//Parancsnoki iroda//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ittak, jót mulatnak. Ahogy pedig Garsin belekezd a jelentésbe a lovagnak egyre-másra elkalandozik a figyelme, de többször is kőzbehünnög, és bólogat, szóval még ha furcsán késve is, de természetesen reagálgat. Az elfbőr könyvre azért rendesen felkapja a fejét, de aztán megint belemerül valamibe gondolatban. A lovag meghasadt elméje, és mindkét személyisége, eléggé nagy figyelmet szentel a lánynak, és Soreyl kifejezetten büszkén hallgatja, ahogy Garsin mágusmesterekről, és zárolt szekciókról beszél. Fejében már látja, hogy talán még Jezabiellt is utolérheti a lány tudása, és ereje. Persze hosszú út áll előtte, de amikor a lány rápillant, eleinte boldog mosoly, és büszke pillantások részese lehet. De ahogy beleelegyedik a mondandójába, úgy komorul el a lovag arca közben.*
//Ilyen is rég volt: Indokoltan Perchipfell//
*Közben egy jó ideig csak hallgat. Rengeteg gondolat kavarog a fejében, még Perchipfell is alig tudna lépést tartani vele.*
~Min rágod magad ennyire?~
*Kérdezi a kard, meglepően kedvesen a barátjától. Soreyl arca rezzenéstelen gondolkozást mutat, miközben válaszol a fejében.*
~Mindenen.~
*Mondja magában, és ahhoz képest, hogy férfi, és mint olyan egy teáskanál érzelmi szintjével kéne rendelkezzen, több mindent érez, amit fel tud dolgozni. A tény, amit Maydeleine-nak is mondott a fogadóban elgondolkodtatja. Csak a nő ismeri a lovagot, a legmélyebb titkáig, és ezen felül még annyi kétségbe ejtő dolog van. A sárkány, a medál, a hirtelen megjelent hajlandósága a mágiára. Nem tudja mitévő legyen.*
~Szerintem messze túlgondolsz mindent.~
*Próbálja kicsit csitítani a kard, ahogy érzi, hogy a másik szíve elkezd messze hevesebben verni a szokottnál.*
~Joggal gondolok túl, egyikünknek azt is kell néha.~
*Válaszol komoran, és meglehetően dühösen a mesterkard szellemének csitító szavaira, és hát ez természetesen nem tetszik neki.*
~Visszább az agarakkal barátom, mert balhét baszok neked.~
*Ez már egyértelműen fenyegető hangú hozzászólás volt a karcos hangú Perchitől, ami meg a lovagnak nem tetszik.*
~Én csak gondolkodni akarok!~
*Válaszolja magában erősen, amire nem marad el a riposzt.*
~De mi a retkes szarnak? Mire mész vele? Sodródj az árral!~
*Ha valakinek a lovag arcára téved a tekintete látható rajta a düh, ahogy a falnak támaszkodva hallgatja Garsint, akinek a tűzmágiára tett szavaira már nem is hallgat, mert elnyomja Perchipfell, duruzsolása.*
~Ha valaminek ekkora sodrása van, az egy vízeséshez vezet.~
*Mondja magában. Rengeteg hibát követett el a lovag a múltban, szinte tele vele a padlás. Szinte bármit megtenne, hogy ne történjen meg ugyanez. Niavi elvesztése, Sylweranék távozása, Vadvéd elhagyása, A bánya, A kékszemú, Bredoc, és Garsin elhagyása, és az a mocsok sárkány a hegyen. Amikor találkozott azzal a lénnyel nem gondolta, hogy belekerül ebbe a felsorolásba, mégsem tudja máshova tenni. Gyakorlatilag a lovag cselekvésképtelenre gondolkodja magát, amiből Perchi az egyetlen aki kizökkentheti.*
~Elmondanád kicsi csillagom mire mész ezzel a picsogással? Ezek megtörténtek ez van, nem tudsz vele túl sok mindent csinálni. Szedd össze azt a retkes valagad, és ne viselkedj úgy mint egy rémült kisgyerek. Azt mondtad, meg akarsz védeni mindenkit. Hát akkor figyelj ide te hős, ha ilyen félelmet okoz egy kurva nyaklánc, meg miegymás, képzeld el Garsin, hogy be lehet szarva! És Maydeleine-t ilyen bátran fogod megvédeni, mint most? Szét vagy hullva mint egy zsák krumpli bazdmeg, a legjobb az lenne, ha át adnád nekem a gyeplőt.~
*A kis monológ megteszi a hatását, mert ugyan elűzi a sötét gondolatokat a lovag fejéből, viszont rendesen fel is tüzeli. Egy egész pillanatra megfeledkezik magáról, és erős fújtatással, kicsúszik a száján, összeszorított foggal, tele haraggal.*
-Hallgass...
*Amint kimondta, körbenéz. Megsaccolni se tudná, hogy ki szólalt meg utoljára. Megrázza a fejét, mint aki azt se tudja hol van, és Garsinra néz bocsánatkérőn, mintha őt szakította volna félbe. Amint a lányra vetül a tekintete bűnbánatba fojtódik a harag.*
-Ne haragudj.
*Mondja szomorúan, és a földet kezdi nézni egy pillanatig.*
-Nem neked szólt.
*Ezzel már teljesen bolondnak nézik, ez teljesen biztos. Közben mintha realizálódna benne, hogy talán Bredoc szólalt meg utoljára, felajánlva magát, az amulett kipróbálására, ami természetesen szerinte igazán botor ötlet, de ezt még nem fejti ki. Még mielőtt bármit tenne, Perchipfellhez fordul az elméjében.*
~Köszönöm barátom.~
*Mondja arra gondolva, hogy sikerült kirántania egy olyan démoni állapotból, amibe már napok óta sikerült belesüppednie. Egy depresszió sötét mocsara.*
~Bármikor.~
*Felel rá a kard. Milyen szép baráti románc. A lovag összeszedi magát, hogy újra felvegye a külvilág fonalát, és egy hangosat sóhajt, majd elrúgja magát a faltól.*
-Várjunk még azzal Brox.
*Elsőre úgy tesz, mintha haragos megszólalása, és egyértelműen őrült viselkedésére, nem kellene magyarázat, viszont ezt önbizalommal, és határozottsággal teszi.*
-Azt mondod szakrális?
*Kérdez vissza felhúzott szemöldökkel. Valamit készül tenni, amit a kard szelleme is megneszel.*
~Mi a fasz?~
*A lovag most mindennél jobban vágyik a csendre a fejében, így megpróbálja rövidre zárni a témát.*
~Szerintem pontosan tudod mi a fasz.~
*Fogja rövidre, és még Garsin mondandójára teszi hozzá.*
-Érdekes.
*Aggodalmasan összeráncolja a szemöldökét. Első soron azt hitte, hogy valami kiválasztott lehet, hogy a Fény Úrnője megajándékozta mágiájával, de mióta másik fele képes egyéb varázslatok létrehozására, egy jó ideje a bányára gyanakodik. Most hogy kiderült számára, hogy a medál, és a saját képességei is vallási eredetűek, újonnan megtanulva szakrális mágiák, egyre jobban megemelődik a szemöldöke, és ráncosodik az arca.*
-Azt hiszem be kell vallanom valamit.
*Néz felváltva a két barátjára, és nagyon lassú, finom mozdulatokkal veszi elő a mesterkardot a tokjából.*
-Ő itt Perchipfell.
*Teszi le a célszerszámot a két másik közé az asztalra.*
-Igen ez egy kard.
*Teszi csípőre a kezét, és bólogat is hozzá.*
-Az egész világon, rajtam kívül csak egyetlen ember tudja, de...
*Gondolkozik el egy pilalnatra, és inkább közébe vágja.*
-ÉS kérlek ne nézzetek bolondnak, de ez a kard beszél.
*Erre is hagy egy kis időt, majd a felvétel jegyzőkönyvéért nyúl, ami az asztalon hever, és még Perchi varázslatával készült. Széthajtja a pergament, és megmutatja a jelet a papír tetején.*
-És varázsol.
*Sóhajt egy nagyot, és mielőtt bárkinek az arcáról is olvasna bármit, érzi, hogy bővebb magyarázatra szorul.*
-Ez a kard gyermekkorom óta az enyém, és szelleme van. Lelke. Ő Perchipfell.
~Szevasztok Parasztok.~
*Szólal meg Perchi, de természetesen, csak a lovag hallja.*
-Beszél hozzám, és én is hozzá.
~Én kicsit többet pofázok, de általában hiába.~
*Járkál kicsit fel, és alá, és a hideg rázza az egésztől.*
-Azt mondja a templomban érezte, hogy tud ilyeneket, ahogy én is hasonlóan érzek mikor varázsolok, holott nem is tudok róla.
*A tény, hogy dolgok történek vele, benne, körülötte amit nem tud kontrollálni, akár még egész dühössé is tehetik a hangját.*
-Természetesen a kard maga nem rendelkezik varázserővel.
*Mondja ezt már szinte magának, de hangosan. Mint aki közönség előtt gondolkozik.*
-Egyszerű kovácsmunka.
~A kurva anyád! Azaz egyszerű.~
-De tudja irányítani a testem, ha engedem neki.
*Emeli ki a végén a kitételt. Nem akarja, hogy a parancsnok elmebetegnek higgye, holott kissé az, de nincs mit tenni, azt meg pláne nem akarja, hogy Garsin féljen tőle, vagy éppen Perchitől.*
-Amikor kihallgattam a jelentkező fickót, Perchi... Vagyis a kard, mármint én... Felrajzoltunk...
~Tetszetős többesszám, folytasd!~
-Egy jelet a papírra, és minden ami a szobában elhangzott a toll magától feljegyzett.
*Mutogatja a jelet a pergamenen, és a rendkívül szép egyenletes írást. Minden betű ugyan olyan.*
-Viszont se... Ő, se én nem tudjuk ezt kontrollálni.
*Teszi, hozzá miközben kihúz egy széket és leveti bele magát.*
-Egyszerűen csak néha megtörténik... Kicsúszik mint egy fing.
*Mondja elbambulva, majd megrázza a fejét, mint aki elfelejtette hol van, és a kardra mutat tréfásan.*
-Ezt ő mondta így.
*Majd elmosolyodik. A másik kettőnek mindenképpen lesz ezzel kapcsolatban kérdése, de hogy az egészet megelőzze, még visszacsatol az eredeti témához.*
-Szerintetek lehet ennek az egésznek köze egymáshoz?
*Emeli fel a szemöldökét.*
-Egy isteni ereklye, isteni mágiák valószerűtlen megjelenése, a sárkány... Nagyon sok különös dolog jött itt össze.
*A beszélő kardot nem sorolja fel, neki az mindennapos, és akkor a pucéran megjelent halottakról még csak nem is tud. Eztán csak hagyja folyni a történéseket, és izgatottan, már-már félve várja, hogy ez a két, szívéhez oly közeli ember, ne nézze teljesen őrültnek, amit megtehetnének teljes joggal.
És csak most jut eszébe az, hogyha őrültnek titulálják, az megmagyarázná a sárkányt is.
Fél.*