Arthenior - Warg-odú
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 2 (21. - 40. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360
40. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-13 12:10:27
Üzenet elküldve: 2021-07-13 12:10:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Jelentkezés//
-Helyes, helyes.
*Feleli, miközben megvakargatja a szakállát.*
-Gyere fiam, megmutatom mit hol találsz.
*Mondja, s közben elindul vissza az odú felé, remélve, hogy követi őt a vadász.*
-Tudod a bőrvért is páncél ám, nem kötelező a nehézvért. De ahogy gondolod, ez csak egy felajánlás, azonban a jelvényeket kötelező hordani.
*Magyarázza miközben belép az ajtón. Nem korholóan, egyszerűen csak elmondja, amit tudni érdemes. Ahogy pedig beérnek körbevezeti az újoncot a parancsnok. Megmutatja az étkezőt, a szobákat, az irodáját, satöbbi.*
-Egyelőre saját szobája van mindenkinek, ha esetleg többen lennénk elképzelhető, hogy lesz hálótárs is, de ez még a jövő zenéje. Ha nincs más, akkor írok egy levelet a Tanácsnak rólad, és hogy küldjék a jelvényeket. Most még csak rendezkedj be, ismerkedj a többiekkel ha találkoznál velük. Még van egy kis elinténivalóm, addig külön feladatod nem lesz, de ne kószálj messzire.
*Természetesen megvárja, hogy van-e még valami hirtelen, s csak utána távozik, hogy megírja a levelet. *
-Helyes, helyes.
*Feleli, miközben megvakargatja a szakállát.*
-Gyere fiam, megmutatom mit hol találsz.
*Mondja, s közben elindul vissza az odú felé, remélve, hogy követi őt a vadász.*
-Tudod a bőrvért is páncél ám, nem kötelező a nehézvért. De ahogy gondolod, ez csak egy felajánlás, azonban a jelvényeket kötelező hordani.
*Magyarázza miközben belép az ajtón. Nem korholóan, egyszerűen csak elmondja, amit tudni érdemes. Ahogy pedig beérnek körbevezeti az újoncot a parancsnok. Megmutatja az étkezőt, a szobákat, az irodáját, satöbbi.*
-Egyelőre saját szobája van mindenkinek, ha esetleg többen lennénk elképzelhető, hogy lesz hálótárs is, de ez még a jövő zenéje. Ha nincs más, akkor írok egy levelet a Tanácsnak rólad, és hogy küldjék a jelvényeket. Most még csak rendezkedj be, ismerkedj a többiekkel ha találkoznál velük. Még van egy kis elinténivalóm, addig külön feladatod nem lesz, de ne kószálj messzire.
*Természetesen megvárja, hogy van-e még valami hirtelen, s csak utána távozik, hogy megírja a levelet. *
39. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-13 08:50:04
Üzenet elküldve: 2021-07-13 08:50:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 84
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 84
Játékstílus: Vakmerő
//Szellemes fejléc helye//
* Pasht nem csak az ifjonti hév vezérli, hogy össze vissza beszéljen az újoncok képzéséről, meg az őrjáratok felügyeléséről. Valóban nem tudja pontosan, hogy most mit tehetnek, és mit nem, de ez sosem állította meg abban, hogy cselekedjen. Az pedig, hogy csak nézzen, és ne csináljon semmit, nem igazán jellemző az ifjú harcosra. *
- Mondjuk az se egy rossz ötlet. Mármint nem egymás arcának a törölgetése. * Teszi hozzá gyorsan, mielőtt a másik félreérti. * De egy gyakorlóharc mindig jól jön, és végre nem a bábut kellene püföljem unottan. Amilyen harcias vagy ma reggel, még az is lehet, hogy szórakoztató ellenfél lennél, és nem ennélek meg reggelire. * Jelenti ki vigyorogva, egyértelmű jelét adva annak, hogy hiába a mormogás, fiatalos fülének hála hallása még olyan éles, mint a kardja.
A raktárhoz érve ugyan az a látvány fogadja, mint korábban, csak annyi különbséggel, hogy a porban látható láb- és egyéb nyomok jelzik, valaki már járt itt, és néhány ládáról lefeszegette a tetőt, ahogy a saját holmiját kereste. *
- Ha van, akkor itt lesz. * Válaszol egyszerűen, egy öreg remete bölcsességével. * Azok ott a ruhák, és a medálok. * Int az egyik doboz felé, mert korábban onnan túrt magának méretre valót. * Szóval ajánlom, hogy azt hagyd a végére. Páncélt kértél magadnak, vagy valami hasonlót? Vagy csak egy tegezt keresünk?
* Kérdez vissza, ahogy maga is neki lát annak, hogy előtúrja amit Nae szeretne a magáénak tulajdonítani. Nyitogat és kotorászik, de csak nem leli. Azért igyekszik nem kárt tenni másnak a holmijában, bár be kell vallja, nem csak azért csinálja ezt, hogy az elfnek segítsen. Hajtja a kíváncsiság, hogy mások ugyan kaptak-e olyan fényes és szép páncélt, mint ő. Bár nem jellemző rá, de most mégis valamiért kivételesnek érzi magát, és ez jó érzéssel tölti el. *
* Pasht nem csak az ifjonti hév vezérli, hogy össze vissza beszéljen az újoncok képzéséről, meg az őrjáratok felügyeléséről. Valóban nem tudja pontosan, hogy most mit tehetnek, és mit nem, de ez sosem állította meg abban, hogy cselekedjen. Az pedig, hogy csak nézzen, és ne csináljon semmit, nem igazán jellemző az ifjú harcosra. *
- Mondjuk az se egy rossz ötlet. Mármint nem egymás arcának a törölgetése. * Teszi hozzá gyorsan, mielőtt a másik félreérti. * De egy gyakorlóharc mindig jól jön, és végre nem a bábut kellene püföljem unottan. Amilyen harcias vagy ma reggel, még az is lehet, hogy szórakoztató ellenfél lennél, és nem ennélek meg reggelire. * Jelenti ki vigyorogva, egyértelmű jelét adva annak, hogy hiába a mormogás, fiatalos fülének hála hallása még olyan éles, mint a kardja.
A raktárhoz érve ugyan az a látvány fogadja, mint korábban, csak annyi különbséggel, hogy a porban látható láb- és egyéb nyomok jelzik, valaki már járt itt, és néhány ládáról lefeszegette a tetőt, ahogy a saját holmiját kereste. *
- Ha van, akkor itt lesz. * Válaszol egyszerűen, egy öreg remete bölcsességével. * Azok ott a ruhák, és a medálok. * Int az egyik doboz felé, mert korábban onnan túrt magának méretre valót. * Szóval ajánlom, hogy azt hagyd a végére. Páncélt kértél magadnak, vagy valami hasonlót? Vagy csak egy tegezt keresünk?
* Kérdez vissza, ahogy maga is neki lát annak, hogy előtúrja amit Nae szeretne a magáénak tulajdonítani. Nyitogat és kotorászik, de csak nem leli. Azért igyekszik nem kárt tenni másnak a holmijában, bár be kell vallja, nem csak azért csinálja ezt, hogy az elfnek segítsen. Hajtja a kíváncsiság, hogy mások ugyan kaptak-e olyan fényes és szép páncélt, mint ő. Bár nem jellemző rá, de most mégis valamiért kivételesnek érzi magát, és ez jó érzéssel tölti el. *
38. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-10 00:53:12
Üzenet elküldve: 2021-07-10 00:53:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
*Garsinnak bólint, hogy tudja, megerősítse a címzettet. Reméli, hogy talál egy megbízható alkatú futárt, bár ennyi aranyért azért már jó embert lehet fogni, ahogy tapasztalta. Öt aranyért megeszik az ember levelét a koldusok, szóval ezen igazán nem lehet spórolni. Elteszi a tollat, a papírt, megvárja, míg Garsin elmegy, s hallja az ajtó tipikus kattanását, ahogy becsukódik. Akkor nagyot sóhajt, s megmasszírozgatja a nyakát, majd feláll, kicsit nyújtózkodik, s kimegy az irodából. A saját szobájába megy, hogy végre ő maga is magára ölthesse a felszerelését. Már nagyon várta, régi vágya volt egy ilyen remek lovagi vértezet. Kitűnően megmunkált darab, sötét színekben, rajta pedig a Warg címerrel. Örömmel tölti el, hogy belébújhat, szinte mintha rá öntötték volna, annyira kényelmes, de tudja jól, hogy strapabíró is egyben. Nem okoz neki gondot ebben mászkálni ide-oda, kiképzései során eléggé hozzászokott már a páncél mindennapi viseletéhez. Nyakába akasztja az amulettet is, a mesterkardot felköti, s máris mintha egy másik emberként hagyná el az odút.*
37. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 23:51:02
Üzenet elküldve: 2021-07-09 23:51:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Amit hall, az valóban megnyugtatja. Ha ennyi minden történt ott a bányában és jártak már ott a városból, ráadásul mágusok is, akkor biztosan nem fordulhatott elő olyasmi, mint korábban, mert arról tudnának.
Igaza lehet Bredocnak, Soreyl bizonyára csak elfoglalt az újjáépítéssel, újraszervezéssel...
Elcsitul az aggodalma java. A hiányérzet az már más kérdés. Szeretné már viszont látni a lovagot, mert igazán csak akkor nyugodna meg felőle, ha itt látná őt is, épen és egészségesen.*
- Köszönöm. - *Feleli az ígéretre, hogy Bredoc szól neki, ha bármi hír adódna. Majd nem marad más, mint a búcsú, azaz...
A megszólításra megáll, majd egyszerűen bólint és szolgálatkészen ácsorog, míg a parancsnok megfogalmazza és megírja a levelet. Szerencsére esélye sincs unatkozni, mivel úgy tűnik, a férfinak szokása előbb hangosan kimondani a mondatokat, mielőtt papírra vetné őket.
Garsin így egyrészt ismét kaphat némi betekintést a hivatalos levelek világába, ami a számára még lenyűgöző és érdekes, hogy szeretné is kitanulni a szavak ilyetén forgatását. Másrészt megtudhatja, hogy az Alakulat néhány tagja küldetésre fog menni.
Szívesen tudna meg részleteket, de miután a parancsnok rá bízza a levél továbbjuttatását és fontosnak is tűnik az ügy, úgy véli jobb, ha megtartja magának a kérdéseit. Illetve egy azért mégiscsak akad...*
-A tharg úrnő kezébe. - *Ismétli meg, miután az aranyat átvette és elsüllyesztette a mellénye zsebébe. Várja a megerősítést, vagy a címzés pontosítását, s ha ezt megkapta, most már tényleg kijjebb lódul.*
- Sietek. - *Adja szavát.
Legelőbb csak a szobájáig megy, rendbe szedi a ruháját, majd sebtében összepakolja a szükséges holmiját, magára ölti a tabardot meg a wargfejes amulettjét és máris indulásra kész.
A terve az, hogy úton a templomba elkap egy futárt. Hogy miből állapítja majd meg a megbízhatóságát, azt még nem tudja, de bízik benne, hogy nem választ majd rosszul...*
*Amit hall, az valóban megnyugtatja. Ha ennyi minden történt ott a bányában és jártak már ott a városból, ráadásul mágusok is, akkor biztosan nem fordulhatott elő olyasmi, mint korábban, mert arról tudnának.
Igaza lehet Bredocnak, Soreyl bizonyára csak elfoglalt az újjáépítéssel, újraszervezéssel...
Elcsitul az aggodalma java. A hiányérzet az már más kérdés. Szeretné már viszont látni a lovagot, mert igazán csak akkor nyugodna meg felőle, ha itt látná őt is, épen és egészségesen.*
- Köszönöm. - *Feleli az ígéretre, hogy Bredoc szól neki, ha bármi hír adódna. Majd nem marad más, mint a búcsú, azaz...
A megszólításra megáll, majd egyszerűen bólint és szolgálatkészen ácsorog, míg a parancsnok megfogalmazza és megírja a levelet. Szerencsére esélye sincs unatkozni, mivel úgy tűnik, a férfinak szokása előbb hangosan kimondani a mondatokat, mielőtt papírra vetné őket.
Garsin így egyrészt ismét kaphat némi betekintést a hivatalos levelek világába, ami a számára még lenyűgöző és érdekes, hogy szeretné is kitanulni a szavak ilyetén forgatását. Másrészt megtudhatja, hogy az Alakulat néhány tagja küldetésre fog menni.
Szívesen tudna meg részleteket, de miután a parancsnok rá bízza a levél továbbjuttatását és fontosnak is tűnik az ügy, úgy véli jobb, ha megtartja magának a kérdéseit. Illetve egy azért mégiscsak akad...*
-A tharg úrnő kezébe. - *Ismétli meg, miután az aranyat átvette és elsüllyesztette a mellénye zsebébe. Várja a megerősítést, vagy a címzés pontosítását, s ha ezt megkapta, most már tényleg kijjebb lódul.*
- Sietek. - *Adja szavát.
Legelőbb csak a szobájáig megy, rendbe szedi a ruháját, majd sebtében összepakolja a szükséges holmiját, magára ölti a tabardot meg a wargfejes amulettjét és máris indulásra kész.
A terve az, hogy úton a templomba elkap egy futárt. Hogy miből állapítja majd meg a megbízhatóságát, azt még nem tudja, de bízik benne, hogy nem választ majd rosszul...*
36. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 21:19:45
Üzenet elküldve: 2021-07-09 21:19:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Nos az engedély dolgával már bizonyosan végeztek, úgy véli hogy ennek az irománynak elegendőnek kell lennie, hogy Garsin tovább kutathasson, s csak remélni tudja, hogy nem fognak nagyon kukacoskodni a könyvtárban. Sajnos túl kevés ideje és energiája van oda járni, hogy ismerje a viszonyokat, így kénytelen a hallomásokra hagyatkozni, amit egyébként nagyon nem szeret, mert kétes információk.*
-Természetesen biztos.
*Feleli, s látszik is, hogy ebben teljesen bizonyos.*
-Nem is említettem, de Even Alrishul, a Népek Tanácsának Biztonsági és Igazságtételi Ülnöke, váltottam vele pár szót a tanácson. Az ő emberei voltak ott a bányában, s beszámolt róla, hogy jó híreket kapott, elkezdték az újjáépítést, és ha jól emlékszem küldött oda erősítést, valamint mágusokat is, hogy megnézzék tényleg vannak-e átjárók Sárvárosba az alagutakon keresztül. Szóval erről ne legyen gondod.
*Eddig eszébe sem jutott ez, pedig mondhatta volna hamarabb is.*
-Szólok, ha tudok valamit.
*A könyvtár dolgára csak bólint, hisz tudja, hogy számíthat a lányra, főleg ezek után.*
-Ó, Garsin, várj csak egy pillanatot.
*Jut eszébe, mert útközben akkor a lány át tudná adni egy futárnak a levelet.*
-Kérlek add át ezt a levelet egy futárnak, de olyannak, aki igencsak megbízhatónak tűnik. Mindjárt megírom, egy pillanat.
*Mondja, s nekiáll a másik, egészen fontos levél megírásának. Beletelik egy kis időbe, mire a megfelelő szavak a fejébe, majd a fejéből a kezébe, majd onnan a papírra jutnak.
"A Tharg Úrnő kezébe.
Tisztelt Kagaenae Úrnő!
Borzalmas hír ez, régóta békesség honol eme földeken. Mind az Artheniori Népek Tanácsa, mind a magam nevében hálásan köszönöm a levelét, és a segítségét a falun. Természetesen nem maradhat az ügy kivizsgálatlanul, mindenkinek érdeke az, hogy igazság szolgáltassék. A legjobb emberim egy kisebb csoportja hamarosan útnak indul a Tharg birodalomba, kihallgatni a két, remélhetőleg ép eszüknél lévő foglyot, majd pedig további intézkedéseket tegyenek a lehetőségeikhez mérten a kikötői bandán. Kérem szíves türelmét addig is, míg az embereim elkészülnek, beszerzik a szükséges ellátmányt és elindulnak. Számításaim szerint nem lehet több egy hatnál.
A Warg Agyar, az Artheniori Vároőrség különleges alakulatának parancsnoka
Bredoc Droyn"
Természetesen a wargfejes pecséttel lezárva.*
-Na, meg is volnánk.
*Ezt is hasonlóképp csomagolja, hogy nehogy bármi bántódása essék a papírnak.*
-Nézd csak, itt van 30 arany. *Azzal átnyújt egy kisebb erszényt Garsin Elthur-nak.*
Sok szerencsét a kutatáshoz!
*Azzal pedig végképp nem tartóztatja tovább a leányt, főleg, hogy annak a levélnek minél hamarabb oda kell érnie a Tharg úrnőhöz.*
*Nos az engedély dolgával már bizonyosan végeztek, úgy véli hogy ennek az irománynak elegendőnek kell lennie, hogy Garsin tovább kutathasson, s csak remélni tudja, hogy nem fognak nagyon kukacoskodni a könyvtárban. Sajnos túl kevés ideje és energiája van oda járni, hogy ismerje a viszonyokat, így kénytelen a hallomásokra hagyatkozni, amit egyébként nagyon nem szeret, mert kétes információk.*
-Természetesen biztos.
*Feleli, s látszik is, hogy ebben teljesen bizonyos.*
-Nem is említettem, de Even Alrishul, a Népek Tanácsának Biztonsági és Igazságtételi Ülnöke, váltottam vele pár szót a tanácson. Az ő emberei voltak ott a bányában, s beszámolt róla, hogy jó híreket kapott, elkezdték az újjáépítést, és ha jól emlékszem küldött oda erősítést, valamint mágusokat is, hogy megnézzék tényleg vannak-e átjárók Sárvárosba az alagutakon keresztül. Szóval erről ne legyen gondod.
*Eddig eszébe sem jutott ez, pedig mondhatta volna hamarabb is.*
-Szólok, ha tudok valamit.
*A könyvtár dolgára csak bólint, hisz tudja, hogy számíthat a lányra, főleg ezek után.*
-Ó, Garsin, várj csak egy pillanatot.
*Jut eszébe, mert útközben akkor a lány át tudná adni egy futárnak a levelet.*
-Kérlek add át ezt a levelet egy futárnak, de olyannak, aki igencsak megbízhatónak tűnik. Mindjárt megírom, egy pillanat.
*Mondja, s nekiáll a másik, egészen fontos levél megírásának. Beletelik egy kis időbe, mire a megfelelő szavak a fejébe, majd a fejéből a kezébe, majd onnan a papírra jutnak.
"A Tharg Úrnő kezébe.
Tisztelt Kagaenae Úrnő!
Borzalmas hír ez, régóta békesség honol eme földeken. Mind az Artheniori Népek Tanácsa, mind a magam nevében hálásan köszönöm a levelét, és a segítségét a falun. Természetesen nem maradhat az ügy kivizsgálatlanul, mindenkinek érdeke az, hogy igazság szolgáltassék. A legjobb emberim egy kisebb csoportja hamarosan útnak indul a Tharg birodalomba, kihallgatni a két, remélhetőleg ép eszüknél lévő foglyot, majd pedig további intézkedéseket tegyenek a lehetőségeikhez mérten a kikötői bandán. Kérem szíves türelmét addig is, míg az embereim elkészülnek, beszerzik a szükséges ellátmányt és elindulnak. Számításaim szerint nem lehet több egy hatnál.
A Warg Agyar, az Artheniori Vároőrség különleges alakulatának parancsnoka
Bredoc Droyn"
Természetesen a wargfejes pecséttel lezárva.*
-Na, meg is volnánk.
*Ezt is hasonlóképp csomagolja, hogy nehogy bármi bántódása essék a papírnak.*
-Nézd csak, itt van 30 arany. *Azzal átnyújt egy kisebb erszényt Garsin Elthur-nak.*
Sok szerencsét a kutatáshoz!*Azzal pedig végképp nem tartóztatja tovább a leányt, főleg, hogy annak a levélnek minél hamarabb oda kell érnie a Tharg úrnőhöz.*
35. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 20:47:43
Üzenet elküldve: 2021-07-09 20:47:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Ahogy Bredoc leírja a könyvtárat, veszélyesebb helynek tűnik, mint eddig képzelte. Eddig csak az feszélyezte, hogy egy templomban van, egy felsőbbrendű lény és híveinek "otthonában". Bár eddig csak jó tapasztalata volt a templomszolgákkal, nem tud szabadulni az érzéstől, hogy figyelhetik ott és a veséjébe láthatnak, aztán meg ítélkezhetnek felette, kaphat valami isteni büntetést...
Most pedig ezek szerint már a könyvekkel is óvatosnak kellene lennie.
Nagyon is komolyan veszi a figyelmeztetést, de közben meg születik benne egy szikrányi kíváncsiság és nagyravágyás. Eddig is izgalmas volt kutakodni, ám a feltevés, hogy valami nagy titokra bukkanhatna ott az elzárt részlegen... megmozgatja a fantáziáját.
Választ nem ad, csak átveszi az immár becsomagolt levelet, s egy köszönetmondás után már menne is, mert nagy reményei vannak még erre a napra és úgy érzi, máris túl kevés ideje maradt alkonyatig, márpedig akkor zár a könyvtár. De mielőtt indulna, még feltesz egy kérdést, ami sokat foglalkoztatja.
A választ hallva észlelhetően csalódott lesz. Abban bízott, talán a parancsnok tud valamit, csak nem tartotta fontosnak, hogy neki beszámoljon róla.*
- De az egészen biztos, hogy nem tértek vissza oda banditák...? - *Kérdi még, csak hogy megnyugodhasson. Persze nem arra gondol, hogy rabosításra érkeztek-e új bűntevők, hanem hogy az esetleg akkor elmenekült banditák visszatérhettek erősítéssel és baj történhetett ismét.*
- Szól, ha megtud valamit?
*Ha választ kapott, most már tényleg nem időzik tovább, hacsak nem a parancsnok tartóztatja.*
- Hamarosan indulok is a könyvtárba. - *Jelenti, mert helyénvalónak érzi közölni, hol fog tartózkodni a nap további részében.
Majd fejet hajt, és ha nincs más, visszavonul, magára hagyva a parancsnokot.*
*Ahogy Bredoc leírja a könyvtárat, veszélyesebb helynek tűnik, mint eddig képzelte. Eddig csak az feszélyezte, hogy egy templomban van, egy felsőbbrendű lény és híveinek "otthonában". Bár eddig csak jó tapasztalata volt a templomszolgákkal, nem tud szabadulni az érzéstől, hogy figyelhetik ott és a veséjébe láthatnak, aztán meg ítélkezhetnek felette, kaphat valami isteni büntetést...
Most pedig ezek szerint már a könyvekkel is óvatosnak kellene lennie.
Nagyon is komolyan veszi a figyelmeztetést, de közben meg születik benne egy szikrányi kíváncsiság és nagyravágyás. Eddig is izgalmas volt kutakodni, ám a feltevés, hogy valami nagy titokra bukkanhatna ott az elzárt részlegen... megmozgatja a fantáziáját.
Választ nem ad, csak átveszi az immár becsomagolt levelet, s egy köszönetmondás után már menne is, mert nagy reményei vannak még erre a napra és úgy érzi, máris túl kevés ideje maradt alkonyatig, márpedig akkor zár a könyvtár. De mielőtt indulna, még feltesz egy kérdést, ami sokat foglalkoztatja.
A választ hallva észlelhetően csalódott lesz. Abban bízott, talán a parancsnok tud valamit, csak nem tartotta fontosnak, hogy neki beszámoljon róla.*
- De az egészen biztos, hogy nem tértek vissza oda banditák...? - *Kérdi még, csak hogy megnyugodhasson. Persze nem arra gondol, hogy rabosításra érkeztek-e új bűntevők, hanem hogy az esetleg akkor elmenekült banditák visszatérhettek erősítéssel és baj történhetett ismét.*
- Szól, ha megtud valamit?
*Ha választ kapott, most már tényleg nem időzik tovább, hacsak nem a parancsnok tartóztatja.*
- Hamarosan indulok is a könyvtárba. - *Jelenti, mert helyénvalónak érzi közölni, hol fog tartózkodni a nap további részében.
Majd fejet hajt, és ha nincs más, visszavonul, magára hagyva a parancsnokot.*
34. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 19:00:39
Üzenet elküldve: 2021-07-09 19:00:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*A megköszönésre csak biccent egy nagyobbat. Tényleg nem nagy dolog, legalábbis a részéről, főleg hogy nem is tölt be magasabb pozíciót. Bár nem, talán akkor sem igazán érdekelné, hogy nem ez a valódi neve. Itt így ismerik, s ez bőven elég hozzá, hogy ne legyen belőle gond. Némi gondolkodás után eszébe jut, hogy vajon miért is nyújtja neki az immár aláírt papirost a lány, de hamar kapcsol, s egy erre használt bőrbe helyezi a papírt, amit utána visszanyújt Garsinnak.*
-Á igen, így van értelme. Nem hiszem, hogy csak úgy beengednének egyedül bárkit, vagy legalábbis valami nagy szentségnek kell lennie. Szerintem olyan titkok lapulnak ott, amikre jobb, ha nem is derítünk fényt. Néha a titkok okkal nem kerülnek napvilágra.
*Talán ez Garsinra is vonatkozhat, bár úgy értelmezi, ahogy akarja. Bredoc tudja jól, hogy nem kell mindent az emberek orrára kötni, mert bizony akadnak olyan dolgok, amikkel egyszerűen nem tudnának mit kezdeni. Ha úgy tetszik, nem állnak készen rá.*
-Igazán nincs mit.
*Ő annak csak örül, ha úgy érzi a lány, vagy igazából bármelyik embere, hogy számíthatnak rá, mint például Naesala a múltkor.*
-Nincs sajnos, mióta eljöttünk a bányából. Talán megtalálta a számítását, és jól érzi magát ott, vagy csak sok a teendője, és ezért nem kaptunk még hírt felőle. Mindenesetre nem aggódom felőle, biztos rendben van.
*Bár ő maga is kíváncsi, hogy vajon mi lehet az egykori venárral. Talán majd a Krenkataurba is ír egy levelet, hátha kap valami hírt arról, hogy hogy boldogulnak.*
*A megköszönésre csak biccent egy nagyobbat. Tényleg nem nagy dolog, legalábbis a részéről, főleg hogy nem is tölt be magasabb pozíciót. Bár nem, talán akkor sem igazán érdekelné, hogy nem ez a valódi neve. Itt így ismerik, s ez bőven elég hozzá, hogy ne legyen belőle gond. Némi gondolkodás után eszébe jut, hogy vajon miért is nyújtja neki az immár aláírt papirost a lány, de hamar kapcsol, s egy erre használt bőrbe helyezi a papírt, amit utána visszanyújt Garsinnak.*
-Á igen, így van értelme. Nem hiszem, hogy csak úgy beengednének egyedül bárkit, vagy legalábbis valami nagy szentségnek kell lennie. Szerintem olyan titkok lapulnak ott, amikre jobb, ha nem is derítünk fényt. Néha a titkok okkal nem kerülnek napvilágra.
*Talán ez Garsinra is vonatkozhat, bár úgy értelmezi, ahogy akarja. Bredoc tudja jól, hogy nem kell mindent az emberek orrára kötni, mert bizony akadnak olyan dolgok, amikkel egyszerűen nem tudnának mit kezdeni. Ha úgy tetszik, nem állnak készen rá.*
-Igazán nincs mit.
*Ő annak csak örül, ha úgy érzi a lány, vagy igazából bármelyik embere, hogy számíthatnak rá, mint például Naesala a múltkor.*
-Nincs sajnos, mióta eljöttünk a bányából. Talán megtalálta a számítását, és jól érzi magát ott, vagy csak sok a teendője, és ezért nem kaptunk még hírt felőle. Mindenesetre nem aggódom felőle, biztos rendben van.
*Bár ő maga is kíváncsi, hogy vajon mi lehet az egykori venárral. Talán majd a Krenkataurba is ír egy levelet, hátha kap valami hírt arról, hogy hogy boldogulnak.*
33. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 17:50:41
Üzenet elküldve: 2021-07-09 17:50:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Ez igazán könnyen ment.*
- Köszönöm. - *Biccent, és innen nézve nem is érti, miért izgult emiatt egy kicsit is. Mindenesetre jó túl lenni rajta. Most már mindent fölfedett, nincs több titok.
Az aláírt levelet fölveszi az asztalról és óvatosan visszanyújtja Bredocnak. A férfi említett valamit, hogy betekerné bőrbe. Bár akkor még elég zaklatott volt, azért tényleg figyelt mindenre, amit a másik beszélt. Most meg nem akarja már túl sokáig húzni a férfi idejét - mert valójában van egy sejtése róla, hogy a parancsnoknak van még papírmunkája. A férfi ugyanis két papírt készíttetett elő vele, amiből az egyiket az ő leveléhez használta föl, de a másik még érintetlen. Sőt, mikor a szerzetes itt volt, a férfi egy harmadik lapra jegyzetelt, amit ezeken felül vett elő az asztalból. Persze, ez lehetett szórakozottság is, de Garsin első feltételezése, hogy Bredocnak van még írnivalója, ő pedig már így is túl sokat vett el az idejéből. Azért a levél becsomagolását még megvárná, ha pedig a férfi nem érti, miért nyújtja vissza a papirost, akkor emlékezteti.
Aztán hallgatja az intő jó tanácsokat a könyvtári tartózkodásához. Kétségtelen, hogy Bredoc minden szavát megszíveli, mert egyébként is elég babonásan viszonyul a mágiához, mágikus holmikhoz. A férfi biztos lehet benne, hogy...*
- Lesz velem egy pap. Csak ahhoz nyúlok majd, amit engedélyez. - *Mondja - kicsit azért megszeppenten - a parancsnok megnyugtatására is.
Közben elkezd szedelőzködni, mert úgy érzékeli, utóbbi szavaival a férfi is már amúgy útjára bocsátotta.*
- Köszönöm. Az engedélyt... meg... - *Nem talál megfelelő szavakat, úgyhogy csak esetlenül megemeli karjait, miközben zavartan félrenéz.
Aztán már majdnem fordul, mikor még eszébe jut valami.*
- Soreylről nincs híre?
*Ez igazán könnyen ment.*
- Köszönöm. - *Biccent, és innen nézve nem is érti, miért izgult emiatt egy kicsit is. Mindenesetre jó túl lenni rajta. Most már mindent fölfedett, nincs több titok.
Az aláírt levelet fölveszi az asztalról és óvatosan visszanyújtja Bredocnak. A férfi említett valamit, hogy betekerné bőrbe. Bár akkor még elég zaklatott volt, azért tényleg figyelt mindenre, amit a másik beszélt. Most meg nem akarja már túl sokáig húzni a férfi idejét - mert valójában van egy sejtése róla, hogy a parancsnoknak van még papírmunkája. A férfi ugyanis két papírt készíttetett elő vele, amiből az egyiket az ő leveléhez használta föl, de a másik még érintetlen. Sőt, mikor a szerzetes itt volt, a férfi egy harmadik lapra jegyzetelt, amit ezeken felül vett elő az asztalból. Persze, ez lehetett szórakozottság is, de Garsin első feltételezése, hogy Bredocnak van még írnivalója, ő pedig már így is túl sokat vett el az idejéből. Azért a levél becsomagolását még megvárná, ha pedig a férfi nem érti, miért nyújtja vissza a papirost, akkor emlékezteti.
Aztán hallgatja az intő jó tanácsokat a könyvtári tartózkodásához. Kétségtelen, hogy Bredoc minden szavát megszíveli, mert egyébként is elég babonásan viszonyul a mágiához, mágikus holmikhoz. A férfi biztos lehet benne, hogy...*
- Lesz velem egy pap. Csak ahhoz nyúlok majd, amit engedélyez. - *Mondja - kicsit azért megszeppenten - a parancsnok megnyugtatására is.
Közben elkezd szedelőzködni, mert úgy érzékeli, utóbbi szavaival a férfi is már amúgy útjára bocsátotta.*
- Köszönöm. Az engedélyt... meg... - *Nem talál megfelelő szavakat, úgyhogy csak esetlenül megemeli karjait, miközben zavartan félrenéz.
Aztán már majdnem fordul, mikor még eszébe jut valami.*
- Soreylről nincs híre?
32. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 16:55:35
Üzenet elküldve: 2021-07-09 16:55:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Igazán szívmelengető végre látni Garsint nevetni, ha csak egy aprócska szikra is ez. A férfi biztosan igyekszik elraktározni a tudatában a képet a későbbiekre. Közben pedig kényelmesen elhelyezkedik, mert Garsin ugyan nem tudja, de van még egy levél, amit meg kell írnia. De úgy tervezi, hogy ezzel nem foglalná már le feleslegesen a lányt, hisz neki ehhez a dologhoz nem lesz köze, ha minden jól megy. ~Nem is baj az, ha nem megy idegenföldre egyelőre, ráadásul nem is veszélytelen a küldetés. Talán ha kitanul majd egy kis varázstudományt. Még ha nincs is tisztában a tehetségével, én látom benne ott bujkálni azt, mi oly keveseknek adódik meg.~ *
-Akkor legyen így.
*Nem is igen firtatja tovább a név dolgát, hisz teljesen fölösleges, főleg ha neki nem fontos. Talán tényleg inkább az az ember szeretne lenni, aki büszkén viselheti a Garsin nevet. Ezt pedig nincs joga elvenni tőle.*
-Fátylat rá, Garsin.
*Ezzel is erősítve a tényt, hogy az, hogy ki volt régen, nem igazán számít. Az sokkal fontosabb mind a férfi, mind a parancsnok számára, hogy hová tart, mintsem az, hogy honnan jött.*
-Akkor az engedélyed már megvan. Vidd csak el nyugodtan, és nézd meg, hogy mit találsz a könyvtárban. Úgy tudom kevesen léphetnek be oda, úgyhogy légy óvatos, hogy mihez nyúlsz, ki tudja mik bújnak meg a sorok között? Talán sötét mágia, vagy gonosz erők is lehetnek ott.
*Persze könnyen lehet, hogy ez csak amolyan pletyka, vagy költőzi túlzás, de jobb az óvatosság. Mondana még valamit, de úgy véli, hogy eleget fecsegett már így is, úgyhogy megvárja, hogy esetleg akad-e még valamit, amit ki szeretne adni magából a leány.*
*Igazán szívmelengető végre látni Garsint nevetni, ha csak egy aprócska szikra is ez. A férfi biztosan igyekszik elraktározni a tudatában a képet a későbbiekre. Közben pedig kényelmesen elhelyezkedik, mert Garsin ugyan nem tudja, de van még egy levél, amit meg kell írnia. De úgy tervezi, hogy ezzel nem foglalná már le feleslegesen a lányt, hisz neki ehhez a dologhoz nem lesz köze, ha minden jól megy. ~Nem is baj az, ha nem megy idegenföldre egyelőre, ráadásul nem is veszélytelen a küldetés. Talán ha kitanul majd egy kis varázstudományt. Még ha nincs is tisztában a tehetségével, én látom benne ott bujkálni azt, mi oly keveseknek adódik meg.~ *
-Akkor legyen így.
*Nem is igen firtatja tovább a név dolgát, hisz teljesen fölösleges, főleg ha neki nem fontos. Talán tényleg inkább az az ember szeretne lenni, aki büszkén viselheti a Garsin nevet. Ezt pedig nincs joga elvenni tőle.*
-Fátylat rá, Garsin.
*Ezzel is erősítve a tényt, hogy az, hogy ki volt régen, nem igazán számít. Az sokkal fontosabb mind a férfi, mind a parancsnok számára, hogy hová tart, mintsem az, hogy honnan jött.*
-Akkor az engedélyed már megvan. Vidd csak el nyugodtan, és nézd meg, hogy mit találsz a könyvtárban. Úgy tudom kevesen léphetnek be oda, úgyhogy légy óvatos, hogy mihez nyúlsz, ki tudja mik bújnak meg a sorok között? Talán sötét mágia, vagy gonosz erők is lehetnek ott.
*Persze könnyen lehet, hogy ez csak amolyan pletyka, vagy költőzi túlzás, de jobb az óvatosság. Mondana még valamit, de úgy véli, hogy eleget fecsegett már így is, úgyhogy megvárja, hogy esetleg akad-e még valamit, amit ki szeretne adni magából a leány.*
31. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 11:15:39
Üzenet elküldve: 2021-07-09 11:15:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Igazán gyógyító számára Bredoc atyáskodó gyengédségét megtapasztalni. Úgy a férfi viselkedésében, mint most az ölelésben. Érezni, hogy az erős karok nem csak bántani és fájdalmat okozni tudnak, hanem védelmet és megnyugvást is találhat közöttük. Ez számára egy fontos és most saját maga által keresett tapasztalat... Még Soreyl "szoktatta rá" erre az érzésre, de a lovaggal együtt ezt is nélkülöznie kellett azóta. És hiányolta.
A fölkavart érzelmek, a parancsnok baráti jelenléte és közelsége pedig elégnek bizonyultak, hogy most ő nyisson és enyhítse ezt a hiányt magában. És nagyon jól esik neki. Még akkor is, ha az ölelésből kibontakozva már úgy sejti, nem teljesen volt helyes, amit tett - mert érzi, hogy parancsnok és beosztott között nem kellene ilyesminek történni, és a többiek előtt nem is tenné... - de mégsem bánja igazán; még őrizgeti magában a melegséget, ami az ölelés után maradt. Vegyülve egy kis zavarral...
Azonban Bredoc válasza szerencsésen kizökkenti a szégyenlősködésből. Vagy inkább az, ami a válaszát követi.
Nos, Garsint talán még a parancsnok sem látta nevetni, de még igazán mosolyogni sem. A helyzet komikuma, s a korábbi feszültség azonban ebben a pillanatban átüt egy falat és a lány fölnevet, szinte rögtön, amint a roppanás elhangzott.
De azonnal magába is fojtja és a szája elé kapja a kezét, s már bocsánatkérőn nézne Bredocra, mikor hallja, hogy a férfi is nevet halkan. Ő már nem csatlakozik be, de jól látható mosollyal kíséri a férfit a helyére, miközben a fejében meglepően pimasz megjegyzések érik egymást, ám arra természetesen nem merészkedik, hogy ki is mondja bármelyiket. Egy kicsit még korai volna ugratni a parancsnokot, főleg ha már ilyen ügyesen próbálnak visszarendeződni a szerepükbe.
Maradék mosolyát a levélnek mutatja már, s mikor azon ott hagyta kézjegyét, elárul még egy kis titkot, amivel már régóta adós volt.
A parancsnok mintha nem volna túlzottan meglepődve, haragudni pedig egyáltalán nem látszik, így Garsin szíve még könnyebb.
A kérdésre fejét rázza.*
- Nem. Inkább Garsin maradnék... - *Feleli, alig tétovázva. Úgy tűnik, mintha a férfi nem helytelenítené azt az eshetőséget, hogy a régi nevét maga mögött hagyja, kérdéséből legalábbis ezt olvassa ki.*
- Ha lehet. - *Teszi azért hozzá.*
- És bocsánat, nem akartam eltitkolni, csak... nem tudtam, mikor mondjam el.
*Igazán gyógyító számára Bredoc atyáskodó gyengédségét megtapasztalni. Úgy a férfi viselkedésében, mint most az ölelésben. Érezni, hogy az erős karok nem csak bántani és fájdalmat okozni tudnak, hanem védelmet és megnyugvást is találhat közöttük. Ez számára egy fontos és most saját maga által keresett tapasztalat... Még Soreyl "szoktatta rá" erre az érzésre, de a lovaggal együtt ezt is nélkülöznie kellett azóta. És hiányolta.
A fölkavart érzelmek, a parancsnok baráti jelenléte és közelsége pedig elégnek bizonyultak, hogy most ő nyisson és enyhítse ezt a hiányt magában. És nagyon jól esik neki. Még akkor is, ha az ölelésből kibontakozva már úgy sejti, nem teljesen volt helyes, amit tett - mert érzi, hogy parancsnok és beosztott között nem kellene ilyesminek történni, és a többiek előtt nem is tenné... - de mégsem bánja igazán; még őrizgeti magában a melegséget, ami az ölelés után maradt. Vegyülve egy kis zavarral...
Azonban Bredoc válasza szerencsésen kizökkenti a szégyenlősködésből. Vagy inkább az, ami a válaszát követi.
Nos, Garsint talán még a parancsnok sem látta nevetni, de még igazán mosolyogni sem. A helyzet komikuma, s a korábbi feszültség azonban ebben a pillanatban átüt egy falat és a lány fölnevet, szinte rögtön, amint a roppanás elhangzott.
De azonnal magába is fojtja és a szája elé kapja a kezét, s már bocsánatkérőn nézne Bredocra, mikor hallja, hogy a férfi is nevet halkan. Ő már nem csatlakozik be, de jól látható mosollyal kíséri a férfit a helyére, miközben a fejében meglepően pimasz megjegyzések érik egymást, ám arra természetesen nem merészkedik, hogy ki is mondja bármelyiket. Egy kicsit még korai volna ugratni a parancsnokot, főleg ha már ilyen ügyesen próbálnak visszarendeződni a szerepükbe.
Maradék mosolyát a levélnek mutatja már, s mikor azon ott hagyta kézjegyét, elárul még egy kis titkot, amivel már régóta adós volt.
A parancsnok mintha nem volna túlzottan meglepődve, haragudni pedig egyáltalán nem látszik, így Garsin szíve még könnyebb.
A kérdésre fejét rázza.*
- Nem. Inkább Garsin maradnék... - *Feleli, alig tétovázva. Úgy tűnik, mintha a férfi nem helytelenítené azt az eshetőséget, hogy a régi nevét maga mögött hagyja, kérdéséből legalábbis ezt olvassa ki.*
- Ha lehet. - *Teszi azért hozzá.*
- És bocsánat, nem akartam eltitkolni, csak... nem tudtam, mikor mondjam el.
30. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-09 10:11:50
Üzenet elküldve: 2021-07-09 10:11:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
-Igencsak derék dolog a félelemtől félni...
*Mondja halkan, szinte súgja, hisz valóban, csak a legbölcsebbek érik fel ésszel ennek a jelentőségét és a súlyát. Nagy kő esik le a férfi szívéről, hogy a közeledésére nem húzódik el ösztönösen a lány, pedig tudja, hogy általában ilyen reakciókat vált ki belőle az érintés. Talán, sőt, biztos hogy a múltbéli traumákat idézi elő, azért lehet ilyen nehéz neki. Másrészről viszont el sem tudja képzelni, hogy mi játszódhat le most a leány fejében. Persze vannak gondolatai, de meg sem próbálkozik vele, hogy megfejtse azt a labirintust, amit egyébként férfiak ezreinek sem sikerül nap mint nap bármelyik hölggyel. A lassan mozduló kéz azonban igencsak meglepi, s ez látszódhat is rajta. Sosem gondolta volna, hogy így fog nyitni felé ez a törékeny, meggyötört lélek. Természetesen nem húzódik el, szemét egy pillanatra becsukva adja át magát az érzéseinek, s amikor lassan átkarolja őt Garsin, ő viszonozza a gesztust, s finoman magához szorítja.*
-N..
*Nincs miért, mondaná szíve szerint, de úgy gondolja, hogy lényegtelen, hogyha ezt is mondaná, Garsin nem úgy érzi, hogy ne lenne miért, hisz különben eleve nem mondaná ki e szavakat.*
-Semmi baj. Semmi baj..
*Búgja halkan kétszer is, ahogy belefeledkezik a bensőséges pillanatba. Csak magának hazudna a férfi azzal, hogy nem élvezi a pillanatot, hisz nap mint nap csak a nyomás, a fenyegetés, az elvárások és a megfelelni vágyás tölti ki minden idejét, s jól esik kicsit kiszakadni ebből, még ha csak pár pillanatra is, távol a figyelő szemektől. Hagyja, hogy Garsin kicsússzon az ölelésből, s igyekszik ő maga is visszazökkenni a parancsnok szerepébe.*
-Nem vagyok még olyan vén.
*Kéri ki magának bohókásan, majd ahogy feláll, térdében hatalmas reccsenés hallatszik, mintha egy öblös fát vágtak volna ki éppen. Ezt a részéről legalábbis egy másodpercnyi néma csend követi, mert elég mókásan jött ez ki azután, amit mondott. Már nem is próbálja elrejteni a halk nevetést, ami ennek okán rátör, csak engedi még egyszer utoljára. Visszabattyog az asztal másik oldalára majd leül, s ő maga is a papírra veti pillantását.*
-Köszönöm.
*Fűzi hozzá a jelvények dolgára, s tudja nagyon jól, hogy nem fogja. Aztán, hogy Garsin bevallja, hogy valójában régen nem ez volt a neve, nem teljesen lepődik meg a parancsnok. Valahol volt egy ilyen érzése, még korábban, mikor találkoztak, de nem tulajdonított neki nagy feneket.*
-És fontos neked az a név?
*Kérdez vissza, hisz a név csak egy név, az ember, akit takar, nem változik tőle. Legalábbis nem feltétlen, és abban sem biztos, hogy Garsin szeretne az az ember lenni, aki azt a bizonyos korábbi nevet viselte.*
-Igencsak derék dolog a félelemtől félni...
*Mondja halkan, szinte súgja, hisz valóban, csak a legbölcsebbek érik fel ésszel ennek a jelentőségét és a súlyát. Nagy kő esik le a férfi szívéről, hogy a közeledésére nem húzódik el ösztönösen a lány, pedig tudja, hogy általában ilyen reakciókat vált ki belőle az érintés. Talán, sőt, biztos hogy a múltbéli traumákat idézi elő, azért lehet ilyen nehéz neki. Másrészről viszont el sem tudja képzelni, hogy mi játszódhat le most a leány fejében. Persze vannak gondolatai, de meg sem próbálkozik vele, hogy megfejtse azt a labirintust, amit egyébként férfiak ezreinek sem sikerül nap mint nap bármelyik hölggyel. A lassan mozduló kéz azonban igencsak meglepi, s ez látszódhat is rajta. Sosem gondolta volna, hogy így fog nyitni felé ez a törékeny, meggyötört lélek. Természetesen nem húzódik el, szemét egy pillanatra becsukva adja át magát az érzéseinek, s amikor lassan átkarolja őt Garsin, ő viszonozza a gesztust, s finoman magához szorítja.*
-N..
*Nincs miért, mondaná szíve szerint, de úgy gondolja, hogy lényegtelen, hogyha ezt is mondaná, Garsin nem úgy érzi, hogy ne lenne miért, hisz különben eleve nem mondaná ki e szavakat.*
-Semmi baj. Semmi baj..
*Búgja halkan kétszer is, ahogy belefeledkezik a bensőséges pillanatba. Csak magának hazudna a férfi azzal, hogy nem élvezi a pillanatot, hisz nap mint nap csak a nyomás, a fenyegetés, az elvárások és a megfelelni vágyás tölti ki minden idejét, s jól esik kicsit kiszakadni ebből, még ha csak pár pillanatra is, távol a figyelő szemektől. Hagyja, hogy Garsin kicsússzon az ölelésből, s igyekszik ő maga is visszazökkenni a parancsnok szerepébe.*
-Nem vagyok még olyan vén.
*Kéri ki magának bohókásan, majd ahogy feláll, térdében hatalmas reccsenés hallatszik, mintha egy öblös fát vágtak volna ki éppen. Ezt a részéről legalábbis egy másodpercnyi néma csend követi, mert elég mókásan jött ez ki azután, amit mondott. Már nem is próbálja elrejteni a halk nevetést, ami ennek okán rátör, csak engedi még egyszer utoljára. Visszabattyog az asztal másik oldalára majd leül, s ő maga is a papírra veti pillantását.*
-Köszönöm.
*Fűzi hozzá a jelvények dolgára, s tudja nagyon jól, hogy nem fogja. Aztán, hogy Garsin bevallja, hogy valójában régen nem ez volt a neve, nem teljesen lepődik meg a parancsnok. Valahol volt egy ilyen érzése, még korábban, mikor találkoztak, de nem tulajdonított neki nagy feneket.*
-És fontos neked az a név?
*Kérdez vissza, hisz a név csak egy név, az ember, akit takar, nem változik tőle. Legalábbis nem feltétlen, és abban sem biztos, hogy Garsin szeretne az az ember lenni, aki azt a bizonyos korábbi nevet viselte.*
29. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 23:53:20
Üzenet elküldve: 2021-07-08 23:53:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
- Én attól félek, hogy nem tudom legyőzni a félelmet... - *Motyogja közbe, magyarázva.
Aztán persze elhallgat, és a nyomatékosított figyelmeztetésre a helyzethez illő komolysággal most Bredoc szemébe néz. Épp csak akkor kapja kezeikre pillantását, mikor megérzi az érintést, de végül nem húzódik el, hanem egyenesen visszaemeli tekintetét a férfi arcára és figyel, hallgat.
Csak tiszteletből nem rázza meg a fejét már az elején, de szíve szerint megint tiltakozna. Ahogyan ő látja, nem volt onnan hova mennie és hogy átállhatott volna? Az milyen sors lett volna? Eleget utaltak rá a banditák, hogy pontos elképzelése legyen róla, miben is látták volna hasznát a házimunkán túl, mert hogy többre nem tartották, abban egészen biztos. Akkor már inkább a halál...
Úgy hiszi, Bredoc tényleg túl sokat feltételez róla és sokkal jobb embernek tartja őt, mint amilyen. Ez valahol elszomorítja, mert a férfi által róla alkotott kép fájdalmasan különbözik attól, mint amilyennek ő képzeli magát.
De közben meg jól is esik, hogy egy ilyen ember, mint a parancsnok, így vélekedik róla.
Nem viszonozza a mosolyt, de észlelhető melegséggel néz erre a szemében mérhetetlenül jó és kedves emberre.
Tele van még tiltakozással, kétségei nem múltak el, de már csak az, hogy mindezeket a félelmeket kimondta, valahogy enyhítette a terheit. Nem kell már titokként őrizgetnie magában őket, attól tartva, hogy mikor lepleződik le.
Egyszeriben tisztábban is lát, kevésbé tűnik sötétnek ez az egész. Most elkezdi már úgy nézni, hogy amíg szándékában áll az Alakulathoz méltón viselkedni, addig méltó is lehet rá, hogy köztük maradjon. Lehet, hogy el fog szaladni, lehet, hogy szégyent hoz a társaira, s ez az eshetőség még mindig félelemmel tölti el... De az is lehet, hogy helyt fog állni.
Ebben talán tényleg az elhatározása, a szándéka az, ami számít.
Visszhangoznak és kavarognak fejében a férfi szavai, elég sok minden hangzott el. Igyekszik magáévá tenni ezeket a gondolatokat és kicsit meg is bocsájtani magának a múltat. Végül is, itt már tényleg nincs egyedül. Lehet, hogy még mindig kicsi és gyenge, de már nem tehetetlen. Ha neki magának nincs is meg az ereje, van kikhez forduljon támogatásért, s általuk ő is segíthet azokon, akik kétségbeesetten a kezüket nyújtják.
A dorgálón lelkesítő szavakat megszíveli és tényleg igyekszik összeszedni magát. Kicsit még mókás is lehet, ahogy az arca még egyértelműen azt mutatja, hogy egészen mélyen, máshol jár a gondolataiban, de a teste már mozdul, hogy katonás engedelmességgel kihúzza magát ültében.
Majd tétovázik, rezzen a keze, amelyiken nem Bredocé pihen. Aztán egyszer csak rászánja magát és kissé esetlenül, de bal tenyere a férfi arcára simul, ha amaz nem húzódik el. Majd fölbátorodva megsimogatja kicsit Bredoc fejét is, aztán meg... előre hajol és átkarolja a parancsnok nyakát, ha a férfi még ezt is megengedi neki.*
- Köszönöm. És bocsánat. - *Súgja. Most egyszerre kér elnézést az embertől és a parancsnoktól. Az embertől, hogy ennyire elbizonytalanodott, a parancsnoktól, hogy ennyire szánni valóan viselkedett, hogy a másiknak ki kellett bújnia a parancsnoki szerepéből. Meg persze azt is sajnálja, hogy hibát vétett azzal, hogy nem viselte a jelvényeket, az sem elhanyagolandó.
Bredocot öleli, de valójában inkább neki van szüksége erre az ölelésre, ezért el is nyújtja, ha teheti. Valószínűleg, ha a férfi előzőleg nem ereszkedik így le hozzá, akkor nem merészkedett volna ilyen tettre, ám így nem tűnt annyira illetlen és elképzelhetetlen cselekedetnek, amit nem engedhet meg magának.
Azért egy idő után ereszti Bredocot és kibontakozik az ölelésből.*
- El fog zsibbadni. - *Jegyzi meg, s ugyan még mindig nem mosolyog, de talán a hangjában érzékelhető, ami az arcán nem. Jóllehet, nem egészen tréfál, hiszen tényleg el tudja képzelni, hogy a férfinak már kellemetlen lehet a guggoló testhelyzet, amiben "fogságba ejtette".
Ezzel a megjegyzéssel persze a szégyenlős érzésről is igyekszik elterelni a saját figyelmét is, ami így az ölelésből előbújva elfogja. Önkéntelen kerüli a férfi tekintetét, az asztalhoz és a papírhoz fordul vissza, az ott felejtett tollért nyúl.*
- Ezentúl nem fogom elmulasztani... A jelvényeket. - *Mondja határozottan a papírnak, csak a mondandója végén emeli tekintetét Bredoc arcára, és talán a férfi is kiérzi, hogy ennek az ígéretnek van mögöttes tartalma is. Egy fogadalom, hogy mindent megtesz, hogy méltó is legyen ezekhez. Vagyis összességében egy jelzés, hogy megszívelte a parancsnok szavait...
Ha valami el nem tereli a figyelmét, ezután egy mély levegővel megpróbál visszatérni egy semlegesebb hangulatba, a papír felé fordulva. Némi olvasgatás után megtalálja, hová is kellene neki írnia, és a toll végre megmozdul a kezében, nyomot hagyva a papíron.
A neve elején a G betűt kicsit cirádázza, egy neki tetsző stílust használva, amit az egyik könyvben látott. A többit egyszerűen a megszokott kézírásával jegyzi le, majd némi szépérzékkel a családneveként szereplő Elthurban az "e"-t is a "g"-hez hasonlóan írja.
Nézegeti egy kicsit a munkáját, a fejébe vési, hogy biztosan későbbi alkalmakkor is ugyanígy írja, majd habozva matat még a tollal.*
- Régen nem ez volt a nevem... - *Jegyzi meg. Még mindig nem tartja túl fontosnak, de most megfelelőnek érzi az időt, az alkalmat és a hangulatot is, hogy ezt elmondja. Pusztán hogy ezt az utolsó titkát is fölfedje a férfi előtt, s ne kelljen tovább furcsán éreznie magát, ha ez fölmerül.*
- Én attól félek, hogy nem tudom legyőzni a félelmet... - *Motyogja közbe, magyarázva.
Aztán persze elhallgat, és a nyomatékosított figyelmeztetésre a helyzethez illő komolysággal most Bredoc szemébe néz. Épp csak akkor kapja kezeikre pillantását, mikor megérzi az érintést, de végül nem húzódik el, hanem egyenesen visszaemeli tekintetét a férfi arcára és figyel, hallgat.
Csak tiszteletből nem rázza meg a fejét már az elején, de szíve szerint megint tiltakozna. Ahogyan ő látja, nem volt onnan hova mennie és hogy átállhatott volna? Az milyen sors lett volna? Eleget utaltak rá a banditák, hogy pontos elképzelése legyen róla, miben is látták volna hasznát a házimunkán túl, mert hogy többre nem tartották, abban egészen biztos. Akkor már inkább a halál...
Úgy hiszi, Bredoc tényleg túl sokat feltételez róla és sokkal jobb embernek tartja őt, mint amilyen. Ez valahol elszomorítja, mert a férfi által róla alkotott kép fájdalmasan különbözik attól, mint amilyennek ő képzeli magát.
De közben meg jól is esik, hogy egy ilyen ember, mint a parancsnok, így vélekedik róla.
Nem viszonozza a mosolyt, de észlelhető melegséggel néz erre a szemében mérhetetlenül jó és kedves emberre.
Tele van még tiltakozással, kétségei nem múltak el, de már csak az, hogy mindezeket a félelmeket kimondta, valahogy enyhítette a terheit. Nem kell már titokként őrizgetnie magában őket, attól tartva, hogy mikor lepleződik le.
Egyszeriben tisztábban is lát, kevésbé tűnik sötétnek ez az egész. Most elkezdi már úgy nézni, hogy amíg szándékában áll az Alakulathoz méltón viselkedni, addig méltó is lehet rá, hogy köztük maradjon. Lehet, hogy el fog szaladni, lehet, hogy szégyent hoz a társaira, s ez az eshetőség még mindig félelemmel tölti el... De az is lehet, hogy helyt fog állni.
Ebben talán tényleg az elhatározása, a szándéka az, ami számít.
Visszhangoznak és kavarognak fejében a férfi szavai, elég sok minden hangzott el. Igyekszik magáévá tenni ezeket a gondolatokat és kicsit meg is bocsájtani magának a múltat. Végül is, itt már tényleg nincs egyedül. Lehet, hogy még mindig kicsi és gyenge, de már nem tehetetlen. Ha neki magának nincs is meg az ereje, van kikhez forduljon támogatásért, s általuk ő is segíthet azokon, akik kétségbeesetten a kezüket nyújtják.
A dorgálón lelkesítő szavakat megszíveli és tényleg igyekszik összeszedni magát. Kicsit még mókás is lehet, ahogy az arca még egyértelműen azt mutatja, hogy egészen mélyen, máshol jár a gondolataiban, de a teste már mozdul, hogy katonás engedelmességgel kihúzza magát ültében.
Majd tétovázik, rezzen a keze, amelyiken nem Bredocé pihen. Aztán egyszer csak rászánja magát és kissé esetlenül, de bal tenyere a férfi arcára simul, ha amaz nem húzódik el. Majd fölbátorodva megsimogatja kicsit Bredoc fejét is, aztán meg... előre hajol és átkarolja a parancsnok nyakát, ha a férfi még ezt is megengedi neki.*
- Köszönöm. És bocsánat. - *Súgja. Most egyszerre kér elnézést az embertől és a parancsnoktól. Az embertől, hogy ennyire elbizonytalanodott, a parancsnoktól, hogy ennyire szánni valóan viselkedett, hogy a másiknak ki kellett bújnia a parancsnoki szerepéből. Meg persze azt is sajnálja, hogy hibát vétett azzal, hogy nem viselte a jelvényeket, az sem elhanyagolandó.
Bredocot öleli, de valójában inkább neki van szüksége erre az ölelésre, ezért el is nyújtja, ha teheti. Valószínűleg, ha a férfi előzőleg nem ereszkedik így le hozzá, akkor nem merészkedett volna ilyen tettre, ám így nem tűnt annyira illetlen és elképzelhetetlen cselekedetnek, amit nem engedhet meg magának.
Azért egy idő után ereszti Bredocot és kibontakozik az ölelésből.*
- El fog zsibbadni. - *Jegyzi meg, s ugyan még mindig nem mosolyog, de talán a hangjában érzékelhető, ami az arcán nem. Jóllehet, nem egészen tréfál, hiszen tényleg el tudja képzelni, hogy a férfinak már kellemetlen lehet a guggoló testhelyzet, amiben "fogságba ejtette".
Ezzel a megjegyzéssel persze a szégyenlős érzésről is igyekszik elterelni a saját figyelmét is, ami így az ölelésből előbújva elfogja. Önkéntelen kerüli a férfi tekintetét, az asztalhoz és a papírhoz fordul vissza, az ott felejtett tollért nyúl.*
- Ezentúl nem fogom elmulasztani... A jelvényeket. - *Mondja határozottan a papírnak, csak a mondandója végén emeli tekintetét Bredoc arcára, és talán a férfi is kiérzi, hogy ennek az ígéretnek van mögöttes tartalma is. Egy fogadalom, hogy mindent megtesz, hogy méltó is legyen ezekhez. Vagyis összességében egy jelzés, hogy megszívelte a parancsnok szavait...
Ha valami el nem tereli a figyelmét, ezután egy mély levegővel megpróbál visszatérni egy semlegesebb hangulatba, a papír felé fordulva. Némi olvasgatás után megtalálja, hová is kellene neki írnia, és a toll végre megmozdul a kezében, nyomot hagyva a papíron.
A neve elején a G betűt kicsit cirádázza, egy neki tetsző stílust használva, amit az egyik könyvben látott. A többit egyszerűen a megszokott kézírásával jegyzi le, majd némi szépérzékkel a családneveként szereplő Elthurban az "e"-t is a "g"-hez hasonlóan írja.
Nézegeti egy kicsit a munkáját, a fejébe vési, hogy biztosan későbbi alkalmakkor is ugyanígy írja, majd habozva matat még a tollal.*
- Régen nem ez volt a nevem... - *Jegyzi meg. Még mindig nem tartja túl fontosnak, de most megfelelőnek érzi az időt, az alkalmat és a hangulatot is, hogy ezt elmondja. Pusztán hogy ezt az utolsó titkát is fölfedje a férfi előtt, s ne kelljen tovább furcsán éreznie magát, ha ez fölmerül.*
28. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 22:21:54
Üzenet elküldve: 2021-07-08 22:21:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Bredoc csak sejteni tudja, hogy vajon min mehet keresztül a lány. Azóta, mióta eljöttek a bányából, ki tudja, hogy nem-e csak azért jött ide, mert igazán máshová nem volt hová mennie? Lehet, hogy teljesen más elképzelései vannak az életről, az is lehet, hogy egyáltalán semmilyen elképzelései nincsenek az életéről. Az talán még rosszabb is. Mindenesetre a férfi mindig is igyekezett helyt állni ezen a téren is. ~Talán túl sok feladatot adtam a nyakába? ~ Ilyen, és ehhez hasonló kérdések gyötrik, mert bárhogy is nézi a dolgot, egy iszonyat nehéz sorsú fiatal lányról beszélünk, kinek már ideje korán ölnie kellett a szabadságáért, rövid időn belül kétszer is. Jó esetben senkinek sem kellene átélnie ilyesmit, nem hogy ilyen fiatalon. Ahogy látja, hogy némileg megenyhül a lány, vagy legalábbis valami érzést, vagy választ sikerül kapnia tőle, elmosolyodik a szakálla alatt, de szinte csak saját magának, kívülről ezt észre sem lehet venni. Ő sem szakítja félbe őt, hisz örül neki, hogy sikerül megnyílnia, így véletlenül sem akarja megszakítani a folyamatot. Jöjjön csak ki, aminek ki kell jönni. Szerencsére a parancsnoknak jó széles válla van, úgyhogy nyugodtan lehet rá mindenféle terhet rakni. A sajátjain kívül másokéval is elbír, főleg ha ilyen közel áll hozzá az a valaki. Mikor látja, hogy a keze ökölbe szorul, s hallja azt a sok kétséget és gondolatot, amik a lány fejében kavarognak, kezét finoman az egyik ökölbe szorult kézre teszi.*
-Mindenki fél, Garsin, mindenki. A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félsz, hanem azt, hogy a félelmet legyőzve cselekszel.
~Csak a bolondok nem félnek.~
-Jól jegyezd meg, amit most mondok neked.
*Igyekszik elkapni a tekintetét, s mélyen belefúrni a sajátját.*
-Mindig van választás! Mindig! Dönthettél volna úgy is, hogy elmész, és legfeljebb úgy leszel, mint mielőtt találkoztunk. A lovaink is elvihetted volna, átállhattál volna az ellenséghez, és még ki tudja. Lehet, hogy a fejedben, ész érvekkel így tudod megmagyarázni, de akkor ott, akkor abban a pillanatban, amikor döntened kellett... Ilyenkor nem a fejével, hanem a szívével cselekszik az ember. És a szíved a helyén van, még ha ilyen butaságokat is beszélsz néha.
*Itt, ha módja akad rá, úgy mosolyog, hogy azt a lány is jól lássa. Őszinte és meleg mosoly ez. Kicsit olyan neki, mintha a fogadott lánya lenne, nem mint egy bakája a sok közül, és ezt kár lenne tagadni, csak talán még a parancsnok sem fogja ezt fel teljesen. S mikor azt is hallja, hogy úgy akar élni, hogy büszke lehessen magára, ha visszagondol majd sok-sok év múlva, igazán megkönnyebbül. Akadnak ám olyan emberek, kik ha csak egy nappal is tovább szívhatják romlott levegőjüket, a saját családját is eladná. Nem fél, hogy Garsin ebbe a csoportba tartozna, inkább csak ő nincs vele tisztában, legalábbis a parancsnok szemszögéből úgy látszik.*
-Szóval tessék összeszedni nekem magad, kihúzni magad, légy büszke, hisz a Warg Agyar különleges alakulat tiszteletbeli tagja vagy ! A társaid és a parancsnokod mint számítanak, és számíthatnak is rád.
*Bredoc csak sejteni tudja, hogy vajon min mehet keresztül a lány. Azóta, mióta eljöttek a bányából, ki tudja, hogy nem-e csak azért jött ide, mert igazán máshová nem volt hová mennie? Lehet, hogy teljesen más elképzelései vannak az életről, az is lehet, hogy egyáltalán semmilyen elképzelései nincsenek az életéről. Az talán még rosszabb is. Mindenesetre a férfi mindig is igyekezett helyt állni ezen a téren is. ~Talán túl sok feladatot adtam a nyakába? ~ Ilyen, és ehhez hasonló kérdések gyötrik, mert bárhogy is nézi a dolgot, egy iszonyat nehéz sorsú fiatal lányról beszélünk, kinek már ideje korán ölnie kellett a szabadságáért, rövid időn belül kétszer is. Jó esetben senkinek sem kellene átélnie ilyesmit, nem hogy ilyen fiatalon. Ahogy látja, hogy némileg megenyhül a lány, vagy legalábbis valami érzést, vagy választ sikerül kapnia tőle, elmosolyodik a szakálla alatt, de szinte csak saját magának, kívülről ezt észre sem lehet venni. Ő sem szakítja félbe őt, hisz örül neki, hogy sikerül megnyílnia, így véletlenül sem akarja megszakítani a folyamatot. Jöjjön csak ki, aminek ki kell jönni. Szerencsére a parancsnoknak jó széles válla van, úgyhogy nyugodtan lehet rá mindenféle terhet rakni. A sajátjain kívül másokéval is elbír, főleg ha ilyen közel áll hozzá az a valaki. Mikor látja, hogy a keze ökölbe szorul, s hallja azt a sok kétséget és gondolatot, amik a lány fejében kavarognak, kezét finoman az egyik ökölbe szorult kézre teszi.*
-Mindenki fél, Garsin, mindenki. A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félsz, hanem azt, hogy a félelmet legyőzve cselekszel.
~Csak a bolondok nem félnek.~
-Jól jegyezd meg, amit most mondok neked.
*Igyekszik elkapni a tekintetét, s mélyen belefúrni a sajátját.*
-Mindig van választás! Mindig! Dönthettél volna úgy is, hogy elmész, és legfeljebb úgy leszel, mint mielőtt találkoztunk. A lovaink is elvihetted volna, átállhattál volna az ellenséghez, és még ki tudja. Lehet, hogy a fejedben, ész érvekkel így tudod megmagyarázni, de akkor ott, akkor abban a pillanatban, amikor döntened kellett... Ilyenkor nem a fejével, hanem a szívével cselekszik az ember. És a szíved a helyén van, még ha ilyen butaságokat is beszélsz néha.
*Itt, ha módja akad rá, úgy mosolyog, hogy azt a lány is jól lássa. Őszinte és meleg mosoly ez. Kicsit olyan neki, mintha a fogadott lánya lenne, nem mint egy bakája a sok közül, és ezt kár lenne tagadni, csak talán még a parancsnok sem fogja ezt fel teljesen. S mikor azt is hallja, hogy úgy akar élni, hogy büszke lehessen magára, ha visszagondol majd sok-sok év múlva, igazán megkönnyebbül. Akadnak ám olyan emberek, kik ha csak egy nappal is tovább szívhatják romlott levegőjüket, a saját családját is eladná. Nem fél, hogy Garsin ebbe a csoportba tartozna, inkább csak ő nincs vele tisztában, legalábbis a parancsnok szemszögéből úgy látszik.*
-Szóval tessék összeszedni nekem magad, kihúzni magad, légy büszke, hisz a Warg Agyar különleges alakulat tiszteletbeli tagja vagy ! A társaid és a parancsnokod mint számítanak, és számíthatnak is rád.
27. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 21:34:14
Üzenet elküldve: 2021-07-08 21:34:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Odarebben tekintete, mikor látja, hogy a férfi föláll és megindul felé. A korábbi rémképek, emlékképek még rajta ülnek az elméjén, így elsőre kényelmetlenül érzi magát a közeledéstől.
Aztán ahogy Bredoc leguggol elé és úgy néz föl rá, ez az érzés megváltozik.
Ironikus, hogy minden veszély és a helyszín jellege ellenére a bányabörtönből származnak boldog emlékei. Ott tapasztalt hosszú idő után először emberi kedvességet, melegséget.
A parancsnoknak ez a leereszkedése hozzá azokat az időket idézi benne...
Mióta a városba jöttek, egyszerű emberekként, barátokként nem sokat érintkeztek a férfival, s még munka jellegben is ritkán váltottak pár szót, mert túl sok volt az elfoglaltság, elkerülték egymást.
Garsin meg nem valami jó az emberi kapcsolatokban, különösen mióta olyan sokat élt elszigeteltségben. Így a többiekkel sem alakított még ki barátságot és nincs kivel beszélnie. Sem ezekről az aggályairól, sem másról... Pedig ha tudott volna, akkor talán nem most bukik ki belőle és nem a parancsnoknak kell vele foglalkoznia, hanem ő már egy eltökélt és magabiztos alárendelttel rendelkezhetne, akit egy barát korábban már megnyugtatott és meggyőzött az értékeiről és létjogosultságáról az őrségben.
De hát Garsin sajnos korántsem működik ilyen kedvezően...
Ám Bredoc döntése, hogy ilyen közvetlen módon viselkedjen vele, hogy egyenesen a szintjére ereszkedjen, nagyon is kifizetődik.
Mivel a bányabeli időkre emlékezteti őt a helyzet és ismét az embert látja inkább Bredocban, s nem a parancsnokot, a feje is kitisztul kissé, melegség költözik a szívébe és nyugodtabb lesz.
Nem egy olyan férfi néz rá, aki megvetné őt a múltért vagy a jelenlegi jellembeli gyengeségei miatt, hanem egy olyan, aki még mindig törődik vele és bátorítani akarja.
Mondjuk emiatt kicsit még jobban elszégyelli magát, hogy nem elég, hogy ilyen szánalmas, de még sajnáltatja is magát... Viszont így most legalább nem érzi magát egyedül és veszélyben, mert Bredoc mellette van, akkor is, ha ilyen.
Hallgatja a férfi szavait, s egyáltalán nem biztos benne, hogy jól érti, mire utal a parancsnok. Mert róla nem tudja elképzelni, hogy bárkit is valaha cserben hagyott volna, hogy a saját bőrét mentse... Pedig mégis úgy kell értenie, mert másképp nem tudja magyarázni, amit a férfi beszél.
Mikor aztán Bredoc már arról próbálja meggyőzni, hogy szerinte igenis volna ő elég bátor, akkor kapásból a fejét rázza, de nem szakítja félbe a férfi mondandóját, csak mikor amaz észlelhetően választ is vár a kérdésére.*
- Nem volt más választásom. - *Rázza meg megint a fejét, mert úgy hiszi, a parancsnok túl sok jót feltételez róla.*
- Féltem. És egyedül nem mehettem volna sehova... Még ha ki is jutok az erdőből, nem lett volna értelme. Azért maradtam, mert azt akartam, hogy éljenek. Mert akkor... akkor volt értelme életben maradni. - *Utóbbit már suttogva teszi hozzá, elmerengve. Nincs felőle kétsége, hogy pusztán az önzőség hajtotta ott is. Meg a lemondás. Nem volt mit veszítenie... A városőrök kedvesek voltak hozzá, így beléjük kapaszkodott, ők adtak értelmet az életének. Nem veszíthette el őket, mert akkor a saját életéről is le kellett volna mondania. Csak ezért volt ott bátor. Jóllehet az egyetlen ténylegesen bátornak nevezhető tettéről is meggyőződése, hogy egy szerencsésen megúszott ostobaság volt. Visszalopózni és rávetni magát a Kékszeműre... Nem oldott meg vele semmit, s a Kapitány egyébként is érkezett volna és elintézi a mágust.
A folytatással aztán Bredocnak sikerül olyasmibe tenyerelnie, ami egyébként szintén érzékeny terület Garsin számára, de a lánynak végül épp csak megrezzen az arca, s a mondandó lényegére összpontosít, nem pedig arra, hogy mennyire is tartja valós lehetőségnek, hogy ő valaha családot alapítson. Nem is az számít a fölvetésben, hogy kinek mesélne, inkább arról van szó, hogy milyen ember szeretne lenni és milyen múltra akar visszatekinteni néhány év múlva.
Talán az is közrejátszik, hogy őszintén tiszteli és becsüli Bredocot, de kétségtelen, hogy a férfi szavai nagy súllyal bírnak nála. Ténylegesen elgondolkodik, viszont...*
- Az utóbbit szeretném. Nagyon szeretném... - *Mondja elkeseredetten, küzdelmesen, két ökölbe szorított keze idegesen moccan az ölében.*
- De... Nem tudom, képes leszek-e úgy élni. Szolgálni a várost és mindig bátornak lenni... - *Fejezi be csalódottan. Ezek nem puszta kétségek és bizonytalanságok. Bár kifejezni és elmagyarázni nem tudja, de éveket élt úgy, hogy egyszerűen elszenvedte a bántalmazást és soha nem támadt vissza - leszámítva persze a végső napot, mikor végre nem hagyta magát. Akkor és ott nem látott kiutat, sem menekvést, ezért arra rendezkedett be, hogy tűrjön és lapuljon. Annyi önismerettel pedig rendelkezik, hogy jogosan feltételezze magáról, hogy ha meg kellene védenie valakit, arra nem csak testi ereje miatt nem volna képes, hanem szellemi gyengesége okán sem. Az akarat megvan benne, de fogalma sincs, hogy az akarat, vagy a megszokás volna erősebb adott helyzetben.*
*Odarebben tekintete, mikor látja, hogy a férfi föláll és megindul felé. A korábbi rémképek, emlékképek még rajta ülnek az elméjén, így elsőre kényelmetlenül érzi magát a közeledéstől.
Aztán ahogy Bredoc leguggol elé és úgy néz föl rá, ez az érzés megváltozik.
Ironikus, hogy minden veszély és a helyszín jellege ellenére a bányabörtönből származnak boldog emlékei. Ott tapasztalt hosszú idő után először emberi kedvességet, melegséget.
A parancsnoknak ez a leereszkedése hozzá azokat az időket idézi benne...
Mióta a városba jöttek, egyszerű emberekként, barátokként nem sokat érintkeztek a férfival, s még munka jellegben is ritkán váltottak pár szót, mert túl sok volt az elfoglaltság, elkerülték egymást.
Garsin meg nem valami jó az emberi kapcsolatokban, különösen mióta olyan sokat élt elszigeteltségben. Így a többiekkel sem alakított még ki barátságot és nincs kivel beszélnie. Sem ezekről az aggályairól, sem másról... Pedig ha tudott volna, akkor talán nem most bukik ki belőle és nem a parancsnoknak kell vele foglalkoznia, hanem ő már egy eltökélt és magabiztos alárendelttel rendelkezhetne, akit egy barát korábban már megnyugtatott és meggyőzött az értékeiről és létjogosultságáról az őrségben.
De hát Garsin sajnos korántsem működik ilyen kedvezően...
Ám Bredoc döntése, hogy ilyen közvetlen módon viselkedjen vele, hogy egyenesen a szintjére ereszkedjen, nagyon is kifizetődik.
Mivel a bányabeli időkre emlékezteti őt a helyzet és ismét az embert látja inkább Bredocban, s nem a parancsnokot, a feje is kitisztul kissé, melegség költözik a szívébe és nyugodtabb lesz.
Nem egy olyan férfi néz rá, aki megvetné őt a múltért vagy a jelenlegi jellembeli gyengeségei miatt, hanem egy olyan, aki még mindig törődik vele és bátorítani akarja.
Mondjuk emiatt kicsit még jobban elszégyelli magát, hogy nem elég, hogy ilyen szánalmas, de még sajnáltatja is magát... Viszont így most legalább nem érzi magát egyedül és veszélyben, mert Bredoc mellette van, akkor is, ha ilyen.
Hallgatja a férfi szavait, s egyáltalán nem biztos benne, hogy jól érti, mire utal a parancsnok. Mert róla nem tudja elképzelni, hogy bárkit is valaha cserben hagyott volna, hogy a saját bőrét mentse... Pedig mégis úgy kell értenie, mert másképp nem tudja magyarázni, amit a férfi beszél.
Mikor aztán Bredoc már arról próbálja meggyőzni, hogy szerinte igenis volna ő elég bátor, akkor kapásból a fejét rázza, de nem szakítja félbe a férfi mondandóját, csak mikor amaz észlelhetően választ is vár a kérdésére.*
- Nem volt más választásom. - *Rázza meg megint a fejét, mert úgy hiszi, a parancsnok túl sok jót feltételez róla.*
- Féltem. És egyedül nem mehettem volna sehova... Még ha ki is jutok az erdőből, nem lett volna értelme. Azért maradtam, mert azt akartam, hogy éljenek. Mert akkor... akkor volt értelme életben maradni. - *Utóbbit már suttogva teszi hozzá, elmerengve. Nincs felőle kétsége, hogy pusztán az önzőség hajtotta ott is. Meg a lemondás. Nem volt mit veszítenie... A városőrök kedvesek voltak hozzá, így beléjük kapaszkodott, ők adtak értelmet az életének. Nem veszíthette el őket, mert akkor a saját életéről is le kellett volna mondania. Csak ezért volt ott bátor. Jóllehet az egyetlen ténylegesen bátornak nevezhető tettéről is meggyőződése, hogy egy szerencsésen megúszott ostobaság volt. Visszalopózni és rávetni magát a Kékszeműre... Nem oldott meg vele semmit, s a Kapitány egyébként is érkezett volna és elintézi a mágust.
A folytatással aztán Bredocnak sikerül olyasmibe tenyerelnie, ami egyébként szintén érzékeny terület Garsin számára, de a lánynak végül épp csak megrezzen az arca, s a mondandó lényegére összpontosít, nem pedig arra, hogy mennyire is tartja valós lehetőségnek, hogy ő valaha családot alapítson. Nem is az számít a fölvetésben, hogy kinek mesélne, inkább arról van szó, hogy milyen ember szeretne lenni és milyen múltra akar visszatekinteni néhány év múlva.
Talán az is közrejátszik, hogy őszintén tiszteli és becsüli Bredocot, de kétségtelen, hogy a férfi szavai nagy súllyal bírnak nála. Ténylegesen elgondolkodik, viszont...*
- Az utóbbit szeretném. Nagyon szeretném... - *Mondja elkeseredetten, küzdelmesen, két ökölbe szorított keze idegesen moccan az ölében.*
- De... Nem tudom, képes leszek-e úgy élni. Szolgálni a várost és mindig bátornak lenni... - *Fejezi be csalódottan. Ezek nem puszta kétségek és bizonytalanságok. Bár kifejezni és elmagyarázni nem tudja, de éveket élt úgy, hogy egyszerűen elszenvedte a bántalmazást és soha nem támadt vissza - leszámítva persze a végső napot, mikor végre nem hagyta magát. Akkor és ott nem látott kiutat, sem menekvést, ezért arra rendezkedett be, hogy tűrjön és lapuljon. Annyi önismerettel pedig rendelkezik, hogy jogosan feltételezze magáról, hogy ha meg kellene védenie valakit, arra nem csak testi ereje miatt nem volna képes, hanem szellemi gyengesége okán sem. Az akarat megvan benne, de fogalma sincs, hogy az akarat, vagy a megszokás volna erősebb adott helyzetben.*
26. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 20:53:43
Üzenet elküldve: 2021-07-08 20:53:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Szellemes fejléc helye//
*Hümmentve ért egyet visszaidézve a napot, mikor Bredoc egészen váratlanul parancsnok lett. Valóban nagy volt akkor a káosz itt, persze most sem merné bátran kijelenteni, hogy helyreállt a rend, de szerencsére a város levette az őrség rendezésének gondját a férfi válláról. Hogy mi lesz a sorsa, az már nem az ő gondja, hiszen immáron csak az alakulattal kell foglalkoznia. Nem sokszor futott össze vele egyébként az irodában történt beszélgetés óta, bizonyára rengeteg teendője akad a szervezéssel. Reméli, hogy mostanra már sikerült mindent elintéznie és végre megbízást is kapnak majd.
Őszintén, mikor egyetértett azzal, hogy rápillanthatnának az újakra, valójában nem arra gondolt, hogy segíthetnének nekik, esetleg beajánlhatnának néhány jobbat a parancsnoknál. Egyszerűen csak nézni tervezte őket, régen sokszor csinált ilyet unalmas perceiben, -mert már akkortájt is nem egyszer volt ilyen alkalom- mindig is szórakoztatónak találta a kezdők szerencsétlenkedését. Nem állítaná, hogy egy idő után nem unalmas, de még mindig jobb, mint a szobában kuksolni vagy állandóan a gyakorlóbábokat gyepálni.
Lemondva végül az újoncmustra lehetőségéről lépdelnek tovább, az epés megjegyzést, melyben bosszantó okoskodást vél felfedezni az elf, már nem hagyja szó nélkül.*
-Törődj a magad dolgával kölyök!
*Morran, bár hangját nem emeli meg igazán.*
-Vagy én törlök le mindjárt az öklömmel valamit a szádról...
*Ezt már csak úgy, az orra alatt teszi hozzá, miközben az új szárny felé veszik az irányt. Párszor már elsétált a raktárak előtt a napokban, így nem kell a másikra hagyatkoznia, elérve a keresett helyiséget az ajtó hangos nyikordulással nyílik előttük.*
-Azt a rohadt... hogy lehet itt ekkora por?
*Néz körbe grimaszolva, mert hát nem olyan rég épült a kaszárnyának ezen része, mégis olyan, mintha az itteni holmik évek óta itt rohadnának.*
-Na hol az az átkozott tegez?
*Hümmentve ért egyet visszaidézve a napot, mikor Bredoc egészen váratlanul parancsnok lett. Valóban nagy volt akkor a káosz itt, persze most sem merné bátran kijelenteni, hogy helyreállt a rend, de szerencsére a város levette az őrség rendezésének gondját a férfi válláról. Hogy mi lesz a sorsa, az már nem az ő gondja, hiszen immáron csak az alakulattal kell foglalkoznia. Nem sokszor futott össze vele egyébként az irodában történt beszélgetés óta, bizonyára rengeteg teendője akad a szervezéssel. Reméli, hogy mostanra már sikerült mindent elintéznie és végre megbízást is kapnak majd.
Őszintén, mikor egyetértett azzal, hogy rápillanthatnának az újakra, valójában nem arra gondolt, hogy segíthetnének nekik, esetleg beajánlhatnának néhány jobbat a parancsnoknál. Egyszerűen csak nézni tervezte őket, régen sokszor csinált ilyet unalmas perceiben, -mert már akkortájt is nem egyszer volt ilyen alkalom- mindig is szórakoztatónak találta a kezdők szerencsétlenkedését. Nem állítaná, hogy egy idő után nem unalmas, de még mindig jobb, mint a szobában kuksolni vagy állandóan a gyakorlóbábokat gyepálni.
Lemondva végül az újoncmustra lehetőségéről lépdelnek tovább, az epés megjegyzést, melyben bosszantó okoskodást vél felfedezni az elf, már nem hagyja szó nélkül.*
-Törődj a magad dolgával kölyök!
*Morran, bár hangját nem emeli meg igazán.*
-Vagy én törlök le mindjárt az öklömmel valamit a szádról...
*Ezt már csak úgy, az orra alatt teszi hozzá, miközben az új szárny felé veszik az irányt. Párszor már elsétált a raktárak előtt a napokban, így nem kell a másikra hagyatkoznia, elérve a keresett helyiséget az ajtó hangos nyikordulással nyílik előttük.*
-Azt a rohadt... hogy lehet itt ekkora por?
*Néz körbe grimaszolva, mert hát nem olyan rég épült a kaszárnyának ezen része, mégis olyan, mintha az itteni holmik évek óta itt rohadnának.*
-Na hol az az átkozott tegez?
25. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 18:05:33
Üzenet elküldve: 2021-07-08 18:05:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Meg kell hagyni, hogy a parancsnoknak vannak bizonyos erényei, mint mindenki másnak. Vannak kiemelkedő képességei is, de talán az ilyen helyzetek kezelése nem tartozik közéjük. A családjától messze érett férfivá, és mindig a saját hátát kellett védeni, mert más nem akadt, aki odaállt volna. Talán ezért érez könnyelműséget, mikor más feszült, vagy ezért nem fél, mikor mások rettegnek. Egy dolgot azonban biztosan tud. Ahogy látja és hallja Garsin reakcióját, ő maga elhallgat, s hagyja, hogy kimondjon mindent, amit a lány gondol, még akkor is , ha nem ért vele egyet, vagy egészen teljes bizonyosággal tudja, hogy egyszerűen nem igaz, amit gondol. Letesz mindent, mi a keze ügyében volt, s lassan feláll a székéből, majd megkerüli az asztalt. Ismeri már, hogy milyen feszült is tud lenni a leány, mégis úgy érzi, hogy ezt nem tudja csak úgy elengedni. Egész közel megy hozzá, majd leguggol, s így biztosan rá tud nézni, még ha alulról is néz fel a lányra ebben a helyzetben.*
-Járt már úgy más is...
*Válaszolja halkan, s nem nehéz kitalálni, hogy saját magára gondol Bredoc.*
-De az idő kerekét nem lehet visszatekerni. Amit viszont lehet tenni, az az, hogy arra koncentrálsz, ami előtted áll. Én tudom, hogy bátor volnál. Emlékszel a Krenkataurban hányszor hagyhattál volna sorsára megannyi embert, köztük Soreylt és engem is? De mégis visszafordultál, hogy azzal a csöppnyi erőddel is, ami még volt megtehesd azt, ami tőled kitelik. Így van?
*Kérdezi, s úgy kérdezi, hogy arra választ is vár.*
-Ha te nem vagy idevaló, akkor senki sem. Fiatal vagy még, és nehéz sors jutott neked, de gondolj bele a jövődbe. Azt akarom, hogy lásd magad tíz év múlva, vagy amikor mondjuk lesz egy szerető családod, gyermekeid. Mit szeretnél nekik mondani, amikor megkérdezik, hogy : Anya, te mit csináltál, amikor ez a tragédia, vagy az a tragédia történt? Azt szeretnéd mondani, hogy úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég jó, holott soha senki nem mondta ezt nekem, és csak vártam a segítségre, vagy azt, hogy Én ott voltam, és megtettem, ami tőlem telt?
*Természetesen sajnos kívül áll az ő döntésén az, hogy Garsin is úgy érzi-e magát, mint Nawa, és inkább eltávozna a kötelékből. Nagyon sajnálná, ha így lenne, de azon kívül, hogy igyekszik meggyőzni arról, amiről ő maga száz százalékosan biztos.*
*Meg kell hagyni, hogy a parancsnoknak vannak bizonyos erényei, mint mindenki másnak. Vannak kiemelkedő képességei is, de talán az ilyen helyzetek kezelése nem tartozik közéjük. A családjától messze érett férfivá, és mindig a saját hátát kellett védeni, mert más nem akadt, aki odaállt volna. Talán ezért érez könnyelműséget, mikor más feszült, vagy ezért nem fél, mikor mások rettegnek. Egy dolgot azonban biztosan tud. Ahogy látja és hallja Garsin reakcióját, ő maga elhallgat, s hagyja, hogy kimondjon mindent, amit a lány gondol, még akkor is , ha nem ért vele egyet, vagy egészen teljes bizonyosággal tudja, hogy egyszerűen nem igaz, amit gondol. Letesz mindent, mi a keze ügyében volt, s lassan feláll a székéből, majd megkerüli az asztalt. Ismeri már, hogy milyen feszült is tud lenni a leány, mégis úgy érzi, hogy ezt nem tudja csak úgy elengedni. Egész közel megy hozzá, majd leguggol, s így biztosan rá tud nézni, még ha alulról is néz fel a lányra ebben a helyzetben.*
-Járt már úgy más is...
*Válaszolja halkan, s nem nehéz kitalálni, hogy saját magára gondol Bredoc.*
-De az idő kerekét nem lehet visszatekerni. Amit viszont lehet tenni, az az, hogy arra koncentrálsz, ami előtted áll. Én tudom, hogy bátor volnál. Emlékszel a Krenkataurban hányszor hagyhattál volna sorsára megannyi embert, köztük Soreylt és engem is? De mégis visszafordultál, hogy azzal a csöppnyi erőddel is, ami még volt megtehesd azt, ami tőled kitelik. Így van?
*Kérdezi, s úgy kérdezi, hogy arra választ is vár.*
-Ha te nem vagy idevaló, akkor senki sem. Fiatal vagy még, és nehéz sors jutott neked, de gondolj bele a jövődbe. Azt akarom, hogy lásd magad tíz év múlva, vagy amikor mondjuk lesz egy szerető családod, gyermekeid. Mit szeretnél nekik mondani, amikor megkérdezik, hogy : Anya, te mit csináltál, amikor ez a tragédia, vagy az a tragédia történt? Azt szeretnéd mondani, hogy úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég jó, holott soha senki nem mondta ezt nekem, és csak vártam a segítségre, vagy azt, hogy Én ott voltam, és megtettem, ami tőlem telt?
*Természetesen sajnos kívül áll az ő döntésén az, hogy Garsin is úgy érzi-e magát, mint Nawa, és inkább eltávozna a kötelékből. Nagyon sajnálná, ha így lenne, de azon kívül, hogy igyekszik meggyőzni arról, amiről ő maga száz százalékosan biztos.*
24. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 17:05:26
Üzenet elküldve: 2021-07-08 17:05:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Érzése szerint nagyon hosszúra nyúlik a csönd, s minél tovább tart, ő annál mélyebbre süpped és annál kétségbeesettebbé válik. Mert nem tudja, hogyan jöhetne ki ebből a burokból anélkül, hogy már egy olyan világba jönne elő, amiben ismét egyedül van, célok, kilátások és életkedv nélkül, ráadásul a parancsnok megvetésében...
A Bredoc által kiadott hangokat és mellkasának rázkódását jó darabig nem tudja hova tenni, s még akkor sem pillant föl a férfira, mikor az már kimondottan hangosan nevet.
Összezavarja a másik viselkedése, egyáltalán nem tudja hova tenni, és mivel nem gondolkodik tiszta fejjel, a régi berögződések is előjönnek, a szíve egyre hevesebben kezd dobogni, mert a képzeletében már a férfi őrjöng fölötte és bántani készül őt. A rossz érzések miatt múlt és jelen összekavarodik, ahogy a képzelete is a valósággal, a férje emléke a parancsnok jelenlétével... Most már zsugorodna össze és húzná maga elé a végtagjait, de Bredoc még épp időben szólal meg, hogy kizökkentse.
Garsin arcán és testén szinte látni lehet a pillanatot, mikor kiesik a rémképek közül és végre elkezd lélegezni.
A parancsnokkal van itt, aki jó hozzá, akiben bízhat...
Erővel próbál megnyugodni, de még mindig nagyon össze van zavarodva és miután föleszmélt, ismét az egész szorongást elindító kérdéssel is szembe kell néznie és a további kétséges sorsával.
Zavartan és zaklatottan föl-fölpillant Bredoc arcára. Nagyjából fölfogja, amit mond, de közben annyira igyekszik megszólalni és elmondani valamit, hogy úgy tűnhet, hogy nem is figyel. Annyi mondjuk igaz is, hogy még a beszélgetés egy korábbi szakaszával van elfoglalva. És mikor a férfi visszatér a levélhez, meg az aláíráshoz, akkor tudatosítja, hogy valóban ezért jöttek ide eredetileg, de olyan távolinak tűnik, hogy már el is felejtette az egészet és most úgy néz a levélre meg az írószerekre, mintha először látná őket.
Majd hirtelen levegőt vesz.*
- Én már megtettem... Néztem már némán és nem segítettem... - *Hadarja el, a levelet bámulva, idegességében egészen befeszülve.*
- És nem tudom, ha most történne... nem tudom, bátor volnék-e.... - *Folytatja, ügyetlenül tolmácsolva eddig tartogatott kétségeit.*
- Lehet, én sem vagyok ide való. - *Talán Bredoc kiveszi, hogy a szerzetesre utal vissza.* - Én két lábbal a földön állok, Parancsnok, de félek, hogy nem lehetek városőr, mert még mindig csak néznék és nem segítenék és szégyent hoznék magára, az alakulatra... Én nem akarom... én segíteni akarok... De gyáva vagyok. - *Fakad ki kapkodva.*
- Maradni szeretnék, és dolgozni, vagy kutatni... amit kér. De városőr nem lehet gyáva ember.
*Érzése szerint nagyon hosszúra nyúlik a csönd, s minél tovább tart, ő annál mélyebbre süpped és annál kétségbeesettebbé válik. Mert nem tudja, hogyan jöhetne ki ebből a burokból anélkül, hogy már egy olyan világba jönne elő, amiben ismét egyedül van, célok, kilátások és életkedv nélkül, ráadásul a parancsnok megvetésében...
A Bredoc által kiadott hangokat és mellkasának rázkódását jó darabig nem tudja hova tenni, s még akkor sem pillant föl a férfira, mikor az már kimondottan hangosan nevet.
Összezavarja a másik viselkedése, egyáltalán nem tudja hova tenni, és mivel nem gondolkodik tiszta fejjel, a régi berögződések is előjönnek, a szíve egyre hevesebben kezd dobogni, mert a képzeletében már a férfi őrjöng fölötte és bántani készül őt. A rossz érzések miatt múlt és jelen összekavarodik, ahogy a képzelete is a valósággal, a férje emléke a parancsnok jelenlétével... Most már zsugorodna össze és húzná maga elé a végtagjait, de Bredoc még épp időben szólal meg, hogy kizökkentse.
Garsin arcán és testén szinte látni lehet a pillanatot, mikor kiesik a rémképek közül és végre elkezd lélegezni.
A parancsnokkal van itt, aki jó hozzá, akiben bízhat...
Erővel próbál megnyugodni, de még mindig nagyon össze van zavarodva és miután föleszmélt, ismét az egész szorongást elindító kérdéssel is szembe kell néznie és a további kétséges sorsával.
Zavartan és zaklatottan föl-fölpillant Bredoc arcára. Nagyjából fölfogja, amit mond, de közben annyira igyekszik megszólalni és elmondani valamit, hogy úgy tűnhet, hogy nem is figyel. Annyi mondjuk igaz is, hogy még a beszélgetés egy korábbi szakaszával van elfoglalva. És mikor a férfi visszatér a levélhez, meg az aláíráshoz, akkor tudatosítja, hogy valóban ezért jöttek ide eredetileg, de olyan távolinak tűnik, hogy már el is felejtette az egészet és most úgy néz a levélre meg az írószerekre, mintha először látná őket.
Majd hirtelen levegőt vesz.*
- Én már megtettem... Néztem már némán és nem segítettem... - *Hadarja el, a levelet bámulva, idegességében egészen befeszülve.*
- És nem tudom, ha most történne... nem tudom, bátor volnék-e.... - *Folytatja, ügyetlenül tolmácsolva eddig tartogatott kétségeit.*
- Lehet, én sem vagyok ide való. - *Talán Bredoc kiveszi, hogy a szerzetesre utal vissza.* - Én két lábbal a földön állok, Parancsnok, de félek, hogy nem lehetek városőr, mert még mindig csak néznék és nem segítenék és szégyent hoznék magára, az alakulatra... Én nem akarom... én segíteni akarok... De gyáva vagyok. - *Fakad ki kapkodva.*
- Maradni szeretnék, és dolgozni, vagy kutatni... amit kér. De városőr nem lehet gyáva ember.
23. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 15:57:03
Üzenet elküldve: 2021-07-08 15:57:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Ha ugyan Garsin nem töri meg a csendet, bár erre nem-igen kerül sor, úgy a parancsnok is kivár egy darabig, majd ha már elég fagyos a hangulat, összeszorítja torkát, ameddig csak tudja tartani magát, minek okán először csak furcsa, görgő kuncogás hallatszik, mint amikor az ember nagyon nem akar nevetni, majd kitör belőle az öblös kacaj. Látszik rajta, hogy teljesen őszinte reakció ez a férfi részéről. *
-Legalábbis ilyenek szeretnénk lenni. De senki sem szent, Garsin. Azért igyekezni kell természetesen, s megtenni ami tőlünk telik.
*Jót derül a dolgon, mert a nagy szavakkal sem jól lakni, sem pedig nagyot aludni nem lehet, s mindig is egy furcsa érzés kerítette hatalmába, mikor ilyeneket hallott a korábbi feletteseitől. Van azért alapja és igazsága ezeknek is, de meg kell találni az arany középutat. No meg végrehajtani a parancsokat. *
-Egyenként ha azon aggódnál, hogy nem vagy nagy harcos, ne tedd. Nem kell mindenkinek kardforgatómesternek lennie ahhoz, hogy hasznos legyen, de ezt mintha már megbeszéltük volna. *Megvakargatja a szakállát, ahogy igyekszik visszaterelni hangját, s magába temetni a nevetést.*
-Szóval a lényeg, hogy hord a jelvényeket, hisz azért vannak. Olyan ez mint régen a köpeny. Na. Ezt az engedélyt, ha aláírtad akkor betekerem egy bőrbe, és a tiéd, kutass csak a könyvtárban. Hátha találsz valami erről az amulettről.
*Ha ugyan Garsin nem töri meg a csendet, bár erre nem-igen kerül sor, úgy a parancsnok is kivár egy darabig, majd ha már elég fagyos a hangulat, összeszorítja torkát, ameddig csak tudja tartani magát, minek okán először csak furcsa, görgő kuncogás hallatszik, mint amikor az ember nagyon nem akar nevetni, majd kitör belőle az öblös kacaj. Látszik rajta, hogy teljesen őszinte reakció ez a férfi részéről. *
-Legalábbis ilyenek szeretnénk lenni. De senki sem szent, Garsin. Azért igyekezni kell természetesen, s megtenni ami tőlünk telik.
*Jót derül a dolgon, mert a nagy szavakkal sem jól lakni, sem pedig nagyot aludni nem lehet, s mindig is egy furcsa érzés kerítette hatalmába, mikor ilyeneket hallott a korábbi feletteseitől. Van azért alapja és igazsága ezeknek is, de meg kell találni az arany középutat. No meg végrehajtani a parancsokat. *
-Egyenként ha azon aggódnál, hogy nem vagy nagy harcos, ne tedd. Nem kell mindenkinek kardforgatómesternek lennie ahhoz, hogy hasznos legyen, de ezt mintha már megbeszéltük volna. *Megvakargatja a szakállát, ahogy igyekszik visszaterelni hangját, s magába temetni a nevetést.*
-Szóval a lényeg, hogy hord a jelvényeket, hisz azért vannak. Olyan ez mint régen a köpeny. Na. Ezt az engedélyt, ha aláírtad akkor betekerem egy bőrbe, és a tiéd, kutass csak a könyvtárban. Hátha találsz valami erről az amulettről.
22. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 13:41:00
Üzenet elküldve: 2021-07-08 13:41:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Érzékeli, hogy a parancsnok elkomolyodik, amitől már előre kicsit rosszul érzi magát, de ekkor még nem számít másra, mint némi szidásra az értetlenségéért és a jelvények viselésének elmulasztásáért. Ami persze nem jó, nem szeret ostoba és engedetlen lenni, főleg mert Bredoc véleménye sokat számít neki, de ha tényleg hibázott, akkor meg is érdemli, hogy a férfi letorkolja...
Aztán a komoly pillantást szavak követik, és - ahogy a parancsnok is feltételezi beszédében - ő valóban nem érti, miért ennyire fontos ez, hogy mindig, de mindig viselje a jelvényeket. Így megszeppenten, de őszintén vágyja hallani azt a magyarázatot.
Amit meg is kap, csak...
Valahol félúton elkezd magába esni. Tekintete előbb csak elnéz Bredoc mellett, majd egészen lesüti a pillantását. Tartása védekezővé válik, de még csak nem is tettlegesen védekezővé - nem húzza maga elé karjait, vagy föl a lábait -, hanem inkább épphogy lefagy és magába zárkózik, még levegőt is alig-alig vesz.
Ennek ellenére jól hall minden egyes szót, még fel is fogja, értelmezi azokat. Pusztán az a baj, hogy a parancsnok egy olyan valóságot és elvárásokat tár elé, amikkel nem akar szembenézni.
Már egészen jól alkalmazkodott az "új életéhez", elkezdte itt biztonságban érezni magát. Néha még azt a gondolatot is elhagyta, hogy az ő életének valójában semmi értelme és haszna, mert itt feladatokat és célokat kapott, amik kellően lefoglalták, hogy ne húzza magába a semmi, hanem még egy távoli jövőkép is legyen előtte.
Nem akar szembenézni egy olyan világgal, amiben neki innen távoznia kell, amiben ő nem való ide. Talán a szerzetes sem tartozott ide a saját meglátása szerint, és ő ezt be is tudta látni. Valószínűleg ő sem való ide... De ő ezt nem akarja belátni. Nem akar ismét a semmibe veszni, márpedig jelenleg úgy érzi, ha innen elküldenék, akkor azt nem élné túl, nincs már ereje hozzá.
Bredoc nyilván nem akar rosszat és teljesen jogosak is az elvárásai, amikkel Garsin voltaképpen eddig is tisztában volt. Azonban így kimondva kénytelen szembesülni is azzal, hogy milyen emberré kellene válnia, vagyis milyen embernek kellene már most lennie, hogy igazi városőr legyen.
De hát nem is véletlenül érezte magát kívülállónak vagy kerülte a jelvények viselését... Szégyelli magát és érzi, hogy valójában nem az az ember, akinek lennie kellene, hogy ide tartozhasson.
Ám olyan jó volt itt lenni, annyira megnyugtató volt belefeledkezni a mindennapokba és maga mögött hagyni a múltat, hogy szándékosan elcsitította magában ezeket a gondolatokat.
Amiket most a parancsnok meglehetősen nyíltan "üvölt az arcába" a maga egyenes és higgadt módján, és ezzel hirtelen kirántja a lába alól a talajt.
A megfagyása védekezés. Mintha ezzel semmisé tehetné az egész jelenlegi helyzetet, mintha visszatérhetne pár perccel ezelőttre, mikor még kellemesen érezte magát, várakozással nézett a rá váró kutatás elébe... és mikor még "eljátszhatta", hogy más, mint aki.
Hallja Bredoc utolsó kérdését is, de nem akar válaszolni. Tudja, milyen választ várnak tőle, és ő nem akar hazudni.
A Kikötőben nőtt fel. Nem egyszer fordította már el a fejét. Vagy mert ez kellett a saját túléléséhez, vagy mert egyszerűen semmit nem tehetett, ami tényleg segítség lett volna. Ment el az utcán éhezők mellett, miközben volt nála étel, mert inkább megtartotta magának és az övéinek. Ment el verekedések, gyilkosságok mellett, mert nem akart belekeveredni, s ő maga gyenge, segítséget pedig kitől is remélhetett volna?
De ezt nem tudja elmondani, vagy elmagyarázni a parancsnoknak, aki szerint hősnek kellene lennie és aki szerint ez a viselkedés teljesen alávaló... Bredochoz viszonyítva magát ő sem lát mást, mint egy hitvány és gyenge, bűnös embert. Ő mégis még mindig itt van és "tükörbe tud nézni", sőt, hazug módon odáig ment, hogy épp azok közé vette be magát, akik bátrak és erősek és akiknek a szemében az ő gyávasága nyilvánvalóan utálatos.
Ki kellene mondania, hogy ő gyáva és hogy megtette már, amiről a parancsnok beszél, de nem akarja ezt beismerni és mindent egy pillanat alatt elveszíteni. Még húzza az időt, mintha tényleg belefagyhatna és nem kellene áttérniük a következményekre...*
*Érzékeli, hogy a parancsnok elkomolyodik, amitől már előre kicsit rosszul érzi magát, de ekkor még nem számít másra, mint némi szidásra az értetlenségéért és a jelvények viselésének elmulasztásáért. Ami persze nem jó, nem szeret ostoba és engedetlen lenni, főleg mert Bredoc véleménye sokat számít neki, de ha tényleg hibázott, akkor meg is érdemli, hogy a férfi letorkolja...
Aztán a komoly pillantást szavak követik, és - ahogy a parancsnok is feltételezi beszédében - ő valóban nem érti, miért ennyire fontos ez, hogy mindig, de mindig viselje a jelvényeket. Így megszeppenten, de őszintén vágyja hallani azt a magyarázatot.
Amit meg is kap, csak...
Valahol félúton elkezd magába esni. Tekintete előbb csak elnéz Bredoc mellett, majd egészen lesüti a pillantását. Tartása védekezővé válik, de még csak nem is tettlegesen védekezővé - nem húzza maga elé karjait, vagy föl a lábait -, hanem inkább épphogy lefagy és magába zárkózik, még levegőt is alig-alig vesz.
Ennek ellenére jól hall minden egyes szót, még fel is fogja, értelmezi azokat. Pusztán az a baj, hogy a parancsnok egy olyan valóságot és elvárásokat tár elé, amikkel nem akar szembenézni.
Már egészen jól alkalmazkodott az "új életéhez", elkezdte itt biztonságban érezni magát. Néha még azt a gondolatot is elhagyta, hogy az ő életének valójában semmi értelme és haszna, mert itt feladatokat és célokat kapott, amik kellően lefoglalták, hogy ne húzza magába a semmi, hanem még egy távoli jövőkép is legyen előtte.
Nem akar szembenézni egy olyan világgal, amiben neki innen távoznia kell, amiben ő nem való ide. Talán a szerzetes sem tartozott ide a saját meglátása szerint, és ő ezt be is tudta látni. Valószínűleg ő sem való ide... De ő ezt nem akarja belátni. Nem akar ismét a semmibe veszni, márpedig jelenleg úgy érzi, ha innen elküldenék, akkor azt nem élné túl, nincs már ereje hozzá.
Bredoc nyilván nem akar rosszat és teljesen jogosak is az elvárásai, amikkel Garsin voltaképpen eddig is tisztában volt. Azonban így kimondva kénytelen szembesülni is azzal, hogy milyen emberré kellene válnia, vagyis milyen embernek kellene már most lennie, hogy igazi városőr legyen.
De hát nem is véletlenül érezte magát kívülállónak vagy kerülte a jelvények viselését... Szégyelli magát és érzi, hogy valójában nem az az ember, akinek lennie kellene, hogy ide tartozhasson.
Ám olyan jó volt itt lenni, annyira megnyugtató volt belefeledkezni a mindennapokba és maga mögött hagyni a múltat, hogy szándékosan elcsitította magában ezeket a gondolatokat.
Amiket most a parancsnok meglehetősen nyíltan "üvölt az arcába" a maga egyenes és higgadt módján, és ezzel hirtelen kirántja a lába alól a talajt.
A megfagyása védekezés. Mintha ezzel semmisé tehetné az egész jelenlegi helyzetet, mintha visszatérhetne pár perccel ezelőttre, mikor még kellemesen érezte magát, várakozással nézett a rá váró kutatás elébe... és mikor még "eljátszhatta", hogy más, mint aki.
Hallja Bredoc utolsó kérdését is, de nem akar válaszolni. Tudja, milyen választ várnak tőle, és ő nem akar hazudni.
A Kikötőben nőtt fel. Nem egyszer fordította már el a fejét. Vagy mert ez kellett a saját túléléséhez, vagy mert egyszerűen semmit nem tehetett, ami tényleg segítség lett volna. Ment el az utcán éhezők mellett, miközben volt nála étel, mert inkább megtartotta magának és az övéinek. Ment el verekedések, gyilkosságok mellett, mert nem akart belekeveredni, s ő maga gyenge, segítséget pedig kitől is remélhetett volna?
De ezt nem tudja elmondani, vagy elmagyarázni a parancsnoknak, aki szerint hősnek kellene lennie és aki szerint ez a viselkedés teljesen alávaló... Bredochoz viszonyítva magát ő sem lát mást, mint egy hitvány és gyenge, bűnös embert. Ő mégis még mindig itt van és "tükörbe tud nézni", sőt, hazug módon odáig ment, hogy épp azok közé vette be magát, akik bátrak és erősek és akiknek a szemében az ő gyávasága nyilvánvalóan utálatos.
Ki kellene mondania, hogy ő gyáva és hogy megtette már, amiről a parancsnok beszél, de nem akarja ezt beismerni és mindent egy pillanat alatt elveszíteni. Még húzza az időt, mintha tényleg belefagyhatna és nem kellene áttérniük a következményekre...*
21. hozzászólás ezen a helyszínen: Warg-odú
Üzenet elküldve: 2021-07-08 12:22:13
Üzenet elküldve: 2021-07-08 12:22:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Parancsnoki iroda//
*Garsin kissé meglepett ábrázata és a kérdése valamit megváltoztat a férfi kisugárzásában. Arca kissé elkomolyodik, s a tekintete is valahogy másabb. Nem mérges a lányra egyáltalán, vagy bármi hasonló, pusztán csak a téma, és maga a kérdés komolyságához igazodik.*
-Mindig. Akkor is, ha nem az alakulat miatt mész ki. Akkor is, ha csak egy almát szeretnél venni a piacon. És hogy miért? Kérdezhetnéd, vagy talán kavarog is benned a gondolat, talán nem érted teljesen. Mert ezt jelenti a várost szolgálni, ezt jelenti az embereket szolgálni. Éppen azért, hogyha bárki, és legyen az tényleg bárki, egy elesett, tehetetlen áldozat, aki segítségért kiált, te a segítségére sietsz. Nem számít, ha veszélyes, nem számít, ha a saját életedet kell kockáztatni, ha túlerővel állsz szemben, ha éppen össszedőlni készül a ház, te akkor is bátran veted magad a feladat elé, mert ez a kötelességed. Ez a kötelességünk, ezt jelenti városőrnek lenni. Amikor valaki bajban van, és meglát a hüledező tömegben valakit, aki ezt a tabardot viseli tudni fogja, tudnia kell, hogy nincs egyedül.
*Itt tart egy kis szünetet, mielőtt folytatná. *
-Természetesen senki sem várja el tőled, hogy legyőzz párviadalban három óriást. Nem kell a veszélybe rohanni szándékosan. Mindenki a képességeihez mérten, a maga erejével segít, amit csak tud. Ennél többet egyébként sem tehet. Okos teremtés vagy te, biztosan érted. Ha olyan akadályba ütközöl, amit nem tudsz egyedül legyűrni, akkor kérj segítséget, nem véletlenül vagyunk többen.
*Mire a végére ér a szenvedély szinte kiül az arcára, s látni az önkéntelen mosolyt is. *
-Akkor nem kell hordanod a jelvényeket ha külön parancsba kapod, vagy ha eltávon, szabadságon vagy.
*Az utolsó kérdésre pedig halkan kérdez vissza. *
-Miért, te némán tudnád nézni, hogy valaki bajban van anélkül, hogy megtennél mindent, ami tőled telik, hogy segíts rajta? Én nem tudnék tükörbe nézni többé...
*Garsin kissé meglepett ábrázata és a kérdése valamit megváltoztat a férfi kisugárzásában. Arca kissé elkomolyodik, s a tekintete is valahogy másabb. Nem mérges a lányra egyáltalán, vagy bármi hasonló, pusztán csak a téma, és maga a kérdés komolyságához igazodik.*
-Mindig. Akkor is, ha nem az alakulat miatt mész ki. Akkor is, ha csak egy almát szeretnél venni a piacon. És hogy miért? Kérdezhetnéd, vagy talán kavarog is benned a gondolat, talán nem érted teljesen. Mert ezt jelenti a várost szolgálni, ezt jelenti az embereket szolgálni. Éppen azért, hogyha bárki, és legyen az tényleg bárki, egy elesett, tehetetlen áldozat, aki segítségért kiált, te a segítségére sietsz. Nem számít, ha veszélyes, nem számít, ha a saját életedet kell kockáztatni, ha túlerővel állsz szemben, ha éppen össszedőlni készül a ház, te akkor is bátran veted magad a feladat elé, mert ez a kötelességed. Ez a kötelességünk, ezt jelenti városőrnek lenni. Amikor valaki bajban van, és meglát a hüledező tömegben valakit, aki ezt a tabardot viseli tudni fogja, tudnia kell, hogy nincs egyedül.
*Itt tart egy kis szünetet, mielőtt folytatná. *
-Természetesen senki sem várja el tőled, hogy legyőzz párviadalban három óriást. Nem kell a veszélybe rohanni szándékosan. Mindenki a képességeihez mérten, a maga erejével segít, amit csak tud. Ennél többet egyébként sem tehet. Okos teremtés vagy te, biztosan érted. Ha olyan akadályba ütközöl, amit nem tudsz egyedül legyűrni, akkor kérj segítséget, nem véletlenül vagyunk többen.
*Mire a végére ér a szenvedély szinte kiül az arcára, s látni az önkéntelen mosolyt is. *
-Akkor nem kell hordanod a jelvényeket ha külön parancsba kapod, vagy ha eltávon, szabadságon vagy.
*Az utolsó kérdésre pedig halkan kérdez vissza. *
-Miért, te némán tudnád nézni, hogy valaki bajban van anélkül, hogy megtennél mindent, ami tőled telik, hogy segíts rajta? Én nem tudnék tükörbe nézni többé...
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360