//Második szál//
*Figyelmesen hallgatja Sunuko szavait, magában egyre jobban elborzadva azokon, és hálát adva a sorsnak, hogy az ő harci képzése két edzés után félbeszakadt.*
-Megütöttek?
*Kérdez vissza elborzadva, halkan súgva a félelmetes szavacskát. Ráadásul bottal! Pillantásában könnyedén, jól felismerhető az őszinte felháborodás, és a mélységes együttérzés is. A fejrázást érti, és maga sem firtatná tovább a fájó emléket.*
-Minket nem bántanak, igyekeznek a legnyugodtabb körülményeket megteremteni, hogy minél jobban fejlődhessünk. Ezért lakunk kinn az erdőben, a szép tisztáson. Egyszer meg kell nézned. Egészen más világ az, én magam sem hittem volna soha, hogy lehet ilyen is.
*Fecserészik miközben szemével az úszkáló legényt követi. Maga csak ül egy helyben, és viszonylag mozdulatlanul élvezi a vizet.
Majd a másik vallomását hallva, mi kifejezetten jól esik csöpp lelkének, fülig vörösödve kezd nyomban szabadkozni.*
-Ugyan dehogy, semmi különleges nincs bennem, mi tündérek.
*És nagyot pislogva harapja el a mondat végét ijedten. Vörösödve, hebegve-habogva, cikázó pillantásokkal próbál valamiféle menekülő útvonalat találni a megkezdett mondatból.*
-Vagyis, úgy értem, hogy, az anyukám, igen az anyukám mindig azt mondta, hogy egy tündér lelkét, és türelmét kaptam az Égiek ajándékaként.
*Ajkát harapdálva emelkedik ki máris a vízből, kapva a lehetőségen, hogy lezárhatja a társalgást, legalább még felöltöznek.*
-Persze, menjünk, egészen megszomjaztam már, jól esne egy tea.
*Csattog mezítlábasan törölközőjéhez, és tekeri bele magát. Majd még mindig kissé idegesen, remegő kezekkel nyitja az ajtót, hogy az öltöző felé induljon.*