//Második szál//
*Két hosszú könyvespolc között, a könyvtár talán legeldugottabb sarkában ül egy kis asztalnál. Az asztalon könyvek garmadája pihen gondosan egymásra pakolva, eltakarván őt a kíváncsiskodó szemektől, az előtte tárva-nyitva lévő könyv pedig már jó ideje érintetlen. Karjai mellkasa előtt összefonva, feje a falat támasztja. Most is álmodik.
Egy folyosón jár épp. Olyan, mintha a kúriában lenne, de mégsem ismeri fel a helyszínt. A folyosó végtelennek tűnik, napfény árad be az ablakokon, a falakon pedig nincs egyéb dísz, mint az Aquisták őseit ábrázoló festmények. Minden festményt egyesével megnéz ahogy elhalad mellettük. Mindegyik tekintélyt parancsoló, fennkölt, sőt öntelt. A beáradó napfény hirtelen kiszökik a folyosóról, majd pillanatok alatt hatalmas vihar kerekedik. Odasétál az egyik ablakhoz, és kitekint rajta. Arthenior utcáit látja, de a város romokban hever és egy teremtett lelket sem lát sehol. Az esőcseppek vadállat módjára verik az ablakok üvegét, villámlik, dörög. Néhány pillanat, s egy hatalmas puffanást hall, amely azonban bentről jön. A folyosó felé fordul. A festmények egy része a földön hever darabokra törve, némely portré cafatokban lóg, egyesek eltűntek. Nem érti, mi történik. Földbe gyökerezve áll, szíve félelemmel telik meg. Most ajtócsapódást hall, amit furcsának tart, hisz ajtó sehol sincs. Lépések. Újból megfordul, s amit lát, attól csak a vér hűl meg ereiben. Önmagát látja, de valahol mégsem önmaga az. Ugyanaz a tekintet, ugyanaz az öltözék, ugyanaz a mosoly. Csak az az átkozott tőr nem illik a kezébe. Néhány pillanat múlva arca eltorzul, a tőrt döféshez emeli, Effy sikolt.
Hirtelen ugrik fel a székről, de olyan lendülettel, hogy az asztalt sikeresen felborítja, a könyvek pedig nagy puffanással a földön landolnak. Nem igazán fogja fel, mi történt épp. Szinte biztos benne, hogy nem csak álmában sikoltott, így a szájához kap. Mikor teljesen magához tér, nekilát visszahelyezni az asztalkát jogos helyére.
~Nem ide kellene járnom aludni.~
Szinte sejti, hogy a következő pillanatban valaki meg fog jelenni a polcok másik végén és szépen kitessékeli őt. Az az öreg könyvtáros már eddig is furcsán nézett rá.*