// A sötétség nyitánya: 1. felvonás //
*A szörnyeteg már valóban az utolsókat rúgja, ha lehet így fogalmazni. A Lombjáró tovább feszíti a húrt (azaz a lándzsát), és az lassan de biztosan halad befelé a lénybe, miközben az szüntelenül, és nagyon hangosan sikít. Talán a fém csikorgásához lehetne legjobban hasonlítani ezt a hangot. Mivel észreveszi, hogy a széttört kitinpáncél sem olyan veszélyes, mint a nyakába fúródó fegyver, így keservesen igyekszik eltalálni csápjaival Badumirt, viszont mivel arról az oldalról hiányzik a szeme, és testét túl sok ponton éri fájdalom egyszerre, így nem igazán sikerül eltalálnia egyik csáppal sem.
Caram odaoson, viszont a lény a lehető legkisebb tudomást sem veszi róla, a legjobban az a csáp közelíti meg, amely félig át van vágva. Ez még Isrin műve volt, viszont szándékával ellentétben levágnia nem sikerült, de legalább nem kapott találatot. Egy szép nagy pofon viszont végleg padlóra küldi a harmadik kidobóembert, aki kis híján a törpére esik, aki ott négykézlábon próbál megállni.
Az ork végül sikeresen beledöf a szörnyetegbe, a másik ork pedig láncos buzogányával sikeresen pépesíti a lény fejét. Ez már több, mint elégnek tűnik. A lényből hirtelen a spriccelő fekete véren kívül sötétlila füst kezd áramlani (mely a halál szagával egyezik meg, már ha a harcosok érezték már ezt a szagot). A füst teljesen ellehetetleníti a látást egy fél percig, mikor pedig végre oszlani kezd, a tetem helyén is csak egy hatalmas, fekete vértócsa van. Valószínűleg az egész elpárolgott. Ott állnak mind a hatan (a törpe csak négykézláb, de attól még áll), és valószínűleg teljesen tanácstalanok... Egy pillanat. Hatan? Hiszen a három kidobó a földön fekszik... Kétséges, melyikük veszi észre először, hogy létszámuk eggyel gyarapodott. Az új jövevény egy viszonylag magas, elftermetű alak, talpig feketében, fején fekete cilinder, kezében sétapálca. Hogy bizonyosan mindenki figyelmét magára vonja, megjegyzi:*
- Valóban jó harcosok lehettek, mert megöltétek a kis állatkát... az állatkámat *miközben beszél, az eszméletüknél lévők azt tapasztalhatják, hogy körülöttük elsötétül a világ, és hirtelen csak ők hatan vannak, és a nagy, fekete üresség. Kétségtelen, hogy az alak vagy nagyon erős mágus, vagy különösen jól tud hipnotizálni... Mindenesetre őt egy kicsit sem zavarja, hogy a végtelen ürességben vannak, mondja tovább.*
- Attól tartok, innentől fogva neheztelek, sőt, haragszom önökre. Nem vagyok az a bosszúálló típus... Inkább kíváncsi vagyok, hogy önök valóban nagy harcosok, vagy csak a túlerő miatt győztek, ami korántsem mondható tisztességesnek, ugyebár. A lényeg: önöket megjegyeztem *ezzel párhuzamosan öt kártyát vesz elő a zsebéből, és odamutatja a harcosoknak. Mindenki felfedezheti az egyik kártyán saját arcát, és nevét (mint ahogy a másik négyen a többiek arcát és nevét). Ha eddig még senki nem rontott rá eszeveszett dühvel, akkor kicsit csalódottan meg is kérdezi:*
- Senki nem akar megtámadni? Elvégre én küldtem ide az állatot az erdőbe, és gyilkoltattam meg vele azt a csapat favágót, akik közül csak egy maradt. Majd ideküldtem, hogy a fogadóban lévőket is ölje meg. Ez nem dühíti önöket? Nem érzik úgy, hogy vesznem kell? *ezzel párhuzamosan fel is emeli a kezeit, mintha csak nagy támadási felületet akarna biztosítani.* Ne aggódjanak, a fogadóbeliek jelenleg nem is látnak, és nem is hallanak minket. Mintha csak eltűntünk volna a föld színéről...