//A Kos lelke//
*A könyvtárszolgák elég tisztában vannak munkásságuk érdemeivel és árnyoldalaival, mi szerint nem sok halandó érdeklődik az olvasás művészete iránt, így elég megszokottá vált, hogy kik is járnak ide. A kör alapú terem közepén egy asztalnál ülvén, csuhás alak igazítja el az erre tévedőket, bár arcára erőteljesen kiült a szelektálás és rendezés monotonizmusára beidegződött ráncmozgás. Persze, aki veszi a bátorságot, hogy felkeltse ezen éber álomból, azt könnyedén eltájékoztatja. A külvilág hírei ide nem érnek be, ő annyira van tájékoztatva, hogy Khazim az egyik nyíló oldalteremben vár vendégeket és a hirdetés egy másolata is az asztalán fekszik. Viszont az ajtó helyett szolgáló, sima, de nem selyem drapérián túl egy sokkal szebb, bár méretében elég szolid világszelet foglal helyet. Fehér fénnyel világító olajmécsesek, melyek díszmunkának is elmennének, állati formákra alakított üvegdarabok, melyekben egy hosszú pálcával benyúlva kell meggyújtani az olajat a hosszúkás üvegcsőben. Eléggé körülményes, de a látvány, ahogy a fehér füst a hüllőszerű szárnyas lény száján kijön, megéri a fáradozást. És nincs nagy kétely abban, hogy ez csak ünnepi alkalmakra való, de van irbisz és egy skorpió is. A terem közepén egy nagyobb, öt fő fogadására is alkalmas asztal, rajta elhelyezett csészékkel, középen pedig már az emlegetett üvegből formált, füstokádó sárkánygyík, mellette pedig üvegkancsók, az egyikben áttetsző vöröses folyadék, a másik kettőben egy teljesen átlátszó és egy halovány aranyszínben tetszelgő. A szoba falait könyvespolcok takarják, alját vörös szőnyeg fedi, valami mintázattal, melynek a lényegi része az asztal miatt nem látszik és egy további drapéria rejti a következő szoba bejáratát. De oda már nem szükségszerű elmenniük, hisz az asztal túlsó végén ül maga Khazim és kedves üdvözlettel köszönt bárkit, aki belép. Ötvenes éveinek nagyjából a felénél járhat, ennek minden jelével, de a legfeltűnőbb valószínűleg a wegtoreninekre jellemző világosbarnás bőrszíne, a vörös köpeny és a kezébe varrt fekete lángok, természetesen tetoválásként, melynek ujján egy, a város jelképét pecsétgyűrű is megtalálható. Ülve nem mérhető fel, hogy mennyire magas, nem tűnik túl veszélyesnek testalkatra, szikár, középhosszú hajából már eltűntek a színre utaló nyomok, meghagyván a helyet a fehérség kibontakozásának. Akinek komolyabb világi ismeretei vannak, az a tetoválásból rájöhetett, hogy a wegtoreni mágusrend beavatottjával állnak szemben, az ékszer pedig azt jelenti, hogy a kaotikumokkal bőven megáldott sivatagi város képviseletében tartózkodik itt a hordozója.*
-Örvendek a találkozásnak, a nevem Khazim Mahhrab. Kérem, válasszon egy széket!
*Hangjában ott a biztosság nyugalma, hogy jó helyre jött, aki ide jött és ez általában át is szokott hatni a beszélgetőpartnereire.*
-Esetleg valami italt? Van itt, egy kis mézes, vegyespálinka, ha az alkoholt nem szereti, akkor készültem teával is, gyötrő szomjúság ellen pedig víz is megtalálható az asztalon.
*Meglepő kedvesség és szinte semmi konkrétum a feladatról, bár ki lehet gondolni, hogy valószínűleg minden jelölt érkezését megvárja, mielőtt a részletekre tér.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.11.07 14:23:16