//Egy lépés a ranglétrán//
*Svle lassan sétál le a lépcsőn a könyvtárba. Úgy érzi ki kell használnia az utolsó lehetőséget, arra amit a legjobban szeret. Kezébe veszi azt a könyvet amit még a délelőtt olvasott. Lassan viszi oda az asztalhoz, kinyitja és leül mellé a székre. Kényszeríti magát, hogy a könyvre figyeljen, és ne arra gondoljon, hogy el kell mennie. Lassan olvas, ujjával követi a szöveget, úgy érzi sosem térhet vissza. Órákig olvas, de fel sem fogja, hogy mit olvasott, nem tudja eltéríteni gondolatait attól, hogy nem maradhat itt. Alig olvas el pár oldalt, pedig máskor egy óra alatt befejezte volna a könyvet. Nem tudja mióta olvashat amikor befejezi, és távozáshoz készülődik. Olyan érzése van mint a katonának, aki tudja, hogy a halálba megy és elbúcsúzik a bajtársaitól. Lassan sétál ki, nem néz vissza, ahogy fölmegy ismét elgondolkodik, melyik a megfelelő kijárat, mielőtt dönt odasétál az oltárhoz, és megcsodálja, minden pillanat egy nap és minden másodperc egy évtized. Amikor az oltárt megcsodálta, körbetekint a templomba és elgondolkodik, mikor fogja viszontlátni, ha egyáltalán valaha ismét rácsodálkozhat a méreteire és a szépségére. Ismét elindul az egyik ajtó felé, pont úgy mint oly sokszor. Ismét a kezében a térkép, és ahogy lassan eléri az ajtót megáll és megfordul mielőtt kinyitná. Még egyszer végigtekint az épületen. Majd lassan lenyomja a kilincset és kilép az éjszakába. Szívében az az érzés van mint azoknak akik úgy érzik végleg elhagyják az ismertet, és belevetik magukat a ködbe, hogy majd megpróbáljanak visszajönni, de nem tudják, hogy sikerrel járnak-e. Ránéz a térképre és csendben megállapítja, hogy most jó ajtót választott, a kertben van, lassan végigballag a szegénynegyed irányába, miközben gondolataiba elbúcsúzik, minden fától, kőtől, padtól, fűszáltól, és egyáltalán mindentől. Azután megáll a szegény negyed határában, rápislant a térképre, melyet alig lát a sötétbe, ezért közelebb, hozza a szeméhez, és ellenőrzi az útvonalat, amelyen keresztül eljuthat a főtérhez, majd onnan a kapuhoz és onnan el."De hova? Hova menjek? Talán Hold karavánpihenőhöz kéne eljutnom, és az ottani szentélyben munkát keresnem, és öt év múlva visszatérek, olvasni elolvasni mindent ami itt van."És ahogy ezt eldönti, beleveti magát az éjszakába.*