//Vendégség//
//A hazatérő//
*Lyv torkában dobogó szívvel áll a konyha ajtóban és fülel minden szóra. Nem sokat hall, csak Delaner nyájas szavait, aki a szalonba kíséri a vendégeket.*
~Nyilván Qeron úrhoz. Ahh, micsoda tenyérbe mászó modora van az öregnek. Sosem fogom megszokni.~
*Szemét forgatva grimaszol, de ahogy a hangok elhalnak, csak vár és az asztalhoz lépve megint ellenőriz mindent a nagy tálcán, amit majd felszolgál a tanácsteremben.*
~Forró tea, cukor, tej, citrom karikák, apró sós sütemény, édes falatkák, kistányérok, evőeszközök, anyagszalvéták. Minden készen áll. Ha Delaner szól, már megyek is.~
*Elégedett magával, de ez az érzés nem túl erős és nem is tart sokáig, mert az idegesség, amit a vendégek miatt érez, minden mást elnyom benne.*
~Jó tudni, hogy Gradak a közelben van, ha bármi történne.~
*Ő maga nem vesz részt a látogatáson a felszolgáláson túl, hiszen semmi keresnivalója ott. Ha kérnek valamit, majd csengetnek neki. De Gradak a közelben lesz és ettől Lyv egy kicsit jobban érzi magát. Biztos benne, hogy a férfi éles szeme minden veszélyt észlelni fog, mielőtt Meropeának bármi baja eshetne. A többi, a diplomáciai része pedig már csak a kislányon és persze Qeronon múlik. Lyv ugyanakkor Gradakért is aggódik, de egyelőre igyekszik elnyomni ezt az érzést, hiszen a férfi tud magára vigyázni.*
~Egy olyan csatából tért haza, amiben mindenki más meghalt. Ha valaki, ő nem fél már semmitől, mert látta a legrosszabbat, szembe nézett vele, és visszatért.~
*Lyv tekintete a semmibe réved, miközben erre gondol, és izgatottan kalapáló szívét próbálja lecsendesíteni. Ekkor halk kopogás hangzik fel odakintről, a hátsó ajtón. Lyv összerezzen és felkapja a fejét. Nem számított érkezőre, különösen nem a hátsó kert felől.*
~Ki az? ÉS miért épp most?~
*Épp indulna az ajtó felé, de megfagy benne a vér.*
~Mi van, ha a vendégség csak figyelem elterelés? Mi van, ha megtámadnak? Kinyissam, vagy szaladjak segítségért.~
*A rémület pont annyi ideig lesz úrrá rajta, hogy a hátsó ajtón érkező benyit a konyhába, Lyvnek pedig eláll a lélegzete, majd csak egy nevet lehel értetlenül.*
-Venna?
*Ahogy eljut azonban az agyáig, hogy valóban a nőt látja és az is megörül neki, Lyv átszáguld a konyhán és a nyakába ugrik a nőnek.*
-Drága Venna! Hát ilyen hamar visszajöttél?
*A nő megértően visszaölel és megsimogatja Lyv hátát. Szinte nevet a boldogságtól, úgy felel.*
-Oh kicsi Lyv, nem hiányozhattam ennyire, hiszen csak tegnap mentem el.
-Igen, de máris olyan volt, mintha egy örökkévalóság eltelt volna nélküled. Szinte ki sem tettem innen a lábam, hogy valahogy pótoljam a hiányod. Mindhiába.
*Tolja el magától a nőt, de nem engedi el, csak ragyogó szemmel nézi az arcát. Erre persze a másik felnevet és csak legyint, belekezdve a mesébe.*
-Nem is tudtam a kikötőig menni, mert lezárták és kiürítették. Mondjuk nem is kellett odáig mennem, mert Vorlick hajójának legénységét feloszlatták az élőholtak miatt.
*Ezen a ponton lép be az ajtón maga Vorlick és Lyv szeme úgy elkerekedik, mintha szellemet látna. Vorlick nemcsak hogy megnőtt, de meg is férfiasodott a hajón töltött idő alatt. Épp, mint Gradak, fiúként ment el, de férfiként tért vissza. Bőre lebarnult a nyáron a fedélzeten töltött időtől, és kékes zöld szemei úgy fénylenek, mintha a végtelen tenger színét hozta volna el bennük. Arca kissé megviselt az utolsó, viszontagságos úttól és a hajó felszámolásától, borostája már majdnem inkább szakállnak mondható. A haja megnőtt, és a nap megszívta itt-ott, így már nem barna, inkább szőkés barnán omlik a válláig.*
-Szia Lyvänar. Jó újra látni.
*Dorombol mély hangon és őszintén mosolyog a lányra szélesen.*
~A hangja... Milyen mély lett.~
*Lyv a meglepetéstől meg sem tud szólalni, csak mered Vorlickre és még a száját is eltátja kissé, nem törődve azzal, milyen illetlenül viselkedik. Végül vékony hangon csak annyit nyög ki.*
-Megnőttél.
*A férfi felnevet és ez végre kizökkenti Lyvet a lehetetlen viselkedéséből és torkát megköszörülve, szemét lesütve már sokkal kevésbé cincogva folytatja.*
-Téged is jó újra látni. Örülök, hogy hazajöttél. Meropea is odalesz a hírtől, hogy visszataláltál hozzánk és Gradaknak igazán kell a segítség most, hogy...
*Nem tudja befejezni, mert erős karok rántják meg, hogy szorosan körül zárják, a férfi mellkasához préselve az arcát. Vorlick megöleli, úgy folytatja még mindig nevetve.*
-Ugyan gyere már ide Lyv! Ne feszengj, csak én vagyok, Vick. Hiányoztál.
*Lyv hagyja magát, aztán vissza is ölel. Mélyen beszívja az illatát.*
~Só és napsütés illata van.~
*Mereng el egy pillanatra, majd halkan felel.*
-Te is nekem.
*Alig akarja elhinni, hogy Vick ennyit változott.*
~Sokkal idősebbnek tűnik a koránál. Jó erőben és egészségben van. Épp ilyen férfiak kellenek Gradak keze alá, hogy kiképezze őket.~
*Gondolatai teljesen összezavarodnak ettől a váratlan viszontlátástól. Zavartan és pirulva bontakozik ki az ölelésből, hiszen neki most fontos dolga van.*
~De mi is? Áh, süti, vendégek.~
*Gyorsan körbe tekint, hogy ne kelljen a férfire néznie, és a szélesen, büszkén mosolygó Vennán akad meg a szeme.*
-Szerintem menjetek, és pihenj le te is Venna egy kicsit, amíg vendégeink vannak. Vorlick megkaphatja a melletted lévő szobát. Aztán később beszélünk, ha elmentek. Ígérem.
*Biccent a nő felé jelentőségteljesen, amiből az azonnal megérti, hogy fontos vendégekről lehet szó, és Lyvnek sok a dolga, ezért megragadja fia karját és az ajtó felé int, hogy menjenek a cselédszobákhoz. Vorlick felkapja a csomagjaikat és egy utolsó mosolyt villant Lyvre, mielőtt kilép az ajtón.*
-Majd találkozunk.
*Mikor végre becsukódik az ajtó, Lyv csak hosszú percekig mered a zárt ajtóra és próbálja feldolgozni ezt a rengeteg újdonságot, ami mostanában éri. Végül megrázza a fejét és nem várva Delanerre felkapja a tálcát, hogy valamivel lekösse magát, és a konyhából kilépve elindul vele a tanácsterem felé. Közben minden erejével próbálja mederben tartani a gondolatait, amik csak még egy lökést kapnak, mikor meglátja a lépcsőn leérkező Gradakot. Zavarában csak biccent neki és iszkol is tovább.*
~Őrült egy hely lett ez a ház.~
*Összegzi a káoszt a fejében.*