//Chetro//
*Mint egy szemérmes szűz süti le szemeit, ahogy a felszólításra a férfiról hamarost le is csúszik az a kevéske anyag, mi még szemei elől takarta őt. Tekintetét csak akkor emeli fel újból, mikor már be is csúszott vele szembe, s arcát még így is elfutja a pír, ahogy a kidolgozott felsőtesten pillant végig. Mosoly már csak akkor tűnik fel újra tekintetén, ahogy egy pillanatra eltűnik Chetro a víz alatt, majd feljöttekor vigyorogva simítja ki arcából az összetapadt, vizes tincseket.*
- Szóval?
*Sóhajt is fel, ahogy elpillantva egy gyertya lángját kezdi eltökélten fürkészni. Már gondolkodott eleget azon, hogy egyszer eljön az ideje, hogy valakinek végre elmesélje miért is van úton, s miért éppen így egymaga. Már az is megfogant benne, hogy ez a valaki minden bizonnyal Chetro lesz, hisz így ismeretlenül is törődő vele, sőt néha olyan érzés keríti hatalmába, mintha idejét sem tudná már mióta ismeri. Annak ellenére, hogy szó szerint semmit sem tud róla. Pedig a mellkas feltérképezése, s a két heg észrevétele után már benne is fogalmazódtak meg kérdések. Azok a sebhelyek arról árulkodnak, hogy harcolt egykoron, biztos nem egy macska karmolta meg, vagy ahonnan a férfi jött elég nagyra nőhettek azok a dögök. Szóval bizonyosan kalandosabb az élete, mint a lányé. Ha most elmeséli, hogy egy nem kívánt házasság elől menekült el még az is lehet, hogy körbeneveti. Ami érthető is lenne, de nem kellemes. De ez van, ha másoknak teljesen máshogy épül fel a fontossági sorrend.*
- Nem is tudom hol kezdjem.
*Sóhajt végül fel, ahogy kissé kiemelkedik a vízből, s karjait ő is a kád szélén pihenteti. Jelenleg az sem zavarja, hogy a víz már alig fedi csupasz kebleit, a pír is eltűnt az arcáról. Megbizonyosodott arról, hogy ez a férfi nem abból a fajtából van, aki kihasználná, hogy egy esetlen, szende nővel ül egyedül egy kádban, olyan küllemmel, ahogy a világra jöttek, így már nem sok kedve van a gátlásos bujkáláshoz. Amúgy is komolyabb vizekre terelődik most a beszélgetés, így egy kis időre biztos elvonja egymás figyelmét mezítelenségükről.*
- Igen. Előkelőbb család lánya vagyok, vagy legalábbis valami olyasmi. Apám kereskedő, de ahol élek a körükben volt egy kis válság, melyben a vagyona igencsak megcsappant. Szinte napról napra éltünk mi is már. Apámék képtelenek voltak beletörődni. Mindig is felvetette a családot a pénz, apám az ő apjától örökölte a címet, aki pedig az ő apjától és így tovább nemzedékeken keresztül. Anyám is egy igen neves család leánya volt, aki a pénzért természetesen gond nélkül apám felesége lett. Vagyis nem tiltakozott, mikor a szülei neki adták.
*Ingatja meg a fejét, s a gyomra kissé görcsbe is rándul, ahogy arra gondol, hogy neki is ezt a sorsot kellett volna választania. A beletörődést a hatalmas vagyonért. Na nem. Arra ő még mindig képtelen lenne, mindazok ellenére, hogy egy ideje már a kosz, mocsok és nélkülözés a napirendje.*
- Itt kicsit bűntudatom is van, ugyanis hazudtam neked.
*Harapja be az ajkát, ahogy valóban bűntudattal vegyes bánat keveredik a szemeiben. Még emlékszik, hogy nevén kissé másított, hogy véletlenül se ismerhesse meg a férfi, ha esetleg a családnevet már hallotta valahol. S most, hogy ilyen jól érzi magát Chetroval valóban olyan érzéssel tekint erre vissza, mintha kegyetlenül becsapta volna.*
- A nevem nem Lylina Worenherd. Vagyis a Lylina még stimmel, de a Tasyer család egyetlen gyermeke vagyok. Ahogy említettem apám kereskedő ember férfi, anyám pedig egy nemes elf család féltve őrzött kincse volt. Mindig azt hittem, hogy ez elfeket nem igazán érdekli a vagyon és a kincsek, de a családja kapva kapott az alkalmon, hogy a két fiatal esküvőjével mindkettejük vagyona igencsak megnövekszik, így anyám érdekből apám tulajdona lett.
*Húzza is el a száját a megjegyzésre, de nem tudott volna semmi szebbet kitalálni. Feleség, szerelem, házastárs mind túl magasztos szavak lennének arra a nőre, aki magát adta a gazdagságért minden érzelem nélkül. Nem vált apja társává, csupán egy tulajdonná egy eszközzé, hogy a gazdagság ne apadjon, s a nevet, a rangot tovább vihesse majd a gyermekei által, jelen esetben lányával.*
- Apám nem örült, hogy a nő, akiért annyit fizetett csak egy leánynak tudott életet adni, de rájött, hogy később ezt is a saját hasznára fordíthatja. Hiszen, ha nem is viszem tovább a nevét a vagyonát tovább tudom növelni. Főleg akkor, amikor beütött a baj, s szinte mindenünk odalett. De ez egy másik történet.
*Legyint is időben, inkább csak magának, mielőtt véletlenül kilépne az eredeti történet medréből.*
- Egy másik kereskedőcsalád, apám nagy barátja szintén azon törekedett, hogy egyetlen fiát kiházasítva vigye tovább a nevet. Már kiskoromban megköttetett az alku, de csak mostanában jutott el odáig apám, hogy éljen is vele. Így kész volt, hogy azt a sorsot erőltesse rám, melyet egykoron anyámra az ő apja.
*Motyogja egyre kedveszegetten, ahogy felidéződnek benne a veszekedések, a számtalan pofon, amit mind a saját szájalása és tiltakozása okozott. A vőlegénynek szánt férfi kiéhezett, bárgyú és ostoba tekintete, az apja és anyja dühe, a magány érzése, hogy akkor senkije sem volt, akire számíthatott volna, aki ha nem is tudta volna megvédeni, de erőt önt belé, hogy ha már valamit ráerőszakolnak, akkor legalább képes legyen vele szembenézni. De minden pénzéhes szolgáló és családtag a szülők pártját fogták. Senkije sem volt. Dadusa pedig, ki még mindig fogta volna a kezét már az égiekkel figyelte őt. Hát ő így saját magából merített erőt és...*
- Képtelen voltam elfogadni, hogy érdekházasságra akarnak kényszeríteni egy undorító férfival, s azt akarták, hogy egy ugyan olyan unalmas, agresszív, haszonleső és pénzsóvár család tagja legyek, melyben felnőttem. Ha kislánykoromban nem lett volna mellettem a dadusom erre a korra már bizonnyal megbolondultam volna. Gyűlöltem azt az életet amit élnem kellett, azt a valakit, aki vagyok, s ezzel a friggyel pedig betelt a poharam. Nem tagadom, hogy el lettem kényeztetve, hogy megszoktam a kényelmet, a négy fal biztonságát, elismerem, hogy nem készültem fel a vándor életre, a kalandokra és a veszélyre, de nem tudtam tovább maradni. Az éj leple alatt kiszöktem, felnyergeltem a lovamat, s amíg szegény pára bírta meg sem álltam. Nem tudtam merre indulhatnék, kihez menekülhetnék vagy egyáltalán mihez kezdek majd, de egy biztos volt, még ez a tudattalan szökés is kecsegtetőbb annál, ami akkor várna rám, ha azé a férfié lennék.
*Nyel nagyot, majd lopva szemeire töröl, ahogy igyekszik gyorsuló légzését nyugtatni, hogy a történet végére érhessen. Eddig nem akaródzott mesélni magáról, most pedig képtelen visszafogni érzései, s szavai áradatát. A gát leomlott, s a mögötte felgyűlt feszültség és bánat, most egyszerre, megállíthatatlanul zúdul ki.*
- Nem álmodoztam a tökéletes szerelemről sosem, de már tudom, hogy mi a különbség e között az érdeklángolás között, s aközött, ha valaki iránt valóban képes lehetek érezni valami mélyet, valami őszintét és szenvedélyeset. Gyenge vagyok és esetlen, és tudom, hogy rengeteg olyan hely van, ahol ennél jóval nagyobb gondokkal néznek szembe, de hogy foglalkozhatnék azzal, ha ez a sajátom, ez az ami üldöz? Főleg, hogy tisztában vagyok azzal, hogy apám nem törődött bele az elvesztésembe. Persze nem a szeretet vezérelte, mikor zsoldosokat küldött utánam, efelől nem kételkedem. Emiatt az egyáltalán nem romantikus és nem szerelmi történet miatt mondtam, hogy van olyan nő, akit nem zavarna még az sem, ha éjszakáit a barlangi medve ölelésében kéne eltöltenie, ha az a horkoló ember őszintén szereti. S az is biztos, hogy ha visszakerülök a családomhoz, azt sem apámnak sem a bérenceinek nem fogom soha megbocsájtani. Úgy is azon leszek, hogy mindegyikőjük életét tönkretegyem, ahogy ők is tönkretették az enyémet. De amíg a baj nem üt be, addig bizony kitartóan küzdök, menekülök és bujkálok. Eddig nem leltek rám, szóval lassan talán feladják és nyugtom lehet.
*A hangjából lassan kiveszik a remegés, s inkább valami más, valami sokkal bátrabb és elszántabb bújik meg benne. Szemei még mindig bánatosak, s könnyáztatta, de már nem csillog olyan esetlenül. Most érzi igazán azt, hogy a férfi jelenléte erőt ad, s akkor is határtalanul boldog, hogy ha mindezt egy szinte vadidegennek köszönheti. Hosszú ideje nem volt mellette olyan, aki biztonságot nyújthatna számára, s végre megtörné a magányát, de erre a napra ez most sokat változott, s ezért örökre hálás lesz. Akkor is, ha útjaik esetleg külön fognak válni. De valahogy ezt most nem számolja el lehetőségként. Lassan kissé előrébb dől, ahogy a férfi karjára simít, majd puha ujjait végigfuttatva rajta állapodik is meg tenyere Chetro kézfején. Mire újból a rabul ejtő szemekbe pillant már őszinte, kedves és hálás mosoly játszik ajkain.*
- Próbálj meg nem kinevetni vagy kigúnyolni, hogy csak ennyi az, ami bajt jelent a számomra. Tudom jól, hogy más nagyobb nehézségekkel küzd, de ez a sajátom és erre voltál kíváncsi. Chetro, köszönöm, hogy itt vagy nekem most és meghallgattál. Rég nem éreztem magam ilyen jól, rég nem volt ennyire távol a magány, idejét sem tudom mikor éreztem magam biztonságban.
*Mély levegőt vesz, majd hosszan fújja is ki, mint aki ezzel a sóhajjal űzte volna ki magából a bajok utolsó morzsáit. Talán így is van, s végre már valóban igazán felszabadultan tudja élvezni a férfi társaságát.*