja maga felhajtani. A kapkodó levegő miatt félrenyel. Köhögésben tör ki, ami felrázza a fájdalmat. Ismételten homályosodik a világ a szeme előtt, ha nem is ájul el, de senki sem hinné, hogy ő most bármilyen segítséggel is lépcsőt másszon.*
96. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-21 19:05:12
Üzenet elküldve: 2016-08-21 19:05:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Úgy tűnik, a türelem mégis meghozza a várt eredményt, mert Lazyar kétségbe esett sikongatása zokogásba fullad, majd az is halkul valamelyest. Láthatóan most kezd csak eljutni a lány tudatáig a környezete, és a jó szemét megdörgölve, megtisztítva pillant körbe újra. Egyetlen jó szemében is látszik a rettegés, és ahogy arcán valami felismerés féle suhan át, mintha megpróbálna valamit mondani. Lyv ettől nagyot sóhajt és még mindig megfontolt mozdulatokkal Lazyar felé indul. Yar erre az arca elé kapja a kezét és úgy próbálja elrejteni a szörnyű látványt, hogy közben ne érjen hozzá.*
-Ne! Felesleges eltakarnod, segíteni szeretnék.
*Kezdi Lyv, mert még mindig nem tudta rendesen megnézni a sebet, így nem lehet tudni mennyire súlyos, hiszen az arcát mindenütt vér borítja, ott is, ahol semmi baja.*
~Meg kell vizsgálnom, hogy tudjam, mekkora a baj.~
*Mikor odaér Lazyar közelébe, letérdel mellé, mire a lány megint olyan hirtelen mozdul, mint a villám, de ezúttal Lyv nem ijed meg. Számított erre. Illetve nem egészen erre. Mert Lazyar ezúttal nem eltaszítani akarja, hanem a nyakába borul és csak szorítja, mint a gyermek az anyját, amikor rossz álomból ébred.*
~Csak ez nem álom.~
-Css, semmi baj. Itt vagyok.
*Óvatosan visszaöleli Yart, lehetőleg nem okozva neki több fájdalmat, közben pedig lassú mozdulatokkal simogatni kezdi a hátát és nyugtató szavakat mormol a fülébe.*
~Oh, drága barátnőm!~
-Yar, figyelj! Nem lesz gond, de meg kell nyugodnod. Tudom, hogy fáj, ezért meg kell innod ezt a két kortyot, mert fel kell jutnunk a házba, hogy segítséget kapj!
*Egy pillanatra sem hagyja abba a simogatást, és reméli, hogy a lány készséggel megissza azt a kevés kis zöld levet.*
~Bármi legyen is ez, remélem segít.~
*Lyv türelmesen vár, nem sietteti Lazyart, de elkezd valami meleg és nedves dolog végig folyni a hátán, amitől elfogja a pánik.*
~Jóságos ég! Vér!~
*Amint enyhül a szorítás a nyakán, azonnal megpróbálja finoman eltartani magától Lazyart. Éppen csak annyira, hogy a szájához emelhesse a kis üvegcsét. Ha Yar megissza, megpróbálja felsegíteni, közben biztatja, és talán nyer annyi erőt az italtól, hogy elinduljanak fel a lépcsőn.*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Úgy tűnik, a türelem mégis meghozza a várt eredményt, mert Lazyar kétségbe esett sikongatása zokogásba fullad, majd az is halkul valamelyest. Láthatóan most kezd csak eljutni a lány tudatáig a környezete, és a jó szemét megdörgölve, megtisztítva pillant körbe újra. Egyetlen jó szemében is látszik a rettegés, és ahogy arcán valami felismerés féle suhan át, mintha megpróbálna valamit mondani. Lyv ettől nagyot sóhajt és még mindig megfontolt mozdulatokkal Lazyar felé indul. Yar erre az arca elé kapja a kezét és úgy próbálja elrejteni a szörnyű látványt, hogy közben ne érjen hozzá.*
-Ne! Felesleges eltakarnod, segíteni szeretnék.
*Kezdi Lyv, mert még mindig nem tudta rendesen megnézni a sebet, így nem lehet tudni mennyire súlyos, hiszen az arcát mindenütt vér borítja, ott is, ahol semmi baja.*
~Meg kell vizsgálnom, hogy tudjam, mekkora a baj.~
*Mikor odaér Lazyar közelébe, letérdel mellé, mire a lány megint olyan hirtelen mozdul, mint a villám, de ezúttal Lyv nem ijed meg. Számított erre. Illetve nem egészen erre. Mert Lazyar ezúttal nem eltaszítani akarja, hanem a nyakába borul és csak szorítja, mint a gyermek az anyját, amikor rossz álomból ébred.*
~Csak ez nem álom.~
-Css, semmi baj. Itt vagyok.
*Óvatosan visszaöleli Yart, lehetőleg nem okozva neki több fájdalmat, közben pedig lassú mozdulatokkal simogatni kezdi a hátát és nyugtató szavakat mormol a fülébe.*
~Oh, drága barátnőm!~
-Yar, figyelj! Nem lesz gond, de meg kell nyugodnod. Tudom, hogy fáj, ezért meg kell innod ezt a két kortyot, mert fel kell jutnunk a házba, hogy segítséget kapj!
*Egy pillanatra sem hagyja abba a simogatást, és reméli, hogy a lány készséggel megissza azt a kevés kis zöld levet.*
~Bármi legyen is ez, remélem segít.~
*Lyv türelmesen vár, nem sietteti Lazyart, de elkezd valami meleg és nedves dolog végig folyni a hátán, amitől elfogja a pánik.*
~Jóságos ég! Vér!~
*Amint enyhül a szorítás a nyakán, azonnal megpróbálja finoman eltartani magától Lazyart. Éppen csak annyira, hogy a szájához emelhesse a kis üvegcsét. Ha Yar megissza, megpróbálja felsegíteni, közben biztatja, és talán nyer annyi erőt az italtól, hogy elinduljanak fel a lépcsőn.*
95. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-21 14:32:37
Üzenet elküldve: 2016-08-21 14:32:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Nem veszett állat, csak fájdalmas, ijedt, hisztis kislány. Lassan kezd minden felderengeni előtte, a lélektépő fájdalommal együtt. Késként csattan belé a felismerés: A homályos foltok, is csak az egyik szemén érkeznek el az agyáig. Kapkodva kitörli a belefolyt vért a jó szeméből, és látja segítő barátja ténykedését a szekrénynél. Még csak most érti meg a hallott szavak lényegét, hogy látja ki is mondta azokat. Minene remeg a fájdalomtól, és egy sarokban szűkölve várja a segítséget. A sikítozás alábbhagy, de a zokogás még mindig hátborzongató hangokat csalogat ki a lányból.*
-Se... Se... Í...
*Feladja a "Segíts!" felszólítás szakadozott kimondását. Jó páciens akar lenni nem mozdul, mikor a lány feléje közeledik. Viszont rémesnek hitt, és annak is látszó arcát, zavarában eltakarja. A megolvadt bőr, és a pörkölődő hús látványa nem a legszebb vérrel keretezett festmény. Ha a lány letérdel mellé, vagy kartávolságba ér, Lazyar azonnal mozdul, hogy átölelje. Ha Lyvänar nem ijed meg a rugdalódzás utáni hirtelen mozdulattól, akkor vállára borulva véres könnyes egyveleget folyat a lány hátára, vállán átvetett arcáról. Még soha nem ölelt ilyen szorosan magához valakit. Nem érdekli a zöldellő fiola, amit éppen a kezében szorongat, most a nyugtató érintés sokkal többet segít, mint valami varázslat. Legalábbis szerinte. Most még.*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Nem veszett állat, csak fájdalmas, ijedt, hisztis kislány. Lassan kezd minden felderengeni előtte, a lélektépő fájdalommal együtt. Késként csattan belé a felismerés: A homályos foltok, is csak az egyik szemén érkeznek el az agyáig. Kapkodva kitörli a belefolyt vért a jó szeméből, és látja segítő barátja ténykedését a szekrénynél. Még csak most érti meg a hallott szavak lényegét, hogy látja ki is mondta azokat. Minene remeg a fájdalomtól, és egy sarokban szűkölve várja a segítséget. A sikítozás alábbhagy, de a zokogás még mindig hátborzongató hangokat csalogat ki a lányból.*
-Se... Se... Í...
*Feladja a "Segíts!" felszólítás szakadozott kimondását. Jó páciens akar lenni nem mozdul, mikor a lány feléje közeledik. Viszont rémesnek hitt, és annak is látszó arcát, zavarában eltakarja. A megolvadt bőr, és a pörkölődő hús látványa nem a legszebb vérrel keretezett festmény. Ha a lány letérdel mellé, vagy kartávolságba ér, Lazyar azonnal mozdul, hogy átölelje. Ha Lyvänar nem ijed meg a rugdalódzás utáni hirtelen mozdulattól, akkor vállára borulva véres könnyes egyveleget folyat a lány hátára, vállán átvetett arcáról. Még soha nem ölelt ilyen szorosan magához valakit. Nem érdekli a zöldellő fiola, amit éppen a kezében szorongat, most a nyugtató érintés sokkal többet segít, mint valami varázslat. Legalábbis szerinte. Most még.*
94. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 19:20:18
Üzenet elküldve: 2016-08-17 19:20:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Sillerforw villa//
//Gradak szobája//
*Lyv a csomag súlyától nyomva, a tőle telhető legsietősebb léptekkel megy fel és gondolkodás nélkül fordul be a sajátja melletti szobába, amit előkészített. A holmit a szekrény mellé teszi.*
~Lesz még ideje kipakolni.~
*Gwador az ágyra teszi Gradakot és láthatóan csak az illemtől vezérelve érdeklődik, hogy segíthet-e. Lyvänar nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni, ezért kedvesen mosolyogva útjára bocsátja a fekete harcost.*
-Köszönöm nem, éppen elég segítség volt ez is, innen ez már az én dolgom.
*Amikor azonban az ajtó becsukódik, és Lyv visszafordul az eszméletlen Gradak felé, eljut az agyáig az imént hallott szó jelentése is.*
~Levetkőztetni. Mármint, levenni a ruháit. Mindet. Mindet?~
*Töpreng zavartan, közben arcát elönti a pír. Sosem látott még férfit teljesen mezítelenül és korábban nem is érdekelte a dolog, de az utóbbi időben meg-meg fordult a fejében, hogy mégis milyen lehet a férfi test. Ráadásul mélyen a szívében arról álmodozott régen, még a csata előtt, hogy egyszer talán pont ezt a férfit láthatja így. Tétován közelebb megy az ágyhoz és megrázza a fejét, hogy kitisztítsa a gondolatait.*
~Miken jár az eszed?! Megsérült és nincs magánál. Nem ez a legjobb pillanat a féfi test tanulmányozására.~
*Próbál koncentrálni, miközben a lehető legnagyobb óvatossággal elkezdi lehámozni a ruhákat a férfiról. Egyre több csupasz bőrfelület kerül elő és Lyv hiába ügyel a gondolataira, a légzése egyre szaporább, a szíve egyre hangosabban ver.*
~Már csak egy darab maradt.~
*Az arca lángba borul és habozik, ahogy a férfi mellett térdel az ágyon.*
~Mi van, ha felébred? Azt fogja hinni, zaklatni akarom. Azt a szégyent nem viselném el.~
*Gradak kedves a szívének, mindig is az volt, ezért töri a fejét, hogymi legyen, mert a régi, rongyos, koszos ruhákat bizony le kell venni, de fél, hogy valaki bejön, vagy Gradak magához tér. Elvégre nem lehet tudni, hogy a fáradságtól, vagy a sebtől dőlt ki. Hirtelen gondolattól vezérelve felpattan az ágyról és az ajtóhoz siet. Gyors mozdulattal rátolja a reteszt, majd visszafordul az ágy és a férfi felé.*
~Csak gyorsan túl leszek rajta. Oda sem kell néznem.~
*Visszalép az ágy mellé és vet egy pillantást Gradak arcára.*
~Sokat változott, mióta elment. Szinte fiú volt még, mikor elindultak, most pedig... férfi és nem is akármilyen.~
*Tekintetével elidőz a kemény arcélen, a még álmában is összehúzott, szigorú szemöldökön, a határozott vonásokon.*
~Félelmetes férfi.~
*Mégsem fél tőle, sőt. Olyan erőt lát benne, amitől elönti a forróság és zavarában félre kell néznie. Nm akarja megsérteni Gradak személyes szféráját, vagy tiszteletlen lenni, ezért fog egy másik lepedőt és a férfi ágyékára teríti, felső két sarkát az oldala alá dugja, aztán feljebb térdel az ágyon és vet még egy gyors pillantást az arcára, hogy biztosan alszik-e. Mély levegőt vesz és a torkában dobogó szívvel benyúl a lepel alá és megragadja a megmaradt ruhadarabot. Lassan, de határozottn húzni kezdi, de kicsit megszenved vele. Végül sikerül és az is a többi tetejére kerül az ágy melletti kupacba.*
~Nem maradt semmi.~
*Fut át az agyán és megint elvörösödik. Újra az arcára néz, majd a tekintete lejjebb siklik a vastag nyakon, a széles és izmos mellkasra.*
~Gyönyörű. Olyan simának néz ki, csak egy-egy sebhej emelkedik ki belőle.~
*Megbűvölten dől előre, majd a férfi mellett az ágyra támaszkodik az egyik kezével, a másikkal pedig nem is figyelve a mozdulatra az izmok felé nyúl. Mikor megérinti a finom, meleg bőrt és végig simít a mellkasán, az ujjával bejárva minden dombot és völgyecskét, minden régi és nem olyan régi sebhelyet, a teste megint lángra lobban és a szíve csak kalapál. Az agya egyik részében ott vannak a józan gondolatok, amik azt mondják, adja rá a laza inget és takarja be, majd menjen a dolgára. Most azonban nem tudja elszakítani magát a férfitól. Mindig is kedvelte. Sokan féltek tőle, és összesúgtak mögötte. De ő érezte, hogy a zordon külső mögött ott egy érző szívű férfi. Mikor elindult a sereg, titkon a szobájában sírt, amiért ő is elment. Félt, hogy sosem tér vissza. Akkor nem törődött vele mit érez, most hogy visszatért, és megérintheti, nem tud betelni vele, még ha veszélyes játékot űz is.*
~Alig hiszem el, hogy él. Hogy visszajött. Hogy valódi.~
*Szabad kezével az arca felé nyúl és nagyon finoman megérinti azt. Ekkor azonban felébred a lelkiismerete és elfogja a düh és a szégyen.*
~Hogy merészelem ilyen helyzetbe hozni, akár csak tudtán kívül is?! Sosem voltam a kedvese, csak messziről figyeltem. Ha bárki megtudná... Oh, harcos istenek! Ki kell mennem a szobából.~
*Ha sikerül észrevétlen lemásznia az ágyról, akkor összekapkodjaa ruhákat és az ajtóhoz lép, majd még egyszer, utoljára visszanéz a férfire mielőtt kilépne.*
-Köszönöm, hogy hazajöttél.
*Suttogja, majd nagyot sóhajt.*
//Gradak szobája//
*Lyv a csomag súlyától nyomva, a tőle telhető legsietősebb léptekkel megy fel és gondolkodás nélkül fordul be a sajátja melletti szobába, amit előkészített. A holmit a szekrény mellé teszi.*
~Lesz még ideje kipakolni.~
*Gwador az ágyra teszi Gradakot és láthatóan csak az illemtől vezérelve érdeklődik, hogy segíthet-e. Lyvänar nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni, ezért kedvesen mosolyogva útjára bocsátja a fekete harcost.*
-Köszönöm nem, éppen elég segítség volt ez is, innen ez már az én dolgom.
*Amikor azonban az ajtó becsukódik, és Lyv visszafordul az eszméletlen Gradak felé, eljut az agyáig az imént hallott szó jelentése is.*
~Levetkőztetni. Mármint, levenni a ruháit. Mindet. Mindet?~
*Töpreng zavartan, közben arcát elönti a pír. Sosem látott még férfit teljesen mezítelenül és korábban nem is érdekelte a dolog, de az utóbbi időben meg-meg fordult a fejében, hogy mégis milyen lehet a férfi test. Ráadásul mélyen a szívében arról álmodozott régen, még a csata előtt, hogy egyszer talán pont ezt a férfit láthatja így. Tétován közelebb megy az ágyhoz és megrázza a fejét, hogy kitisztítsa a gondolatait.*
~Miken jár az eszed?! Megsérült és nincs magánál. Nem ez a legjobb pillanat a féfi test tanulmányozására.~
*Próbál koncentrálni, miközben a lehető legnagyobb óvatossággal elkezdi lehámozni a ruhákat a férfiról. Egyre több csupasz bőrfelület kerül elő és Lyv hiába ügyel a gondolataira, a légzése egyre szaporább, a szíve egyre hangosabban ver.*
~Már csak egy darab maradt.~
*Az arca lángba borul és habozik, ahogy a férfi mellett térdel az ágyon.*
~Mi van, ha felébred? Azt fogja hinni, zaklatni akarom. Azt a szégyent nem viselném el.~
*Gradak kedves a szívének, mindig is az volt, ezért töri a fejét, hogymi legyen, mert a régi, rongyos, koszos ruhákat bizony le kell venni, de fél, hogy valaki bejön, vagy Gradak magához tér. Elvégre nem lehet tudni, hogy a fáradságtól, vagy a sebtől dőlt ki. Hirtelen gondolattól vezérelve felpattan az ágyról és az ajtóhoz siet. Gyors mozdulattal rátolja a reteszt, majd visszafordul az ágy és a férfi felé.*
~Csak gyorsan túl leszek rajta. Oda sem kell néznem.~
*Visszalép az ágy mellé és vet egy pillantást Gradak arcára.*
~Sokat változott, mióta elment. Szinte fiú volt még, mikor elindultak, most pedig... férfi és nem is akármilyen.~
*Tekintetével elidőz a kemény arcélen, a még álmában is összehúzott, szigorú szemöldökön, a határozott vonásokon.*
~Félelmetes férfi.~
*Mégsem fél tőle, sőt. Olyan erőt lát benne, amitől elönti a forróság és zavarában félre kell néznie. Nm akarja megsérteni Gradak személyes szféráját, vagy tiszteletlen lenni, ezért fog egy másik lepedőt és a férfi ágyékára teríti, felső két sarkát az oldala alá dugja, aztán feljebb térdel az ágyon és vet még egy gyors pillantást az arcára, hogy biztosan alszik-e. Mély levegőt vesz és a torkában dobogó szívvel benyúl a lepel alá és megragadja a megmaradt ruhadarabot. Lassan, de határozottn húzni kezdi, de kicsit megszenved vele. Végül sikerül és az is a többi tetejére kerül az ágy melletti kupacba.*
~Nem maradt semmi.~
*Fut át az agyán és megint elvörösödik. Újra az arcára néz, majd a tekintete lejjebb siklik a vastag nyakon, a széles és izmos mellkasra.*
~Gyönyörű. Olyan simának néz ki, csak egy-egy sebhej emelkedik ki belőle.~
*Megbűvölten dől előre, majd a férfi mellett az ágyra támaszkodik az egyik kezével, a másikkal pedig nem is figyelve a mozdulatra az izmok felé nyúl. Mikor megérinti a finom, meleg bőrt és végig simít a mellkasán, az ujjával bejárva minden dombot és völgyecskét, minden régi és nem olyan régi sebhelyet, a teste megint lángra lobban és a szíve csak kalapál. Az agya egyik részében ott vannak a józan gondolatok, amik azt mondják, adja rá a laza inget és takarja be, majd menjen a dolgára. Most azonban nem tudja elszakítani magát a férfitól. Mindig is kedvelte. Sokan féltek tőle, és összesúgtak mögötte. De ő érezte, hogy a zordon külső mögött ott egy érző szívű férfi. Mikor elindult a sereg, titkon a szobájában sírt, amiért ő is elment. Félt, hogy sosem tér vissza. Akkor nem törődött vele mit érez, most hogy visszatért, és megérintheti, nem tud betelni vele, még ha veszélyes játékot űz is.*
~Alig hiszem el, hogy él. Hogy visszajött. Hogy valódi.~
*Szabad kezével az arca felé nyúl és nagyon finoman megérinti azt. Ekkor azonban felébred a lelkiismerete és elfogja a düh és a szégyen.*
~Hogy merészelem ilyen helyzetbe hozni, akár csak tudtán kívül is?! Sosem voltam a kedvese, csak messziről figyeltem. Ha bárki megtudná... Oh, harcos istenek! Ki kell mennem a szobából.~
*Ha sikerül észrevétlen lemásznia az ágyról, akkor összekapkodjaa ruhákat és az ajtóhoz lép, majd még egyszer, utoljára visszanéz a férfire mielőtt kilépne.*
-Köszönöm, hogy hazajöttél.
*Suttogja, majd nagyot sóhajt.*
93. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 17:21:43
Üzenet elküldve: 2016-08-17 17:21:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A tiszta törülközőt Lazyar arcára próbálja tenni, hogy valamelyest visszafojtsa a vérzést, de nyugtató szavai ellenére a lány láthatóan megijed tőle és olyan hirtelen lódul a könyöke, hogy Lyv szinte észre sem veszi magát a mozdulatot, csak mikor már keményen csattan az oldalán. Ettől meglepetten hátrébb húzódik, így a gyorsan érkezző láb már épp nem éri el.*
-Héé! Semmi baj! Csak én vagyok, Lyvänar.
*Kezdi az újabb próbálkozást, de Yar láthatóan magán kívül van és koordinálatlanul próbál minél gyorsabban, minél messzebb kerülni tőle, amivel persze még több fájdalmat okoz magának. Lyvänar ezért csak a kezét maga elé tartva mozdulatlanná dermed, és hagyja, hogy a másik olyan helyet, vagy pozíciót találjon végre, amiben kicsit megnyugszik. Nem meri még itthagyni, noha szorítja az idő, de fél, ha magára hagyja, talán megpróbál elmenni, vagy nekimegy valaminek, amivel még több sérülést szerezhet.*
~Így veszélyes magára hagyni.~
*Lyv úgy dönt, hogy hagy a lánynak néhány lélegzet vételnyi időt, hogy magához térjen, hátha könnyebben tudna vele kommunikálni. Addig nem közelít felé, csak halkan és nyugodtan ismételget néhány szót, közben pedig tekintetével tovább kutat a szobában.*
~Kell hogy legyen a mágusnak is bájitala, vagy valami nyugtató szer. Nem sokat alszik éjszakánként, talán erre szed valamit.~
-Csss. Semmi baj. Minden rendben lesz.
~De hol tarthat ilyen fiolákat, valahogy meg kell nyugtatnom, mert nem férek hozzá a sebhez.~
-Nem lesz semmi baj Lazyar. Itt vagyok veled.
~Talán nem akarja, hogy szem előtt legyen.~
*Lyv lassú mozdulatokkal feláll és a szekrényhez oldalaz. Úgy érzi magát, mintha egy veszett állattal zárták volna össze, így nagyon figyel minden hangra, amit kiad. A szekrény könnyen nyílik és hatalmas benne a rendetlenség.*
~Pont mint a szoba többi részében.~
*Jegyzi meg mérgesen és úgy próbálja felmérni a szekrény tartalmát, hogy nem nyúl semmihez.*
~Ki tudja mi minden van benne.~
*Hirtelen a felső kis polc egyik sarkában megakad a szeme egy-két fiolán. Vannak kékek, zöldek, és sárgák. A zöldnek érdekes színe van, nem egészen olyan, mint a gyógyító italoké és kicsit zavarosabb is, de azért kiveszi és a dugót kihúzva, nem túl közelről beleszagol. Orrát megcsapja a jellegzetes gyógy főzetek illata, aminek nagyon megörül.*
-Jólvan Lazyar, most már nem lesz gond. Jobban leszel.
*A mellére szorítja a kis fiolát, ami ránézésre is igen kevés, de ha csak annyit segítene, hogy megnyugodjon, amíg segítséget szerez... Türelmesen vár, hátha Yar megszólal, vagy bármi jelét adja annak, hogy felismeri őt.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.08.18 01:21:47, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A tiszta törülközőt Lazyar arcára próbálja tenni, hogy valamelyest visszafojtsa a vérzést, de nyugtató szavai ellenére a lány láthatóan megijed tőle és olyan hirtelen lódul a könyöke, hogy Lyv szinte észre sem veszi magát a mozdulatot, csak mikor már keményen csattan az oldalán. Ettől meglepetten hátrébb húzódik, így a gyorsan érkezző láb már épp nem éri el.*
-Héé! Semmi baj! Csak én vagyok, Lyvänar.
*Kezdi az újabb próbálkozást, de Yar láthatóan magán kívül van és koordinálatlanul próbál minél gyorsabban, minél messzebb kerülni tőle, amivel persze még több fájdalmat okoz magának. Lyvänar ezért csak a kezét maga elé tartva mozdulatlanná dermed, és hagyja, hogy a másik olyan helyet, vagy pozíciót találjon végre, amiben kicsit megnyugszik. Nem meri még itthagyni, noha szorítja az idő, de fél, ha magára hagyja, talán megpróbál elmenni, vagy nekimegy valaminek, amivel még több sérülést szerezhet.*
~Így veszélyes magára hagyni.~
*Lyv úgy dönt, hogy hagy a lánynak néhány lélegzet vételnyi időt, hogy magához térjen, hátha könnyebben tudna vele kommunikálni. Addig nem közelít felé, csak halkan és nyugodtan ismételget néhány szót, közben pedig tekintetével tovább kutat a szobában.*
~Kell hogy legyen a mágusnak is bájitala, vagy valami nyugtató szer. Nem sokat alszik éjszakánként, talán erre szed valamit.~
-Csss. Semmi baj. Minden rendben lesz.
~De hol tarthat ilyen fiolákat, valahogy meg kell nyugtatnom, mert nem férek hozzá a sebhez.~
-Nem lesz semmi baj Lazyar. Itt vagyok veled.
~Talán nem akarja, hogy szem előtt legyen.~
*Lyv lassú mozdulatokkal feláll és a szekrényhez oldalaz. Úgy érzi magát, mintha egy veszett állattal zárták volna össze, így nagyon figyel minden hangra, amit kiad. A szekrény könnyen nyílik és hatalmas benne a rendetlenség.*
~Pont mint a szoba többi részében.~
*Jegyzi meg mérgesen és úgy próbálja felmérni a szekrény tartalmát, hogy nem nyúl semmihez.*
~Ki tudja mi minden van benne.~
*Hirtelen a felső kis polc egyik sarkában megakad a szeme egy-két fiolán. Vannak kékek, zöldek, és sárgák. A zöldnek érdekes színe van, nem egészen olyan, mint a gyógyító italoké és kicsit zavarosabb is, de azért kiveszi és a dugót kihúzva, nem túl közelről beleszagol. Orrát megcsapja a jellegzetes gyógy főzetek illata, aminek nagyon megörül.*
-Jólvan Lazyar, most már nem lesz gond. Jobban leszel.
*A mellére szorítja a kis fiolát, ami ránézésre is igen kevés, de ha csak annyit segítene, hogy megnyugodjon, amíg segítséget szerez... Türelmesen vár, hátha Yar megszólal, vagy bármi jelét adja annak, hogy felismeri őt.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.08.18 01:21:47, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
92. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 16:57:44
Üzenet elküldve: 2016-08-17 16:57:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Sillerforw villa//
//Nagyterem//
*A férfi úgy veti rá magát az ételre, mintha a csata óta nem látott volna csak száraz kenyeret. Nem is csoda, hisz elég pocsékul néz ki. Ez a látvány fogadhatja a terembe beviharzó Meropeát is, akinek látványára Gradak azonnal mindent eldob, s haptákba vágja magát az úrnő előtt. A már-már elvárható körökre félig-meddig figyel csak oda az idősödő harcos, két lépéssel odébb támasztja az asztalt csípőjével, mintha az éppen borulni akarna a népes gyülekezet felé. Hogy hol mi zajlik, kicsit ködös képet alkot, lévén az egészet megzavarja az idejekorán feltálalt egy adag étel. Egy! Irigykedve szemezik a tálon sorakozó félig lerágott finomságokkal, s már kopogó szemmel várja a vacsoraidőt, mikor a teremre ülő néhány pillanat csend gyanús lesz Gwadornak. A testőr felé fordítja tekintetét, aki egy ronggyal alaposan betekert kardot nyújt Meropea felé. Hirtelen nem tudja hova tenni a dolgot, eskütétel, hűség és miegymás hamarabb megfordul a fejében, mint az, hogy a kard bizony a mindenkori uralkodó éke. Persze néhány pillanat után idáig is eljut, és felfogja a dolog jelentőségét. A könnyfakasztó jelenetet követően, a vacsora minden reményét elvesztve lép Gradak mellé, hogy felsegítse, de az új erőre kapván maga is megküzd a feladattal, s még a szobába támogatást is elutasítja. Büszkén lép kettőt mielőtt elterül a padlón. Gwador az iménti segítő szándékát követően egy lépés előnyben van mindenki mással szemben, mikor mellé lép és a nyakához nyúl. Nem is tudja miért, hisz fogalma sincs, hogy kell kitapintani valaki pulzusát, meg, hogy az egyáltalán mire jó, de az okosok ezt csinálják.*
-Persze, nem kell.
*Válaszolja Lyvnek, miközben még mindig a harcos mellett guggol. Aztán elé is lép, férfiúi önbecsülését megőrizendő egyedül veselkedik neki a feladatnak. Először a karjánál fogva emeli fel a férfit, majd a hóna alá nyúlva a vállára kapja, és megindul vele az emeletre. Ha senki nem áll elé, vagy szólítja meg, gyorsan feliszkol a lépcsőn. Az emeleten megtorpan ugyan, nem tudja, hogy jobbra vagy balra induljon el, de a remélhetőleg őket követő, vagy őket vezető Lyv egyértelműsíti a dolgot, hogy melyik szobát készítette elő az eszméletlen lovagnak. Oda betér, beteszi az ágyába, és a szolgálólányra pillant.*
-Tudok még segíteni? Tudod, levetkőztetni, vagy, nem tudom.
*Zavartan mutat ujjával az ágyon fekvő felé, miközben mérsékelten kétségbeesett tekintettel néz a fiatal lányra.*
//Nagyterem//
*A férfi úgy veti rá magát az ételre, mintha a csata óta nem látott volna csak száraz kenyeret. Nem is csoda, hisz elég pocsékul néz ki. Ez a látvány fogadhatja a terembe beviharzó Meropeát is, akinek látványára Gradak azonnal mindent eldob, s haptákba vágja magát az úrnő előtt. A már-már elvárható körökre félig-meddig figyel csak oda az idősödő harcos, két lépéssel odébb támasztja az asztalt csípőjével, mintha az éppen borulni akarna a népes gyülekezet felé. Hogy hol mi zajlik, kicsit ködös képet alkot, lévén az egészet megzavarja az idejekorán feltálalt egy adag étel. Egy! Irigykedve szemezik a tálon sorakozó félig lerágott finomságokkal, s már kopogó szemmel várja a vacsoraidőt, mikor a teremre ülő néhány pillanat csend gyanús lesz Gwadornak. A testőr felé fordítja tekintetét, aki egy ronggyal alaposan betekert kardot nyújt Meropea felé. Hirtelen nem tudja hova tenni a dolgot, eskütétel, hűség és miegymás hamarabb megfordul a fejében, mint az, hogy a kard bizony a mindenkori uralkodó éke. Persze néhány pillanat után idáig is eljut, és felfogja a dolog jelentőségét. A könnyfakasztó jelenetet követően, a vacsora minden reményét elvesztve lép Gradak mellé, hogy felsegítse, de az új erőre kapván maga is megküzd a feladattal, s még a szobába támogatást is elutasítja. Büszkén lép kettőt mielőtt elterül a padlón. Gwador az iménti segítő szándékát követően egy lépés előnyben van mindenki mással szemben, mikor mellé lép és a nyakához nyúl. Nem is tudja miért, hisz fogalma sincs, hogy kell kitapintani valaki pulzusát, meg, hogy az egyáltalán mire jó, de az okosok ezt csinálják.*
-Persze, nem kell.
*Válaszolja Lyvnek, miközben még mindig a harcos mellett guggol. Aztán elé is lép, férfiúi önbecsülését megőrizendő egyedül veselkedik neki a feladatnak. Először a karjánál fogva emeli fel a férfit, majd a hóna alá nyúlva a vállára kapja, és megindul vele az emeletre. Ha senki nem áll elé, vagy szólítja meg, gyorsan feliszkol a lépcsőn. Az emeleten megtorpan ugyan, nem tudja, hogy jobbra vagy balra induljon el, de a remélhetőleg őket követő, vagy őket vezető Lyv egyértelműsíti a dolgot, hogy melyik szobát készítette elő az eszméletlen lovagnak. Oda betér, beteszi az ágyába, és a szolgálólányra pillant.*
-Tudok még segíteni? Tudod, levetkőztetni, vagy, nem tudom.
*Zavartan mutat ujjával az ágyon fekvő felé, miközben mérsékelten kétségbeesett tekintettel néz a fiatal lányra.*
91. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 15:47:33
Üzenet elküldve: 2016-08-17 15:47:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
~Mintha hallottam volna valamit~
*Gondolja magában, ahogy mintha az agyának intelligens része nem érzékelné a fájdalmat. Ösztöne, és zsigerei meghasadnak a halállal fenyegető sérülés keltette impulzusoktól, de gondolatai, mintha testen kívül forognának, zavartalan.*
~Talán a folt szólt az imént?~
*Kérdezi magától, olyan nyugodt hangon, mint általában. Közben éppen zokogásba fullad a sikítása. Nem tudja értelmezni a szavakat. Agyának kerekeit, burokba zárja az érzéki sokk. Semmit sem enged be, se ki. A velőtrázó zokogás, meg a vártócsás padló végkép nem, pedig mind a kettő az ő műve. Lassan hallucinálni is kezdene, ha a következő mozzanat, nem ébresztené fel a tudatát is. Hozzáér, s az arca felé matat valami, elmosódott izé. Egy dühnek csúfolható reflexszitás mozgatja a kezét. Mivel fogalma sincs hogy mi történt vele, s csak valamit a hihetetlenül sajgó arca felé lát szállni, egy könyök mozdul a rongyot tartó segítő barát irányába. Ha a gyors, kapálódzó suhintás talált akkor az a bordák felső felét érte, s ezt követi, egy ültében kirúgott láb, amivel, messzire taszajtaná, a képzelt támadót aki ezt tette vele. Ha mindez sikerült, hátrébb próbál kúszni, miközben minden mozdulatra felsikít a fájdalomtól. Viszont ebben a sipítozásban beszélni sem tud. Ha megpróbálná lefogni Lyv, akkor sérülések árán, de sikerülhetne, viszont akkor is mindent megtesz, hogy minél távolabb kerüljön a "folttól".*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
~Mintha hallottam volna valamit~
*Gondolja magában, ahogy mintha az agyának intelligens része nem érzékelné a fájdalmat. Ösztöne, és zsigerei meghasadnak a halállal fenyegető sérülés keltette impulzusoktól, de gondolatai, mintha testen kívül forognának, zavartalan.*
~Talán a folt szólt az imént?~
*Kérdezi magától, olyan nyugodt hangon, mint általában. Közben éppen zokogásba fullad a sikítása. Nem tudja értelmezni a szavakat. Agyának kerekeit, burokba zárja az érzéki sokk. Semmit sem enged be, se ki. A velőtrázó zokogás, meg a vártócsás padló végkép nem, pedig mind a kettő az ő műve. Lassan hallucinálni is kezdene, ha a következő mozzanat, nem ébresztené fel a tudatát is. Hozzáér, s az arca felé matat valami, elmosódott izé. Egy dühnek csúfolható reflexszitás mozgatja a kezét. Mivel fogalma sincs hogy mi történt vele, s csak valamit a hihetetlenül sajgó arca felé lát szállni, egy könyök mozdul a rongyot tartó segítő barát irányába. Ha a gyors, kapálódzó suhintás talált akkor az a bordák felső felét érte, s ezt követi, egy ültében kirúgott láb, amivel, messzire taszajtaná, a képzelt támadót aki ezt tette vele. Ha mindez sikerült, hátrébb próbál kúszni, miközben minden mozdulatra felsikít a fájdalomtól. Viszont ebben a sipítozásban beszélni sem tud. Ha megpróbálná lefogni Lyv, akkor sérülések árán, de sikerülhetne, viszont akkor is mindent megtesz, hogy minél távolabb kerüljön a "folttól".*
90. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 14:51:47
Üzenet elküldve: 2016-08-17 14:51:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Sillerforw villa//
//Nagyterem//
*Ez az egész jelenet nagyon kettős érzéseket vált ki Lyvből, de talán mindenki másból is. Boldogsággal és megkönnyebbüléssel tölti el, hogy legalább egy jó harcosuk megmaradt, és nem is akárki, hanem éppen Gradak. Ugyanakkor szívszorító látni, hogy az a tárgy, ami reményt és tartást ad a Kismacskának, hogy érdemes folytatni és küzdeni, az a tárgy egyben összetöri a szívét. Ez a kard annak is bizonyítéka, hogy a családja férfi ága valóban, megmásíthatatlanul odaveszett a csatában. Meropeának így újra szembe kell néznie a veszteséggel és a gyásszal, nem is beszélve a felelősségről ami az ő vállát nyomja. A kard hatalmas és egy felnőtt férfi embernek is jó erőben kell lennie, hogy forgathassa, de szerencsére Qeron a lány segítségére siet és elveszi a gyönyörű fegyvert. Gradak jól láthatóan egyre bágyadtabb, úgyhogy tényleg ideje lefeküdnie.* -A táskával ne törődj, felviszem a szobádba.
*Lyv nem is késlekedik, ahogy a harcos felkel és az ajtó felé indul, ő odalép a holmijához.*
~Nem kis csomag.~
*Szusszan nagyot ahogy elsőre megemeli, de fogást vált és másodjára már tudja mivel áll szemben, így a teljes felszereléssel együtt megindul Gradak mögött. Látja, hogy int Gwadornak, elhárítva a segítséget, de pár lépés után egyre bizonytalanabb a járása és Lyv már épp szólásra nyitja a száját.*
-Gwador kapd...
~el.~
*De Gradak ekkor már hangos puffanással elterül a földön.*
~Éljen a férfiúi büszkeség.~
*Jegyzi meg magában forgatva a szemét.*
-Gwador, egyedül is fel tudod nyalábolni, vagy hívjak valakit?
*Néz kérdőn a férfira, de közben nem meri letenni a harcos csomagját, mert talán nem tudná megint felemelni. El is indul az ajtó felé, kikerülve Gradakot, hogy ha kell segítség, akkor hívhasson, ha nem, akkor pedig előre menjen a nagy pakkal a szobába.*
//Nagyterem//
*Ez az egész jelenet nagyon kettős érzéseket vált ki Lyvből, de talán mindenki másból is. Boldogsággal és megkönnyebbüléssel tölti el, hogy legalább egy jó harcosuk megmaradt, és nem is akárki, hanem éppen Gradak. Ugyanakkor szívszorító látni, hogy az a tárgy, ami reményt és tartást ad a Kismacskának, hogy érdemes folytatni és küzdeni, az a tárgy egyben összetöri a szívét. Ez a kard annak is bizonyítéka, hogy a családja férfi ága valóban, megmásíthatatlanul odaveszett a csatában. Meropeának így újra szembe kell néznie a veszteséggel és a gyásszal, nem is beszélve a felelősségről ami az ő vállát nyomja. A kard hatalmas és egy felnőtt férfi embernek is jó erőben kell lennie, hogy forgathassa, de szerencsére Qeron a lány segítségére siet és elveszi a gyönyörű fegyvert. Gradak jól láthatóan egyre bágyadtabb, úgyhogy tényleg ideje lefeküdnie.* -A táskával ne törődj, felviszem a szobádba.
*Lyv nem is késlekedik, ahogy a harcos felkel és az ajtó felé indul, ő odalép a holmijához.*
~Nem kis csomag.~
*Szusszan nagyot ahogy elsőre megemeli, de fogást vált és másodjára már tudja mivel áll szemben, így a teljes felszereléssel együtt megindul Gradak mögött. Látja, hogy int Gwadornak, elhárítva a segítséget, de pár lépés után egyre bizonytalanabb a járása és Lyv már épp szólásra nyitja a száját.*
-Gwador kapd...
~el.~
*De Gradak ekkor már hangos puffanással elterül a földön.*
~Éljen a férfiúi büszkeség.~
*Jegyzi meg magában forgatva a szemét.*
-Gwador, egyedül is fel tudod nyalábolni, vagy hívjak valakit?
*Néz kérdőn a férfira, de közben nem meri letenni a harcos csomagját, mert talán nem tudná megint felemelni. El is indul az ajtó felé, kikerülve Gradakot, hogy ha kell segítség, akkor hívhasson, ha nem, akkor pedig előre menjen a nagy pakkal a szobába.*
89. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 12:52:49
Üzenet elküldve: 2016-08-17 12:52:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Sillerforw villa//
//Nagyterem//
*Tudja, hogy a díszes pallos átadásával szomorú hírt hoz. Bár ennyi idő után nyilván mindenki tisztában volt azzal, hogy nem számíthatnak túlélőre, most mégis Ő hozta el a bizonyosságot. Majd’ megszakad a szíve a Kismacskáért. Persze a lány keményen tartja magát, nyilván méltóságán alulinak tartaná, ha itt, mindenki szeme láttára lenne úrrá rajta a gyász. Feje továbbra is lehajtva, így csak kard rezdüléséből érzi, hogy Meropea érte nyúlt. Persze nem tudja megmozdítani sem és erre Gradak is csak most döbben rá. ~Mit is gondoltam? Tompa az agyad, Gradak!~ Megállapítása helytálló, az ital hatása már múlóban és most, hogy bevégezte feladatát, érzi, hogy hirtelen jött ereje rohamos tempóban hagyja el tagjait. Szerencsére Qeron résen van és mentve a helyzetet, elveszi a kardot, majd Őt magát is kimenti az udvariasság és alázat szorításából és indítványozza, hogy térjen nyugovóra. ~Nagy szükségem van rá. ~ Ahogy Qeron elveszi tőle a kardot, térdén megtámaszkodva, lassú mozdulattal feláll, hüvelyébe dugja a saját kardját és Meropeára néz. ~Hazatértem, Kismacska és ha pihenhetek annyit, hogy újra állni tudjam a harcot, a kardod leszek és a pajzsod, akármi is kerüljön az utadba.~ De hangosan nem mondja, csak hűséges tekintete egy pillanatra összekapcsolódik a lány szemeivel.*
-Úrnőm, ha más kívánságod nincs, egyetértek kuzinoddal és pihenni térek. *Ha a lány máshogy nem rendelkezik, fejet hajt, majd az ajtó felé indul. Az esetleg mellé lépő Gwadort udvariasan, de határozottan utasítja el.*
-Köszönöm, de bírom magam a szobámig. ~Az kéne még, hogy a Kis Úrnő szeme láttára úgy támogassanak ki, mint egy beteget! Elég az, hogy Lyv meg az a fiatal kis alkimista látta, hogy milyen állapotban érkeztem. Na de azért a szobámig még eltalálok. Már csak néhány lépés. Most jó, nem is fáj annyira a lábam, a járás is olyan könnyű lett, csak mintha kicsit köd lenne. Vagy füst…? Furcsa… hol a fal…~ *Tompa puffanással vágódik végig a terem padlóján.*
//Nagyterem//
*Tudja, hogy a díszes pallos átadásával szomorú hírt hoz. Bár ennyi idő után nyilván mindenki tisztában volt azzal, hogy nem számíthatnak túlélőre, most mégis Ő hozta el a bizonyosságot. Majd’ megszakad a szíve a Kismacskáért. Persze a lány keményen tartja magát, nyilván méltóságán alulinak tartaná, ha itt, mindenki szeme láttára lenne úrrá rajta a gyász. Feje továbbra is lehajtva, így csak kard rezdüléséből érzi, hogy Meropea érte nyúlt. Persze nem tudja megmozdítani sem és erre Gradak is csak most döbben rá. ~Mit is gondoltam? Tompa az agyad, Gradak!~ Megállapítása helytálló, az ital hatása már múlóban és most, hogy bevégezte feladatát, érzi, hogy hirtelen jött ereje rohamos tempóban hagyja el tagjait. Szerencsére Qeron résen van és mentve a helyzetet, elveszi a kardot, majd Őt magát is kimenti az udvariasság és alázat szorításából és indítványozza, hogy térjen nyugovóra. ~Nagy szükségem van rá. ~ Ahogy Qeron elveszi tőle a kardot, térdén megtámaszkodva, lassú mozdulattal feláll, hüvelyébe dugja a saját kardját és Meropeára néz. ~Hazatértem, Kismacska és ha pihenhetek annyit, hogy újra állni tudjam a harcot, a kardod leszek és a pajzsod, akármi is kerüljön az utadba.~ De hangosan nem mondja, csak hűséges tekintete egy pillanatra összekapcsolódik a lány szemeivel.*
-Úrnőm, ha más kívánságod nincs, egyetértek kuzinoddal és pihenni térek. *Ha a lány máshogy nem rendelkezik, fejet hajt, majd az ajtó felé indul. Az esetleg mellé lépő Gwadort udvariasan, de határozottan utasítja el.*
-Köszönöm, de bírom magam a szobámig. ~Az kéne még, hogy a Kis Úrnő szeme láttára úgy támogassanak ki, mint egy beteget! Elég az, hogy Lyv meg az a fiatal kis alkimista látta, hogy milyen állapotban érkeztem. Na de azért a szobámig még eltalálok. Már csak néhány lépés. Most jó, nem is fáj annyira a lábam, a járás is olyan könnyű lett, csak mintha kicsit köd lenne. Vagy füst…? Furcsa… hol a fal…~ *Tompa puffanással vágódik végig a terem padlóján.*
88. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 11:24:13
Üzenet elküldve: 2016-08-17 11:24:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Tanácstalanul kapkodja a szemét, de tudja, hogy ezzel csak értékes perceket veszít, ezért összeszedi magát és felpattan a lány mellől és a varázsló asztalához ugrik. Nem talál használható eszközt, ezért a mosdótálhoz szalad, ami mellől felkap egy tisztának látszó törölközőt és visszatérve Yar mellé, óvatosan leveszi a szoknyája darabját az arcáról, és már cserélné a csupa vér rongyot a törölközőre, amikor a lány mintha kinyitná az ép szemét, de láthatóan fókuszálni még nem képes.*
-Yar! Yar, hallasz engem? Lyv vagyok.
*Próblkozik újra, hátha át tudja törni a kábaság ködét ám ahelyett, hogy szavai nyugtatólag hatnának, mintha korbáccsal csapott volna Lazyarra, összerándul a teste, és ugyanezzel a lendülettel felül és hosszú, fájdalmas sikoltásba kezd. Lyv annyira megijed a hirtelen mozdulattól és az éles hangtól, hogy hátra hőköl, elveszti az egyensúlyát és a földre huppan a lány mellett.*
~Most mit tegyek?!~
*Mikor a sikítás lassan zokogásba fullad, Lyv közelebb kúszik a lány mellé, és a törölközők az arcához tartva csitítgatja.*
-Csss. Csss. Semmi baj, nyugodj meg. Itt vagyok. Minden rendben lesz. Csss.
*Finoman simgatja a lány hátát, miközben próbálja a törölközőt az arcán tartani, ha az hagyja. Lyv tudja, hogy ez még akkor is kevés, valamit tenni kell.*
-Tartsd ezt az arcodhoz és ne mozdulj. Hozok segítséget, vagy bájitalt. Tarts ki Yar, sietek.
*Próbál higgadtan és érthetően beszélni, hogy ne ijessze meg még jobban a lányt, bár láthatóan sokkos állapotban van. Reméli, hogy azért érti amit mond neki, ezért az arcát fürkészi egy pár pillanat erejéig, hátha kap valami reakciót. Ha igen, ha nem, feláll Lazyar mellett és rövid habozás után a lépcső felé szalad, hogy felmenjen az alkimista szobájába.*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Tanácstalanul kapkodja a szemét, de tudja, hogy ezzel csak értékes perceket veszít, ezért összeszedi magát és felpattan a lány mellől és a varázsló asztalához ugrik. Nem talál használható eszközt, ezért a mosdótálhoz szalad, ami mellől felkap egy tisztának látszó törölközőt és visszatérve Yar mellé, óvatosan leveszi a szoknyája darabját az arcáról, és már cserélné a csupa vér rongyot a törölközőre, amikor a lány mintha kinyitná az ép szemét, de láthatóan fókuszálni még nem képes.*
-Yar! Yar, hallasz engem? Lyv vagyok.
*Próblkozik újra, hátha át tudja törni a kábaság ködét ám ahelyett, hogy szavai nyugtatólag hatnának, mintha korbáccsal csapott volna Lazyarra, összerándul a teste, és ugyanezzel a lendülettel felül és hosszú, fájdalmas sikoltásba kezd. Lyv annyira megijed a hirtelen mozdulattól és az éles hangtól, hogy hátra hőköl, elveszti az egyensúlyát és a földre huppan a lány mellett.*
~Most mit tegyek?!~
*Mikor a sikítás lassan zokogásba fullad, Lyv közelebb kúszik a lány mellé, és a törölközők az arcához tartva csitítgatja.*
-Csss. Csss. Semmi baj, nyugodj meg. Itt vagyok. Minden rendben lesz. Csss.
*Finoman simgatja a lány hátát, miközben próbálja a törölközőt az arcán tartani, ha az hagyja. Lyv tudja, hogy ez még akkor is kevés, valamit tenni kell.*
-Tartsd ezt az arcodhoz és ne mozdulj. Hozok segítséget, vagy bájitalt. Tarts ki Yar, sietek.
*Próbál higgadtan és érthetően beszélni, hogy ne ijessze meg még jobban a lányt, bár láthatóan sokkos állapotban van. Reméli, hogy azért érti amit mond neki, ezért az arcát fürkészi egy pár pillanat erejéig, hátha kap valami reakciót. Ha igen, ha nem, feláll Lazyar mellett és rövid habozás után a lépcső felé szalad, hogy felmenjen az alkimista szobájába.*
87. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-17 00:04:52
Üzenet elküldve: 2016-08-17 00:04:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 124
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 124
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Sillerforw villa//
//Nagyterem//
*Mint egy csoda köré, úgy gyűlik Gradak köré a ház népe. Qeron is szívesen megölelné és megveregetné a vállát, de ennél több tartás van benne. Ők az egyik legrégebbi nemesi ház, nem viselkedhetnek úgy mint a gyerekek! Büszke a hazatérő katonára, örül hogy látja régi barátját, talán majd kettesben ő is hasonlóan fog vele viselkedni, na de ez? Itt az egész háznép előtt, így? Szemlátomást Gwador is hasonló véleményen van, vagy csak nem érdekli ez az egész, nem is meglepő hiszen nem ismerheti a harcost. Meropeára nem lehet mérges, gyerek még, természetes hogy nem tud uralkodni magán. Az alkimista úgy látszik tudja hol a helye... Lyv... Nos ő Lyv. Igazából senkit nem tud felhozni bűnbaknak, ez egy ilyen szerencsétlen helyzet és kész. Ő tehetne rendet, de tisztje-e a Kismacska helyett felszólalni? Borzasztóan lett ez az egész kezelve, de hát amilyen kevesen vannak, mégis ki fogadhatta volna? Szép csendben kellett volna valami eldugottabb helyre bevinni szerencsétlent, valami altatót erőszakolni bele és csak annak mondani hazatértét akinek feltétlenül szükséges. Beküldeni egy orvost hogy nézze meg amíg alszik, Meropeával meg megbeszélni hogyan is kellene kezelni ezt az egészet. Vagy legalább egymagába beküldeni, ha így akar viselkedni hát tegye, de ne mindenki előtt! Mindenkit el kellett volna küldenie a dolgára, valakivel felvitetni Gradakot a szobájába, aztán ott majd beszélgetnek ketten. Hárman, mert Qeron nem engedné egyedül a gyermeket. Mégis hogyan térhetett vissza? Hogyan élhette túl ő egyedül? Talán csak valami ármány hogy a közelükbe férkőzhessen... Figyelme nem is lankad mélázása közben, minden mozdulatát lesi a hazatérőnek hogy ha bármi gyanúsat látna közbeavatkozhasson. Egyelőre csak Meropea közvetlensége az ami aggasztja.*
~Túl sokat várok tőle...~
*Még így is dicséretes hogy a gyermek tartja magát annyira amennyire. Nem borul a nyakába és nem zokogja el magát. Előkerül viszont egy kard is és bizony Qeronnak erre felcsillan a szeme. Közelebb is lép, ráfogna saját fegyvere markolatára de nincsen nála semmi.*
~Ez... Csak nem?!~
*Felismeri a pengét de nem mélázik sokat. A mozdulatok bár nem fenyegetőek, sem az ahogyan Gradak a kardot megtartja, mégis ott van Meropea közvetlen közelében, és egy pillanat alatt fordíthat a dolgokon. Ki akadályozná meg, ha tényleg a holtak ügynöke lenne? Liorn? Lyv? Gwador túl messze ácsorog, az alkimista is, de egy törékeny kislány amúgy is tehetetlen lenne. Meropea épp csak ráteszi a kezét apja kardjára mikor Qeron már mellé is lép hogy közbeavatkozzon.*
- Engedelmeddel Úrnő, a szobádba viszem.
*Most kivételesen nem vár hogy meg is kapja a kért engedélyt, szertartásosan alányúlva úgy veszi el Gradaktól a kardot ahogy illik, de habozni nem habozik vele.*
- Gradak bizonyára fáradt, de most már otthon van. Hagyjuk pihenni. Gwador felkíséri a szobájába. Ha valakire szükségünk lesz, majd hívjuk.
*Próbál egy kis rendet teremteni mielőtt elindulna felfelé, addig nem is mozdul a gyermek mellől amíg nem látja hogy a többiek megfogadnák a szavait. Nem fogja egyedül hagyni Meropeát Gradakkal.*
//Nagyterem//
*Mint egy csoda köré, úgy gyűlik Gradak köré a ház népe. Qeron is szívesen megölelné és megveregetné a vállát, de ennél több tartás van benne. Ők az egyik legrégebbi nemesi ház, nem viselkedhetnek úgy mint a gyerekek! Büszke a hazatérő katonára, örül hogy látja régi barátját, talán majd kettesben ő is hasonlóan fog vele viselkedni, na de ez? Itt az egész háznép előtt, így? Szemlátomást Gwador is hasonló véleményen van, vagy csak nem érdekli ez az egész, nem is meglepő hiszen nem ismerheti a harcost. Meropeára nem lehet mérges, gyerek még, természetes hogy nem tud uralkodni magán. Az alkimista úgy látszik tudja hol a helye... Lyv... Nos ő Lyv. Igazából senkit nem tud felhozni bűnbaknak, ez egy ilyen szerencsétlen helyzet és kész. Ő tehetne rendet, de tisztje-e a Kismacska helyett felszólalni? Borzasztóan lett ez az egész kezelve, de hát amilyen kevesen vannak, mégis ki fogadhatta volna? Szép csendben kellett volna valami eldugottabb helyre bevinni szerencsétlent, valami altatót erőszakolni bele és csak annak mondani hazatértét akinek feltétlenül szükséges. Beküldeni egy orvost hogy nézze meg amíg alszik, Meropeával meg megbeszélni hogyan is kellene kezelni ezt az egészet. Vagy legalább egymagába beküldeni, ha így akar viselkedni hát tegye, de ne mindenki előtt! Mindenkit el kellett volna küldenie a dolgára, valakivel felvitetni Gradakot a szobájába, aztán ott majd beszélgetnek ketten. Hárman, mert Qeron nem engedné egyedül a gyermeket. Mégis hogyan térhetett vissza? Hogyan élhette túl ő egyedül? Talán csak valami ármány hogy a közelükbe férkőzhessen... Figyelme nem is lankad mélázása közben, minden mozdulatát lesi a hazatérőnek hogy ha bármi gyanúsat látna közbeavatkozhasson. Egyelőre csak Meropea közvetlensége az ami aggasztja.*
~Túl sokat várok tőle...~
*Még így is dicséretes hogy a gyermek tartja magát annyira amennyire. Nem borul a nyakába és nem zokogja el magát. Előkerül viszont egy kard is és bizony Qeronnak erre felcsillan a szeme. Közelebb is lép, ráfogna saját fegyvere markolatára de nincsen nála semmi.*
~Ez... Csak nem?!~
*Felismeri a pengét de nem mélázik sokat. A mozdulatok bár nem fenyegetőek, sem az ahogyan Gradak a kardot megtartja, mégis ott van Meropea közvetlen közelében, és egy pillanat alatt fordíthat a dolgokon. Ki akadályozná meg, ha tényleg a holtak ügynöke lenne? Liorn? Lyv? Gwador túl messze ácsorog, az alkimista is, de egy törékeny kislány amúgy is tehetetlen lenne. Meropea épp csak ráteszi a kezét apja kardjára mikor Qeron már mellé is lép hogy közbeavatkozzon.*
- Engedelmeddel Úrnő, a szobádba viszem.
*Most kivételesen nem vár hogy meg is kapja a kért engedélyt, szertartásosan alányúlva úgy veszi el Gradaktól a kardot ahogy illik, de habozni nem habozik vele.*
- Gradak bizonyára fáradt, de most már otthon van. Hagyjuk pihenni. Gwador felkíséri a szobájába. Ha valakire szükségünk lesz, majd hívjuk.
*Próbál egy kis rendet teremteni mielőtt elindulna felfelé, addig nem is mozdul a gyermek mellől amíg nem látja hogy a többiek megfogadnák a szavait. Nem fogja egyedül hagyni Meropeát Gradakkal.*
86. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-16 23:25:32
Üzenet elküldve: 2016-08-16 23:25:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A teljesen fekete, eszméletlen feketeségből, és az ájulást övező semmiből először a gondolatai, ébrednek fel. Nem lát, vagy hall vagy érez semmit. A nagy, és teljes végtelenségben lebeg lelki valója.*
~Ez volna a halál? Az élet végtelen boldogságát egyensúlyozó éteri feketeség?~
*Elfogja a végtelenség szomorúsága, ami hamar megszűnik, mert egy új fogalom veszi át a helyét, és az a borzongás, amint el kezdi érezni a hátát borzongató hideget, amit a pincekő áraszt. A szemét nem tudja kinyitni. A fájdalomsokk, nem is engedi, s ezáltal a fájdalmat sem érzi. Nem igazán emlékszik mi történt, s lassan minden érzéke kiélesedik, egy tompának tűnő fájdalommal egyetemben mely jelenleg még tizede lehet, a valódiaknak. Valami finom nyomást is érez a nyakán. Az utolsó emlékében a kék fiola tartalmát köpi ki szivárványi zivatar formájában.*
~Az nem okozhatott bajt. Nem éreztem semmi rosszat utána, s emlékszem hogy letettem.~
*Gondolja magában, s lassan, igencsak lassan kinyitja a sértetlenül kékes zöld szemét. Egy ismerősen pacásodó ember elfolyt látképe magasodik fölé, s így már realizálni tudja, hogy valóban egy padlón fekszik. A fájdalom ekkor, mintha átszakadna a tudatlansága falain, késként feszül az agyának. Egyszerre rándul össze, ül föl, és sikolt még egyet, amint másik szemhéja is felpattan a fájdalomra, ami csak tetézi a dolgot. A velőt rázó sivítás hosszú, s visszhangot ver a pince falain. Majd nem sokra rá, egy hangos, fejhangú fájdalmas zokogásba torkollik.*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A teljesen fekete, eszméletlen feketeségből, és az ájulást övező semmiből először a gondolatai, ébrednek fel. Nem lát, vagy hall vagy érez semmit. A nagy, és teljes végtelenségben lebeg lelki valója.*
~Ez volna a halál? Az élet végtelen boldogságát egyensúlyozó éteri feketeség?~
*Elfogja a végtelenség szomorúsága, ami hamar megszűnik, mert egy új fogalom veszi át a helyét, és az a borzongás, amint el kezdi érezni a hátát borzongató hideget, amit a pincekő áraszt. A szemét nem tudja kinyitni. A fájdalomsokk, nem is engedi, s ezáltal a fájdalmat sem érzi. Nem igazán emlékszik mi történt, s lassan minden érzéke kiélesedik, egy tompának tűnő fájdalommal egyetemben mely jelenleg még tizede lehet, a valódiaknak. Valami finom nyomást is érez a nyakán. Az utolsó emlékében a kék fiola tartalmát köpi ki szivárványi zivatar formájában.*
~Az nem okozhatott bajt. Nem éreztem semmi rosszat utána, s emlékszem hogy letettem.~
*Gondolja magában, s lassan, igencsak lassan kinyitja a sértetlenül kékes zöld szemét. Egy ismerősen pacásodó ember elfolyt látképe magasodik fölé, s így már realizálni tudja, hogy valóban egy padlón fekszik. A fájdalom ekkor, mintha átszakadna a tudatlansága falain, késként feszül az agyának. Egyszerre rándul össze, ül föl, és sikolt még egyet, amint másik szemhéja is felpattan a fájdalomra, ami csak tetézi a dolgot. A velőt rázó sivítás hosszú, s visszhangot ver a pince falain. Majd nem sokra rá, egy hangos, fejhangú fájdalmas zokogásba torkollik.*
85. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-16 23:13:01
Üzenet elküldve: 2016-08-16 23:13:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
// Sillerforw villa //
//Nagyterem//
*Meropea régen sem volt olyasfajta, aki csak úgy ölelgette a cselédeket és a katonákat.
De régen talán nem lett volna belőle gond, ha a hazatérő Gradak nyakában köt ki. Most viszont... már így is jóval közvetlenebbül viselkedik, mint egy úrnő... a férfi pedig szemlátomást még nála is jobban tudja, vagy gyakorolta az illemet.
A Kismacska legszívesebben így is átkarolná a férfi nyakát... de amaz a következő pillanatban már térden van előtte, oly fenséges pózban, melyre csak egy igazi Ezüstkarom képes. Mégsem tudja megállni, hogy ne fogja meg legalább a férfi kezét örömében. Ám hiába a magyarázat, hogy ez idáig súlyos sebből lábadozott. Mégis csak akarva akaratlanul kicsúszik a száján egy kérdés.*
- Atyám?
*Liorn mester csóválja meg a fejét a látótávolságban, így elharapja a félig feltett kérdést. Mosolya is lejjebb apad, habár öröme nem múlt el, hogy a lovag hazatért. Ám gyermeki szíve mélyen belül még mindig abban reménykedik, hogy apja és bátyja is belépnek azon a vasrácsos kapun, átsétálnak az előkerten, és megkocogtatják az irbisz fejes kopogtatót.
Ám jobb is, hogy nem beszél többet, mert Gradak ekkor odanyúl valamiért... és mielőtt bármin is csodálkozhatna, fényesen csillan fel a Sillerforwok kardja a férfi kezében. Meropea torkát valamiféle különös érzés szorítja el. Ugyanolyan, mint az, hogy örül Gradaknak, de valahol mégis végtelenül szomorú. Amennyire boldog attól, hogy családjuk régi hagyatéka visszakerül hozzájuk, annyira szakad szét a szíve, hogy tudja, milyen áron történik mindez. Ennek ellenére viszont rezzenéstelen marad az arca. Talán épp emiatt az érzelmek miatt.
Lassan nyúl előre a fegyverhez, és aprócska, gyermeki ujjait a markolatra fonja.*
- Köszönöm... kedves Gradak...
*Ám amint próbálná megemelni, érzi, hogy a hatalmas kard jóval nehezebb annál, semmint, hogy ő csak úgy emelgesse... még két kézzel is, nem csak eggyel. Már már kínossá is válhat ez a dolog, ha csak nem veszi észre időben Qeron, ahogyan Liorn nagy szemeket mereszt rá, jelezve, hogy mentse a helyzetet, és kérje meg az úrnőt, hogy vigye el ő a kardot a helyére.*
//Nagyterem//
*Meropea régen sem volt olyasfajta, aki csak úgy ölelgette a cselédeket és a katonákat.
De régen talán nem lett volna belőle gond, ha a hazatérő Gradak nyakában köt ki. Most viszont... már így is jóval közvetlenebbül viselkedik, mint egy úrnő... a férfi pedig szemlátomást még nála is jobban tudja, vagy gyakorolta az illemet.
A Kismacska legszívesebben így is átkarolná a férfi nyakát... de amaz a következő pillanatban már térden van előtte, oly fenséges pózban, melyre csak egy igazi Ezüstkarom képes. Mégsem tudja megállni, hogy ne fogja meg legalább a férfi kezét örömében. Ám hiába a magyarázat, hogy ez idáig súlyos sebből lábadozott. Mégis csak akarva akaratlanul kicsúszik a száján egy kérdés.*
- Atyám?
*Liorn mester csóválja meg a fejét a látótávolságban, így elharapja a félig feltett kérdést. Mosolya is lejjebb apad, habár öröme nem múlt el, hogy a lovag hazatért. Ám gyermeki szíve mélyen belül még mindig abban reménykedik, hogy apja és bátyja is belépnek azon a vasrácsos kapun, átsétálnak az előkerten, és megkocogtatják az irbisz fejes kopogtatót.
Ám jobb is, hogy nem beszél többet, mert Gradak ekkor odanyúl valamiért... és mielőtt bármin is csodálkozhatna, fényesen csillan fel a Sillerforwok kardja a férfi kezében. Meropea torkát valamiféle különös érzés szorítja el. Ugyanolyan, mint az, hogy örül Gradaknak, de valahol mégis végtelenül szomorú. Amennyire boldog attól, hogy családjuk régi hagyatéka visszakerül hozzájuk, annyira szakad szét a szíve, hogy tudja, milyen áron történik mindez. Ennek ellenére viszont rezzenéstelen marad az arca. Talán épp emiatt az érzelmek miatt.
Lassan nyúl előre a fegyverhez, és aprócska, gyermeki ujjait a markolatra fonja.*
- Köszönöm... kedves Gradak...
*Ám amint próbálná megemelni, érzi, hogy a hatalmas kard jóval nehezebb annál, semmint, hogy ő csak úgy emelgesse... még két kézzel is, nem csak eggyel. Már már kínossá is válhat ez a dolog, ha csak nem veszi észre időben Qeron, ahogyan Liorn nagy szemeket mereszt rá, jelezve, hogy mentse a helyzetet, és kérje meg az úrnőt, hogy vigye el ő a kardot a helyére.*
84. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-16 17:53:13
Üzenet elküldve: 2016-08-16 17:53:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Lyv szokásához híven, amíg a család, és most épp gyakorlatilag mindenki, távol van hivatalos ügyben, végig járja a szobákat, rendet tesz, szellőztet, friss vizet és virágokat visz fel, összeszedi a mosandó ruhákat. Csak a személyzet néhány tagja van itthon, azok pedig a dolgukat végzik, ezért nem siet. Nem sürgeti semmi és senki. Szép napra ébredtek, és gyönyörű virágokat szedett a kertben, amiket most az Úr és az Úrnő szobájába tesz, illetve nem mindet. Titkon kiválogatja a legszebb darabokat a csokorból, és a kis Meropea szobájába viszi őket. Észreveszi azonban, hogy a szobában a váza nincs a helyén.*
~Hát ez meg hova lett?~
*Első meglepetéséből ocsúdva rájön, hogy hiányzik még néhány tárgy a polcokról, az éjjeli szekrényről és a fésülködő asztalról is. Ebből azonnal rájön, hogy mi történt itt.*
~Áh, szóval megint nagy játék volt az új alsó szoknyával. Gondolhattam volna már tegnap, mikor megérkezett a szabótól.~
*Lyv arcán a felismeréstől szeretetteljes mosoly terül szét, és gondolatban elképzeli a kislányt, ahogy az új szoknyájában pörög kitárt karokkal, amíg el nem szédül és egy bútor meg nem támogatja, vagy az ágyra nem veti magát. Mindig ez a játék, amíg tart az újdonság varázsa, ami mostanában egyre gyakoribb, hiszen a kislány úgy nő, mint a gomba. Lyv még mindig mosolyogva indul az ágy felé, ami mellett térdre ereszkedik és benéz alá.*
~Ahogy sejtettem.~
*Halkan elkacagja magát, miközben mélyen az ágy alá nyúl és elkezdi kihúzgálni a vázákat, gyertya tartókat és egyéb kisebb-nagyobb tárgyakat. Mikor végez, és mindent a helyére rakott, vissza indul a földszintre, a konyhába. A lépcső aljára érve, velőt rázó sikoltás hasít a csendbe és a szívéig hatol, amitől egy pillanatra megfagy benne a vér.*
~Ki...?~
*Kezdi a gondolatot, de befejezni nem tudja, mert ekkor eszébe jut, hogy Lazyar van lent a mágus szobájában takarítani, mert mióta itt van, még senki nem járt nála, ezért úgy döntöttek, egyikük rendet tesz, amíg üres a ház.*
-Lazyar!
*Lyv lélekszakadva rohanni kezd a lépcső alatti ajtóhoz és gondolkodás nélkül tépi azt fel. Leszáguld a lépcsőn és a látványtól, ami fogadja, eláll a lélegzete. A lány a földön hever eszméletlenül, az arcán pedig annyi vér van, hogy Lyv hirtelen nem is tudja beazonosítani a gyönyörű vonásokat. Vörös haja úgy terül szét a feje körül, mint a mozdulatba fagyott lángnyelvek. Két lépéssel átszeli a szobát és leveti magát Yar feje mellé, kezét pedig azonnal a nyakára teszi, és a torkában dobogó szívvel és lélegzet visszafojtva keresi az élet bármilyen apró szikráját.*
~Él! Még él! Érzem!~
-Yar. Yar! Hallasz engem? Lyv vagyok, Yar ébredj fel!
*Szólongatja reszkető hangon és finoman szemügyre veszi az arcát, aminek egyik oldalán így közelebbről nézve egy hosszú, mély vágás húzódik, végig az arcán és szemén. A vér viszafogottan, de megállíthatatlanul csordogál a sebből.*
-Segítség! Valaki segítsen! Yar megsérült!
*Kiabál fel, hátha valaki meghallja, miközben letépi a szoknyája egy darabját és az eszméletlen lány arcára szorítja. Azonnal bájitalra és segítségre van szükségük, de ha senki nem hallja meg őt, akkor neki kell felszaladni az alkimista szobájába és keresni valami italt. Az agya titkos zugában felsejlik egy gondolat, egy kérdés, amit a szívébe hasító félelem erősít fel.*
~Mi okozta ezt? Senki más nincs lent, csak nem magának csinálta? Varázslat? Az nem lehet!~
*Zavarodottan, kavargó gondolatokkal és tétován kapkodja a tekintetét, valami segítség után kutatva, bármi után. Hirtelen nem tudja, mihez kezdjen.*
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*Lyv szokásához híven, amíg a család, és most épp gyakorlatilag mindenki, távol van hivatalos ügyben, végig járja a szobákat, rendet tesz, szellőztet, friss vizet és virágokat visz fel, összeszedi a mosandó ruhákat. Csak a személyzet néhány tagja van itthon, azok pedig a dolgukat végzik, ezért nem siet. Nem sürgeti semmi és senki. Szép napra ébredtek, és gyönyörű virágokat szedett a kertben, amiket most az Úr és az Úrnő szobájába tesz, illetve nem mindet. Titkon kiválogatja a legszebb darabokat a csokorból, és a kis Meropea szobájába viszi őket. Észreveszi azonban, hogy a szobában a váza nincs a helyén.*
~Hát ez meg hova lett?~
*Első meglepetéséből ocsúdva rájön, hogy hiányzik még néhány tárgy a polcokról, az éjjeli szekrényről és a fésülködő asztalról is. Ebből azonnal rájön, hogy mi történt itt.*
~Áh, szóval megint nagy játék volt az új alsó szoknyával. Gondolhattam volna már tegnap, mikor megérkezett a szabótól.~
*Lyv arcán a felismeréstől szeretetteljes mosoly terül szét, és gondolatban elképzeli a kislányt, ahogy az új szoknyájában pörög kitárt karokkal, amíg el nem szédül és egy bútor meg nem támogatja, vagy az ágyra nem veti magát. Mindig ez a játék, amíg tart az újdonság varázsa, ami mostanában egyre gyakoribb, hiszen a kislány úgy nő, mint a gomba. Lyv még mindig mosolyogva indul az ágy felé, ami mellett térdre ereszkedik és benéz alá.*
~Ahogy sejtettem.~
*Halkan elkacagja magát, miközben mélyen az ágy alá nyúl és elkezdi kihúzgálni a vázákat, gyertya tartókat és egyéb kisebb-nagyobb tárgyakat. Mikor végez, és mindent a helyére rakott, vissza indul a földszintre, a konyhába. A lépcső aljára érve, velőt rázó sikoltás hasít a csendbe és a szívéig hatol, amitől egy pillanatra megfagy benne a vér.*
~Ki...?~
*Kezdi a gondolatot, de befejezni nem tudja, mert ekkor eszébe jut, hogy Lazyar van lent a mágus szobájában takarítani, mert mióta itt van, még senki nem járt nála, ezért úgy döntöttek, egyikük rendet tesz, amíg üres a ház.*
-Lazyar!
*Lyv lélekszakadva rohanni kezd a lépcső alatti ajtóhoz és gondolkodás nélkül tépi azt fel. Leszáguld a lépcsőn és a látványtól, ami fogadja, eláll a lélegzete. A lány a földön hever eszméletlenül, az arcán pedig annyi vér van, hogy Lyv hirtelen nem is tudja beazonosítani a gyönyörű vonásokat. Vörös haja úgy terül szét a feje körül, mint a mozdulatba fagyott lángnyelvek. Két lépéssel átszeli a szobát és leveti magát Yar feje mellé, kezét pedig azonnal a nyakára teszi, és a torkában dobogó szívvel és lélegzet visszafojtva keresi az élet bármilyen apró szikráját.*
~Él! Még él! Érzem!~
-Yar. Yar! Hallasz engem? Lyv vagyok, Yar ébredj fel!
*Szólongatja reszkető hangon és finoman szemügyre veszi az arcát, aminek egyik oldalán így közelebbről nézve egy hosszú, mély vágás húzódik, végig az arcán és szemén. A vér viszafogottan, de megállíthatatlanul csordogál a sebből.*
-Segítség! Valaki segítsen! Yar megsérült!
*Kiabál fel, hátha valaki meghallja, miközben letépi a szoknyája egy darabját és az eszméletlen lány arcára szorítja. Azonnal bájitalra és segítségre van szükségük, de ha senki nem hallja meg őt, akkor neki kell felszaladni az alkimista szobájába és keresni valami italt. Az agya titkos zugában felsejlik egy gondolat, egy kérdés, amit a szívébe hasító félelem erősít fel.*
~Mi okozta ezt? Senki más nincs lent, csak nem magának csinálta? Varázslat? Az nem lehet!~
*Zavarodottan, kavargó gondolatokkal és tétován kapkodja a tekintetét, valami segítség után kutatva, bármi után. Hirtelen nem tudja, mihez kezdjen.*
83. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-16 13:01:21
Üzenet elküldve: 2016-08-16 13:01:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A nemrégiben érkezett idegen szobáját takarítja éppen. Egy igazán fura fickó, valami mágusféle. Éppen nincs itthon, és igazából senki. Az egész család valamiféle tárgyalásra ment. Nem igazán lát ő bele ezekbe a nemesi dolgokba. Most először lép be a szobába, amiben hatalmas rendetlenséget talál. Az ablakon átszüremlő fény könyvek poros lapjain, pergamenmaradványokon, gyertyákon, furcsa írásnak hitt jeleken ül meg. Egy ódivatú, ovális, furcsán cirádás tükör előtt áll meg.*
~Itt minden tiszta por. Hogy fésülködik itt a mágus uram?~
*Mondja s nekiesik rongyával a tükörnek, melyet akármeddig tisztíthat, önmagát nem fogja benne látni. Mire rájön, hogy a por alatt csak a szoba elrendezéséről szűrődő fényt veri vissza, a lány láthatatlan marad a csillogó tükörben, egy kissé hátborzongató érzéssel, felvont szemöldökkel takarja le egy ponyvával, és Elkezdi a takarítást.*
~Mintha mi sem történt volna! Mintha mi sem történt volna! Mintha mi sem történt volna!~
*Sulykolja magában, s hagyja a vágyott tárgyat tovább árválkodni a sarokban. Pedig nagyon szereti ám nézegetni magát, hiszen gyönyörű szép egy teremtés. De erről most le kell tennie. Gyermekkorában mikor idekerült, a helyi inas tanította meg írni, olvasni. S méghozzá elég jól. Több a könyvtárból elcsent regényen is túl van már. A kedvence a kaland, és történelmi témájú élményregények. Kalandorok, kalandozók. Amilyen szerinte ő sosem lesz. Nekiesik a pergamenek összeszedésének, ami nem nehéz, mivel van belőle rengeteg, nem kell keresgélni. Mindegyik pontos, gondos keltezéssel, hogy Lazyar kronológiai sorrendbe tudja illeszteni őket. Eztán valamiféle fiolákat talál. Majd mindbe beleszagol. Egy áfonyaszörp illatúba bele is kóstol, ami kellemesen királykék színű, szerencsére nem esik semmi baja, de azonnal rájön, hogy köze sincsen eredeti elképzeléséhez. A második kortyot a padlóra köpi.*
-Most moshatom föl.
*Mondja keserű arccal. Majd a könyveknek lát neki. Szépen az ábécé rendje szerint teszi fel őket a polcra. A h-ig. Onnantól elfogy a polc, szóval alá kezdi szépen egymásra építeni a fura című könyvek várát.*
~Mágiatan. Asztrál síkok. Külső síkok lényei. Nechrographia. Princíciumok.~
*Olvasgatja magában a többnyire fél-értelmes címeket. Aztán talál az asztalon egy combvastagságú hatalmas könyvet.*
-A fene! Én ezt odább nem rakom.
*Mondja, s valóban még lapozni is nehéz. Mert hát máris lapozza a "Magasmágia" nevezetű könyv, "Elementál Litániák" című fejezetét. Unottan lapoz és számára alig érthető címeket olvas, félhangosan, és meg is kacag egyet kettőt.*
-Familiárius hívása, Szolga idézés, Gólem teremtés, Vérmagiszterek, Homonkulusz.
*Egyik sem hangzik elég szaftosnak, hogy tovább olvassa. Ám az "Istenek haragja", névre hallgató varázslat leírása egy picit megmozgatja a fantáziáját. Ha tudná hogy a megivott fűzet a mágia affinitás potenciálját növeli a fogyasztóban, akkor nem mormolná hangosan, azt a részt a több oldalas leírásból amikor a könyv írója arra tér ki, hogy: "... Ekkor a varázsló elmormol egy rövid igét, ami úgy hangzik, hogy..."*
*Kellemesen hátborzongató bizsergés járja át a lány testét. Bal karja zsibbad, s kifejezetten fáj az ujjbegye mutatóujjának. Jól megnézi közelről. Buta, naiv, kíváncsi kislány. Természetesen a varázslat létrejön. Az ujjából kicsapó villámszerű elektromosság mélyen, energikus tör szerűen szántja fel arcának hamvas bőrét, át a húson, majd a csontig. Az iszonyatos fájdalom, eszméletvesztéses sikítással jár, amit csak meghall valaki. Ha bárki betoppan egy fokozottan vérző arcú lánykát pillant meg, aki tehetetlenül fekszik a földön. Előtte asztal. Az asztalon semmi. A könyv...
... Eltűnt.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.08.18 01:16:52, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
//A sebhely//
//Sillerforw villa//
*A nemrégiben érkezett idegen szobáját takarítja éppen. Egy igazán fura fickó, valami mágusféle. Éppen nincs itthon, és igazából senki. Az egész család valamiféle tárgyalásra ment. Nem igazán lát ő bele ezekbe a nemesi dolgokba. Most először lép be a szobába, amiben hatalmas rendetlenséget talál. Az ablakon átszüremlő fény könyvek poros lapjain, pergamenmaradványokon, gyertyákon, furcsa írásnak hitt jeleken ül meg. Egy ódivatú, ovális, furcsán cirádás tükör előtt áll meg.*
~Itt minden tiszta por. Hogy fésülködik itt a mágus uram?~
*Mondja s nekiesik rongyával a tükörnek, melyet akármeddig tisztíthat, önmagát nem fogja benne látni. Mire rájön, hogy a por alatt csak a szoba elrendezéséről szűrődő fényt veri vissza, a lány láthatatlan marad a csillogó tükörben, egy kissé hátborzongató érzéssel, felvont szemöldökkel takarja le egy ponyvával, és Elkezdi a takarítást.*
~Mintha mi sem történt volna! Mintha mi sem történt volna! Mintha mi sem történt volna!~
*Sulykolja magában, s hagyja a vágyott tárgyat tovább árválkodni a sarokban. Pedig nagyon szereti ám nézegetni magát, hiszen gyönyörű szép egy teremtés. De erről most le kell tennie. Gyermekkorában mikor idekerült, a helyi inas tanította meg írni, olvasni. S méghozzá elég jól. Több a könyvtárból elcsent regényen is túl van már. A kedvence a kaland, és történelmi témájú élményregények. Kalandorok, kalandozók. Amilyen szerinte ő sosem lesz. Nekiesik a pergamenek összeszedésének, ami nem nehéz, mivel van belőle rengeteg, nem kell keresgélni. Mindegyik pontos, gondos keltezéssel, hogy Lazyar kronológiai sorrendbe tudja illeszteni őket. Eztán valamiféle fiolákat talál. Majd mindbe beleszagol. Egy áfonyaszörp illatúba bele is kóstol, ami kellemesen királykék színű, szerencsére nem esik semmi baja, de azonnal rájön, hogy köze sincsen eredeti elképzeléséhez. A második kortyot a padlóra köpi.*
-Most moshatom föl.
*Mondja keserű arccal. Majd a könyveknek lát neki. Szépen az ábécé rendje szerint teszi fel őket a polcra. A h-ig. Onnantól elfogy a polc, szóval alá kezdi szépen egymásra építeni a fura című könyvek várát.*
~Mágiatan. Asztrál síkok. Külső síkok lényei. Nechrographia. Princíciumok.~
*Olvasgatja magában a többnyire fél-értelmes címeket. Aztán talál az asztalon egy combvastagságú hatalmas könyvet.*
-A fene! Én ezt odább nem rakom.
*Mondja, s valóban még lapozni is nehéz. Mert hát máris lapozza a "Magasmágia" nevezetű könyv, "Elementál Litániák" című fejezetét. Unottan lapoz és számára alig érthető címeket olvas, félhangosan, és meg is kacag egyet kettőt.*
-Familiárius hívása, Szolga idézés, Gólem teremtés, Vérmagiszterek, Homonkulusz.
*Egyik sem hangzik elég szaftosnak, hogy tovább olvassa. Ám az "Istenek haragja", névre hallgató varázslat leírása egy picit megmozgatja a fantáziáját. Ha tudná hogy a megivott fűzet a mágia affinitás potenciálját növeli a fogyasztóban, akkor nem mormolná hangosan, azt a részt a több oldalas leírásból amikor a könyv írója arra tér ki, hogy: "... Ekkor a varázsló elmormol egy rövid igét, ami úgy hangzik, hogy..."*
*Kellemesen hátborzongató bizsergés járja át a lány testét. Bal karja zsibbad, s kifejezetten fáj az ujjbegye mutatóujjának. Jól megnézi közelről. Buta, naiv, kíváncsi kislány. Természetesen a varázslat létrejön. Az ujjából kicsapó villámszerű elektromosság mélyen, energikus tör szerűen szántja fel arcának hamvas bőrét, át a húson, majd a csontig. Az iszonyatos fájdalom, eszméletvesztéses sikítással jár, amit csak meghall valaki. Ha bárki betoppan egy fokozottan vérző arcú lánykát pillant meg, aki tehetetlenül fekszik a földön. Előtte asztal. Az asztalon semmi. A könyv...
... Eltűnt.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.08.18 01:16:52, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
82. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-15 20:17:58
Üzenet elküldve: 2016-08-15 20:17:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Sillerforw villa //
//Nagyterem//
*Nagyon jól elvan a háttérben, kissé persze zavarban érzi magát ennyi idegen társaságában akik láthatólag mind régóta ismerik egymást, elég családias a hangulat. Ő a társaság felét is csak névről ismeri, a többit pedig leginkább semennyire. Csak ácsorog és bámészkodik, figyeli az eseményeket, hátha még szükség lesz rá. A kislány érkeztével viszont a sebesült katona olyat tesz, amire igencsak elkerekednek a szemei.*
~Micsoda?!~
*Nagyot nyel, neki csak most esik le hogy ez a gyermek Meropea Sillerforw. Név szerint nem mutatkoztak még be, azt persze tudta hogy valami nagyhölgyecske lehet, de hogy konkrétan a ház feje? Hát ezért ő kérdezgette! És hogyan bánt vele?! Persze igyekezett a tőle telhető legjobb modorral, de ha tudta volna hogy ő a ház úrnője akkor hanyatt-homlok térdre vágta volna magát ő is. Most már késő. Hirtelen leveri a víz és azon kezd töprengeni hogyan hozhatná helyre, de már csak mélyebbre ásná magát ha kiderülne hogy eddig fogalma sem volt arról kivel is beszélt.*
~Nyugi, nyugi, itt vagy, minden rendben, nem dobtak ki!~
*Talán még nagyobb valakinek is nézik amiatt, hogy nem hunyászkodott meg. De hát milyen szobát kapott! Nem gondolhatnak róla rosszat!*
~Csak tartsd magad ahhoz amit már elkezdtél!~
*Más dolga végül is nincs. Csak ki kell tartania és ha valamit akarnak tőle, akkor kell majd helytállnia.*
//Nagyterem//
*Nagyon jól elvan a háttérben, kissé persze zavarban érzi magát ennyi idegen társaságában akik láthatólag mind régóta ismerik egymást, elég családias a hangulat. Ő a társaság felét is csak névről ismeri, a többit pedig leginkább semennyire. Csak ácsorog és bámészkodik, figyeli az eseményeket, hátha még szükség lesz rá. A kislány érkeztével viszont a sebesült katona olyat tesz, amire igencsak elkerekednek a szemei.*
~Micsoda?!~
*Nagyot nyel, neki csak most esik le hogy ez a gyermek Meropea Sillerforw. Név szerint nem mutatkoztak még be, azt persze tudta hogy valami nagyhölgyecske lehet, de hogy konkrétan a ház feje? Hát ezért ő kérdezgette! És hogyan bánt vele?! Persze igyekezett a tőle telhető legjobb modorral, de ha tudta volna hogy ő a ház úrnője akkor hanyatt-homlok térdre vágta volna magát ő is. Most már késő. Hirtelen leveri a víz és azon kezd töprengeni hogyan hozhatná helyre, de már csak mélyebbre ásná magát ha kiderülne hogy eddig fogalma sem volt arról kivel is beszélt.*
~Nyugi, nyugi, itt vagy, minden rendben, nem dobtak ki!~
*Talán még nagyobb valakinek is nézik amiatt, hogy nem hunyászkodott meg. De hát milyen szobát kapott! Nem gondolhatnak róla rosszat!*
~Csak tartsd magad ahhoz amit már elkezdtél!~
*Más dolga végül is nincs. Csak ki kell tartania és ha valamit akarnak tőle, akkor kell majd helytállnia.*
81. hozzászólás ezen a helyszínen: Sillerforw villa
Üzenet elküldve: 2016-08-11 12:18:45
Üzenet elküldve: 2016-08-11 12:18:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Sillerforw villa//
//Nagyterem//
*A kicsi Úrnő is előkerül és leplezetlen örömmel és szeretettel fut a harcoshoz. Akik ismerik a csupa szív gyermeket, elnézik neki ezt a közvetlenséget, hiszen tudják, mekkora szíve van, és mennyire szereti furcsán sokszínű, választott családját. Lyv is boldog szeretettel nézi a habzsoló félrfit, aztán az egymásra találás gyönyörű pillanatát. Gradak érkezése valóságos csoda, de a legjobb pillanatot választotta. A hamvaiból éledező Sillerforwoknak kimondhatatlanul nagy segítség ez és főleg talán Qeronnak. Ahogy Lyv lopva rápillant, mintha látná is a lovag arcán a megkönnyebbülést átsuhanni.*
~Talán így már kevésbé lesz morcos és borúlátó.~
*Reménykedik Lyv, aztán mikor Gradak kis ügyetlenkedés árán előszed egy gyönyörű pallost, Lyv azonnal felismeri a királyi szépségű fegyvert és a szája elé kapja a kezét, szeméből pedig egy könnycsepp csordul ki, ahogy Meropea arcát nézi.*
~Ez a férfi a megmentőnk. Pontosan rá volt szüksége mindenkinek, de főleg a Kismacskának. Kézzel fogható bizonyítéka ez annak, hogy még mindig van mire büszkének lenni.~
*A teremben megfagy a levegő, és Lyvhez hasonlóan mindenki Meropeát és a kardot figyeli áhítattal.*
//Nagyterem//
*A kicsi Úrnő is előkerül és leplezetlen örömmel és szeretettel fut a harcoshoz. Akik ismerik a csupa szív gyermeket, elnézik neki ezt a közvetlenséget, hiszen tudják, mekkora szíve van, és mennyire szereti furcsán sokszínű, választott családját. Lyv is boldog szeretettel nézi a habzsoló félrfit, aztán az egymásra találás gyönyörű pillanatát. Gradak érkezése valóságos csoda, de a legjobb pillanatot választotta. A hamvaiból éledező Sillerforwoknak kimondhatatlanul nagy segítség ez és főleg talán Qeronnak. Ahogy Lyv lopva rápillant, mintha látná is a lovag arcán a megkönnyebbülést átsuhanni.*
~Talán így már kevésbé lesz morcos és borúlátó.~
*Reménykedik Lyv, aztán mikor Gradak kis ügyetlenkedés árán előszed egy gyönyörű pallost, Lyv azonnal felismeri a királyi szépségű fegyvert és a szája elé kapja a kezét, szeméből pedig egy könnycsepp csordul ki, ahogy Meropea arcát nézi.*
~Ez a férfi a megmentőnk. Pontosan rá volt szüksége mindenkinek, de főleg a Kismacskának. Kézzel fogható bizonyítéka ez annak, hogy még mindig van mire büszkének lenni.~
*A teremben megfagy a levegő, és Lyvhez hasonlóan mindenki Meropeát és a kardot figyeli áhítattal.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 377-396